Alperes beadványa (2017. április 11.)

Tisztelt Bíróság! 

Az alábbiakban szeretnék tájékoztatást adni a február elsejei tárgyalást követő időszakról:

A kislányommal (Varga Dóra Felícia) való kapcsolattartásomban jelentős változás nem történt, hiszen a heti két óra időtartam nem elegendő arra, hogy a körülményeken és a kapcsolatunk minőségén érdemben változtatni tudjak. 

Dóri ugyan nagyon élvezi a velem töltött időt, de egyre inkább látszik rajta, hogy unja a Családsegítőben való téblábolást, és minden egyes alkalommal kéri, hogy menjünk ki a játszótérre, amelyet azonban – érthető okokból – nem tudok számára lehetővé tenni. 

A Családsegítőben rejlő lehetőségek tárházát teljességgel kimerítettük, és mivel a korábban biztosított játékait már unja, ezért az ott-tartózkodásunk meglehetősen fásulttá vált. A Családsegítő nincs felkészülve ilyen hosszú távú „vendéglátásra”, ezért ha a kapcsolatunk létre is jön a gyermekemmel, az meglehetősen korlátozott az élmények terén.

Dóri ezeket leszámítva viszont nagyon szeret engem. Gyakran elmeséli, hogy az édesanyjával merre járnak és mivel játszanak. Amikor rákérdezek, hogy eszébe jutok-e néha, akkor elmondja, hogy sokszor gondol rám. A leveleimet (fénykép hátuljára írt néhány sort) és a bölcsődébe beadott Kinder-tojásokat minden egyes alkalommal megkapja, amelyeknek végtelenül örül.

Március 3-án (majd utána még egy alkalommal) tűzifát vittem nekik, amelynek kipakolásánál Dóri is lelkesen segédkezett. 




A március 31-i kapcsolattartásunk alatt megkérdeztem tőle, hogy Anya szokott-e rólam mesélni neki, mire elmondta, hogy igen: „hülye Apa”. Megkérdeztem tőle, hogy szerinte is hülye vagyok e, mire mosolyogva mondta, hogy igen. Látszólag fogalma sincs róla, hogy a „hülye” mit jelent, de mivel otthon ezt hallja (vagy ezt mondják neki) folyton, ezért e szót – mint jelzőt – a magáévá tette. 

Sajnos a nevelésére nincs semmiféle rálátásom, és fogalmam sincs róla, hogy otthon milyen tanításban részesül. Emellett a heti két óra kapcsolattartási időm sem elég arra, hogy magam érdemben taníthassam őt, vagy esetleg bizonyosságát adjam a számára, hogy az édesapja nem hülye, mint ahogy azt a családjában állítják. 

A kislányom Apa-képe már most torzult, és látható, hogy az édesanyja erős befolyása alatt áll. Ez utóbbi persze nem lenne gond akkor, ha magam is hasonló mértékben kapnék rá lehetőséget, hogy a kislányommal törődjek. A számomra megengedett „törődési idő” – az Anya heti 166 órájában szemben – jelenleg mindössze 2 óra. Könnyen belátható, hogy így nagyon könnyen elveszíthetem a lányom érdeklődését, ha a továbbiakban is csupán ennyire lesz lehetőségem. 

A kislányom édesanyjával való kapcsolatom közömbös. A február elsejei tárgyalást követően némiképp romlott, ami – úgy vélem – nem is lesz jobb, hacsak a gyermekünket érintő kérdésekben nem sikerül mihamarább megegyeznünk.

Az általa írt és március 9-én érkeztetett beadványra nem kívánok reagálni, mert nem szándékozom egy parttalan és felesleges vitába bocsátkozni vele folyton-folyvást. Ha az állításait érdemben bizonyítani nem tudja, akkor kérem a Tisztelt Bíróságot, hogy azokat hagyja figyelmen kívül. Ellenben a Bíróság minden kérdésére válaszolok, ha valamely eseményre esetleg magyarázatot vár. 

Fontos viszont leszögeznem, hogy a pszichológiai vizsgálat nem azt mondta rólam, hogy infantilis volnék (mint ahogy azt a Felperes sorozatosan állítja a beadványaiban), hanem azt, hogy „infantilis megnyilvánulás is tapasztalható volt a vizsgálat során”, vagyis a beszélgetés során előfordult néhány „gyerekes” megnyilvánulás a részemről, amelyet magam a viccelődéseimnek tudok be. A két dolog között jelentős különbség van, amit a Felperes vagy nem ért, vagy szándékosan nem akar tudomásul venni még mindig.

Végezetül tájékoztatnám a Tisztelt Bíróságot egy szívet melengető eseményről is, amely a kislányom és én köztem történt április 6-án: a főúton haladva összefutottam vele s az édesanyjával, amikor is a kislányom a következőket mondta:

Apa, ne menj el! Apa, ne menj el, légyszi!” – mindezt egymás után többször is megismételve.

Ebből (is) világosan látható, hogy a gyermekem szeret engem és jól érzi magát velem, és úgy vélem, hogy minden más szempontból is ildomos volna már, ha – mint apa – végre törődhetnék magam is a lányommal úgy, mint szülő.



Tisztelettel:
Varga Máté
Pilisvörösvár, 2017. április 10.

Megjegyzések