Skanzen

Dórival ismét egy jól sikerült kapcsolattartáson vagyunk túl, bár a második nap végére beteg lett, mert elrototta a gyomrát. De nézzük sorjában, mit is csináltunk az elmúlt két nap...

Vasárnap

A kapcsolattartásunk eredetileg szombat estétől lett volna érvényes, de mivel vidéken voltam aznap, így mire hazaértem, ő már elaludt. Épp ezért csak vasárnap reggel mentem érte, majd elindultunk a szentendrei Skanzenba megnézni, hogyan is éltek az emberek vidéken. 

Pár héttel ezelőtt már beszélgettünk róla, hogy hogyan épültek régen a házak, hogy akkoriban nem volt hűtő, fürdőszoba meg műanyag játékok, ami annyira felcsigázta Dórit, hogy azóta is epedve várta, hogy mikor megyünk el megnézni a Skanzent. Ma tehát sort kerítettünk rá, ami egy egész napos élményt jelentett a számára.

Reggel 9 óra tájban értünk oda. Szerencsére e korai időpontban még alig kószált pár lélek a helyszínen, ezért viszonylagos csendben és nyugalomban tölthettük időnket. 

A Skanzen bejárata

Dóri a térképet nézi

A térkép előtt állva jöttem rá, hogy a terület hatalmas (mitegy 6 hektár), amit egy nap alatt képtelenség bejárni, ha mindent figyelmesen végig akarunk nézni. Sajnos nem készültem fel eléggé, mert akkor elhozhattam volna Dóri háromkerekűjét, amivel nyugodtan tekerhetett volna utánam. Enélkül maradt a gyaloglás és az Apa ölében való potyaút.

A breille-írás tanulmányozása közben

A térkép előtt sokáig ácsorogtunk, mert elmagyaráztam neki, hogy mi ez a hely, mit mutat a térkép és mi az a pöttyös írás, ami a vakoknak segít a tájékozódásban. Szinte hitetlenkedve fogadta, hogy létezik ilyesmi, és bevallom őszintén, kétlem, hogy magam ezt az írást valaha is meg tudnám tanulni. 

A Skanzennek csupán ezt a kis részét jártuk be

Az első házsor, amit megnéztünk

- Hát, Dórikám, ilyen volt régen egy konyha

Amikor Dóri belépett a házikóba, szinte szóhoz sem jutott a döbbenettől, hogy hogyan éltek régen az emberek. Végigmutogattam neki a lényeges részeket: a "konyhában" nem volt hűtő, sem sütő, sem mosogató, hanem kemencében sült a kenyér, vastepsin a hús, stb., amihez mindig be kellett gyújtani, ha főzni akart az ember. 

Megkérdeztem tőle, hogy emlékszik-e rá, hogy hogyan tartósították a húst, ha nem akarták, hogy hűtő nélkül megromoljon, amire rávágta, hogy megsózták. Miután megdícsértem még kiegészítettem azzal, hogy a húst sokszor meg is füstölték, ami ízletesebbé tette az ételt. 

Ezután rátértünk a padlóra, miszerint régen nem volt parketta vagy járólap (csempe), hanem döngölt agyagpadlón jártak, amit nedvesen kellett tartani, hogy ne repedezzen meg és ne poroljon. 

Egy régi szoba

Alaposan körülnéztünk

A házikó másik szobája

A szobák után megnéztük a ház többi részét is, ahol a szerszámos, a tároló, meg még ki tudja milyen helyíségek voltak szemrevételezhetők.

A hosszú tornác, ami a helyíségekhez vezet

A műhelyben (?) vagy tárolóban, nem is tudom

Miután végignéztük a házikót, átmentünk a szomszédba is, ahol kekszet (mézeskalácsot?) lehetett festeni. 

Odakint ugyan már viszonylag meleg volt, de a házakban még meglehetősen hűvös, ezért abban a szobában, ahol a gyerekek festegettek, a vezetőség begyújtott a kemencébe. Ez jó alkalom volt rá, hogy Dóri maga is láthassa mivel fűtötték a szobákat régen. 

Megnéztük a kékfestőt is

Az eljárás menetét magnóról lehetett meghallgatni, ami a háttérben szólt

Továbbsétálva egy malomhoz jutottunk:

Kiderült, hogy a malomban lakott a molnár, 

így külön szoba és konyha is tartozott az épülethez

A malom előszobája

A félkör alakú szoba közepe, melynek két szélén volt egy-egy ágy

A piciny konyha a malom másik "sarkában"

Ezután következett egy udvar, ahol rengeteg állatot tartottak:

A rackajuhok etetése közben

Simogatni csak így lehet, ami persze tilos

Dóri a kerítésen állva próbálgatta megsimogatni a juhokat, de hamarjában lekaptam onnan, mert azok annyira bólogattak ránk, hogy félő volt valamelyik felnyársalja a szarvával. Dóri megkérdezte, hogy miért nem állhat a kerítésen, mire először megmutattam neki a tiltó táblákat, majd másodszor a juhok szarvait, amelyek tőrként meredeztek felénk. És ugyan a juhok szelíden rágcsáltak előttünk, de sosem lehetett tudni, hogy véletlenül mikor fordítják felénk a fejüket, amelyek fölött ugye ott csúcsosodtak a szarvak. 

A mangalicáknál olyan bűz volt, hogy Dóri az orrát fogva mondogatta milyen bűz van. Itt elmondtam, hogy régen az emberek mindent maguk termeltek meg, mert nem voltak boltok, ahol vásárolhattak volna. Mindenhol tartottak állatokat, ahonnan származott a hús, a tej és a tojás, valamint voltak kiskertek is, ahol a zöldséget termelték. Ezzel pedig együtt jártak a szagok, amelyek az egész birtokot körbelengték.

Elmondtam, hogy a kádár (vagy bodnár) hordókat, dézsákat és egyéb fából készült eszközöket gyártott, a tímár nyersbőrt kikészítő, illetve egyszerűbb lábbeliket varró mesterember volt, a bognár kerekeket, a fazekas fazekat, a gerencsér tálakat, a takács vásznakat készített, s még hosszasan sorolhatnám ki mivel foglalkozott. 

Dórit nagyon érdekelte mindez, s szó nélkül hallgatta és nézte, hogy hogyan éltek a régi emberek. Azt hiszem ezáltal megértette, hogy amiben jelenleg élünk, az egy modern és sokrétű, könnyebb életű világ - és talán idővel azt is megérti majd, hogy meg kell becsülnünk mindent, amink van, mert az élet sokkal nehezebb, mint amilyennek ő véli. 

Megsimogattuk a csacsit is

Megnéztük a bocit

Rácsodálkoztunk a marhára

A paci nem akart odajönni hozzánk

Az utunk során még sok-sok házat megnéztünk. Megtudtuk, hogy ezen házikók mindegyike eredeti, azaz a fellelt helyükön szétbontották, majd felhozva Szentendrére felállították a kiállítás céljára. 

Rédicsi negyed

Dórinak megmutattam, hogy miből van a házak külseje

Ismét egy régi szoba

Dóri eddigre már torkig volt a szobákkal, ezért hogy a figyelmét továbbra is fenntartsam, gondosan szemrevételeztünk minden tárgyat és eszközt, amit összehasonlítottunk a jelenlegi tárgyainkkal. Megnéztünk minden bútort, minden edényt, minden egyes szerkentyűt, ami láthatóan felkeltette az érdeklődését. Magyarán nem hagytam, hogy a maga gondolatai szerint átsuhanjon az érdekességek felett. 

Egy konyha

Egy szoba

Dórikám az udvaron összehaverkodott egy kislánnyal, akit majdnem mindvégig követett. Meg is mondta neki, hogy szeretné, ha barátok lennének.

A nagy barátkozás közben betévedtünk egy asztalos műhelybe, ahol a fáról és annak megmunkálásáról tartottak előadást. Dóri leginkább az udvaron szaladált volna az újdonsült barátjával, de nem hagyhattam, hiszen nem ezért jöttünk ide, hanem tanulni. Így tehát belevetettük magukat az asztalos szakma rejtelmeibe:

A műhely előtere, ahonnan egy-egy szoba nyílott különféle bemutatók céljából

Ez a szerkezet a fafajták súját hivatott demonstrálni

Az egyik helyíségben fajátékokkal játszhattak a gyerekek...

...a másikban a fafajták tulajdonságaival, 

valamint az évgyűrűk kialakulásával ismerkedhettek meg

Így mutatják be, hogy a különböző történelmi időkben mekkora lehetett az a fa, amelynek egy szerelét látjuk magunk előtt

Dórit ez az évgyűrűsdi nem nagyon érdekelte, mert még mindig a barátnőjével volt elfoglalva, de amikor az asztalos mester magával csalogatta faragni, egyből megfeledkezett minden másról, ami körülötte zajlott. Tulajdonképpen ez volt a nap fénypontja, amikor Dóri saját varázspálcát faragott.

A mester behelyezte a fadarabot a fogóba...

...majd Dórival közösen lefejtették róla a háncsot

Kis gyakorlás után már egyedül is ment a munka...

...és Dórit egyedül lehetett hagyni vele

Dóri most saját maga is láthatta, hogy miképp keletkezik a forgács. Ezután megtanulta a fűrészelést is...

...majd lecsiszolhatta a bot végét:

Persze a munkának ezzel még nem lett vége, mert egy forró pákával beleírhatta a botba a nevét:

Itt egy kicsit dühös lett, mert mivel úgy akart vele írni, mint egy filctollal, ezért az írás valahogy nem akart összejönni. Hiába segítettem neki, mert végül türelmét vesztve felpattant, s kiszaladt a szabadba. Viszont a varázsbot ezután mindvégig a kezében volt :)

Ezután újabb házak, konyhák és szobák következtek. 

Ebben a helyíségben olyan befőttek és egyéb termékek voltak kiállítva kóstolás céljából, amit egy idős asszony főzött a Skanzen területén található termésekből

A Skanzen egyik végén járva

Virágok közt

Azt hiszem ez a hely a vasi és zalai tájegységet mutatta be. Az egyik épületnél Dóri ismét szemügyre vehette, hogy hogyan ácsolják össze a házakat, s mivel vakolják be. Ő átsiklott volna felette, de nem hagytam annyiban, hanem gondosan megmutattam neki a lényeget:

Az udvaron ügyességi játékban vehettek részt:

A ház egyik szobája

A hely a hátralévő időnkben még mindig tartogatott némi érdekességet, holott már - mondjuk úgy - elegünk lett a rengeteg régies szobából. Magam mindvégig érdeklődve figyeltem a kiállítást, de Dórinak már másra volt szüksége. Sétánk során megnéztünk még egy régi temetőt, majd egy takarmánytárolót is...

...majd egy játszótéren faállatokat etethettünk és fejhettünk meg.

Fejés közben

Ha nem is tej, de valami folyadék azért csorog a gumitőgyekből

Riska se bánta, ha ugrálnak rajta egy kicsit

A faló is érdekesnek bizonyult

Az egyik istállóban megetethette a lovat:

Amit elől bedobott, az hátul jött ki

Utunk végefelé volt még egy udvar, amit megnéztünk Dórival. Ez egy Őcsényből származó ház volt, amelynek tornácán gyöngynyakláncot készítettek. Mivel sokan álltak rá sorban, ezért előbb megtekintettük a szobákat.

Csak ezután jöhetett a művészet:

A gyerekek gyöngyöt fűznek

A népi ruhába öltözött néni hatalmas türelemmel mutatta meg a jelenlévő gyerekeknek, hogyan kell felfűzni a tűre a gyöngyöket gyorsan és egyszerűen. Ezután Dórinak is könnyedén ment minden:

Aztán itt kiderült, hogy az egyik jelenlévő anyuka ismeri Dórit, méghozzá ebből a blogból, amit róla írok immáron harmadik éve. Rendszeresen olvassa a bejegyzéseimet, így rögtön felismerte őt, amint beléptünk a tornácra. És amíg Dóri elfoglalta magát a gyöngyökkel, mi beszélgettünk a sorsunkról. Micsoda véletlen, nem?

Még be sem fejeztük a nyaklánckészítést, amikor a néni szólt, hogy jön a csacsifogat, nézzük meg, addig ő befejezi nekünk a remekművet. Dóri rögtön felpattant a padról, majd együtt néztük a csacsifogatot a népes gyereksereglettel együtt.

Persze Dóri nem elégedett meg annyival, hogy az árokpartról szemlélje az eseményeket, úgyhogy fogta magát és a csacsik után szaladt.

A fogat mindig odébb ment...

...majd Dóri egyszercsak elrikkantotta magát, hogy álljanak meg, mert fel akar szállni

Így történt tehát, hogy Dóri végül felkerült a fogatra:

Látván ezt a többi gyerek, maguk is felkéredzkedtek mögé. Leírhatatlan az öröm, amikor Dóri maga irányítja a csacsit:

Persze nem mehettünk vele messzire, mert egyrészt vissza kellett mennünk a gyöngyökért, másrészt pedig már hazafelé indultunk, mert dél elmúlt és kekszen kívül még nem ettünk aznap semmit. A gyöngyös néni szaladt is utánunk, hogy ne hagyjuk ott a nyakláncot, de persze nem tudhatta, hogy visszamentünk volna érte.

Felkerül a gyöngyből készült nyaklánc

Egy utolsó simogatás a csacsinál:

Búcsú a fogattól:

Idilli kép a régmúltról

Ezután már tényleg kifelé vettük az irányt, mert mindketten éhesek voltunk. Délután 1 óra múlt, elfáradtunk, kitikkadtunk, indulnunk kellett. 

Persze ez sem ment könnyen, mert amikor elhaladtunk egy pihenő mellett, Dóri még játszani akart. Ekkor mondta el először, hogy játszótérre akar menni.

Mivel más útvonalon haladtunk a kijárat felé, ezért pár új dolgogba még belebotlottunk. Így tehát megnéztünk még egy régi udvart, egy vesszőkből font kerítést és egy csirkeólat.

Miután végre beültünk a kocsiba és elindulhattunk haza, út közben ebédelhettünk egyet a budakalászi Auchanban. Dóri gulyáslevest kapott húsos-tejfölös tésztával, de bekéredzkedett még az én kajámba is pár falatra. Éhes volt a Kicsikém :)

Ebéd után felhívott egy régi ismerősöm, hogy Szentendrén fagyiznak a fiával, s ha arra járok, akkor összefuthatnánk, és mivel Dórival épp arra jártunk, hát átgurultunk a kórzóra, hogy találkozhassak vele. Sajnos viszont mire odaértünk, a komp is indulni készült a szigetre, ezért pár perc beszélgetés után búcsúznunk kellett. Jó lett volna, ha maradnak, de mivel a kompok óránként járnak és mindannyian fáradtak voltunk, ezért nem időztünk a következő indulásig.

Hazaérkezvén Dórival gyorsan lezuhanyoztunk, majd engedtem, hogy tabletezzen egy kicsit, amíg betettem a mosást és kitakarítottam a konyhát. Estefelé pedig jöhetett egy kis filmezés: Dóri kérésére a Jégvarázst néztük meg, amelynek dallamát együtt énekelte a filmmel.

Hétfő

A tegnapi nap igencsak kifárasztotta Dórit, mert viszonylag sokáig aludt. Míg az utóbbi időkben már hajnali 5-kor ébren volt, most 7-ig húzta a lóbőrt. 

Az éjjel többször is felriadt álmából, minek során felült és magában motyogott valami idegen nyelven. Nem értettem, hogy miről beszél, de egész biztos, hogy az UFO-k nyelvén, mert amúgy minden szót tisztán hallani lehetett. Ezt vagy 5-ször 6-szor eljátszotta, s minden egyes alkalommal pityergett hozzá egy sort, s úgy kellett rábeszélni, hogy aludjon nyugodtan, mert vigyázok rá. Fura volt, hogy ültében jobbra-balra billegett, és olyan erővel tapadt a popója az ágyhoz, hogy eldönteni is alig tudtam. 

Reggel ismét tabletezhetett egy órát, mert míg ő igen, én alig tértem magamhoz. Ő még az alvaülés közben is pihent, míg én tulajdonképpen egész éjjel fent voltam miatta. Meg is kérdeztem tőle, hogy emlékszik-e rá, hogy mit álmodott, de nem tudta elmondani. 

Eszembe jutott, hogy én ugyanzt csináltam gyerekkoromban, bár annyi különbséggel, hogy iskolás voltam és járkáltam is. Többször álmodtam olyat, hogy üldöznek a házban, ami elől menekülnöm kell, s minden egyes alkalommal máshol tértem magamhoz. Volt, hogy a szomszéd szobában vertem az ablakot, amire mindenki felébredt, de volt olyan is, hogy az udvaron álltam a meggyfa alatt és néztem a szomszédba. Elég kísérteties, nem?

Szóval Dórival felkeltünk, én pedig ébredeztem egy kicsit. Kicsikém ismét elmondta, hogy játszórtérre akar menni, ezért aznapra nem terveztem nagy csatangolást a játszótéren kívül, persze az más kérdés, hogy végül egész estig a különböző játszótereken múlattuk az időt. 

Ez úgy jött, hogy délután 2-re egy munka miatt a József Attila lakótelepre kellett mennem a IX. kerületbe, majd jelezte egy ismim is, hogy ha a városban járok, akkor ugorjak már fel hozzá pár percre, hogy elküldessen velem valamit Lucának. De emellett a turisztikai honlapomra a főváros játszótereit gyűjtöm össze épp, miáltal jó ötletnek tűnt, ha aznap a játszótereken töltjük az időnket, ha már amúgy is be kellett mennem Pestre. 

Szóval a hétfőt a játszóterezésnek szenteltük. 

Elsőként az Óbudai temetőtől nem messze, az Aranyhegyen lévő, Kőhegy utcai játszóteret vettük birtokba. Dóri itt is összehaverkodott egy kislánnyal, akivel eztán együtt csúszdázott, mászókázott és fogocskázott percekig.

Mintegy másfél órányit voltunk az aranyhegyi játszótéren, majd elindultuk Pestre, hogy a Benczúr utcai játszótérre menjünk. Mindezt csupán azért, hogy arról is készíthessek pár képet a honlapomra, mellesleg pedig útba is esett a József Attila lakótelep felé. 

A játszótér a Városligettől egy karnyújtásnyira, a Benczúr utcában egy elrejtett zúgban, egy házakkal körülölelt kis parkban található, aminek helyét egyetlen tábla sem jelzi. Alaposan körbe kellett érdeklődnöm, mire valaki meg tudta mondani, hogy hol is található a nemrég átadott játszótér.

A jókedv egyértelmű

Homokfagyi készítés közben

Dórikám a homokozóban összeveszett egy kisfiúval, akinek bosszúból homokot szórt a szemébe. A kisfiú erre elkezdett sírni, mire összecsődültek a szülők. Dóri elmondta, hogy hiába magyarázott neki valamit, a kisfiú nem hallgatott rá, ezért megkapta a magáét, viszont azt nem tudhatta, hogy a kisfiú és a családja oroszok voltak, s ezért nem hallgatott rá, amit mond. Végül az lett, hogy Dóri bocsánatot kért tőle és megsimogatta a vállát, a szülők pedig elégedetten vették tudomásul, hogy szent a béke. 

(Dóri majdnem kirobbantott egy nemzetközi konfliktust)

A vár tetején állva

A Benczúr utcai játszótér után mukamegbeszélésre kellett mennem, ezért a József Attila lakótelepen kötöttünk ki. Ott csupán negyed órányit voltunk, majd elkezdtük bejárni a lakótelepi játszótereket. 

Az első játszótér tulajdonképpen egy nyomi kis akármi volt, amin láthatóan régóta nem javítottak semmit. De nem is a játékkkal volt baj, hanem csak a terület tűnt elhanyagoltnak. Dórival itt hosszú percekig hintáztunk, minek során elmondta, hogy Anya nem szokott vele hintázni, míg én igen.

Eléggé kopottas a környezet

A mászókán eleinte félt végigmenni, de miután segítettem neki alulról, a második kört már bátrabban járta meg.

Fél óra múltán jöhetett az újabb adag játszótér, amit pár utcával arrébb találtunk meg. Ez egy nagyobbacska, forgalmasabb területnek volt, ahol már többen játszottak. 

Itt kipróbáltunk mindent, amit csak elértünk, és Dóri láthatóan nem unta még az egész napos játszóterezést.

Ezen a cuccon nem mert egyedül végigsétálni, 

így végül kézenfogva végigkísértem őt

Elég hosszú amúgy

Pókember-szimulátor

Az idő végül szelesre váltott, amikor megérkezett a hidegfront, majd kicsit hűvösebb lett. Lili is csörgöt, hogy nemsokára odaér hozzánk, úgyhogy szedtük magunkat és átsétáltunk a megbeszélt helyre. Persze út közben még játszótereztünk egy kicsit egy másik helyen :)

Kicsikém nem törődött vele, hogy bemutattam volna neki Lilit

A találkozó nagyjából 10 percet vett igénybe, majd miután Lili átadta a papírokat és elment, Dórival vettünk pár sós kiflit a sarki pékségben. Ekkor jutott eszembe, hogy délután fél 6 lesz, s nekünk 5-re haza kellett volna érnünk. Hívtam is Anyát, hogy késni fogunk, ami a délutáni dugók miatt egy órás utat jelentett. 

Mire hazaértünk, Dóri a kimerültségtől már elaludt, így Anya alvás közben vitte fel őt a lakásba. Csak másnap tudtam meg, hogy egész éjjel hányt valamitől, aminek okát nem tudom, hiszen ugyanazt ettem én is, mint ő, nekem viszont nem lett semmi bajom. 

Frissítés:

Dóri már jobban van, az imént beszéltem vele telefonon. Szerencsére nincs semmi komolyabb baja és remélem, hogy az éjjeli hányások ellenére azért jól érezte magát tegnap.

Rengeteg helyen jártunk és sok-sok dolgot láttunk, amit szeretnék megismételni vele a közeljövőben. A Skanzenban például megígértem az asztalosnak, hogy egyszer direkt az ő foglalkozása miatt jövünk el a Skanzenba, mert állítólag olyan dolgokat tud még mutatni Dórinak, amellyel hosszú órákra képes őt lekötni. Talán a végén asztalos lesz belőle? :)

Legközelebb két hét múlva találkozunk, bár az elmaradt szombat estét jó lenne bepótolnunk valahogy. Talán egy ovi utáni séta még belefér valamikor a héten.