Egy mocskolódás margójára 2.

Az alábbiakban ismertetem a Felperes újabb beadványát és az arra adott válaszaim. Nincs miért szégyenkeznem, és úgy vélem, hogy a beadvány nem engem minősít, hanem a Felperest. 

A mű nagyjából két órás elfoglaltságot jelent az olvasó számára, és aki nem ismeri az előzményeket, az elolvashatja az ugyancsak hosszúra sikeredett első rész is.

Vastagon szedve a Felperes nézeteit, alatta pedig normál betűvel az arra adandó válaszomat olvashatja a látogató. kellemes időtöltést kívánok!



Felperes beadványa:

Felperes: Kérem a T. Bíróságot, vegye figyelembe az elmondottakat és mérlegelje, hogy mennyire egészséges alperes viselkedése, mint apa, mint felnőtt ember, mint olyan, akire egy gyermeket szándékoznak rábízni egyre nagyobb hatótérrel az idő előrehaladtával.

Válaszom: A Felperes kissé túlzásokba esik: nekem mások a nevelési módszereim, mint neki, amelyről maga egyáltalán nem akar tudomást venni. Ráadásul elhallgatja azt a tényt, hogy mondvacsinált ürüggyel egyszer másfél, majd három hónapig tartott engem távol a gyermekemtől. Olyan rágalmakkal illetett, amely miatt kénytelen voltam hamis vád alapján feljelentést tenni ellene az Ügyészségen. E hivatal jelenleg is nyomozást folytat ellene, így előfordulhat az is, hogy büntetett előéletű lesz. Mindezt azért, mert képtelen volt meghallgatni engem és értelmezni a mondandómat.

Többek között megvádolt azzal, hogy feltörtem az ő és a családja email-eit, majd megvádolt vele, hogy felgyújtottam a kéményüket, amellyel a kislányom életét is veszélybe sodorhattam volna. Ezután kitalálta, hogy a Bíróság épületében több személy, köztük a legjobb barátnője és a saját ügyvédem szeme láttára elloptam a farzsebéből a személyigazolványát, amelynek kivitelezhetetlenségébe egy csöppet sem gondolt bele. Egy elveszett igazolványról van szó, amelyre könnyebb volt ráfogni, hogy én azt lehetetlen körülmények között elloptam, mintsem beismerje az elvesztés tényét.

Magyarázkodásaiban semmiféle logika vagy racionalitás nincs, mert a féktelen dühében egyszerűbb vádaskodnia velem szemben, mint józanul átgondolnia a tényeket és meglátnia az azokban rejlő összefüggéseket.

Minthogy átgondolná a történéseket, inkább kéri a Tisztelt Bíróságot, hogy mérlegeljék mennyire vagyok egészséges (szellemileg) és gondolják át, hogy kire is akarják rábízni a gyermekem.

Az alábbiakban világosan kiderül, hogy ki a gyermeteg és az éretlen (értetlen) lélek, így kérem a Tisztelt Bíróságot, hogy a válaszomban foglaltakat alaposan vegye figyelembe és mérlegelje az elmondottakat.

Felperes: Egy ilyen emberre egy állatot sem Iehetne nyugodt szívvel rábízni, nem hogy egy gyermeket.

Súlyos kijelentések ezek, amelyről viszont eszembe jut egy esemény: Felperes 2012-ben Piliscsabára költözött az édesapja házába, mert az édesanyja élettársa gyakorlatilag kifúrta őt az anyai otthonból. Akkor a testvérei is költözésre kényszerültek: az öccse előbb Piliscsabára majd Dorogra, míg a húga kollégiumba ment.

A piliscsabai házban volt egy kutya, amelyről a Felperes nem szeretett gondoskodni. A vele való törődést kínszenvedésnek tartotta és többször tett olyan kijelentést, hogy utálja és legszívesebben megszabadulna tőle. Az egyik látogatásom alkalmával a kutya szemei be voltak gyulladva és gennyes váladékot eresztettek, amivel a Felperes egyáltalán nem törődött. Mikor szóvá tettem neki a kutya állapotát, akkor vállat rántott és közölte, hogy nem érdekli. Aznap kamillás vízzel kipucoltam a kutya szemeit és ugyanebből csöpögtettem neki, majd hosszas rábeszélés után másnap a Felperes állatorvost hívott.

Feleslegesnek tűnhet e történet, de ha Felperes már megvádolt vele, hogy egy állatot sem lehet rám bízni, akkor szükségét éreztem, hogy szembesítsem őt a saját hazugságaival, bemutatva a Tisztelt Bíróság előtt, hogy maga miképp viszonyul az állatokhoz.

Felperes: Ezért kérem a semleges terepet minél hosszabb ideig kitolva és azt, hogy ne vihesse a gyermeket magához, ne ültesse be az autójába. 5 éves korig hétvégékre ne vihesse el.

Felperesnek ehhez sem jogalapja, sem erkölcsi alapja nincs. A vádjai nem állják meg a helyüket, s a gyakorlat is azt mutatja, hogy a kislányommal való foglalkozás a lehetőségekhez mérten eddig kitűnően alakult. Nincs rá ok, hogy a saját gyermekemmel ne találkozhassak, mint szülő. Ráadásul abszurd elképzelés tőle, hogy a gyermekemmel 5 éves koráig mindössze ilyen kevés időt tölthessek el, hiszen ha ezt a Bíróság jóvá hagyja, úgy a kislányom kötődése garantáltan nem alakulhat ki felém, amely viszont az egész életére rányomhatja a bélyegét. Nem beszélve arról, hogy a tiltással olyan programoktól esik el, amelyet a Felperes egészen biztos nem tud biztosítani. Méghozzá azért nem, mert bizonyos dolgok az érdeklődési körén kívülre esnek.

Mellesleg, csak gondoljon bele ő, hogy miképp élné át, ha 5 éves koráig nem vihetné el a gyermeket! A saját gyermekét!

Gyermekpszichológusok és az erre vonatkozó egyéb kutatások szerint a gyermekek mindkét szülőjükhöz egyformán kötődnek, s ha bármilyen különbség is van, az 18 hónapos korukra teljesen eltűnik. A legújabb gyermekpszichológiai kutatások szerint már nem beszélhetünk elsődleges és másodlagos szülőről, és meghaladott az a nézet is, miszerint a gyermeknek sokkal fontosabb az anyával való kapcsolata, mint az, hogy milyen a kapcsolata az édesapjával.

Felperes nem dönthet egyedül a kislányunk sorsáról, és nem sajátíthatja ki a gyermekünk a kénye-kedve szerint!

Felperes: A láthatás kibővítését előző beadványomhoz képest nem kívánom megváltoztatni. A gyermek 2.5 éves koráig 2 vagy 3 órát (a gyermeknek most is sok a 2 óra) Iehetne a gyermekkel hetente egyszer a Családsegítő intézményében. 3 éves kortól 4 órát Iehetne vele hetente egyszer. 5 éves kortól 4 órára vihetné el, de még nem alhatna ott egy egész hétvégét.

Abszurd, hogy a gyermekemet még évekig csupán néhány órára láthatnám hetente! Mégis miért? Azért, mert a Felperesnek félelmei vannak?

5 éves korától sem alhatna nálam??

Tulajdonképpen mikortól lehetnék a kislányom édesapja a gyakorlatban is? Ha ennek a Bíróság helyt ad, akkor vajon milyen szintű kötődés alakulhat ki a gyermekemben a saját édesapja felé? Úgy vélem semmilyen.

A legszebb gyermekéveit veszítené el ezáltal, amely egész biztosan elegendő lesz ahhoz, hogy akár még ellenem is fordítsák (amelyre számtalan példa akad világszerte, lásd: PAS-szindróma).

Egy gyermek személyiségének fejlődését 3-4 éves koráig lehet megalapozni, amit utána már nehezebb, és ha ezen időszak alatt a velem való kapcsolatát korlátozzák, úgy ki tudja milyen sérüléseket kap és milyen személyiségtorzulásokon esik keresztül, amely - mint fentebb már említettem - ki fog hatni az egész életére.

A velünk született tényezőkön túl a gyermek személyiségének formálásában legnagyobb hatása a szülőknek van.

Margaret Mahler gyermekpszichológus szerint a kisgyermek nagyjából 10 hónapos kortól kezd el önállóan mozogni, amikor a személyisége magját nem csak az önállóság egyre erősödő érzése alakítja, hanem annak tudata is, hogy képes hatni a külvilágra, hiszen oda tud menni, ahova szeretne, képes azzal játszani, amivel szeretne, de magához tudja szólítani a szülőket, ha azt akarja. Másfél éves kora körül a kisgyermek belátja, hogy egyedül mégsem képes akármit megtenni, de a szülővel való korábbi nagyon szoros viszonyt sem óhajtja többé, hiszen személyiségének központi magjává vált viszonylagos önállósága. A kislányom jelenleg ennél a kornál tart.

Két éves kor után, a mozgásos és nyelvi képességek további fejlődésével lesz csak képes a gyermek arra, hogy megtalálja azt a neki megfelelő érzelmi távolságot, amiben az anya se túl messze, se túl közel nincs számára. Ekkor alakul ki identitása, és rögzülnek  személyisége alapvető vonásai, a szüleivel való korábbi interakciós minták nyomán. Mahler szerint a pszichológiai értelemben vett születés az egyéniség kialakulásával esik egybe, ami nagyjából kétéves korra tehető.

Kérdésem: ha ebben az időszakban és innentől kezdve a kislányom nem érintkezhet a saját édesapjával, akkor vajon milyen személyiségtorzulás és apakép alakul ki benne? Mindezt csupán azért, mert az édesanyjának valamiféle hibás, alá nem támasztott félelmei vannak velem szemben!

Erik Erikson fejlődéspszichológus szerint a gyermek első évében alakul ki a bizalom vagy a bizalmatlanság. Ha mások gondoskodnak az ő alapvető szükségleteiről és a baba környezete megfelelően reagál rá, akkor megtanul bízni. A szülő legfontosabb feladata ilyenkor, hogy a csecsemő igényeinek megfelelően alakítsa a kicsi környezetét és jól reagáljon az ő igényeire.

(A kislányommal való kapcsolatom gyakorlatilag annak 6 hónapos korára megszakadt, amit az édesanyja azóta is folyamatosan korlátoz. Vajon mennyire alakult ki benne az irántam érzett bizalma?)
A második évben alakul ki a gyermek önkontrollja. Ha hagyják őt állandó és kiszámítható viselkedési korlátok közt kibontakozni, akkor nem élik át minden cselekedetük kapcsán a szégyen és kétely érzését a későbbiekben sem.

A harmadik és hatodik év közt a gyermekek megtanulnak kezdeményezni bizonyos bonyolultabb viselkedéseket. Nem egyszerűen függetlenségüket akarják érvényesíteni, mint a dackorszakban, hanem már konkrét elképzeléseik vannak arról, hogy mit szeretnének tenni. Ha ezt nem tehetik meg, akkor áthatja őket a bűntudat önállósodási törekvéseik miatt. Ilyenkor a szülő feladata tehát, hogy gyermekét támogassa elképzelései megvalósításában, kitartásra buzdítsa és dicsérje őt.

Ha ezen évek alatt nem lehetek együtt a gyermekemmel a természetesnek számító gyermek-szülő kapcsolat szerint, akkor milyen sebeket szerezhet a gyermekem az életének e rendkívül fontos szakaszában? És itt már nem a személyes kapcsolattartási jogomról, hanem a gyermekem kapcsolattartó szülőjéhez való jogáról van szó!

Hol lesz az életében az "apakép", ha 5 éves koráig alig, és utána is mindenféle korlátozásokkal terhelten tarthatom vele a kapcsolatot?

Bizonyítást nyert, hogy azoknak a gyerekeknek a pszichés, viselkedési és egyéb közérzeti mutatói jobbak, akik közös felügyeleti jog alatt állnak és gyakran találkoznak az édesapjukkal. Ezek a tények, amit Felperes nem akar tudomásul venni.

Felperes: Szeretném a gyermektartás díjának közvetlen letiltását, mert különben nem fogom rendszeresen megkapni az összeget csak késve, vagy részletekben. Most azért kapom meg időben, mióta a tárgyalások zajlanak, mert a Bíróság előtt nem akarja ezzel is vágni maga alatt a fát. Tárgyalás előtt semmit nem kaptam szinte.

Nincs oka letiltatnia a gyerektartás összegét a fizetésemből, hiszen azt minden egyes hónapban pontos időben megkapta. Hogy a Felperesben miért alakult ki a félelem emiatt, annak megmondhatója csak ő maga lehet. Az utóbbi fél évben kéthavonta utalok át neki két havi gyerektartást, így nincs szó arról, hogy azt ne kapná meg időben. Eme újabb feltételezése is abszurd, hiszen ő maga is beismerte a Bíróságon, hogy a gyerektartást minden hónapban biztonsággal megkapta, s nem is tett annak késéséről említést. Tehát a félelme alaptalan, így a fizetésemből való letiltásra sincs szükség.

Az pedig egyenesen képtelenség és aljas rágalom a részéről, hogy csak is azért fizetem a gyerektartást pontosan, mert nem akarom "magam alatt vágni a fát". Képtelen felfogni és elfogadni mind a mai napig, hogy magam eddig mindvégig tisztességesen jártam el vele szemben! A kislányomról mindig gondoskodtam, ahogy azt a lehetőségeim engedték. A Felperes volt az a személy, aki mondvacsinált ürüggyel folyton-folyvást korlátozott engem a kapcsolattartásomban! A Felperes szerint mennyire volt tisztességes tőle az, hogy 2016. június 24-én egy adótartozásra hivatkozva megtagadta tőlem a kapcsolattartás jogát? Amikor az ideiglenes végzés ellenére távol tartotta tőlem a gyermekem? Ennek pótlásáról is csak nyögvenyelősen gondoskodott (heti fél-fél órákra bontva a két órát), míg én a gyerektartást ugyanúgy átutaltam neki ezután is. És, hogy a jóhiszeműségemet bizonyítsam: a pótlás elmaradása ellenére sem fordultam a Gyámhatósághoz, mert nem akartam még ott is viszálykodni vele!

Továbbá elmondom, hogy azért nem kapott tőlem gyerektartást az elköltözése utáni hat hónapon át, mert hitelt kellett törlesztenem és a havi 84.000 forintos, közalkalmazotti béremből nem volt rá keret. Viszont ahogy a hiteltartozás lejárt, a gyerektartást (2015. augusztusától) folyamatosan fizettem. Az azelőtti, elmaradt gyerektartást pedig kifizetem, ahogy azt a Bíróság a megfelelő mértékben elbírálja.
Ennek tükrében elmondható, hogy felesleges a gyerektartást letiltani a fizetésemből.

Felperes: Alperes beadványára nem reagálok. Önmagát minősíti, még a pszichológus szakértőt is becsmérli...

Úgy látszik Felperes semmit sem értett meg belőle. Képtelen szembenézni a tévedéseivel vagy belátni, hogy erkölcstelen, amit művel. A szemében folyton okoskodom, de hát mit is mondhat egy olyan ember, aki amúgy semmihez sem ért. Mereven ragaszkodik a téveszméihez, ahelyett, hogy meghallgatná a magyarázataimat és megértené annak összefüggéseit.

Tehát nem reagál a korábbi beadványomra, mert érdemben nem tudna mit. A tévedéseivel maga sem akar szembenézni, így inkább hallgat.

Felperes: - A blogjában (www.voltegyszeregyapa.blogspot.hu) folyamatosan szidalmaz, becsmérel engem és a családom tagjait - erkölcsileg egy nulla.

A blogomban azt írom le, ami történt. Ha a Felperes mindezt becsmérlésnek tartja, akkor talán változtatnia kellene a magatartásán, hogy becsmérlő megállapítások helyett csupa dicséretet írjak.
Vajon becsmérlés e az, amikor leírom a blogomban, hogy a Felperes jogtalanul tartotta tőlem távol a gyermekem arra való hivatkozással, hogy valamiféle adótartozást nem fizettem meg?

Vajon becsmérlés e az, amikor leírom a blogomban, hogy a Felperes hamisan vádolt engem a kéményük felgyújtásával, vagy a személyigazolványa ellopásával? – és még hosszasan sorolhatnám a példákat.

Mindez vajon becsmérlés volna? Kétlem. Ugyanis, ha butaságot butaságra halmoz, akkor nem velem és a blogommal van a baj, hanem vele. Csak éppen ezt az apróságot képtelen belátni.

Felperes: - Megkapta a láthatás jogát. Miért van szüksége még mindig a lejáratásomra minden helyzetben és téren?

A láthatás jogát? Szerinte megelégszem ennyivel? Kinek néz ő hülyének??

A láthatáshoz a különválásunk óta jogom van az azóta is élő közös felügyeleti jogunk alapján! Amit megkaptam az egy "holtbiztos" két óra a Felperes eltiltási kényszerével szemben! – amit kénye-kedvére korlátoz, ha úgy tartja jónak: a Felperes ezt is képes volt megsérteni arra a bizonyos adótartozásra hivatkozva. Az öntörvényű viselkedésének eddig semmiféle retorziója nem volt, s úgy tehet meg bármit, ahogyan az neki jól esik. Míg a gyerektartás bűncselekménynek számít és két évig terjedő börtönnel sújtható (és legenyhébb formájában is behajtható ingó és ingatlan formájában), addig a kapcsolattartás akadályozásának semmiféle büntetési tétele nincs.

Felperes úgy gondolkodik most is, mintha megkaptam volna mindent, hiszen láthatom a gyermekem heti egyszer 2 órát! Mit is akarhatok többet, nem igaz?

Felperes: - Mi a helyzet a fiával? Fizet utána, mennyit, látogatja? Tud róla bármit? Ha a volt feleségével nem csinált háborút, velem miért teszi??

A fiam, köszönöm szépen, jól van. Hogy fizetek e utána vagy sem, ahhoz semmi köze, mert nem a per tárgya, mellesleg pedig tökéletesen idegen a számára. Mivel nincs ezzel kapcsolatban bírósági ügy, ezért úgy vélem, hogy nem is szorulok magyarázkodásra, hiszen nincs miről, mert minden megfelelően, a volt feleségemmel való megállapodás szerint történik.

És, hogy miért nem folytatok háborút a volt feleségemmel? Azért, mert ő nem olyan értelmi szinten áll, mint a Felperes. Vele mindenben meg lehetett állapodni és nem akart elszakítani a gyermekemtől. Ő megfontoltan és felelős szülőként állt hozzá a gyermekünk ügyéhez, s nem akart engem mindenáron tönkretenni. A volt feleségem nem talált ki hazugságokat és nem egy képzelt világban élt, mert ő egy okos nő és jó anya. Tiszteletreméltó a viselkedése, akinek csak köszönhetek, nemhogy még vitatkozzak is vele.

A fiammal pedig tartom a kapcsolatot.

Felperes: - "Még a seggemben is diktafon van" - írja a blogjában. Ez milyen hozzáállás, erkölcsös, tisztességes, korrekt?

Felperes nem érti az iróniát. Sajnálom, ha nincs humora.

Felperes: - A világ a szegény, szerencsétlen, gyermekéért küzdő apát Iátja. Az miért nem tűnik fel senkinek, ha olyan nagy szent Ienne ez az ember, akkor mellette maradtam volna, hiszen a jót miért kellene felbontani? NEM egy másik ember miatt bontottam fel a vele való életemet, egyedül a gyermekemmel vágtam neki a bizonytalan jövőnek.

Nem vagyok szent és mindig elismertem a hibáimat. Erre bizonyíték az a számtalan neki írott levél, amit úgy látom nem sikerült megértenie mind a mai napig. Sajnálom őt emiatt, mert a leveleimben (csakúgy, mint e sorok között) magyarázatot találhatna mindenre.

A blogomban nem sajnáltatom magam, s még az olvasóim tiltakozása ellenére is leírok olyan dolgokat, amelyek esetleg reám nézve hátrányosak lehetnek. Nem vagyok szent. Mint minden embernek, nekem is vannak hibáim. Az pedig, hogy a Felperes elhagyott, az nem a szentségtelenségemnek volt köszönhető, hanem annak, hogy nem illettünk össze (vagy annak, hogy a Felperes képtelen meglátni és felfogni az igazat). Az is lehet, hogy a kapcsolatunk megromlásának ő volt a felelőse, nem igaz? Minden csak nézőpont kérdése.

Amúgy annak a mondatnak, amit Felperes ír, minthogy "a gyermekemmel vágtam neki a bizonytalan jövőnek" vajon nem azt sejteti a Bíróság felé, hogy ő a "szegény", a "szerencsétlen" és "gyermekéért küzdő" anya?

Ha úgy nézzük, én élek havi 84.000 forintos fizetésből, egyedül, míg a Felperest támogatja az édesanyja és a külföldön dolgozó édesapja, valamint az otthonuk rezsije is kétfelé oszlik, hiszen vele él az öccse, aki ugyanúgy beszáll az anyagi kiadásokba, mint ő. Ennek tetejébe még tőlem is kap egy csekély összegű gyerektartást, amely ugyan tényleg kevés, de mégiscsak az ő bevételeit gyarapítja. Miféle bizonytalan jövőről beszél ilyen jó kilátások mellett? Eleve nem kellene borúsan látnia a jövőt, hiszen ő nevelheti a gyermekünket és sikerült engem félretennie. Nem ezt akarta? Elméletileg boldognak kellene lennie, de mégis sajnáltatja magát.

Felperes: - Odaköltözött, ahol én is élek, holott erről soha hallani sem akart. Most pedig figyel, minden percemről tudni akar, mikor, hova megyek kivel.

Két dolog miatt költöztem Horányból Pilisvörösvárra:
1 - A költözésük után nem bírtam elviselni a kislányom hiányát. Mióta Pilisvörösváron lakom, máris boldogabb és kiegyensúlyozottabb vagyok, csupán a kislányom közelsége miatt.

2 - A kapcsolattartások olyan közelségbe kerültek, amely által akár gyalogszerrel is megjárható az út. Horányból ez a távolság hetente 60 kilométert jelentett (oda-vissza 120), vagyis a havi négy alkalom összesen 480 kilométert, amely anyagi téren számolva nagyjából 12.000 forintba került. Ezt a gyerektartás mellett már nem tudtam volna tartósan kigazdálkodni, ráadásul – ugye – még a kapcsolattartások alatti étkezést vagy egyéb programokat is finanszíroznom kell valahogy. A költözéssel egyértelműen sikerült némi pénzt spórolnom.

Mindezek fényében elmondható, hogy a gyermekemért képes voltam feladni az eddigi életemet azért, hogy a közelében lehessek és bármikor a segítségére legyek, ha ezt a szükség úgy kívánja!

Felperesnek már többször elmondtam mindezt, de úgy látszik hiába, mert még mindig nem volt képes megérteni (mint ahogy mást sem). Hiába mondtam el az okokat többször is, még mindig a sületlenségeit hajtogatja. Ahelyett, hogy leteremt engem, inkább becsülné, hogy a gyermekének olyan apja van, aki nemhogy nem hagyja őt el, de még tenni is akar az érdekében!

Amit a fiam esetében hibaként ró fel, azt most miért nem hozza fel erényként? Ugyanis, míg a fiamat sajnos nem látogattam rendszeresen, addig a lányomért küzdök, és nem akarom őt elhanyagolni! E tényt miért nem vesz észre??

Felperes: - Figyel, mikor megyek a játszótérre a gyerekkel és utánunk ered, mindezt a véletlennek állítva be, holott az autójából figyelte a házunkat az út túloldaláról, mint sokszor teszi. Szomszédok is látják őt. Mániákus magatartás! Ezt nem engedheti meg magának.

Ezt csak ő látja így, mert paranoiában szenved. Magyarán: üldözési mániája van.

Pilisvörösvár nagy forgalmú, de kicsiny település. A telekvásárlást megelőző keresgélések és egyéb ügyintézéseim alatt többet tartózkodtam Vörösváron, mint otthon, s volt úgy, hogy októbertől december elejéig a kocsimban aludtam egy étterem parkolójában, hogy ezzel is benzinköltséget spórolhassak meg. És igen, volt úgy, hogy a Felperessel összefutottunk valahol vagy láthatta a kocsim az út szélén.

Egyébként pedig nem is értem, hogy miért volt baja azzal, ha néhanap felbukkantam és meglátogattam a gyermekem, hiszen addig a Bíróság még nem ítélkezett felettünk, s ugyanolyan jogok illettek meg engem is a gyermekemmel kapcsolatban, mint a Felperest. Az már más kérdés, hogy a Felperes összesen 5 hónapig akadályozott engem a kapcsolattartásban, s egy újabb, hogy ennek ellenére sem alkalmaztam erőszakot.

Nem vagyok mániákus, csupán hiányzik a lányom!

Az 5 hónapnyi eltiltás alatt igencsak megszenvedtem a hiányát, amin csupán az ideiglenes végzésben foglaltak tudtak némiképp enyhíteni. Nem is tudom, hogy a gyermek hiányát a szülő hogyan tudhatná leírni vagy megfogalmazni. Mindenki képzelje csak el maga azt a napot, azt a hetet és azt a hónapot (vagy akár éveket), amikor a gondozó szülő jóvoltából nem láthatja a gyermekét! Melyik az a szülő, aki ezt józanul, nyugodtan, ölbe tett kézzel tudja elviselni?? Úgy vélem nincs ilyen, legalábbis olyan szülők közt nem, akik szeretik a gyermeküket.

Hogy a szomszédok láttak engem, az természetes, hiszen társasházban laknak.

Felperes: - A gyereket a nevére sem akarta venni. Akkor sem akart felelősséget vállalni.

Megint ezzel jön, s mivel az előző beadványomban már válaszoltam rá, így nem reagálok rá ismét. Felperes hazudik, mert kétlem, hogy nem érti meg azt, amit legutóbb ezzel kapcsolatban mondtam.

Hogy egyértelmű legyen: nem volt olyan eset, hogy ne akartam volna a gyermekemet a nevemre venni! Ilyen nem volt, s ha a Felperes ilyet állít, akkor vagy problémák vannak az elméjével, vagy hazudik!

Értelmezőkészség nulla.

Felperes: - A Iáthatás időpontját megváltoztatta, de a Családsegítőt nem értesítette erről, rám hárította a felelősséget. Felelősségvállalás nulla.

Az eset ekképpen zajlott le: írtam SMS-t a Felperesnek, hogy tegyük át egy nappal későbbre a kapcsolattartást, mire közölte velem, hogy intézzem el én, hiszen én akarom áttenni az időpontot és nem ő, s beszéljem le én a Családsegítő vezetőjével. Végül azért nem kerestem fel a Vezetőt, mert sikerült elintéznem minden ügyemet a hivatalokban, s az időpont átrakása okafogyottá vált. Felperes ezután a tudtomon kívül hívta fel az intézmény vezetőjét, akitől megtudta, hogy nem kerestem őt az időpont áthelyezése miatt, ennek ellenére mégis kérte, hogy az időpontot változtassuk meg, amelyről viszont engem egyáltalán nem értesített. Tehát először egyértelműen kijelenti, hogy én szervezzek le mindent, mert ez az én ötletem volt, majd miután ő maga a tudtomon kívül intézkedik (tudva, hogy én nem tudok róla), átszervezi úgy a kapcsolattartást, hogy erről engem nem értesít.
Ismét egy ferdítést (és egy hazugságot) olvashattunk Felperestől.

Felperes: - Amikor nem kötötte be szabályosan, biztonságosan a gyereket a biciklis ülésbe és bukósisakot sem adott rá, azt mondta: "A Bíróság akarta így. A Bíróság életekről dönt". Nem akar vigyázni a gyerekről, lepasszolja a saját felelősségét másra, mint egy ostoba gyerek, infantilis magatartás, amit a pszichológus is megírt.

Nem azt mondtam, hogy a "Bíróság akarta így..." stb, hanem azt, hogy sajnálom, hogy nem tetszik nekik a kerékpáros ötletem és aggódnak miatta (feleslegesen), mert egy héten csak két órát kaptam, és ebben a két órában szeretnék a gyermekemmel foglalkozni úgy, ahogy azt én jónak tartom; vagyis a "Bíróság ítélte meg, hogy a két órát itt töltsük el, s az ítéletük miatt vagyunk itt" (és nem otthon). Ezzel nem a Bíróságot becsméreltem, hanem mint tényt közöltem a Felperessel, hogy a két órás családsegítős kapcsolattartás helyett lehetnénk akár máshol is, mondjuk egy játszóházban vagy egy játszótéren, de nem lehet.

Emellett pedig a pszichológiai szakvélemény nem azt írta, hogy infantilis a magatartásom, hanem azt, hogy "kissé infantilis megnyilvánulás is tapasztalható volt a vizsgálat során". Lényeges különbség! Vagyis volt egy-két olyan viccelődős beszólásom, amit a Doki ekképpen jellemzett. Nem volt tőle szép, de mégsem arról szól mindez, hogy magam infantilis volnék!

De mit is jelent a szó, hogy "infantilis"? Hát azt, hogy "gyermeteg". Ennyit és nem többet. Magyarán, a Doki szerint tapasztalt nálam némi gyermeteg megnyilatkozást, ami nem azt jelenti, hogy "ostoba gyerek" vagyok, hanem inkább azt, hogy tréfás, jókedvű és közvetlen.

És igen, közvetlen vagyok mindenkivel, mert szeretek az emberekkel ismerkedni és kommunikálni, nem úgy, mint a Felperes és családja, akik még a saját szomszédjaikkal se beszélnek, nemhogy a szélesebb körű rokonság tagjaival.

Infantilis vagyok. Lehet.

Mit is írtam nemrég az egyik blogbejegyzésemben?

"Én az egészet úgy látom inkább, hogy a kislányom előhozza belőlem azt a gyermeki énemet, amellyel tökéletes összhangot tudunk teremteni egymással. Leereszkedem ugyan az ő szintjére, hogy átérezhesse milyen jó az édesapjával játszani (hiszen Apa annyira jó fej és annyi hülyeséget tud csinálni, amit Anya egyáltalán nem), ugyanakkor megmaradok felnőttként a szemében, hogy legyen kire felnéznie és támaszkodnia, ha szüksége volna rám. Szó szerint létrejött egy olyan kapcsolat közöttünk, amellyel egyenrangú félnek tekint. Élvezi, hogy grimaszolok neki, mellette pedig különféle artikulált hangokat adok ki, amit ő folyamatosan utánoz. Például az egyik nylon-szatyorból maszkot készítettem azáltal, hogy egy arcot festettem rá, majd felhúztam a fejemre. Jellegzetes hangot adva elkezdtem totyogni a földön, mire a kislányom ugyanolyan hangon szólalva meg, maga is totyogott utánam a szobában. Ugyanazt csinálja amit én; magyarán ökörködhet velem és nem szól rá senki. A külső szemlélőnek ez valóban infantilisnek tűnhet, de mivel a gyermekemnek tetszik, ezért egyáltalán nem érdekel, hogy mit szólnának mások. A kislányom jókedve a lényeg és nem az idegenek véleménye".

De gondoljuk át már egy kicsit: egyáltalán bűn infantilisnak lenni? - tehető fel a kérdés. A választ ki-ki adja meg magában, amikor eszébe jut, hogy a gyermekével hogyan játszott annak idején...

(csak megjegyzésként említem meg a tényt, hogy jelenleg a második házamat építem teljesen egyedül, amely – úgy vélem – egy infantilis szülőtől nem kis teljesítmény)

Viszont, ha már ott tartunk, hogy a Felperes felemlegeti a pszichológiai szakvéleményben foglaltakat: mit is mondott róla a Szakértő? Például ezt: "kifelé forduló személyiség" (extrovertált), vagyis "imád" a napfényben, más emberek szeretetében, megbecsülésében fürödni. Magyarán, ez energetizálja, ekkor tudja legjobb teljesítményét elérni, kreativitása, produktivitása ettől tetőzik, ha dicsérik, ha sikereit elismerik. Vagyis szeret a középpontban lenni, amely jellemzést a blogommal kapcsolatban épp ő használja velem szemben, minthogy "A világ a szegény, szerencsétlen, gyermekéért küzdő apát Iátja" , vagy korábbi beadványából idézve "A családjából hozza magával a kisebbségi komplexust és azt, hogy a figyelem középpontjában kell állnia folyamatosan mindig". Velem szemben használja ezt, holott a pszichológusi szakvélemény épp nála fedezi fel ezeket a jellemvonásokat - amely egyébként teljesen természetes emberi viselkedés, s ha valaki ilyen, az egyáltalán nem lehet negatív vonás ránézve.

De megemlíthetem a következő szakvéleményt is a Felperessel kapcsolatban, miszerint "neurotikus oldal kissé emelkedett, fokozott az érzékenység, de paranoiditás nincsen". Ez már önmagában is ellentmondásos, hiszen neurotikus és paranoid majdhogynem ugyanazon tünet. Idézet a Wikipédiából:

"A neurózis szorongással járó funkcionális mentális zavar viselkedési tünetei:
- Fóbiás cselekvések
(indokolatlan viszolygás vagy ösztönös félelem tőlem és bizonyos dolgoktól)

- Impulzív és megrögzött cselekvések
(megrögzött tisztaságmánia, állandó mosogatás és takarítás, kézmosás)

- Letargia
- Kognitív problémák
(képtelen megérteni, amit közlök, elveszíti a realitásérzékét)

- Megszállottság, fantáziálás
(mindenbe mást és mást lát bele, valamint kitalál olyan dolgokat, amiről egyáltalán nincs szó)

- Társfüggés (a velem való kapcsolatában megszállottan "üldözött", s nem értette meg, ha magam időszakonként egyedül szeretnék lenni; egyfolytában a szex járt a fejében, amiről egyébként maga úgy vallott a pszichológiai vizsgálat alatt, minthogy "az egyik kedvenc elfoglaltságom")
- Agresszivitás (többször megfenyegetett, hogy megver vagy megveret, egyszer pedig nekem is támadt, ami alatt megrugdosott és összekarmolt, emellett állandóan parancsolgat, utasítgat és kiabál; a kislányommal is ezt teszi, akit ráadásul sokszor meg is üt)
- Skizoid izoláció (zárkózott és elutasító a másként gondolkodókkal szemben, elutasítja a barátaimat és közeli ismerőseimet, szomszédjaimat, nem él társasági életet, elkülönült például az osztálytársainktól is, amit már ők is megjegyeztek párszor)
- Szocio-kulturális, illetlen viselkedés formájában (megrögzötten hisz az angyalokban, szellemekben  és a Sorsban, valamint az egyéb áltudományos teóriákban (lásd: Chemtrail), s mindenkit, aki ezeket elutasítja vagy megkérdőjelezi, azt a családjával együtt kiveti magából)

A neurózis főbb formái:
Szorongásos neurózis, kényszercselekvések, hisztéria és fóbiák sora. A neurózist kiváltó okok: Mint betegség, a neurózis szorongás, tudattalan konfliktusok és egyéb mentális problémák fizikális és pszichés megjelenésének együttese, mely bizonyos esetekben fizikai tünetekkel is járhat (pl. hisztéria). A pszichoanalitikus megközelítés szerint a neurózis az ego személyiségrész védekezési mechanizmusának következménye".

És azért azt szögezzük le rögtön, hogy mindezt nem én mondtam róla, hanem a pszichológusi szakvélemény! A „neurotikus” ezt jelenti és nem mást!

A paranoia tulajdonképpen ugyanez, csak az üldözési mániára kihegyezve: "A paranoia vagy üldözési mánia túlzó és irracionális szorongás vagy félelem, ami gyakran az üldözöttség érzésében nyilvánul meg". Mint a későbbiekben látjuk, a Felperes maga ír a feltételezett leskelődéseimről, amely az üldözési mániájára utaló jel lehet.

Ennek tükrében elmondható, hogy Felperes neurózisban és paranoiában szenved: azaz kényszeresen cselekvő beteg, agresszív, skizoid, megszállott, fantáziál, értetlen és egyéb mentális zavarokban szenved.

Fontos megjegyezni ezzel kapcsolatban, hogy a pszichológus állítja róla mindezt és nem én találtam ki - ha már a Felperes is az én vizsgálati eredményemmel jön minduntalan.

Felperes: - A gyerek ruháját, cipőjét, ha vizes, nem cseréli le, nem érdekli, ha megfázik, felfázik a gyermek. Felelősségvállalás nulla.

Ha ezt megbeszéljük, akkor - természetesen - veszek neki tartalék ruhát a foglalkozások idejére, de talán egyszerűbb volna, ha az édesanyja hozna be váltóruhát, amit a pancsikolások után ráadhatok, ha netán összevizezné magát. Ha nálam lehetne a gyermek a normális kapcsolattartások keretében, akkor otthon átöltöztetném őt és nem maradna rajta vizes ruha. Megjegyzem, hogy a Családsegítőben még egy valamirevaló pelenkázó helyiség sincs, mégis csak ott találkozhatok a lányommal immáron tizennyolcadik hete (e levél 2016. július 2-án íródott).

Elmondanám továbbá, hogy a Felperes a június 10-i kapcsolattartáson az esős idő ellenére szandálban hozta el a gyermekünket, s még csodálkozik rajta, hogy vizes lett a zoknija. Vajon mennyire felelőtlen volt tőle, amikor vizes időben szandálban hozza el a gyereket?

Felperes: - A tárgyalások megkezdése előtt semmiféle gyermektartást nem adott, fogalma sincs mennyibe kerül egy gyermek. Felelősségvállalás nulla.

A Felperes döntött úgy, hogy elhagy, és bármennyire is szeretnék részt venni a gyermekünk életében, ezt sajnos eddig nem engedte. Viszont többször adtam neki kisebb-nagyobb összegeket, ha kért: amikor a kislányom kórházba került, az utolsó ötezer forintomból adtam neki hó végén hármat. Amikor szólt, hogy kéne pénz cumisüvegre, adtam neki kétezer forintot. Amikor másodjára is szólt emiatt, szintén kifizettem neki az általa kiválasztott cumisüveget. Felperes elfelejti, hogy két alkalommal meghívtam őket ebédelni a kapcsolattartás után, hogy együtt ehessünk hármasban a kislányunkkal, valamint azért, hogy ne kelljen otthon főznie. Emellett többször is kértem rá, hogy menjünk el együtt cipőt és szandált venni, amit kategorikusan elutasított, mondván: "veled nem megyek sehová". Itt sem a gyermekünk érdeke lebegett a szeme előtt, hanem az, hogy engem a gyermekemtől távol tartson.

Miért a tárgyalások előtti időszakot emlegeti fel, amikor viszont azóta példásan helyt álltam a kislányommal kapcsolatban?? Ráadásul az általa említett időszakban is foglalkoztam velük, csak épp a hitelem miatt nem tudtam annyit, mint amit kért - ha egyáltalán kért valamit. A nyaralásunkat és az egyéb kirándulásokat természetesen nem emlegeti, holott az sem ingyen volt. Felelősségvállalás nulla?

Az ő felelőssége vajon mekkora? Amikor volt rá esélyünk, akkor a gyermekünk érdekében miért nem volt hajlandó újrakezdeni a kapcsolatunkat? Mekkora a felelőssége abban, hogy egymaga döntött afelől, hogy nem kezdi újra? Belegondolt abba, hogy ezután egyedül kell helytállnia, bármekkora is legyen a baj?

De nézzük ezt egy kicsit más szemszögből is: a gyermekemet nem engedi és nem engedné látnom, és küzd azért, nehogy a heti két óránál többet legyek vele, viszont vállaljak fel több áldozatot a gyermekem érdekében, s adjak neki több pénzt, ha a szükség azt úgy kívánja. Vajon ez milyen hozzáállás a részéről? Ennek valóban így kellene történnie?

Felperes: - Azt mondja, ha nem elég nekem a 15.000 forintos havi gyerektartás és nem tudom eltartani a gyerekemet, akkor miért mentem el tőle. Ez az én bajom. Ez normális? Nem így működnek ezek a dolgok. Felelősségvállalás nulla.

A fentiekben már válaszoltam rá: ha újrakezdhettük volna, akkor miért nem adott rá esélyt? Hiszen a kislányunknak tettünk volna jót, és az is lehet, hogy még mi se bántuk volna meg.

A szakításunk után többször is házaséletet éltünk. Javíthattunk volna a problémáinkon, amiről Felperes akkor is említést tett, amikor az iskola lépcsőfordulójában megkértem a kezét. Akkor nem azt mondta nekem, hogy undorodik tőlem és hagyjam őt békén, hanem megkérdezte, hogy miben változna a helyzet köztünk, hiszen továbbra sem lennék vele figyelmes. Ezzel azt fejezte ki, hogy ő több figyelmet szeretett volna, amit nem biztos, hogy az újrakezdés után megkapna. Akkor közöltem vele, hogy tanultam a hibáimból és egészen biztos másként viselkednék vele, mint korábban. És bár akkor nem mondott igent, de végre elindulhatott közöttünk a párbeszéd, s még lehet, hogy ki is békültünk volna. A kéménytűz napjáig jó viszonyban voltunk (elfogadta az ajándékaimat, mellém ült a padban, beszélgetett velem, mosolygott rám), mígnem az ominózus eset után, amikor is rám fogták a kéménytüzet, megszakított velem minden kapcsolatot és eltiltott engem a kislányomtól. A gyűlölete azóta is tart, holott nem volna rá oka. Emiatt alakult ki bennem az a bizonyos bizonyítási kényszer, amit ő üldözésnek fog fel.

Tehát miért is gyűlölt meg engem a Felperes? Azért, mert szerinte felgyújtottam a kéményét és üldözöm őt. Miért üldöztem őt? Hogy bizonyítsam neki az ártatlanságomat (a többi hazugságával szemben is). Azt hiszem minden érthető.

Olyan dolgokért gyűlöl, amelyeket nem ettem meg! Vagyis volt esélyünk a békülésre, s volt esélye a kislányomnak, hogy az édesapjával nevelkedjen! Ez az az esély, amit a Felperes nem adott meg, és ennek okán kap sérüléseket a kislányom az elkövetkezendő években. Ennek tükrében ki a felelőtlen kettőnk közt? A Felperes vagy én?

Felperes: - Önkényesen a lakásunkhoz jön, amikor akar, ha akarja a gyereket is felcsengeti a délutáni alvásból, amikor beteg, mert neki így tetszik. ltt fejeztem be ezt az értelmetlen csatát. Tiltsák el a Iakásunk és környékéről, elég nagy a város, menjen máshova parkolni az autójával, engem ne lessen sehonnan!

A kapu tárva nyitva és nincs rá kiríva, hogy „Idegeneknek belépni tilos!”. Még kapucsengő sincs, ezért kénytelen vagyok bemenni a bejárati ajtóig. És igen, odamentem, mert nem lehetett vele semmiről sem egyeztetni a telefonban. A gyermek betegsége miatt elmaradt pótlásról érdeklődtem, amire csupán annyit felelt, hogy nem érdekli, nem tudja mikor fogja pótolni. Elintézte ennyivel, hiszen nem neki hiányzik a kislányunk, hanem nekem, s nem nálam lakik a gyermek, hanem nála. Nekem fáj a gyermekem hiánya és nem neki, így érthető tőle, ha tárgyalás helyett inkább kinyomja a telefont.

Azért mentem el hozzá az adott időpontokban, mert nem volt hajlandó velem a pótlásról beszélgetni. Telefonon azóta sem érem el, és SMS-ben is csak akkor válaszol, ha neki ahhoz érdeke fűződik. Csodálkozik rajza, ha a hiábavaló telefonos megkeresésem után megjelenek nála? Ha Felperes nem venné észre, a lakásuk előtt való megjelenésem csakis neki köszönhető és nem másnak! Ha képes volna velem normálisan kommunikálni, akkor nem "zaklatnám" őt a lakásán! Ez ennyire egyszerű!

Csak közlöm: ha nem lenne tőle gyermekem, akkor soha nem látna többé, az autómmal pedig nem azért parkolok a közelükben, mert leskelődöm utána, hanem azért, mert vagy a Gondola Étterembe mentem, vagy mert ott lehet a legegyszerűbben leparkolni az egész környéken.

Egyébként az eszébe sem jutott még, hogy ha leskelődöm utánuk, azt nem is miatta, hanem a gyermekem miatt teszem? Mégpedig azért, mert kegyetlenül hiányzik és látni szeretném őt, ahogy totyog az anyjával az út szélén...

Felperes: 2016.05.04-én szerdán lett volna a láthatás megtartva, de alperes írt egy üzenetet kedden du. 5 órakor, hogy szerdán, hanem csütörtökön legyen, megkérdezte, hogy az nekem jó-e. Azt válaszoltam, hogy jó, akkor nem szerdán megyünk. Kérte, hogy "zsírozzam Ie" én a Családsegítővel. Írtam neki, hogy ő akarja a változtatást, ráadásul egy nappal előtte változtat, ami a szerződésben rögzített vállalásoknak megint ellentmond, akkor hívja fel ő az intézményt. A szerződésben, amit a Családsegítővel kötöttünk, benne foglaltatik, hogy 48 órával előtte kell szólni a változás miatt. Én ezt mindig betartottam, ha alperes nem szól egyáltalán, sem időben, sem sehogyan, az el van nézve általuk. Ha én állnék így a dolgokhoz is el lenne nézve?? Az is a szerződésben foglaltatik, hogy nem rak fel a netre képet a Iányunkról, mégis megtette. Alperesnek mindent lehet??

Végül sehogyan sem értesítette az Intézményt. Erre számítottam, ezért szerda reggel felhívtam őket, azután érdeklődve, hogy tudnak-e a változásról és megfelel-e nekik a csütörtök. Nem tudtak róla, alperes nem hívta őket. Ha én sem érdeklődtem volna a biztonság kedvéért, akkor ott vártak volna minket feleslegesen aznap. Ez aéperes felelősség vállalása.

Aznap az ütemezett és elmaradt kapcsolattartás előtti percekben alperes az autójával Pilisvörösváron tartózkodott, láttam őt a bolt előtt. Akkor miért is mondta le a kapcsolattartást, miért kellett átszervezni és miért osztja be az én időmet is? Miért hazudott? Látott elsétálni az utcán, ezért hívta Anyukámat, hogy láthatás van, miért nem vagyunk jelen. Csinált egy cirkuszt, nem ismerte be, hogy az időpontot ő rakta át, nem én. Semminemű hajlandóságot nem mutat a felelősségvállalásra. A történetet ő máshogy adja elő, de az üzenetváltásunk is bizonyítja, hogy ki és mit akart. A viselkedése felháborítóan gyerekes és még neki áll feljebb. Nekem ebből a játszmázásból elegem van.

Erre fentebb már magyarázatot adtam, de kiegészíteném még azzal, hogy láthatott engem a bolt előtt, hiszen az építkezéssel kapcsolatos ügyeimet intéztem aznap a városban. Emellett pedig én egyáltalán nem láttam őt és azt se tudtam merre van, s azért hívtam az anyját, mert a Felperes nem vette fel a telefont! Az üzenetváltást pedig én is meg tudom mutatni, ami nem a Felperest támasztja alá. Egyébként pedig úgy tudom nem is tartózkodott a városban, hiszen az anyja vigyázott aznap a kislányomra (feltételezhetően a Felperes gyakorlaton volt).

Ha pedig elege van a "játszmázásból", akkor talán engednie kéne, hogy apaként/szülőként együtt lehessek a gyermekemmel.

Felperes: 2016.05.05. (11. láthatás)
Alperes hozott egy biciklit, rajta egy gyereküléssel. Amint megérkeztünk, vitte is a gyereket a biciklihez és beültette az ülésbe. Ő csak a hasánál kötötte be a gyereket, a vállára nem rakta be a pántokat, ami a törzsét is rögzítené. Szerinte nincs rá szükség. Ezeket én szíjaztam be, mert a gyermek csak ezekkel együttesen ül biztonságban, nem véletlenül így tervezték így az üléseket. Az öv nem dísz. Ez őt nem érdekelte. A bukósisakról sem gondoskodott. Ha elesnek, a gyermek feje védtelen! Mikor a felügyelő megkérte, hogy szálljanak le a bicikliről, és menjenek be a szobába játszani, nehogy elessen a gyermekkel, mert az már az ő felelősségük is lenne, csak azt válaszolta vállrándítva: "A Bíróság akarta így. A Bíróság életekről dönt". Mondtam neki, hogy vigyázni neki kell a gyerekre, de erre nem is figyelt. Nem vállalja fel a felelősséget a döntései és tettei miatt! Megbízhatatlan, és veszélyezteti a gyermeket. Ha majd a kocsijába ülteti be a gyereket, nem köti be, nem lesz gyerekülés? Mindig áthárítja másra, most a Bíróságra a felelősséget. A múltkori időpont módosításról sem értesítette a Családsegítőt, hanem rám passzolta a felelősséget, holott az ő döntése és szándéka volt!

Erre is válaszoltam már fentebb, de kiegészíteném még azzal, hogy a kocsimba is tennék gyerekülést. Micsoda hülye feltételezés az a részéről, hogy nem?? Miért kell sejtéseket hintenie és bogarat ültetnie a Bíróság fejébe?

Felperes: A felügyelő bent tartózkodott az épületben a biciklizés alatt, nem látta, hogy be volt kötve a gyermek, figyelt e rá az apa.

Azért, mert nem dolga engem figyelnie, hiszen a nyolc felügyelt kapcsolattartás letelt.

Felperes: A gyermek szükségleteire nem figyel, a pelenkáját egyszer vagy kétszer cserélte, amikor szóltam a felügyelőnek, hogy ennek hiányát dokumentálja. Nem tette, szerinte ez neki nem feladata. Rendszeresen úgy hozom el 2 óra után, hogy tele van pisivel a pelenkája.

Rendszeresen ellenőrzöm a kislányom pelusát, és ha szükséges, akkor lecserélem azt. Az is lehet, hogy a kislányom hazafelé eresztette el magát, amikor már nyugalomba került a babakocsiban, vagy a kapcsolattartás utolsó 10 percében.

Felperes: 2016.05.20. (13. láthatás)
10-12 óra között zajlott a láthatás a megszokott módon. Délre értem a gyermekemért. Sütött a nap, de mindig jött egy-egy nagyobb felhő, ami szüneteltette a napsütést. Kicsit fújt a szél is. A gyermekre kellett egy pulcsi az udvarra, de kabát már nem.

3 réteg volt a gyermeken, egy hosszú ujjas body, egy hosszú ujjas felső és egy vastag pulcsi, vastag nadrággal. Ezek mindegyike tocsogott a víztől, mire a gyermekemért mentem. Nem kicsit volt vizes a ruhája, hanem végigöntötte magát vízzel, amikor az apja játszott vele és csavarni lehetett belőle a vizet. Mivel fújt a szél és szeszélyes volt az idő, megfázhatott volna, megfújhatta volna a mellkasát a szél. Nem tudom mennyi ideje volt vizes. Le kellett volna váltani az egész komplett ruházatát. Levette róla alperes a pulcsit, de ez nem segített, mivel alatta is az egész mellkasát beterítve volt vizes minden ruhadarab. Gyorsan ráadtam a kabátot váltóruha híján, akkor láttam, hogy a cipői is vizesek és beáztak.

Mikor szóvá tettem, hogy ezt hogy képzeli, megfázhat a gyermek, le kell cserélni a ruháját, akkor megvonta a vállát és csak annyit mondott: "Apával lehet. Apa megengedi".

Mint mindig, a Felperes most is túlzásokba esik. Valóban szeszélyes volt az idő, de meglehetősen meleg, valamint egy-egy felhőt leszámítva hétágra sütött a nap. A kislányom a kapcsolattartás utolsó negyed órájában lett vizes, és bár valóban csupa víz volt a pólója és a pulcsija ujja, magam úgy ítéltem meg, hogy nem kell aggódnunk, hiszen a vizes póló meleg volt (és nem hideg, amitől meghűlhet!), valamint a szobában száraz kabát várta. Úgy véltem, hogy ettől még nem fázik meg a gyermek, hiszen az idő szép volt, kora nyárias meleg, és az otthonuk is 10 percnyi sétára volt onnan.

A történések végül engem igazoltak, mert a kislányomnak semmi baja nem lett, pont úgy, ahogy azt vártam.

Viszont megértem az anyja aggodalmát, mert a kislányunkról van szó, akinek egészsége érdekében fontos a maximális védelem. Jobb szárazon minden időben, mind vizesen, ezt belátom. Viszont épp ez az a bizonyos "neurotikus oldal kissé emelkedett"-dolog, amelyet a pszichológiai szakvélemény is emleget. A túlaggódás, túlféltés, a felesleges stressz. Váltóruha hiányában pedig nem tudom őt átöltöztetni, bármennyire is szeretném.

Felperes: Lehet pancsolni, de ésszel - válaszoltam. Arra, hogy megfázhat a gyermek, alperes nem mondott semmit, csak kajánul vigyorgott, hogy megint felbosszantott ezzel az akcióval.

Azért "vigyorogtam" rá (valójában a gyermekemre mosolyogtam), mert próbáltam megnyugtatni a megszeppent lányomat, aki nem értette, hogy az édesanyja miért kiabál megint. A kislányomnak mosolyogtam és nem az anyja idegességén gúnyolódtam.

Felperes: Az cseppet sem érdekelte, hogy a gyermek megfázhat, váltó ruhája nincs.

Miért nem hozott váltóruhát? Amikor gyerekkoromban Édesapámékhoz mentem láthatásra, egy fél zsáknyi ruhát vittem magammal. Nem volt elvárható apámtól, hogy ő vegyen nekem ruhákat, hiszen nem ő nevelt és viszonylag kevésszer látott engem; egy hónapból mindössze 4 napot. Ha vett volna nekem ruhát, azt rövid úton kinőttem volna úgy, hogy alig hordtam el.

Nagyon is érdekel a gyermekem, de feleslegesen nem aggódom szét magam...

Felperes: Felelőtlen, a következményeket nem vállalja. Nemtörődöm, gyerekes a hozzáállása. A mellettünk álló családsegítős munkatárs védeni kezdte abszurd módon alperest, hogy szerinte 5 percre lakunk, ne aggódjak a gyerek miatt.

Talán mert ő is ugyanúgy látta a helyzetet, mint én? Talán mert ő nem szenved neurózisban, mint a Felperes?

Felperes: Megpakolt babakocsival nekem 15 perc , jöhet velünk lemérni az időt! Fúj a szél, a felhők miatt a nap nem süt erőteljesen folyamatosan, vizes ruhában ez egy gyereknél nem játék.

Nem a víz a probléma, hanem az, ha a vizes ruha hideg. A kislányom ruhája viszont meleg volt, és nem a hátát tartotta nedvesen a vizes póló, hanem a hasát, amin zárt pulóvert és kabátot viselt. Lényeges különbség!

Felperes: Mi lenne, ha még tömegközlekednem kéne vagy nem laknánk 15 percre? Akkor is ezt mondaná a kedves felügyelő??

Nem, akkor nem ezt mondaná, de itt most nem kellett tömegközlekedni, mert a közelben laknak. Nem AZ az eset van, hanem EZ. Nem kéne másról beszélni, hanem csak arról, ami van. Máskülönben, ha messzebbre visszük a gyermeket, akkor fel kell készülni egy másik eshetőségre, így elvárható, hogy akkor váltóruhát is vigyünk.

Felperes: A legutóbbi biciklis eset is egyértelműen igazolja alperes hanyagságát, a gyermek épsége és egészsége egy cseppet sem fontos neki, mert "Apával mindent lehet".

Apával lehet olyan dolgokat, amit anyával nem, ez így van. A biciklis esetnél pedig elmondható, hogy a gyermek nem esett volna ki az ülésből, hiszen a derekánál szorosan az ülésbe volt rögzítve, magam pedig nem estem volna el a biciklivel, mert tudok biciklizni.

Felperes: Ezután kérdem én: kútba ugrani is lehet? Mert apa megengedi??

Nem, kútba nem lehet ugrani, mert Apa nem engedi meg. Legalábbis a gyereknek nem...

Felperes: De akkor ki a felnőtt?? Két gyerek játszik egymással? Akkor hogyan is bízhatom rá felelősségteljesen a gyermeket?

Nem két gyermek játszik egymással, hanem egy "infantilis" apa és annak kislánya.

Felperes: Eddig abszolút nem tudja bizonyítani, hogy a gyermek teljes joggal rábízható lenne.

Mi az, ami szerinte bizonyíthatná ezt? Ha tízpercenként kezet mosunk és nem csinálunk semmit? Ne menjünk víz közelébe, ne menjünk homokozóba, ne nyúljon a gyerek semmihez, ne egyen semmit, ne játsszon állatokkal, ne üljön biciklire, ne ez, ne az, ne amaz...

Azt azért szögezzük le, hogy a gyermekemből nem fog egy lelki nyomorék, zárkózott, félős gyereket nevelni, mert nem fogom hagyni. Velem valódi játékokat játszik majd, amit ő nem tud neki megadni.

Felperes: Mióta nem vagyok láthatások alatt jelen, csak viszem és hozom a gyermeket, sorra bizonyítja nemtörődömségét egyre egyértelműbb helyzetekben.

Szerintem ez nem így van. Magam másképp látom a dolgokat.

Felperes: Ez akkor most nekem szól? Nagyon úgy tűnik, hogy csak látszólag érdekli a gyermek, valójában még mindig az foglalkoztatja alperest, nekem hogyan tehet keresztbe, hogy tud kellemetlenséget okozni.

Egyáltalán nem teszek neki keresztbe, csupán úgy foglalkozom a kislányunkkal, hogy annak boldog és tartalmas gyermekkora legyen. És ahogy látom, a Felperes aggodalmai eddig egyszer sem váltak valóra. A folytonos félelmei közül semmi sem történt úgy, ahogy ő a rettegéseiben látta, és sajnálom, ha a cselekedeteimben nem azt látja, hogy a lányunknak mi a jó, hanem azt, hogy én neki keresztbe akarok tenni. De persze azt elismerem, hogy az én nevelési szokásaim mások mint a Felperesé, ami tűnhet úgy, mintha szándékosan szembemennék az ő akaratával.

Felperes: Ez nem egy érett, felnőtt, felelősségteljes magatartás.

Bizonyára így van, ha azt a Felperes mondja.

Felperes: Ő mindennek az ellenkezőjét képzeli magáról, de bizonyítani a tettek bizonyítanak, abban pedig nem áll a helyzet magaslatán.

Pontosan mit képzelek magamról? Hogy képes vagyok ellátni a kislányomat? Hogy képes vagyok vigyázni rá? Ha jól tudom, a Felperes ejtette le a gyereket az ágyról, amikor az fél éves volt, s emiatt kerültek egy éjszakára kórházba. Eddig magam nem tettem semmi olyat, amely az alkalmatlanságomat bizonyítaná.

"Az apa nem a gyermekkel él, így nem tudja a személyiségfejlődését hátrányosan befolyásolni" - írja a pszichológiai szakvélemény. Gondolom ez a testi épségére is érvényes.

Vagyis, ezeken a két órákon nem lehet bizonyítani, mert kevés rá az idő. Ártalmatlan kis vízről beszélünk, amit hegynyi problémaként állít be a Felperes. De mi lenne akkor, ha a gyermekem egy nálam eltöltött hétvége után betegen kerülne haza? A Felperes keresetet nyújtana be a kapcsolattartás megváltoztatása címén és azt bizonygatná mindenhol, hogy milyen felelőtlen, éretlen, közveszélyes apa vagyok? Ezek szerint majd attól kell rettegnem az elkövetkezendő évtizedek alatt, nehogy a kislányom nálam legyen beteg?

És hogy mit bizonyítanak a tettek?

Azt, hogy már a második házamat építem bárminemű segítség nélkül, s a hivatkozások között, a nevem alatt jelennek meg Budapestről szóló történelmi/turisztikai könyvek. A tetteim azt bizonyítják, hogy képes voltam feladni az eddigi életem azért, hogy a kislányom közelében lehessek. Azt bizonyítják a tetteim, hogy megállok a lábamon és olyan dolgokat tettem le az asztalra, amiből a kislányom csak tanulhat!

Felperes: Ezek után hogyan bízzak rá egy éretlen kamaszként viselkedő 40 éves emberre egy másfél éves kislányt???

Hogy bízzam rá egy paranoiás, téveszmékben élő, neurotikus emberre a lányom?

Felperes: Megkapta, amit akart, a gyermek láthatását.

Nem, nem azt kaptam meg. Jelenleg azért küzdök, hogy megkapjam azt, amit szeretnék. Amit kaptam, az csupán két óra kapcsolattartás a Családsegítő olvasótermében, de koránt sem az, ami megilletne egy szülőt a gyermekével kapcsolatban! És nem kapta meg ugyanezt a kislányom se, akinek létérdeke, hogy az apjával is tarthassa a kapcsolatot.

Felperes: De nem tud rá vigyázni, és nem is akar a hanyag és nemtörődöm hozzáállásából és válaszaiból ítélve.

Nem nemtörődöm vagyok, hanem ésszerű és tárgyilagos. Nekem nincsenek paranoid téveszméim...

Felperes: Nincs biztonságban nála a gyermek. Arról nem is beszélve, hogy megkapta, amit akart, a gyermek láthatási jogát a törvény erejével.

Mint mondtam, nem azt kaptam meg, amit akartam és amiért jelenleg is küzdök. Ennél többet szeretnék kapni, több órát és több napot! Nem azt a kettőt, ami a Felperesnek jó, hanem annyit, amennyi elegendő arra, hogy a kislányommal érdemben foglalkozni tudjak!

Felperes: Akkor miért mocskolódik a blogjában még mindig, folyamatosan?

Felperesnek minden, ami az igazságot jelenti, csakis mocskolódás lehet.

Felperes: Ebből is látszik, hogy őt valójában nem a gyermek mozgatja és érdekli, az egy jó kifogás, amivel engem sakkban akar tartani.

Eddig ez a leggerinctelenebb állítás tőle, és ez is bizonyítja, hogy a Felperes álomvilágban él (neurotikus elme)!

Minden tettem azt bizonyítja, hogy a kislányomért élek-halok! Hogy lehet olyat állítani, hogy nem a gyermekem mozgatja a cselekedeteimet??? Akkor vajon mi? A Felperes??? Vajon a blogom és a cselekedeteim tükrében más is erre az álláspontra támaszkodik? Mert ezt kétlem.

Mivel tartom őt sakkban, amikor nála van a gyermekem?? Épp a Felperes az, aki sakkban tart engem azzal, hogy a gyermekem távol tartásával fenyeget!

Felperes: A Családsegítő munkatársai ebből semmit sem hajlandóak dokumentálni. Azt állítják, nekik csak annyit kell rögzíteni, rendben zajlik-e a láthatás vagy sem.

Azért van ez így, mert szerintük is rendben zajlik a kapcsolattartás és nem hajlandóak részt venni a Felperes "játszmájában". Ezért, és nem másért!

Felperes: Szerintük mondjam el a Bíróságon, ha akarom azokat a körülményeket, amiket látok, ők nem írnak ennél többet.

És így is történt.

Felperes: Így nem dokumentálják egy másfél éves kisgyermek esetében, hogy figyelve van e a pelenkacseréje, az evés-ivási szükségletekre, oda van e figyelve, ha a gyerek jelez valami kellemetlenséget, fájdalmat, bármit, ami diszkomfort érzést okoz neki.

Nyolc felügyelt kapcsolattartást írt elő a Bíróság, így annak letelte után nem láthatják a pelenkacserét, mivel nincsenek a közvetlen közelünkben. Nem dokumentálhatnak olyat, amely fölött nincs ellenőrzésük, és nem is ellenőrizhetnek le engem minden átadás után, hiszen nincs hozzá joguk, és ez a történet nem is erről szól.

Felperes: Milyen megnyilvánulásai vannak, ha én nem vagyok ott láthatás alatt? Nem dokumentálják, hogy a biciklin nincs szabályosan, biztonságosan rögzítve a gyermek, hogy nincs átöltöztetve, amikor minden ruhája vizes lett, stb. Nem tudom, hogy nekik figyelni kellene-e ezeket is, de ha nem, akkor vajon a Bíróság mire támaszkodva hozhat megfelelő döntést a továbbiakban?

(A Felperes e bekezdés alá mellékel egy időjárás képet és egy padlóra kiteregetett ruhát, gondolom vizesen)

1 - A Felügyelőnk szerint is minden rendben zajlott a kapcsolattartások alatt.
2 - A váltóruhát - szerintem - a Felperesnek kell biztosítania.
3 - A Bíróság a gyermekünk érdekeit tartva szem előtt a Törvény szerint jár el, valamint mérlegeli a lehetőségeket a beadványaink alapján.


Felperes: 2016.05.26.
Kedden sms-ben szóltam alperesnek, telefonon pedig a Családsegítő munkatársnak, hogy a gyermek beteg, ezért elmarad a csütörtöki napra tervezett kapcsolattartás. Péntek éjjel óta hányás-hasmenéssel, lázzal, hasgörcsökkel szenved. A gyermekorvos diagnózisa, vírusos eredetű betegség. Ezt a gyermek bárhol elkaphatta.

Korábban rám fogta, hogy a tabletem nyaldosásától lett beteg a gyermek, amely abszurd feltételezés tőle, hiszen tudományos tények igazolnak engem. A Tudománnyal senki sem mehet szembe.

Felperes: Alperesnek megjegyeztem, hogy mivel pont egy héttel ezelőtt a tabletet nyalogatta a gyermek a láthatáson, amit ő nem ellenzett, nem vette el tőle, akár arról is összeszedhette a kórokozót. Több tanulmány is felhívja a figyelmünket ezen elektronikai eszközökre, miszerint a kórokozók könnyen és nagy számban telepszenek meg rajtuk, mivel sokat nyomogatjuk, fogdossuk őket a nap folyamán, nem tiszta kézzel.

Valóban írnak a tableteken és telefonokon megtelepedő kórokozókról ilyen-olyan tanulmányokat, de nem a tabletemtől lett beteg a kislányom, hiszen a calici és rota vírusok 24 óra leforgása alatt betegítik meg az embert és nem másfél hét távlatában. Erre az apróságra nem sikerült felfigyelnie, miközben a tanulmányok olvasásába veti bele magát? Ezek a tények, és az, hogy a kislányom nem azon a napon betegedett meg, hanem arra rá másfél hétre.

Felperes: Az egy dolog, hogy engedi játszani a másfél éves gyermeket ezzel az eszközzel, de azt, hogy nyalogassa a képernyőt, nem kellene engednie. A gyermek egészségére egyáltalán nem figyel oda alperes, a felelősségvállalása a nullával egyenlő.

A kislányom nem lett tőle beteg, amely szintúgy engem igazol. Immáron másodszorra. Mindezt előre tudtam, és csupán a Felperes lát ismét rémeket.

Felperes: Szerdán telefonon beszéltünk, mondta, hogy megkapta az sms-t, kérdezte mikor pótoljuk a láthatást? Nem kérdezte meg hogy van a gyerek, mi van vele, gyógyul e?

Kérdeztem, mire a Felperes közölte, hogy jobban van. Ha egy nap ötször megkérdezem ugyanezt, akkor valami változik vele kapcsolatban? Számomra evidens, hogy közli, ha a gyermek állapota rosszabbra fordul, így kézenfekvő volt, hogy a pótlás miatt keresem, hiszen nekem is úgy kell szerveznem az életem (ugyanis építkezés és vizsgák előtt álltam).

Felperes: Csak a joga érdekelte, mert a láthatás elmaradt. Végtelenül önző, nem a gyerek érdekeit nézi és az ő érdekeit, hanem a saját önző szemléletmódja, világlátása érdekli, melyben ő a középpont, mindig mindenben csak ő számít senki más.

Ez hülyeség. Fentebb már válaszoltam rá.

Felperes: Nem a gyermeke a fontos számára, soha nem is volt az, hanem a saját mellveregetése és a jogainak a mindenáron való megszerzése, betartása másokkal.

Csak épp semmi értelme nem volna ennek, ráadásul ellentétes volna minden eddigi cselekedetemmel. Egyébként pedig a Felperes volt az, aki sorozatosan megsértette az én és a gyermekem jogait. Ezt most nincs kedvem részletekbe menően felsorolni.

Amúgy pedig a józan paraszti ésszel is belátható, ha nem érdekelne a gyermekem, akkor nem is mennék utána. Hogy töröm magam a jogaimért, az azt feltételezi tőlem, hogy érdekel a gyermekem sorsa.

Egyébként pedig nem „betartása”, hanem „betartatása”.

Felperes: A pszichológus szakértő azt mondta, hogy "Varga Máté alperes pszichológiai vizsgálata alapján megállapítható, hogy személyisége kissé diszharmonikusan fejlett. Kissé infantilis megnyilvánulás is tapasztalható a vizsgálat során. Sajátos világban él...".

Felperesről pedig azt, hogy "kifelé forduló" és "neurotikus".

Hogy diszharmonikusan fejlett vagyok csupán annyit jelent az olvasatomban, hogy sok-sok kettősség található meg bennem, amely gazdag értelmi és érzelmi világra vall. Megtalálható bennem minden, ami az unalmas, szürke életet és meglátásmódot ellentételezi. Nincs kedvem a vég nélküli analizálásba, de a múltam és a lehetőségeim tükrében ez az analízis talán nem is annyira rossz, mint ahogy azt a Felperes sejteni véli.

Sajátos világban élek? Ki nem? Felperes kinek a világát éli? Az anyjáét?

Milyen a saját világom, amit a Doki feltétlen meg kellett, hogy említsen? Minden embernek más és más "világa" van. Lassan nyolcmilliárdan leszünk a bolygón, így már nem beszélhetünk nagy általánosságban véve "normálisról". Mi a normális? Mi számít normálisnak? Az, amit a Felperes és a családja művel, vagy ebbe még beletartozik a közvetlen szomszédságuk is? Vagy az, amit a szomszéd településen csinálnak?

A saját világomat szemlélhetjük úgy is, hogy "különleges vagyok", aki nem süllyedt el az átlagosság mocsarában. Nézőpont kérdése minden.

Felperes: Megbeszéltük, hogy jövő pénteken, a szokásos időpontban láthatja a gyermeket legközelebb, a pótlást még nem tudom mikor tudjuk kivitelezni, megbeszéljük. Ezzel le is zárult a beszélgetés.

Nem zárult le, mert a Felperes ennyit mondott: "nem tudom", "nem érdekel", "van más dolgom". Semmit nem zártunk le, és a pótlásba is csak úgy ment bele, hogy fél-fél órákkal többet lehetek a gyermekemmel a megadott időszakon túl.

Emellett érthető, ha aggódom a pótlás véget, hiszen nekem mindössze két óra adatott meg a héten, hogy láthassam a kislányomat! Nem tudom felfogja-e mindezt a Felperes! Hetente két óra! Egy szülőnek! Már ne haragudjon meg rám a Világ, de egyértelmű, hogy körömszakadtáig harcolok azért a nyomorult pótlásért, hiszen ennyit adtak nekem a Jogalkotók (immáron huszonnegyedik hete)!

Felperes: Csütörtök délután ismét felhívott, ugyancsak a pótlás miatt. A gyermek hogyléte itt sem merült fel benne, csak a jogai, amit mániákus módon azt gondol, el akarok venni tőle. Hol van itt a gyermek? Sehol, nem ő a fontos, hanem a jogai, amit érvényesítenie kell.

Felesleges erre több szót fecsérelnem.

Felperes: Mondtam neki, hogy még nem tudom mikor pótoljuk és miért nem érdekli, hogy van a gyermek? Majd azt mondtam, a gyermeket a jövő pénteken láthatja a megszokott rendben. Rengeteg dolgom van, a legnagyobb gondom az, hogy a gyermek meggyógyuljon, a legkisebb az, hogy mikor pótoljuk az elmaradt láthatást.

Nekem pedig a legfontosabb dolog az életemben a kislányom, akit egy héten csupán két órát láthatok! 168 órából csak kettőt!

Felperes: Erre kiakadt alperes, most akkor hogyan érvényesítse a jogait, szóljon a gyámhivatalnak, hogy szólítsanak fel engem a pótlásra? Azt válaszoltam igen. Tegyen úgy, fussa a felesleges hiszti miatt a köreit, valamivel fel kell dobnia a blogját, hogy legyen miről írnia.

Felesleges hiszti? Hogy lehet ilyen elvakult gyűlölet és megnemértés benne? 

Mit csinálna akkor, ha ő nem láthatná a gyermekét? Ő vajon "hisztizne"?! Vagy csendben tűrne? Miért nem képes felfogni, hogy a kislányom nekem is hiányozhat és én is az ő szülője vagyok? Miért ilyen fafej, amikor az apa jogairól és érzéseiről van szó? Hogyan gondolhatja azt, hogy ő feljebbvaló szülője a gyermekünknek nálam?

Felperes: Itt megint a feszültséget próbálta kelteni alperes, egyértelműen látszik, hogy ennek semmi köze ahhoz, hogy együtt akarna lenni a gyermekkel, itt csak szárazon a jogait akarja behajtani rajtam.

Hihetetlen. Nem látja az összefüggéseket? Mit kellene tennem, hogy meglássa a valóságot és ne magyarázzon bele mindenbe valami mást??

Nem akarok együtt lenni a gyermekünkkel??? Akkor vajon miért „zaklattam” őt a pótlás végett, ha nem azért, mert látni szeretném a kislányomat?! Nem behajtani akarok rajta valamit, hanem a tudatával szeretném megértetni, hogy nem normális, amit csinál! És emlékezzen rá vissza, hogy hajlandó lettem volna lemondani a két óra pótlásról, ha cserébe ad nekem tíz percet, hogy meglátogathassam a beteg, ágyban fekvő gyermekem. Persze ő ezt nem engedte meg. Gerinctelenül nemet mondott rá. Arra, hogy az Édesapa meglátogathassa a beteg gyermekét.

Amúgy pedig igen, jó lenne, ha végre tiszteletben tartaná a jogaimat (és a gyermekem jogait is!)!

Felperes: Engem ez a felesleges dráma nem érdekel. Én éjszakázok a gyermekkel a hasgörcsök miatt, én ápolom, én aggódok érte. Egy cseppet sem vagyok hajlandó a játszmáinak a része lenni.

Én pedig álmatlanul forgolódom minden éjjel, mert hiányzik a gyermekem és nem tudom elviselni, hogy nem mellettem alszik el. Persze a Felperes ezt elképzelni se tudja, mert nem élt még át ehhez hasonlót sem, nemhogy ezt.

Máskülönben pedig nem én játszmázom, hanem ő. Nála van az adu-ász, vagyis a lányunk, és nem nálam.

Felperes: Végül mondta, hogy látni akarja, eljön hozzánk. Azt válaszoltam, nem fogja pénteknél előbb, amikor már gyógyultan tudom vinni.

Arra sem volt hajlandó, hogy felengedjen magukhoz meglátogatnom a kislányomat, aki elvileg hasgörcsöktől kínlódva, lázasan, hányva és hasmenéstől gyötörve feküdt az ágyában. Azt sem engedte, hogy tíz percnyi időre meglátogathassam a gyermekem...

(Jogosan vetődik fel a kérdés: ha kórházba kerülne, akkor oda se mehetnék el??? Egyáltalán értesítene arról, hogy a gyermekünk kórházba került? Bizonyára nem, mert tudja nagyon jól, hogy minden nap órákat lennék vele, amit a Felperes nem akar)

Felperes: Erre néhány perc múlva az ablakunk alatt állt és csengetett.

Mert kinyomta a telefont, amit már pár bekezdéssel feljebb is említettem. Ha megbeszélte volna velem a pótlást, akkor nem mentem volna el hozzá.

Felperesnek végre tudomásul kell vennie, hogy rengeteg kötelessége van velem szemben és nem tekinthet rám egy valamiféle mellékes kellemetlenségként. A kislánya apja vagyok, és kötelessége engem mindenben tájékoztatni: felvennie a telefont, gondoskodni a pótlásról, a gyermekem megfelelő ruházatáról és a többi dologról, amit még hosszasan sorolhatnék. Ő választotta, hogy nélkülem folytatja az útját, csakhogy ezzel különféle kötelezettségek is terhelik. Nem teheti meg, hogy nem tárgyalja meg velem a pótlást, mert azt meg kell tárgyalni és kész. Nem mehetünk el mellette azért, mert neki nincs kedve és nem tudja meg nem ér rá. Érjen rá, és tudja, és legyen hozzá kedve, mert az életnek - sajnálatára legyen mondva - van egy ilyen oldala is! És nem érdekel engem egy csöppet sem, hogy mit gondol erről, mert nem tehet mást: ugyanis a TÖRVÉNY írja elő ezeket (és a Becsület, amelyről talán ő is hallott már pár szót).

(!)

Felperes: A gyermek aludt, az ablakot nyitottam ki. Mondta, hogy hozzam le a gyereket, mondtam, hogy alszik, nem viszem le.

Érdekes módon a kislányom folyton alszik, amikor véletlenül beállítok hozzájuk.
Ha megvárom, amíg felébred, akkor lehozta volna?
Egy frászt...

Felperes: Akkor megvárja, míg felébred - válaszolt. Nem viszem le és ne nyomd a csengőt, mert alszik - válaszoltam. Erre még vagy nyolcszor egymás után csengetett. A gyermek természetesen felébredt erre. Ez nem a gyermekről szól!

(fénykép rólam, amint a ház előtt állok)

Eleve nem tudtam, hogy a kislányom alszik. Negyed órával azelőtt még hallottam a hangját a telefonban, így bátorkodtam felcsöngetni hozzá. Miután Felperes kinyitotta az ablakot és közölte, hogy ne zavarjam őt, nem átalkodott még megfenyegetni is, hogy különben lejön és szétveri a fejem. Ez valahogy kimaradt a memoárjából. Tanú erre az egyik szomszédjuk.

Felperes: Nem érdekelte itt sem, hogy a gyermek beteg, alszik, ő csenget, ő most bosszút áll amiatt, mert nem akarom levinni. Ez egy gyermeki, infantilis viselkedés.

Hagyjuk inkább. Már kifejtettem a véleményem.

Felperes: Hónapok óta ezt játssza. Hónapok óta mindet elkövet, hogy az életemet kontrollálja, hogy megtudja kivel, hova, mikor megyek, mit csinálok.

Nem a felperesről szeretnék tudni mindent, hanem a kislányomról! A kislányom az, aki mozgatja minden gondolatom és cselekedetem, és nem ő. Ha pedig érdekel, hogy mikor mit és kivel mit csinál, akkor csakis a gyermekem kontextusában jöhet szóba mindez. Végre tudomásul kéne vennie, hogy nem érdekel az élete és örülök, hogy nincs hozzá többé közöm. Új életet kezdtem, s rajta kívül is van elég elfoglaltságom, minthogy őutána járjak.

Felperes: Mindent elkövet, hogy vele foglalkozzak, mert képtelen elfogadni, hogy új életet kezdtem nélküle.

Sajnálom, ha így gondolja.

Felperes: A világnak sír és a szegény, szerencsétlen, ártatlan apukának állítja be magát. Olyan hitelesen játssza a szerepét, hogy mindenki elhisz neki mindent.

Minden, amit a blogomban leírtam, megfelel a valóságnak. Épp azért kényszerültem rá, hogy diktafonnal a zsebemben járkáljak, hogy alkalomadtán bizonyítani tudjam az igazam. Nem sírok a világnak, hanem leírom a velem és a kislányommal történteket. A blogom erről szól. Az önéletrajzi ihletésű műveknek épp ez a lényege. Az pedig, hogy "mindenki" elhisz nekem mindent, talán azért fordulhat elő, mert az emberek többsége nagyobb értelemmel rendelkezik, mint a Felperes, és nagyon is világosan látják, ami körülöttünk történik.

Felperes: De valójában ez az egész játék róla szól, saját magáról, akit muszáj ünnepeltetnie a világgal, vagy éppen a szegény segítségre szoruló apukát eljátszani, mert mással nem tudja felhívni magára a figyelmét.

Egyáltalán nem akarom magamra felhívni a figyelmet és nem is ünnepeltetem magam. A Felperes és köztem zajló konfliktuson nincs mit ünnepelnem, és igazából elszomorító, hogy idáig jutottunk a kapcsolatunkban. A blog pedig nem rólam szól, hanem a Felperessel való konfliktusomról (és a lányommal való kapcsolatomról), amelynek ismertetésével talán segíthetek néhány hasonszőrű apukának, akik hasonló gondokkal küzdenek. Úgy is felfoghatjuk mindezt, mint egy folytatásos teleregényt.

Felperes: Ha nincs a világ figyelme (blog írásával a nagyközönséget akarja megnyerni magának), akkor egyedül marad a szürke életével, egyedül a nyomasztó, sajátos világában a végtelen magányával.

Egyáltalán nincs szürke életem. Vicces, ha így látja!

Az elmúlt fél év alatt rengeteg rendezvényen voltam hivatalos, a Budapesttel foglalkozó blogírók, egyesületek és egyéb szervezetek jóvoltából. Sok-sok hozzám hasonló beállítottságú személlyel ismerkedtem meg, és sajnos nem minden meghívónak tudtam eleget tenni a jelenleg is zajló házépítésem miatt.

Nincs szürke és nyomasztó életem, és nem ülök egész nap a kuckómban magamban gubbasztva, hanem széles körű társasági életet élek. Nincs egy unalmas órám se, mert mindig elfoglalom magam. Nagyon jól tudom, hogy a Felperes ezt az együttélésünk alatt sem értékelte, mert a szűklátókörűsége miatt képtelen meglátni a valódi értékeket. Neki az anyagi jólét jelenti az egyedüli értéket, s épp ezért sem tud mit kezdeni azzal a dologgal sem, hogy nekem ajánlva, a honlapomat megemlítendő a források között, két könyv is megjelent az elmúlt hónapban. A Felperes nevével ellentétben az enyém már ismert bizonyos körökben, amelynek - ha lassan is, de - nemsokára beérik a gyümölcse. És épp emiatt sajnálom a kislányomat, mert attól a szülőjétől kell megválnia, akitől érdemben valamit is tanulhatna. Nem boszorkányságot és kuruzslást (amelynek a Felperes feltétlen híve és gyakorlója), hanem történelmet, építészetet, művészetet és olyan hétköznapi dolgokat, amelyek a háztartáson kívül zajlanak és alapvető fontosságú abban, hogy eligazodjunk a Nagyvilágban.

Sajátos világban élek? Ez az egyik legtermészetesebb dolog, ami velem (vagy bárkivel) kapcsolatos lehet. Igen, sajátos elképzelés alapján, saját tervek és "álmok" szerint élek. Van egy sajátos világom. De kinek ne lenne?

Az én világom szerencsére különbözik a Felperesétől, aki alapjában vet el minden tudományos tételt és szó szerint az okkultizmusban él! Jósnőkhöz jár tanácsért, s egykoron maga is jóslásból akart megélni. Vajon miféle példát ad át ezzel a gyermekünknek? A kislányomat is megtéveszti majd a primitív, áltudományos maszlagjával? Vajon a kislányom is azt vallja majd, hogy a házamat szellemek lakják és ezért nem akar eljönni hozzám kapcsolattartásra?

Úgy vélem, ha engem a kislányom életéből kiragadnak, akkor nagy lesz az esélye annak, hogy a Felperes tévútra tereli őt, amelyben a gyermekem benne is ragad.

Felperes: Nem vagyok hajlandó így élni. Nem vagyok hajlandó rettegni, folyamatosan figyelni, hogy melyik bokor mögül bújik elő hirtelen a hátam mögé, mert pontosan ezt csinálja. Nem vagyok hajlandó elszámolni neki, miért nem érek rá vele beszélni, találkozni, elegem van az érzelmi zsarolásából.

Akkor talán engednie kellene, hogy mint édesapa, találkozhassak a kislányommal! Minden baj forrása a Felperes és családja, akik módszeresen tiltanak el engem a kislányomtól!

Először egy titokzatos rettegésre fogták, hogy emiatt nem láthatom a kislányomat másfél hónapig, majd miután ezt végre engedték, a kéményük kigyulladása volt rá az ok, hogy három hónapig ismételten elzárták előlem a gyermekem. Ezután a Felperes - a családja teljes egyetértésében - egy adótartozásra hivatkozva ismét megtagadta az én és a gyermekem jogát a kapcsolattartásra, holott erre egyáltalán nem lett volna joga (!) és szembement egy teljesen világos bírósági végzéssel! Ezek után csodálkozik a Felperes, hogy megjelenek nála, érvényesítendő a jogaimat? Hogy meri ő felülírni a Törvényt, amely világosan fogalmaz a gyermek és a kapcsolattartó szülő jogairól? Hogy meri kisajátítani a gyermekemet és meghatározni, hogy mikor láthatom őt?

Ha betartaná a normákat, nem kéne attól rettegnie, hogy "melyik bokor mögül bújok elő".

Azzal pedig nem tudok mit kezdeni, hogy ő valamiféle érzelmi zsarolásról beszél. Semmiféle zsarolásról nincs szó, legfőképp érzelmiről nem, hiszen magam a Felperes iránt SEMMI mást sem érzek, csupán szánalmat és sajnálatot.

Felperes: Idejön ismét, holott néhány hete egyértelműen a tudtára adtam, hogy soha többé ne merjen a házunkhoz jönni és zaklatni.

Az világos, hogy ő ezt mondta, de ha nem tartja be a szabályokat és képtelenség vele megbeszélni telefonon bármit is, akkor kénytelen vagyok elmenni hozzá, hogy pontosítsuk a felállást. Történetesen az elmaradt kapcsolattartások pótlásáról van szó, amit a Felperes egyáltalán nem akar, és ha korábban rátértem erre a telefonbeszélgetéseink során, ő teljes nyugodtsággal bontotta a vonalat. Ezek után csodálkozik, ha megjelenek a lakásuk előtt? Azt hiszem ez nemcsak szánalmas, de meglehetősen vicces is.

Felperes: Én a délután további részébe nem tudtam lemenni a gyermekkel játszani, mert attól féltem, megint les valahonnan, mint ahogy ezt már számtalanszor eljátszotta. Neki ezek a módszerei, sunyiban a másikat kifigyelve, a háta mögé lopózva, soha nem szemben vele, hirtelen meglepi őt. Nem vagyok hajlandó rettegésben élni.

Csak az fél, akinek félnivalója van.

Vajon magam miért nem félek, hogy ér engem bármiféle retorzió a váratlan felbukkanásom okán? Elmondom: azért, mert mindenre van épeszű magyarázat, amit bárki elfogad, ha a bizonyítékaimat elé tárom. Nem "sunyiban" élek, mint ahogy a Felperes azt gondolja, hanem egyenes gerinccel, szemtől szemben, ahogy az elvárható minden normális embertől. Az email-eim, SMS-eim és leveleim világosan fogalmaznak, amelyek elől a Felperes és családja folyton kitértek. Sosem adtak egyetlen épkézláb feleletet a feltett kérdéseimre, s jelenleg sem akarják velem megbeszélni a vélt problémájukat, sem pedig megérteni, hogy valójában mi is történt. A mai napig azt hiszik, hogy én gyújtottam fel a kéményüket! Miért?? Miért kell mástól megtudnom mindezt, s miért nem szembesítettek engem a vádjaikkal? Talán azért nem, mert sunyik és hátulról jönnek?

A Felperes miért nem akart szakemberhez, terepautához jönni velem, hogy a valós problémáinkról beszéljünk? Talán azért nem, mert ezzel rávilágították volna őt arra, hogy rengeteg mindent félreért és olyan problémákról van szó, amelyekre nagyon könnyen gyógyírt lehetne találni?

Egy éven át könyörögtem neki, hogy menjünk el pszichológushoz, családsegítő szakemberekhez, hátha túl tudunk lendülni a nézeteltéréseinken, de nem volt hajlandó erre, pedig a gyermekünk egészséges fejlődése a tét. Meg se próbálta, hanem azok szavának hitt, akiknek épp a valótlan információkat csepegtette az elmúlt évek alatt (történetesen a családjának, akik a hazug és fél-információk alapján ítéltek meg engem tévesen!). Emiatt nem is csodálkozom rajta, ha a családja így viselkedik velem.

Felperes: A gyermek és az én békémet, biztonságomat, személyes jogaimat ki veszi figyelembe? Ő semmiképp, ez állandóan bebizonyosodik.

A békéhez, nyugalomhoz valóban joga van, de nem bújhat ezen jogok mögé, ha amúgy meg nem teljesíti a kötelezettségeit, amelyekről a különféle törvénykönyvek írnak.

Felperes: Ekkor jön mindig az ártatlan apuka meséje, amit a világ el is hisz. A hozzáállását és stílusát, mely gyerekes, infantilis, a pszichológus is alátámasztja.

A pszichológus azt is alátámasztja, hogy a Felperes neurotikus. Amíg az infantilis nem egy emberi negatívum, addig a neurotikus márpedig az. Ráadásul a pszichológus nem azt mondta, hogy infantilis vagyok, hanem azt, hogy volt néhány infantilis (szerintem vicces) megnyilvánulásom.

Felperes: Egyedül voltam otthon a gyerekkel, kiszolgáltatva kénye-kedvére, ő felébreszti a gyereket, ha neki úgy tetszik, nem érdekli senki és semmi, csak hogy neki legyen igaza mindig, mindenkivel szemben, mert betegesen, kórosan fél attól, hogy valamiben alul marad, vagy nem tudja magára irányítani a figyelmet mindig, mindenhol. Ez beteges és kóros formákat ölt.

Felperes olyan dolgokról beszél, aminek se füle, se farka nincs. Sajnálom, hogy neki semmiféle hobbija, rendszeres tevékenysége nincs, amellyel esetleg el is szeretne érni valamit (azt tudom, hogy a jóskártyákat – vagy minek is nevezzem – szereti kiteregetni az ágyra). Magam mindig a tényekről írok, amit bárki leellenőrizhet a bizonyítékaim által, valamint beláthat a józan paraszti logika alapján is.

Felperes: 2016.05.01. Anyák napja alkalmából virágot hozott alperes, amit letett a postaládánkba. Telefonon értesített az ajándékról, mert tudta, hogy személyes találkozó keretein belül nem fogja tudni odaadni.

Anyák napja alkalmából (a békülés jeleként, puszta kedvességből) megleptem őt egy csokor - kertemben nőtt - nárcisszal. Mégiscsak a gyermekem anyja, nem? Az ellentétek ellenére is úgy gondoltam, hogy kijár neki a tisztelet, amiért világra hozott nekem egy gyönyörű szép gyermeket. A kislányom édesanyja, akiről úgy véltem, kijár neki a virág. Tévedtem.

Hozzáteszem, hogy ez nem egy hódítási kísérlet volt tőlem, hanem a békére irányuló szándék, és egy kedves gesztus azon nő felé, akivel hét évig éltem együtt. Sajnálom, ha ezt ő valahogy másképp látta és értékelte.

Felperes: Délután elindultam a játszótérre a gyerekkel, mikor látom, hogy a Fő út túloldalán áll megint az autójával és onnan figyel minket. lehet, hogy délelőtt óta azt lesi, mikor viszem ki a gyereket, amikor is utánunk eredhet. Így is történt. Látta, hogy kikanyarodok a babakocsival és sejtette, hogy a játszótérre megyünk. Még nem értünk oda, mikor láttam, hogy az autója már a játszótér előtt parkol. Nem akartam találkozni vele, hogy elkezdje a végtelen érzelmi zsarolását, mint minden egyes találkozónkon, ezért visszafordultam. Mivel nem úgy hitte odaérünk, de hosszú percekkel később sem jutottunk el a célhoz, utánunk eredt. Én az udvarunkon játszottam a gyerekkel, amikor is mögénk lépett hirtelen a semmiből. Én nagyon mérges voltam, hogy nem tudtam elvinni a játszótérre a gyereket, mert megígértem neki, hogy homokozhat.

A blogomban már feleletet adtam erre, amit beadványként is ismertettem.

Felperes: Minden egyes alperessel való találkozásunkon fenyegetőzik, elszámoltat mit csinálok, kivel csinálom, miért nincs rá időm, stb. Ezt én végtelenül unom, nem kérek belőle.

Sosem számoltattam el, maximum kérdőre vontam őt akkor, amikor egyértelművé vált, hogy hamis indok alapján tagadja meg tőlem a gyermekemmel való találkozást. Mivel a Felperes konkrét példát nem hoz fel erre, így én se tudok konkrétan válaszolni.

Felperes: Anyák napja apropóján akart megint találkozni velünk, de tudta, hogy én ebbe nem mennék bele, ezért ismét hátulról támadott. A lényeg, hogy elindultam be a gyerekkel, ez nem tetszett neki, ő még játszani akart volna vele. Amikor megkértem, hogy adja oda a karján ülő gyereket, mert felviszem, nem akarta.

A  kislányom még szeretett volna velem lenni, és szemmel láthatóan jól érezte magát a karjaimban azok után, ahogy a Felperes bánt vele néhány perccel azelőtt (lásd a blogban: Anyák napja). Nem hiszem, hogy olyan nagy tragédia lett volna, ha a gyermekem eltölt velem még pár percet az udvaron. Felperes egyértelműen kisajátítja őt és kizárólagos "tulajdont" akar belőle, és egyértelműen arra játszik, hogy a meghatározott időn túl ne találkozhassak vele. Emberileg megértem a viselkedését, de szülőként gyalázatos, amit művel. Szinte hermetikusan elzár a kislányomtól, amelyre nincs semmilyen ész érv, csak az a rengeteg mocsok, amit ellenem ebben, és az ezt megelőző beadványában leírt.

Felperes: Amúgy is mérges voltam rá, akkor még szívózik is, hangosan felszólítottam, hogy adja oda, felmegyünk és soha többé ne jöjjön oda hozzánk, soha többé ne merjen követni minket sehova.

A közös szülői felügyelet tükrében elmondható, hogy túlságosan is elragadtatja magát, amikor a gyermekünkről van szó. Amikor a jogairól van szó, akkor a Törvényhez fordul segítségül, de amikor a kötelességeiről, akkor össze-vissza halandzsázik holmi félelmekről, viszont nem veszi észre a tényt, hogy pusztán a jóindulatomon múlt eddig, hogy nem történt nagyobb atrocitás. Nála hagytam a gyermekem a kívánsága szerint, és a közös felügyeleti jog ellenére is belementem abba, hogy még az ideiglenes végzés időszaka előtt is heti két órára láthassam a gyermekem. Nem tudom mennyit fog fel ennek jelentőségéből, de mérhetetlen nagy gesztusról van szó a részemről, amit ő még olyan szinten sem akar viszonozni, minthogy néhanap 10-10 percet együtt lehessek a kislányommal. Azzal a kislánnyal, akinek a vére 50%-ban az én génjeimet hordozza. Mondvacsinált félelmek mögé bújik, s nem látja azon összefüggéseket, amelyek az apai kötődésemet mutatják a gyermekem felé.

Felperes: Ennek az embernek nincsenek korlátai. Engem nem fog sakkban tartani és az akaratom ellenére újra és újra belemászni az életünkbe.

Tetszik vagy sem, a kislányunk miatt folyton-folyvást belemászok az életükbe, hiszen nem tehetek mást. Máskülönben, ha emberileg közelítene kicsit az álláspontom felé, akkor koránt sem lenne ekkora feszültség kettőnk közt. Nem akarok mást, minthogy kevéssel többet lehessek a gyermekemmel. Azt hiszem, ez teljesen érthető elvárás a részemről.

Felperes: Ehhez képest a házunknál való megjelenése itt nem ért véget, mert én azt mondtam, ide többet nem jön. Ha ezt mondom, dacból, egóból csak azért is újra és újra felbukkan körülöttünk láthatáson kívül.

Szerintem érthető, hogy milyen okból.

Felperes: Az iskolában, ahová járok, ő is beiratkozott, csak hogy oda is követhessen és szemmel tarthasson, jóval az elköltözésem után is.

Akkor már másfél hónapja elzárta előlem a gyermekem! A telefonját nem vette fel, az email címeit megszűntette, ha pedig megjelentem náluk, egyszerűen nem nyitott ajtót. Mi más választásom lehetett volna annak érdekében, hogy ismét elinduljon közöttünk a párbeszéd?? Nem szemmel akartam őt tartani, hanem rendbe akartam tenni a kapcsolatunkat, amelyre nagyon is megvolt minden esély! Egy hónappal az iskola megkezdése után az intézmény egyik lépcsőfordulójában megkértem a kezét, amelyre nemet mondott ugyan, de végre elindulhatott közöttünk egy megbékélési folyamat, amelynek sajnos a kéménytűz vetett véget. Ha a kéménytűz nem történik meg és a Felperest nem fordítják ellenem, akkor nagy eséllyel sikerült volna kibékülnünk.

Felperes: Itt is mindenkinek, a tanároknak órán, a csoporttársaimnak a szegény apuka meséjét meséli ha kell, ha nem, ha kérdezik, ha nem. Azt, hogy engem számtalanszor megalázó helyzetbe hoz ezáltal, az nem érdekli, azt senki nem veszi figyelembe.

Az osztálytársaink egy idő után észrevették a köztünk lévő feszült viszonyt, amely miatt kérdéseket tettek fel, én pedig válaszoltam. Sajnos az iskolai "verekedést" is látták, amikor is a Felperes nekem támadott a folyosón. Nem akartam, hogy azt higgyék idegenként zaklatom a Felperest, ezért muszáj voltam beavatni őket a történésekbe.

Felperes: Az eddigi beadványaimban szereplő dolgokat a T. Bíróság nem vette figyelembe oly módon, hogy a köztünk lévő nézeteltérések nem a tárgyalás tárgyát képezik, itt a gyermekről kellene, hogy szó legyen.

Ha ezt a Felperes tényleg így is gondolja, akkor vajon miért hoz fel ellenem olyan dolgokat, amelyek nem a gyermek érdekeiről szólnak, ráadásul azzal ellentétesek??

Például mi köze a gyermekkori "traumáimnak" a kislányomhoz, vagy miért említi meg, hogy "eltulajdonítottam" egy biciklit, ha annak semmi köze a jelenlegi perhez?? Miért emlegeti a fiamat, amikor a per a kislányommal való kapcsolattartás szabályozásáról szól?

Itt is arról van szó, hogy amit ő mond, az a szín tiszta valóság, de ha azt az Alperes teszi, akkor annak semmi keresnivalója nincs a Bíróságon. Ráadásul, ha a mondandóját a Bíróság esetlegesen nem veszi figyelembe, akkor máris megkongatja a vészharangot, mondván, hogy az Alperes összeesküdött a bírákkal.

Másnak a szemében észreveszi a szálkát, de a sajátjában a gerendát már nem?

Felperes: Ezzel ezidáig magam is egyet értettem, nem akarok évekig a Bíróságra járni a per elhúzódása miatt.

Mégsem hajlandó a megegyezésre és olyan beadványokkal fáraszt mindenkit, amely a totális lejáratásomra és ellehetetlenítésemre törekszik.

Felperes: Ezen a ponton azt kérem, a T. Bíróság vegye figyelembe az ezt megelőző beadványaimban foglaltakat, melyek hazugság nélkül a tényeket közölték.

Tényeket, igen. Olyan tényekről beszélünk, amelyeket semmivel sem tudott alátámasztani eddig, valamint észre sem veszi azok logikátlanságát és ellentmondásait. Mellesleg: úgy akarja az eljárást minél előbb lezárni, hogy folyamatosan beadványokkal bombázza a Bíróságot??

"...nem akarok évekig a Bíróságra járni..." - ugye.

Mégis beadta ezt a förmedvényt, amely nem más, mint egy ésszerűtlen mocskolódás az apa földbe döngölésének érdekében.

Felperes: Ezekben is benne foglaltatik, hogy hány alkalommal jött a lakásunk elé, figyelt engem az utca túloldaláról és teszi ezt a mai napig időnként.

Mivel a tőlük alig 50 méternyire lévő étteremben vacsoráztam időnként, vagy csak ott parkoltam le a kocsimat, mert máshol nemigen volt hely. De rengetegszer fordult elő az is, hogy a boltban megvásárolt élelmet a kocsimban ülve fogyasztottam el, és igen, abban a parkolóban, amely hozzájuk a legközelebb esik. Hogy miért ott? Azért, mert ott kevésbé veszik észre, ha a kocsimban alszom. - ennek okát korábban már kitárgyaltam.

Felperes: Az e-mail címeim feltörését, a kéménytüzet, az iskolai zaklatást, az álnéven irogatást és hívogatást, az utcán vagy a lakásunk alatt való hirtelen megjelenését, a rokonaim és barátaim e-mail címének feltörését, nem tudom bizonyítani, ezért a Bíróság nem foglalkozott az esetekkel.

Felperes - ha jól látom - jelen sorok között ismételten hamisan vádol különféle bűncselekmények elkövetésével úgy, amelyre - a saját elmondása szerint - semmiféle bizonyítéka nincs!

Ha bizonyítani nem tud, akkor hogyan várja el a Bíróságtól azt, hogy annak hiányában ítélkezzen fölöttem, pusztán a bemondásai (feltételezése, kitalációja) alapján? Feltörtem az ő, a rokonai és a barátai email címét?! Jól olvasom?? Felelősnek tart a kéményük kigyulladásáért??
Ezek után csodálkozik, hogy feljelentettem őt hamis vád alapján?

Mit is mondott a Bíróság előtt a legutóbbi tárgyalásunkon? Azt, hogy hamis számlákat nyújtok be, vagy én magam hamisítom azokat.

Felperes olyan álomvilágban él, amelyből már régen kizárt mindennemű racionalitást. És a szemében én vagyok a gyűlöletének tárgya, amiért bizonyítani próbálom az ártatlanságomat.
Szánalmas...

Ha mindezt otthon, négyszemközt tárgyalják meg egymás közt, akkor nem jelentem fel őt az Ügyészségen, de mivel nyíltan, a Bíróság előtt vádolt meg mindenféle bűncselekmények elkövetésével, kénytelen voltam olyan fórum védelmét kérni, akinek véleményét talán ők is elfogadhatják majd.

Felperes: A mai napig nem tudom bizonyítani teljes egészében, hogy ő tette ezeket, de tudom, hogy ő volt.

Nem tudom bizonyítani teljes egészében Felperes perverz életmódját, de tudom, hogy ő bíz egy perverz matróna.

Felperes: Nem kérem, hogy ezeket boncolgassa a Bíróság, bizonyíték hiányában felesleges időpazarlás lenne. Arra kérem a T. Bíróságot az elméleti tényét annak, hogy ezeket alperes megtette.

Nem kéri, de azért mégis. Hátha azért csak csak figyelembe veszik mindezeket és eltiltanak engem a gyermekemtől, mint közveszélyes őrültet.

Felperes: Ő most azon az alapon, hogy sose fogom tudni ezeket rábizonyítani, meg nem történtté nyilvánította a saját tetteit. Megteheti.

Megtehetem, mert nem tettem meg, amivel ő és a családja vádol!

Felperes: Én kénytelen vagyok beletörődni, de abba nem fogok, hogy ezen az alapon ő a szegény, ártatlan apaként újra és újra megzavarja a mondvacsinált indokaival a lányom és az én békémet.

Az a lány történetesen az én lányom is, akihez közöm és jogom is van! Talán végre meg kellene értenie, hogy nem veheti el tőlem a gyermekemet mondvacsinált, bizonyítatlan ürüggyel! Végre észhez kéne térnie és akképpen viselkedni, ahogy azt az Erkölcs és a Jog megköveteli. Nem én zavarom meg az ő életét, hanem a Felperes zavarja meg a kislányommal való kapcsolatom, emellett sérti az én és a kislányom jogát a kapcsolattartásra, valamint gátat szab a kötelességeim teljesítése elé.
Valahogy mindez elkerülte a figyelmét...

Felperes: Ha nem tudja elviselni, feldolgozni és leginkább elfogadni, hogy már nem akarok vele élni, új életet kezdtem, amihez semmi köze, akkor kezeltesse magát, vagy szólítsák fel erre.

Tökéletesen érdektelen a számomra, hogy Felperes kivel mit csinál. Nem érdekel a "szürke" és "unalmas" élete. Engem egyedül a kislányom érdekel, s az ő boldogulása. A kislányom fejlődése érdekében vagyok kénytelen beleszólni a Felperes magánéletébe, amit Felperes – sok mással egyetemben - valamiért a mai napig képtelen megérteni.

Volt idő, amikor úgy véltem, hogy a gyermekünk érdekében érdemes lehet újrakezdeni a kapcsolatunk, de a történések fényében már arra az álláspontra helyezkedtem, hogy ennek semmi értelme nem volna. Nyugodt szívvel jelentem ki tehát, hogy 2016 január óta egyáltalán nem érdekel, hogy Felperes mit csinál a magánéletével, s csupán annak érdekében teszek erőfeszítéseket, hogy engem a kislányom mellől ne távolíttathasson el!

Ha ezt a TÉNYT a Felperes képtelen megérteni, akkor "kezeltesse magát" vagy "szólítsák fel erre"! - hogy idézzem sorait.

Felperes: Nem fogom hagyni, hogy tönkre tegye az életemet és nem vagyok hajlandó a háborúskodásában részt venni. Ez az ember beteg. Nagyon beteg lelkileg és szellemileg is.

Én se fogom hagyni, hogy a gyermekem életét tönkretegye. És sajnos kénytelen vagyok háborúskodni, amennyiben nem érti meg, hogy a személyes problémáit nem kellene a gyermekünk életével összekötnie. A személyes érzelmei nem a gyermekünk érzelmeit jelentik, így nem kellene gátat szabnia abbéli törekvéseimnek, hogy a gyermekemet mindinkább boldoggá tegyem.

Mellesleg megemlíteném, hogy a pszichológia szakvélemény (amelyre a Felperes minden esetben hivatkozik) épp nála említi meg a neurotikus oldal emelkedettségét, amely - a meglátásom szerint - már komoly gátat szabhat a gyermekünk szellemi fejlődésének kibontakozásában, az én néha-néha tapasztalható "gyermeteg" megnyilvánulásaimmal szemben.

Ennek tükrében jogosan tehető fel a kérdés, hogy vajon ki a "beteg lelkileg és szellemileg is"?

Felperes: A célom továbbra is az, hogy a lányomat biztonságban tudjam a láthatások alatt minden formában.

Mivel maga képtelen megérteni bizonyos dolgokat, így kénytelen vagyok a Tisztelt Bírósághoz fordulni jogorvoslatért. Úgy vélem, hogy a köztünk lévő ellentét már meghaladta a képességeinket ezen ügyben.  

Felperes: Eltiltani nem fogom az apjától, de olyan keretek között szeretném a láthatásokat tudni, amik nem engednek alperesnek túlzásokat, hanyagságot mutatni velem és a gyermekkel szemben (pelenkázás hiánya, indokolt ruhaváltás elmulasztása, alapvető szükségletek elmulasztása vagy felismerni nem tudása, az öltöztetés hiányossága, hanyagság és nemtörődömség miatti balesetek pl. biciklin nem köti e megfelelően a gyermeket).

Nem akarja eltiltani, de mégis megpróbál ennek érvényt szerezni.

Az említett túlzások és hanyagságok csupán a Felperes képzeletében élnek, s eddig egyetlen bizonyítékot sem hozott fel a VÉLEMÉNYE alátámasztására.

Azt írja: "felismerni nem tudása...".

Igenis felismerem, ha a kislányomnak szüksége van bizonyos dolgokra, mint például, ha szomjas vagy éhes, vagy épp pelenkacserére van szükség. A legutóbbi tárgyaláson már ismertettem azokat a jeleket, amelyeket a gyermekem küld felém, ha - mondjuk - pisi van a pelenkában. Ennek fényében tehát nem állja meg a helyét a Felperes félelme, s kijelenthető, hogy alaptalanul aggódik és vádol – ismételten.

Felperes: Ezért kérném a T. Bíróságot, biztosítson a láthatások alatt semleges terepet a számunkra, ne vihesse el az alperes magához a gyermeket se velem, se nélkülem.

Felperes elmondásában ez annyit jelent, hogy a kislányommal csupán heti két órát találkozhatok annak 5 (!) éves koráig, és utána sem vihetném el őt magamhoz hétvégére! Úgy vélem, hogy mindez teljességgel elfogadhatatlan, s mint a gyermek apja kérem a Tisztelt Bíróságot, hogy ennek ne adjon helyt.

Felperes: Azt gondolom alperes eddigi összes viselkedése után, hogy mivel az ő telke, az ő területe, ez sem lenne megfelelő hely a találkozók számára a gyermek 4 éves koráig, mert visszaélne vele, nem kapnánk védettséget, amit egy semleges hely, intézmény jelenleg megold. Itt túl nagy túlkapások nem lehetségesek az idegenek, a házirend betartása miatt.

Hogy a Felperes fél és retteg, és egy valamiféle álomvilágban él, már a saját szociális (neurotikus) problémája. A gyermekünk nem a saját tulajdona, akivel kénye-kedve szerint járhat el.
Hogy értse, mellékelek néhány paragrafust:

A Legfelsőbb Bíróságnak egy irányelve (LB 17. sz. irányelv VI. fej.) foglalkozik a szülő és a gyermek kapcsolatával a gyermek elhelyezése után. Ez megerősíti a családjogi törvény (1952. évi IV. tv. vagy Csjt.) azon rendelkezését, hogy a gyermeknek és a különélő szülőjének joga, hogy egymással személyes és közvetlen kapcsolatot tartsanak fenn, továbbá, hogy a gyermekétől különélő szülő kötelessége is, hogy gyermekével rendszeresen érintkezzen (a kapcsolattartás joga).

A gyermeket nevelő szülő (vagy más személy) köteles a kapcsolattartás zavartalanságát biztosítani . Az a szülői felügyeletet ellátó szülő, aki akadályozza a másik szülővel történő kapcsolattartást, vagy az a különélő szülő, aki nem él a kapcsolattartás lehetőségével, megsérti a szülői kötelességét.

A kapcsolattartás célja, hogy
1. a gyermek és a szülő, valamint a más kapcsolattartásra jogosult közeli hozzátartozó közötti családi kapcsolatot fenntartsa, továbbá

2. hogy az arra jogosult szülő a gyermek nevelését, fejlődését folyamatosan figyelemmel kísérje, tőle telhetően azt elősegítse .
 

Családjogi Törvény

4:173. § [A szülők együttműködési kötelezettsége]

A szülői felügyeletet gyakorló szülőnek és a gyermekétől különélő szülőnek a gyermek kiegyensúlyozott fejlődése érdekében – egymás családi életét, nyugalmát tiszteletben tartva – együtt kell működniük.

4:178. § [A kapcsolattartás joga]

(1) A gyermeknek joga, hogy különélő szülőjével személyes és közvetlen kapcsolatot tartson fenn. A gyermeket nevelő szülő vagy más személy köteles a zavartalan kapcsolattartást biztosítani.

(2) A gyermekétől különélő szülő – ha a bíróság vagy a gyámhatóság eltérően nem rendelkezik – jogosult és köteles gyermekével kapcsolatot tartani.

(3) A szülőnek joga van gyermekével kapcsolatot tartani akkor is, ha a szülői felügyeleti joga szünetel, kivéve, ha a gyermek vagy a gyermekkel közös háztartásban élő hozzátartozója sérelmére elkövetett cselekmény miatt elrendelt távoltartó határozat hatálya alatt áll.

4:180. § [A kapcsolattartási jog tartalma]

(1) A kapcsolattartási jog magában foglalja a gyermekkel való személyes találkozást, a gyermeknek a lakóhelyéről vagy a tartózkodási helyéről rendszeresen, meghatározott időtartamra történő elvitelét, a gyermekkel időszakonként, elsősorban az oktatási szünetek és a többnapos ünnepek időszakában való huzamos együttlétet, és kiterjed a kapcsolat személyes találkozás nélküli fenntartására.

4:183. § [Felelősség a kapcsolattartás akadályozásáért, szabályainak megszegéséért]
(1) Ha a kapcsolattartásra jogosult vagy kötelezett személy a kapcsolattartást kellő indok nélkül akadályozza vagy szabályait megszegi, az ezzel okozott kárt köteles a másik félnek megtéríteni.

Polgári Törvénykönyv
4:178. § [A kapcsolattartás joga]
(1) A gyermeknek joga, hogy különélő szülőjével személyes és közvetlen kapcsolatot tartson fenn. A gyermeket nevelő szülő vagy más személy köteles a zavartalan kapcsolattartást biztosítani.
(2) A gyermekétől különélő szülő - ha a bíróság vagy a gyámhatóság eltérően nem rendelkezik - jogosult és köteles gyermekével kapcsolatot tartani.
(3) A szülőnek joga van gyermekével kapcsolatot tartani akkor is, ha a szülői felügyeleti joga szünetel, kivéve, ha a gyermek vagy a gyermekkel közös háztartásban élő hozzátartozója sérelmére elkövetett cselekmény miatt elrendelt távoltartó határozat hatálya alatt áll.

Kormányrendelet a gyámhatóságokról, valamint a gyermekvédelmi és gyámügyi eljárásról

27. § (1) A kapcsolattartás célja, hogy
a) a gyermek és a 28. § (1) bekezdése szerinti kapcsolattartásra jogosult személyek (a továbbiakban: kapcsolattartásra jogosult) közötti családi kapcsolatot fenntartsa, továbbá
b) a kapcsolattartásra jogosult szülő a gyermek nevelését, fejlődését folyamatosan figyelemmel kísérje, tőle telhetően segítse.
(2) A kapcsolattartás formái a folyamatos, az időszakos és a felügyelt kapcsolattartás.
(3) A folyamatos kapcsolattartás magában foglalja
a) a gyermekkel a gyermek szokásos tartózkodási helyén való személyes találkozást (a továbbiakban: meglátogatás),
b) a gyermeknek a szokásos tartózkodási helyéről rendszeresen, meghatározott időtartamra, a visszaadás kötelezettségével történő elvitelét, meghatározott időtartamú külföldre vitelét, és
c) a gyermekkel személyes találkozás nélkül történő rendszeres kapcsolattartást - így különösen a levelezést, a telefonkapcsolatot, illetve az informatikai eszköz útján való kapcsolatot -, az ajándékozást és a csomagküldést.
(4) Az időszakos kapcsolattartás magában foglalja a gyermekkel a tanítási szünetek és a többnapos ünnepek időszakában való huzamos együttlétet, a külföldre vitel lehetőségével vagy annak a gyermek érdekében való kizárásával.
(6) A gyermek érdekét veszélyeztető körülmény vagy felróható magatartás hiányában a kapcsolattartásra jogosulttól az elvitel, és (...) kapcsolattartás nem vonható meg.


Felperes: Ameddig a gyermek a szükségleteit önállóan kifejezni nem tudja mindenki számára érthetően, ameddig alperes nem mutat felelősségteljes, felnőtt hozzáállást a gyermekkel való idő alatt és velem szemben mutatni, addig nem bízható rá a gyermek önállóan hosszabb időre.

Szerencsére ez csupán a Felperes véleménye, amit eddig alátámasztani nem tudott.

Felperes: Az elvitellel történő kapcsolattartást csak 4 éves kor után látom kivitelezhetőnek, akkor sem egész hétvégére, hanem délutánokra korlátozva.

Szerencsére a TÖRVÉNY mást mond, korlátot szabva a Felperes álmodozásainak.

Felperes: A gyermeknek még mindig túl sok a 2 órás időintervallum, ami a láthatások alatt tart. Érte megyek, és mire hazaérünk rendszerint elalszik. Nagyon kifárad. Alperes ezt nem veszi figyelembe.

A gyermekemnek tartalmas elfoglaltságot biztosítok a kapcsolattartások alatt, amitől természetesen kimerül (és hazafelé elalszik). Jogosan tehető fel a kérdés, hogy a gyermekem vajon csak a Felperesnél aludhat el, míg az apai karban nem? Az én babakocsimban nem aludhat el a gyermek hazafelé? Az én otthonomban nem aludhat el?

Felperes miből gondolja úgy, hogy problémát jelenthet a gyermekem fejlődésére nézve az, ha a gyermek az én karjaimban és gondoskodásom alatt alszik el?

Ha netán együtt élnénk békében és boldogságban, akkor vajon mekkora tragédia érne minket azáltal, hogy a gyermekünk esetleg elalszik az autó hátsó ülésén vagy hazafelé a babakocsiban? Ha együtt élünk, akkor az nem jelent problémát, de ha elválunk, akkor az apánál már az??
Nincs benne logika, sem ésszerűség...

Felperes: Egy gyerekre nem lehet rábízni egy gyereket.

Ezt nem a Felperes kompetenciája eldönteni, főleg a szemléletmódja tükrében. Ha majd a gyermekünk nagyobb lesz, akkor maga fog véleményt formálni arról, hogy milyen édesapja voltam.

Kettőnk nevelési módszerei között fényévnyi különbségek vannak, és ráadásul számtalan tanulmány foglalkozik avval, hogy az apák mennyivel különbül (más szemlélettel) nevelik a gyermekeiket, mint az anyák. Sajnálom, ha a Felperes nem hallott még erről, így javaslom, hogy nézzen utána. Persze azon egy csöppet sem lepődöm meg, ha apaellenessége következtében minden más rosszabb, mint ahogy azt ő maga csinálja.

Felperes: Mivel a gyermeknek sok a 2 óra, mert elfárad és alperes nem bizonyította, hogy figyelne a gyermek szükségleteire ill. egészségére, testi épségére, ezért a gyermek 2,5 éves koráig semmiképpen nem szeretném, ha változna a mostani láthatási rendszer.

Erről már kifejtettem a véleményem.

Felperes: A fiával tartja jelenleg a kapcsolatot? Fizet rá gyermektartást? Bizonyítsa tételesen, ha igen! A fia anyjával miért nem háborúzott, és akkor velem miért teszi? Ott is a nő szakította meg a kapcsolatot.

Nem kell bizonyítanom neki semmit a fiammal kapcsolatban, hiszen az nem a per tárgya. Ha a Bíróság beidézi a volt feleségemet vagy a fiamat ezen dolog tisztázása végett, akkor nyugodtan tegye meg, mert nekem semmilyen takargatnivalóm nincs ezen ügyben.

Annyit viszont elárulhatok, hogy tartjuk a kapcsolatot. Például gyereknap alkalmából neki adtam az egyik kerékpáromat is.

És, hogy az a "" (a fiam édesanyja) miért szakította meg velem a kapcsolatot, ahhoz sincs köze, és e dolognak jelentősége sincs. Felperes azt szeretné sugallni ezzel, mintha a volt házasságom is miattam ment volna tönkre. Ha ez megnyugtatja, akkor elmondhatom, hogy a volt feleségem azóta még egyszer elvált, tehát a felállás jelenleg 2-2.

A Felperes egyébként ezzel kapcsolatban már megvádolt. Akkor megadtam neki a volt feleségem telefonszámát, hogy tőle érdeklődjön a fantazmagóriái felől, akit Felperes fel is hívott, hogy megtudakolja tőle, volt e rá gyanúja korábban, hogy magam megcsalom-e őt, valamint, hogy milyen voltam a házasságunk alatt. Nem volt félnivalóm, és ezért adtam rá lehetőséget, hogy első kézből érdeklődjön. A volt feleségem elmondta, hogy mindig megbízott bennem és nem látta jelét annak, hogy valakivel is megcsalnám. Valamint elmondta, hogy azért mentünk szét, mert négy hónapnyi ismeretség után házasodtunk össze, nem ismertük eléggé egymást, s éretlenek voltunk még a házasságra.

Úgy néz ki, hogy Felperes e válaszok után is tartja magát ahhoz, hogy csak is én lehettem a bűnös a házasságom felbomlásában.

A volt feleségemmel egyébként a mai napig baráti a kapcsolatom.

Felperes: Edit, aki a mostohaanyja, vezető beosztásban dolgozik, sose kedvelték egymást, mert Edit látta milyen naplopó, lusta, élősködő, mástól várja a megoldást, látta milyen álomvilágot hozott létre a honlappal kapcsolatban is, amitől rendszeres jövedelmet várt, immár körülbelül 9 éve csinálja, de nincs számottevő és rendszeres bevétele. Ezt rajta kívül mindenki látta.

Az említett nő Édesapám felesége, aki az egyik legnagyobb bevételű, stratégiai fontosságú hazai cég vezető beosztású embere. Részletekbe menően nem ismerem a munkáját, de azt tudom, hogy a szakmájában nemzetközileg is jegyzik a nevét, aki több százmilliárdos tételek felett hoz döntést. Mint ilyen, rendkívül erős habitussal rendelkezik, aki nem tűr ellentmondást vagy lazaságot. Maximalista, aki fegyelmezetten, rendezetten és célirányosan él. Ezért is ő áll a cég élén, s ő kezeli e cég bizonyos részét.

Azért viseltetik velem némi ellenszenvvel, mert a válásom után (amikor hajléktalanként éltem) nem bizonyítottam kellőképp a rátermettségemet, s úgy vélte, sosem "javulok" meg. Teljesen érthető reakció tőle, ha netán megvet, hiszen a diplomás, törődést kapó fiai ellenében magam évekig sodródtam az árral, s egyedül, a segítségük nélkül képtelen voltam feltápászkodni az út széléről. Egész egyszerűen nem illettem be a képbe, és valljuk meg: semmi köze nem volt hozzám, hiszen nem voltam az édes gyermeke, akit még csak nem is ő nevelt, hanem az Édesanyám.

A honlapommal kapcsolatban pedig elmondanám, hogy a Felperesen és családján kívül mindenki más látja, hogy a honlapom sikeres, hiszen rendszeresen hívnak előadásokra, számtalan honlap és könyv vagy egyéb kiadvány hivatkozik rám, valamint szakdolgozatok és diplomamunkák tucatjainak megírásához adtam már egyértelmű forrást. A honlapom segítségével mindenhová bejuthatok, mondhatni, minden kapu kinyílik előttem, mert széles körben jegyzik a nevét. A honlap egyébként évekig rendszeres bevételforrást is jelentett, s csupán azóta nem származik belőle semmiféle anyagi haszon, amióta a Felperes hozzám költözött Horányba, hiszen a honlap fejlesztései és promóciója helyett a házam (az otthonunk) építésével voltam elfoglalva.

Felperes nem ért hozzá és ezért nyilatkozik így, máskülönben pedig úgy néz ki, hogy a sikert egyedül a pénzben méri, s képtelen meglátni, hogy vannak annál fontosabb, lényegesebb eredmények is, mint például a név.

Emellett elmondható az is, hogy a babahordozó, amit jelenleg is visel, szintúgy a honlapomnak köszönhető, valamint az is, hogy bizonyos éttermekbe azóta is ingyen járhatunk (járhatok) ebédelni.

Felperes: Szomszédok sokat látják itt állni az autójával a házunk előtt vagy az út túloldalán, meg lehet őket kérdezni, igaz-e, hogy sokat szaglászik utánunk.

Hogy a szomszédok sokat látják az autóm az út szélén parkolni, még nem bizonyítja azt, hogy "szaglásznék" is a Felperes után.

Felperes: A kép a blogjában található. Önmagáért beszél.


Felperes: Azt írja a szövegben, mely látható is, hogy ő beilleszkedik a tömegbe. A képen mégsem ezt szerepelteti. Hogy is van ez? Önmagának is ellentmond. Vagy csak látszólag illeszkedik be, valójában a háttérben, mint az életben is, teljesen mást tesz, mint amit a világnak elhint? Nagyon úgy tűnik. Akkor mennyire egyenes, mennyire őszinte egy ilyen ember? Mennyire beszámítható és hazug?

Ékes bizonyítéka ez annak, hogy a Felperes valahol máshol él, de nem ebben a világban. Ismét egy félreértés tanúi lehetünk. A fenti kép egy irónia rólam és a pszichológusi szakvéleményről, amely a bennem uralkodó "diszharmóniát" emlegeti, valamint azt a másik világot, amelyben állítólag élek.

A kép mondanivalója már önmagában, valamint a szövegkörnyezettel együtt is tökéletesen érthető. Egyedül a Felperes nem értett meg belőle semmit. Kiakad egy viccen, amiről rajta kívül mindenki tudja, hogy miről szól: önmagamat és a mai kor társadalmát figurázom ki vele. Azt, hogy napjainkban bizonyos körök megítélik azt az embert, aki nem szeretne birkaként követni másokat, hanem egy sajátos elképzelése van a boldogulásról, s aszerint szeretne élni. Igen, magam is így vagyok ezzel; lázadok bizonyos dolgok ellen és szeretnék bizonyos dolgoktól függetlenedni. Nem szeretnék a vásárlói láz vagy a majmoló divat része lenni, csakúgy, mint a Felperes szülei, akik jurtában élnek és napelemről kapnak áramot. Felperesnek nem tűnik fel, hogy a szülei is ezek a fajta lázadók, akik nem tartanak a tömeggel, mert nincs rá szükségük? Függetlenül élnek olyan dolgoktól, aminek hiányában mások már régen meghaltak volna.

A fenti kép tehát egy irónia, amely ezen dolgokat volt hivatott kifigurázni.

Felperes: A blogjában folyamatosan hülyének titulál, lealáz, de ugyanakkor azt írja, hogy szeret, el akar venni feleségül. Ez ellentmondás. Akit lealázok és nem normálisnak állítok be, azt nem akarom feleségül venni, ha viszont valóban feleségül akarom venni, akkor nem csinálok belőle bohócot. Ez érett felnőtt viselkedés és hozzáállás? Ez abnormális! Ez az ember nem épelméjű. Ezt egy ép lelkületű, normális értékrenddel bíró ember nem csinálja. Az egóján esett sérelem megtorlása miatt teszi. Betegesen fél, hogy valaki nem őt látja a legjobbnak, legkiválóbbnak, nem ő áll a középpontban, nem neki van igaza. Ezt ő nem viseli el. Előbb tesz tönkre bárkit, minthogy kiderüljön róla, hogy nem is olyan kiváló ember, sőt, egyenesen bosszúszomjas és aljas.

Az ezt megelőző beadványomban a szeret / nem szeret elméletére már részletesen válaszoltam, így nem térnék ki rá ismét.

A Felperes válaszából azonban világosan kitűnik, hogy semmit sem értett meg az egészből. Ennek tükrében úgy vélem, hogy ő az ész érvek ellenére is köti az ebet a karóhoz, s bármihez hozzányúl, ha azzal az általa feltételezett elmebajomat bizonyíthatja. Sajnálom, ha vak és képtelen meglátni a valós történéseket. Beszél itt egóról, beszél az állítólagos félelmeimről, középpontról, és megannyi szennyről, de csak a vak gyűlölete mondatja ezt vele, aminek értelmét még mindig nem sikerült összeraknia a fejében. A cselekedeteim nem azt mutatják, hogy bosszúszomjas és aljas volnék vele, pláne azt nem, hogy nem épelméjű. Amit Felperes leírt e néhány sor alatt, az a flusztráltságára ad tökéletes bizonyítékot, de nem az elmebajomra. Sosem állítottam, hogy kiváló vagyok, de azt váltig állítom, hogy kiválóbb, mint ő. A tetteiben méretik az ember, s mint olyan, én már letettem valamit az asztalra, míg ő nem.

Felperes: De megkérdezhetjük nevelőanyját is erről. Ő hogyan látja Mátét. A kapcsolatunkba nem látott bele, magam talán kettő alkalommal találkoztam vele családi ünnepen. De Máté minden karácsonykor porondon van otthon, milyen egy lusta, nemtörődöm, hanyag ember, aki nem ér el semmit, nem is törekszik rá, mindig mástól várja el a megoldást. A nevelőanyja édesapja második házassága, vezető beosztású, több nyelven beszélő asszony, aki állítása szerint eltartotta a férjét és nevelte egyedül a gyermekeket, amíg a férje a hobbijának élt a maga álomvilágába burkolózva. Nem esett messze az alma a fájától, hiszen a pszichológus szakértő is azt mondta, Máté sajátos világban él.

A "nevelőanyámról" fentebb már tettem említést, ezért felesleges szócséplés lenne magamat ismételgetni (mit ahogy azt a Felperes e beadványban teszi). Édesapámról viszont elmondanám, hogy tucatnyi tudományos vonatkozású könyv szerzője, valamint elismert szimbólum- és íráskutató, akit még az Egyesült Államokba is meghívtak egy indián konferenciára, hogy tartson előadást a rovás írás és az indián jelek párhuzamáról. Azóta is rendszeresen tart előadásokat, s nemsokára megjelenik újabb könyve is.

Erős túlzás azt állítani, hogy Édesapám egyáltalán nem nevelte a gyermekeit s, hogy csupán a hobbijának élt valamiféle álomvilágba burkolózva! Hogy jelenthet ki ilyet, amikor - a saját elmondása szerint - mindössze két alkalommal találkozott a "nevelőanyámmal", akitől hallott pár mondatot, de feltételezhetően nem azt, amit végül abból a Felperes értelmezett? Vajon álomvilágban élhet e egy olyan ember, aki tucatnyi tudományos könyv szerzője? Ennek tükrében, vajon magam is álomvilágban élek, csak mert kétezer oldalt írtam Budapest történelméről??

Úgy néz ki, az alma valóban nem esett messze a fájától, hiszen a távolabbi céljaim közt szerepel, hogy megírom a legtökéletesebb és legrészletesebb könyvet Budapest történelméről. Ha ez felér egy álomvilággal, akkor meghajlok és kijelentem, hogy magam egy álmodozó vagyok.

De tartsunk tükröt a Felperes elé: vajon minek nevezzük azt, amikor az egyén szellemekben, Sorsban, jóslásban és mindenféle okkult áltudományban hisz? Betegségnek? Elmebajnak? Vagy álomvilágnak?
Vajon mely álomvilág károsabb a gyermekem szellemi fejlődésére nézve? Az enyém vagy az övé?

Felperes: Neki nincs jó véleménye Mátéról, ezért nagyon nehezen jönnek ki egymással, leginkább sehogyan.

Sajnos a "nevelőanyám" abból ítél meg, amit velem kapcsolatban a hajléktalanságom időszakában tapasztalt. És igen, bevallom, hogy talán némi igazság lehet is benne, hiszen magam inkább abba a bizonyos jurtás-csoportba tartozom, s nem a pénzszámolós körökébe. Azt hiszem érthető, hogy mire célzok ezzel.

Felperes: Utólag döbbentem rá, hogy ő látta jól a helyzetet és a személyiségét. Engem is megtévesztett. Túlságosan naiv, fiatal és szerelmes voltam ahhoz, hogy észrevegyem időben, kivel állok szemben. Ezért az élet megtanította a valóságot látni Máté ellenem irányuló háborújában.

Az a legszánalmasabb, amikor egy ember megtagadja a múltját. Akkor a szerelem miatt döntött úgy ahogy, most pedig a gyűlölete vezérli a cselekedeteit. Mindkettő egy-egy érzelmi véglet. Vajon melyik a valós? Melyik mutatja meg a helyes utat? Melyik mutatja meg az igazságot?
És vajon melyik válhat a gyermekem előnyére?
Mellesleg: milyen háborúról beszél??

Felperes: Megkérdezhetjük a nevelőapám is, neki mi a véleménye, ő milyen embernek látta Mátét 7 év alatt. Mivel nem vér szerinti rokon, nem is tud elfogult lenni velem szemben.

Azért ne nézzünk már senkit hülyének. Felperes elfelejtette már, hogy az említett emberünk néhány évvel ezelőtt elüldözte a testvéreket az anyai otthonból? Ezért kényszerült a Felperes az apai házba, Piliscsabára költözni az öccsével, míg a húga kollégista lett. Nagyon szerethette őket, ha mégis kitúrta az élettársa gyerekeit. Mellesleg, amikor a Felperes elhagyott engem és visszaköltözött az anyjához a pilisvörösvári lakásukba, az emberünk annyira nem bírta őket elviselni, hogy inkább kiköltözött a saját telkére egy jurtába, csakhogy ne kelljen velük egy levegőt szívni.

És nem elfogult? Viccel? A Felperes édesanyjának élettársáról van szó, aki évekig nevelte őket, majd pénzelte. Józan paraszti ésszel is belátható, hogy az ő pártjukat fogja velem szemben, főleg azok után, hogy a Felperes hamis információkkal látta el őket rólam. A hét évünk alatt mindent elferdítve adott át nekik, amely után hamis kép alakult ki bennük.

Egyébként pedig ez az ember a hét évünk alatt nagyjából egy tucatszor találkozott velem.

Felperes: Megkérdezhetjük a szomszédokat is, mennyit, milyen sűrűn látták a ház környékén állni a kocsiját. Trabanttal szinte senki nem közlekedik már, nem nehéz felfigyelni rá.

Már megint ezzel jön...

Pilisvörösváron eddig négy használatban lévő Trabantot számoltam össze, amelyek bár máshogy néznek ki, mint az enyém, de mégiscsak Trabantok. Tehát nem állja meg a helyét, hogy "Trabanttal szinte senki nem közlekedik már".

Az alábbi képek néhány nappal ezelőtt készültek, miközben a hivatalos ügyeimet intéztem a Polgármesteri Hivatalban:

Ahogy körbenéztem, tőlem néhány méternyire állt három Trabant

Ezzel nem azt akarom tagadni, hogy én voltam ott a Felperes által említett helyzetekben, csupán azt bizonyítom be épp, hogy a Felperes álomvilágban él, hiszen a Trabant egy népszerű és kultikus, egyre gyakrabban látott személygépkocsi, amit ő valahogy nem vesz észre.

Felperes: Miért kell neki a blog, a világ egyetértése, hogy ő a jó apuka, ő az ártatlan? Miért kell neki ekkora nyilvánosságot, miért meséli el mindenkinek úton-útfélen (szomszédok, tanároknak óra közben és diákoknak az iskolában, OTP ügyintéző)?

Azért, mert képtelen vagyok elviselni a hazugságot és a rágalmakat. Képtelen vagyok elviselni, hogy hamis vádak alapján akarják tőlem a gyermekemet elszakítani. Ezért!

Az említett OTP-ügyintézővel pedig egy ártatlan párbeszéd által jöttünk rá, hogy a Felperes a mi közös ismerősünk. Szeretek ismerkedni. Közvetlen és barátságos vagyok mindenkivel, így amikor a gyerektartás átutalásakor megkérdezte tőlem a hölgy, hogy mi járatban vagyok Pilisvörösváron, elmeséltem neki, hogy a családom után költöztem a városba, aki - mit ad a véletlen - épp az ügyintéző szomszédja. Nem fecsegtem neki semmit a féltett titkainkból, hanem csupán annyit árultam el, hogy igen, az a kisgyermek az én lányom, és az a nő az én volt élettársam. Ennyit. Felperes erre már komplett összeesküvés-elméletet költ, amelyben fondorlattal élve mindenki előtt lejáratom őt.

Felperes: Azért, mert tudja, hogy az igazság nem az, amit állít, de önmagát is meggyőzi a saját ártatlanságáról?

A helyzet az, hogy valamennyi állításomat igazolni tudom levelek, SMS-ek és hangfelvételek által, de már csak a paraszti logika is abba az irányba mutat, hogy minden szó igaz, amit állítok. Nincs szükségem győzködnöm magam. Ártatlan vagyok a vádjaikban, de azt elismerem, hogy az együttélésünk alatt követtem el hibákat - amelyeket még helyrehozhattunk volna, ha Felperes nem dől be annak a sok-sok képzeletbeli hülyeségnek, amellyel a családja teletömte a fejét. A saját rokonai betegítették meg az elméjét, minekután a mai napig képtelen felfogni, ha a dolgok nem úgy történtek, mint ahogy azt ő elképzeli.

Felperes: A blogban bármit ír rólam, a láthatásokról, semmit nem tud hazugság és ferdítés nélkül tisztán leírni úgy, ahogy az valójában megtörtént.

Mondom: hangfelvételek bizonyítják az igazam!

Felperes: Félelmetes elhinni, de ő már nem tud létezni hazugság nélkül, mert egy sajátos világot (most épp ez a kedvenc szavajárása) faragott magának, amiben ő lett az áldozat és mindenki mellé állhat.

Felperes él a saját hazug és kitalált világában, nem pedig én. Csak végig kell olvasni a beadványát, amely önmagának is ellentmond. Logikátlan az egész, amit összehord, és az a nagy helyzet, hogy meg se kell szólalnom ahhoz, hogy mindezt a kívülálló is lássa a beadványának elolvasása után.

Az áldozat pedig nem én vagyok, hanem a gyermekünk, aki ennek az őrjöngő színjátéknak a tárgyává vált.

Felperes: A blogban mocskolódik, engem és a családomat is becsmérlő szavakkal illet. Emberileg ez teljességgel elfogadhatatlan. Ez az ember nem egy egészséges személyiség. Önmagát felmagasztalja, miközben engem a sárba döngöl. Sérült lelkületű és gondolkodású emberre utaló magatartás, ami részben a múltjából következik. Sajátos világban él a pszichológus szakértő szerint is.

Ismételten leírja, amit korábban is.

Felperes: Továbbra sem indítok személyiségi pert, nincs időm hülyeségekre, se pénzem ügyvédre, aki a falhoz állítaná.

Bárcsak elindítaná ezt a pert, mert akkor szép sorjában felsorakoztatnám a bizonyítékaimat az állításaim alátámasztandó. Falhoz pedig nem az ügyvéd állítana, hanem a Felperes, ha bizonyítani tudná a vádjait. De nem tudja. Ezek a tények.

Felperes: Grafománként, mániákusan írja a blogot, a beadványait, már-már könyvszerű terjedelemmel.

És bíz, ebből könyv fog születni, azt már most megígérhetem. Az életrajzi művek sorában ez lesz az X-edik, amelyet megjelentetek az irodalom szivárványos palettáján.

Felperes: Egy normál, dolgozó embernek erre sem ideje, sem energiája nap végén.

A nap végén alvás helyett miért ne lenne rá időm? Energiám vajmi kevés, az igaz, de ezért is írom e beadványt közel egy hete.

Felperes: Ebből is látszik, hogy tenger ideje van, amit nem hasznos és építő jellegű dologra fordít, hanem egy háborúra, amit ő talált ki.

A háború a Felperes ellenségeskedése és hazugságai miatt jött létre. Nem én akartam így. Egyedül a gyermekemet szeretném látni, amit a Felperes folytonosan gátol. Ez a háborúskodásunk lényege!

Mégis mit várt tőlem, hogy majd csendben elvonulok és magára hagyom a kislányomat?? A házépítésemen kívül jelenleg nincs más fontosabb dolog az életemben, minthogy a gyermekemért és a jogainkért küzdjek! Jó, ha felfogja végre, hogy amíg élek, küzdeni fogok a gyermekemért, hacsak be nem látja maga is, hogy békével és egyetértéssel többre megyünk, mint a folytonos, véget nem érő háborúval. Mindössze annyit kell tennie, hogy végre belátja a jogomat a gyermekemhez, valamint megengedi végre, hogy rendelkezzek vele, mint apa, s mint szülő, az emberi és erkölcsi normáknak megfelelően!

Egyébként pedig építő munkában veszek részt: építem a házamat, a turisztikai honlapomat és a gyermekem jövőjét (amelyről jelen sorok között nem teszek még említést).

Felperes: Ő maga írja a blogon: "Már látom, hogy a békére gondolni sem akar, csak még azt nem tudom, hogy ha nem akar megbékülni, akkor hogyan akarja megvívni a háborúját?".

Ismét nem ért semmit. Egy újabb példa rá a fentebb beillesztett idézet, amit a blogomból ragadott ki.

Felperes: Akkor most ki is akar háborúzni valójában?

Az idézet épp azt taglalja, hogy magam többször próbáltam vele megbékélni, amit ő mindezidáig kategorikusan elutasított, s ezáltal fogalmam sincs róla, hogyan akar majd nekem betenni. Olvassa már el mondatrészekként az egészet! Nem tudja értelmezni a leírtakat? Értelmezési nehézségei vannak? Látszik, hogy a Felperes elolvas valamit, de nem érti meg az abban foglaltakat!

Amúgy miért nem az egész bejegyzést emeli ki? Miért csak egy elbeszélés utolsó mondatát dugja az orrunk alá? Világosan kitűnik, hogy magam folyton-folyvást a megegyezésre törekedtem és arra, hogy valamilyen ésszerű megállapodást kössünk, de nem lehetett, mert a Felperes fűt-fát rám kent csakis azért, hogy engem minél jobban lejárathasson a Bíróság előtt.

Felperes: A beadványában ő maga vallja be, hogy valóban ellopta a szomszédtól a kerti bútort. A többit gyáva féregként nem meri vállalni. Szépen lassan kiderül, hogy alperes mennyi mindenben hazudik és szándékosan ferdít, félrevezetve a hatóságot és bárkit. Gátlástalanul, a szegény apuka álcája mögé bújva.

Előző beadványomban már megválaszoltam mindent, így feleslegesen nem térek ki rá ismét.

Felperes: Követ, kilesi hová megyek, kivel találkozok, kinek mit mondok. Figyel az iskolában, hogy kivel mit beszélek.

Bla-bla-bla...

Felperes: Odaköltözött a városba, ahol lakok, holott Horányból soha nem akart elköltözni, én hiába mondtam neki sokszor.

A gyermekem miatt költöztem oda, ahol élnek. Hiányzott a kislányom, akinek már a közelsége is megnyugvással tölt el. Emellett a kapcsolattartások útiköltségét is sikerült lenulláznom, hiszen a heti 60 kilométer utat (oda-vissza 120) egyetlen kilométerre sikerült csökkentenem (!), amit 10 percnyi sétával letudhatok.

Egyébként pedig e tettemet miért nem tudja értékelni a Felperes? Mindenki szerint hatalmas cselekedet volt tőlem, hogy a korábbi életemet feladva a gyermekem után mentem! Felperes ezt miért nem látja??

Korábban azzal vádolt meg, hogy nincs bennem kötődés a lányom iránt, erre tessék, még az általam annyira imádott lakhelyemet is feladtam csakis azért, hogy a kislányom közelében lehessek! És elárulom: költözzenek bárhová a Földön, én egész addig a sarkukban leszek, amíg a kislányomnak szüksége lehet rám! Tetszik vagy sem, de nem hagyom magára a vérem, és nem fogom elkövetni még egyszer azt a hibát, amit a fiammal korábban megtettem. A lányom mindig számíthat majd rám, s amíg erőm lesz hozzá, mindenben támogatni fogom őt!

Felperes: Ezzel is szemmel tart, az életem része akar lenni mindenáron.

A lányomat tartom szemmel és nem őt...

Felperes: Én új életet élek nélküle már több, mint egy éve. Ő máig nem bírja feldolgozni, hogy elhagytam. Menjen el vagy kötelezzék terápián való részvételre. Ez tűrhetetlen és felháborító.

Miért kell ennyiszer megismételni mindent? Egyszer már elmondta, amit megértett mindenki.

Felperes: Azt gondolja, hogy velem tényleg mindent megtehet, mert a Rendőrség nem foglalkozik az üggyel, amíg sérülés nem történik, a gyámhivatal sem foglalkozik hivatalos bírói határozat nélkül ilyen ügyekkel, a bíróság sem foglalkozik azzal, hogy megkeseríti az életemet a mániás, idióta viselkedésével.

Azért nem foglalkozik Felperes ügyével senki, mert rajta kívül mindenki látja, hogy nincs ügy. Nincs mivel foglalkozzanak! Miért nem hajlandó felfogni, hogy amiben hisz, azok a saját agyszüleményei és nem más? A saját démonait kergeti. Neki volna szüksége terápiára és nem nekem.

Felperes: Az iskolában is lealázhat, mivel úgy meséli a történeteit, hogy ő legyen a szuper apuka én pedig a neurotikus anyuka.

Amit a pszichológusi szakvélemény is mond. Köszönöm.

(a tüneteket ezek szerint ő is látja magán)

Felperes: Ha felhív telefonon és számon kér, miért nem érek rá találkozni vele, kivel találkozom, ki van fent nálam, van-e párkapcsolatom? Ezért nem veszem fel neki egy ideje a telefont, az üzeneteire válaszolok, amennyiben az a gyermekemmel kapcsolatos. Az érzelmi zsarolásából elegem van.

Hogy van e már valakije, az nagyjából 2016 januárjáig érdekelt. Azóta egyáltalán nem foglalkoztat a téma, mert már nem akarok tőle semmit. Sőt, annak örülnék, ha találna végre magának valakit, mert akkor vele élhetné ki a felesleges energiáit.

Számonkérés szempontjából pedig annyi a lényeg, hogy amikor nem hozza el a kislányomat a megbeszélt időpontban, akkor jogosan keresem meg és faggatom őt a történtekről. Amikor pedig nem ad egyértelmű magyarázatot és leteszi a telefont, akkor jogosan jelenek meg az ajtajuk előtt, ahol a Felperes - szokásához híven - veréssel fenyeget. Még hogy érzelmileg zsarolom…

Felperes: Ha találkozunk is az érzelmi zsarolást veti be, pl. mikor hazakísér minket láthatás után, hogy még hadd lehessen a gyerekkel egy kicsit.

Ebben mi az érzelmi zsarolás? Az eset is azt mutatja, hogy szeretem a kislányomat, akivel együtt szeretnék még lenni, s amit a Felperes minden egyes alkalommal elutasított. Ebből is látszik, hogy milyen a hozzáállása a dolgokhoz, valamint az, hogy a rosszindulat vezérli. És látszik még az is, hogy a heti két óra kevés, amit a gyermekemmel lehetek! Mi ebben az érzelmi zsarolás? Csak a Jóságos Ég tudja mi játszódik le a fejében, amikor hazakísérem a kislányomat.

Felperes: Egész idő alatt fenyegetőzik, hogy elveszi tőlem a gyereket a törvény erejével, elviszi nyaralni az akaratomon kívül, külföldre is kiviszi őt - oda mehetek, ha akarok, ha pedig nem, úgy egyedül viszi ki...

Miért ne járhatna nekem is egy kis szünidő a gyermekemmel?? Nem vihetem el nyaralni a lányomat? Örüljön, hogy felajánlottam neki, hogy velünk jöhet, ha akar... Egyébként pedig maga a Felperes írja le, hogy magam a "törvény erejével" élek és nem a törvénytelenséggel; ellenben Felperes viselkedésével, aki a Törvény ellen cselekedett már többször is!

Fenyegetőzöm, hogy nyaralni viszem a gyermekem?? 

Felperes: ...állítólag elmondása szerint februárban feljelentett az Ügyészségen rágalmazásért, aminek következtében börtönbüntetést kapok, vagy jobbik esetben felfüggesztettet. Mi van?????

Igen, ez így van. Felperes annyira értetlen és korlátolt, hogy még mindig nem fogta fel:
1 - megvádolt vele, hogy feltörtem az ő és a családja, valamint a barátai email-eit,
2 - megvádolt a családjával együtt, hogy megpiszkáltam a kéményüket, amely ezen oknál fogva kigyulladt,
3 - gyilkossági kísérlettel vádolt,
4 - rám fogta, hogy a Bíróság épületében elloptam a személyi igazolványát.


Mindezek azt hiszem kimerítik a hamis vád fogalmát!

És hozzáteszem még, hogy ha Felperes nem említi meg mindezeket a Bíróságon, ha nem írja le a beadványában és nem próbál meg ezek segítségével ellehetetleníteni a Bíróság előtt, akkor magam sem fordulok vele a Rendőrséghez, mint egyedüli szervhez, aki az ártatlanságomat bizonyíthatja!

És ne feledjük, hogy a Felperes ezen hamis vádak alapján tiltott el engem öt hónapig a lányomtól!

Szerinte mit kellett volna tennem az öt hónapnyi eltiltás után? Mit kellett volna tennem, amikor hamisan vádolnak engem a Bíróság előtt?? Ültem volna le a sarokban, hogy aztán bábúként rángassanak kényük-kedvük szerint?

Nos, én nem az a fajta vagyok. Én igenis kiállok az igazamért és a jogaimért, amiről remélem már a Felperes is kezd valamit kapizsgálni. Talán ideje volna, ha végre a törvényesség és a becsület útjára lépne, s lezárhatnánk valahogy a köztünk fennálló nézeteltéréseket.

Felperes: Csak és kizárólag a kötelező láthatásokon vagyok hajlandó találkozni vele, azon kívül kerüljön minket messzire és ne járjon az anyám nyakára, ne hívogassa őt este 10 órakor, ne írogasson leveleket az apámnak és a barátnőmnek, hagyja békén a családomat egy életre! Ezt nem csinálhatja következmények nélkül!!!!!!!!!!

Akkor tessék velem szóba állni és megbeszélni a problémáinkat. Mert sajnos az a nagy helyzet, hogy az említett személyek a Felperes hazugságaira alapoznak, s emiatt ítélnek meg engem tévesen. A családja még azt se tudta, hogy a szakításunk után rendszeres házaséletet éltünk továbbra is, és a legjobb barátnőjének is csak a fantáziálásának adott hangot, amikor kifejtette az élményeit a szexuális életéről. Hazudott rólunk és félrevezetett mindenkit.

Álljon velem szóba és oldjuk meg a problémáinkat, máskülönben kénytelen vagyok a családját "zaklatni", ha más módot nem találok  a megbékéléshez. Vagy csak engedje látnom a kislányomat, s máris megszűnik minden problémánk. Felőlem pufogjon otthon magában, csak ENGEDJE LÁTNOM A GYERMEKEM ésszerű határokon belül!

"A" héten egyszeri 6 óra az elvitel jogával,
"B" héten péntek estétől vasárnap délutánig nálam.


Ennyi.

Azt hiszem apaként kijár nekem ennyi. Ez lenne a minimum!

Felperes: Nem bírja megérteni, hogy már nem élünk együtt és nem is fogunk többet.

Hagyjuk ezt.

Felperes: Hibáztat, hogy tönkre teszem a gyermek életét azzal, hogy nem a vér szerinti szüleivel nő fel.

Azért hibáztatom, mert azt hiszi, hogy amit tesz, az a gyermekünk javát szolgálja. Téveszméket kerget!
Annyit mondtam neki még tavaly októberig bezárólag, hogy sokkal jobb lenne, ha a gyermekünk a vér szerinti szüleivel nőne fel, minthogy egy idegennel, azaz egy mostohával. Tehát érdemes lehet megpróbálnunk újra, ha ezzel a gyermekünk javát szolgáljuk, valamint, hogy ha helyre lehet hozni a régi sérelmeinket, akkor lehet értelme az újrakezdésnek. Ezután megkértem a kezét az iskola lépcsőfordulójában, amelyre majdnem igent mondott. A kikosarazás ellenére ismét elkezdtünk beszélgetni, majd az októberi kéménytűz miatt lett velem ismét ellenséges, immáron helyrehozhatatlanul.

Felperes: Nem, egy élhetőbb életet biztosítok neki, mióta elköltöztem tőle.

Élhetőbb? Mire gondol a Felperes? Arra a négy falra, ami egy szakadt társasház első emeletén található? Vajon melyik az élhetőbb? Az én 100 négyzetméteres otthonom kerttel és gyümölcsfákkal, saját kis játszótérrel, vagy az ő penészes falú, 50 négyzetméteres bérleménye, ahol még egy valamirevaló játék sincs az udvaron?

Felperes: Nincs joga bírálni engem és nevetség tárgyává tenni a blogban, sem a bíróságon a hazugságaival.

De, jogomban áll bírálni őt és bárki mást is, mert ez a szabad véleménynyilvánítás, valamint a szólásszabadság joga. És még a személyiségi jogait sem sértem, hiszen nem léptem át azt a küszöböt, amely a sértésre okot adhat, ráadásul úgy, ha ennek tetejében még mindent bizonyítani is tudok.

Felperes: A gyermekem nem szenved nagyobb hátrányt azzal, hogy nem a vér szerinti szülei házasságában nő fel, mint egy idióta, abnormális, erkölcstelen, mániákus apa mellett.

Mondom: ez semmi más, mint egy flusztrált nő őrjöngő vergődése. Se idióta, se abnormális, sem erkölcstelen nem vagyok, de még mániákus sem. A példák egészen más irányba mutatnak, amiről korábban már részletesen beszámoltam.

Felperes: Ebből nem kértem akkor, mikor elhagytam és nem kérek továbbra sem.

Szíve joga...

Felperes: A viselkedését pedig szeretném, ha valaki végre korlátozná oly módon, hogy láthatási időn kívül ne tartózkodjon az életterünkön, ne kövessen a játszótérre sem sehova máshova.

Azért a Felperes mondvacsinált ürügyei vajmi kevesek ahhoz, hogy a Bíróság - mondjuk - távoltartást rendeljen el velem szemben.

Felperes: Elég nagy a város ahhoz, hogy szépen, egymás zaklatása nélkül éljünk benne. Semmi köze a magánéletemhez. Élje a saját életét, ne az enyémmel foglalkozzon 24 órát!! Sunyi módon áll egyszer csak a hátam mögött, tűnik fel az autójával, ahol én vagyok, ahová igyekszem, mindezt mindig véletlennek állítva be. Nem tehet meg mindent, nem élünk együtt, takarodjon az életemből, a magánéletemhez semmi köze nincs! Én sem szaglászok utána, nem érdekel hogy él, nem írok róla blogot, nem szidom úton-útfélen mindenkinek, mert nem foglalkozom vele, meg van a saját életem.

Bla-bla-bla, ezt már ismerjük.

Felperes: Körülbelül az előző tárgyalás utánig tudta tartani a 3 lépés távolságot. Akkor megvolt az alapvető kommunikáció közöttünk, láthatta a gyermeket a láthatáson túl is, kirándulni is elvittük a gyermeket a közelbe. De aztán mindig felrúgja a szabályokat, vele nem lehet békésen együttműködni, mert tesz valami sunyit, aljas dolgot a hátam mögött, amire én azt mondom, eddig és ne tovább.

Kérek egy példát, mert ez így elég komolytalan.
Ok és okozat...

Felperes: Ha a kisujjamat nyújtom, neki az egész karom kell. Mindig azt ecseteli, hogy velem nem lehet békét kötni.

Vajon miért?

Felperes: Én voltam, aki engedte látni a gyereket láthatáson kívül, ha nem akarnám a békét, akkor ezt egyáltalán nem tettem volna. Kivel nem lehet együttműködni, ki szabotálja a megbeszélt dolgokat? Ki mászik a másik nyakára és életébe? Ébredjünk már fel.
Mit beszéltünk meg?

Nem tehetek róla, hogy a Felperesnek mindenféle problémái vannak. Bocs, hogy lélegzem...

Felperes: Diktafonnal jár mindenhova (a pszichológus szakértői vizsgálatot is felvette, majd az egész folyamatot a blogjában rögzítette a tesztekkel, kérdésekkel és arra adott válaszaival együtt, felvette, amit velem, illetve anyukámmal beszélt).

Ha nem vettem volna fel a vizsgálatot, akkor adott alkalommal nem tudnám bizonyítani, hogy maga a vizsgálat nem úgy zajlott, ahogy azt a jelentésben leírták. És ugyanígy vagyok a Felperessel is: a hangfelvételekkel világosan feltárhatom a Bíróság számára mindazt, amit a Felperes hazugságnak tart. Minden szó, minden mondat rögzítésre került, amit ha megvizsgálna egy pszichológusokkal kiegészült bírói testület, akkor nem válna többé kérdésessé, hogy ki alkalmas vagy nem alkalmas a kislányunk felnevelésére.

Nem csak mondatok, hanem hangsúlyok és mondanivalók is szerepelnek a felvételen, ami egészen más megközelítésbe helyezi a történéseket. Nem csak a mondat a lényeg, hanem a körülmények is, amely a mondatot szülte.

Nem tehettem mást, szerintem beláthatja bárki.

Felperes: Én soha! nem folyamodtam ilyen aljas, gusztustalan, gerinctelen eszközökhöz, hogy hátba akarjam támadni.

Igen, a Felperesnek más gerinctelen dolgai vannak.

Ellenben vele, vajon mitől lenne gerinctelen a hangfelvétel készítése? Mitől hátbatámadás mindez annak tükrében, hogy a Felperes öt hónapon át elzárta előlem a gyermekem, vagy, hogy az anyósom módszeresen letagadott mindent, amit nekem korábban mondott? Mi abban az aljas, ha az állításaimat igazolandó, titkos hangfelvételek rögzítésére kényszerülök? Félnek a szembesítéstől?

Mennyivel gusztustalanabb az, amit én tettem, mint az, ahogyan a Felperes viselkedik a gyermekünkkel (az apja eltiltása által)?

Felperes: Most se fogok, ez nem az én asztalom, de attól még nem engedhet meg magának mindent. Járjak kamerával és diktafonnal én is, hogy minden mondatot és történést tudjak bizonyítani??? Hogy ne tudjon aljas módon a szemembe röhögni, hogy mindezek meg se történtek?

Jó lenne, ha ő is rögzítene mindent, mert akkor jobb minőségben, sztereóban hallgathatnánk meg, hogy mi is történt valójában.

Felperes: A blogban ő maga írja: "Még a seggemben is diktafon van". Gratulálok! Ez erkölcsös, szerinted jól van ez így? Ilyen példát mutatsz a felnövő lányodnak is????

Jó példával járok el, igen: ha nagykorú lesz, akkor bizonyíthatom majd, hogy az ellenem nevelése hazugságokra épült, s pontos képet kaphat arról, hogy az anyja gyűlöletével szemben az édesapja hogyan próbálta kiharcolni a kapcsolattartás jogát. Magyarán, azt fogja látni, hogy küzdöttem érte és szerettem őt! (amit a blogomban lévő temérdek fénykép is igazol majd)

Vajon a lányom milyen arcot fog vágni, amikor nagykorúvá válása után a saját fülével hallja majd az anyjának és apjának vitáit? És azt, hogy pontosan mik történtek akkor. Vajon milyen gondolatai lesznek velem és vele kapcsolatban akkor, amikor megtudja az igazságot arról, hogy mi hogyan zajlott?

Felperes: A képeket magam csináltam. Valóban a zsebében volt a diktafon láthatások alatt az előtérben, a kabátjában. Amit kint beszélgettem a takarítónővel, felügyelővel, stb. azt is mind rögzítette.

(kép a zsebemben lévő diktafonról)

Azért képzeljük el a jelenetet: amíg bent játszom a szobában a kislányommal, ő odalopakodik a kabátomhoz és valamilyen indoknál fogva belekukkant a zsebeibe. Mit keresett bennük? Mert a diktafonról tudomása sem lehetett, s azt csak a bepillantás után vette észre. Mit keresett a zsebemben? Miért nézett bele?

És igen, rögzítettem a beszélgetéseket. Abból világosan kitűnt, hogy a Felügyelőnk a békés megoldás híve volt, míg a Felperes mosolyogva közölte, hogy ő büszke rá a mai napig, hogy milyen erős volt akkor, amikor nemet mondott nekem az újrakezdésre.

(Erről egy idézet jut eszembe Neo Buscagliától: "Csak a gyenge ember kegyetlen. Kedvességet csak erős embertől várhatsz")

Tehát a Felperes az akaraterejére büszke, hogy szétszakított egy családot úgy, hogy azt még tavaly októberig helyre lehetett volna hozni! Büszke rá, hogy erős, de az már az eszébe sem jut, hogy ezzel a kislányunk mit veszít. Én beláttam a hibáimat, amelyek részben a szakításunkhoz vezettek. Megbántam és bocsánatot kértem. Ezen még lehetett volna segíteni. De azon, amit október után műveltek a hamis vádjaikkal, nos, azon már nem.

Megjegyzem, hogy Felperes ezután leírja, hogy "a modernebb típusok csak akkor kapcsolnak be, ha hangot érzékelnek, egyébként pedig "csendben" rejtőznek és várnak a felvételre". Tehát maga is érdeklődött a hangrögzítő eszközök felől, s talán azóta még maga is használ ilyen eszközöket. Ki tudja...

-----------------------------------------------------------------------------------------------------------

Felperes ezt követően a beadványában a blogomból ragad ki részleteket, amelyeket a saját szája íze szerint értelmez és forgat ki a Bíróság előtt. Például azt az esetet, amikor a kislányom unatkozott a kapcsolattartó szobában úgy értelmezi, hogy hiányzott neki az anyja, holott ez nem igaz! Ha valaki figyelmesen elolvassa a komplett bejegyzést, akkor abból az tűnik elő, hogy a lányomnak egyáltalán nem hiányzott az anyja, hanem csupán elege volt abból, hogy azon a helyen kell lennie. És nem velem volt baja, hanem a helyzettel!

Ismét félreértelmezi az olvasottakat, amit ráadásul új köpenybe burkolva hamisan ad elő. Kétségbe vonja a Felügyelőnk szakmai kompetenciáját csakis azért, mert az egészen véletlenül egyezett azzal, amit én a blogba leírtam. Mindenki más, akinek az eseményeket elmesélem vagy elolvasta a bejegyzéseimet, ugyanaz jön le, mint nekem, a Felperes mégis az ellenkezőjéről hord össze valami egészen mást.

"A gyerek téblábolt. Mert elmentem láthatás alatt, amit mondtam is neki. Eddig nem ehhez volt szokva. Nem a játékokat unta, hanem a helyzet volt neki teljesen új és szokatlan. Persze ezt senki nem vette észre" - írja Felperes a mondandójában.

Valóban?

Mit mond majd arra, ha be kell őt szoktatnia a bölcsibe vagy az óvodába? Sajnos ez egy ilyen helyzet, ilyen az élet. Egy gyermeknek előbb-utóbb szembe kell néznie szokatlan körülményekkel és el kell kezdenie járnia azt a bizonyos utat. El kell szakadnia az édesanyja oltalmazó öleléséből, s meg kell tanulnia egyedül boldogulni. Mint ahogy meg kell szoknia azt is, hogy néhanap az édesapjával kell lennie, az anyjától távol.

A két órás találkozókat pedig nem én akartam a Családsegítőben, hanem a Felperes. A beadványa szerint mindezt öt éves koráig kellene így csinálnunk, ahelyett, hogy mondjuk elmennénk nyaralni vagy csak kimennénk egyet a közeli játszóházba.

A kislányom nem az anyja hiányát fejezte ki a téblábolásával, hanem azt, hogy nem akar ott lenni a Családsegítőben, mert a játszótéren jobb lett volna neki. Végül persze megszokta a helyet és nagyon is jól érezte magát velem. Az is lehet, hogy ő is csak bal lábbal kelt fel aznap, mint ahogy néha mi is kedvetlenebbek vagyunk.

Az iskolai atrocitásról Felperes azt írja, hogy magam pontosan tudtam, hogy hol vannak a kamerák, s csupán ezért nem vertem őt meg. Nos, a kamerákról mindvégig tudtam, de nem emiatt nem kevertem le neki párat, hanem mert nem volt szándékomban verekedni. Csupán szerettem volna kikényszeríteni belőle, hogy adjon rá világos feleletet, miért nem láthatom a lányomat!

Itt is elmondható, hogy néhány kiragadott mondattal új értelmet szeretne nyerni az eseményeknek. Kiforgatja a szavaimat és új jelentést ad nekik.

Egyébként a kifotózott és mellékelt szövegrészlet is azt támasztja alá, amit eddig is mondtam, vagyis azt, hogy mindent másként állítanak be, amely miatt kénytelen vagyok hangfelvételeket készíteni.

Az iskolai atrocitásról azt írja, hogy a Rendőrség emberhiány miatt nem foglalkozott a videofelvételekkel, csakhogy a helyzet egészen más. Magam többször is beszéltem a nyomozást vezető illetővel, aki például az egyik beszélgetéskor maga mondta el, hogy épp a videofelvételeket nézi a kollégáival, és fogalmuk sincs, hogy a Felperes bejelentése nyomán milyen váddal tegyenek ellenem feljelentést. Vagyis, a felvételeken nem volt látható semmiféle atrocitás a részemről, s világosan kitűnt, hogy a Felperes alkalmazott ellenem erőszakot, amit én rendületlenül tűrtem. Végül a nyomozást lezárták azzal az indokkal, hogy NEM TÖRTÉNT SE KÖNNYŰ, SE SÚLYOS TESTI SÉRTÉS!

Felperes a továbbiakban megemlít egy "kényszerláthatást", úgy állítva be a dolgot, mintha nekem lenne kényszer, hogy a gyermekemmel találkozzak, holott erről a bejegyzésemben szó sem volt! Amit leírtam az azt jelenti, hogy a Bíróság ítélete által vagyunk a Családsegítő olvasótermébe kényszerítve, holott akár lehetnénk valamely játszótéren is: "Hetente két órát láthatom a gyermekem, egy kényszerláthatás alkalmával egy olyan helyen, ahonnan nem mozdulhatunk ki". Ezt írtam. Talán fogalmazhattam volna pontosabban is, de úgy vélem teljesen érthető, hogy mire akartam kilyukadni.

Felperes aztán azt állítja, hogy becsmérlem az öccsét, aki velük él egy fedél alatt. Szó sem volt becsmérlésről, csupán kifejtettem a nézetem, miszerint érdekes, hogy engem vizsgálgatnak jobbról és balról, megállapítandó, hogy alkalmas vagyok-e a gyermekem nevelésére, de a gyermekemmel egy háztartásban élő öcsikét nem vizsgálja senki, holott az is jelenthet veszélyforrást a gyermekemre nézve. Ki tudja, nem? A kislányom a turhás köpést már megtanulta tőle, tehát látható, hogy már ezzel is "káros" hatással volt a gyermekemre. Az a megjegyzésem se volt becsmérlő, mikor kijelentettem, hogy a Felperes öccsét nem tartom sokra. Vajon a Felperes igen? Korábban ugyanazt hangoztatta, mint amit én. Azóta miben változott a helyzet? Ő sem szereti az öccsét és többször mondta nekem azt, hogy az öccse egy „fogyatékos”, akivel „nem lehet együtt élni”. Milyen érdekes…

Felperes szerint a mondandómmal Istennek állítom be magam (kis "i"-vel), holott erről egyáltalán szó sincs. Neurotikus, épp úgy, ahogy azt a pszichológus leírta.

Felperes egy alkalommal megemlíti, hogy "okoskodik állandóan, de semmihez nem ért". Nem, persze. Csupán most építem a második házam, bármiféle segítség nélkül. Egy buta embernek minden okoskodás lehet, ez tény. Mint ahogy az is, hogy sajnos nem jutottam feljebb, mint ahogy a képességeim azt indokolnák. Egyébként ez utóbbit a pszichológus szakvéleménye is alátámasztja: "A teszt iskolai végzettséget meghaladó ambiciózusságot mutat". Erre a mondatra nem emlékszik vajon?
Viszont elmondhatom, hogy a Felperes által jöttem rá, egy buta emberrel nem lehet mit kezdeni és rá kell hagyni mindent. Ezt kellett volna tennem mindvégig "okoskodás" helyett.

Egy helyen megemlíti, hogy a gyermekünket tűzijátékkal szórakoztattam. Na és?

A másfél éves kislányomnak tetszett, így örülök, hogy ismét sikerült neki megmutatnom egy újdonságot.

Végezetül elmondanám, hogy a Felperes jelenlegi beadványából kitűnik, hogy maga az ég világon mindent félreért, félremagyaráz, s egyáltalán nem hajlik az ésszerű megegyezésre.

Úgy érzem, hogy a Felperes beadványaira adott válaszaimmal tökéletesen visszaadtam, hogy magam hogyan képzelem el a kapcsolattartást és milyen ember is vagyok valójában.

Vannak hibáim, amelyeket vállalok, ha azokkal történetesen szembesítenek engem. És belátom, hogy helyenként talán nagyobb odafigyelés lenne elvárható tőlem.

De!

A szülőséget tanulni kell, s mivel a Felperes eddig nem adott rá lehetőséget, s a két órás találkozó is kevés volt annak elsajátítására, ezért előfordulhat, hogy akadozva, egyfajta Krémer-módján látom el a feladataimat. Amely nem baj, hiszen idővel gyakorlottabbá válok, s végül is sikerül helyt állnom minden téren..

Az elvitelre készen állok, s minden ruhát, felszerelést beszereztem már, amely a gyermekem ellátásához szükséges. Hogy a törvényben foglaltaknak is eleget tegyek (lásd: 4:173. § [A szülők együttműködési kötelezettsége]), a jóhiszeműségem jeleként felajánlhatom, hogy a felperesi beadványban foglaltak ellenére is velünk tarthat a gyermekem anyja, ha a kapcsolattartások alatt az elvitel jogával élhetek. Velünk tarthat a kirándulások alatt és a játszóházas elfoglaltságok közben egészen addig, amíg nem akadályoz minket a zavartalan játékban. Ezt a gyermek 2,5 éves koráig tartom elfogadhatónak, vagy addig, amíg a Felperes jelenléte nem jelent kényelmetlenséget a számomra. Úgy vélem, hogy a Felperes viselkedésének tükrében ez mindenképp értékelhető hozzáállás a részemről.

Erre azt a magyarázatot adom, hogy felfogásom szerint amíg egyikünknek sincs állandó partnere, addig a gyermekünk szemében erősíteni kell azt a képet, hogy Anya és Apa alkotja az ő családját még akkor is, ha történetesen nem élnek együtt. A gyermekünknek tudnia kell, hogy kik a szülei és milyen viszonyban állnak egymással (és itt nem a köztünk lévő ellenségeskedésre gondolok, hanem a társadalmi, családon belüli helyzetre). Emellett az édesanyának is jó, ha szemmel tarthatja a kislányát, valamint megbizonyosodhat róla, hogy a szülői gondoskodásom milyen fejlődésen megy keresztül.
Ezzel lehetőséget kap a Felperes, hogy esetenként kiigazíthasson, illetve segíthessen az ismeretek elsajátításában.

Részemről a bizonyítási eljárást lezártnak tekintem, de ha a Bíróság konkrét kéréseket fogalmazna meg velem szemben, akkor azokra természetesen válaszolok.


Tisztelettel:

                    

                                                                                             ..........................................
                                                                                                  Alperes

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése