Egy mocskolódás margójára 3.

(avagy: Egy neurotikus elme fellángolása, 1. rész)


A Tisztelt Felperes ismét írt egy beadványt a bíróságnak, amely - a mocskolódásai közt - immáron a harmadik a sorban. Egyelőre válasz nélkül hagyom a művet, de a későbbiekben erre is sort kerítek. 

Előzmények: 

A közzététellel az a szándék vezérelt, hogy a másik fél is szóhoz juthasson a blogomban, s ne lehessen engem egyoldalúsággal vádolni. Ezzel (és a korábbi beadványokkal együtt) azt hiszem már tökéletesen érthető a Felperes álláspontja, s az, hogy miképp vélekedik rólam és a kapcsolatunkról. 

Aki rendszeresen olvassa a bejegyzéseimet, annak egy-egy történés visszacsenghet az exem művéből, így láthatja máris a különbséget az ő és az én szemléletmódom között. Talán neki van igaza, ki tudja. 

Íme:








Frissítés:

Amikor elolvastam a Felperes eme remekművét, rögtön nekiálltam, hogy választ adjak rá a Bíróság részére egy beadvány formájában. Aztán ahogy haladtam vele előre, úgy ment el az egésztől a kedvem, végül úgy döntöttem, hogy nem adom be. Valahogy nem érdekel már a Felperes mocskolódása, és nem szándékozom folyton-folyvást mentegetőzni, amikor ő egyszer csak elböffenti magát. 

Természetesen, mivel a fel nem adott beadványom ad némi választ a fenti vádaskodásokra, ezért azt az alábbiakban közszemlére teszem:

"Tisztelt Bíróság! 

Az alábbiakban szeretnék válaszolni a Felperes 2017. március 9-én érkeztetett beadványára, hogy az alperesi oldalról is érthetőek legyenek az elmúlt időszak eseményei:

A BÖLCSŐDÉRŐL

Felperes levelében említést tesz a bölcsődei beszoktatásról. Ebben eleinte arról értekezik, hogy nem volt kifogásom a bölcsődével való szerződés aláírásával kapcsolatban, majd a következő bekezdésben már úgy állítja be a történéseket, mintha magam ódzkodtam volna aláírni a papírost. Hogy miért nem került sor az azonnali aláírásra, e kérdést már nem feszegeti, viszont úgy hinti el az észrevételeit, mintha szándékosan halasztanám a szerződés aláírását, holott ez egyáltalán nincs így. 

Felperestől az ezt megelőző időszakban többször is kérdeztem, hogy mi a helyzet a bölcsődével kapcsolatban, de erre ő egyáltalán nem felelt. Csupán akkor hívta fel rá a figyelmemet, amikor a kislányunk már bölcsődébe járt, s ekkor is csak annyit közölt, hogy be kéne menjek a bölcsődébe aláírni a szerződést. Mivel a számára megfelelő időpontban épp dolgoztam, valamint a közbenső szabadnapjaimon fontosabb ügyintéznivalóim voltak, mint a szerződés aláírása, ezért nem mentem be azonnal aláírni a papírt. Maga is elismeri a beadványában, hogy amikor szóban beszéltünk erről, akkor nem ellenkeztem és nem emeltem kifogást a bölcsődével kapcsolatban, viszont utólag mégis úgy állítja be az eseményeket, mintha akadékoskodtam volna, vagy legalábbis kerültem volna a szerződés aláírását. 

Azt viszont elfelejti megemlíteni, hogy többször is megkérdeztem tőle, elmehetek-e vele együtt a gyerekért a bölcsődébe, de erre egyetlen egyszer sem válaszolt, s csupán azt hajtogatta folyton, hogy a beszoktatást nem kellene a jelenlétemmel megzavarni. Értetlenül álltam ezen kijelentése előtt, hiszen nem a beszoktatás alatt szerettem volna megjelenni a bölcsődében, hanem a gyerekemért menni, amikor az elindul haza az édesanyjával. 

A szerződés egyébként az első megfelelő időpontban megköttetett, tehát minden a megfelelő mederben zajlott. Nem is értem, hogy a Felperes miért érzett rá kényszert, hogy erről beszámoljon, hiszen nem volt rá oka. 

A KIRÁNDULÁSRÓL

Felperes azt írja a beadványában, hogy zaklattam őt a kirándulással kapcsolatban. Zaklattam őt – szerinte, holott ez egyáltalán nem igaz. 

