Volt egyszer egy Apa

Mint korábban már említettem, Anya értesített engem az óvodai nyílt napról, ezért február 20-ág 3 órát  tölthettem  a lányommal az oviban. Már nagyon vártam az alkalmat, Dóri pedig szintúgy, aki amint meglátott engem az ajtóban, nevetve szaladt oda hozzám. Óriási volt az öröme, és valószínűleg már tudta, hogy jövök. Igazából nem volt olyan nagy esemény, hiszen a sok-sok kis kölök játszadozik, rohangál, zsibong, ahogyan szokták, s nincs ebben semmi különös, viszont Dóri ma is megmutatta nekem a végtelen ragaszkodását, ami viszont kicsit meghittebbé tette a mai találkozónkat a többihez képest. A lényeg, hogy amint beléptem a terembe, Dóri - hogy is mondjam - rögtön kisajátított magának. Nem mintha a többi gyerkőc velem akart volna játszani, de Dóri egyértelművé tette mindenkinek, hogy ő most csak velem foglalkozik, s mindenki más hagyja őt békén. És tényleg így volt, mert egy pillanatra sem mozdult el mellőlem, még akkor sem, amikor a többiek csoportosan kezdtek el ...

Az ovis találkozásunk után egy nappal, 16-án ismét együtt voltam a kislányommal, mely alkalommal a Margitszigetre látogattunk el. Dóri már járt a szigeten, méghozzá Anyával, ezt ő maga mesélte. Amikor a Zenélő kút mellett haladtunk el, még arra is emlékezett, hogy az a " Zenélő kút ", és " ha felmegyünk a tetejére, akkor zenél ". Szóval Dóri emlékezett a szigetre, sőt, még a kútra is, hogy annak mi a neve és mit csinál. Ez örömmel töltött el, mert jó dolog három és fél évesen ilyeneket tudni :) Nagyon nincs is miről mesélnem, mert csak sétálgattunk, játszadoztunk, ezért inkább pár kép útján mutatom be e nap pillanatait: A Japán kerti tavacskánál Egy hatalmas fa tövében A Víztoronynál Megnéztük a gólyákat Láttunk egy cuki kis puttót Dóri a fenti szobor láttán elmondta, hogy az a kislány ő maga. Annyira biztos volt magában, hogy helyeselve bólogattam, hogy hát igen, az a szobor-kislány tényleg ő. A Margit híd felé hala...

A minap Anya felhívott telefonon, hogy megosszon egy jó hírt! Elmondta, hogy a jövőhét folyamán nyílt nap lesz az oviban, ahol szeretettel várják a szülőket egy közös játékra a gyerekeikkel. Mivel ő dolgozik, ezért nem tud elmenni, de én nyugodtan menjek el... Jó hír, ugye? :) Épp ezért másnap be is mentem az oviba, hogy jelentkezzek valamelyik napra (ugyanis a tömegnyomor elkerülése végett szétosztják a szülőket a hét valamely napjára - én a keddet választottam). És ha már ott járok, miért ne ölelhessem meg a kislányomat? Mivel vittem egy Túró Rudit Dórinak, ezért megkértem az óvónénit, hogy hozza ki egy kicsit, amíg megeszi. Úgy is lett, Dóri örömittasan rohant bele a karjaimba. Amíg Dóri a Rudit majszolgatta, elmondta, hogy az anyja fodrászhoz fogja vinni, ahol rövidebbre vágják a haját. Ezt már Anyától is hallottam ezelőtt pár nappal: ő azt mondta, hogy Dórit zavarja, hogy a haja a szemébe lóg, ezért elől csinálnak neki egy fufrut, míg máshol meghagyják olyan hossz...

Még mindig három óránk van a találkozóinkra, így csupán egy szűk körben van rá lehetőségünk, hogy valami élménydús programot találjunk magunknak. A múltkori séta ugyan jó volt, de hogy a gyermekemnek tanítsak is valami újat, arra már nem kínálkozott elegendőnek. Erre a hétvégére épp ezért ismét egy budapesti kiruccanást terveztem Dórinak, akinek még az is új és nagy élmény, ha csak beugrunk a fővárosba mekizni egyet. Nos, tényleg nem terveztem sokat: mivel Dóri sokszor kérlel, hogy menjünk el vonatozni, így ma a vonatozás volt a fő program. Már csak azt nem tudtam eldönteni, hogy Budapest vagy Esztergom felé vegyük-e az irányt, viszont mivel Dórinak nagyon bejön a gyorséttermes sült krumpli, ezért az előbbi mellett döntöttem. Vagyis ma bevonatozunk a Nyugatiba, majd eszünk a helyi Mekiben egy menüt. Valószínűnek tartottam, hogy Dóri odáig lesz a nyüzsgő város látványától. Anya viszont nem akarta, hogy oda menjünk, merthogy milyen gusztustalan hely a Nyugati, na meg a Mekis ka...