A Felperes beadványára írt válaszom

Tisztelt Bíróság

Alperes, Varga Máté a ... számú perrel kapcsolatban az alábbiakat terjesztem elő: 

A minap kézhez kaptam a felperes azon beadványát, amelyben a gyermektartás összegéről és a kislányom átadásának-átvételének helyéről értekezik. Mivel e beadvány tartalma erősen egyoldalú és bizonyos fokú szűklátókörűségre utal, ezért indokoltnak tartom megtenni e körben az észrevételeimet és cáfolataimat az alábbiak szerint: 

A gyermektartásról:

A felperes azt írja, hogy a 15.000 forintos gyermektartás a mai világban csupán arra elég, hogy a havonkénti pelenka árát fedezni tudja belőle. Erre vonatkozóan az alábbiakat adom elő:

1: A Tartásdíj összegét a Ptk. 4:218. § (4) bekezdése szerint általában a kötelezett átlagos jövedelmének 15-25%-ában kell meghatározni. A fizetésem jelenleg 84.000 forint, amely arra elég egy hónapban, hogy ne haljak éhen és kifizethessem a számláimat és a tartozásaimat. A tizenötezer forint gyermektartás (18%) levonása után 69.000 forintom marad, amelyből még villanyszámlát (6400 Ft), telefondíjat (3000 Ft) és útiköltséget kell állnom (15.000 Ft). Ezután mindössze 44.600 Ft körüli összeg marad arra, hogy étkezzek és tisztálkodjak, valamint, hogy a kislányomat ellássam a kapcsolattartások idején. És bár a kapcsolattartásunk jelenleg mindössze heti két órát jelent, a Tisztelt Bíróság végzése évekre előre szól majd, s a kiadások akkor is terhelni fognak, ha a lányomat már elhozhatom magamhoz hétvégére is. Tehát úgy vélem, ha a Bíróság a felperes számára megítéli a havonkénti húszezer forintot, akkor annyival kevesebbet tudok a gyermekemre költeni, amikor az nálam lesz a kapcsolattartások idején.

2: Számomra a 15.000 forintos összeg reálisnak tűnik, főleg annak ismeretében, hogy egyébként természetben rendszeresen ajánlom fel a segítségemet a felperesnek, amivel komoly kiadásokat takaríthat meg. (Tisztában vagyok azzal, hogy a tartásdíj és a láthatás nem függenek össze, azaz akkor is köteles vagyok tartásdíjat fizetni, ha egyáltalán nem láthatom a gyermekemet. Ezért nem jogi érvként, csupán morális kérdésként vetem fel a felperes felé: a felperes kényszeres eltiltása miatt mindössze heti két órát, azaz havi nyolc órányit láthatom a kislányomat. Etikusnak tartja azt, hogy miközben alig engedi látnom a saját kisgyermekemet, még elvárja, hogy annyi pénzt adjak neki, amit ő elfogadhatónak tart, miközben az, hogy én mennyire tartom elfogadhatónak a heti két órás időtöltést a kislányommal, már egyáltalán nem érdekli? Morálisan elfogadhatónak tartja, hogy tartja a markát a magasabb gyerektartásért úgy, hogy közben egyáltalán nem szándékozik a gyermekem közelébe engedni?)

3: A felperes a beadványában hosszasan sorolja a kiadásait, hogy hol mit és mennyiért vásárolt a gyermekünknek, de azt véletlenül sem említi meg a sorok között, hogy a gyerektartáson túl magam többször is vásároltam a kislányomnak más egyéb dolgokat is. Eddig háromszor vettem neki pelenkát, csomagonként négyezer forint körüli összegért, valamint vásároltam neki két IKEÁs „fellépőt” (zsámolyt), amivel a gyerek is felérheti az asztalt vagy a mosdót. A zsámolyok nagyjából négyezer forintba kerültek. Ezen kívül jó néhányszor vittem neki rizstejet és édességet is; a rizstej például literenként hatszáz forintba kerül, amely a meglátásom szerint luxustermék, de megvettem, mert a kislányom szereti, és mert a felperes nem hajlandó neki rendes tejet adni valamiféle tej-allergiára hivatkozva. Ezt a házépítésemre szánt összegből fedeztem eddig (amely pénz már elfogyott), így szó sincs arról, hogy a fizetésemből tellene erre.

4: A felperes a beadványában csupán a gyermekünk testi szükségleteiről értekezik, de a szellemi-lelki szükségletekről valamiért nem, mintha azok nem volnának fontosak. Elfelejtkezik róla, hogy a kislányának van egy édesapja is, aki szeretne vele minél több időt eltölteni, de nem lehet a már ismert körülmények miatt. Vajon az miért nem érdekli, hogy a kislány a saját édesapjából csupán havi nyolc órát kap, szemben az anya közel 720 órájával? Hol van itt az arányosság és a nemek közti egyenlősség?! Nagyon úgy tűnik, hogy a felperes  a saját megélhetésének egy részét is az én vállamra szeretné terhelni, miközben sem nekem és sem a kislányomnak nem szeretné megadni a tisztességes kapcsolat lehetőségét.

5: Tudomásom szerint a felperes nem egyedül él, hanem az öccsével, akivel egyenlő arányban osztozik a lakás kiadásain. Emellett az édesanyja és az édesapja is támogatják őt kisebb összegekkel, hiszen ha nem így volna, akkor nem tudott volna elvégezni egy tíz hónapos, 300.000 forintba kerülő tanfolyamot. A beadványában ezek sem szerepelnek, hiszen akkor logikusan kikövetkeztethető volna, hogy a gyermek után járó összegből képtelenség fenntartani egy lakást, etetni és ruházni egy gyermeket, valamint drága tanfolyamokat fizetni. Emellett az elmúlt napokban egy közel ötvenezer forintos telefont vásárolt magának, amely vagy a saját bevételeiből, vagy ajándékból származik. Mindez az ő magánügye, viszont elgondolkodtató, hogy amíg a Tisztelt Bíróság előtt úgy állítja be az anyagi helyzetét, miszerint alig tud megélni és mindenféle anyagi problémákkal küzd, addig ehhez képest drága telefonra telik a bevételeiből. Az is lehet, hogy a telefont kapta, de akkor ezek szerint a telefon az fontosabb volt, mint a pelenka?

6: Hogy az épülő házam – a gyermekem biztonságának érdekében – mielőbb lakhatóvá váljék, ezért vásárlási hitelhez kellett folyamodnom, amely havonta 15.000 forintos kiadást jelent az elkövetkezendő fél évben. E vásárlási hitelt ezután folytatnom kell, hogy a házam elérje azt a készültségi szintet, amelyet normálisnak lehet nevezni. Emellett fizetnem kell a Trabantom fenntartását is, úgy mint súlyadó, kötelező felelősségbiztosítás, valamint a jövő hónapban esedékes műszaki vizsga. Ezeket is a fizetésemből kell kigazdálkodnom, és bevallom töredelmesen: fogalmam sincs hogyan. A felperes által kért ötezer forintos többlet csekély összeg ugyan, de számomra nagyon is sok múlik rajta. Kivonathatom az autómat a forgalomból, és ezzel jelentős összegek maradnak a zsebemben, de akkor felvetődik a kérdés: vajon mennyi mindenemet kell még eladnom ahhoz, hogy a havi húszezer forintot megkapja?

7: A felperes a korábbi beadványaiban sokszor említ velem szemben valamiféle felelősséget, amely a meglátása szerint bennem nincs meg. Vajon mekkora ő benne a felelősség, ha úgy hagyott el engem a legcsekélyebb reális magyarázat nélkül és vitte magával a gyermekünket is, hogy jelen pillanatban – mondhatjuk úgy is – éheznek, hiszen csak a pelenkára havi 10.000 forintot költ el, s még nem beszéltünk a lakásuk hatvanezres rezsijéről, az étkezésről, a ruházkodásról és a gyógyszerekről. A felperes felelőssége mekkora a gyermekünk jövőjét illetően? Ha jól értelmezem, akkor saját maga mondja ki, hogy képtelen gondoskodni a kislányunkról, hiszen nincs rá elég anyagi fedezete. Ilyen alapon hogyan lehet elhelyezni nála egy két éves gyermeket?!

8: Ne feledjük el, hogy a felperesnek miért nincsen munkahelye: egész egyszerűen nem sikerült beszoktatnia a kislányunkat a bölcsődébe. Hiába ajánlottam fel a segítségemet a beszoktatásban, attól ő mereven elzárkózott, mondván, hogy nekem erre a Tisztelt Bíróság engedélyt nem adott. Hiába ő a gyermek édesanyja, mégis a bíróságra mutogat. Ez arra enged következtetni, hogy a felperes képtelen egy valamirevaló döntés meghozatalára, hiszen, ha beavatott volna a terveibe és kidolgoztunk volna közösen egy beszoktatási módszert, akkor most lenne munkahelye és nem lenne akkora nagy bajban, amiről a beadványában ír. Erről egyébként a Ptk. 4:173. § is rendelkezik, miszerint a két szülőnek a gyermekük érdekében kötelességük együttműködni. A felperes részéről az együttműködés és a felelősségvállalás egy nagy NULLA, hogy idézzem a saját szavait, amelyekkel engem illetett.

9: A kislányomnak 2017. januárjától szeretnék nyitni egy lakástakarék-számlát, amelyre előreláthatólag havonta ötezer forintot tudok befizetni. Úgy vélem, hogy ezen összeggel a kislányom végeredményben mégiscsak megkapja a húszezer forintot, amelyet a felperes kér, a különbség csupán annyi, hogy nem a felperes rendelkezik felőle, hanem én és a kislányom. Ezzel a csekély összeggel (és a hozzá adódó állami támogatással együtt) megalapozhatom a kislányom jövőjét, amely viszont ha készpénzben realizálódna az édesanyja kezében, akkor az nyomtalanul eltűnne, úgy mint pelenka vagy rizstej. Az ötezer forintos összeget egyébként az esetleges, alkalmankénti plusz bevételeimből további összegekkel gyarapítanám, tehát a kislányom ezzel 18 év múlva egy valamirevaló indulási tőkét nyerhet.

10: Nemsokára új családot szeretnék alapítani, amely jelentős összegbe kerül majd az elkövetkezendő években. Mivel a Bíróság döntése hosszú évekre előre szól, ezért az esetleges húszezer forintot akkor is fizetnem kell majd, ha már egy új kisgyermeket kell ellátnom. Úgy vélem, hogy a havonkénti 15.000 forintos gyerektartás méltányos lehet abban a tekintetben, hogy emellett más életekről is döntenem kell.

Megjegyezem továbbá, hogy korábban a kislányom neveléséről lemondtam és azt átadtam a felperes számára (és épp ezért nem indítottam gyermek elhelyezési pert sem ellene), és csak annyit kértem tőle és a Tisztelt Bíróságtól cserébe, hogy megfelelő időtartamú kapcsolattartást biztosítsanak a számomra, amikor is a kislányommal érdemben foglalkozni tudok. Ezzel szemben csupán hetente két órát láthatom a kislányomat egy olyan helyen, ahol a lehetőségeink messzemenően korlátozottak. Úgy érzem, hogy ezzel egyáltalán nem érvényesülnek az apai (szülői) jogaim, de a gyermekem jogai sem! Emiatt a kislányom sérülhet, hiszen nem kaphatja meg az édesapjától azokat az impulzusokat, amelyek az egészséges fejlődéséhez szükségesek. 

A felperesnek korábban felajánlottam, hogy ha egy-egy órányi időt ad nekem a kapcsolattartási időn kívül, akkor azt 1000-2000 forinttal honorálom alkalmanként, amellyel a bevételeit növelhetné. Ezzel többet is kapna, mint amit most tőlem gyerektartásként követel. Az ajánlatomat elutasította, mondván, hogy őt ezzel nem tudom megvesztegetni. Ezzel is csak azt bizonyítja, hogy felelőtlen és szűklátókörű a viselkedése. Mindemellett elmondható az is, hogy azért nem érdekelte az ajánlatom, mert nem akarja, hogy több időt tölthessek a gyermekemmel. Inkább bírósági úton szedi el a pénzemet, minthogy csak egy kevéssel is többet tudhasson a kislányom közelében.

(Ezt az összeget egyébként az élelmiszerre szánt keretből vontam volna el)

A gyermekünk átadás-átvételéről:

Korábban kértem a Tisztelt Bíróságot, hogy a kislányomat a pilisvörösvári Önkormányzat épülete előtti parkolóban vehessem át az édesanyjától, illetve ott adhassam át neki. A felperes ezt azzal az indokkal utasítja el, hogy én ezzel szeretnék gátat szabni annak, hogy ő esetleg távolabbi helyre költözzön tőlem. Ezek szerint a felperes nincs tisztában azzal, hogy egy ilyen bírósági rendelkezés nem jelenti azt, hogy nem költözhet el bárhová, legfeljebb az elköltözése esetén azonnal – ideiglenes intézkedéssel – változtatni lesz szükséges a mostani lakóhelyének figyelembe vételével meghozandó kapcsolattartási szabályokon. A tisztánlátás végett az alábbiakat szeretném közölni:

1: A 2015-ös év folyamán eladtam a horányi házamat azért, hogy a kislányom közelébe költözhessek Pilisvörösvárra. Jelenleg ezer méterre lakom a lányomtól, akit bármiféle költség nélkül, gyalogszerrel is meglátogathatok. A gyerektartást egyébként épp ezért is tudom megbízhatóan fizetni, mert a költözésemmel a Horány-Pilisvörösvár távolság útiköltségei megszűntek. Tehát a korábbi életem feladásával bármikor a kislányom segítségére lehetek, akár tíz percen belül. Úgy vélem, hogy ezzel felelős döntést hoztam, hiszen képes voltam felrúgni az állandóságomat a gyermekem biztonsága és a költséghatékonyság érdekében. Ha úgy vesszük, akkor ez hatalmas áldozat volt a részemről, amit eddig még senki sem méltatott megemlíteni a felperes köreiből.

2: Felperes elmondja továbbá, hogy az ország területén oda költözik, ahová szeretne és ezt senki sem korlátozhatja. Ez így igaz. Viszont nem értem, hogy az miért jó, ha a kislányom elköltöztetésével a kapcsolattartásomat is ellehetetleníti. Ugyanis elköltözhetnek akár 300 kilométerre is, amely út nagyjából 15.000 forintos útiköltséget jelent egy héten, ha a kérelmemet vesszük alapul. Világosan látszik, hogy ezt finanszírozni nem tudnám, hiszen nem keresek annyit. A javaslatommal – miszerint Pilisvörösváron legyen az átadás-átvétel – csupán azt szeretném elérni, hogy a felperes mérlegelje végre a döntéseinek súlyát, és ne dönthessen felelőtlenül a saját szája íze szerint. 

A felperesnek könnyű, hiszen „mindent vitt” azzal, hogy a kislányomat ő nevelheti. Semmire sincs gondja, hiszen őnála van a gyermekünk, és még a világ végére is elköltözhet, mert a legfontosabb dolog az életében ott élhet vele. Ezzel szemben magam nemcsak hogy nem élhetek a kislányommal, de még a kapcsolattartás költségei is hatalmas terhet róhatnak rám. Fizetem a gyerektartást, szenvedek a gyermekem hiányától, s még a megemelkedett utazási költségeket is álljam azért, mert a felperes valahol máshol akar élni. A felperes esetleges költözésével fennállhat a veszélye, hogy az útiköltségek növekedése miatt esetleg nem tudom meglátogatni a lányomat. Hozzátenném, hogy a kapcsolattartás nem csak egy lehetőség a számomra, hanem kötelességem is, amelyről a Törvénykönyv is rendelkezik. 

És bár lehet, hogy a felperes sosem fog elköltözni Pilisvörösvárról, vagy csupán annak vonzáskörzetében kezd új életet valaki más oldalán, de az is előfordulhat ezzel szemben, hogy elérhetetlenné válik a lányom a költözésük miatt. Igen, új életet kezdhet bárhol a világon, de ezzel megkockáztatja, hogy a kislányunk az édesapja nélkül nő fel. Végső esetben a felperes még fel is jelenthet azért, mert nem teljesítem a kötelességemet.

3: A felperes a beadványában azt írja, hogy „a gyakorlatban a gyermek lakóhelyén, ház vagy lakás előtt történnek a szülők közt az átadások”. Ezen „gyakorlat” a szülők megegyezése vagy a bíróság döntése utáni állapot. Nincs olyan törvény, amely a gondviselő szülő mindenkori lakóhelyét jelölné meg a gyermek átadás-átvétele helyéül, ezért úgy vélem, hogy egy köztes pont megállapítása mindkét fél számára előnyös és igazságos lehet. Ennek alapján a felperes is elgondolkodhatna azon, hogy milyen következményekkel járhat mindez egy esetleges költözés után. 

4: A felperes továbbá azt írja még, hogy maximális ellenőrzést és felügyeletet akarok felette gyakorolni azzal, hogy Pilisvörösvár közterületét jelölöm meg az átadás-átvétel számára. Mindez abszurd és őrá jellemző félremagyarázás! Mint ahogy a fentiekben már írtam, a közterület kijelölésével csupán semleges átadás-átvétel helyet szeretnék. Nincs szó másról, csak erről, de a felperest ez nem érdekli, hiszen a jelen pillanatban is úgy gondolja, hogy a gyermek az ő kizárólagos tulajdona, aki felől a megkérdezésem és a beleegyezésem nélkül dönthet. Egyáltalán nem érdekli a tény, hogy a gyermekének van egy édesapja is, és betegesen fél attól, hogy én őket ellenőrizni, megfigyelni és rettegésben tartani akarom. E félelmeit és a korábbi rágalmait eddig sehogyan sem tudta bizonyítani, így kérem a Tisztelt Bíróságot, hogy a továbbiakban mindezek függvényében mérlegeljék a döntésüket a 2017. február elsejei tárgyaláson.

Az ajánlatom a békesség érdekében a következők:

Az átadás-átvételről: Az arányosság és a méltányosság elvének mentén haladva talán létrehozható lehet egy olyan megállapodás is, miszerint a gyermekért elmegyek én, de a kapcsolattartás végén az édesanyja jön érte. Ezzel nemcsak egyenlő felek lehetünk az útiköltségek megoszlásában, de a felperes is kivenné a részét a saját döntéseinek következményeiből. Vagyis, ha ő úgy gondolja, hogy az ország másik felébe költözik az új élet reményében, akkor érezheti annak hatását is a felelőssége teljes tudatában. Méltányosnak tartom ezt a megállapodást abból a szempontból, hogy így megoszlanak az utaztatás költségei – ha már a gyerek nevelésének jogát kizárólagosan megkapta. 

A gyerektartásról: A 15.000 forintot havonta, banki átutalás formájában kapja meg, amely mellett a kislányom számlájára 5000 forintot teszek félre elő-takarékosság formájában. 

Tisztelettel: Varga Máté alperes



Megjegyzések