Bírósági beadvány (2015. október 19.)

A személyiségi jogok védelme miatt az alábbiakban - e cikk keretein belül - a Felperes eredeti nevét kihagytam, s csupán, mint "Felperes" megnevezésként szerepeltetem.

Budakörnyéki Járásbíróság
Üsz: ........

Tisztelt Bíróság

Alperes, V. M. ...... számú perben az alábbi nyilatkozatot terjesztem elő.

Kérem a Tisztelt Bíróságot, hogy a gyermek elhelyezési perben való döntése előtt vegye figyelembe az alábbiakban általam előadottakat a váltott elhelyezés javára a szülői felügyelet megítélésében. Szeretném, ha a mérlegelésük során figyelembe vennének néhány olyan körülményt, amelyről egyébként nem szerezhetnének tudomást.

Felperessel 2009-ben ismerkedtem meg, de csak ezután egy évvel, 2010-ben jöttünk össze. A szülei már a kezdetektől fogva ellenszenvvel viseltettek irántam, s ezt a Felperessel való kapcsolatom alatt mindvégig éreztették és fenntartották. Véleményem szerint ennek azért van jelentősége, mert befolyásolva Felperest hozzájárultak ahhoz, hogy a kapcsolatunk megromoljon.

2009-ben telket vásároltam Horányban, ahová az évek folyamán egy viszonylag nagy családi házat építettem. A ház ekkor még szerkezetkész állapotban volt, tehát se fürdőszoba, se WC, se konyha és se fűtés nem volt benne, csupán egyetlen lakható szoba, amit a körülményekhez képest próbáltam rendben tartani.

A ház építéséről blogot is vezettem: (cím)

Felperes ekkor Pilisvörösváron élt a húgával az édesanyja lakásában, míg az anyuka az élettársával és közös gyermekükkel egy bérelt házban. Mivel 2010. tavaszától Felperessel már kapcsolatban voltunk, ezért - ahogy azt illik - rendszeresen találkoztunk, általában hétvégenként: vagy én jártam át hozzá Pilisvörösvárra, vagy ő járt ki hozzám Horányba. Ő minden alkalommal teli szatyor ennivalóval érkezett hozzám, amit a családja elítélt, mert úgy vélték, hogy én ezzel kihasználom őt, s ha ő nem lenne, én már éhen haltam volna a "putris" házamban. Felperes nem vette figyelembe, hogy a családja milyen véleménnyel van rólam, mert szerelmes volt belém és megbízott bennem, ezért mindvégig kitartott mellettem. A házam építésének minden egyes fázisát lépésről-lépésre követte, hiszen a hétvégi randevúk alkalmával láthatta a különböző változásokat. Ő nagyon jól tudta, hogy szeretem Horányt és nem szeretnék elköltözni onnan, és mivel személyem is e helyhez kötötte, egy idő után maga is kezdte megszeretni.

Horánynak viszont van egy gyenge pontja, méghozzá a megközelíthetősége: mivel a Szentendrei-sziget déli részén található, ezért a közlekedés csupán komppal lehetséges, amely viszont az esti órákban leáll. Ekkor egy valamirevaló gépjármű nélkül a szigetről kijutni gyakorlatilag lehetetlen feladat, s épp ezért sokan magányosnak és a külvilágtól elzárva érzik magukat. Bár a levegő, a víz és a környezet kiváló, aki Horányba költözik annak el kell fogadnia, hogy ezáltal valamilyen szinten a civilizáció perifériájára szorul.

Megemlítek egy példát, amely jól tükrözi a családjának a személyemhez való hozzáállását: egy alkalommal Budapesten jártam, amikor is hazafelé úgy döntöttem, hogy meglepem a Felperest Pilisvörösváron. Mivel csak hétvégenként találkoztunk, ezért jó alkalomnak tűnt, hogy ha már a Fővárosban tartózkodom, akkor egy kisebb kerülővel meglátogassam őt. Mikor megérkeztem, ő és a családja roppant meglepetten fogadtak, persze a Felperes nagyon örült, hiszen nem számított rá, hogy velem lehet aznap éjjel. Reggel ő elment dolgozni, én pedig maradtam még egy órát. Mikor végül elindultam én is, a Felperes édesanyja szóban nekem támadott, miszerint én nem azért állítottam be este, hogy a lányával lehessek, hanem azért, mert előző délután biztosan mással randiztam a városban, s mivel lekéstem volna az utolsó kompot, inkább felmentem hozzájuk, hogy legyen hol aludnom. Továbbá közölte, hogy biztos benne, én a Felperest folyton megcsalom, stb. Ha nehezen is, de lenyeltem a sértést, és azon kívül, hogy a Felperes elmeséltem a történteket, a későbbiekben sosem hoztam szóba a vádjaikat.

Mindeközben Felperes az édesanyja élettársa felől jövő rosszindulatú megjegyzésekről és piszkálódásokról rendszeresen beszámolt nekem, de magam is tapasztalhattam azokat, amikor alkalomadtán látogatóban jártam nála. Emiatt és az anyjával való incidensem miatt folyton zavarban és kényelmetlenül éreztem magam náluk, így egy idő után nem volt már kedvem Pilisvörösvárra utazni, így inkább ő jött el hozzám Horányba. Felperes az állandó konfliktusok hatására rövidesen elköltözött Piliscsabára az édesapja házába, a húg pedig albérletbe a barátnőjéhez. 2012-től ezután már Piliscsabán találkozgattunk.

Mivel a szülei nem szerettek engem, ezért a velük való találkozást a minimális szintre csökkentettem. Viszont mivel Piliscsabán lakott a Felperes öccse is, ezért soha nem lehettünk kettesben, ráadásul vele sem én, sem a Felperes nem jöttünk ki jól: állandóak voltak a súrlódások és a veszekedések. Ekkor kezdtünk el beszélgetni arról, hogy mi lenne, ha a Felperes kiköltözne hozzám Horányba, s végre együtt lehetnénk minden nap, kettesben, s tervezhetnénk a saját családunkat. Mivel a Felperesnek a munkahelye és a házam akkori állapota ezt akkor még nem tette lehetővé, ezért a kiköltözése 2013. nyaráig váratott magára.

Ekkor viszont sürgőssé vált a ház belső tereinek a rendbetétele, így családi támogatással elkezdődtek a fürdőszoba és a konyha kiépítésének a munkálatai.

Mivel Felperes nagyon kötődik a családjához, ezért nehezen viselte a horányi magányt, hogy tőlük távol, egy külvilágtól elzárt településen kell élnie, egy félig kész, építés alatt lévő házban. Viszont a körülmények ellenére 2013-ban gyermeket vállaltunk: e gyermek decemberben fogant, s 2014. szeptemberében jött a világra.

A problémáink tulajdonképpen ezelőtt nem sokkal kezdődtek: mivel a ház még közel sem volt kész, vagyis nem volt még - úgymond - a megfelelő kényelmi szinten, ezért minden tőlem telhetőt meg kellett tennem annak érdekében, hogy mire a babánk megszületik, otthonosabbá váljon a légkör. Nyáron megépítettem a szennyvíztározót, valamint rendbe tettem a kertet és a teraszt is, majd lecseréltük a tetőt, hogy megszűnjenek az álladó jelleggel fellépő beázások. Ez utóbbira egy hónappal a gyermek születése előtt került sor. A folytonos munkálatok miatt Felperesnek időnként az édesanyjához kellett mennie, ami miatt ő feszültebb volt és mellőzöttebbnek érezte magát. A szülés előtti hetet is azért kellett Pilisvörösváron töltenie, mert - személygépkocsi hiányában - biztonságosabbnak tartottam, ha szülői felügyelet alatt áll (ugyanis egy váratlanul megindult szülés alkalmával az édesanyja könnyedén viheti őt be a kórházba, minthogy mentőre várjunk Horányban). Ezt később a szülők hibaként rótták fel nekem, mint aki egyáltalán nem törődik a Felperessel és a terhességével. Szerencsére a gyermek születésénél jelen lehettem, mert hajnalban egy szomszédom munkába menet elvitt engem Budapestig.

Felperes ezután közel egy hónapig volt az édesanyja mellett. Erre azért volt szükség, mert ekkor tettem le a ház földszintjének a padlóját, amit még csiszolni, festeni és lakkozni kellett. Ilyen körülmények között Felperes a karon ülő gyermekünkkel nem tudott volna rendesen közlekedni a házban, valamint a lakk kipárolgó gőzének a belélegzése is ártalmas lett volna a számukra. És azért is volt jó döntés, hogy Felperes egy ideig az édesanyja mellett legyen a gyermekkel, mert a szülőtől így közvetlenül tanulhatta el az anyaság minden csínját-bínját, s ha netán valamilyen akadályba ütközött volna, akkor is könnyedén a segítségére siethetett a családja. Mivel én minden harmadik napon 24 órás szolgálatot láttam el a munkahelyemen, ezért az első - és tapasztalatlan - hónapokban kockázatos lett volna őt egymagára hagyni Horányban, ugyanis ha netán váratlanul segítségre szorult volna, akkor az erdő szélén, távol mindenkitől, egymaga kellett volna megküzdenie a kialakult problémával. 

Mivel én egy hónapban 10 napot a munkahelyemen töltök, ezért csupán 20 nap állt a rendelkezésünkre, hogy együtt legyünk. A munkahelyemen - jellegénél fogva - a 24 órás szolgálat alatt rendszeresen kerültem konfliktusba alkoholistákkal, drogosokkal és hajléktalanokkal, amely miatt rendszeresen lestrapáltan és fáradtan tértem haza. Viszont ekkor sem feküdtem le aludni, hanem a ház körüli egyéb teendőkkel voltam elfoglalva, úgy mint például favágás, vízhordás, autószerelés, komposztálás, közüzemi számlák intézése, stb.

Általában reggel 9-re értem haza, s az elvégzendő munkák miatt délután 4-ig, 6-ig a felsorakoztatott feladatokat láttam el. Amikor télen a ház körül a fagyok miatt nem lehetett dolgozni, akkor a honlapom fejlesztésein munkálkodtam, amelyből hébe-hóba származott némi bevételünk.

Ennek címe: (cím)

E honlap fejlesztései sok-sok időt emésztenek fel, hiszen a programozás és a keresőoptimalizálás nem történik egyik pillanatról a másikra. Tulajdonképpen (mint korábban az elmúlt évek alatt is) reggeltől-estig a számítógép előtt ültem, hogy olyan szintre fejlesszem a honlapot, amely már képes lehet ellátni a családot, vagy legalább is a későbbiekben kiválthatja majd a Felperes munkáját, akinek így nem kéne visszamennie dolgozni, s minden idejét a gyermekünknek szentelhetné.

Felperes a számítógépes munkáimat sosem értette meg. Ő csak annyit látott belőle, hogy éjt-nappallá téve a számítógép előtt ülök, s ahelyett, hogy velük foglalkoznék, én a billentyűzetet nyomkodom folyton. Megértem őt, mert lehettem volna velük több időt is, viszont sajnos nem látta be, hogy a későbbiekben akkor lesz majd jó nekünk, ha a család egy idő után a saját vállalkozásából él és nem abból a rabszolgamunkából, amit azelőtt végeztünk.

A honlapom felépítése rendkívül időigényes volt: közel 10 éves előkészítő munkálatok után ténylegesen csak 2010-ben indult el, s 2014-re jutott el arra a szintre, hogy némi bevételt termeljen. Emellett ekkorra számtalan más kisebb-nagyobb honlap is hivatkozott rá (köztük a Wikipédia is), valamint rádióinterjúkra hívtak egy-egy cikkel kapcsolatban, s rendszeresen téma volt az egyéb fórumokban. Felperes hiába panaszkodott folyton az időigényes elfoglaltságomra, ilyen népszerűséggel a hátam mögött nem tehettem meg azt, hogy nem foglalkozom a fejlesztésével, hiszen a konkurencia pillanatokon belül lesöpörhet az asztalról, s ezáltal egy majd évtizedes munkám veszhet kárba. A honlap által értük el azt, hogy számítástechnikai készülékeket kaptunk emberektől támogatásként, majd szereztünk egy drága babahordozót, amit a gyermek jelenleg is használ. De megemlítem azt is, hogy a hébe-hóba befolyt reklámdíjak mellett voltak (és vannak) olyan éttermek is, ahová ingyen járhattunk ebédelni. Hogy a honlap ismeretségét és látogatottságát szinten tartsam, rendszeresen kellett új cikkeket írnom és új rovatokat indítanom. Mivel nincs olyan végzettségem, amivel jól fizető állást találhatok, ezért ez az egy lehetőségem maradt, hogy a jövőben a családomat jó körülmények között tarthassam el, de ahhoz még rengeteg munkára és kitartásra lett volna szükség – leginkább a Felperes részéről.

