Volt egyszer egy Apa

Tegnap vidékről hazafelé tartván benéztem egy ismert bolthálózat egyik egységébe, ahol SMS-ben megkérdeztem a gyermekem anyját, hogy szükségük van-e valamire, amit elvihetek a gyermekemnek. Ő egy pelenkát kért. El is vittem nekik egy almalé és egy narancslé társaságában, de nem is ez a lényeg. Ugyanis az elmúlt időkben már többször előfordult, hogy egy-egy kisebb "ajándékért" cserébe láthattam pár percre a lányomat, tehát mondhatni, hogy bevett szokássá vált az ilyen jellegű kedvesség egymás iránt.  Tehát, ahogy az lenni szokott, a kislányomnak most is vittem pár dolgot, amire  bár nagy szüksége van a  kicsikémnek , Dóri leginkább mégiscsak annak örült, hogy ismét találkozhat velem. És ez pedig nem csak a kapcsolatunk erősítésének a szempontjából fontos, hanem azért is, mert így a gyerek talán hozzászokhat, hogy a Családsegítőn kívül is létezem. Dóri annyira örült a váratlan felbukkanásomnak, hogy boldogan rohangálta körbe az udvart a korom sötét ellenére. Az...

Nem könnyű téma... Olyannyira nem, hogy még bevezetőt se tudok írni. Másfél éve nincs barátnőm. Azóta, amióta a gyermekem anyjával vége szakadt a közös kis életkémnek, vagyis azóta, mióta elhagyott.  Hét év után lett vége. Hét év emlékeitől kellett elbúcsúznom. Hét év hangjait, hét év érzéseit kellett eleresztenem. Szagokat, illatokat, tapintásokat, pillanatképeket. Szokásokat. Rengeteg mindent. Hét év alatt rendesen belém ivódott minden, ami Őt jelentette. Még a szakítás után is sokáig láttam őt (és a gyermekünket) magam előtt, ami végül oda vezetett, hogy kénytelen voltam eladni a házamat, hogy megszabaduljak végre a "képeimtől". Bár a házamat az ezt megelőző barátnőmmel kezdtem el építeni, de végül a gyermekem anyjával rendeztem és laktam be. A ház őáltala vált otthonná. Nem könnyű összefoglalni a gondolataimat ezzel kapcsolatban. Ahogy telnek-múlnak a hónapok, úgy jönnek fel bennem a már elfeledettnek hitt részletek. És persze minden olybá tűnik, mintha ...

A kislányom egy igazi, kedves kis társ. Egy jó barát, aki bár még semmit sem tud a világról, az önzetlen, tiszta szeretete példaértékű lehet mindenki számára. December 9-én tartottuk meg a negyvenegyedik kapcsolattartásunkat, amelyről most nem szeretnék részletekbe menően írni, de azért pár érdekességet megemlítenék. Dóri e napon ugyanúgy viselkedett, mint az ezt megelőző hetekben, azaz kiült az ábrázatára a tudat, hogy az olvasóteremben semmi újra nem számíthat, s épp ezért a karjait lengetve, egykedvűen toporgott a szoba közepén. Az asztalon már várta az elemózsiás doboz, ezért elsőként annak esett neki. A Kinder-tojás a csúcs A Kinder-tojással az a bajom, hogy mostanában tök gagyi cuccokat pakolnak bele, aminek még a gyerek sem örül. A meglepetés miatt imádja ugyan, de amikor megkaparintja a "játékot", keserű arckifejezéssel dobja le a padlóra. Többé hozzá sem nyúl. Azt hiszem a TV-reklámokban az erről készült videót kellene mutogatni, mert azok adnák vi...

December elsején érkeztünk el a negyvenedik kapcsolattartásunkhoz. El se hiszem, hogy immár negyven hete vagyunk a Családsegítőben! Az Apák az Igazságért Egyesület facebookos csoportjában írta egy apa, hogy ő egy hónap után már élhetett az elvitel jogával, majd még egy hónap múltán a fia már nála is aludhatott, míg az esetemben ez valahogy nem így van, még annak ellenére sem, hogy az eljáró bírónő már az első tárgyaláson a "fokozatosság elvét" hangoztatta. Vagyis azt, hogy a kislányom először a Családsegítőben találkozhat velem nyolc felügyelt kapcsolattartás keretén belül, hetente egyszer, két órát, majd ezt fokozatosan bővíthetjük (felügyelet nélkül) előbb négy majd hat órára, majd egyszer csak el is vihetem a gyereket magammal ennyi meg annyi időre. Én akkor ezt úgy értelmeztem, hogy pár hónap múlva már eljöhet hozzám a lányom, de úgy látszik túl naiv voltam, hiszen még a negyvenedik hét után is a Családsegítőbe vagyunk kárhoztatva, heti egyszeri, két órás alkalomra. ...

A múlt heti, november 25-i kapcsolattartásunk egy fokkal jobban sült el ugyan, mint az ezt megelőző három, de még mindig nem volt tökéletes.  Egy hét csúszásban vagyok a legutóbbi kapcsolattartásom ismertetésével, és holnap már jön a következő. Sajnos nem sok időm volt bejegyzéseket írni, mert elkezdtem a házam körüli udvar rendbetételét, s egész egyszerűen jártányi erőm se maradt leülni a számítógép elé.  Hogy milyen is volt egy héttel ezelőtt a kislányommal játszani? Szerencsére a kiscsaj jó kedvvel jött a Családsegítőbe, mert szeret velem lenni, ezt tisztán látom és érzem rajta. Örült, hogy ismét játszhat velem pár órát, bár az is kivehető volt a tekintetében, hogy tisztában van vele, az olvasóterem már nem nyújt neki semmilyen új meglepetést.  Elsőként az elemózsiás dobozt nyitotta ki, mert tudja, hogy abban mindig van valami finomság. A korábbi nagy választék helyett most csak két Kinder-tojás volt benne, de azoknak végtelenül megörült. Hogy miért, a...