A kirándulás ötlete tőlem származik, hiszen a Tisztelt Bíróság korábban már felhívta rá a figyelmünket, hogy a kapcsolattartási időpontokon kívül is találkozhatunk, valamint kitalálhatunk különféle elfoglaltságot a kislányunknak a Családsegítőn kívül is, mert a gyermekünkről elsősorban mi döntünk, s nem a Bíróság. 

Magam már hónapok óta kérem rá a Felperest, hogy menjünk el valamerre kirándulni a kislányunkkal, de az ominózus bírósági tárgyalásig erre mindig elutasító választ adott. Csupán a legutóbbi tárgyalás után kezdte el mondogatni nekem, hogy "majd meglátjuk”, meg „ha majd jó idő lesz”, stb… Felperes csupán annyit tett lehetővé a Családsegítőn kívüli kapcsolattartás érdekében, hogy időnként megengedte, hogy hazakísérjem őket a kapcsolattartás után, valamint egyszer elmehettem a kislányommal cukrászdába is az anya felügyelete mellett. Maga a kirándulás csupán ígérgetés maradt és nem több.

Felperes magyarázatként a rossz időt hozta föl többször, holott – véleményem szerint  a borongós időjárás nem lehetett akadálya egy pár órás vonatozásnak, de megemlíthetem azt is, hogy például Dobogókőre is autóval mentünk volna, amikor aznap 14 fok volt és szikrázó napsütés. Magyarán: Felperes csak akkor hajlandó kirándulni, ha szaharai időjárás fogadja, különben esélye sincs a közös programunknak. Ellenben a játszótérre többször is kimegy egy héten, ahol az időjárástól függetlenül több órát tölt el a kislányunkkal. Számtalan alkalma volt rá az elmúlt időszakban, hogy maga keressen fel a kirándulással kapcsolatban, de sosem kerített rá sort.

Elmondható tehát, hogy a Felperes csupán a Bíróság előtt tetszeleg az engedékeny anya képében, közben pedig egyáltalán nem tett semmiféle engedményt felém, hacsak a Családsegítőből való hazakísérés nem számít annak. Maga egyáltalán nem akart kirándulni, hanem csak ígéreteket tett rá, amit sosem tartott be. 

Továbbá megemlíti még, hogy ezután odaállítottam a lakásuk elé és nekiestem, fenyegetőztem, megpróbáltam őt megfélemlíteni. 

1: azért állítottam be hozzájuk, mert sorozatosan nem válaszolt az SMS-eimre, a kérdéseimre. Azelőtt két nappal kérdeztem tőle SMS-ben, hogy megyünk e a hétvégén kirándulni, mire azt felelte, hogy „ha jó idő lesz”. Mikor végül két nappal később, a várva várt napon jó idő lett, ismét feltettem neki a kérdést, de erre már nem válaszolt, holott – szerintem – jó idő volt és igazán megválaszolhatta volna, hogy megyünk-e kirándulni vagy sem. Mondjuk válaszolhatta volna azt, hogy „ma sincs jó idő, ezért nem megyünk”, de nem tette. Ezek után csodálkozik, ha átmegyek hozzájuk és megkérdezem szóban?!

Nagyon érdekes, hogy az érkezésemkor épp sétálni indultak (és az utcán futottunk össze), majd csak több óra elteltével mentek haza, tehát, ha nagyon akarta volna ezt a kirándulást, akkor elmehettünk volna. Megkérdeztem tőle, hogy akkor elkísérhetem-e őket oda, ahová mennek, amire ingerülten felelt: NEM. Tehát semmi köze nem volt ennek a jó időhöz, hanem csupán nem volt kedve a kiránduláshoz (és hozzám), hiszen kényszeresen tiltakozik az ellen, hogy magam a gyermekemmel több időt legyek, mint amit a Bíróság számomra ideiglenesen megállapított. 

2: azt írja, hogy fenyegetőztem. Mégis mivel? Az való igaz, hogy megkérdeztem tőle, ő hogyan viselné el, ha helyzetet cserélnénk (vagyis ő lenne a kapcsolattartó szülő heti két óra kapcsolattartással), de szó sem volt semmiféle zaklatásról. Csupán próbáltam rávilágítani, hogy nem kellene fölényeskedően viselkednie velem szemben, valamint tisztelnie kellene bennem az apát és a gyermek igényét a tulajdon édesapjára. 

3: meg akartam őt félemlíteni? Mivel? Szeretném, ha elmesélné, mert ez így hiteltelen.

Felperes úgy állít be engem a Tisztelt Bíróság előtt, mintha ismét zaklatnám őt, fenyegetném, nem hagynék neki békét. Az már eszébe sem jut, hogy van OK és OKOZAT, tehát, ha az állítása igaz is lenne, feltételezhetően volt rá valami indok.

Vajon hogyan lehetséges, hogy a tárgyaláson még mosolyogva mondjuk, javult a kapcsolatunk egymással, míg a Felperes pár héttel később már terrorizálásról ad számot?! Vajon miért változott meg oly hirtelen köztünk a viszony?

Felperes a beadványában erre egyáltalán nem tér ki, hanem ismét lejárató kampányba kezd velem szemben. Hangulatingadozásokról számol be, mintha pszichés beteg volnék, holott csak a viselkedésére reagálok másként. Persze az ő szemszögéből ez nem normális, holott ő viselkedik velem szemben nem normálisan: lenézően, pökhendien és arrogánsan, amiről egyáltalán nem vesz tudomást, hiszen számára ez a természetes. Áldozatként állítja be magát, pedig minden gördülékenyen mehetne a maga rendje szerint, ha nem akarna engem kényszeresen eltiltani a gyermekemtől.

(Tiltásként azt értem, hogy a Tisztelt Bíróság ideiglenes végzése mellett már egyáltalán nem szándékozik a gyermeket számomra átadni még röpke pár órára sem, holott megtehetné - mint ahogy más szülőknél ez előfordul)

Vajon miért nem engedi, hogy a kislányomat magammal vigyem valahová a kapcsolattartások idejére? Miért bántja az önérzetét, ha apaként a saját gyermekemmel kettesben szeretnék lenni – mondjuk  az apai otthonban? Miért akarja ellehetetleníteni a kislányommal való bensőséges kapcsolat kialakítását? Miért érzi megfelelőnek az immáron egy éve tartó, heti két órás kapcsolattartást, amely ráadásul eddig csupán a Családsegítőben valósulhatott meg? Miért? Erről miért nem értekezik a Tisztelt Bírósággal? Miért nem fejti ki az okait? Miért nem bizonyítja a vádjait, amiket felhozott ellenem?

Arról miért nem ad számot a beadványában, hogy a gyermekünk nagyon szeret engem és minden egyes alkalommal könyörögni kell neki, hogy engedjen el, ha búcsúznunk kell egymástól? Miért nem tesz említést arról, hogy a gyermekünk mennyire ragaszkodik hozzám, s aki minden egyes alkalommal kérleli az anyját, hogy hagy játszhasson velem még egy kicsit?

A gyermekünk érdekét és kéréseit miért nem tartja szem előtt? Miért kell ellehetetlenítenie az apa-gyermek viszonyt és annak normális kifejlődését? 

Egyáltalán: miért jó neki az az állapot, ha egy apa csupán hetente egyszer láthatja a gyermekét, akkor is csupán két órára, felügyelet mellett???

Úgy állít be engem, mintha nem venném figyelembe őket és a tényt, miszerint már külön háztartásban élünk, de az őt már egyáltalán nem érdekli, hogy a lányom hiánya miatt magam mennyire szenvedhetek. Számára természetes dolog, hogy a gyermekünk nála van elhelyezve, és az is, hogy e gyermeket hetente csak két órára láthatja a saját tulajdon apja. Ezen állapottal tökéletesen megelégedett, mert a téveszméi által vezérelve úgy véli, hogy magam káros vagyok a lányára. Csakhogy a tények egészen mást bizonyítanak: nem akarja tudomásul venni, hogy a kislányunk kifejezetten ragaszkodik hozzám és szeret! A kislányunk minden egyes alkalommal a tudtára adja, hogy szeretne még velem együtt lenni, s a búcsúzáskor az egész környék hangos tőle, amikor a nevemet kiabálja, miközben távolodom a kapujuk felől.

Ezeket nem veszi észre? Mint anya, nem gondolja, hogy embertelen és erkölcstelen, amit művel a gyermekével (és az apával) szemben?

Beadványában ismét előveszi az infantilis-kártyát, mint fegyvert, amivel mintha bizonyíthatná, hogy magam alkalmatlan vagyok az apaságra, holott az „infantilis” csupán gyermeteg / gyerekes viselkedést takar, amely egyáltalán nem jelenti azt, hogy rossz apa volnék. Sőt, a gyermekem rá a bizonyíték, hogy igenis jó apa vagyok, aki tud vele játszani, aki tud vele foglalkozni, aki tudja őt tanítani és aki nagyon-nagyon szereti! Egyébként pedig a pszichológiai szakvélemény nem azt írta rólam, hogy „infantilis apuka” vagyok, hanem azt, hogy „kissé infantilis megnyilvánulás is tapasztalható volt a vizsgálat során”, azaz néha mondtam egy-két vicceset, amit a pszichológus ekképpen jellemzett. Szaknyelven írta le, amit tapasztalt, és amit a Felperes valamiért képtelen értelmezni és felfogni! Nem infantilis vagyok, hanem volt ilyen megnyilvánulásom is (a többi más dolog között). Talán ennek is köszönhető az, hogy a kislányom ennyire szeret engem, hiszen az infantilizmusom okán szót tudok vele érteni, vagyis megértjük egymást. Nem a hatalmaskodó és szigorú szülő képében jelenek meg előtte, hanem a legjobb barátjaként, aki rangja ellenére is egyenlőként tekint rá. 

És ha már a pszichológiai vizsgálatnál tartunk: arról miért nem tájékoztatja a Bíróságot a Felperes, hogy őróla mit ír a szakvélemény? Egész véletlenül nem azt, hogy neurotikus? De bizony azt: „a neurotikus oldal kissé emelkedett”. Azért azt beláthatjuk, hogy az „infantilis” és a „neurotikus” nem egy súlycsoport, s míg előbbi egyáltalán nem lehet hátrányos valakire nézve, addig az utóbbi már aggodalomra adhat okot. Súlyos betegségről van szó, amelynek nyomait felfedezhetjük a Felperes viselkedésében. 

És itt jelezném, hogy nem célom a Felperes lejáratása, de mindenképp meg kell védenem magam a lejáratásomat célzó beadványaival szemben. Számomra oly mindegy, hogy otthon hogyan viselkedik és mit gondol (ha az nincs a gyermekem kárára), de az már nem, ha engem a gyermekemmel szemben megpróbál ellehetetleníteni. 

A beadványában arról miért nem tesz említést (ha már „Változások bejelentése” címen beadványt írt), hogy Nők napja alkalmából a lányom mellett ő is kapott tőlem egy szál tulipánt? Ezt miért nem említette meg? Akkor elmondhatná, hogy milyen értetlenkedve fogadta e kedves kis gesztust, s milyen undorral nézett arra az ártatlan kis virágra. Míg a kislányom végtelenül örült a köszöntésnek, addig a Felperes át sem vette azt. Vajon ezzel is épp meg akartam őt félemlíteni? Ugye nem…

A rosszat megemlíti, míg a jót azt nem? 

Azt sem említette meg, hogy kétszer is vittem nekik egy csekély mennyiségű tűzifát, amely ugyan egy vagy két napra, tulajdonképpen egyszeri begyújtásra elég, viszont vittem, mert nekem rengeteg van itthon (építésből megmaradt hulladék-fa), nekik pedig szükségük van rá. Ezt miért nem említette meg a beadványának sorai közt?

A beadványában saját maga adja a bizonyítékokat arra nézve, hogy miket miért tettem az elmúlt időkben. Például idéz tőlem egy SMS-t, amelyben azt írom, hogy „Gondolom nem sürgős aláírnom, ha már azelőtt sem kerestetek meg”. Itt a bölcsődei szerződésről van szó, s az SMS-ből világosan kitűnik, hogy a bölcsődei beszoktatással kapcsolatban semmiféle információt nem osztott meg velem korábban, holott erre a Törvény is kötelezi őt. Soha nem említette meg nekem, hogy mely napon megy beíratni a gyereket, de még csak a véleményemet se kérte ki, hogy az a bölcsőde egyáltalán megfelel-e a számomra és hozzájárulok-e, hogy a gyerek abba az intézménybe járjon. Nem mintha annyira számítana, de a Törvény erről ír, s ha ő ennyire a Bíróság csecsén csüng, akkor ezt is szem előtt kellett volna tartania! Az üzenetemből egyértelműen kiviláglik, hogy ugyan korábban nem zárkóztam el a bölcsődei beiratkozástól, de nem mentem azonnal aláírni a szerződést, ahogy a Felperes csettintett. Ráadásul tükröt tartva elé ironikus megjegyzést tettem rá, miszerint ha eddig nem voltam fontos a bölcsőde kérdésében, akkor talán a szerződés aláírása sem sürgős. Szerintem tökéletesen érthető, hogy milyen hozzáállás tapasztalható a Felperes részéről és miért így reagáltam a megkeresésére. Egyébként pedig a Felperes csak akkor keres fel engem, ha valamilyen érdeke fűződik hozzá, amúgy pedig eltelik egy fél vagy egy nap is, mire válaszol a kérdéseimre, de gyakran egyáltalán nem is válaszol. Ha válaszol is, akkor is csak egy vagy két szóban, amiből tökéletesen látszik az apához való hozzáállása.

Az általa idézett („virág nőtt a seggemben”) SMS-em is azért született, mert jelezni szándékoztam neki, hogy szánalmas, amit csinál; magyarán, hogy ha én kérdezek tőle valamit, akkor arra nem reagál semmit, míg, ha számára sürgős kérdés vetődik fel, akkor napokig képes „zaklatni”, csakhogy megtudja vagy elintézze, amit akart.

Egyáltalán nem partner semmiben, és nem is akar az lenni.

Felperes engem egy buta, hisztis kisfiúnak nevez, akivel nem fog vitázni. Nos, elmondhatom, hogy a neurotikus felfogásától vezérelve nem látja a fától az erdőt. Számára a gyermekemért való küzdelem csupán hiszti, az pedig kisfiús viselkedés, ha nem tudok vele szót érteni, mert nem érti meg az OK és OKOZAT szabályrendszerét. 

Felperes viselkedése gyönyörű példája annak, hogy milyen egy PAS-szindrómás gondviselő szülő, ahol a kapcsolattartó szülő lejáratása és semmibevétele (majd elidegenítése) a cél. Az, hogy ő miképp vélekedik rólam az otthonában, az a saját magánügye, de az már nem, ha ezzel a gyermekünk fejlődésében okoz abnormális jelenségeket. A veszélye fennáll, hiszen most is arra törekszik, hogy engem ellehetetlenítsen a Tisztelt Bíróság előtt (ugyanis azt egy pillanatra se gondoljuk, hogy a gyermekben nem okoz kárt az egyik szülő kiiktatása az életéből).

Tökéletes apának állít be cinikus célzattal, s bár az ő nyelvezetében mindez sértés, de azért beismerem, hogy magam nem vagyok az, vagyis tökéletes. A blogomban arról is írok, hogy néha tehetetlen vagyok vagy tévedek pár dologgal kapcsolatban, s aki a blogot rendszeresen olvassa (és meg is érti a mondanivalóját), annak világosan kitűnik, hogy olyan szülő vagyok, aki tanulja a gyerekkel való bánásmódot, s egyáltalán nem vagyok tökéletesnek nevezhető. Hogyan is lehetnék, amikor eddig nem kaptam rá lehetőséget, hogy nagyobb léptékben bizonyíthassam a rátermettségemet?! 

Mint minden emberben, bennem is van hiba. Felperes ismételten felelősségvállalásról ír, de azt elfelejti megemlíteni, hogy nincs miben felelősséget vállalnom, hiszen nem merítem ki annak tartamát. A gyerektartást fizetem, a kapcsolattartásnak eleget teszek, és a kislányom imád engem. Ennyi. Ennyi jutott nekem. 

A felelősség a Felperes vállát terheli, hiszen őneki - többek között - arról is kell gondoskodnia, hogy a gyermekünk fejlődésében kiegyensúlyozott szerepe legyen az apának, amely jelen esetben egyáltalán nem biztosított. Heti két óra egy zárt helyen egyáltalán nem nevezhető kiegyensúlyozottnak, sem arányosnak, sem életszerűnek és sem szükségszerűnek..."

...

Mivel a fentieket végül nem adtam be, ezért annak végét már meg sem írtam - pedig lett volna még mit a papírra vetni.

Rájöttem, hogy számomra a kislányom a fontos és nem az anyja neurotikus agymenései, ezért nem is foglalkozom a továbbiakban az exem hülyeségeivel. Tegyen azt, amit jónak lát. 

Mivel a Bíróság a legutóbbi tárgyaláson kért minket, hogy írjunk egy-egy beadványt a kapcsolatunkban fennálló változásokról és az egyéb fejleményekről, ezért muszáj volt néhány sort papírra vetnem. Ebben nem akartam ismét mentegetőzni, ezért lényegében a kislányomról írtam pár mondatot, hogy érzékelhető legyen, ő maga hogyan áll a dolgainkhoz. Mégiscsak róla van szó és az ő életéről döntünk, ezért - szerintem - fontosabb őt bevonni a tárgyalásokba, mint a Felperes és Alperes civakodását "hallani".

E beadványt itt lehet elolvasni: 


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése