Rosszindulatú anya szindróma

A gyermekeket is érintő válások egyre mindennaposabbá válnak. Ezen folyamat során megjelent egy abnormális magatartási forma, amely eddig kevés figyelmet kapott: ez a dolgozat a „Válással összefüggő rosszindulatú anya szindromát” határozza meg. Speciális nosológiai kritériumokat kínál, bő klinikai példákkal. A magatartászavarra vonatkozó, rendelkezésre álló tudományos adatok hiánya miatt - úgy tűnik - megérett az idő az osztályozás, az etiológia, a kezelés és a megelőzés szempontjainak megvizsgálására.

Bevezetés

Egy elvált férfi nyeri meg a gyermekelhelyezési pert, mire volt felesége felgyújtja a férfi házát. Egy gyermekelhelyezési per alatt egy nő macskát vásárol gyermeke részére, mivel a válófélben lévő férj erősen allergiás a macskákra. Egy anya arra kényszeríti gyermekeit, hogy egy gépkocsiban aludjanak. Ezzel is bizonyítandó: a gyermekek apja tette őket anyagilag tönkre. – E cselekmények egy olyan abnormális magatartásmintát illusztrálnak, amely a gyermekeket is érintő válások számának növekedésével párhuzamosan alakultak ki.

Ma a házasságok fele válással végződik. A válással érintett gyermekek száma is drámai mértékben megnőtt. Bár ezen esetek nagy része jogi szempontból "elintézettnek" tekinthető, a harc a bíróságon kívül tovább folytatódik.

A média komoly erőfeszítéseket tett annak érdekében, hogy a közvéleményben tudatosítsa azon elvált apák keltette problémát, akik nem teljesítik a bíróság által elrendelt gyermektartásdíj fizetési kötelezettségüket. Hedges megjegyzi, hogy az elvált apáknak kevesebb mint 20 %-a fizet tartásdíjat 3 évvel a válás után. A nők anyagi helyzetének válást követő romlásával foglalkozó kutatás /pl.Hernandez,1988;Laosa,1988/ hozzájárult ahhoz, hogy nemrég törvényt hoztak a "csavargó apák" által keltett problémák kezelésére.

Míg a média – nagyon helyesen – bemutatja a "csavargó apák" jelensége által a nőkre és gyermekekre szakadó nehézségeket, addig a kamerák elkerülik annak a háborúnak a bemutatását, amelyet a nők egy sajátos csoportja visel tartásdíjat fizető, törvénytisztelő apák ellen. Ügyvédek, therápeuták nap mint nap szembesülnek olyan rémtörténetekkel, melyek szerint az anyák ezen sajátos csoportja "gonoszkodó" magatartást tanúsít ártatlan apák és ártatlan gyermekeik irányában. Sajnos, a tárgyban nem állnak rendelkezésre tudományos adatok. Hasonlóképpen, a klinikai irodalom is viszonylag kevés figyelmet szentelt a problémának.

Nevezetes kivételnek számítanak Gardner klinikai írásai /1987,1989/, melyekben a szerző kiváló leírását adja a Parental Alienation Syndrome-nak (Szülői elidegenítés/elidegenülés szindroma- PAS). A PAS fennállása esetén a gyermekkel együtt élő szülő különféle manőverekkel sikeresen elidegenítheti a közös gyermeket a különélő szülőtől. A sikeresen manipulált gyermek központi problémája a különélő szülő ócsárlása, befeketítése, kritikája, amely igazságtalan és/vagy eltúlzott /Gardner,1989.p.226/. A PAS tipikus esetében mindketten, az anya és a gyermek is egy sor abnormális cselekvésbe kezdenek az apa ellen. Gardner szerint az  "agymosás" kifejezés túlságosan szűk megjelölés ahhoz, hogy kifejezze azt a pszichológiai manipulálást, amelynek eredményeképpen a gyermek a különélő szülő ellen fordul /Gardner,1989/.

Míg Gardner úttörő leírásai a PAS-ról fontos hozzájárulást nyújtanak ahhoz, hogy megértsük a válással összefüggő, gyermekeket érintő ellenségeskedéseket, addig jelen dolgozat egy általánosabb abnormalitással kíván foglalkozni. Miként ezen írás bevezetőjében felsorolt példákból is kitűnik, a válófélben lévő férjeket komoly támadások érik, amely cselekmények messze meghaladják a gyermekek puszta manipulálását. Ezen cselekmények továbbá azt is jelentik, hogy egyes anyák készek szándékosan áthágni a társadalmi törvényeket. Végül vannak olyan anyák, akik – azzal a céllal, hogy elidegenítsék utódaikat az apjuktól – kitartóan rosszindulatú magatartást tanúsítanak még akkor is, amikor képteleneknek bizonyulnak a sikeres elidegenítésre. Összefoglalva: ezek az esetek nem felelnek meg a PAS kritériumainak. Ennek ellenére, ezek egy súlyos abnormalitásra utalnak.

Jelen dolgozat célja meghatározni és illusztrálni ezt az általánosabb abnormalitást. Abban a reményben, hogy sikerül elindítani ezen probléma iránti kiterjedtebb tudományos és klinikai vizsgálódásokat.


Definició

Ezen fejezet egy olyan kiinduló meghatározását nyújtja a DRMMS-nak, mely klinikai és jogi esetekből származik. Mint minden kezdeti javaslat, ez is feltételezi, hogy a jövőbeni kutatás a taxonomikus kritériumok nagyobb finomításához fog vezetni. A javasolt meghatározás 4 nagyobb kritériumot vesz figyelembe. Ezek:

1./ Az anya igazságtalanul bünteti válófélben lévő vagy már elvált férjét az alábbi módokon:

          A./ megpróbálja elidegeníteni közös gyermekeiket az apjuktól;
          B./ másokat bevon az apa elleni rosszindulatú akcióiba;
          C./ mértéktelen pereskedésbe bonyolódik.

2./ Az anya sajátos módokon próbálkozik megakadályozni gyermekeit abban,hogy:

        A./ az apjukat szabályos időközökben,akadálytalanul láthassák;
        B./ zavartalan telefonkapcsolatuk legyen az apjukhoz;
        C./ az apa részt vegyen gyermekei iskolai és iskolán kívüli életében.

3./ A magatartás mindenre kiterjed és olyan rosszindulatú cselekményeket is magába foglal,mint :

        A./ hazudozás a gyermekeknek;
        B./ hazudozás másoknak;
        C./ a törvény megszegése.

4./ A magatartászavar nem specifikusan kapcsolódik egy másik személyiségzavarhoz, ámbár egy külön mentális betegség egyidejűleg fennállhat.

Klinikai példák

Ebben a fejezetben - a fentebbi hivatkozási számok segítségével – minden egyes kritériumra példákat fogok nyújtani. Mivel az 1-3. kritériumok magatartásspecifikusan a Malicious Mother Syndrome-ra vonatkoznak,egy sor klinikai példát fogok adni. A negyedik kritérium,amelyik a javasolt szindrómának más mentális betegségekhez fűződő kapcsolatával foglalkozik, általánosabban kerül megvitatásra.

1/A. kritérium: a gyermekek elidegenítése

Az anyák által a gyermekek apjuktól való elidegenítésének megkísérlésére irányuló cselekmények skálája bámulatra méltó! Például:
  • Egy anya azt hazudta a gyermekeinek,hogy nem tud többé már élelmet vásárolni, mert az apa minden pénzüket nőkre költötte egy topless bárban.
  • Egy orvos felesége arra kényszerítette 10 éves fiát, hogy az iskolában kérjen államilag finanszírozott ingyen ebédet, azt a benyomást keltve ezzel a gyermekben, hogy az apukája anyagilag tönkretette őket.
  • Egy nőt, aki éveken keresztül nagyon közeli kapcsolatban állt egy elhelyezési perben érintett gyermekkel, az anya megkért:adja fel semlegességét és csatlakozzon az apa elleni kampányhoz, hogy majd "táncolhassanak a sírján". Amikor a nő nem volt hajlandó feladni semlegességét, az anya azt a hamis információt közölte a gyermekekkel, hogy az apának viszonya van ezzel a nővel.

Ezek a magatartásformák - ha sikeresek – nem csak ahhoz vezethetnek, hogy a gyermek meggyűlöli az apját, de ahhoz is, hogy akár évekig is ne láthassa őt. Miként arra Cartwright/1993/ rámutatott: "Az elidegenítő célja világos: megfosztani az elveszített szülőt nemcsak a gyermek idejétől, de az egész gyermekkor élményétől".

1/B. kritérium: mások bevonása az apa elleni rosszindulatú akciókba
Az első nagyobb kritériumnak – ahol az anya büntetni próbálja a férjet – második összetevője magába foglalja más személyek manipulálását a célból, hogy ők is bekapcsolódjanak az apa elleni rosszindulatú akciókba. Erre vonatkozó példák a következők:
  • Egy anya az elhelyezési per során hazudott a therápeutának az apa viselkedését illetően. A therápeuta, aki soha nem beszélt az apával, megjelent a tárgyaláson mint szakértő tanú. Ebben a minőségében azt javasolta a bírónak, hogy az anyánál helyezzék el a gyermeket és az apát kötelezzék therápiára.
  • Egy mérges anya kamaszokat vett rá arra, hogy a volt férj lakásának ajtajára névtelen fenyegető leveleket tűzzenek ki.
  • Egy anya, aki elveszítette a gyermekelhelyezési pert, rávette gyermeke iskolájának titkárát arra, hogy segítsen neki a gyermek elrablásában.
A fenti példákban fontos észrevenni, hogy a dühös anya által manipulált személyek sajátos módon "elidegenülnek" a volt férjtől. Tipikus, hogy ezek a rászedett személyek "jogos" felháborodást éreznek az apával szemben és ezzel hozzájárulnak ahhoz a "jutalmazó" légkörhöz, amely az anya rosszindulatú cselekményeit mintegy "szentesíti", mert azokat az apa megérdemelt büntetésének tekinti.

       
1/C. kritérium: mértéktelen pereskedés

Nem kérdőjelezhető meg az, hogy egy válóperes vagy egy gyermekelhelyezési peres eljárás során bármelyik félnek joga van megfelelő jogi képviseletre és akcióra. Ámde, a DRMMS-ban szenvedő egyének megpróbálják büntetni volt férjüket azzal is, hogy mértéktelen pereskedésbe kezdenek.
  • Egy harcias és oktalan anya verbálisan rátámadt volt férjére, valahányszor csak meglátta őt. Idővel a volt férj ezekre a támadásokra úgy reagált, hogy nem vett róluk tudomást. Ekkor a nő beperelte őt. Kérte a bírót, kötelezze a volt férjet arra, hogy szóba álljon vele.
  • Egy anya a bíróval közölte, hogy a lánya valójában nem a válófélben lévő férjétől van.
  • Egy nő nem volt hajlandó abbahagyni volt férje elleni bírósági támadásokat. Annak ellenére, hogy pereskedései folyamán számos ügyvédet "fogyasztott": vagy ő rúgta ki őket, vagy az ügyvédek maguk önként "kiszálltak". Ez az anya egy 3 éves időszak alatt 7 különböző ügyvédet vett igénybe.

Vannak adatok, amelyek segítenek meghatározni az intenzív pereskedések mértékét. Pl.Keel és tsai /1988/ beszámolnak a válás utáni pereskedések gyakoriságáról egy 700 családot magába foglaló minta alapján. Adataik szerint a családoknak csak 12,7 %-a nyújt be válás utáni kérelmet a bírósághoz. Ebből kevesebb mint 5 % két vagy három kérelmet, míg kevesebb mint 1 % négy vagy többet /Keel és tsai,1988/.

2/A. kritérium:a rendszeres láthatások megakadályozása

A szakemberek viszonylag egységesek abban, hogy a különélő szülő rendszeres és akadálytalan látogatásai jó hatással vannak a gyermekekre, kivéve a különleges körülményeket /Hedges,1991/. Valóban egyes államok, mint pl. Florida írott törvényei is ezt a nézetet tükrözik /Keane,1990/. Annál inkább sajnálatos, hogy még ha az apának és a gyermekeknek törvényes joga is van a kapcsolattartáshoz, a DRMMS-ban szenvedő egyének kitartóan akadályozzák azt.
  • Egy anya, aki egy láthatás alkalmával a gyermekek átadásakor korábban fizikailag megtámadta volt férjét, nem volt hajlandó átadni a gyermekeket, amikor a volt férj rendőrök jelenlétében kísérelte meg átvenni őket.
  • Amikor egy elvált apa láthatásra érkezett és át akarta venni a gyermekeit, az anya úgy rendezte a dolgokat, hogy a gyermekek és ő is "eltűntek", így a láthatás meghiúsult.
  • Egy anya fizikailag félelmetes külsejű barátját rávette arra, hogy támadja meg a gyermekei láthatására érkező volt férjét.

A Gyermeki Jogok Bizottságának elnöke /Washington,D.C./ rámutatott arra, hogy ez a fajta elidegenítés a gyermek veszélyeztetése egyik formájának tekintendő /Levy,1992/. Sajnos, a rendőrség – jellemzően – igyekszik elkerülni, hogy belebonyolódjon az efféle helyzetekbe. Mitőbb, hacsak egy áldozattá vált apa anyagilag nem képes megfinanszírozni egy ismétlődő, elhúzódó bírósági eljárást, nagyon keveset lehet tenni ezen anyai magatartás elhárítása érdekében. Végül, még ha ezek az esetek bíróság elé kerülnek is, a bíróságok gyakran képtelenek arra, hogy az apák láthatási jogainak érvényt szerezzenek /A bíróságok nemi diszkriminációját vizsgáló bizottság jelentése, 1992/.

2/B. kritérium: a zavartalan telefonkapcsolat megakadályozása

Ha egyszer a szülő fizikailag távol van, a telefon fontos szerepet tölt be a gyermek és a különélő szülő közötti kapcsolat fenntartásában. A DRMMS-ban szenvedő személyek egy sor olyan cselekményt követnek el, amellyel megpróbálják ellehetetleníteni ezt a telefonos kapcsolatot.

  • Egy apa felhívta telefonon gyermekeit. Az anya, aki felvette a telefont, azt állította, hogy a gyermekek nincsenek otthon. Holott a telefonban a háttérből kétséget kizáróan kivehető volt a hangjuk.
  • Egy apa telefonon beszélni kívánt a gyermekeivel. Az anya kérte, hogy tartsa a vonalat. Ámde nem szólt senkinek. Hagyta, hogy az apa – hiába - várakozzon.
  • Egy anya, akinek tudomása volt arról, hogy gyermekeinek apja valahol távol tölti szabadságát, arra biztatta gyermekeit: mondják rá apjuk üzenetrögzítőjére, hogy azonnal hívja vissza őket, ha soron kívül találkozni szeretne velük.

Némely apák olyan kínosnak és elkeserítőnek találják ezeket az elidegenítési kísérleteket, hogy esetleg elmegy a kedvük attól, hogy telefonon hívják gyermekeiket. Egyszerűen feladják! Bele kényszerítve a "mindig vesztes" kilátástalan szerepébe, végül is az apák tényleg "elhagyják" gyermekeiket /Hedges,1991/. Sajnálatos módon, ezáltal pontosan az teljesül be, amit a DRMMS-ban szenvedő egyén akart elérni.

2/C. kritérium: a gyermek iskolán kivüli tevékenységében való részvétel megakadályozása

A szülő-gyermek kapcsolat fenntartásának folyamatában lényeges részt képez az, hogy a szülő részt vesz gyermekeinek szabadidő tevékenységében. Ugyanúgy, mint tette azt válás előtt. Ebből a szempontból fontos tevékenységeknek számítanak pl. az iskolai színjátszás, a csapatsportok és a vallásos események. A rosszindulatú anyák gyakran ezekből a tevékenységekből is igyekeznek kimanőverezni a különélő apákat.
  • Egy anya szándékosan rossz dátumot és időpontot adott meg a különélő apának egy, a gyermek szempontjából fontos eseményre vonatkozóan. Az eseményen megkérdezte a gyermeket: "Mit gondolsz, mi lehet az oka annak, hogy apád nem akar ma Téged megnézni?"
  • Egy anya megtagadta az apától azt, hogy bármi információt adjon neki a gyermek szabadidős tevékenységéről.
  • Egy anya,a gyermek futball mérkőzése előtt, az apa lejáratását célzó valótlanságokat mondott a többi szülőnek. Amikor az apa megérkezett, hogy megnézze a fia mérkőzését, a többi szülő megvető tekintettel nézett rá, nem volt hajlandó szóba állni vele és otthagyták őt, amikor közeledni próbált feléjük.

Az ilyen viselkedést tanúsító rosszindulatú anyákat ritkán fenyegeti a büntetés veszélye az ehhez hasonló tetteik miatt. A bírók, ügyvédek és rendőrök nem avatkozhatnak bele az apai láthatás akadályozásának minden egyes részletébe. Azon kívül, a legtöbb apának nem elég vastag az erszénye ahhoz, hogy pénzelni tudná ezeket a beavatkozásokat. Igy aztán a kapcsolat akadályozása újra és újra megismétlődik és végeláthatatlanul folytatódik tovább.

3/A. kritérium: rosszindulatú hazudozás a gyermekeknek

Tekintettel arra, hogy a fejlődés állapotában vannak, a peres válási helyzetbe keveredett gyermekek nagyon sérülékenyek. Ha az egyik szülő úgy dönt, hogy a gyermekeknek való hazudozással is támadja a másik szülőt,akkor ezen típusú rosszindulatú magatartás példái hasonlóak lesznek a következőkhöz:
  • Egy válófélben lévő anya azt mondta az egészen kicsi lányának, hogy valójában nem is ő az "igazi" apja. Pedig ő volt!
  • Egy 8 éves kislányt arra kényszerítette az anyja, hogy a láthatások alkalmával kifizetetlen csekkeket adjon át az apjának. U.i. az anya azt hazudta a lányának, hogy az apja semmi anyagival nem járult hozzá a család fenntartásához.
  • Egy anya azt hazudta a gyermekeinek, hogy az apjuk azelőtt rendszeresen megverte őt.
A rosszindulatu hazudozásnak ezen példái különböznek a "Szülői elidegenítés/elidegenülés szindrómára" jellemző finomabb manőverektől, mint pl. a "burkolt" vádaskodástól /Cartwright,1993/. Ez utóbbi esetben a PAS-ban szenvedő anya csak célozgat arra, csak sejteti, hogy veszélyeztetés történt, míg a DRMMS-ban szenvedő anya - hamisan - állítja, hogy a veszélyeztetés tényleg meg is történt!

       
3/B. kritérium: rosszindulatú hazudozás másoknak

A DRMMS-ban szenvedő egyének egy sor más személyt is képesek "beszervezni" a volt férjük elleni támadásaikba. Mindazonáltal, ezen sajátos kritériumra jellemzően a DRMMS-ban szenvedő egyén egészen furcsa módon hazudik harmadik személyeknek az apa elleni háborúskodás hevében. Nézzünk néhány példát!
  • Az egyik haragtól elvakult anya felhívta válófélben lévő férje munkahelyének /kb.1500 dolgozót foglalkoztató/ vezetőjét és hamisan megvádolta volt férjét. Azt állította, hogy vállalati tulajdont egyéni célokra használ, továbbá, a közös gyereküket a munkahelyen veszélyezteti.
  • Az egyik anya hivatalos személyek előtt azt állította, hogy a volt férj szexuálisan veszélyeztette közös lányukat. A gyermeket azonnal elvették az apától és eltiltották őt a további láthatástól.
  • Egy gyermekelhelyezési vita folyamán az anya hamisan azt közölte a szülők nevelésre való alkalmasságát vizsgáló hivatalnokkal, hogy az apa fizikailag bántalmazta őt.

Snyder /1986/ felhívta a figyelmet arra, hogy a törvényes hatóságoknak milyen nehéz dolguk van, amikor egy olyan szülővel szembesülnek, aki egy kiváló hazudozó. Mivel a kutatások azt igazolják, hogy még a "szakemberek" sem képesek mindig leleplezni a hazudozókat /Ekman és O’Sullivan,1991/, egy "jól képzett" hazudozó akár perdöntő tanú is lehet a bíróságon /Snyder,1986/. Bár a kóros hazudozás /Pseudologia fantastica/ gyakran tapasztalható a borderline személyiségeknél, Snyder /1986/ szerint azonban ez nem köthető csupán ehhez a speciális személyiségzavarhoz.

3/C. kritérium: törvénysértő támadás a /volt/ férj ellen

A DRMMS-ban szenvedő egyének nem ismernek határt válófélben lévő férjük elleni támadásaik során. Sok esetben a törvénysértések mindennaposak, bár viszonylag csekély súlyúak. Azonban, egyes esetekben a törvénysértések egészen komolyak lehetnek.
  • Egy nő szándékosan neki vezette autóját a volt férj házának, ahol a közös gyermekek is el lettek helyezve.
  • Egy gyermekelhelyezési per közepén, egy nő betört válófélben lévő férje lakásába és onnan fontos üzleti iratokat tulajdonított el.
  • Egy dühös, válófélben lévő anya betelefonált az egyik keresztény vallásos TV-hez és 1000 dollár adományozására kötelezte el magát. Adományozóként azonban válófélben lévő zsidó vallású férjének nevét, címét és telefonszámát adta meg.
A fentebbi példák az olvasót bizonyos személyiségzavarokra /pl. antiszociális, borderline, szadista/ emlékeztethetik. Azonban, ezeket a magatartásformákat olyan egyének mutatják, akik DRMMS-ban szenvednek, de nem úgy tűnnek, mint akik megfelelnének egy Axis II. személyiségzavar hivatalos kritériumainak. Egyébként, az előbbi példákban szereplő "rosszindulatú anyák" egyikét sem büntette meg a bíróság az elkövetett tetteikért!


4. kritérium: nem egy másik személyiségzavar következménye

A DRMMS megállapításakor fontos megjegyezni, hogy a fent közölt klinikai példák többsége – úgy tűnik – olyan személyek esetében következett be, akiknél korábban nem diagnosztizáltak semmilyen mentális zavart, illetve akik sohasem kaptak pszichiátriai kezelést. Sőt! Egy anya, aki különösen rosszindulatú viselkedést tanúsított válófélben lévő férje iránt,több olyan elmeszakértőt is felvonultatott, akik tanúsították, hogy ő semmilyen típusú személyiség- vagy elmezavarban nem szenved. Nyilvánvalóan ebből az következik, hogy a DRMMS-ban szenvedő személyeknél lehetséges, meg nem is egy egyidejű másik személyiség vagy elmezavar fennállása.

A szerző tapasztalatai szerint, minden egyes elmezavarnál, amely számításba jöhetne ezen viselkedés magyarázataként, ott vannak a kivételek. Pl. egyes esetekben "alkalmazkodási zavar" lehetne a helyes diagnózis, ámde egy nő még 10 évvel a válás után is megtagadta volt férjétől a láthatást. Más esetek egy személyiségzavar diagnózisának lehetőségét sugallják. Ugyanakkor, egy nő, aki többször is törvénysértő módon támadta meg a volt férjét, nem kapott személyiségzavar diagnózist, pedig kandidátusi illetve doktori szintű szakemberek végezték el vizsgálatát. Vannak példák, amikor "intermittáló explozív személyiségzavart" lehetne diagnosztizálni, ámbár sok anyának a dühe/haragja nem úgy tűnik, hogy "időszakos" lenne.

Végezetül, az olvasónak méltányolnia kell, hogy – bár egyes pszichiátriai kórképek diagnosztikai pontossága nem olyan jó, mint azt szeretnénk /pl.a személyiségzavaroké; lásd Turcat, 1990/ - a probléma összetetten jelentkezik a családjogban, ahol sokszor inkompetens mentálhigiénés szakértők visznek szerepet a bírósági eljárásban /Turcat,1993/. Vitathatlan, hogy a DRMMS és egyéb mentális zavarok közötti kapcsolat meglehetősen bonyolult és alapos vizsgálatot követel.

Diszkusszió

A DRMMS fenti leírása számtalan fontos klinikai, jogi és tudományos kérdést vet fel.

Klinikai szempontból nézve, a DRMMS által érintett családok ki vannak téve a stressz és distressz súlyos epizódjainak. Azonban, nincs tudományos magyarázat arra, hogy miként kell kezelni ezt a jelenséget. Leginkább az a kompromittáló, hogy sok olyan esetben, melyek kielégíteni látszanak a javasolt diagnosztikai kritériumokat, elutasítják azt, hogy bármi rossz is lenne a dologban.

További nehézség, hogy sok therápeuta nincs tudatában a rosszindulatú viselkedés ezen formájának /Heinz és Heinz,1993/. Következésképpen, vannak therápeuták, akikből "bolondot lehet csinálni" és ezek – mint feljebb rámutattunk – eljönnek a bíróságra tanúsítani, hogy semmi probléma nincs az érintett anyával.

Jogi szempontból nézve, akadnak ügyvédek, akik akaratlanul bátorítják ezt az anyai magatartást /Gardner,1989/. Másrészt viszont, vannak olyan ügyvédek, akik tudatosan bátorítják ezt a magatartást, mivel anyagilag abban érdekeltek, hogy az ügy minél jobban elhúzódjon. Más szóval, minél jobban elmérgesedik a pereskedés, annál nagyobb az ügyvéd haszna /Grotman és Thomas,1990/. Mindazonáltal, még az ügyvédek ezen kis csoportjára nézve is igaz az, hogy van egy pont, amikor már az ügyvédnek sem éri meg a további pereskedés. Továbbá, sok ügyvéd, aki családjogi bíróságokra jár, úgy érzi, hogy ezeket a DRMMS-ügyeket a bíróságok nem kezelik megfelelően /Greif,1985;Leví,1992/.

Azt a nőt, aki "nem elég zavart" ahhoz, hogy a bíróságon megvonják tőle a szülői felügyelet jogát, ezen viselkedés miatt semmiféle anyagi hátrány nem éri és börtönbe sem fogják küldeni. Ezért nagyon sok ügyfél /leginkább apák/ jelentős kudarcként éli meg azt, hogy ők és gyermekeik ki vannak téve ezen típusú magatartásnak és a bíróság még sem tesz semmit vagy csak nagyon keveset ennek orvoslására.

A családjogi perekben tapasztalható férfiellenes részrehajlásokkal foglalkozó jogi szakirodalom áttekintésekor Tillitski /1992/ megállapította, hogy a hátrányos diszkrimináció széles körű. Ezt jól illusztrálja egy családjogi bírónak tulajdonított mondás: "Soha nem láttam borjakat, amelyek a bikát követték volna. A borjak mindig a tehenet követik. Ezért én mindig a mamáknál helyezem el a gyermekeket". 

A bíróságok nemi diszkriminációját vizsgáló bizottság jelentése, 1992 p.742/. Hasonlóképpen kimutatható, hogy az apák láthatási jogát messze nem kényszerítik ki olyan mereven, mint a gyermektartásdíj fizetési kötelezettségét /előbbi bizottság,1992/. Ez a férfiak elleni hátrányos megkülönböztetés a családjogi perekben oda vezet, hogy kialakul az apáknak egy sajátos csoportja, akik akaratlanul tehetetlen, kiszolgáltatott áldozatai lesznek a rendszernek /Tillitski,1992/. Ez a helyzet még inkább felbátorítja a DRMMS-ban szenvedő nőket arra, hogy rosszidulatú magatartásukat leplezetlenül kimutassák.

A DRMMS-nak nevezett személyiségzavar előfordulásának nemek szerinti megoszlását is feltétlenül meg kell vizsgálni. A szülői felügyeletet gyakorló szülők óriási többsége nő. Gardner /1989/ rámutatott arra, hogy a PAS leginkább nőknél fordul elő. De az is lehetséges, hogy egy férfi, aki megkapta gyermekeinek szülői felügyeleti jogát, az elidegenítő magatartás ugyanazon jeleit kezdi mutatni. Jelen szerző DRMMS-val kapcsolatos saját tapasztalatai hasonlóak Gardneréhez. Azonban, jelen szerző még nem látott olyan apát, aki valamennyi fentebb felsorolt kritériumnak megfelelt volna. Ez nem jelenti azt, hogy nem lehetséges egy "rosszindulatú apa szindróma"! Valóban, Shepard /1992/ beszámol arról, hogy különélő apák sokszor rosszindulatúan, veszélyeztetően viselkednek a szülői felügyeletet gyakorló anyákkal szemben. Másfelől, figyelemreméltó, hogy bár vannak nők, akiknek gyermektartásdíjat kell fizetniük, még nem hallottunk olyan anyáról, aki emiatt csavargóvá vált volna. Mivel jelenleg még nincs egyetlen bizonyított esete sem egy olyan apának, aki a DRMMS valamennyi kritériumának megfelelt volna, ajánlatos várni a tudományos bizonyítékokra, mielőtt a nosológiai címkézés kérdését felvetnénk.

Mekkora a DRMMS gyakorisága? A válasz:nem tudjuk. Gardner /1989/ arról tudósít, hogy a gyermekelhelyezéssel kapcsolatos pereskedések kb. 90 %-ában merül fel a szülői elidegenítés valamilyen aspektusa. Továbbá, Kressel /1985/ - a vonatkozó adatokat vizsgálva – kimutatta, hogy a szülői felügyeletet gyakorló anyák közel 40 %-a megtagadta a láthatást a volt férjtől azért, hogy büntesse őt. Ehhez kapcsolódik Arditti/1992/, aki egy 125 fős elvált-apa mintából kimutatta, hogy az apák 50 %-ánál az anya akadályozta vagy megtagadta a láthatást. Bár a szülői elidegenítés aspektusai közösek lehetnek, az nagyon valószínűtlen, hogy a szülői felügyeletet gyakorló anyák ilyen nagy százaléka a DRMMS valamennyi kritériumát is kielégítené.

Ami pedig a DRMMS előfordulását illeti: a szindróma elnevezése szemléletesen utal arra, hogy a rosszindulatú magatartást a válási pereskedés váltja ki.

Mindenesetre, ez tisztán egy empirikus kérdés. Ugyan a rosszindulatú cselekedetek többnyire csak a válási eljárás alatt jelentkeznek először, az is lehetséges, hogy a rosszindulat már korábban is létezett, de nem került napvilágra. A válás előtti szülői konfliktusra vonatkozó kutatás /Enos és Handal,1986/ ezt a feltételezést támasztja alá. Ezzel összefüggésben az is lehetséges, hogy egyes esetekben a már korábban is meglévő rejtett személyiségzavar a válás által kiváltott stressz eredményeképpen bontakozik ki.

Végül, meg kell jegyeznünk, hogy a család válás utáni működésének természetével foglalkozó kutatások csak most kezdődnek. Néhány adat már van arra vonatkozóan, hogy milyen szerepe van a szülői konfliktusnak a gyermekek válás utáni teljesítményében. Azonban még várni kell olyan tanulmányok megjelenésére, amelyek a PAS és a DRMMS ezeknél szélsőségesebb eseteit vizsgálják.

A DRMMS egy fontos társadalmi jelenséget képvisel. Ez a személyiségzavar kihat a gyermekekre, szülőkre, ügyvédekre, bírókra, gondnokokra, mentálhigiénés szakemberekre és másokra. Mindaddig, amíg ezt a jelenséget nem derítik fel alaposan a tudományos és klinikai irodalomban, addig a DRMMS-ban szenvedő egyének által keltett probléma továbbra is sújtani fog bennünket. Remélhetőleg, ez a dolgozat serkenteni fogja a kutatást, miáltal a probléma klinikai és jogi menedzselésének irányelvei kialakulhatnak.

Irta: I.D.Turkat, Ph.D. 1995.
Journal of Family Violence, Vol.10, No. 3,p.253-264.
Fordította:Keresztes Csaba Budapest 2006.


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése