Volt egyszer egy Apa

Az április 30-ai találkozónk borzalmasan rosszul sikerült annak ellenére is, hogy megtettem minden tőlem telhetőt a kellemes időtöltés érdekében. A lényeg az, hogy a kislányom észrevehetően már unja azt az 5x5-ös helyiséget, ahol alkalomadtán meg kell jelennie. Nem velem van baja, ez egyértelmű, hanem a helyiség adta lehetőségekkel. Amikor megérkeztek, az anyja leguggolt elé és odasúgta neki, hogy most el kell mennie elintéznie pár dolgot, de igyekszik vissza, s addig Apa vigyáz rá. A kislányom megértette ugyan, és szerencsére nem kezdett el sírni, viszont egy pillanatra elgondolkodott rajta, hogy "hoppá, Anya most nem lesz itt?". Szinte kiült az arcára a kérdés, tehát gyorsan kellett cselekednem, mielőtt meggondolná magát és inkább hazamenne. Miután elkezdtem őt hívogatni, már nem is érdekelte, hogy ki van ott vele, bejött utánam és kezdődhetett a foglalkozás. Ilyenkor néha úgy érzem, mintha nem is a gyerek apja volnék, hanem valamiféle gyerek-terepauta, akihez ...

Április elsején tartottuk meg a hatodik felügyelt kapcsolattartásunkat. Attól féltem, hogy ez a találkozó is olyan lesz mint a többi, de ennek ellenére kellemesen csalódtam a kislányomban: ugyanis ő az eddig tapasztalt érdektelenség után most teljes odaadással és odafigyeléssel játszott a korábban figyelmen kívül hagyott játékaival. Mikor elfoglaltuk az olvasóterem szőnyegét, rögtön nekiálltunk játszani. Elsőként a rajzlap került elő a sok-sok színes filctollal. (Itt megemlítem, hogy miközben mi rajzolgattunk, az első néhány percben a Felügyelő és az exem váltottak pár szót egymással a szoba előterében. Nem értettem miről volt szó, mert a rajzolás közepette nem ők kötötték le a figyelmem, viszont a Felügyelő egy mondatát tisztán érteni lehetett a félig nyitott ajtón át, miszerint: " Anyuka, azt meg kell értenie, hogy eljön az idő, amikor az Apuka magával viheti a gyermeket... ". Vajon miért mondta ezt? Az exem érdeklődött a továbbiak felől? Vagy netán arról, hogy mil...

Március 2-án ismét találkozhattam a lányommal a pilisvörösvári Családsegítő Szolgálat olvasótermében. Gyönyörű napsütéses idő volt, így jókedvvel érkeztünk mindnyájan.  Mielőtt elmesélném e napot, szeretnék köszönetet mondani az Apák az Igazságért Egyesület tagjainak, akik elláttak engem néhány jó ötlettel, hogy milyen játékkal illetve foglalkozással készüljek a gyermekemmel való találkozásra. Többek között javasoltak nekem mondókát, zenebonát, bábozást, táncolást, rajzolást, labda vagy lufi dobálást, autópályát, felhúzós autót, beszélő kutyust, gyurmát, rajztáblát, zenehallgatást, építőkockát, toronyépítést és még sok-sok mindent, de ajánlottak még egy olyat is - idézem: "ha rámolni szeret, pakolj tele egy bőröndöt mindenfélével (legyen benne sok ruha, de labda, lufi, könyv - felnőtt is lehet, nem olvasni kell - és kisautó is) és rámoljatok. Látványos teátrális mozdulattal borítsd ki a tartalmát a szoba közepére, és mehet a rumli".  Sokat gondolkodtam mi legyen a prog...

Január 11-én a kislányom édesanyja megtörve a jeget, találkozót ajánlott fel nekem annak érdekében, hogy a gyermekemmel való kapcsolattartást megbeszéljük. Nem mondtam neki nemet, de mindvégig fenntartásokkal kezeltem a közeledését, hiszen az elmúlt három hónapban mindennemű megkeresésem elől elzárkózott, most pedig 180 fokos fordulatot véve, maga ajánlotta fel a lehetőséget. Miért? Az ez utáni napok hosszas SMS-ezgetése során végül 16-ára beszéltük meg a találkozót, amelyet vártam is meg nem is. Nem voltak illúzióim afelől, hogy az ex ugyanazt fújja majd, mint azelőtt, ezért már szkeptikus voltam vele szemben.  Fél 12-kor találkoztunk a Kálvin téren, majd beültünk egy Fővám téri gyorsétterembe, ahol viszonylagos nyugalomban tölthettük el az adott időt. Bár meglehet, hogy egy ennél nyugodtabb helyen szerettem volna lefolytatni a beszélgetést, de jelen esetben ennek is örülnöm kellett, mert csak erre futotta a lehetőségekből.  Mikor elfoglaltuk a helyünket az asztal...