Felperes családja sosem hitte, hogy a honlapomból bármilyen előny is származhat a későbbiekben, ezért rendszeresen becsmérelték azt, s vele együtt engem is. Szerintük mindig is jelentéktelen alak voltam, egy szánalmas portás, aki képtelen a lányukról gondoskodni, ezért a Felperest folyamatosan terelték abba az irányba, hogy engem elhagyjon.

Sajnos nem foglalkoztam oly mértékben a családommal, mint ahogy azt Felperes elvárta volna. A gyermek születése utáni félelmemben és bizonytalanságomban minél előbb próbáltam megteremteni azokat a lehetőségeket, amelyekkel őket a későbbiekben biztonságban tudhatom. Ennek ellenére hiába nyugtatgattama Felperest, hogy biztonságban vannak a gyermekkel és nem áll fönn a nélkülözés veszélye, ő minden egyes napon aggódott valamiért, amiből folyton vitáink adódtak. 

Egy példa rá:

2014 őszén Felperes tűzifát szeretett volna vásárolni, amire abban a pillanatban nem volt pénzünk, mert az akkor már meglévő autónkat kellett szervizbe vinni. Mondtam neki, hogy van a ház körül annyi fahulladék, amivel pár hétig fűthetjük a házat, emellett édesapám is hoz majd nekünk tűzifát, ami szintúgy elég lesz pár hétre. Mivel Felperes továbbra is aggódott, ezért az édesapjával hozatott 25 zsák brikettet, ami viszont többe került, mintha megvettünk volna pár köbméter hasított fát. Mondtam is neki, hogy ne hozasson brikettet, mert drágábban jön ki vele és jövő hónapban megvehetjük az árából a rendes tűzifát (vagy legkésőbb akkor, ha tényleg szükségünk lesz rá), de hajthatatlan maradt. Hogy megnyugtassam őt, a szomszéd utcánál lévő erdőből puszta kézzel húztam be négy farönköt, amit szintúgy felfűrészeltem tüzelőnek. Ezért persze ő sosem dicsért meg. Jelenleg két köbméter tűzifa van a ház mellett, mert annyi maradt meg a tavaly téli tüzelés ellenére is, tehát elmondható, hogy alaptalan volt a félelme azzal kapcsolatban, hogy "megfagyunk" a télen.

Felperes mindig aggódott mindenért, s egy idő után sajnos feladtam a harcot, hogy megnyugtassam őt. Bármit tettem, az neki nem volt jó, nem volt elég. Neki azonnali megoldásokra volt szüksége. Emiatt a viszonyunk úgy alakult, hogy lassacskán eltávolodtunk egymástól. Ő egy idő után már nem beszélgetett velem, én pedig beletemetkeztem a munkáimba.

Januárban egy nagyobb összegű bevételre tettem szert, amely segített minket abban, hogy folytassuk a ház további munkálatait. Február hónaptól kezdve nekiálltam az udvar rendezésének, valamint a lakótér bővítésének is: a nappalink fölé galéria építésébe kezdtem, hogy ezáltal mintegy 30 négyzetméterrel növelhessük meg a ház belterületét. Elsőként az udvaron tettem rendet, hogy a babakocsival kényelmesen lehessen közlekedni kifelé és befelé menet, ami által beépítésre kerültek azok az anyagok, amelyek miatt szinte lehetetlen volt elférni a ház mellett.

A napjaink ezután úgy alakultak, hogy a 24 órás szolgálat után hazaérve átöltöztem, majd kimentem a ház mellé terepet rendezni. Több köbméter földet kellett megmozgatnom, el kellett hordanom az útban lévő építőanyagokat és hulladékokat. Heteken át tartó megerőltető munka volt ez, amit Felperes egyáltalán nem kísért figyelemmel, egyáltalán nem értékelt, sem támogatott. Egyetlen megjegyzést sem volt hajlandó tenni a változásokkal kapcsolatban, mintha azok egyáltalán nem érdekelnék őt. Úgy éreztem, hogy bármit teszek, semmi sem jó neki az otthonunkkal kapcsolatban (ekkor még nem tudtam, hogy ő - a családjával karöltve - már a költözését szervezi, várva arra a pillanatra, mikor minden feltétel adott)

Közben folyton megjegyzéseket tett felém, hogy nem engedem őt beleszólni a ház építési folyamataiba, holott az ő kedve szerint lett a konyhabútor és a galéria például fehérre festve. Mindenki szerint hibás döntés volt a fehér szín, de mégis lefestettem, mert neki ez volt a jó.

