Amikor a gyerek mondja
Hosszú hetekig nem volt kedvem az íráshoz, de most muszáj megemlítenem, hogy Dóri egyfolytában a volt barátnőmről kérdezősködik: "Apa, hogy van Enikő?", "Apa, mikor jön el hozzánk Enikő?", "Apa, én nagyon szeretem Enikőt", "...nagyon hiányzik Enikő" és hasonlók.
Az ilyen párbeszédből rengeteg van. A kislányomat ugyanúgy megviselte Enikő elvesztése, mint engem. Ő beleélte magát, hogy lesz egy kistesója tőle, én meg beleéltem magam, hogy lesz egy gyönyörű feleségem, aki világra hozza a gyermekünket. Ez az egész olyan mély vágyat ébresztett bennem, hogy amikor Enikő kilépett az életünkből, szinte eltaposva éreztem magam. Mint egy bogár, amelyikre rálépünk a járdán és kifolyik az aszfaltra mindene. Ezért is vagyok dühös, amikor a szakításunkra gondolok, mert végül is nem volt ok rá, hogy szakítsunk.
Enikőt másfél évvel ezelőtt ismertem meg, aki ugyanúgy sérülten érkezett a kapcsolatba, mint én. Sajnos ezzel el is intéztük egymást, mert képtelenek voltunk megbeszélni a magunkban hordozott problémáinkat. Kölcsönösen félreértettünk mindent, mert bizalmatlanok voltunk az ezt megelőző kapcsolatok tapasztalatai alapján.
Dóri nagyon lassan kezdett el kötődni hozzá, de végül megszerette, mert miután beleéltem magam a házasságba és az újabb gyerekvállalásba, s elmeséltem neki a terveinket, rögtön a szívébe lopta magát az új barátnő, amihez mondjuk az is kellett, hogy Enikő napról-napra, egyre odaadóbban foglalkozzon vele.
Dóri olyannyira beleélte magát abba, hogy testvére születik, hogy amikor Enikő kisétált az éltünkből, ugyanúgy maga alá került, mint én. Ennek már két és fél hónapja talán, de azóta is felemlegeti a fentebb felsorolt módon.
Nincs olyan hétvége, hogy ne kérdezősködne róla. Enikő általában minden kapcsolattartásnál jelen volt, de miután elment, Dóri nem akarta elhinni, hogy többé már nem találkozhat vele. Az első néhány alkalommal mosolyogva kezdte el keresgélni őt a lakásban, mert úgy vélte, hogy csak elbújt, de amikor rájött, hogy Enikő tényleg nincs velünk, döbbent arccal nézett rám, hogy ez most tényleg komoly, amit Apa mond? Azóta minden egyes alkalommal felemlegeti őt és kérlel, hogy keressem meg és szeressük egymást újra. Hiába magyarázom el, hogy vége van és nem jön el hozzánk többé, ő csak mondja és mondja, mert a kis szíve még nem érti, hogy a szereteten kívül létezhet más érzés is (amely miatt a felnőttek végül szétválnak).
Szóval Dóri azóta is őt keresi és várja, hogy felbukkanjon, akár csak én. Enikő ugyanúgy az ő része is, mint az enyém.
Most pedig tanácstalan vagyok, mert nem tudom eldönteni, hogy a következő barátnőt érdemes-e bemutatnom neki vagy sem.
Dóri egyébként egyik nap megpróbált megvigasztalni, talán mert látta rajtam, hogy szomorú vagyok, amikor róla beszélek. Azt találta mondani, hogy "Apa, ha Enikő nem jön vissza, akkor majd leszek én a feleséged". Aztán azt, hogy "...veled fogok élni mindig és boldoggá teszlek".
Számomra döbbenet, hogy a négyéves kis fejével milyen komoly a gondolkodása. Érzelmileg őt is megterhelte a kapcsolatom, hiszen rengeteg emléke van róla. Rengeteg kirándulás és egyéb program, a sok-sok horgolt játékról és tarisznyáról már nem is beszélve. Sokszor kéri, hogy mutassak neki képeket róla, majd amikor felelevenednek az emlékeink, akkor elkezdi mesélni, hogy milyen jó volt ez és ez a pillanat, amikor ezt meg amazt csináltunk.
Az elmúlt két és fél hónapban rengeteg barátot kerestem fel, hogy megpróbáljam enyhíteni a fájdalmam Enikő elvesztése miatt. Sok új barátot ismertem meg, akikkel rendszeresen eljárunk "bulizni", de ennek ellenére jelenleg képtelen vagyok új kapcsolat kialakítására.
Fáj, hogy elvesztettem egy olyan valakit, akit őszinte szerelemből vettem volna el feleségül, s akivel elterveztem a hátralévő életem. Belebuktam, s most nem tudom hogyan tovább. Enikőben egy olyan lányt ismertem meg, akit mindig is kerestem. Tisztában voltam a hibáival, de azokat elfogadtam, mert úgy szerettem ahogy van. A hibáival együtt adta meg azt az egészet, amelyet végül megszerettem. Elfogadtam őt és megpróbáltam alkalmazkodni hozzá.
Hibák természetesen bennem is voltak/vannak, de megpróbáltam megváltoztatni azokat, hiszen szükségem volt arra a lányra, akivel családot akartam alapítani. Hatalmas erőt adott nekem ebben, de sajnos nem volt elég időm rá, hogy kibontakozhassak.
Dóri őszintén beszél róla és a hozzá fűződő érzelmeiről. Csodálattal nézek rá, amiért ilyen kitárulkozó velem. Azt hiszem a gyerekszív áll a legközelebb Istenhez, az őszinteségük és közvetlenségük okán.
Dóri nagyon lassan kezdett el kötődni hozzá, de végül megszerette, mert miután beleéltem magam a házasságba és az újabb gyerekvállalásba, s elmeséltem neki a terveinket, rögtön a szívébe lopta magát az új barátnő, amihez mondjuk az is kellett, hogy Enikő napról-napra, egyre odaadóbban foglalkozzon vele.
Dóri olyannyira beleélte magát abba, hogy testvére születik, hogy amikor Enikő kisétált az éltünkből, ugyanúgy maga alá került, mint én. Ennek már két és fél hónapja talán, de azóta is felemlegeti a fentebb felsorolt módon.
Nincs olyan hétvége, hogy ne kérdezősködne róla. Enikő általában minden kapcsolattartásnál jelen volt, de miután elment, Dóri nem akarta elhinni, hogy többé már nem találkozhat vele. Az első néhány alkalommal mosolyogva kezdte el keresgélni őt a lakásban, mert úgy vélte, hogy csak elbújt, de amikor rájött, hogy Enikő tényleg nincs velünk, döbbent arccal nézett rám, hogy ez most tényleg komoly, amit Apa mond? Azóta minden egyes alkalommal felemlegeti őt és kérlel, hogy keressem meg és szeressük egymást újra. Hiába magyarázom el, hogy vége van és nem jön el hozzánk többé, ő csak mondja és mondja, mert a kis szíve még nem érti, hogy a szereteten kívül létezhet más érzés is (amely miatt a felnőttek végül szétválnak).
Szóval Dóri azóta is őt keresi és várja, hogy felbukkanjon, akár csak én. Enikő ugyanúgy az ő része is, mint az enyém.
Most pedig tanácstalan vagyok, mert nem tudom eldönteni, hogy a következő barátnőt érdemes-e bemutatnom neki vagy sem.
Dóri egyébként egyik nap megpróbált megvigasztalni, talán mert látta rajtam, hogy szomorú vagyok, amikor róla beszélek. Azt találta mondani, hogy "Apa, ha Enikő nem jön vissza, akkor majd leszek én a feleséged". Aztán azt, hogy "...veled fogok élni mindig és boldoggá teszlek".
Számomra döbbenet, hogy a négyéves kis fejével milyen komoly a gondolkodása. Érzelmileg őt is megterhelte a kapcsolatom, hiszen rengeteg emléke van róla. Rengeteg kirándulás és egyéb program, a sok-sok horgolt játékról és tarisznyáról már nem is beszélve. Sokszor kéri, hogy mutassak neki képeket róla, majd amikor felelevenednek az emlékeink, akkor elkezdi mesélni, hogy milyen jó volt ez és ez a pillanat, amikor ezt meg amazt csináltunk.
Az elmúlt két és fél hónapban rengeteg barátot kerestem fel, hogy megpróbáljam enyhíteni a fájdalmam Enikő elvesztése miatt. Sok új barátot ismertem meg, akikkel rendszeresen eljárunk "bulizni", de ennek ellenére jelenleg képtelen vagyok új kapcsolat kialakítására.
Fáj, hogy elvesztettem egy olyan valakit, akit őszinte szerelemből vettem volna el feleségül, s akivel elterveztem a hátralévő életem. Belebuktam, s most nem tudom hogyan tovább. Enikőben egy olyan lányt ismertem meg, akit mindig is kerestem. Tisztában voltam a hibáival, de azokat elfogadtam, mert úgy szerettem ahogy van. A hibáival együtt adta meg azt az egészet, amelyet végül megszerettem. Elfogadtam őt és megpróbáltam alkalmazkodni hozzá.
Hibák természetesen bennem is voltak/vannak, de megpróbáltam megváltoztatni azokat, hiszen szükségem volt arra a lányra, akivel családot akartam alapítani. Hatalmas erőt adott nekem ebben, de sajnos nem volt elég időm rá, hogy kibontakozhassak.
Dóri őszintén beszél róla és a hozzá fűződő érzelmeiről. Csodálattal nézek rá, amiért ilyen kitárulkozó velem. Azt hiszem a gyerekszív áll a legközelebb Istenhez, az őszinteségük és közvetlenségük okán.
Megjegyzések
Megjegyzés küldése