Elveszve

Eredetileg az elmúlt hétvégén lehettünk volna együtt Dórival, de mivel beteg volt, ezért a kapcsolattartást elhalasztottuk pár nappal későbbre, míg jobban lesz. 

Dóri ezáltal hétfőn, kedden és szerdán lehetett nálam, és sajnos pont abban az időben, amikor odakint viharos szél fújt. Jó lett volna kirándulni a környéken, de mivel épphogy csak kilábalt a betegségből, ezért nem kockáztattuk meg, hogy a hűvös széltől visszaeseen a levertségbe. 

Hétfő

A kapcsolattartás első napját bevásárlással kezdtük. Ezután - bár odakint hétágra sütöt a Nap - az egész napukat otthon töltöttük, mert a viharos szélben nem akartam kockáztatni Dóri egészségét. Végül is nem baj, mert így is elfoglaltuk magunkat: mesefilmeket nézegettünk, elkészítettük közösen az ebédet, rajzolgattunk és Legoztunk.

Sült csirke és krumplipüré volt ebédre

Mesefilm nézés közben

Estére még letöltöttem Iván MekGregor kamu Micimackós filmjét, amit aztán nagy csodálkozva meg is néztünk. Nos, félelmetesen gagyi volt, de Dórinak bejött. Annyira lelkes volt tőle, hogy az eredeti Micimackót is meg akarta nézni. Ez utóbbit másnapra hagytuk.

Kedd

A második napunk valamivel eseménydúsabban telt: mivel fizunap volt, ezért Dórival elmentünk Kossuthfalvára a jussomért, majd átgurultunk Pesterzsébetre egy címre, ahol le kellett adnom egy csomagot. Ez Enikő munkahelye mellett volt egy utcányira, ezért Dórival elmentünk előtte, hogy megmutassam hol dolgozik. Dóri ekkor az ablakon át váratlanul megszólalt: - Szia, Enikő! - intett az épület felé, majd tovagurultunk az utunkra.

Úgy gondoltam, ha már Pesten vagyunk, kirándulhatnánk egy jót, de mivel erős szél fújt és Dóri nem akart a szélben sétálgatni (én sem), ezért hazafelé vettük az irányt. Így ejtettük útba a budaörsi IKEÁ-t, ahol vettünk pár dolgot, elsősorban egy zseblámpát és egy telefontöltő vezetéket, amelyekre nagy szükség volt itthon. Jah, meg még pár papírfüggönyt, hogy végre eltakarjam a lakást az esetleges éjszakai kíváncsiskodók elől. 

Dóri "potyautast" játszott

Az izgalmak ekkor kezdődtek, ugyanis bárhogy próbáltam Dórit maradásra bírni, csak-csak eltekergett mellőlem. Vagy féltucatszor kellett rászólnom, hogy ne hagyjon el, de mégiscsak sikerült elkóborolnia a forgatagban.

Hát jó, tanítsuk őt móresre...

Az egyik alkalommal nem szóltam rá, hanem hagytam, hogy menjen, amerre akar. Eleinte hiába integettem neki, hogy jöjjön vissza, ő mosolyogva odébb állt, majd eltűnt valamerre a tömegben. Vártam-vártam, nem jött vissza. Eltelt 2 perc, eltelt 4, majd eltelt 6, de csak nem akart visszajönni.

Mivel pont előttem állt három ikeás eladó, ezért megkérdeztem tőlük, hogy az elveszett gyerekeket hol lehet átvenni, mire még a válaszadás előtt Dóri sírva jelent meg az egyik polc mögött, egy jól öltözött úr kíséretében.

Amikor a Kicsikém megpillantott engem azon a helyen állni, ahol faképnél hagyott, zokogva rohant bele a karjaimba. Mint az az úr beszámolójából kiderült, Dóri sírva kérte meg őt, hogy keressék meg az apukáját, akit Máténak hívnak és a függönyöket nézegette, amikor elcsatangolt mellőle. 

Dóri később elmesélte, hogy a polcok között sétálgatott, majd átment egy ajtón, ahol egy tök más helyre került, ezután visszament, de máshová jutott, mint ahol volt és nem látott sehol.

Szegénykém nagyon kétségbe volt esve, de látszott rajta az öröm, hogy végül is megtalált. Ekkor elkezdtem a lelkére magyarázni, hogy mit rontott el és mire kell ügyelnie, ha megint előfordul egy ilyen eset. Elmondtam, hogyha elveszít engem szem elől, akkor ne engedje senkinek, hogy megfogja a kezét és elvigye onnan, ahol van, hanem ragaszkodjon hozzá, hogy hívjanak egy dolgozót vagy egy rendőrt, aki segít megtalálni a szüleit. Elmondtam, hogy aki azt mondja menjen vele ki a boltból és üljön be a kocsijába, mert elviszi haza (az általa megadott címre), annak ne higgyen el semmit, hanem ragaszkodjon hozzá, hogy hívja ki a rendőröket. 

