Karantén
Dórival egy hónapnyi szünet után találkoztunk ismét, mert óvatosságból kimaradt egy kapcsolattartás a vírus-mizéria miatt. Ugyanis, a találkozónk előtti napon nem éreztem magam valami jól, ami miatt óvatosságból inkább elcsúsztattuk a találkozót - viszont ezt a soronkövetkező időponthoz hozzácsapva, most két kapcsolattartást tartottunk egyben, ami hat nap önfeledt szórakozást ígért.
Dórival tehát egy hónap múltán találkoztunk ismét, hat napra.
Úgy terveztem, hogy ezen alkalom kitűnő lehetőséget teremtett ahhoz, hogy leutazzunk Velemérre a családi telekre, de sajnos nem mehettünk, mert Édesapám óvatosságból - a vírusra való hivatkozással - visszakozott. Megvitattuk a dolgot, amivel részben egyetértettem. Dóri és én valószínűleg már március elején átestünk valamin (talán a víruson), ami nálam enyhe hőemelkedéssel járt, Dóri pedig gyengélkedett egy kicsit, de aztán semmi több nem történt - illetve annyi, hogy az oviból sokan betegek lettek, s hamarosan be is zárták a kaput, ami azóta is tart. Szóval, mi már nem fertőztünk volna meg senkit, de mivel ezt semmivel se tudtuk igazolni, így itthon is maradtunk, karanténban.
Végülis nem baj, mert így is elfoglaltuk magunkat és volt mit tenni otthon is, ráadásul az utazás költségeit költhettem másra, mint mondjuk a házra vagy Dórira.
Első nap
Péntek délután, miután felvettem Dórit, beugrottunk a törökhöz gyrosozni. Aznap nem volt kedvem főzni, mert egész nap a házon dolgoztam és fáradt voltam hozzá, hanem inkább elvittem a büfébe kajálni. Itt viszont nem ülhettünk be (a vírus miatt), úgyhogy otthon faltuk be az étket. Dórinak ízlett a gyros, s jó volt látni, hogy milyen jó étvággyal eszik. Kapott mellé egy pohár hideg sört is...
Vacsi után megkért, hogy menjünk ki a szántóföldre sétálni, ezért egy röpke fél órát a szomszéd utcánál kezdődő félsivatagos tájon bukdácsoltunk.
Kapott tőlem egy gagyi távcsövet is, amit nagyon szeretett volna kipróbálni, úgyhogy a szántóföldi sétánk megfelelő alkalmat kínált hozzá. Dórinak már hónapokkal ezelőtt megígértem, hogy kap tőlem egy távcsövet, viszont eddig még nem volt rá pénzem, hogy meg is vegyem, ugyanis, ha egy valóban jó és használható, komoly távcsövet szeretnék, akkor az 30-50.000 forintnál kezdődik. Ígértem neki egy csillagászati távcsövet is (ami engem is érdekelne), ami pedig 170-230.000 forintnál indul - ha mondjuk olyat szeretnék venni, ami mondjuk a Szaturnusz gyűrűit is viszonylagos élességben hozza közel. Egy ilyennel a Hold krátereit olyan részletességben figyelhetnénk meg, mintha átnéznék a szomszédba kertlocsolás közben. Épp ezért megértem Dóri rajongását az ilyen kütyük iránt, mert gyerekkoromban én is órákat töltöttem el távcsövezéssel, ha épp kölcsön tudtam kérni valakitől (egy gagyibb fajtát).
Szóval a távcsövezés jó dolog, de ahhoz jó távcsőre van szükség, ahhoz meg sok-sok pénz kell, amit egyelőre nem tudok előteremteni.
Dórival úgy terveztük, hogy este kint laszunk a teraszon a nyugágyban, hogy megfigyelhessük a csillagos égboltot, de mivel az idő erőteljesebben lehült, ezért inkább elhalasztottuk máskorra. Végülis nem bántunk, mert helyette megnéztük a Jurassic Parkot. Éjfél előtt feküdtünk le aludni.
Második nap
Másnap reggel átjött hozzánk Dóri ovis barátnője, Emília, akivel elmentünk bevásárolni az áruházba.
Az áruházban
Miután hazaértünk, ők az udvaron játszottak, én pedig csülkös bablevest főztem ebédre.
Ebéd után ismét játszottak, majd később mindhárman kimentünk a szántóföldre lovakat simogatni.
Emíliát délután 6-ra vittem haza. Mivel Dóri még nem akart hazamenni, hanem csatangolni akart valamerre, ezért vettem egy-egy jégrémet, majd felmentünk egy közeli dombtetőre, ahonnan beláthattuk az egész környéket.
Igazából jó lett volna elutazni valahová, mert olyankor tényleg el tudjuk engedni magunkat. Mivel itthon rengeteg a teendőm a házzal és az udvarral, ezért folyton bennem volt a kismanó, aki noszogatott, hogy csináljak már valamit, mert mielőbb be kellene végre fejezni a munkálatokat. Ugyanis idén nyáron már le akarom zárni az évek óta halogatott építkezést: a ház festését, az udvar feltöltését és füvesítését, a teraszépítést, a parkoló kialakítását, kapuépítést, stb, stb... Rengeteg apró dolog van még hátra, s nem tehetem meg, hogy úgy engedjem el a szép időt, hogy nem csinálok semmit.
Tehát, ha Dórival utazgatunk valamerre, akkor csak rá figyelek, semmi másra, de ha otthon vagyunk, akkor muszáj a ház körüli teendőkkel is foglalkoznom.
Harmadik nap
Vasárnap átjött hozzánk a nagynéni, hogy ajándékokat adjon Dórinak Húsvét alkalmából. Ezek kézműves csokik és egy ezüstfonalból szőtt cipőcske voltak. Dóri nagyon örült az alkalomnak, s a cipő különösen bejött neki. Talán azért is szereti, ha ajándékokat kap, mert olyankor érzi, hogy figyelnek rá és szeretik. Ami amúgy jó, csak félő, hogy rászokik és később elvárás lesz a külvilág felé, hogy mindig mindenki ajándékokkal halmozza el.
Egyébként én is kaptam ajándékot Dóritól, de nem Húsvétra, hanem a szülinapom alkalmából. Igaz, ez pár nappal később volt esedékes, de mivel akkor már nem voltunk együtt, ezért korábban adta oda. Ez egy piros boríték volt, benne mindenféle piciny rajzocskával, amire azt írta fel, hogy "APA" és "ANYA". Ezeket is azért, mert ezt a két szót tudja leírni :)
Míg Dóri és a nagynéni játszottak, én végre időt tudtam rá szánni, hogy elpakoljam a felgyülemlett építési számlákat, csekkeket és hivatali papírjaimat, amelyek a szobámban voltak szétterítve az ágyon. Mivel minden nap éjjel dolgozom, nappal pedig a ház körül serénykedem, ezért a benti rendrakást és rendezgetést mindig későbbre halasztgattam.
Délutánra Dóri úgy elfáradt, hogy amint kettesben maradtunk, el is aludt. Vicces volt, hogy amikor átfordult a másik oldalára, akkor majdnem leesett a kanapéról, viszont ő félálomban, reflex-szerűen megállította magát, az alább látható módon:
Este szintúgy filmnézéssel zártuk a napot: megnéztük a King Kong 2005-ös, Peter Jackson-féle változatát. Dóri tátott szájjal nézte végig, a végén pedig apró könnyekkel siratta meg a toronyház tetejéről lezuhanó majmot.
Emlékszem, hogy anno Édesapámmal néztem meg életem első King Kongját Balatonalmádin, a moziban. Az 1976-os készítésű, Jeff Bridges és Jessica Lange főszereplésével készült változatot valamikor a 80-as évek derekán vetítették nálunk a mozik. Amikor beültünk a filmre, az előadás közepén a tekercs megsérült, s legalább egy órát várnunk kellett rá, míg szereznek egy másik kópiát (legalábbis így emlékszem rá), viszont apukámmal kivártuk, így ha késve is, de végignéztük a filmet. Ami nagy hatással volt rám, s máig egy örök nagy klasszikusnak tartom az óriásgorilla történetét.
Negyedik nap
Hétfőn reggel a kismanó addig-addig baszogatott belülről, mígnem fogtam a csiszológépet és nekiestem a falnak. Ebben Dóri is besegített, ami annyiból állt, hogy spaklival kapirgálta le a megszáradt gyantát. Ebbe viszonylag hamar beleunt, úgyhogy átvéve tőle a melót, pár óra alatt végigcsiszoltam mindent. Míg én a ház oldalát gyűrtem, Dóri addig a homokozóban játszott.
Ezzel elég sokáig elvoltunk, és hogy őszinte legyek, nem is emlékszem rá, hogy aznap mi mást csináltunk még :)
Ötödik nap
Kedd reggel Dórival kardvirághagymákat ültettünk a két terasz közti kis kertbe. Ide bő egy hónappal ezelőtt fűmagot vetettem, de az eddig - finoman fogalmazva - szart kinőni. A gyom viszont jön, nekem pedig volt pár zacskó hagymám, amit most eláshatott kedve szerint.
Az ültetés után Dórival bepattantunk a kocsiba és elhajtottunk Horányba. Nagyon jó idő lett és már untam, hogy otthon tobzódunk. Emellett kellett pár nagyobb szikla a sziklakertbe, a Duna partján pedig sok-sok ilyen van, csak el kell érte menni.
A sziklakeresés és bepakolás után ettünk egy nagyon rossz hamburgert a horányi piac büféjében, majd felhajtottunk Kisorosziba a Szigetcsúcsba. Mire odaértünk, Dóri elaludt az ülésben, úgyhogy tartottunk egy bő kétórás szunyókálást.
A Szigetcsúcsba való bejárás elvileg korlátozott, mert a vírus miatt lezárták a behajtást, viszont mivel magam jól ismerem a környéket, ezért tudtam, hogy merre lehet odajutni. Miután Dóri felébredt, el is indultunk a megfelelő úton, viszont mivel Dóri sétálni szeretett volna, ezért egy félreeső helyen leparkoltunk a kocsival. Egy keskeny földes úton sétáltunk tovább, amikor Dóri játszadozó gyerekekre lett figyelmes. El is kezdett kérlelni, hogy hagy játszon velük egy kicsit, s mivel az apukájuk is ott volt, az engedélye után már szabadon ugrálhatott velük a trambulinon.
Az elektromos kisautót is kipróbálhatta...
...majd hintáztak egyet az óriási kötélen
A gyerekek annyira jól érezték magukat, hogy végül Dórival nem is mentünk el a Szigetcsúcsba, hanem az órányi játszadozás után inkább hazafelé vettük az irányt. Út közben bevásároltunk vacsorának valót, ami carbonara szósz volt "rugós tésztával".
Hatodik nap
Az utolsó napunkon egy különleges helyre látogattunk el: a pilisvörösvári kőfejtőbe.
Anno, amikor a házamat építettem, körbejártam a murvás helyeket olcsó murva után érdeklődve. Akkor az említett helyen azt az információt adták, hogy a legnagyobb köveket ingyen odaadják, ha a szállítást fizetjük. Ezután eltelt három év, nekem pedig eszembe jutott, hogy felfrissíthetnénk az emlékeinket, ha elmegyünk és rákérdezek ismét, hogy mennyi az annyi. Ugyanis tök jól nézne ki az udvaron néhány nagyobbacska kövecske, ami meglehetősen feldobná a ház körüli zöldet.
Dóri egy szebb darab előtt pózolva
A fehér, rikító murvabánya eléggé megterhelte a szemünket. Épp ezért, állítólag a melósoknak kötelező védőfelszerelés a napszemüveg. Aztán megtudtuk azt is, hogy senki nem tudja, hogy a sziklákat lehet-e külsősnek értékesíteni, s bármennyit telefonálgattak a kollégák, nem jutottak dűlőre. Végül azt mondta valami titkárnőcske az iroda egyik telefonjának végén, hogy csak viszonteladóknak adnak el követ, majd ígéretet tettek rá, hogy majd felhívnak ezügyben. Állítólag a kőnek 5-10 forint kilója, tehát egy 3 tonnás kő maximum 30.000 forint lehet, de inkább olcsóbb. A szállítás általában 10.000 forint Pilisvörösváron belül, csak hát kérdés, hogy ki tudja kihozni, mert hát ugye az egy egy dolog, hogy a buldózerrel felrakják a platóra a követ, de hogyan veszik azt le nálam?! Ehhez egy olyan darus kocsi kellene, ami eleve a kívánt helyre rakja le, mert amúgy képtelenség lenne egy ilyen követ begurítani és helyére billenteni a kertben.
Szóval megérdeklődtem, hogy egy ilyet hogyan és miképp lehetne megszerezni, de sokkal előrébb nem jutottam a kérdésben.
Ezután Dórival elmentünk az áruházba ruhát venni, mert megígértem neki, hogy veszek neki csajos ruhákat, hogy ne mindig mackónadrágban legyen. Na meg én is szeretném, ha a kislányom cuki kislányként tündökölne az oldalamon és nem úgy, mint egy átlagos óvodás. Ha az embernek ilyen szép lánya van, akkor miért is ne nézhetne ki úgy?
Szóval Dórival bevásároltunk: vettünk baseball-sapkát, kalapot, kétféle szoknyás rucit, pólókat, zoknit és cicanacit is, amibe 10.000 forintot én, 4000 forintot pedig ő adott bele a zsebpénzéből. A pénztárnál megtréfáltam őt, mondván, hogy ezt neki kell kifizetnie a zsebpénzéből, amin úgy kiakadt, hogy egyfolytában azt hangoztatta: "Apaa, ne az én pénzemből! Ne az én pénzemet költsd el!". Persze megnyugtattam, hogy a kocsiban visszakapja a pénzét, mert ott felejtettem a pénztárcámat. Ez mindjárt más volt és megnyugodott :)
...és a másik
Dórikám nagyon örült a ruháknak :)
Azt hiszem azért is, mert ő maga is érezte és látta, hogy ezekben tényleg csajosabban néz ki.
És bár aznap már haza kellett őt vinnem, még mindig volt hátra pár óránk az indulásig. Épp ezért eszembe jutott egy ötlet, hogy megtaníthatnám Dórinak a mutatós óra olvasását. Ez viszont elég nehézkes feladat volt a számára, mert egyrészt még nem ismeri a számokat, másrészt meg túl bonyolult volt neki az óra működése (holott csak két mutatót + esetleg a harmadikat) kell észben tartania.
Megpróbáltam neki a lehető legérthetőbben elmagyarázni a mutatók közti különbséget és azok feladatait, de nem igazán tudta még memorizálni őket. Arra viszont jó volt a lecke, hogy bepillantást nyerjen az időmérés rejtelmeibe.
Volt még egy fontos témánk hazamenetel előtt: a telefon.
Múltkor ugye írtam róla, hogy Dórinak mennyit számít a saját telefon és az, hogy azon könnyűszerel elérheti a szeretteit. Akkor hazavitte a telefonját, de miután Anyának elmondta, hogy azt tőlem kapta, sajnos vissza kellett adnia, mert Anya nem engedte meg neki, hogy használja. Most ezen elmélkedtünk, hogy mit kéne csinálnunk: hazavigye vagy sem?
Én azt javasoltam neki, hogy tegyük be a táskája mélyére, s majd miután eljöttem tőlük, már nyugodtan elárulhatja az anyjának, hogy nála van a telefonon. Ugyanis akkor már nem tudja visszaadni, hiszen nem leszek ott. Dóri törte a kobakját, hogy mi legyen, s azt mondta, hogy "Anya úgyis feltenné a polcra". Erre azt feleltem, hogy nem baj, mert a telefon akkor is ott lesz nála, s ha netán fel akar engem hívni, akkor Anya úgyis megengedné. Mondtam, hogy egy próbát megér, nem veszíthetünk vele semmit. Így is lett: a telefon bekerült Dóri táskájának a mélyére, majd miután hazavittem őt, említése nélkül búcsúztunk el egymástól.
Aznap nem volt semmi reakció, s fogalmam se volt róla, hogy végül Anya mit szólt hozzá, hogy a telefon felkerült hozzájuk.
Másnap délelőtt viszont Dóri felhívott telefonon...
Hoppá!
Mint kiderült, Anya végül megengedte Dórinak, hogy felhívjon rajta. Azt nem tudom, hogy milyen időközönként, vagy hogy a telefonját egyáltalán magánál tarthatja-e, de ami a lényeg, hogy megtarthatta és nem kellett visszaadnia.
Dóri nálam még mondott valami olyasmit, hogy "Anya azt mondja, nyomkövető van rajta" (vagy valami ilyesmi, aminek a lényege az, hogy követni tudom vele a mozgását), amire azt feleltem, hogy nincs rajta nyomkövető, de ha Anya nem hiszi el, akkor telepítse újra a telefon op-rendszerét, s akkor egy "szűz" telóval indíthatnak. Ezt persze Dóri még nem értheti, de nem is ez a lényeg, hanem hogy mondja el az anyjának, s akkor mindenki megnyugodhat.
Egyébként megígértem neki, hogy nyáriszünet idejére veszek neki egy nyomkövetős, telefonos karórát, amivel Anya és én is láthatjuk, hogy merre jár, s akkor Anya is nyugodt lehet, mert láthatja a gyermeke mozgását. A magam részéről nincs ellene kifogásom, hiszen az a jó, ha a gyermekünk felügyelet alatt áll, hiszen ki tudja mikor lehet rá szükség. Na meg úgy vagyok vele, hogy Anyának is jogában áll elérnie a saját gyerekét, ha az nincs vele. Fordítva ugyan ez még nem 100%-os, de idővel még kialakulhat.
Még egy nappal később megpróbáltam felhíni Dórit, de ki volt kapcsolva, tehát minden bizonnyal az anyja még nem engedi, hogy egész nap vonalban legyen. Talán attól fél, hogy lehallgatom őket?
Mindegy is, mert Dóri később már felhívott. Bár érdekes volt ez is, mert amikor elmondta, hogy "Anya nem engedte, hogy reggel felhívjalak...", a vonal váratlanul megszakadt - gondolom mert Anya lenyomta.
Na mindegy...
Dóri korábban elmondta, hogy nagyon hiányzom neki és jó lenne, ha velem lehetne. Kis drága...
Hogy milyen volt a hat napunk? Nos, jó lett volna elutazni valahová, de megértem, hogy a kijárási korlátozás miatt most nem lehetett "nyaralnunk". Jó volt viszont, hogy nem kellett számolnunk a napokat, mert bőven volt időnk mindenre. Eszembe jutott, hogy Anyánál felvetem, hogy esetleg adnék neki több tartásdíjat, ha néhanap enged minket többet együtt lenni. Mivel nincs ódvoda és Dóri egész nap be van zárva a négy fal közé, szerintem jól esne neki, ha az apjával bandázhatna a környéken, vagy esetleg a karantén elmúltával el is mehetnénk kirándulni messzibb helyekre, több napra.
A koronavírus miatt egyelőre úgy néz ki, hogy lőttek a nyaralásunknak.
A tavalyi év horvát-szlovén kiruccanásából kiindulva, idén egy szlovéniai Triglav-körutat terveztem, de mivel a határokat lezárták, egyelőre nem valószínű, hogy lesz is belőle valami. A balatoni kempingünk állítólag június elején kinyit, így ha ez beigazolódik, akkor június közepén a Balatonra megyünk le pár napra, vagy esetleg Velemérre, ha Édesapám úgy dönt, hogy leenged minket.
Remélem hamar újraindul az élet.
Dóri ehét végén ismét nálam lesz.
Megjegyzések
Megjegyzés küldése