Freak Show
Bár a bírósági döntés alapján már szeptembertől elhozhattam volna a kislányomat a péntektől vasárnapig tartó kapcsolattartásra, a munkám miatt sajnos csak most sikerült először szert tennem a háromnapos találkozóra.
A munkahelyemen eredetileg minden nap este 9-ig dolgozom, de szerencsére most másképp alakult, mert már kora délután el tudtam jönni. Az utam egyenesen az óvodába tartott, ahol Dóri meglepetten hallotta, hogy később érte fogok menni. Az oviból most még nem hozhattam el, de szerettem volna neki elmondani, hogy már ma este nálam fog aludni. Ő hitetlenkedve fordult az anyjához:
- Anya, de ma nem alszom Apánál, mert ovis nap van.
Anya elmagyarázta neki, hogy a kapcsolattartás péntek délutántól vasárnap délutánig tart, így már ma nálam aludhat, majd hozzátettem, hogy most még hazamennek Anyával, de öt órára érte megyek, s addig készüljön el.
- Juhééé! - csattant fel Dóri örömében.
Ezután többször is rákérdezett, hogy két estét fog nálam aludni? Erre azt feleltem, hogy igen, és most már mindig is így lesz.
Már beesteledett, mire érte mentem, ami mindkettőnknek szokatlan volt, hiszen eddig reggelente hoztam el otthonról, míg most sötétben. Mivel csak kéthetente van nálam a gyerek, ezért jó lett volna már ma estére is kitalálni valami programot a számára, viszont mindketten fáradtak voltunk, ezért egyből hazamentünk hozzám. Dóri még mindig hitetlenkedett, hogy nálam alszik, ezért többször is el kellett neki mondanom, hogy ne izguljon, mert nem viszem haza, ráadásul holnap este is nálam lesz.
Hazafelé kerülőúton mentem a Trabival, mert Dóri megkérdezte, hogy vezetheti-e a kocsit. A nyaralásunk alkalmával már tettünk pár kört az országszéli, elhagyatott veleméri fő- és mellékúton, ami nagy élményt jelentett a számára, így ismét a volán mögé ültettem, hogy a kedvére tegyek. Közben folyton a rendőrökről faggatott, nehogy megbüntessenek minket, de mi olyan úton mentünk, ahol ember se jár, nemhogy rendőr.
Otthon amíg a vacsi készült, ő a kádban lubickolt, ezután leültünk az asztalhoz.
Dóri imádja az előrecsomagolt pizzát, amit sütés előtt fel szoktam még javítani szalámival és sajttal. Egy ilyen pizzának simán megeszi a felét, ami általában nekem is elég szokott lenni.
Vacsora után kibontottuk az új legóját, ami egy kisebb Ninjago-szett volt. Dórinak saját kisollója van a gyerekkonyhájában, ezért miután nem sikerült széttépnie a zacskókat, az ollójával vágott rájuk nyílást.
Miközben rakosgattuk a szett darabjait, Dóri élénken érdeklődött a figurák harceszközei iránt. Ez néhány kardból és egy íjból állt. Ahogy figyelte az összeszerelési útmutatót, én meséltem neki pár apróságot a ninják és a szamurájok világából.
A különféle sztorizások nagyon bejönnek neki, és sokat gondolkodom rajta, hogy miért. Régebben már meséltem neki Magyarországról, Trianonról, háborúkról és különböző fegyvernemekről, ami talán még korai volt egy 3 éves gyermek számára, viszont mivel már elmúlt 4, ezért elég nagy lett hozzá, hogy kezdje megérteni a történelem mibenlétét. Magam is csodálkozom rajta, hogy egy ilyen pindur kislányt miért foglalkoztat ennyire a régmúlt korok emléke, de úgy vagyok vele, hogy talán ezzel ültetem el benne a hazaszeretetet vagy az elkövetkezendő évek érdeklődési körét. Talán a szakmáját is ezzel alapozom meg, ki tudja.
Emlékszem, hogy 5-6 évesen ugyanígy faggattam Édesapámat a várak, lovagok világáról, s amint elkezdtem az iskolapadot koptatni, már történelmi témájú képeskönyveket lapozgattam. 7 évesen a rajzfüzetembe középkori lovagokat rajzolgattam és a Himnuszt énekeltem magamban, aminek az emléke még élénken él bennem. Valószínűleg azért ilyen korán, mert az apukám nekem is elmagyarázott mindent már óvodás koromban (a jáki templomra és kapuzatára még azóta is emlékszem).
Szóval Dóri élénken érdeklődött a ninják felől, így miután ágyba kerültünk, mutattam neki pár videót a tableten. Ez különböző filmek egyes jelenetei voltak, úgy mint Az Utolsó szamuráj, A hét szamuráj, A Sógun vagy egyéb összeállítás ilyen-olyan produkciókból. Amikor egy-egy érdekes jelenethez értünk, megállítva a filmet elmagyaráztam neki, hogy épp mit kell észrevennie. Ez többnyire a háttérben meghúzódó díszletek voltak (például egy tipikus japán kapu vagy a különleges tetejű japán házak) vagy a ninják/szamurájok öltözéke. A csatajelenetek véresebb részeit természetesen kitakartam, amelyre Dóri ilyenkor vehemensen reagált, minthogy látni akar mindent. Annyira érdeklte őt, hogy komoly vitákat kellett lebonyolítanom vele emiatt. Az íjászatról külön oktatófilmet nézegettünk, hogy lássa milyen lövőfegyverek voltak akkor, amikor az emberek még nem ismerték a pisztolyt és a puskát.
Amikor Dórinak mesélek a történelemből valami érdekes részt, olyankor mindig megkérdezi, hogy kik voltak a jók és kik a rosszak. Ez szintúgy régóta érdekli, ugyanis már 3 éves korában azon voltam, hogy minél előbb megtanulja a jó és a rossz közötti különbséget. Ugyanis szeretném, ha minél előbb megtanulná, hogy milyen jelek alapján lehet eldönteni, hogy egy ember milyen fajta, s hogy óvakodnia kell-e tőle vagy sem. Persze ez egy elég hosszú folyamat lesz, de az alapjait már most le kell fektetnem.
Végül amíg elmentem fürdeni, ő játszott egy kicsit a tableten egy vasútépítő progival.
Így telt a péntek esténk, s kábé 11-kor csicsikáltunk el.
Szombaton már reggel 6 órakor ébren voltunk. Szinte egyszerre keltünk, mert amint átfurdultam a másik oldalamra, Dóri is rázendített, hogy "jó reggelt, Apa". Persze még összebújtunk egy kicsit: ő átölelte a nyakamat, én meg sok-sok puszit adtam a homlokára és a fülére.
A mai napra két programot terveztem be: délelőtt az IKEÁ-ba akartam elmenni vele, délután pedig uszodába, amely utóbbira már egy hónapja készülök, csak a fájós füle miatt eddig nem keríthettünk rá sort.
Az IKEÁ-ba elvittük magunkkal Anyát is, mert kellett neki pár dolog. Ez talán fura lehet a külső szemlélőnek, viszont számomra azért fér bele, mert így egyrészt nem kell feleslegesen költeniük az utazásra, másrészt a gyerek sincs órákig kitéve a hideg időjárásnak. Utóbbinál inkább magamból indulok ki, ugyanis ennyi idősen utáltam buszozni a hidegben, amikor apukám vitt valahová a kapcsolattartások alatt. Na persze az is benne van a pakliban, hogy lehetőség szerint igyekszem jó viszonyt ápolni a gyerek anyjával, amely végeredményben a gyerek előnyére válik. Apró gesztusról van szó, amely nem kerül semmibe, ha már eleve oda tartok én is.
A vásárlás maga amúgy tök külön zajlott: Anya összeszedte, ami neki kellett, én pedig Dórival flangáltam valahol a környékén.
Dóri olyan boldog volt. Mindvégig mosolygva nézegette a bútorokat és a használati eszközöket, és érdeklődve nyitogatta a szekrényajtókat, hogy miben mi lapul. Ilyenkor hasonlítgatta, hogy nálam hogyan működnek a dolgok és miképp működik az az IKEÁ-ban. Sok mindent szeretett volna megvetetni velem, de nem lehetett, mert erre a világ összes pénze se lenne elég. A gyerekosztályon ez különösen érzékeny téma volt, mert mindenfélét talált, amit a szatyromhoz cipelt. Ilyenek voltak a különböző plüss-figurák vagy a fajátékok, de egyébként gyertyák, bögrék, párnák, órák és egyéb kis kincsek is a repertoár közé tartoztak.
Elmondtam neki, hogy sajnos nem keresek annyit, hogy megvegyek neki mindent, ami tetszik, mire ő elmondta, hogy "Apa, neked azért nincs pénzed, mert keveset dolgozol". Aha. Kis drága... Azt hiszem a későbbiekben át kell vennünk pár leckét a gazdasági és pénzügyi alapvetésekről is.
A vásárlás felénél reggeliztünk egyet, bár Dóri pár falatnál többet nem tudott enni.
A vége felé haladva Dóri elkezdte mondogatni, hogy szeretné megkeresni a konyháját, amit végül a pénztárak előtt találtunk meg. Rém büszke volt, hogy egy ilyen már van neki is.
A kasszáknál aztán ismét rázendített, hogy kell neki egy plüss malac, amit megvettem. Ezt másnap reggelig szorongatott folyamatosan az ölében: azzal utaztunk haza, azzal ment el fürdeni, s azzal feküdt le aludni is.
Természetesen a napnak még nem volt vége: amikor hazavittük Anyát, ő aggódva kérdezte tőlem, hogy ma este is nálam alszik-e, és amikor elmondtam, hogy igen, ujjongva nyilvánította kis az örömét. Felhívtam rá a figyelmét, hogy még elmegyünk uszodába, ezért beugorva hozzám a törülközőkért, célba vettük a szentendrei Vizes 8-ast.
Mivel egy szentendrei barátomnál volt még egy kis üzleti megbeszélésem, ezért Dórival beugrottunk hozzá pár percre. A lánykám itt láthatott egy "igazi" kínai szamurájkardot (haha), amit szájtátva vizsgálgatott meg, hiszen előző este Apával épp ilyeneket nézett a tableten. Megmutattam neki a részletgazdag faragású cubát és markolatot, de hozzáérni nem akart, merthogy az egy veszélyes fegyver. Ezután rendeltem pár dolgot Ali-ról, Dóri pedig csúszott párat a szobacsúszdán.
Egy órányi időtöltés után végül átmentünk a szemközti uszodába, ahol végre átadhattuk magunkat a vizes élményeknek.
A melegvízű medencében majdnem zárásig lubilckoltunk. Megtanítottam Dórit nagy levegővel a vízszint alatt maradni, majd alulról megtartva őt úszni tanulgattunk, végül a medence széléről ugrabugrálgathatott egy kicsit.
Dóri a sötétedés környékén megkérdezte, hogy meddig leszünk az uszodában, merthogy már este van és ágyba kell bújnia, mire elmondtam, hogy most ne foglalkozzon ezzel, mert nálam kicsivel más szabályok érvényesek. Persze ezzel nem akarom felborítani a már megszokott menetrendjét, viszont a gyerek olyan keveset lehet velem, hogy szeretném minden percét kihasználni a kapcsolattartásunknak. Ha egy kicsit később fekszik le, abból nagy baj nem származhat, ráadásul neki külön élmény, hogy este még kalandozhat Apával, amit Anyával ugye nem csinál.
Este 8 óra körül épp a pilisi hegyeken vágtunk át a vak sötét úton, amikor észrevettem a szembe jövő autók fényénél, hogy Dóri nem aludt el a gyerekülésben, hanem érdeklődve figyeli a fel-felvillanó tájat. A magnóban a The Cars-tól a Drive című szám ment és annak különböző feldolgozásai, így pont aktuális volt a gyerek ábrándozós, pihenős hangulatához.
Amikor ágyba kerültünk, szintén éjfél előtt aludtunk el, mert Dóri még tabletezhetett egy keveset. Újdonsült kedvence egy vasútépítő játék, amiben le kell fektetni a sineket és irányítani a rajta haladó vonatokat. Elég nehéz játék, de maximálisan leköti. Igazi fejtörő, ami - szerintem - a logikai képességét fejleszti.
Viszont amint lekapcsoltam a villanyt, ő egy percen belül horkolva szenderült álomba.
A hétvégének természetesen még nem volt vége, mert vasárnap ismét egy tartalmas napnak néztünk elébe. Reggel ahogy felkeltünk, Dórival mesét néztünk a tévében. Magam még aludtam volna, de annyira kukorékolt a gyerek, hogy végül kénytelen voltam vele együtt ébredni.
Reggelire melegszendvicset sütöttem, majd órákig játszottunk a legóival. A délelőtt tulajdonképpen ezzel telt el. De volt egy különleges része is a napnak: amikor az ablakon át merengtem az udvarra, Dóri váratlanul megkérdezte:
- Apa, valami baj van?
Nem értettem mire mondja, ezért megkérdeztem tőle:
- Hogy érted, Kicsikém?
- Valami baj van? - tette fel a kérdést újra.
- Miért kérdezed?
- Úgy látom szomorú vagy.
És igen, ezt így. Annyira meglepett, hogy szinte szóhoz se jutottam. Azt feleltem, hogy eszembe jutott Enikő, mire azt találta mondani, hogy ő is mindig rá gondol és hiányzik neki is. Aztán kifejtette ismét, hogy kistesót szeretne tőle, és hogy igazán visszajöhetne hozzám. Mindezt úgy, hogy közben főzöcskézett a kis konyhájában. Kár, hogy nem volt nálam a diktafonom, különben fölvettem volna az egész párbeszédet. Meglepett, hogy ilyen az észjárása és, hogy ennyire figyeli minden rezdülésemet. Észreveszi, ha egy kicsit is elkalandozok gondolatban? Ennyire tudja, hogy kire vagy mire gondolok, hogy milyen a hangulatom? Hát igen, Enikő mindenkinek hiányzik. Sokat meséltem neki róla, és tulajdonképpen Dóri volt az első, akivel őszintén megosztottam a terveimet.
Gyakorlatilag mindent megbeszélek vele, ami történik: például elmondtam neki, hogy nagyon körültekintően kell bánni a pénzzel, mert év végén sok kiadásom van. Ki kell fizetni a tárhelyem, műszaki vizsgára kell vinni a kocsit, be kell fizetni a kötelező biztosítást és hasonlók. Ezek mindegyikére rákérdezett, hogy micsoda, én pedig elmagyaráztam neki, hogy mit miért fizetek. Ekkor tértem ki arra is, hogy ha többet dolgoznék, akkor ugyan több pénzem lenne, viszont nem találkoznánk hétvégén, vagy legalább is nem ennyi időre. Ő erre rávágta, hogy inkább legyek vele, mert ha nem találkoznánk, akkor sírna. Aztán elmondta, hogy nagyon szeret, majd átölelte a nyakam.
És még csak 4 éves...
Előző nap, amikor az IKEÁ-ban voltunk, Anya adott nekem két kupont a Pilisszentivánon tartozkodó vándorcirkuszra. Valahonnan szerezte. Ez fejenként 500 forintos kedvezményt jelentett. Mivel a gyerek még nem látott ilyet, ezért úgy gondoltam elviszem, bár elég szkeptikus voltam vele, mert holt gagyinak tartom az eféle mulatságot. Végül is mindegy, elmentünk.
Előtte még beugrottunk az Aldiba vásárolni.
Dóri annyira fáradt volt, hogy út közben el is aludt. Mintegy húsz percig az ölemben horkolt, mire kikászálódtam vele a kocsiból. Csak a bevásárlókosárban tért magához.
Télapót várván elkezdte nekem mondogatni, hogy ilyen-olyan télapós csokikat kér, meg vegyem meg neki ezt is meg azt is, úgyhogy kész tortúra volt átvergődni magunkat a bolton a kasszáig. Amire ránézett, az azonnal kellett neki, én meg elgondolkodtam rajta, hogy tényleg többet kellene dolgoznom, hogy ne mondjak neki folyton nemet.
A cirkusszal van egy kis ellenérzésem, de nem tudom miért. Már gyerekkoromtól kezdve viszolyogtam tőle, s a bohócokat például ki nem álltam. Egyetlen cirkuszt tudtam elviselni életem során, de azt is filmen, méghozzá az American Horror Story Rémségek cirkusza című évadában, de az más.
A félelmem végül beigazolódni látszott: az egész előadás olyan volt, mintha pár haverommal nyitottunk volna egy cirkuszt, ahol némi gyakorlás után előadtunk volna valamit. Magyarán, szánalmasan egyszerű és unalmas volt az egész, ami a látványos elemek helyett érezhetően a megélhetésre hajazott.
Dóri előbb az ölemben ült, hogy rálásson az arénára, majd felültettem a nyakamba, hogy mégjobban rálásson, ezután inkább odament a korláthoz, hogy tényleg lássa, ami a cirkuszban zajlik.
Na de lássuk, hogy mi volt a porondon:
Dóri ekkor kezdte el unni az egészet, ráadásul összefutott a kedvenc ovis barátnőjével, aki érdekesebbnek bizonyult, mint az előadás.
Volt egy bohóc-féle fickó, aki egyfolytában sípolt. Elég idegesítő volt. Nos, az előadás vége felé behívott egy fószert a porondra, hogy körbedobálja őt késsel, de a késdobálás helyett inkább csuklyát húzott annak fejére, hogy ne lássa a csalást, amint az egyik segítő inkább beletűzi a kést a fatáblába dobás helyett. Persze az áldozat a hangokból ítélve azt hitte, hogy valóban beledobták a kést a táblába, de ez nem volt így. Szóval izgulás helyett ennél a jelenetnél is csak az időt húzták, ráadásul egyáltalán nem is volt vicces, amit a fütyülős ember előadott.
Nekem az egész előadásból az jött le, hogy abszolút nem erőltetik meg magukat a cirkusz "művészei", és szinte csak annyi tőlük a produktum, hogy mégse lehessen rájuk fogni, hogy nem csinálnak semmit.
Végül futtattak lovat:
Futtattak lámát:
És futott pár kört két teve is:
Az utolsó két előadás már érdekesebb volt. Az egyikben két tornász légiakrobatikázott...
...majd félbevágtak egy nőt:
Mondanom se kell, hogy ezt is elb@aszták, mert túlélte...
Ezzel véget is ért a cirkusz.
Ahogy az emberek arcát elnéztem, a kisgyerekek kivételével mindenki unta, de állítom, hogy a kicsiknek se volt annyira emlékezetes a műsor, mert Dóri például már alig várta, hogy elindulhassunk végre.
A kifelé áradó "tömeg" még vásárolt valamit a játékokat kínáló asztalnál, így szinte mindenkinél volt valami villódzó, zenélő ketyere, amit Dóri is szeretett volna magának. Addig-addig könyörgött érte, mígnem az autóban ülve el nem pityeregte magát. Gondoltam magamban, hát jó, olyan nincs, hogyha egy kislány ilyen szépen kéri az apukáját, akkor ne vegye meg neki, amit kér. Úgyhogy kikászlódva a kocsiból visszamentünk a sátorhoz, s vettem neki egy varázsbuzogányt, amit a többi gyerek is kapott.
Dóri annyira örült az ajándéknak, hogy a hazafelé vezető úton egyfolytában engem ismételgetett:
- Ugye Apa, olyan nincs, hogyha egy gyerek kér az apukájától valamit, akkor az ne vegye meg neki?
- Igen kislányom, ez így igaz...
Kicsikém pedig villódzott, zenélgetett, dúdolgatott, s harsogott az örömtől. Annyira örült, hogy amikor hazaértünk Anyához, hangosan elmesélte, hogy milyen klassz dolgot kapott az apukájától.
Már a lépcsőn sétáltak felfelé, mikor a kocsiban ülve hallom, hogy Dóri a nevemet kiabálja utánam. Kinyitva a kocsi ajtaját visszapillantottam rá, ő pedig odaszaladva hozzám átölelte a nyakamat:
- Apa, köszönöm az ajándékot! Nagyon szeretlek! - mondta.
Nincs is ennél boldogabb pillanat, amikor az ember ilyet hall a gyermekétől. Megható volt, és nem számítottam rá, hogy egy ilyen aprósággal le lehet venni a lábáról.
- Örülök Kicsim, hogy tetszik. Én is szeretlek - feleltem, majd adtunk egymásnak egy puszit.
A hétvégénk tartalmasan telt, bár bevallom, hogy inkább Legót vettem volna a cirkuszi mulatság árából, amivel egy tartalmasabb szettre tehettünk volna szert. Ráadásul azzal évekig eljátszott volna. De mindegy, mert legalább elmondhatja, hogy ilyenen is volt.
Amikor másnap reggel meséltem a kollégáimnak a cirkuszról, akkor többen is megjegyezték, hogy nekik is ugyanez a tapasztalatuk, amit sem ők, sem a gyerekek nem élveztek igazán. Ez van.
Dórinak egyébként rendeltem Aliról egy Legóházat, ami boltban 80ezerbe kerül, míg ott csupán 19ezerbe. Jó-jó, az nem igazi Legó, viszont egy az egyben ugyanaz. Dórinak sokszor felmerülő problémája, hogy nincs a figuráihoz házikó, amit pedig annyira szeretne. Remélem az ünnepekre megérkezik.
Most azon töröm a fejem, hogy mit csináljunk, hová menjünk két hét múlva. Egyik ötlete volt, hogy menjünk el Enikőhöz, de nem tudom ez mennyire kivitelezhető.
Majd meglátjuk...
- Anya, de ma nem alszom Apánál, mert ovis nap van.