Dóri látszólag megértette a lényeget, de azért jobbnak láttam megismételni az imént elhangzottakat. Ő figyelmesen hallgatott. Végül megkérdezte, hogy aggódtam e érte, mire azt feleltem, hogy igen, viszont tudtam, hogy megkerül (vagyis visszajön), mert okos leány.

Kicsikém a délután folyamán megkért, hogy menjünk el úszni, mert szeretne fürdeni velem a medencében. Ezzel kapcsolatban kicsit dilemmában voltam, mert a "betegsége" (legyen az bármi) még nem múlt el: arra panaszkodott, hogy fáj az egyik lába, azon belül is a csontja. Anya szerint ez egy amolyan "csontfájós influenza", amiről még nem hallottam, bár néha nekem is van olyan, hogy fájnak az izületeim vagy valamelyik csontom, amelyre viszont a melegvízű fürdő biztos kedvezően hat, mert nekem eddig bevált. Mellesleg Dórinak adtam egy mobiltelefont (amiben ugyan nincs kártya, viszont így örülhet, hogy így neki is van saját telefonja), amellyel világítani akart a sötétben. Épp ezért elmondta, hogy este menjünk fürdeni, hogy lámpázhasson az utcán és az udvaron.

Anyának nem mondtuk el, hogy elmegyünk a Vizes 8-asba, mert szerinte betegen nem tesz jót a gyereknek (gondolom mégjobban betegebb lesz), ezért az egész ügyet titokban kezeltük. Persze, ha Anya vagy valamelyik haverja-ismerőse-rokona olvassa ezt a bejegyzést, akkor simán lebukunk, de reménykedem benne, hogy megérti a helyzetünk, hogy a kislányommal kevés lehetőségünk adott a szórakozásra a kéthetenkénti kapcsolattartásom révén. Mert ugye, ha pont akkor "beteg" a gyerek, akkor nem mehetünk el sehová?

Dóri a fellegekben járt, amikor megérkeztünk a Vizes 8-asba, majd egy gyors vetkőzés után sikítozva vetette magát a hullámok közé. 

Pezsgőfürdőzés közben a kedvenc világítós labdájával

A sorozatos fürdőzésnek viszont már látszanak az eredményei, ugyanis Dóri teljesen önállóan indult útjára a nyakig érő vízben. A víz olyan mély, hogy lábujjhegyen állva még éppen nem merül el a szája a vízben, s míg eddig a segítségem nélkül nem mert a medence széléről bemenni a középre, most teljesen egyedül lépkedett át egyik oldalról a másikra. Eleinte ott álltam mellette és segítettem, ha kellett, de negyedórányi segédkezés múltán már ő maga utasította el a jelenlétem. 

Tehát míg én a forróvizes pezsgőfürdőben áztattam magam, Dóri keresztül-kasul járta a medencét. Persze mindvégig ugrásra készen álltam, hogyha netán elmerülne, akkor ott teremthessek mellette. Szerencsére erre nem került sor, mert a Kicsikém rendkívül ügyesen graszált a vízben. 

Néha mindeközben a karjaival is legyezett ide-oda, hogy megpróbáljon fennmaradni a vizen, vagyis kezdte elsajátítani az úszás alapjait, mondhatni, megtette ezirányban az első szárnycsapásait. Rém büszke voltam rá, valamint boldog, hogy ilyen örömteli programot találtam neki.

Dóri egyébként a gondolkodásában is sokat fejlődött az utóbbi időben, mert egyre választékosabban beszél. Rengeteg mindenre rákérdez és kíváncsi bizonyos szavak jelentésére. Épp ezért magam is olyan szavakat használok a vele való kommunikációm során, amit felnőttek szájából hallani leginkább, s amelyekre Dóri rendszeresen rá is kérdez, hogy mit jelentenek. Emellett pedig ha nagyon akar valamit, akkor olyanképp fordul hozzám, mint "Apaaa, kérlek szépen...".

Mintegy két órányit áztattuk magunkat a fürdőben, majd elindultunk haza. Dóri egyáltalán nem volt álmos, ezért megnéztük a Nyakigláb című mesefilmet. Mivel még ez sem álmosította el, úgy gondoltam, hogy ha tabletezhet egy keveset, az majd lecsukja a szemét, de tévedtem, mert előbb aludtam el, mint ő. Egy órányit szundíthattam, s Dóri még mindig a vasútipálya építő játékot nyomta. Muszáj voltam elvenni tőle és alvásra inteni, amit szerencsére első szóra meg is tett, majd mintegy percnyi idő múltán már horkolt is.

Szerda

Másnap reggel viszonylag későn kelt. Én már rég megkávéztam és kinyújtóztattam magam a friss levegőn, mire 8 órakor kikászálódott az ágyból. Odajött hozzám, majd az ölembe bújva végignyúltunk a kanapén mesét nézni. 

Viszont mivel dolgoznom kellett a laptopon, ezért kénytelen voltam egy időre magára hagyni a tévével. Megkért rá, hogy töltsem le neki az eredeti Micimackót, úgyhogy miután ez megtörtént, nyugodtan csinálhattam a dolgomat.

Micimackó után átvettük megint a tegnapi ikeás elveszési ügyet, méghozzá olyképpen, hogy én voltam a rabló, Dóri meg az eltűnt kislány. Eleinte csak mosolygott rajta, de miután látta, hogy én komolyan gondolom, ő is beleélte magát.

Ez abból állt, hogy Dóri pityergést imitálva szólongatta az apukáját, míg én voltam a gyerekrabló gonosz bácsi, aki segíteni próbált neki. Amikor Dóri mosolyra fakadt, akkor rákiabáltam, ő pedig eljátszotta a ráosztott szerepet. Persze elmondtam neki, hogy egy áruházban nem kiabálna rá a rabló, hanem elsősorban elcsábítja valamivel, majd beülteti a kocsijába és elviszi úgy, hogy soha többé nem találom meg. Dórinak eszébe jutott, hogy nem szabad velem jönnie, de mégiscsak jött. Ekkor rászóltam, hogy "Hééékááás, nem azt modtam, hogy nem szabad követned a rablót?".

Dóri nem értette.

- De Apa, húzod a kezem - mondta a szemeimbe nézve.
- Na és? Én most rabló vagyok és el akarlak vinni magammal. Igaz, hogy húzlak de ne hagyd magad.

Dóri nem értette.

- Kicsim, ki kell szabadítanod magad - adtam neki az instukciót.

Dóri erre elkezdte magát az ellenkező irányba húzni, de nem sokra ment vele, mert én voltam az erősebb.

- Kicsim, ilyenkor mit kell csinálnod, ha a rabló erősebb, mint te?
- Sikoltoznom kell? - kérdezte.
- Naná, hiszen te nem akarsz egy idegennel elmenni!

Dóri erre éktelen sikítozásban tört ki, én pedig odafordultam felé, majd felemelve a magasba magamhoz öleltem.

- Igeeen! Ez az, ezt kell csinálnod! - gartuláltam neki. - Ha valaki el akar téged vinni, akkor ne hagyd magad! Ha elkezd húzni vagy felkap és megfog, akkor torkod szakadtából sikíts, hogy meghallják az emberek!

Dóri örült, hogy ügyes volt, én pedig ismét elmagyaráztam neki, hogy mit kell tennie, ha baj van. A végén rátértünk arra is, hogy miről ismeri fel az igazi rendőröket, ugyanis megkérdezte tőlem, hogy mi van akkor, ha álrendőrök jönnek érte?

Szóval Dórival tanultunk egy kis önvédelmet, amit nagyon élvezett.

Sajnos az időnk letelt, de az utolsó órákban még elmentünk vásárolni az Aldiba, majd az Auchanban feladtunk pár csekket is. Ezután végül beültünk a helyi kínai büfébe ebédelni. 

Dóri mindvégig jókedvű volt, amely annak tudható be, hogy jól érezte velem magát.

Ebéd közben elkezdte énekelni a Télapó itt van-t, amitől a körülöttünk ülők mosolyra fakadtak. Dóri nagyon élvezte a sikert:

Persze azért az evésre is fordított időt:

Amikor Anya megjött, Dóri nem akart még hazamenni, bár nagyon örült az anyjának. Bele is bújt az ölébe. Ez annak a jele, amit már többször is mondott, hogy nagyon szereti a szüleit; szereti Anyát is meg Apát is.

A kapcsolattartás során ismét szót ejtett Enikőről, de erről már nincs kedvem mesélni, na meg amikor előző este felhívta őt Anya, akkor kérlelte, hogy szerdán is hagy aludjon nálam. Anya ezt nem engedte meg, míg másnap nap közben arra kérte, hogy hagy menjen haza később. Mivel ez sem lett nekünk megengedve, ezért szomorúan vette tudomásul, hogy csupán 3 napunk volt egymásra. Persze megígértem neki, hogy két hét múlva ismét együtt lehetünk, valamint ha nagyobb lesz, akkor majd akkor jöhet át hozzám, amikor csak akar. Gondolom Anya már nem fog egy 8-10 éves lányt folyton tiltani, ha az az apjához akar menni. 

Miután hazajöttem, nekiláttam az itthoni munkának, ami felgyüllemlett a három nap alatt. Mégiscsak hétköznap vagyunk, ugye.