Érdemes tudni, hogy nekem minden tavasszal, a tél utáni munkálatok kezdetével megfájdul a gerincem a megerőltető emelések miatt, ezért ülni és hajolni is alig tudok ezekben az időkben. A február végi, március eleji munkálatok során, mikor sötétedésnél végre megfürödhettem és ledőlhettem a kanapéra, hogy lepihenve lezárjam az aznapi munkát, a Felperes akkor rendszerint a konyhában főzött vagy takarított. A kislányunkat ilyenkor mindig magamhoz vettem egy kicsit (fél órát, egy órát), hogy játszadozzak vele, de egy idő után a fél éves gyermek az anyja után kezdett el sírni, ami miatt kértem a Felperest, hogy vegye át tőlem a gyermekünk. Felperes ezt úgy értelmezte, hogy én képtelen vagyok a gyerekkel foglalkozni fél óránál többet, mintha unnám őt, s mindig átpasszolom neki. Hiába mondtam, hogy 40 órája vagyok talpon és iszonyatosan elfáradtam, szerinte az lett volna a megoldás, ha úgy csitítgatom a lányunkat, ha karba veszem és járkálok vele. Sajnos nem értette meg, hogy 40 óra ébrenlét és munka után fáradt vagyok és sajog mindenem, sem azt, hogy a kicsinknek most őrá van szüksége és nem rám. Szerinte én nem törődtem a gyermekünkkel és lusta voltam játszani vele. Nem értette meg, hogy bizonyos szerepkörök miatt mindkettőnknek más feladat jut: ő eteti a gyermeket, én befűtök. Ő ebédet főz, én elmegyek vásárolni, vagy megszerelem az autót. Alkalmanként ugyan felcserélhetőek a szerepek, de alapjában véve ezen elven működik egy család, ki-kinek a szerepe szerint. Vagyis, hiába játszottam volna többet a kislányunkkal, ha e gyermeknek - a koránál fogva - ő kellett jobban.

A későbbiekben Felperes ezt úgy festette le, mintha én kerek perec kijelentettem volna, hogy amíg a gyermek ilyen kicsi, én nem tudok vele mit kezdeni. Holott ez nem igaz! Arról volt szó, hogy én - amíg ilyen pici a kislányunk - nem tudok vele úgy foglalkozni, ahogyan ő, mert a gyereknek az anyjára van szüksége, hiszen egész nap vele van, ő eteti, ő pelenkázza, ő fürdeti, s a gyermek egész egyszerűen nem engem akar, hanem őt, tehát amíg a babánk nem lesz egy-másfél éves, addig az apját nem is fogja "észrevenni". Hiába dajkálom a gyermekünket, ha idővel sírni kezd, mert az anyjához akar menni. Mondtam neki, ha majd abba a korba lép, mondjuk elmúlik egy éves és megjegyzi, hogy anyán kívül van egy apa is, akkor majd mindenhová magammal fogom vinni, játszunk majd a szőnyegen, dobálom őt a levegőbe, megmutatok neki mindent a ház körül, mert akkorra érik meg úgy szellemileg, hogy nyitottabb lesz a közvetlen környezetére. Amíg ez nem történik meg, addig elégedjen meg azzal, hogy fél-fél órákra átveszem napközben, s bár szeretném több időre is, a körülmények ezt nem teszik lehetővé.

Kétségbeesésemben már azt is mondtam neki, hogy ha ő megcsinálja az autót, elmegy alkatrészért, elhordja a 3 köbméter földet, bezsaluzza a garázs alapját, feltrágyázza a kertet, elmegy építőanyagért, összeszedi és kidobja a felhalmozódott építési törmeléket, akkor szívesen vagyok egész nap a lányunkkal, mert akkor több időm és erőm lesz rá. De akár cserélhetünk is: ha akarja, elmehetek én GYES-re, ő pedig bejárhat dolgozni napi 12 órában (mint ahogy korábban is tette). Természetesen ez a felállás nem volt elfogadható a számára.

A Felperessel való ellentétek sok ilyen meg nem értésből és félreértésből alakultak ki, amit jelenleg úgy látok, lehetett volna orvosolni – akár külső segítség bevonásával is. 

Alább két másik jellegű eset is szemlélteti a nézeteltéréseinket:

Volt egyszer egy dolog, amin kissé kiakadtam: mikor a kislányunk megszületett, az első közös képet nagy boldogan fel is töltöttem az egyik közösségi oldalra, hogy minden barátom és rokonom lássa a őt. Felperes erre azt mondta, hogy azonnal vegyem le, mert a nagynénje (akit ő csak banyának hív és utál az egész családja) rontást hoz a gyermekre. Rontást! Szerinte a nagynéni meglátva a képet, elátkozza a gyereket, vagy magát a Felperest e képen keresztül. A szememben az a bizonyos nagynéni egy teljesen józan gondolkodású nő és tiszta érzésű ember, aki lehet, hogy vitában áll a családjával, de semmiképp sem hozna rontást a gyermekünkre valami woodoo-mágia felhasználásával. Ráadásul katolikus egyetemet végzett (ha jól tudom mentálhigiéné szakon), ami tökéletesen ellentétes felfogást tükröz Felperes feltételezéseivel szemben.

Hogy a gyermekünk neve miért lett Varga Dóra Felícia? A Dórát én választottam, a Felíciát ő. Ezzel semmi gond nincs, mert a Felíciát én is szép névnek tartom (annak ellenére, hogy eleinte a Skoda egy típusneve ugrott be róla). Felperes ragaszkodott hozzá, hát legyen. Csak később árulta el nekem, hogy a kislányunk még a születése előtt súgta meg neki (talán álmában), hogy Felícia akar lenni. Ezek után bármikor Dórinak hívtam a lányunkat, akkor Felperes rögvest rám förmedt, hogy "Felisznek" hívják és ne Dórizzam, mert ő választotta a nevét és tartsam tiszteletben az akaratát. Felperes az ilyen dolgokkal úgy viselkedik, mintha előre elrendeltetett volna minden velük kapcsolatban.

A viszonyunk végül akkor romlott meg végleg, amikor március elején a nappali fölé elkezdtem felépíteni a galériát. Emiatt ismét fűrészpor és rumli lett otthon, amit Felperes nem tudott elviselni. Ő ugyan kérte, hogy tegyem későbbre az építkezést, arra az időpontra, mikor ő Pilisvörösváron lesz az anyjánál, de azért nem várhattam a munkálatok megkezdésével addig, mert egy barátom (aki hegesztőmester) csak azon a két napot tudott nekünk segíteni, s utána két hónapra külföldre kellett utaznia. Ez egy olyan helyzet volt, amit ki kellett használni: a pénz megvolt, a szabadnapom garantált, és a barátom is ráért. Kértem a Felperest, hogy erre a két napra menjen át Fótra az édesapja feleségéhez, mert muszáj elvennünk a régi lépcsőt a helyéről, ami miatt egyáltalán nem fog tudni közlekedni az emeleten. Ő vérig volt sértve emiatt és mindenkinek azt hangoztatta, hogy én elzavartam őt otthonról a gyerekkel, holott ez nem volt igaz. Csupán annyi történt, hogy hirtelen jött egy alkalom, amikor is sikerülhet gyorsan kibővítenünk a lakást, s ezáltal végre lesz hely a dolgainknak, amit addig az emeleti belső erkélyen és a szobában kerülgettünk. Úgy gondolom, hogy ez is egy olyan helyzet volt épp, amikor egy férfi logikus következtetésére volt szükség, hiszen nagyobb volumenű dologról volt szó, mint egy nő aznapi kényelmének kérdése. Csupán két napról volt szó, hogy utána végleg kényelmesen élhessünk a rendezett körülmények között. Szerinte én voltam a felelőtlen és a parancsolgató, holott csupán az adott szituációra reagáltam rögvest, amikor is az események láncolata úgy kívánta.

Sajnos ezen időszak alatt sokszor voltam ingerült és türelmetlen, ami miatt párszor illetlen módon válaszoltam a Felperes „nyafogásaira”. Néhány alkalommal olyan megjegyzéseket tettem neki, hogy „ha nem tetszik, akkor el lehet menni”, amit mára megbántam és mélységesen szégyellem miatta magam. Ő ugyan párszor próbálta megbeszélni velem a problémáinkat, de mivel ezekre leginkább késő este került sor vagy akkor, amikor épp dolgoztam, így lassan elsiklottunk a téma fölött. Az utolsó együtt töltött hétvégén aztán direkt elvittem őket kirándulni, hogy rátérjünk, hogyan tudnánk javítani a kapcsolatunkon, de ez ekkor őt már nem érdekelte.

Végül Felperes átment Fótra, majd onnan Pilisvörösvárra, és többé nem jött vissza. Egy nap arra tértem haza a munkából, hogy ő kirámolt a lakásból és elköltözött. Csak egy búcsúlevél fogadott a konyhában, amelyben leírja, hogy mennyire szeret, de el kellett hagynia, mert nem működött a kapcsolatunk. E levelet mellékletként csatoltam.

Ezután a nyár úgy telt el, hogy hetente legalább egyszer találkoztunk. Többször elmentünk nyaralni is, ahol normális házaséletet éltünk. Közben persze ingerültebbek is lettünk: én azért, mert nélkülük kellett élnem, távol tőlük, ő meg azért, mert folyton próbáltam őt visszahódítani.

Hogy miért udvaroltam neki az utóbbi 8 hónapon át? A szerelmemre addig és ezután is folyton azt mondta, hogy hazugság, hogy az csak „színház” és megjátszom magam. Gondolom csak azért, mert a családja teletömködte a fejét. Hiába írtam neki millió SMS-t, hiába hívtam fel őt telefonon, szerinte én nem szeretem őt és minden efelé mutató cselekedetem csak színház. Felperes annyira hisz a családjában, hogy szó nélkül elhisz nekik mindent. Hiába bizonygattam neki, hogy teljes szívemből szeretem őket, egyszerűen nem hitt nekem. A mai napig azt mondja, hogy ez hazugság.

Mindezek mellett Felperes rendkívül jó anyuka, akit a mai napig szeretek, annak ellenére, hogy a téves meglátásai alapján mindenfélének elhordott az utóbbi hónapokban. A mellékelt levél is azt bizonyítja, hogy mi szerettük egymást és nem azért lett vége a kapcsolatunknak, mert vertem őt vagy megcsaltam. Egyáltalán nem történt ilyesmi, s még csak nem is ittam, s nem voltam egy lusta vagy semmirekellő alak. Az igaz, hogy részben elhanyagoltam őt a terhessége alatt és a szülés után, de ez annak tudható be, hogy minden energiámat a munkáimba fektettem, hogy később jobb legyen mindnyájunknak.

Mindketten stresszesek lettünk: ő a terhesség és a szülés miatt, én pedig azért, mert az állandó munka és a (házzal kapcsolatos) nélkülözés, valamint a felelősségtudat a szokásosnál is nagyobb terhet rótt a vállaimra. Ha Felperes ezt nem is érti meg, a tények azt bizonyítják, hogy értük csináltam mindent és nem azért, mert kiábrándultam volna belőle.

Néhány momentumból az világlik ki számomra, hogy Felperes újrakezdené velem, ha látná, hogy teszek a jövőnkért valami érdemlegeset. Szó szerint ezt mondta nemrég (mikor ígértem neki fűt-fát a kapcsolatunk újrakezdése érdekében), hogy „Máté, ne ígérgess! A tetteid fogják bizonyítani, nem a szavaid!”. Mondott olyat is, hogy „Horányba egész biztosan nem költözök vissza!”, meg olyat, hogy „Hogyan tudnál rólunk gondoskodni ezután?”, stb. Vagyis úgy gondolom, ha bizonyítom neki, hogy képes vagyok őket eltartani és egy igényes és tiszta otthont teremtek meg nekik, akkor visszajönne hozzám.

Még ő kért meg rá korábban, hogy adjuk el a horányi házat és költözzünk a szülei közelébe, mert a szigeten elzárva és magányosnak érzi magát. Akkor ezt nem vettem figyelembe, mert úgy véltem, hogy Horánynál nincs jobb hely a világon, hiszen a település tiszta és biztonságos. Viszont most, hogy nem élnek velem, már hajlandó lennék Pilisvörösvárra költözni, hogy a családja közelében élhessen. A házamat jelenleg árulom, s úgy néz ki egy fiatal pár meg is veszi, tehát alkalmunk lenne rá a Felperessel egy olyan közös házat felépíteni, amibe már neki is lehet beleszólása a stílusát és elrendezését illetően, s ahol igazán otthon érezheti magát.

Azóta keresek másodállást is és tervben vannak egyéb munkák a családomon belül, tehát hajlandó vagyok többet dolgozni azért, hogy ne szenvedjenek semmiben sem hiányt. Ugyanis korábban ő kijelentette, hogy a gyereket nem viszi bölcsődébe, s annak 4-6 éves koráig nem akar visszamenni dolgozni, hanem menjek el külföldre ha kell vagy vállaljak másodállást, de teremtsem meg a feltételeket a jobb anyagi megélhetéshez. A honlapommal kapcsolatos családi vállalkozás ötlete nem tetszett neki, viszont azt elvárta volna, hogy én menjek el másod- és harmadállásba, vagy akár külföldre, csakhogy ő a babánkkal lehessen. Hiába mondtam neki, hogy ez nem így működik, mert nem tehetjük meg a mai világban, őt ez nem érdekelte így inkább elköltözött. Azt sem vette figyelembe, ha én minden nap dolgozom, akkor egész egyszerűen nem lesz rá alkalmam, hogy a gyermekünkkel lehessek. Mindezek ellenére már hajlandó lennék rá, csakhogy a család együtt legyen.

Ennek tetejében úgy állított be engem, mint aki lusta és akit nem érdekel, hogy velük mi lesz, holott ez nem igaz. És ezen állításomat támasztja alá a házépítésről készült blog is!

Ő él valamiféle idealista álomvilágban, s képtelen felfogni, hogy a jelenlegi szomorú világ nem úgy működik, mint ahogy azt a mesekönyvben a klasszikus kép mutatja. Sajnos muszáj mindkettőnknek dolgoznia, ha talpon akarunk maradni, viszont azon töröm magam minden egyes nap, hogy a lehetőségeinket továbbfejlesztve mind kényelmesebben élhessünk. Ezért kezdtem el például lekvárt főzni, hogy kivihessem a piacra eladni és legyen egy kis plusz bevételünk. Persze ez sem tetszett neki, mondván, ez bizonytalan bevétel. Neki az lett volna a biztos, ha én elmegyek otthonról és hó elején megkapom a fizetésem. Könnyebb volt neki elhagynia engem, mint hinni és bízni bennem. Bízni a terveimben, bízni a szerelmemben, hinni a közös jövőnkben. Egyszer meg is jegyezte nekem, hogy a szakításunk óta semmi sem lett jobb.

Miután elhagyott, volt másfél hónap, amikor nem engedett a gyermekem közelébe. Azt mondta, hogy őrült vagyok. Csak azért, mert bizonyítani szerettem volna, hogy ők a legfontosabbak a számomra kerek e világon. Másfél hónapig könyörögtem neki, hogy engedje látnom a gyermekem. Ő erre annyit válaszolt mindig, hogy nem engedi, mert beszámíthatatlan vagyok és meg akarom őt verni, a lányunkat meg el akarom rabolni. Ezt azért mondhatta, mert egy hónappal azelőtt kivittem őket Horányba és a kocsiban elmagyaráztam neki, hogy mivel nincs bírósági végzés, a gyermekünkhöz nekem is épp annyi jogom van mint neki, tehát nem tilthat el tőle, s mondjuk ha megérkezünk Horányba és kizárom őt a házból, akkor rugdoshatja az ajtót ahogy akarja, akkor sem vihetné el a gyermeket a bírósági per végéig. Ezt nem fenyegetésként adtam elő neki hanem azért, hogy kicsit képzelje bele magát az én helyzetembe. Érezze milyen lehet az, amit ő csinált velem, az, hogy a kislányomat elvitte, akit ezentúl nem láthatok akkor, amikor a szülői érzéseim úgy kívánják.

Legutóbb, mikor erről beszélgettünk kijelentette, hogy hiába dönt a bíróság a láthatási jogomról, ő akkor sem fogja engedni, hogy én nélküle a gyermeket bárhová is elvigyem. És sem most, sem később nem engedi, és nem érdekli őt, hogy ki milyen ítéletet hoz. Arra a kérdésemre, hogy miért nem engedné, csupán annyit válaszolt, hogy "te nem tudsz rá vigyázni". Ennyivel elintézte a kérdést. Föl sem fogta, hogy ezzel kinek árt a leginkább. A kislányunkra rátette a kezét, magyarán kisajátította őt, s a beleegyezése nélkül sehová sem viheti el senki, még a gyermek édesapja sem. Azt hiszi, hogy a gyermeknevelés és az ő anyasága az ő Szent Küldetése, s bármit is tesz, az a gyermek érdekeit képviseli. Ez is azt bizonyítja, hogy nem áll a valós világ talaján, s képtelen mérlegelni a dolgok súlyát.

A gyermek első születésnapjára sem engedett el. A láthatás feltételéül azt szabta meg, hogy szüntessem meg azt a blogot, amit azért írtam, hogy a családjának elmondjam az igazságot rólunk, nem feltétlenül úgy, ahogy azt a lányuktól tudják. Megszüntettem, pedig nem kötelezhetett volna rá. Másik feltétele az volt, hogy azt a tűzifát, amit otthagyott nálam Horányban, vigyem el neki, mert nekik nagyobb szükségük van rá, mint nekem. Mondtam neki, hogy mivel én fizettem a rezsit mindvégig, és én fizettem ki a mosógép és a konyhabútor részleteit is, ezért ne akarja már elvinni azt a tüzelőanyagot, amit közösen szereztünk az elmúlt télre. Ráadásul azért sem akartam neki elhozni a tűzifát, mert a telefonszámláját sem adta föl, ami viszont az én nevemen volt (mintegy 10-13.000 Ft). Erre annyit reagált csak, hogy "a te neveden van a szám, fizesd ki". Vagyis elmondhatjuk, hogy ő úgy packázhat velem ahogy akar, de én csak lapuljak meg a lábai alatt és pattanjak, ahogy ő csettint. Végül azért nem vihettem el neki a három zsák brikettet, mert a szeptember közepi esőzésekben szétáztak a zsákok és felhasználhatatlanná vált az egész. (hosszadalmas szárítás után nehézkesen eltüzelhető)

Felperes jelenleg oly szinten kiközösített a gyermekem életéből, hogy a láthatások alkalmával is ő akarja megszabni a feltételeket. Ilyen feltétel például, hogy nem nyúlhatok a kislányom kezéhez, mert „koszos” a kezem. Nem érdekli, ha előtte 10 perccel kezet mostam már valahol, a gyermek kezéhez nem nyúlhatok, mert ha ő a szájába veszi az ujjacskáit, akkor könnyen benyelhet valami bacit vagy vírust. Viszont az már nem zavarja, ha a lányunk a lépcsőházban tárolt, poros babakocsit harapdálja, vagy beveszi a kavicsot a szájába. Minden egyes találkozás alkalmával Felperes kézfertőtlenítő zselét kent a kezemre, hogy azzal jó alaposan dörzsöljem át a tenyeremet és az ujjaimat, különben e nélkül nem engedte volna meg, hogy a gyermeket (ruhájánál fogva) kiemeljem a babakocsiból és megöleljem. Eleinte vitatkoztam vele erről, de utána már a békesség érdekében önként tartottam a kezem a tubus alá, amit a táskájából vett elő. Célom a béke volt mindig és nem az oktalan, vég nélküli magyarázkodás. A gyermekünk kezét ugyanezzel a fertőtlenítő géllel kente be rendszeresen és nem törődött azzal, hogy a fertőtlenítős kezét szopogatja a gyerek: Felperesnek az én apai kézfogásom volt a veszélyforrás és nem az, hogy a vegyszer bejut a gyermekünk szájába!

Amikor egy hete a lehullott gesztenyét mutogattam a lányomnak és magyaráztam neki, hogy az miből bukkan elő, a kicsink nagy ámulattal szemlélte a tüskés héjból kiforduló barna golyócskát. Felperes viszont először nem engedte megfognia a tiszta és csillogó felületű termést, mondván, hogy az koszos. Az ilyen „fogdosások” alkalmával ő mindig letörölte a gyerek kezét nedves törlőkendővel, amit – természetesen – a kicsink könnyedén a szájába is vett. Ez nem volt gond, de az, hogy én a kislányunknak kagylókat, kavicsokat és gesztenyéket mutatok úgy, hogy a gyermek azt meg is foghatja, Felperesnek ez elképzelhetetlenül nagy problémát jelentett.

Felperest ezen dolgok ellenére is rendkívül jó anyának tartom! Minden idejét a gyermekünk fejlődésére fordítja: törődik és játszik vele, óvja még a széltől is (bár sajnos ezek csupán március végi információk a számomra, ugyanis azóta nem vagyok jelen az életükben). Ha visszamehetnénk az időben a megismerkedésünk pillanatába, most is őt választanám páromnak, mert törődő és szerető anya, aki megad mindent a családjának, amire szükségük van.

A kislányunkat nem szeretném elperelni tőle, mert vallom, hogy a gyermeknek az anyjára (a szoptatási időszak miatt kialakult kötődés miatt) nagyobb szüksége van, mint az apjára. Elperelni a kislányomat az édesanyjától eszembe sem jutott, s ezt mindvégig említettem Felperesnek is. Ellenben nem engedhetem meg magamnak és a gyermekemnek, hogy apa minta nélkül nőjön fel, s nélkülözze azt.

Úgy érzem, hogy Felperes nem képes ugyanazon dolgokat átadni neki, mint amit én: ő ugyan megmutatja neki a virágot, de a szirmait és a beporzást végző méheket már nem. Megmutatja neki a lehullott faleveleket a földön, de a levelekből termőföldet készítő földigilisztát nem. Felperes megmutatná a mesekönyvben szereplő őzikét, de már nem menne ki a vadlesre vele, hogy azt élőben is láthassa a gyermek.

Nem mutatja meg neki a gesztenye termését, vagy a föld alól kibújó földigilisztát, sem az odút készítő harkályt, vagy a bolyt építő hangyacsaládot. Felperes nem hajol le a földre, se nem túr bele az avarba, s nem mászik fel a fára, hogy megmutassa a természetben rejlő részleteket, mert ő a szellemi világban érzi otthon magát, míg én az anyagiban. Ahogy édesapám megmutatta kisgyermek koromban az ehető és mérgező bogyókat, úgy szeretném én is átadni mindazon tudást, amit megtanultam az évek során. Nálam a kislányunk összekoszolhatná magát, mert élni tanítanám meg őt (mindenféle fertőtlenítő vegyszertől mentesen) úgy, ahogyan azt a természetesség megkívánja. Arra a dolgokra tanítanám, ahogy az élet működik, és bár Felperes jó anya, ezeket ilyen formán nem adná át neki, mert egész egyszerűen nem ebben él, illetve nem úgy, amelyből a gyermek a természet szépségét és titkait maradéktalanul átélheti és megértheti. Egész egyszerűen ő nem olyan. Ami nem baj, hiszen ő majd átad neki mást, amit én nem tudok vagy nem érthetek, viszont épp ezért van szüksége a kislányunknak egy apára is, aki a hiányzó információkkal ellátja.

A gyermekem jelenleg a hónap minden napján az édesanyjával él, míg én hetente csupán egy alkalommal, s mindössze csak 4 órára láthatom őt. Akkor is úgy, hogy az anyuka mondja meg, hogyan játszhatom vele!

Nem vagyok bűnöző, nem vagyok szenvedélybeteg, se verekedős, primitív ember, aki bárminemű értékrendtől távol áll. Ha Felperessel voltak is nézeteltéréseink, mégiscsak szerelemben váltunk el egymástól, amit a mellékelt búcsúlevél is bizonyít. Én a mai napig szeretem őt, annak ellenére, hogy vannak olyan dolgai, amelyek idegenek a számomra.

Az tény, hogy a kislányom kizárólagos felügyeleti jogát ő kapja meg, viszont a törvény által előírt láthatási idő számomra kevés. Szeretem a lányom, és ha lehetne, minden időmet vele tölteném! A kislányom az én gyermekem is, amit az édesanya jelen pillanatban kizárólagosan sajátjaként kezel. Semmilyen döntésébe nem avat be, nem tájékoztat semmiről, s úgy néz ki a dolog, hogy Felperes öccse többet lehet a kislányommal, mint e gyermek saját apja! És miért? Mert Felperes úgy döntött, hogy nincs rám szüksége (a gyermekünknek). Úgy gondolom, hogy e döntéshez - a kislányunk érdekeit szem előtt tartva - nincs joga, s egy idő után Felperes döntésének a kislányom issza majd meg a levét, mert ezzel nem kaphatja meg azokat a tapasztalatokat és tudást, amelyeket csak egy apa adhat át a gyermekének.