Anya elmagyarázta neki, hogy a kapcsolattartás péntek délutántól vasárnap délutánig tart, így már ma nálam aludhat, majd hozzátettem, hogy most még hazamennek Anyával, de öt órára érte megyek, s addig készüljön el.
- Juhééé! - csattant fel Dóri örömében.
Ezután többször is rákérdezett, hogy két estét fog nálam aludni? Erre azt feleltem, hogy igen, és most már mindig is így lesz.
Már beesteledett, mire érte mentem, ami mindkettőnknek szokatlan volt, hiszen eddig reggelente hoztam el otthonról, míg most sötétben. Mivel csak kéthetente van nálam a gyerek, ezért jó lett volna már ma estére is kitalálni valami programot a számára, viszont mindketten fáradtak voltunk, ezért egyből hazamentünk hozzám. Dóri még mindig hitetlenkedett, hogy nálam alszik, ezért többször is el kellett neki mondanom, hogy ne izguljon, mert nem viszem haza, ráadásul holnap este is nálam lesz.
Hazafelé kerülőúton mentem a Trabival, mert Dóri megkérdezte, hogy vezetheti-e a kocsit. A nyaralásunk alkalmával már tettünk pár kört az országszéli, elhagyatott veleméri fő- és mellékúton, ami nagy élményt jelentett a számára, így ismét a volán mögé ültettem, hogy a kedvére tegyek. Közben folyton a rendőrökről faggatott, nehogy megbüntessenek minket, de mi olyan úton mentünk, ahol ember se jár, nemhogy rendőr.
Otthon amíg a vacsi készült, ő a kádban lubickolt, ezután leültünk az asztalhoz.
Meg kell fújni, mert még forró
Dóri imádja az előrecsomagolt pizzát, amit sütés előtt fel szoktam még javítani szalámival és sajttal. Egy ilyen pizzának simán megeszi a felét, ami általában nekem is elég szokott lenni.
Vacsora után kibontottuk az új legóját, ami egy kisebb Ninjago-szett volt. Dórinak saját kisollója van a gyerekkonyhájában, ezért miután nem sikerült széttépnie a zacskókat, az ollójával vágott rájuk nyílást.
Kibontás közben
A szett
Miközben rakosgattuk a szett darabjait, Dóri élénken érdeklődött a figurák harceszközei iránt. Ez néhány kardból és egy íjból állt. Ahogy figyelte az összeszerelési útmutatót, én meséltem neki pár apróságot a ninják és a szamurájok világából.
A különféle sztorizások nagyon bejönnek neki, és sokat gondolkodom rajta, hogy miért. Régebben már meséltem neki Magyarországról, Trianonról, háborúkról és különböző fegyvernemekről, ami talán még korai volt egy 3 éves gyermek számára, viszont mivel már elmúlt 4, ezért elég nagy lett hozzá, hogy kezdje megérteni a történelem mibenlétét. Magam is csodálkozom rajta, hogy egy ilyen pindur kislányt miért foglalkoztat ennyire a régmúlt korok emléke, de úgy vagyok vele, hogy talán ezzel ültetem el benne a hazaszeretetet vagy az elkövetkezendő évek érdeklődési körét. Talán a szakmáját is ezzel alapozom meg, ki tudja.
Emlékszem, hogy 5-6 évesen ugyanígy faggattam Édesapámat a várak, lovagok világáról, s amint elkezdtem az iskolapadot koptatni, már történelmi témájú képeskönyveket lapozgattam. 7 évesen a rajzfüzetembe középkori lovagokat rajzolgattam és a Himnuszt énekeltem magamban, aminek az emléke még élénken él bennem. Valószínűleg azért ilyen korán, mert az apukám nekem is elmagyarázott mindent már óvodás koromban (a jáki templomra és kapuzatára még azóta is emlékszem).
Szóval Dóri élénken érdeklődött a ninják felől, így miután ágyba kerültünk, mutattam neki pár videót a tableten. Ez különböző filmek egyes jelenetei voltak, úgy mint Az Utolsó szamuráj, A hét szamuráj, A Sógun vagy egyéb összeállítás ilyen-olyan produkciókból. Amikor egy-egy érdekes jelenethez értünk, megállítva a filmet elmagyaráztam neki, hogy épp mit kell észrevennie. Ez többnyire a háttérben meghúzódó díszletek voltak (például egy tipikus japán kapu vagy a különleges tetejű japán házak) vagy a ninják/szamurájok öltözéke. A csatajelenetek véresebb részeit természetesen kitakartam, amelyre Dóri ilyenkor vehemensen reagált, minthogy látni akar mindent. Annyira érdeklte őt, hogy komoly vitákat kellett lebonyolítanom vele emiatt. Az íjászatról külön oktatófilmet nézegettünk, hogy lássa milyen lövőfegyverek voltak akkor, amikor az emberek még nem ismerték a pisztolyt és a puskát.
Amikor Dórinak mesélek a történelemből valami érdekes részt, olyankor mindig megkérdezi, hogy kik voltak a jók és kik a rosszak. Ez szintúgy régóta érdekli, ugyanis már 3 éves korában azon voltam, hogy minél előbb megtanulja a jó és a rossz közötti különbséget. Ugyanis szeretném, ha minél előbb megtanulná, hogy milyen jelek alapján lehet eldönteni, hogy egy ember milyen fajta, s hogy óvakodnia kell-e tőle vagy sem. Persze ez egy elég hosszú folyamat lesz, de az alapjait már most le kell fektetnem.
Végül amíg elmentem fürdeni, ő játszott egy kicsit a tableten egy vasútépítő progival.
Így telt a péntek esténk, s kábé 11-kor csicsikáltunk el.
Szombaton már reggel 6 órakor ébren voltunk. Szinte egyszerre keltünk, mert amint átfurdultam a másik oldalamra, Dóri is rázendített, hogy "jó reggelt, Apa". Persze még összebújtunk egy kicsit: ő átölelte a nyakamat, én meg sok-sok puszit adtam a homlokára és a fülére.
A mai napra két programot terveztem be: délelőtt az IKEÁ-ba akartam elmenni vele, délután pedig uszodába, amely utóbbira már egy hónapja készülök, csak a fájós füle miatt eddig nem keríthettünk rá sort.
Az IKEÁ-ba elvittük magunkkal Anyát is, mert kellett neki pár dolog. Ez talán fura lehet a külső szemlélőnek, viszont számomra azért fér bele, mert így egyrészt nem kell feleslegesen költeniük az utazásra, másrészt a gyerek sincs órákig kitéve a hideg időjárásnak. Utóbbinál inkább magamból indulok ki, ugyanis ennyi idősen utáltam buszozni a hidegben, amikor apukám vitt valahová a kapcsolattartások alatt. Na persze az is benne van a pakliban, hogy lehetőség szerint igyekszem jó viszonyt ápolni a gyerek anyjával, amely végeredményben a gyerek előnyére válik. Apró gesztusról van szó, amely nem kerül semmibe, ha már eleve oda tartok én is.
A vásárlás maga amúgy tök külön zajlott: Anya összeszedte, ami neki kellett, én pedig Dórival flangáltam valahol a környékén.
Elmondtam neki, hogy sajnos nem keresek annyit, hogy megvegyek neki mindent, ami tetszik, mire ő elmondta, hogy "Apa, neked azért nincs pénzed, mert keveset dolgozol". Aha. Kis drága... Azt hiszem a későbbiekben át kell vennünk pár leckét a gazdasági és pénzügyi alapvetésekről is.
A vásárlás felénél reggeliztünk egyet, bár Dóri pár falatnál többet nem tudott enni.
Ami szem-szájnak ingere: krumplilángos, tojásrántotta, sült szalonna és süti
A vége felé haladva Dóri elkezdte mondogatni, hogy szeretné megkeresni a konyháját, amit végül a pénztárak előtt találtunk meg. Rém büszke volt, hogy egy ilyen már van neki is.
A kasszáknál aztán ismét rázendített, hogy kell neki egy plüss malac, amit megvettem. Ezt másnap reggelig szorongatott folyamatosan az ölében: azzal utaztunk haza, azzal ment el fürdeni, s azzal feküdt le aludni is.
Természetesen a napnak még nem volt vége: amikor hazavittük Anyát, ő aggódva kérdezte tőlem, hogy ma este is nálam alszik-e, és amikor elmondtam, hogy igen, ujjongva nyilvánította kis az örömét. Felhívtam rá a figyelmét, hogy még elmegyünk uszodába, ezért beugorva hozzám a törülközőkért, célba vettük a szentendrei Vizes 8-ast.
Az indulásnál már aludt
Mivel egy szentendrei barátomnál volt még egy kis üzleti megbeszélésem, ezért Dórival beugrottunk hozzá pár percre. A lánykám itt láthatott egy "igazi" kínai szamurájkardot (haha), amit szájtátva vizsgálgatott meg, hiszen előző este Apával épp ilyeneket nézett a tableten. Megmutattam neki a részletgazdag faragású cubát és markolatot, de hozzáérni nem akart, merthogy az egy veszélyes fegyver. Ezután rendeltem pár dolgot Ali-ról, Dóri pedig csúszott párat a szobacsúszdán.
Egy órányi időtöltés után végül átmentünk a szemközti uszodába, ahol végre átadhattuk magunkat a vizes élményeknek.
A melegvízű medencében majdnem zárásig lubilckoltunk. Megtanítottam Dórit nagy levegővel a vízszint alatt maradni, majd alulról megtartva őt úszni tanulgattunk, végül a medence széléről ugrabugrálgathatott egy kicsit.
Dóri a sötétedés környékén megkérdezte, hogy meddig leszünk az uszodában, merthogy már este van és ágyba kell bújnia, mire elmondtam, hogy most ne foglalkozzon ezzel, mert nálam kicsivel más szabályok érvényesek. Persze ezzel nem akarom felborítani a már megszokott menetrendjét, viszont a gyerek olyan keveset lehet velem, hogy szeretném minden percét kihasználni a kapcsolattartásunknak. Ha egy kicsit később fekszik le, abból nagy baj nem származhat, ráadásul neki külön élmény, hogy este még kalandozhat Apával, amit Anyával ugye nem csinál.
Este 8 óra körül épp a pilisi hegyeken vágtunk át a vak sötét úton, amikor észrevettem a szembe jövő autók fényénél, hogy Dóri nem aludt el a gyerekülésben, hanem érdeklődve figyeli a fel-felvillanó tájat. A magnóban a The Cars-tól a Drive című szám ment és annak különböző feldolgozásai, így pont aktuális volt a gyerek ábrándozós, pihenős hangulatához.
Amikor ágyba kerültünk, szintén éjfél előtt aludtunk el, mert Dóri még tabletezhetett egy keveset. Újdonsült kedvence egy vasútépítő játék, amiben le kell fektetni a sineket és irányítani a rajta haladó vonatokat. Elég nehéz játék, de maximálisan leköti. Igazi fejtörő, ami - szerintem - a logikai képességét fejleszti.
Viszont amint lekapcsoltam a villanyt, ő egy percen belül horkolva szenderült álomba.
