Extra-Terrestrial
Kis csúszással ugyan, de rendben lezajlott a soron következő kapcsolattartásunk. Sok-sok dologról tudok beszámolni, csak kérdéses, hogy eszembe jut-e minden, miközben e sorokat írom.
Munka miatt az elmúlt hétvégi kapcsolattartás elmaradt, ezért Dórit csak szerda délután tudtam elhozni, ami egy péntek esti farsangi bulival zárult.
Szerda
Szerdán fél 5-re mentem érte, de mivel már sötét volt, ezért nem tudtunk elmenni sehová. Mondjuk egy Vizes 8-as belefért volna az időnkbe, viszont mivel egy barátom aznap költözött hozzám, ezért jobbnak láttam, ha inkább otthon töltjük az időt.
Ez vicces volt amúgy, mert a barátomra azt mondtam, hogy egy robot, amit Dóri el is hitt, s mivel a barátom is eljátszotta a robot szerepét, ezért egész este robotosat játszottak (végül persze reggelre elárultuk neki, hogy ő nem is robot igazából, de addig is jót mulattunk rajta. Dóri ezután is úgy volt vele, hogy egy robottal játszik, és mindvégig nevetett az egészen).
Aznap este filmeztünk, de nem tudtuk eldönteni, hogy milyen filmet töltsünk le, ami Dórinak is tetszene. Sorra vettük a vígjátékokat, akciófilmeket, horrort meg ilyesmiket (na jó, ez utóbbit nem), míg végül eszembe jutott E.T., a földönkívüli története, akit gyerekkoromban rettentően szerettem. A film 82-es évjáratú, és azt hiszem még moziban láttam, amikor 6-7 éves lehettem. Vajon a film tetszene egy négyéves gyereknek?
Míg a letöltéssel bajlódtam, Dóri Híradót nézett:
E téren az apjára ütött, az már biztos
Emlékszem, hogy anno, ovis és kisiskolás koromban élvezettel bámultam a politikai műsorokat. A korosztályom biztos emlékszik még a A Hét és a Panoráma című műsorokra. Ezeket minden egyes alkalommal szájtátva bámultam a tévében, mert lenyűgözött mindaz, ami a világban történik (Arafat és hasonlók). Nem tudom hogyan alakult ki bennem az érdeklődés az ilyen jellegű műsorok iránt, de az biztos, hogy ha töténelemről, politikáról vagy a természetről sugároztak valamit, én mindig a tévé előtt ültem. Szerettem Öveges professzort is meg a Van benne valamit, és nem lehettem több 6 évesnél. Azért tudom hány éves voltam, mert amikor a hetedik életévembe léptem, anyukámmal elköltöztünk máshová, amikor is tök más elfoglaltságaim lettek ezután: például megkezdtem az általános iskolát.
Szóval ovis koromban érdeklődve néztem ilyesmit, s lám, Dóri négyévesen a Híradót bámulja, mint az apja annak idején.
Sokan most biztos megbotránkoznak rajta, hogy egy ovis kislánynak nem való az ilyesmi, de talán azért teszik, mert maguk sosem élték át azt az élményt, amikor a világ kitárulkozik előttük.
-----------------------------
Most hagy szakítsam meg a történetünket valami olyannal, ami a gondolatmenetem megértését segítheti:
Nem tudom milyen aggyal születtem, de egész pici koromtól kezdve másképp tekintettem a világra, mint az átlagos gyerekek. Rengeteg emlékem van minderről, amit most sokan biztos nem fognak elhinni. Hogy miről is van szó...
Szóval, az a helyzet, hogy rengeteg emlékem van pár hónapos vagy egy-két éves koromtól kezdődően. Például konkrétan emlékszem egy csecsemőkori álmomra is, amitől felriadtam, sírni kezdtem, majd Anya és Apa ölbe véve megitattak egy pohár vízzel. Még arra is emlékszem, amikor tanakodnak rajta, hogy csak azért sírok az éjszaka közepén, mert szomjas voltam, de persze tudtam jól, hogy nem a szomjúság, hanem a rossz álom miatt sírok, csak épp nem tudtam nekik elmondani, mert még nem tudtam beszélni.
Amikor ezt egy fórumon elmeséltem, akkor nekem támadtak, hogy ez hülyeség. Az egyik résztvevő reagálása:
Illuzió, igen. Talán túl sok sci-fit nézett az illető, nem? Mesélnek róla, én meg beépítem a tudatomba. Mert ez így működik, ugyebár...
És 8-an lájkolták a hozzászólását, akik elhiszik ezt a baromságot. Persze hogy miért ne emlékezhetnék egy csecsemőkori álmomra (amit a szüleim nem beszélhettek belém, hiszen nem ők látták a szemeik előtt az álmomat), azt már nem fejti ki, de tényként kezeli. Arról nem is beszélve, hogy a szüleimmel nem nagyon beszélgettünk a gyerekkoromról, tehát nem építhettem be semmit.
A csúcs, amikor hozzáfűzi:
Tehát vannak még hasonló emberek, mint én, akik hasonló emlékekkel élnek, erre mit csinál ez az átlagos gondolkodású némber? Agyon cikizi a másikat - tehát kineveti, megveti, kigúnyolja mindazért, mert emlékszik valami olyanra, amire a legtöbb ember nem.
A ráadás:
És ezeknek van szavazati joguk...
Tök vicces.
Ha tényleg nem emlékszünk semmire a csecsemőkorunkból és tényként kell kezelni ennek a csökött agyú birkának a mondandóját, akkor vajon - elnézést a szóért, de - mi a faszért gügyögünk a gyerekeinknek babakorukban?! Tök felesleges, nem?! Hiszen semmire nem fog emlékezni amúgy sem...
Ha tényleg nem emlékszünk semmire a csecsemőkorunkból és tényként kell kezelni ennek a csökött agyú birkának a mondandóját, akkor vajon - elnézést a szóért, de - mi a faszért gügyögünk a gyerekeinknek babakorukban?! Tök felesleges, nem?! Hiszen semmire nem fog emlékezni amúgy sem...
Végül is a lényeg az, hogy rengeteg emlékem van babakoromból, mint például ez az álom-emlék is, és még hosszasan sorolhatnám az eseményeket.
Úgy vélem, hogy különleges emlékezőképesség alakult ki bennem, amit esetlegesen a kislányom is örökölt. Anya szerint nem kéne vele ilyen műsorokat és filmeket nézetnem, de amikor a gyereket érdekli és - kis túlzással - "hisztizik" érte, akkor nem tudom eldönteni, hogy tiltsam tőle ezeket vagy engedjem.
Nem horrorról vagy pornóról beszélek, hanem olyan műsorokról, amelyekből tanulhat.
És Dórit érdekli mindez, és nem tudom elhinni, hogy ettől rémálmai lennének vagy rossz magaviselet alakulhatna ki benne. Szerintem erről egyáltalán nem létezik semmiféle pszichológiai tanulmány (én eddig legalább is nem találtam ilyet). Mellesleg úgy hiszem, hogy a legtöbb ember a Földön olyan csökött értelemmel rendelkezik, mint a feljebb már bemutatott díszpéldány, eképp pedig nagy eséllyel kerülhet ki valamelyik keze közül egy olyan könyv, ami a csecsemőkori álmunkra való emlékezés képességét cáfolja. Itt nem arról beszélek, hogy mondjuk a halálom után a lelkem egy ismeretlen univerzumba látogatott el, ahol azt mondták nekem, még korai meghalnom és vissza kell jönnöm, s lám feléledtem, majd elmeséltem mit láttam. Nem, nem erről beszélek, hanem egy egyszerű csecsemőkori álomról, amit sokan kétségbe vonnak.
-----------------------------
Tehát Dóri különleges lány, aki négyévesen a Híradót nézi. De megemlíthetem még azt is, hogy érdeklik a háborúk, a katonák, a fegyverek, a túlvilág, az űrhajók, a naprendszerek, a bolygók, a házépítés, a pénzügyek, az orvostudomány... és érdekli őt Jézus élete is, amelyről már rengeteget írtam korábban. Például ha elmegyünk egy templom mellett, akkor mindig be akar menni, hogy Jézus közelében legyen és köszönhessen neki. Az anyja persze tiltja ettől, mert a felfogása szerint a templom és az Egyház az Ördög műve vagy mi, de ezzel a gyereket zárja ki egy olyan csodálatos világból, amit csak kevesen érthetnek meg.
Valószínűleg földönkívüli vagyok, akinek nem sok keresnivalója van ebben a világban, mert másképp gondolkodik dolgokról, ki tudja. Talán a lányom is hordozza azokat a géneket, amelyek képviselnek valami mást, amiről nem tudjuk, hogy mi.
Miért van az, hogy valaki emlékszik dolgokra, míg mások nem? Miért tiltják a gyerekeket olyantól, ami amúgy érdekli őket? Ennyire lenézzük a gyerekeinket?
Na mindegy, nem is rágódom ezen annyit, mert már így is elvittem a témát az elbeszélésről.
Dóri tehát nézte a Híradót, én pedig elkezdtem letölteni egy filmet, méghozzá az E.T.-t, amely egy bályos kis földönkívüliről szól. Úgy vélem mindenki ismeri a filmet.
Kicsikémnek annyira tetszett, hogy mindvégig érdeklődve figyelte, s közben egyfolytában kérdezősködött, hogy mi miért történik.
Felnőtt fejjel újranézve a filmet azért elmondanám, hogy számomra rettentően gagyinak hatott. És nem azért, mert régi, hanem mert a rendkívül eredeti alaptörténet ellenére rettentően rossz volt a vágás, béna a forgatókönyv és ócska a rendezés. Spielberg jól kigondolta a Földre tévedt kis cukiság kalandját, viszont a megvalósítása már bugyutára sikeredett, holott a rendező ennek előtte már vászonra vitt pár igazán jó és klasszikus alkotást. Ennek ellenére persze ez a film is hatalmas sikert aratott, viszont botrányosnak tartom, hogy a kitalálója elzárkózik mindenemű újrafeldolgozástól vagy folytatástól. Számomra érthetetlen, mert tényleg egy eredeti ötletről van szó.
Dórinak amúgy nagyon tetszett a film, és még elalvás előtt is erről beszélt. Folyamatosan az idegen lényekről kérdezősködött, meg hogy miért hagyták E.T.-t a Földön, miért halt meg és miért éledt föl, satöbbi. Láthatóan a hatása alá került.
A szerda esténk ezután vacsorával, majd alvással zárult.
Csütörtök
A második napunk kisebb utazással telt, ugyanis Dóri játszótérre akart menni a Nagy Városba, Budapestre.
Így tehát elmentünk a Margitszigetre, ahol a Komjádi mögötti játszótéren lyukadtunk ki. Itt két és fél órát töltöttünk el.
(Rohadtul utálom a "lyuk" és "lyukadni" szavainkat, mert idegesít az ypszilonos j léte, ami a szó elején rendkívül butának hat)
Dóri út közben kérdezősködött a Margitszigetről. Kíváncsi volt pár dologra, minthogy a Margitsziget az sziget-e és hogy hol kell átmenni rá, valamint érdeklődve hallgatta, amikor a híd névadójáról, Szent Margitról meséltem. A Duna kifejezetten elkápráztatta, hogy milyen nagy annak sodrása és hogy a város annak két partján terül el. Kár, hogy az erről való diskurzusunkat nem tudom olyan részletességgel ábrázolni, ahogy az valójában megtörtént.
A játszótéren mindenhová követtem Dórit, de egy idő után elkezdtem átfagyni, hiszen míg ő folyamatosan mozgott és melegen tartotta magát, én az ácsorgásban dideregni kezdtem. Mivel Dóri is jelezte, hogy éhes, ezért véget vetve a játéknak, elindultunk ebédelni.
Anno a közelsége miatt rengeteget jártam a Jászai Mari téri Mekibe, úgyhogy kézenfekvő volt, hogy oda üljünk be. Dóri amúgy is sült krumplit akart enni, ezért nem volt nézeteltérés köztünk az éttermet illetően.
Kicsikém mostanában folyton a pénzkérdés körül faggatózik. Kíváncsi mi mennyibe kerül, mit mire lehet átváltani, érdeklik az arányok, a mit lehet venni ennyiért kérdéskör, és a többi. Megnézte az étlapot, majd érdeklődve kérdezősködött az árakról. Amikor fizettem, azt kezdte el szemlélni, hogy az átadott papírpénzből mennyi aprót kapunk vissza. Ma például megkérdezte azt is, hogy mennyi forintért tankoltam meg a kocsit, és abból a pénzből mennyi sajtburgert lehet venni. Ez jó alkalom volt arra, hogy elmagyarázzam neki mennyi pénzt keresek egy hónapban, mennyiszer tudok tankolni, és mennyi pénzbe kerülnek azok a dolgok, amiket megveszek neki. De kitértünk a villanyszámlára és a telefondíjra is, amik szintúgy sok pénzbe kerülnek. Remélem kapizsgálja már a dolgokat.
A Meki után lassan elindultunk haza. Kicsikém még szeretett volna flangálni a városban, de erre akkor mondtam nemet, amikor kijelentette, hogy vigyem a nyakamban, mert képtelen tovább gyalogolni. Ez kábé úgy nézne ki, hogy én lennék a málhás szamár, míg ő csak marcangolja a hajamat és összerugdossa a kabátom, ezért sajnálatosan, de nemet kellett mondanom. Nyáron még oké a dolog, amikor egy szál pólóban vagyok, de pulcsiban, kabátban, hátizsákkal túlontúl körülményes a feladat. Persze az is közrejátszott a döntésemben, hogy hozzá kell szoknia ahhoz, hogy a saját lábán járjon. Úgy nem lehet várost nézni, hogy folyton cipelteti magát, nemde?
Kicsit ide kívánkozik, hogy elmondjam: Dóri mostanában sokszor mondja (igazából állandóan), hogy ezt meg azt vegyek meg neki, fizessek ki mindent, amire ő vágyakozik, de én folyton azzal rázom le, hogy erre nincs pénz, arra nincs pénz, ezt kell kifizetni, azt kell kifizetni, meg ilyenek. Ő tavaly már megjegyezte, hogy többet kellene dolgoznom és akkor több pénzem lenne, de hát azóta szinte minden nap dolgozom, és az ebből befolyt pénz olyan dolgokra megy el, ami kötelező. Köztük van a vele való kapcsolattartás is, aminek a költsége 15-20.000 forint egy hétvégére. Nem kevés, ha a fizetésemet vesszük alapul.
Mindezt azért említem meg, mert Dóri mostanában nem olyan nagy kedvvel jön át hozzám, mint korábban. Vagyis jó kedvvel, de kissé távolságtartó lett velem, merthogy nem kapja meg mindazt, amit az apja eddig megvett. Régebben mindig kapott Kinder-tojást, míg most fele annyiért inkább olyan csokit veszek, ami jobb is, finomabb is, valamint több. Tehát gazdaságosabb minden szempontból nézve. De megemlíthetném azt is, hogy Dóri sok-sok felesleges dolgot vetetne meg velem, aminek se füle, se farka nincs, csomó kacat, amihez egyszer hozzányúl, majd amikor a kocsiban leteszi maga mellé, akkor már el is felejti és többé eszébe sem jut. Sok kacat, nem is lényeges.
Mostanában például akkor keres meg, ha kell neki valami, különben pedig nem is érdekli, hogy mi van velem. Persze ez így nem teljesen igaz, de azt hiszem érthető, hogy mire akarok kilyukadni. Azt hiszem hozzászoktattam őt, hogy a nálam töltött idő alatt bármit megkaphat tőlem, amit csak akar, és hogy ezt most fokozatosan korlátozom a számára, már nem is olyan lángolóak az érzelmei, mint korábban.
Ennek mondjuk pár dolog ellent mond, de mégis felsejlik bennem néhanap az érzés, hogy ezért változott meg Dóri. Vagy csak azért lett más, mert komolyodik és érettebb lett? Talán csak én látom másként a viselkedését?
Amikor hazaértünk, nekiláttunk ebédet sütni. Dórikám sült csirkét akart sült krumplival, ezért amikor az elkészült, csorgó nyállal ült le az asztal elé.
Imádja a sült csirke bőrét, amit a legtöbb lány fintorogva szed le a húsról. Ő nem ilyen, mert imádja. Most is az első volt, hogy befalja, aztán kérdezte,hogy van e még bőr valahol. Számomra különös, mert tényleg úgy emlékszem, hogy a környezetemben senki sem eszi meg a bőrét.
A nap hátralévő részében Legoztunk, robotosat játszottunk, tévéztünk. Elég hamar ránk esteledett, ezért már nem moccanhattunk ki a házon kívülre.
Késő este Dóri fürdeni akart, de egyúttal filmet is akart nézni, amit épp akkor töltöttünk le. Szerette volna, ha vele fürdök, de mivel kisebb munkám akadt otthon, ezért egyedül kellett volna pancsolnia, hogy addig is elintézhessem, amit kellett. Kérdeztem is tőle, hogy akar-e most fürdeni vagy csak a filmezés után, amit ő úgy adott tovább az anyjának, hogy nem akartam lefürdetni. Kis félreértelmezés volt az egész, mégis úgy teremtett le másnap az anyja, minthogy én fürdés nélkül akartam lefektetni Dórit. Mindegy, már kezdem megszokni az ilyen jellegű vitákat.
Végül előbb filmeztünk, majd utána Dóri pancsolhatott a kádban, kívételesen most egyedül, de úgy, hogy majdnem mindvégig mellette voltam. Kicsikém nem is akart sokáig a kádban maradni, ami azt bizonyítja, hogy szeret velem fürdeni.
A film egyébként a Solo volt, amit a gyerek eleinte nézegetett, majd megunva inkább Legozott a szőnyegen. Később el is mondta, hogy buta és unalmas film volt. Azt hiszem ezzel egyet tudok érteni.
Késő este kerültünk ágyba. Lánykám még tabletezni akart még, ezért leszedtem neki pár új játékot, amivel nem tudom mennyi ideig játszott, mert egész egyszerűen elaludtam, ahogy lehajtottam a fejemet a párnára. Dórikám ébresztett fel, hogy segítsek neki a játékban, s ekkor vettem észre, hogy este fél 10 van. A segítség helyett inkább kikapcsoltam a tabletet, s álomra hajtottuk a fejünket.
Nem sokkal később arra ébredtem, hogy valami böködi a vállamat. Amikor kinyitottam a szemem látom, hogy Dóri mellettem ül, s csukott szemmel nyomkodja a karomat, vagyis alvás közben tabletezik rajtam. A tablet az éjjeli szekrényen pihent, Kicsikém pedig azt álmodta, hogy játszik rajta. Amikor megpróbáltam felébreszteni, ő váratlanul elsírta magát. Hol kinyitotta a szemeit, hol pedig becsukta, közben pedig sírt, s összefüggésteleül beszélt. Nagy nehezen rábírtam, hogy mondja el mi bántja, mire félálomban elmondta, hogy fáj a lába. Emlékszünk még ugye: Anya szerint "csontfájós influenzáról" van szó, ami badarság eleve, na meg már nem is volt beteg a gyerek. Sokak szerint a növekedéstől fordulhat elő, hogy valakinek fájnak a végtagjai, de mivel Dórinak már egy hónapja ugyanott fáj, ezért gyaníthatóan másról lehet szó.
Nyomban fel is hívtam Anyát telefonon, hogy elmondjam az esetet, mert félek, hogy nem a növekedés miatt fáj Dóri lába. Végül abban állapodtunk meg, hogy elvisszük Dórit dokihoz, hogy komolyabban kivizsgálják őt (vért vegyenek vagy ilyesmi), nehogy egy lappangó betegség előjelével álljunk szemben, ami később váratlanul súlyt le ránk.
Dóri szerencsére hamar visszaaludt, de kicsit aggasztott, ahogy láttam őt álmában játszani, majd sírni.
Péntek
Rossz alvó vagyok, ezért már hajnali 4-kor talpon voltam. Dóri 8-kor kelt fel, majd mesenézéssel indította a napot. Elmondta, hogy szeretne uszodába menni, ezért nem volt kérdéses, hogy mivel üssük el a délelőttünket.
Ismét a Vizes 8-asban köttünk ki. Hihetetlen, hogy ez a csöpp kis csajszi mennyire rajong a vízért. A welness részleg melegvizes medencéje épp a nyagáig ér, s így is lábujjhegyen kell járnia benne kitartott állal, de mégsem hagyta, hogy segítsek neki a pancsolásban. Szinte elzavart maga mellől, hogy ne legyek útban, amint keresztül-kasul bejárja az egész medencét.
A medencében senki sem volt rajtunk kívül, s egyedül a szaunákat használták páran. Azért szeretem a délelőtti órákat, mert így nem zavar minket senki, de mi sem zavarunk másokat, amikor fröcsköljük egymásra a vizet.
Vittem egy úszószemüveget, Dóri pedig ámulva nézegette vele, amint a padlóból feltörő vízsugarak buborékoszlopogat eregetnek a magasba. Egy ideig nem is akart feljönni a víz alól, vagyis lebukkant pár másodpercre, majd amikor feljött levegőt venni, ugyanezt ismételte meg párszor.
Később megérkezett egy csapat gyerek, akik közül az egyiktől elkértük a vízipisztolyát, amivel Dóri elkezdett mindenkit lesorozni. Ekkorra már pár idősebb vendég is jelen volt, akik ugyanúgy kaptak a vízből, mint én. Nem nézték jó szemmel.
Két és fél órát fürödtünk. Dóri mondogatta, hogy éhes, de amikor indulásra intettem, hogy menjünk haza ebédelni, akkor inkább maradni akart. Végül persze elindultunk, de előtte a szemközti boltban még vettünk pár Zserbót. Eleinte nem akart belőle enni, mert nem ismerte ezt a fajta süteményt, de amikor az unszolásomra mégis evett egy falatot, akkor magába tömte az egyik hatalmas, téglalap alakú nyalánkságot. Azt hiszem ezzel rátaláltunk egy olyan süteményre, amivel le lehet őt venni a lábáról. Mondta is, hogy nagyon ízlett neki, aminek örültem. Erről eszembe jut, hogy Édesapám felesége készíti a világ legfinomabb Zserbóját...
Egyből persze nem hajtottunk haza, mert még el akart menni abba a cukrászdába, ahol időnként az anyjával szoktak enni egy-egy Sacher tortát. Nem kellett nagyon kéregetnie, mert örömmel vittem el.
Amikor Dóri befalta az adagját, kérlelni kezdett, hogy hagy egyen belőle mégegyet. Én pedig úgy voltam vele, hogy vennék neki meg nem is: öröm látni, ha a kedvében járhatok valamivel, viszont nem akartam, hogy édességgel lakjon jól, amikor otthon vár ránk az ebéd. Mert ugye az uszodánál már befalt egy Zserbót, itt pedig egy tortaszeletet, ami azt hiszem egy napra bőven elegendőnek kell lennie.
Amikor Dóri rájött, hogy nem lesz újabb szelet, akkor elkezdte rágni a tányérja szélét:
Ilyenkor folyton eszembe jut Enikő intelme: következetesség. Vagyis ne hagyjam magam, amikor a gyerek ki akar tőlem csikarni valamit, mert én vagyok a szülő, ő pedig a gyerek.
Oké, van igazság ebben, de amióta elkezdtem alkalmazni a következetesség szabályait, azóta Dóri is másképp viselkedik velem. Őszintén szólva nem tudom mitévő legyek, mert a kéthetenkénti találkozás annyira kevés, hogy az sem nevelésre, sem barátságra nem elegendő idő.
Mostanában úgy érzem, hogy Dóri nem tekint rám a közeli szerettére, hanem csak egy dolog vagyok az életében, akihez időnként menni kell. Bár ez így meglehetősen erős kifejezés, de valami hasonló játszódhat le benne. Elmondása alapján tudom, hogy az anyja egyfolytában szid előtte, aki mindig hülyézi az apját, tehát még az is lehet, hogy valami ilyesmi áll a háttérben.
Tegnap például a reggelihez nem almalevet, hanem tejet adtam Dórinak, aki azért nem akart belőle inni, merthogy az anyja megtiltja, hogy tejet igyon. Anya szerint a tej nem egészséges, ezért nem is ihat. Beteges agyrém az egész, de világosan látszik, hogy Anya mennyire uralja őt, és mennyire a saját beteges világára akarja formálni. Ehhez lennék az ellensúly magam, de ahhoz viszont kevés időt tölthetek el vele, hogy érdemben változtathassak a dolgokon.
Elmondtam Dórinak, hogy én naponta egy liter tejet iszom és sosem vagyok beteg (bár tavaly két hónapig szenvedtem tüdőgyulladástól, amit alig hevertem ki), és a tejben rengeteg vitamin van meg egyébb nyomelem, amire szüksége van a szervezetnek. Egyébként épp jó példa a tej egészséges mivoltára, hogy amikor régen a kutyám patkánymérget evett és elkezdett rosszul lenni tőle, akkor annyi tejet itattam meg vele, ami végül meggyógyította. Ugyanis a tejben rengeteg K-vitamin van, ami a méreg ellenszere.
Elmondtam Dórinak azt is, hogy a tejben rengeteg kálcium is van, ami például erősítené a csontjait, s talán nem fájlalná állandóan a lábát. Hozzátettem, hogy a kálcium a csont egyik segítője, és ezt szaros tablettákból nem fogja tudni pótolni.
Végül meggyőzhettem őt a tej fontosságáról, mert a korábban elé tett pohár tejet az utolsó cseppig kiitta. Ennek annyira megörültem, hogy végül kaphatott egy pohár almalevet is, amit annyira szeret.
A péntekünk hátralévő része végül beszélgetéssel, Legozással és tabletezéssel telt.
Sajnos délután 4-re már haza kellett őt vinnem, mert Anyával farsangra készülődtek.
Farsang
Anya nemtetszése ellenére viszont elmentem az ovis rendezvényre.
Emlékszünk rá, mert írtam róla: múlthéten még nem emlékezett rá, hogy hol lesz a farsang, mert nem akarta, hogy elmenjek a LÁNYA bulijára, de végül bevallotta, hogy a Művházban tartják meg.
(Mint tudjuk, Dóri az ő lánya egyedül. Ha beszél róla, akkor mindig "lányom"-ként nevezi meg, míg én "lányunk"-ként, tehát egyértelmű, hogy úgy tekint a gyerekünkre, mint aki fölött egyedül ő hivatott rendelkezni a kapcsolattartási időn kívül (de még abba is bele akar szólni). Magyarán mindenféleképp kizár az életéből, mert "fasznak" és "fogyatékosnak" vél. Ezt ő mondja, nem én. Lásd: Lassan telnek a napok)
Esős időre állt péntek este, ezért értük mentem kocsival, hogy felvigyem őket a rendezvényre. A Művház tele volt gyerekekkel és azok szüleivel, s épp akkor értünk oda, amikor a műsor elkezdődött.
Ámultam-bámultam, amikor Dórit megpillantottam a balerinás ruhájában.
A műsor tulajdonképpen annyiból állt, hogy a gyerekek egymás kezét fogva körbe-körbe táncolgattak, így sajnos nehéz volt Dóriról éles és jó minőségű képet készíteni.
Mindvégig őt nézegettem és mosolyogtam rajta, mert olyan gyönyörű volt abban a ruhában, amit az alkalomra felvett. Annyira megmelengette a szívemet, hogy még a szemem is könnybe lábadt örömömben. Hát lehet egy apának ilyen szép lánya?
Ami igencsak meglepett, hogy ellentétben velem, Anya nem volt kíváncsi a lányára előadás közben, hanem mindvégig egy barátnőjével beszélgetett a hátsó sorok között. Én éltem-haltam a látványért, hogy Dóri műsorát láthatom, míg Anyának fontosabb volt beszélgetni. És ugye nem akarta, hogy elmenjek a farsangra, ahol egyébként több száz szülő fényképezte a gyermekét.
Talán apróságnak tűnik egy ilyen óvodás rendezvény, de számomra fontosabb volt bárminél, amit csinálhatnék ehelyett. Hogy ne legyek ott a gyerek akármilyen műsorán, az kizárt, nemhogy valami ismerőssel dumcsizzak a fal mellett.
Tudom, hogy ő minden nap a gyerekkel van és talán unalmasnak találja már egy ilyen műsoron is részt venni, de akkor legalább nekem ne akarjon keresztbe tenni azzal, hogy megpróbálja eltitkolni előlem a farsangot.
Dóri egyébként a tombolán nyert egy hatalmas rózsaszín My Little Pony-t. A képen ugyan még nem látszik, de amúgy nagyon örült neki:
Az ovis rendezvény vége előtt indultunk el haza, mert Anya nem akarta megvárni a végét. Dóri még maradt volna tovább is, és elkezdte kérlelni az anyját, hogy hagy mehessen még vissza táncolni. Anya nemet mondott, míg én nagy nehezen rábírtam, hogy csak öt perc erejéig engedje meg neki. Végül igent mondott rá, így Dórikámmal visszamentünk a tömegbe, ahol az egyik óvónéni engem is berántott maguk közé a tömegbe. Így alakult ki az a helyzet, hogy Dóri végül az apjával is táncolhatott egyet. Sajnos ezt nem örökítette meg senki...
Mintegy negyed óra múltán mentünk vissza Anyához, majd egy gyors felöltözés után elvittem őket haza.
A kocsiban ülve Dóri megemlített egy kisfiút, aki Darth Vader jelmezbe volt felöltözve. Megkérdeztem tőle, hogy látta már a Star Wars-ban Darth Vadert? Dóri erre elmondta, hogy nem, míg Anya hozzátette, hogy ahhoz ő még túl kicsi. Erre elmondtam, hogy ha nem is Darth Vader-es Star Wars-ot néztünk tegnap, de a Solo-ba belenéztünk egy kicsit. Anyának erre több se kellett ahhoz, hogy ismét leteremtsen engem, mondván, hogy minek nézetek vele ilyesmit, amikor ahhoz még kicsi. Erre azt feleltem, hogy vicces film, amiben sok az üldözés meg az akciójelenet, de egyáltalán nem félelmetes, mint ahogy azt hiszi, ráadásul mint kiderült, Dórit le sem kötötte és inkább Legozott, minthogy végignézze.
Anya ismét elmondta, hogy szar apa vagyok, én pedig nem foglalkoztam vele mit mond, mert az ő lelkivilága vajmi keveset hasonlít az enyémre a megrögzött és merev gondolkodásmódjával együtt.
Nem tudom egyébként, hogy miért beszélnek Darth Vader-ről, ha amúgy meg nem is tudhatja, hogy az kicsoda-micsoda.
Dórit érdekli a világűr, az űrlények, a bolygók és galaxisok, érdekli a tudomány, a történelem, az akció és a katonák-lovagok-sárkányok világa, ezért nem értem, ha ő maga kíváncsi és cseppnyi jelét sem mutatja a félelemnek, akkor miért ne nézhetne meg egy amúgy nemcsak felnőtteknek szóló méltán népszerű filmet.
Emlékszem rá, amikor a nővérem ovis koromban elvitt moziba megnézni a Volt egyszer egy vadnyugatot. Alig voltam 5-6 éves, de teljesen letaglózott az a képi világ, ami a moziban fogadott. Onnantól kezdve szerettem meg a westernt, mint műfajt, mert egy olyan más világot mutatott be, amit a koromnál fogva amúgy senki sem mesélt volna el nekem a szüleim közül. Pedig emlékszem rá, hogy ijesztő volt, csakúgy, mint a Ben Hur. Mindezeket ovisként láttam, de még számtalan hasonló filmet ültem végig ezelőtt és ezután. És megszerettem!
A cowboyokra később példaképekként tekintettem fel, és azóta is, ha meghallom a Vadnyugat zenéjét, szinte visszarepít a múltba az élmény, amit akkor szívtam magamba, amikor megláttam az erről szóló képsorokat.
Épp ezért nem hinném, hogy Dórinak bármi baja esne egy olyan filmtől, amiben egyébként nincsen semmiféle vérengzés, viszont egy olyan világot tár a szemei elé, amely amúgy nincs. Szerintem az Avatar például kifejezetten tetszene neki.
Talán tévedek, nem tudom, de úgy gondolom, hogy ha nem a szokásos mesékkel untatjuk, akkor felkészültebben léphet az iskolás korba, ahol már tisztában lesz a fogalmakkal. Például épp tegnap előtt beszélgettünk az űrutazásról az E.T. kapcsán, hogy hát ő is űrhajót szeretne építeni és el akar menni a Marsra. Erre el kellett neki mesélnem, hogy mit jelent űrhajót építeni és milyen biztonsági kockázatai vannak az űrutazásnak. Leesett állal hallgatta az űrhajózás mibenlétét, és kétlem, hogy inkább Bogyó és Babócát nézett volna helyette.
Dóri egy ilyen lány. Egy földönkívüli.
Nem tudom ki hogyan tekint a gyermekére, de azt hiszem, hogy túl konzervatív módon nevelik őket a legtöbben. Anno, amikor óvódás voltam, Édesapám rendszeresen vitt el engem várakba, kastélyokba és templomokba, hogy meséljen a régmúlt korok emlékeiről. Pont úgy, ahogy én teszem Dórival, és ennek semmi köze ahhoz, hogy én fiú vagyok, ezért fiús dolgokba vittek bele. Bizonyíték erre például az, hogy rengeteg régész vagy történész nő él köztünk, akik élnek-halnak a szakmájukért. Ha annak idején nem visz moziba a nővérem, vagy nem foglalkozik velem ilyen téren az Édesapám, akkor nagy valószínűséggel nem írnék történelmi témájú cikkeket a Budapest történelmével és műemlékeivel foglalkozó honlapomra. Az, hogy végül nem lett belőlem tudós történész, a későbbi családi tragédiámnak tudható be és nem annak, hogy nem foglalkoztak velem eleget.
Ki tudja milyen hatást gyakorol Dórira mindezen virtuális tapasztalat a későbbiekben?
Dóri szereti a mesefilmeket, de ha választani lehetne, akkor inkább a tudományosabb művek közül szemezgetne valamit.
Sok mindent kell még neki megtanítani, s amit én nyújtok vagy nyújtani tudok, az csak egy vékonyka kis szelete mindannak, ami a világegyetemet jelenti. És valljuk be, hogy porszemek vagyunk mindannyian abban az univerzumban, ami körbevesz minket. A tudása egy részét adják a szülei, másikat az iskola, s egy jelentőset a tapasztalat, amelyet majd felszed az élete során.
Nem tudhatjuk mivé válik majd a későbbiekben, de azt tudom, hogy a mozizás és apám tanításai megadtak számomra egy olyan lökést, amelynek alapján jó emberré válhattam. Tudom, ezt az exeim másképp látják, de szerencsére nem az ő véleményük a mérvadó.
Én már letettem valamit az asztalra, amit az ellenzőim közül kevesen mondhatnak el magukról.
És pont ezt szeretném átadni a lányomnak, amelybe sok más dolog közül az is beletartozik, hogy néha "akciófilmeket" nézünk. Elenyésző dologról van szó, de mégis formálják őt egy kedvező irányba.
Dórival ismét beszélgettünk az elkövetkezendő nyárról, amit már mindketten várunk. Várjuk a jó időt, hogy végre kimozdulhassunk a négy fal közül és világot lássunk.
Mint sejtettem, a kapcsolattartás nagy részéről már megfeledkeztem, mire elértem e sorok végéig. Sajnos nem tudom nagy részletességgel memorizálni a bő két nap eseményeit, ezért elnézést kérek.
Dóri kérdezte, hogy mikor találkozunk legközelebb, mire elmondtam, hogy két hét múlva, amire lekonyult a szája. Belegondolva a dolgokba viszont belátom, hogy tévedtem és félretájékoztattam őt, hiszen a mostani hétvégénk lenne a köztes hétvége, azaz jövőhéten elvileg már ismét együtt lehetünk. Ugyanis a múlt hétvégét tettük át hétköznapra, ami most telt le pénteken.
Juhé, akkor már nem is kell sokat aludni :)
Kicsikémnek annyira tetszett, hogy mindvégig érdeklődve figyelte, s közben egyfolytában kérdezősködött, hogy mi miért történik.
Amikor először pillantjuk meg a földönkívülit
Felnőtt fejjel újranézve a filmet azért elmondanám, hogy számomra rettentően gagyinak hatott. És nem azért, mert régi, hanem mert a rendkívül eredeti alaptörténet ellenére rettentően rossz volt a vágás, béna a forgatókönyv és ócska a rendezés. Spielberg jól kigondolta a Földre tévedt kis cukiság kalandját, viszont a megvalósítása már bugyutára sikeredett, holott a rendező ennek előtte már vászonra vitt pár igazán jó és klasszikus alkotást. Ennek ellenére persze ez a film is hatalmas sikert aratott, viszont botrányosnak tartom, hogy a kitalálója elzárkózik mindenemű újrafeldolgozástól vagy folytatástól. Számomra érthetetlen, mert tényleg egy eredeti ötletről van szó.
Dórinak amúgy nagyon tetszett a film, és még elalvás előtt is erről beszélt. Folyamatosan az idegen lényekről kérdezősködött, meg hogy miért hagyták E.T.-t a Földön, miért halt meg és miért éledt föl, satöbbi. Láthatóan a hatása alá került.
A szerda esténk ezután vacsorával, majd alvással zárult.
Csütörtök
A második napunk kisebb utazással telt, ugyanis Dóri játszótérre akart menni a Nagy Városba, Budapestre.
Így tehát elmentünk a Margitszigetre, ahol a Komjádi mögötti játszótéren lyukadtunk ki. Itt két és fél órát töltöttünk el.
(Rohadtul utálom a "lyuk" és "lyukadni" szavainkat, mert idegesít az ypszilonos j léte, ami a szó elején rendkívül butának hat)
A Margit híd korlátjáról nézzük a várost
Dóri út közben kérdezősködött a Margitszigetről. Kíváncsi volt pár dologra, minthogy a Margitsziget az sziget-e és hogy hol kell átmenni rá, valamint érdeklődve hallgatta, amikor a híd névadójáról, Szent Margitról meséltem. A Duna kifejezetten elkápráztatta, hogy milyen nagy annak sodrása és hogy a város annak két partján terül el. Kár, hogy az erről való diskurzusunkat nem tudom olyan részletességgel ábrázolni, ahogy az valójában megtörtént.
Közös fotó Apával
A vár, ami a játszótérre betévedőt fogadja
Az apró kis lábaknak ez egy igazi akadálypálya
A kötélpálya már gyerekjátéknak számít
A farkas elől a várpincébe menekült
Hintázás egy kisfiúval
A torony tetején
A játszótéren mindenhová követtem Dórit, de egy idő után elkezdtem átfagyni, hiszen míg ő folyamatosan mozgott és melegen tartotta magát, én az ácsorgásban dideregni kezdtem. Mivel Dóri is jelezte, hogy éhes, ezért véget vetve a játéknak, elindultunk ebédelni.
Anno a közelsége miatt rengeteget jártam a Jászai Mari téri Mekibe, úgyhogy kézenfekvő volt, hogy oda üljünk be. Dóri amúgy is sült krumplit akart enni, ezért nem volt nézeteltérés köztünk az éttermet illetően.
A menü
Kicsikém mostanában folyton a pénzkérdés körül faggatózik. Kíváncsi mi mennyibe kerül, mit mire lehet átváltani, érdeklik az arányok, a mit lehet venni ennyiért kérdéskör, és a többi. Megnézte az étlapot, majd érdeklődve kérdezősködött az árakról. Amikor fizettem, azt kezdte el szemlélni, hogy az átadott papírpénzből mennyi aprót kapunk vissza. Ma például megkérdezte azt is, hogy mennyi forintért tankoltam meg a kocsit, és abból a pénzből mennyi sajtburgert lehet venni. Ez jó alkalom volt arra, hogy elmagyarázzam neki mennyi pénzt keresek egy hónapban, mennyiszer tudok tankolni, és mennyi pénzbe kerülnek azok a dolgok, amiket megveszek neki. De kitértünk a villanyszámlára és a telefondíjra is, amik szintúgy sok pénzbe kerülnek. Remélem kapizsgálja már a dolgokat.
Az első olyan alkalom, amikor a sajtburgert önszántából eszi meg,
vagyis kéri, hogy vegyek neki egyet
vagyis kéri, hogy vegyek neki egyet
(két és fél éves korában ette az első sajtburgerét, de akkor még nem tudta, hogy az tulajdonképpen micsoda - lásd lent)
Emlékszünk még? 2017. június 10-én:
A Meki után lassan elindultunk haza. Kicsikém még szeretett volna flangálni a városban, de erre akkor mondtam nemet, amikor kijelentette, hogy vigyem a nyakamban, mert képtelen tovább gyalogolni. Ez kábé úgy nézne ki, hogy én lennék a málhás szamár, míg ő csak marcangolja a hajamat és összerugdossa a kabátom, ezért sajnálatosan, de nemet kellett mondanom. Nyáron még oké a dolog, amikor egy szál pólóban vagyok, de pulcsiban, kabátban, hátizsákkal túlontúl körülményes a feladat. Persze az is közrejátszott a döntésemben, hogy hozzá kell szoknia ahhoz, hogy a saját lábán járjon. Úgy nem lehet várost nézni, hogy folyton cipelteti magát, nemde?
A villamoson kapaszkodva
Kicsit ide kívánkozik, hogy elmondjam: Dóri mostanában sokszor mondja (igazából állandóan), hogy ezt meg azt vegyek meg neki, fizessek ki mindent, amire ő vágyakozik, de én folyton azzal rázom le, hogy erre nincs pénz, arra nincs pénz, ezt kell kifizetni, azt kell kifizetni, meg ilyenek. Ő tavaly már megjegyezte, hogy többet kellene dolgoznom és akkor több pénzem lenne, de hát azóta szinte minden nap dolgozom, és az ebből befolyt pénz olyan dolgokra megy el, ami kötelező. Köztük van a vele való kapcsolattartás is, aminek a költsége 15-20.000 forint egy hétvégére. Nem kevés, ha a fizetésemet vesszük alapul.
Mindezt azért említem meg, mert Dóri mostanában nem olyan nagy kedvvel jön át hozzám, mint korábban. Vagyis jó kedvvel, de kissé távolságtartó lett velem, merthogy nem kapja meg mindazt, amit az apja eddig megvett. Régebben mindig kapott Kinder-tojást, míg most fele annyiért inkább olyan csokit veszek, ami jobb is, finomabb is, valamint több. Tehát gazdaságosabb minden szempontból nézve. De megemlíthetném azt is, hogy Dóri sok-sok felesleges dolgot vetetne meg velem, aminek se füle, se farka nincs, csomó kacat, amihez egyszer hozzányúl, majd amikor a kocsiban leteszi maga mellé, akkor már el is felejti és többé eszébe sem jut. Sok kacat, nem is lényeges.
Mostanában például akkor keres meg, ha kell neki valami, különben pedig nem is érdekli, hogy mi van velem. Persze ez így nem teljesen igaz, de azt hiszem érthető, hogy mire akarok kilyukadni. Azt hiszem hozzászoktattam őt, hogy a nálam töltött idő alatt bármit megkaphat tőlem, amit csak akar, és hogy ezt most fokozatosan korlátozom a számára, már nem is olyan lángolóak az érzelmei, mint korábban.
Ennek mondjuk pár dolog ellent mond, de mégis felsejlik bennem néhanap az érzés, hogy ezért változott meg Dóri. Vagy csak azért lett más, mert komolyodik és érettebb lett? Talán csak én látom másként a viselkedését?
Amikor hazaértünk, nekiláttunk ebédet sütni. Dórikám sült csirkét akart sült krumplival, ezért amikor az elkészült, csorgó nyállal ült le az asztal elé.
Imádja a sült csirke bőrét, amit a legtöbb lány fintorogva szed le a húsról. Ő nem ilyen, mert imádja. Most is az első volt, hogy befalja, aztán kérdezte,hogy van e még bőr valahol. Számomra különös, mert tényleg úgy emlékszem, hogy a környezetemben senki sem eszi meg a bőrét.
A nap hátralévő részében Legoztunk, robotosat játszottunk, tévéztünk. Elég hamar ránk esteledett, ezért már nem moccanhattunk ki a házon kívülre.
Késő este Dóri fürdeni akart, de egyúttal filmet is akart nézni, amit épp akkor töltöttünk le. Szerette volna, ha vele fürdök, de mivel kisebb munkám akadt otthon, ezért egyedül kellett volna pancsolnia, hogy addig is elintézhessem, amit kellett. Kérdeztem is tőle, hogy akar-e most fürdeni vagy csak a filmezés után, amit ő úgy adott tovább az anyjának, hogy nem akartam lefürdetni. Kis félreértelmezés volt az egész, mégis úgy teremtett le másnap az anyja, minthogy én fürdés nélkül akartam lefektetni Dórit. Mindegy, már kezdem megszokni az ilyen jellegű vitákat.
Végül előbb filmeztünk, majd utána Dóri pancsolhatott a kádban, kívételesen most egyedül, de úgy, hogy majdnem mindvégig mellette voltam. Kicsikém nem is akart sokáig a kádban maradni, ami azt bizonyítja, hogy szeret velem fürdeni.
A film egyébként a Solo volt, amit a gyerek eleinte nézegetett, majd megunva inkább Legozott a szőnyegen. Később el is mondta, hogy buta és unalmas film volt. Azt hiszem ezzel egyet tudok érteni.
Késő este kerültünk ágyba. Lánykám még tabletezni akart még, ezért leszedtem neki pár új játékot, amivel nem tudom mennyi ideig játszott, mert egész egyszerűen elaludtam, ahogy lehajtottam a fejemet a párnára. Dórikám ébresztett fel, hogy segítsek neki a játékban, s ekkor vettem észre, hogy este fél 10 van. A segítség helyett inkább kikapcsoltam a tabletet, s álomra hajtottuk a fejünket.
Nem sokkal később arra ébredtem, hogy valami böködi a vállamat. Amikor kinyitottam a szemem látom, hogy Dóri mellettem ül, s csukott szemmel nyomkodja a karomat, vagyis alvás közben tabletezik rajtam. A tablet az éjjeli szekrényen pihent, Kicsikém pedig azt álmodta, hogy játszik rajta. Amikor megpróbáltam felébreszteni, ő váratlanul elsírta magát. Hol kinyitotta a szemeit, hol pedig becsukta, közben pedig sírt, s összefüggésteleül beszélt. Nagy nehezen rábírtam, hogy mondja el mi bántja, mire félálomban elmondta, hogy fáj a lába. Emlékszünk még ugye: Anya szerint "csontfájós influenzáról" van szó, ami badarság eleve, na meg már nem is volt beteg a gyerek. Sokak szerint a növekedéstől fordulhat elő, hogy valakinek fájnak a végtagjai, de mivel Dórinak már egy hónapja ugyanott fáj, ezért gyaníthatóan másról lehet szó.
Nyomban fel is hívtam Anyát telefonon, hogy elmondjam az esetet, mert félek, hogy nem a növekedés miatt fáj Dóri lába. Végül abban állapodtunk meg, hogy elvisszük Dórit dokihoz, hogy komolyabban kivizsgálják őt (vért vegyenek vagy ilyesmi), nehogy egy lappangó betegség előjelével álljunk szemben, ami később váratlanul súlyt le ránk.
Dóri szerencsére hamar visszaaludt, de kicsit aggasztott, ahogy láttam őt álmában játszani, majd sírni.
Péntek
Rossz alvó vagyok, ezért már hajnali 4-kor talpon voltam. Dóri 8-kor kelt fel, majd mesenézéssel indította a napot. Elmondta, hogy szeretne uszodába menni, ezért nem volt kérdéses, hogy mivel üssük el a délelőttünket.
Ismét a Vizes 8-asban köttünk ki. Hihetetlen, hogy ez a csöpp kis csajszi mennyire rajong a vízért. A welness részleg melegvizes medencéje épp a nyagáig ér, s így is lábujjhegyen kell járnia benne kitartott állal, de mégsem hagyta, hogy segítsek neki a pancsolásban. Szinte elzavart maga mellől, hogy ne legyek útban, amint keresztül-kasul bejárja az egész medencét.
Kicsit félelmetes, hogy a hatalmas árban egyedül oson
A medencében senki sem volt rajtunk kívül, s egyedül a szaunákat használták páran. Azért szeretem a délelőtti órákat, mert így nem zavar minket senki, de mi sem zavarunk másokat, amikor fröcsköljük egymásra a vizet.
Vittem egy úszószemüveget, Dóri pedig ámulva nézegette vele, amint a padlóból feltörő vízsugarak buborékoszlopogat eregetnek a magasba. Egy ideig nem is akart feljönni a víz alól, vagyis lebukkant pár másodpercre, majd amikor feljött levegőt venni, ugyanezt ismételte meg párszor.
Labdáztunk is
Később megérkezett egy csapat gyerek, akik közül az egyiktől elkértük a vízipisztolyát, amivel Dóri elkezdett mindenkit lesorozni. Ekkorra már pár idősebb vendég is jelen volt, akik ugyanúgy kaptak a vízből, mint én. Nem nézték jó szemmel.
Nem is pisztoly, hanem ceruza
Két és fél órát fürödtünk. Dóri mondogatta, hogy éhes, de amikor indulásra intettem, hogy menjünk haza ebédelni, akkor inkább maradni akart. Végül persze elindultunk, de előtte a szemközti boltban még vettünk pár Zserbót. Eleinte nem akart belőle enni, mert nem ismerte ezt a fajta süteményt, de amikor az unszolásomra mégis evett egy falatot, akkor magába tömte az egyik hatalmas, téglalap alakú nyalánkságot. Azt hiszem ezzel rátaláltunk egy olyan süteményre, amivel le lehet őt venni a lábáról. Mondta is, hogy nagyon ízlett neki, aminek örültem. Erről eszembe jut, hogy Édesapám felesége készíti a világ legfinomabb Zserbóját...
Egyből persze nem hajtottunk haza, mert még el akart menni abba a cukrászdába, ahol időnként az anyjával szoktak enni egy-egy Sacher tortát. Nem kellett nagyon kéregetnie, mert örömmel vittem el.
A torta egyébként tényleg finom, legalább is itt érdemes venni belőle
Amikor Dóri befalta az adagját, kérlelni kezdett, hogy hagy egyen belőle mégegyet. Én pedig úgy voltam vele, hogy vennék neki meg nem is: öröm látni, ha a kedvében járhatok valamivel, viszont nem akartam, hogy édességgel lakjon jól, amikor otthon vár ránk az ebéd. Mert ugye az uszodánál már befalt egy Zserbót, itt pedig egy tortaszeletet, ami azt hiszem egy napra bőven elegendőnek kell lennie.
Amikor Dóri rájött, hogy nem lesz újabb szelet, akkor elkezdte rágni a tányérja szélét:
Ilyenkor folyton eszembe jut Enikő intelme: következetesség. Vagyis ne hagyjam magam, amikor a gyerek ki akar tőlem csikarni valamit, mert én vagyok a szülő, ő pedig a gyerek.
Oké, van igazság ebben, de amióta elkezdtem alkalmazni a következetesség szabályait, azóta Dóri is másképp viselkedik velem. Őszintén szólva nem tudom mitévő legyek, mert a kéthetenkénti találkozás annyira kevés, hogy az sem nevelésre, sem barátságra nem elegendő idő.
Mostanában úgy érzem, hogy Dóri nem tekint rám a közeli szerettére, hanem csak egy dolog vagyok az életében, akihez időnként menni kell. Bár ez így meglehetősen erős kifejezés, de valami hasonló játszódhat le benne. Elmondása alapján tudom, hogy az anyja egyfolytában szid előtte, aki mindig hülyézi az apját, tehát még az is lehet, hogy valami ilyesmi áll a háttérben.
Tegnap például a reggelihez nem almalevet, hanem tejet adtam Dórinak, aki azért nem akart belőle inni, merthogy az anyja megtiltja, hogy tejet igyon. Anya szerint a tej nem egészséges, ezért nem is ihat. Beteges agyrém az egész, de világosan látszik, hogy Anya mennyire uralja őt, és mennyire a saját beteges világára akarja formálni. Ehhez lennék az ellensúly magam, de ahhoz viszont kevés időt tölthetek el vele, hogy érdemben változtathassak a dolgokon.
Elmondtam Dórinak, hogy én naponta egy liter tejet iszom és sosem vagyok beteg (bár tavaly két hónapig szenvedtem tüdőgyulladástól, amit alig hevertem ki), és a tejben rengeteg vitamin van meg egyébb nyomelem, amire szüksége van a szervezetnek. Egyébként épp jó példa a tej egészséges mivoltára, hogy amikor régen a kutyám patkánymérget evett és elkezdett rosszul lenni tőle, akkor annyi tejet itattam meg vele, ami végül meggyógyította. Ugyanis a tejben rengeteg K-vitamin van, ami a méreg ellenszere.
Elmondtam Dórinak azt is, hogy a tejben rengeteg kálcium is van, ami például erősítené a csontjait, s talán nem fájlalná állandóan a lábát. Hozzátettem, hogy a kálcium a csont egyik segítője, és ezt szaros tablettákból nem fogja tudni pótolni.
Végül meggyőzhettem őt a tej fontosságáról, mert a korábban elé tett pohár tejet az utolsó cseppig kiitta. Ennek annyira megörültem, hogy végül kaphatott egy pohár almalevet is, amit annyira szeret.
A péntekünk hátralévő része végül beszélgetéssel, Legozással és tabletezéssel telt.
Sajnos délután 4-re már haza kellett őt vinnem, mert Anyával farsangra készülődtek.
Farsang
Anya nemtetszése ellenére viszont elmentem az ovis rendezvényre.
Emlékszünk rá, mert írtam róla: múlthéten még nem emlékezett rá, hogy hol lesz a farsang, mert nem akarta, hogy elmenjek a LÁNYA bulijára, de végül bevallotta, hogy a Művházban tartják meg.
(Mint tudjuk, Dóri az ő lánya egyedül. Ha beszél róla, akkor mindig "lányom"-ként nevezi meg, míg én "lányunk"-ként, tehát egyértelmű, hogy úgy tekint a gyerekünkre, mint aki fölött egyedül ő hivatott rendelkezni a kapcsolattartási időn kívül (de még abba is bele akar szólni). Magyarán mindenféleképp kizár az életéből, mert "fasznak" és "fogyatékosnak" vél. Ezt ő mondja, nem én. Lásd: Lassan telnek a napok)
Esős időre állt péntek este, ezért értük mentem kocsival, hogy felvigyem őket a rendezvényre. A Művház tele volt gyerekekkel és azok szüleivel, s épp akkor értünk oda, amikor a műsor elkezdődött.
Ámultam-bámultam, amikor Dórit megpillantottam a balerinás ruhájában.
Egy büszke apa a lányával
A rendezvény helyszíne és a gyerekek
A műsor tulajdonképpen annyiból állt, hogy a gyerekek egymás kezét fogva körbe-körbe táncolgattak, így sajnos nehéz volt Dóriról éles és jó minőségű képet készíteni.
Egy jól elkapott pillanat
Mindvégig őt nézegettem és mosolyogtam rajta, mert olyan gyönyörű volt abban a ruhában, amit az alkalomra felvett. Annyira megmelengette a szívemet, hogy még a szemem is könnybe lábadt örömömben. Hát lehet egy apának ilyen szép lánya?
Amikor felfedezte, hogy a szülők közt állva ott vagyok én is...
...eleresztett egy apának szóló visszafogott mosolyt
Ami igencsak meglepett, hogy ellentétben velem, Anya nem volt kíváncsi a lányára előadás közben, hanem mindvégig egy barátnőjével beszélgetett a hátsó sorok között. Én éltem-haltam a látványért, hogy Dóri műsorát láthatom, míg Anyának fontosabb volt beszélgetni. És ugye nem akarta, hogy elmenjek a farsangra, ahol egyébként több száz szülő fényképezte a gyermekét.
Talán apróságnak tűnik egy ilyen óvodás rendezvény, de számomra fontosabb volt bárminél, amit csinálhatnék ehelyett. Hogy ne legyek ott a gyerek akármilyen műsorán, az kizárt, nemhogy valami ismerőssel dumcsizzak a fal mellett.
Tudom, hogy ő minden nap a gyerekkel van és talán unalmasnak találja már egy ilyen műsoron is részt venni, de akkor legalább nekem ne akarjon keresztbe tenni azzal, hogy megpróbálja eltitkolni előlem a farsangot.
Dóri egyébként a tombolán nyert egy hatalmas rózsaszín My Little Pony-t. A képen ugyan még nem látszik, de amúgy nagyon örült neki:
Rózsaszín világ :)
Az ovis rendezvény vége előtt indultunk el haza, mert Anya nem akarta megvárni a végét. Dóri még maradt volna tovább is, és elkezdte kérlelni az anyját, hogy hagy mehessen még vissza táncolni. Anya nemet mondott, míg én nagy nehezen rábírtam, hogy csak öt perc erejéig engedje meg neki. Végül igent mondott rá, így Dórikámmal visszamentünk a tömegbe, ahol az egyik óvónéni engem is berántott maguk közé a tömegbe. Így alakult ki az a helyzet, hogy Dóri végül az apjával is táncolhatott egyet. Sajnos ezt nem örökítette meg senki...
Mintegy negyed óra múltán mentünk vissza Anyához, majd egy gyors felöltözés után elvittem őket haza.
A kocsiban ülve Dóri megemlített egy kisfiút, aki Darth Vader jelmezbe volt felöltözve. Megkérdeztem tőle, hogy látta már a Star Wars-ban Darth Vadert? Dóri erre elmondta, hogy nem, míg Anya hozzátette, hogy ahhoz ő még túl kicsi. Erre elmondtam, hogy ha nem is Darth Vader-es Star Wars-ot néztünk tegnap, de a Solo-ba belenéztünk egy kicsit. Anyának erre több se kellett ahhoz, hogy ismét leteremtsen engem, mondván, hogy minek nézetek vele ilyesmit, amikor ahhoz még kicsi. Erre azt feleltem, hogy vicces film, amiben sok az üldözés meg az akciójelenet, de egyáltalán nem félelmetes, mint ahogy azt hiszi, ráadásul mint kiderült, Dórit le sem kötötte és inkább Legozott, minthogy végignézze.
Anya ismét elmondta, hogy szar apa vagyok, én pedig nem foglalkoztam vele mit mond, mert az ő lelkivilága vajmi keveset hasonlít az enyémre a megrögzött és merev gondolkodásmódjával együtt.
Nem tudom egyébként, hogy miért beszélnek Darth Vader-ről, ha amúgy meg nem is tudhatja, hogy az kicsoda-micsoda.
Dórit érdekli a világűr, az űrlények, a bolygók és galaxisok, érdekli a tudomány, a történelem, az akció és a katonák-lovagok-sárkányok világa, ezért nem értem, ha ő maga kíváncsi és cseppnyi jelét sem mutatja a félelemnek, akkor miért ne nézhetne meg egy amúgy nemcsak felnőtteknek szóló méltán népszerű filmet.
Emlékszem rá, amikor a nővérem ovis koromban elvitt moziba megnézni a Volt egyszer egy vadnyugatot. Alig voltam 5-6 éves, de teljesen letaglózott az a képi világ, ami a moziban fogadott. Onnantól kezdve szerettem meg a westernt, mint műfajt, mert egy olyan más világot mutatott be, amit a koromnál fogva amúgy senki sem mesélt volna el nekem a szüleim közül. Pedig emlékszem rá, hogy ijesztő volt, csakúgy, mint a Ben Hur. Mindezeket ovisként láttam, de még számtalan hasonló filmet ültem végig ezelőtt és ezután. És megszerettem!
A cowboyokra később példaképekként tekintettem fel, és azóta is, ha meghallom a Vadnyugat zenéjét, szinte visszarepít a múltba az élmény, amit akkor szívtam magamba, amikor megláttam az erről szóló képsorokat.
Épp ezért nem hinném, hogy Dórinak bármi baja esne egy olyan filmtől, amiben egyébként nincsen semmiféle vérengzés, viszont egy olyan világot tár a szemei elé, amely amúgy nincs. Szerintem az Avatar például kifejezetten tetszene neki.
Talán tévedek, nem tudom, de úgy gondolom, hogy ha nem a szokásos mesékkel untatjuk, akkor felkészültebben léphet az iskolás korba, ahol már tisztában lesz a fogalmakkal. Például épp tegnap előtt beszélgettünk az űrutazásról az E.T. kapcsán, hogy hát ő is űrhajót szeretne építeni és el akar menni a Marsra. Erre el kellett neki mesélnem, hogy mit jelent űrhajót építeni és milyen biztonsági kockázatai vannak az űrutazásnak. Leesett állal hallgatta az űrhajózás mibenlétét, és kétlem, hogy inkább Bogyó és Babócát nézett volna helyette.
Dóri egy ilyen lány. Egy földönkívüli.
Nem tudom ki hogyan tekint a gyermekére, de azt hiszem, hogy túl konzervatív módon nevelik őket a legtöbben. Anno, amikor óvódás voltam, Édesapám rendszeresen vitt el engem várakba, kastélyokba és templomokba, hogy meséljen a régmúlt korok emlékeiről. Pont úgy, ahogy én teszem Dórival, és ennek semmi köze ahhoz, hogy én fiú vagyok, ezért fiús dolgokba vittek bele. Bizonyíték erre például az, hogy rengeteg régész vagy történész nő él köztünk, akik élnek-halnak a szakmájukért. Ha annak idején nem visz moziba a nővérem, vagy nem foglalkozik velem ilyen téren az Édesapám, akkor nagy valószínűséggel nem írnék történelmi témájú cikkeket a Budapest történelmével és műemlékeivel foglalkozó honlapomra. Az, hogy végül nem lett belőlem tudós történész, a későbbi családi tragédiámnak tudható be és nem annak, hogy nem foglalkoztak velem eleget.
Ki tudja milyen hatást gyakorol Dórira mindezen virtuális tapasztalat a későbbiekben?
Dóri szereti a mesefilmeket, de ha választani lehetne, akkor inkább a tudományosabb művek közül szemezgetne valamit.
Sok mindent kell még neki megtanítani, s amit én nyújtok vagy nyújtani tudok, az csak egy vékonyka kis szelete mindannak, ami a világegyetemet jelenti. És valljuk be, hogy porszemek vagyunk mindannyian abban az univerzumban, ami körbevesz minket. A tudása egy részét adják a szülei, másikat az iskola, s egy jelentőset a tapasztalat, amelyet majd felszed az élete során.
Nem tudhatjuk mivé válik majd a későbbiekben, de azt tudom, hogy a mozizás és apám tanításai megadtak számomra egy olyan lökést, amelynek alapján jó emberré válhattam. Tudom, ezt az exeim másképp látják, de szerencsére nem az ő véleményük a mérvadó.
Én már letettem valamit az asztalra, amit az ellenzőim közül kevesen mondhatnak el magukról.
És pont ezt szeretném átadni a lányomnak, amelybe sok más dolog közül az is beletartozik, hogy néha "akciófilmeket" nézünk. Elenyésző dologról van szó, de mégis formálják őt egy kedvező irányba.
Dórival ismét beszélgettünk az elkövetkezendő nyárról, amit már mindketten várunk. Várjuk a jó időt, hogy végre kimozdulhassunk a négy fal közül és világot lássunk.
Kicsi balerinám (háttérben Vader nagyúr)
Mint sejtettem, a kapcsolattartás nagy részéről már megfeledkeztem, mire elértem e sorok végéig. Sajnos nem tudom nagy részletességgel memorizálni a bő két nap eseményeit, ezért elnézést kérek.
Dóri kérdezte, hogy mikor találkozunk legközelebb, mire elmondtam, hogy két hét múlva, amire lekonyult a szája. Belegondolva a dolgokba viszont belátom, hogy tévedtem és félretájékoztattam őt, hiszen a mostani hétvégénk lenne a köztes hétvége, azaz jövőhéten elvileg már ismét együtt lehetünk. Ugyanis a múlt hétvégét tettük át hétköznapra, ami most telt le pénteken.
Juhé, akkor már nem is kell sokat aludni :)
Megjegyzések
Megjegyzés küldése