Kövek

Mivel alig van időm a blogírásra, ezért sajnos nemcsak késve, de csak csökkentett tartalommal tudok megemlékezni a másfél héttel ezelőtti kapcsolattartásról.

Ezen három megemlítendő esemény történt:

Az egyik, hogy Dóri magával hozott pár régi játékot, melyek egy zsákban sinylődtek éveken át. Ezeket az első és második szülinapjára kapta tőlem, de Anya szerint mivel már nem játszott velük, ezért kikerültek az erkélyre, mert foglalták a helyet a lakásban.

Amikor Dóri kiöntötte a zsák tartalmát a szoba közepére, akkor csodálkozva vette tudomásul, hogy mennyi-mennyi klassz játéka van, amelyekről nem is tudott (vagy legalábbis megfeledkezett róluk).

A műanyag szaxofont órákig fújta

Ezután kénytelen voltam neki elmesélni, hogy e játékokat milyen körülmények között kapta meg tőlem anno (amikor Anya tiltotta tőlem), így a játszadozás átment egyfajta nosztalgiázásba és sztorizgatásba.

Ezt a népviseletbe öltözött babát a kapualjban

adhattam neki át az első Karácsonya előtt
(fogalma se volt róla, hogy van egy ilyene is)

Dóri amúgy ma megmutatta a szekrénykéjének tartalmát is: elvileg nekem nem szabad belenéznem, mert az az övé, amihez engedélyt kell kérnem, de azt is csak úgy adja meg, ha mindvégig felügyeli, hogy mit teszek be oda vagy veszek ki onnan - például az ollót meg a celluxot, ha szükségem van rá. Szóval a kizsákolás után bepillantást nyerhettem a fiókjai rejtelmeibe.

Büszke rá, hogy nálam saját kis szekrénykéje van

Amúgy ilyen a szobája, ha játszunk:

A másik, amit feltétlen érdemes megemlítenem, hogy kimentünk az udvarra takarítani, ugyanis a szeles napokon, a kapuban éldegélő fűzfa lehulló száraz ágai beborítottak mindent. Dóri lelkesen segít a rőzsehordásban:

Ebből összeraktunk egy hatalmas kupacot a feltöltésre váró kertben (de sajnos nem készült róla kép), amit az est beálltával égettünk el (erről sincs kép).

A rendrakás napján egyébként segített nekem térkövezni is. Ez abból állt, hogy a legkisebb köveket szorgosan hordozgatta nekem, én pedig gumikalapácsal püföltem őket a helyükre.

A járda, amely a faterasz mellet fut hátra a homokozójához

A járdaépítés amúgy igencsak időszerűvé vált, mert Dóri eddig mindig a magasított fateraszon keresztül jutott el a homokozóig, ami kicsit elzártan terült el a terasz mögött. A járdával kicsit szellősebb lett a környezete, valamint könyebben megközelíthető.

A járdát azért nem építettem meg eddig, mert elfogyott hozzá a térkő - amit már nem is kapni, mert ennek a fajtának a gyártását leállították (kifutott termék). Így tehát a kőteraszból kellett lecsippentenem pár négyzetméternyi részt, aminek helyére viszont egy előkertet építettem, pótolandó a hiányzó köveket.

Az előkert egyetlen hátránya, hogy mivel alatta van a régi faház terasza, ezért csupán 20 centi vastag földréteggel tudtam felhordani, amelybe ugye nem ültethetek majd olyan növényeket, amelyeknek mélyebbre nyúlnak a gyökereik. Mindezt azért említem csak meg, mert Dóri kitalálta, hogy "akkor ültessünk bele köveket", amit jó ötletnek tartottam, viszont ahhoz el kellett mennünk a közeli kőfejtőbe kövekért.

Így tehát beültünk a Trabiba és elsuhantunk Pilisszántóra köveket gyűjteni. Ez a harmadik megemlítésre érdemes program...

Korábban már voltunk itt, de Dóri nem emlékezett rá, úgyhogy nagy örömmel lelkendezett, hogy egy ilyen csudajó helyen bandázhat.

A szakadékba való kődobálás nagyon bejött neki:

A szakadéknál kicsit beugrattam, ugyanis mondtam neki, hogy menjen ki a szélére és nézzen le, hogy az milyen mély. Dóri örömmel meg is tette volna, ha épp nem fogom a kapucniját és nem tartom őt vissza. A nagy meglepődése után elmagyaráztam neki, hogy SOHA ne menjen ki a szakadék szélére, bárki is mondja, mert a morzsalékos talajon - vagy egy széllökéstől - könnyen a mélybe zuhanhat, s ott lelheti halálát. Mindezt szemléltettem is, amikor a lábammal megkapartam a talajt, s kavicsok sokasága hullott alá. Dóri megígérte, hogy soha nem fog kimenni a szélére és hallgat rám.