Vicces, ahogy a kendőjét a szeme elé tartja,
hogy ne menjen a szemébe a fény
A hétvégének természetesen még nem volt vége, mert vasárnap ismét egy tartalmas napnak néztünk elébe. Reggel ahogy felkeltünk, Dórival mesét néztünk a tévében. Magam még aludtam volna, de annyira kukorékolt a gyerek, hogy végül kénytelen voltam vele együtt ébredni.
Reggelire melegszendvicset sütöttem, majd órákig játszottunk a legóival. A délelőtt tulajdonképpen ezzel telt el. De volt egy különleges része is a napnak: amikor az ablakon át merengtem az udvarra, Dóri váratlanul megkérdezte:
- Apa, valami baj van?
Nem értettem mire mondja, ezért megkérdeztem tőle:
- Hogy érted, Kicsikém?
- Valami baj van? - tette fel a kérdést újra.
- Miért kérdezed?
- Úgy látom szomorú vagy.
És igen, ezt így. Annyira meglepett, hogy szinte szóhoz se jutottam. Azt feleltem, hogy eszembe jutott Enikő, mire azt találta mondani, hogy ő is mindig rá gondol és hiányzik neki is. Aztán kifejtette ismét, hogy kistesót szeretne tőle, és hogy igazán visszajöhetne hozzám. Mindezt úgy, hogy közben főzöcskézett a kis konyhájában. Kár, hogy nem volt nálam a diktafonom, különben fölvettem volna az egész párbeszédet. Meglepett, hogy ilyen az észjárása és, hogy ennyire figyeli minden rezdülésemet. Észreveszi, ha egy kicsit is elkalandozok gondolatban? Ennyire tudja, hogy kire vagy mire gondolok, hogy milyen a hangulatom? Hát igen, Enikő mindenkinek hiányzik. Sokat meséltem neki róla, és tulajdonképpen Dóri volt az első, akivel őszintén megosztottam a terveimet.
Gyakorlatilag mindent megbeszélek vele, ami történik: például elmondtam neki, hogy nagyon körültekintően kell bánni a pénzzel, mert év végén sok kiadásom van. Ki kell fizetni a tárhelyem, műszaki vizsgára kell vinni a kocsit, be kell fizetni a kötelező biztosítást és hasonlók. Ezek mindegyikére rákérdezett, hogy micsoda, én pedig elmagyaráztam neki, hogy mit miért fizetek. Ekkor tértem ki arra is, hogy ha többet dolgoznék, akkor ugyan több pénzem lenne, viszont nem találkoznánk hétvégén, vagy legalább is nem ennyi időre. Ő erre rávágta, hogy inkább legyek vele, mert ha nem találkoznánk, akkor sírna. Aztán elmondta, hogy nagyon szeret, majd átölelte a nyakam.
És még csak 4 éves...
Előző nap, amikor az IKEÁ-ban voltunk, Anya adott nekem két kupont a Pilisszentivánon tartozkodó vándorcirkuszra. Valahonnan szerezte. Ez fejenként 500 forintos kedvezményt jelentett. Mivel a gyerek még nem látott ilyet, ezért úgy gondoltam elviszem, bár elég szkeptikus voltam vele, mert holt gagyinak tartom az eféle mulatságot. Végül is mindegy, elmentünk.
Előtte még beugrottunk az Aldiba vásárolni.
Dóri annyira fáradt volt, hogy út közben el is aludt. Mintegy húsz percig az ölemben horkolt, mire kikászálódtam vele a kocsiból. Csak a bevásárlókosárban tért magához.
Télapót várván elkezdte nekem mondogatni, hogy ilyen-olyan télapós csokikat kér, meg vegyem meg neki ezt is meg azt is, úgyhogy kész tortúra volt átvergődni magunkat a bolton a kasszáig. Amire ránézett, az azonnal kellett neki, én meg elgondolkodtam rajta, hogy tényleg többet kellene dolgoznom, hogy ne mondjak neki folyton nemet.
A cirkusz előtt várakozva
A belépőjegyet ő maga nyújtotta át
A cirkusszal van egy kis ellenérzésem, de nem tudom miért. Már gyerekkoromtól kezdve viszolyogtam tőle, s a bohócokat például ki nem álltam. Egyetlen cirkuszt tudtam elviselni életem során, de azt is filmen, méghozzá az American Horror Story Rémségek cirkusza című évadában, de az más.
A félelmem végül beigazolódni látszott: az egész előadás olyan volt, mintha pár haverommal nyitottunk volna egy cirkuszt, ahol némi gyakorlás után előadtunk volna valamit. Magyarán, szánalmasan egyszerű és unalmas volt az egész, ami a látványos elemek helyett érezhetően a megélhetésre hajazott.
Dóri előbb az ölemben ült, hogy rálásson az arénára, majd felültettem a nyakamba, hogy mégjobban rálásson, ezután inkább odament a korláthoz, hogy tényleg lássa, ami a cirkuszban zajlik.
A cirkuszban egyébként kábé száz néző volt jelen, ami a 2500 forintos (kuponos) jegyárakkal kétszázötvenezres bevételt jelent. Megértem amúgy, hogy a cirkusz fenntartása költséges lehet, de ezért a pénzért elvárható volna valami színvonalas műsor is.
Na de lássuk, hogy mi volt a porondon:
Hullahopp-karikázás ahogy én nem szoktam (nagyszerű)
Kuglidobálás, de szigorúan csak hárommal (a negyedikkel már nem ment)
Indiana Jones különféle állatokkal
Az előadás fénypontja az volt, amikor Indiana Jones kiterített pár hüllőt a porondra: volt itt óriáskigyó, anakonda, aligátor, teknős, meg még pár nem is tudom milyen óriásgyík. Dóri a kígyók láttán hátrahökölt az ölembe, majd sikoltozásban tört ki. Ugyanis Apától már tudja, hogy a kígyók és az aligátorok nagyon veszélyes állatok.
Az álmos anakonda bemutatása
A jóllakott aligátor
Dórit ez még lekötötte, s érdeklődve figyelte a show-t
Ezután egy kölyök egyensúlyozás címén bohóckodott egy keveset...
...majd egy srác lengedezett a magasban
Két kisgyerek egykerekűzött a bólyák között
Dóri ekkor kezdte el unni az egészet, ráadásul összefutott a kedvenc ovis barátnőjével, aki érdekesebbnek bizonyult, mint az előadás.
Vattacukor falás
Lángoló buzogányok
Volt egy bohóc-féle fickó, aki egyfolytában sípolt. Elég idegesítő volt. Nos, az előadás vége felé behívott egy fószert a porondra, hogy körbedobálja őt késsel, de a késdobálás helyett inkább csuklyát húzott annak fejére, hogy ne lássa a csalást, amint az egyik segítő inkább beletűzi a kést a fatáblába dobás helyett. Persze az áldozat a hangokból ítélve azt hitte, hogy valóban beledobták a kést a táblába, de ez nem volt így. Szóval izgulás helyett ennél a jelenetnél is csak az időt húzták, ráadásul egyáltalán nem is volt vicces, amit a fütyülős ember előadott.
Nekem az egész előadásból az jött le, hogy abszolút nem erőltetik meg magukat a cirkusz "művészei", és szinte csak annyi tőlük a produktum, hogy mégse lehessen rájuk fogni, hogy nem csinálnak semmit.
Végül futtattak lovat:
Futtattak lámát:
És futott pár kört két teve is:
Az utolsó két előadás már érdekesebb volt. Az egyikben két tornász légiakrobatikázott...
...majd félbevágtak egy nőt:
Mondanom se kell, hogy ezt is elb@aszták, mert túlélte...
Ezzel véget is ért a cirkusz.
Ahogy az emberek arcát elnéztem, a kisgyerekek kivételével mindenki unta, de állítom, hogy a kicsiknek se volt annyira emlékezetes a műsor, mert Dóri például már alig várta, hogy elindulhassunk végre.
A kifelé áradó "tömeg" még vásárolt valamit a játékokat kínáló asztalnál, így szinte mindenkinél volt valami villódzó, zenélő ketyere, amit Dóri is szeretett volna magának. Addig-addig könyörgött érte, mígnem az autóban ülve el nem pityeregte magát. Gondoltam magamban, hát jó, olyan nincs, hogyha egy kislány ilyen szépen kéri az apukáját, akkor ne vegye meg neki, amit kér. Úgyhogy kikászlódva a kocsiból visszamentünk a sátorhoz, s vettem neki egy varázsbuzogányt, amit a többi gyerek is kapott.
Dóri annyira örült az ajándéknak, hogy a hazafelé vezető úton egyfolytában engem ismételgetett:
- Ugye Apa, olyan nincs, hogyha egy gyerek kér az apukájától valamit, akkor az ne vegye meg neki?
- Igen kislányom, ez így igaz...
Kicsikém pedig villódzott, zenélgetett, dúdolgatott, s harsogott az örömtől. Annyira örült, hogy amikor hazaértünk Anyához, hangosan elmesélte, hogy milyen klassz dolgot kapott az apukájától.
Már a lépcsőn sétáltak felfelé, mikor a kocsiban ülve hallom, hogy Dóri a nevemet kiabálja utánam. Kinyitva a kocsi ajtaját visszapillantottam rá, ő pedig odaszaladva hozzám átölelte a nyakamat:
- Apa, köszönöm az ajándékot! Nagyon szeretlek! - mondta.
Nincs is ennél boldogabb pillanat, amikor az ember ilyet hall a gyermekétől. Megható volt, és nem számítottam rá, hogy egy ilyen aprósággal le lehet venni a lábáról.
- Örülök Kicsim, hogy tetszik. Én is szeretlek - feleltem, majd adtunk egymásnak egy puszit.
A hétvégénk tartalmasan telt, bár bevallom, hogy inkább Legót vettem volna a cirkuszi mulatság árából, amivel egy tartalmasabb szettre tehettünk volna szert. Ráadásul azzal évekig eljátszott volna. De mindegy, mert legalább elmondhatja, hogy ilyenen is volt.
Amikor másnap reggel meséltem a kollégáimnak a cirkuszról, akkor többen is megjegyezték, hogy nekik is ugyanez a tapasztalatuk, amit sem ők, sem a gyerekek nem élveztek igazán. Ez van.
Dórinak egyébként rendeltem Aliról egy Legóházat, ami boltban 80ezerbe kerül, míg ott csupán 19ezerbe. Jó-jó, az nem igazi Legó, viszont egy az egyben ugyanaz. Dórinak sokszor felmerülő problémája, hogy nincs a figuráihoz házikó, amit pedig annyira szeretne. Remélem az ünnepekre megérkezik.
Most azon töröm a fejem, hogy mit csináljunk, hová menjünk két hét múlva. Egyik ötlete volt, hogy menjünk el Enikőhöz, de nem tudom ez mennyire kivitelezhető.
Majd meglátjuk...
Megjegyzések
Megjegyzés küldése