Bejegyzések

Bejegyzések megjelenítése ebből a hónapból: április, 2018

Hajókirándulás

Kép
A mai napon egy elmaradt kapcsolattartást is pótoltunk, amellyel együtt összesen hat óra állt a rendelkezésünkre, s így egy fantasztikus és hatalmas kirándulást tehettünk Budapesten.
Már napokkal ezelőtt törtem rajta a fejem, hogy milyen újdonsággal rukkoljak elő Dórinak, így e napra több érdekes program is az eszembe jutott: a Gellért-hegyi csúszdapark, a budai Királyi-palota, vagy esetleg egy hosszadalmasabb hajókirándulás jöhetett szóba. 

Amikor Anya megkérdezte, hogy hová viszem a gyereket, én ebben a sorrendben fel is soroltam neki mindent. Ő erre megkérdezte, hogy nem lesz ez így túl sok? Elmondtam, hogy szerintem nem, de az biztos, hogy igyekeznünk kell, ha minden egyes helyszínt végig szeretnénk járni.

Dóri persze nagyon örült, hogy ismét eljöhet velem csatangolni, és láthatóan odáig volt az ötletért, hogy hajókázni is fogunk. 

Így tehát ragyogó időjárásban és telve jókedvvel keltünk útra.
Dóri a meleg idő ellenére túlöltözött volt: póló, egyrészes szoknyás cucc,
egy pulcsi, egy me…

Fellebbezés az elsőfokú ítélet ellen

Előzmény: Elsőfokú ítélet


TISZTELT BUDAPEST KÖRNYÉKI TÖRVÉNYSZÉK!

Alulírott Varga Máté Géza alperes, ........ alatti lakos, a Budakörnyéki Járásbíróság ...... sz. ítéletének az apai kapcsolattartást szabályozó részével szemben – képviselőm útján - 

FELLEBBEZÉST

terjesztek elő: kérem az első fokú ítélet ezen részének megváltoztatását az alábbiak szerint:
Kérem, hogy a tisztelt Törvényszék jogosítson fel arra, hogy a kislányommal minden páros héten kapcsolatot tarthassak pénteken 16:00-tól vasárnap 18:00-ig az elvitel jogával élve azzal, hogy az átvétel helye az óvoda (később az iskola), a visszaadás helye pedig a felperes mindenkori lakóhelye.  Kérem, hogy a tisztelt Törvényszék jogosítson fel arra, hogy minden páratlan héten a kislányommal kapcsolatot tarthassak péntekenként 12:00-től 18:00-ig az elvitel jogával élve azzal, hogy az átvétel helye az óvoda (később az iskola), a visszaadás helye pedig a felperes mindenkori lakóhelye. 
Kérem, hogy a tisztelt Törvényszék időszakos kapcsolattartás…