Repülőtéren

Dórival ismét eltöltöttünk két csudajó napot, melynek során olyan élményben lehetett része, mint még soha: elmentünk repülőket nézni. 

Hétfő reggel mentem érte, majd szinte az egész napunkat a Liszt Ferenc Repülőtér közelében töltöttük. Őszinte leszek: fogalmam sincs hogyan jött az ötlet, hogy ezen a kapcsolattartáson a repcsiké legyen a főszerep, de talán nem is lényeges, mert Dóri ragyogóan érezte magát, tehát a választás jól sikerült.

A szövegelést most inkább kihagyom, mert jöjjenek inkább a képek:

Hétfő

A Repülőmúzeum játékrepülőterén

Benn a pilótafülkében

Dórinak beadtam, hogy indítsuk be a repülőt és szálljunk el vele, mire ő elkezdett aggódni, hogy "ne szálljunk fel, mert előtte szólni kell Anyának". Persze elmondtam neki, hogy csak füllentettem, mire mosolyogva mondta, hogy "Apa, te megint megtréfáltál". Utána elmagyaráztam neki, hogy ezek a repülők már nem működnek és csak azért tették ide őket, hogy megmutassák nekünk milyenek voltak a repülők régen. 

Az egyik repülőgép belsejében volt egy rövid kiállítás is

Rohanás

A legendás TU-154-es lépcsőjén

...és annak belsejében

Számomra egyébként a legújabb régi repülők megdöbbentően primitívnek és őskorinak tűntek. Nem értek a repülőgépekhez, de megborzongtam a gondolattól, hogy ezekkel az ócskavasakkal emberek milliói repdestek ide-oda pár évtizeddel ezelőtt. Oké, a bemutatott példányok már rendkívül le vannak lakva, de mai szemmel nézve rettentően primitív tákolmánynak tűnt mindegyik, mind technikailag és dizájnra is.

Egy TU-134-es konyhájában

(érdemes megfigyelni a részleteket)

Ez pedig a belseje

(ami annyira fapados, hogy hihetetlen)

Ez a motor nem is olyan nagy

A rádiózás hőskora után itt még csak morzéztak

(érted: morze-jelekkel jeleztek, hogy jönnek)

A JAK-40-esbe hátul, tulajdonképpen a seggén keresztül kell beszállni

(amúgy sugárhajtású)

Dóri folyamatosan maxi gázon pörgött és nem győztem őt követni a repülőgépek között. Repülőre fel, repülőről le, ide-oda szaladgáltunk.

A repülőgép-tilitoli autó mellett

(szerintem a Rábát az Aliens 2 ihlette meg)

Mindeközben rengeteg repülőgép szállt fel és ereszkedett le a fejünk fölött, hiszen a Nemzetközi Repülőtér mellett voltunk párszáz méterrel. Amikor elhúzott a fejünk felett egy-egy lélekvesztő, Dóri óbégatva rohant utána "repülőgép szállj le!" felkiáltással.

Az egyik repülőn összefutottunk a gép egykori technikusával (?), aki megmutatta Dórinak, hogy mi micsoda a műszerek között. Bár Dórit annyira nem kötötte le a dolog, de amikor felvehette az emberünk valamikori kalapját (majd később a kapitány zakóját is), már szívesen élte bele magát a pilóták hétköznapjaiba.

"Kérjük fejezzék be a beszállást, mert a repülő felszáll"

Látni rajta, hogy boldog :)

Miután végigjártuk a kiállítást, átugrottunk a repülőtér parkolójába, hogy még közelebb legyünk a leszálló gépek hasához.

Dóri üdvözli a repülőt

Itt meg kell jegyeznem, hogy nem értek egyet azokkal a környékbeli lakókkal, akik panaszkodnak a repülőgépek zajára. Magam még alattuk állva sem tartottam hangosnak, de amikor Vecsésen töltöttünk egy órát a helyi játszótéren, akkor sem volt zavaró az 5-10 percenként érkező gépek hangja. 

Emlékszem, hogy gyerekkoromban negyedóránként húzott el a házunk felett (Érden) a tököli repülőtérről induló MIG-21-esek raja, ami tényleg zavaró volt, s olyankor folyton meg kellett szakítanunk a beszélgetést, mert egész egyszerűen nem hallottuk egymás hangját. Ezek az utasszállítók meg sem közelítik azt a zajt, amit anno a vadászgépek keltettek.

Az egyik gyerekkori barátom pedig egy vasúti töltés mellett lakik, amely vonalon a balatoni vonatok járnak; nos, az sokkal zavaróbb hely, mint a repülőtér közelében élni - szerintem. Anno gyakran voltam náluk és egyszerűen nem lehetett megszokni a napi több tucat elszáguldó vonatot. Ehhez képest a vecsési "hangzavar" olyan, mintha nem is lenne.

Na mindegy...

Miután meguntuk a leszálló repülőgépek látványát, Dórival átmentünk az 1-es terminál mellé, ahol egy dombról ráláthattunk az egyik kifutó végére. Onnan megnézhettünk pár felszálló repülőt.

Egyensúlyozás a domb szélén

Aznap még beugrottunk a József Attila-lakótelepen a játszótérre is, ahol másfél órát futkároztunk, majd este 8 körül értünk haza. Dóri addigra már annyira kimerült, hogy fürdés után el is aludt az ölemben, miközben a tévében néztünk egy filmet. 

Kedd

A másnap délelőttünk kis lustálkodással telt. A részemről főzéssel kezdődött, ugyanis Dóri többször mondta, hogy zöldborsófőzeléket szeretne enni sült csirkével. Miután elmentünk a boltba vásárolni és nekiláttam a főzésnek, ő tabletezhetett egy órát.

Ebéd után kimentünk a környékre sétálni. Nem szándékoztam messzire menni, de végül három órát töltöttünk a szabadban.

Dórival egyébként sok mindenről beszélgettünk a két nap alatt, de ezek olyan magánjellegű dolgok, hogy nem tehetek róluk említést. Szó volt például Anyáról vagy a vadkempingezésről is, minek során azt szűrtem le, hogy bizonyos téren hatalmas befolyással van Dórira az anyja. Mondhatni, hogy Dóri bizonyos téren erősen ellenem van nevelve, amelyekben megpróbálom ellensúlyozni az anyja által közölt információkat. Ilyen például az, hogy a tej egészséges-e vagy sem, vagy hogy a templom az egy rossz dolog, vagy mondjuk csöves vagyok, mert a kocsiban aludtunk a múltkor. Ezeken kívül sok-sok olyan apró dologról van szó, amelyek végén mindig az derül ki, hogy "rossz apa vagyok", "hülye vagyok" és hasonlók. 

Persze ahogy az lenni szokott, Dóri most is jól érezte magát és nap végén haza sem akart menni. Azt mondta, hogy szeretne velem maradni, mert jókat játszunk és jó apa vagyok, akit nagyon szeret. És bár ritkán látom őt, azért szembeötlő a fejlődése és az, hogy kezdi tisztábban látni a dolgokat Anya és köztem.

Hát így telt el a két napunk.

Frissítés:

Amikor a gyereket hazavittem, Anya megkérdezte, hogy akkor most hétvégén is a gyerekért jövök? Erre azt feleltem, hogy nem, mert a rendes kapcsolattartás az elmúlt hétvégén volt, amit most pótoltunk hétfőn és kedden (és még mindig maradt egy nappalunk). Erre ő azt felelte, hogy nem így van, mert az most hétvégén lesz, majd hivatkozott a naptáramra, amelybe már felírtuk a soron következő kapcsolattartásokat, így tudnom kéne. Nos, ezzel szemben az a helyzet, hogy az összes elmaradást bepótoltuk már és az elkövetkezendő hetekben nincs feljegyezve semmi. Tehát Anya fejében van némi képzavar, amit úgy rendezett le, mintha én lennék a hülye (amit a flegma stílusával éreztet is folyton). Ahogy azt már megszoktam, mindig a pasi a hülye, mert a nőknek olyan lángeszük van, hogy tévedhetetlenek. Most is ez történt.

Na mindegy.