Számomra a két hetente lévő hétvégék (két nap) nem jelentenek megoldást, mert nem elég a tudás, sem az apai szeretet átadására. A kislányom ezáltal nem fog kötődni hozzám kellőképp, hiszen nem lát engem minden nap. Nem olvashatok neki mesét, nem mutathatom meg, hogyan és miért borotválkoznak a férfiak, nem mutathatom meg neki, hogy miért nem kell félni a kutyáktól, de azt sem mutathatom meg neki, hogy este a sünök hogyan osonnak a bokrok alatt és miért gömbölyödnek össze, ha valaki meglepi őket. Honnan tudhatná meg, hogy mivel megy az autó, ha nem az édesapjától, aki benzint tankol a kocsiba? Hogyan tudja meg, hogy egyáltalán miképp működnek azok a szerkezetek, amiket a Közlekedési Múzeumban állítanak ki, vagy amelyeket nap mint nap használunk a mindennapi életünkben? Felperes biztos nem magyarázza el neki a vízforraló működési elvét, se a sejtosztódást és a drogok vagy az alkohol szervezetre gyakorolt hatását. És miért? Mert egész egyszerűen nem ért hozzá és az édesanyáknak nem is ez a feladatuk és az érdeklődési körük!

Úgy érzem, hogy Felperessel nem olyan dolgok miatt váltunk el, amelyek megbocsáthatatlanok vagy kijavíthatatlanok lettek volna. A gyermekem édesanyját a mai napig nagyon szeretem és tisztelem azért az áldozatért, amit a gyermekünkért és értem tett a terhesség és a szülés során, majd azt követően mindvégig. Nagyon sajnálom, hogy az építkezés alatt nem lehettem teljes figyelemmel irántuk, és hogy a munkáimat bizonyos mértékben nagyobb energiával láttam el, minthogy inkább velük lettem volna. Tanulva a hibáimból tudom, hogy még egyszer ez nem fordulhatna elő.

Kérem a Tisztelt Bíróságot, hogy az ítéletében mérlegelje annak lehetőségét, hogy a kislányommal minél több időt tölthessek el, vagy ha az lehetséges, akkor Felperessel közös felügyelet alatt nevelhessük fel őt. Épp ezért, kérem megítélni a váltott elhelyezést.

A közös felügyelet mellett az alábbiakat szeretném érvként felhozni:

1 – A horányi házam eladásával alkalmam nyílik rá, hogy a kislányom közelébe költözzek. Ezáltal a szabadnapjaimon bármikor elmehetek érte az óvodába, vagy kivihetem őt a játszótérre, ha az édesanyja engedi. Erre jelenleg a távolság miatt még nem nyílik lehetőségem.

2 – Felperes szerint a gyermeket nem vihetném el nélküle sehová még akkor sem, ha a kicsink már nagyobb lesz, és állítása szerint őt nem érdekli az sem, hogy a JOG mit ír erről vagy mi lesz a bírói döntés.

Ha eladom a horányi házam és a közelükben építek egy újat, akkor felőlem nyugodtan eljöhet a láthatásra ő is, hiszen így a kislányunk a szüleivel közösen töltheti el a láthatás idejét. Ha ez megvalósítható, akkor tulajdonképpen a gyermekünk akár élhetne két lakásban is oly módon, hogy amikor dolgozom, akkor az édesanyjával él, ha pedig szabadnapom van, akkor hárman vagyunk együtt az én házamban. Természetesen csak addig működhet ez a felállás, amíg Felperesnek a későbbiekben új partnere nem lesz, viszont szemmel kell tartanunk azt a lehetőséget is, hogy idővel akár ki is békülhetünk: ha rájön, hogy figyelmes vagyok velük és képes vagyok megteremteni számukra az anyagi biztonságot, akkor esetleg dönthet majd úgy, hogy újrakezdi velem.

Tudom, hogy az egyes szülők szempontjait vizsgálva a közös felügyeleti jognak vannak előnyei és hátrányai is, viszont a gyermekünknek semmi sem lehet jobb annál, mint a saját szüleivel felnőni, sérülést okozó megkülönböztetések nélkül. Mivel magam is elvált szülők gyermeke vagyok, ezért ismerem e sérüléseket és az azt kiváltó okokat. Épp ezért kérem a T. Bíróságot, hogy mérlegelje annak lehetőségét, hogy a kislányunk esélyt kaphasson rá, hogy természetes és normális életet élhessen. Úgy vélem, hogy egy próbát megér, hiszen ha működik a felvetésem, akkor azon nemcsak a gyermek, de a szülők is csak nyerhetnek.

Emellett pedig úgy gondolom, hogy az életet folyamatosan tanulnunk kell mindnyájunknak és nem létezik hibátlan ember, s mi – kezdő szülőként – olyan dolgokon vitatkoztunk, amelyeknek aztán végképp semmi értelme nem volt. Magam el tudom őt fogadni a hóbortjaival együtt és úgy vélem, hogy ő szintúgy el tudná fogadni az én bolondságaimat, hiszen a gyermekünk fejlődése a fontosabb, akit mindketten ugyanúgy féltünk és szeretünk, még ha egy kicsit másképpen is szemléljük a világot.

Tisztelt Bíróság, kérem vegye figyelembe azt is, hogy míg gyermekem édesanyjának jelentős diákhitel tartozása van és se munkahelye, se saját vagyona nincs, addig én tehermentes ingatlannal és személygépkocsival rendelkezem, amelyekkel olyan feltételeket tudok teremteni a számukra, amelyek jelentősen megkönnyíthetnék az életüket.

A hibáimnak, hibáinknak sajnos jelen pillanatban a kislányunk szenvedi kárát, amit helyrehozhatónak tartok, ha ehhez külső segítséget is kapunk, akár egy szakértő mediátor által.
Kérem a T. Bíróságot, hogy biztosítson lehetőséget számomra az apaságom által a szülői minőségem gyakorlására és arra, hogy olyan életet nyújthassak lányomnak, amely - a természetnél fogva - normális körülmények között kijárna neki.

Köszönöm!

Megjegyzések