Volt egyszer egy Apa

legutóbb másfél hónappal ezelőtt írtam Dóriról, mert - bevallom őszintén - az utóbbi időben nem volt kedvem írni. A november 8-i találkozónk óta immáron a harmadik kapcsolattartást tudhatjuk a hátunk mögött. Nézzük, melyek azok a fontosabb dolgok, amelyekről érdemes megemlékeznünk: GALÉRIA Dórikám hónapok óta könyörög érte, hogy fejezzem be a galériáját, mert szeretné végre rendeltetésszerűen használni a szobáját. És ugyan a galéria szerkezete már hetekkel ezelőtt elkészült, viszont eddig nem vezetett rá fel lépcső. Az odavaló cuccok is csak a helyet foglalták a földszinten, amelyektől alig volt hely a játékhoz, így tehát a lépcsőt végül megvettem és beépítettem a helyére, mitől végre birtokba vehette az alvóhelyét (amely ezután szinte a fő tartózkodási helyévé is vált).  A galériája nemcsak klassz élményt nyújt a magasban, de onnan rálátni az udvarra is, amit Dóri hosszú percekig képes szemlélni. Ugyanis az ablaka talpmagasságban van vele, s ha végignyúlik a matr...

Dórival nemrég ismét együtt voltunk, s ha jól számolom, akkor a 153. alkalommal - ez pedig nem is olyan sok, ha az elmúlt öt évet veszem alapul.  A november első hétvégéjét nagyrészt otthon töltöttük, mert esős idő zúdult ránk egész álló nap és nem volt kedvem kimozdulni otthonról. Van ilyen. Egyedül a szentendrei Vizes 8-asba mentünk át a szombati napon, ahol reggel 9-től délután 2-ig áztattuk magunkat a meleg vízben. Dórinak nagyon tetszett a pancsolás és haza sem akart jönni, s magam is csak hazaértünkkor gondoltam úgy, hogy igazából magam is maradtam volna még egy kicsit.  A pár órás áztatás kimerített minket, ezért hazaérve Dóri leheveredett a tévé elé, én pedig a már megérett házi savanyúkáposztából kezdtem el székelykáposztát főzni. Ez az a káposzta, amit nemrég gyalultunk le Dórival legutóbb. Mindössze 30 nap kellett az éréséhez, hogy aztán a világ legfinomabb káposztája legyen.  Dórinak annyira ízlett, hogy amíg a lábast kavargatva főztem az ...