Volt egyszer egy Apa

Az elsőfokú ítélet után sokáig nem tértem magamhoz. Dühös és kétségbeesett voltam, ami érthető, ha az ember (a szülő) jogait csorbítják, ráadásul teljesen értelmetlenül. Másnap semmihez nem volt kedvem, és kora délután inkább elmentem sétálni, csakhogy ne kelljen otthon depizni.
Mivel az exemnek ígértem a kertből borsmentát, ezért szedtem belőle pár tővel, amit délután 1-re felvittem hozzájuk. A borsmentát már lebeszéltem vele, de azt, hogy mikor viszem el még nem. A biztonság kedvéért azért odaszóltam neki telefonon, hogy megyek, tehát nem állítottam be váratlanul. 
Ő és a gyerek épp a bölcsődéből értek haza, mire magam is a ház elé értem. Dóri a kerékpárjuk gyerekülésében ült, és amikor megpillantott, először föl sem fogta, hogy az apját látja. A kezében egy szívószálas üdítőt szorongatott, s közben kérdőn tekintett rám, hogy mit keresek ott.
- Szia Kincsem! - köszöntöttem őt, Dóri pedig mosolyogva nyugtázta, hogy nagyon örül a találkozásnak. - Hoztam neked szívószálas üdítőt - mutatta…

2017. június 28-án végre valahára megszületett az Elsőfokú Bíróság ítélete, amelyre már hosszú-hosszú ideje várok. Nos, a mai napon megkaptam, bár nem abban a formában, ahogy reméltem.

Az eddigi megszokott elbeszéléstől eltérően most nem sorolom fel részletebe menően a tárgyalás alatt elhangzottakat, hanem inkább a végkifejletről számolnék be, röviden. Az ítélet önmagáért beszél, és ezen nincs is mit regélni: a Bíróság bármiféle terhelő bizonyíték nélkül, viszont a kedvező, azaz a pozitív visszajelzések ellenére is a Felperesnek kedvezően döntött. Hiába voltam makulátlan az elmúlt másfél évben, hiába nem tudta alátámasztani a Felperes a velem szembeni félelmeit, és hiába dicsért meg engem a Bíróság a gyermekemmel való kapcsolatom fejlődése miatt, mégis rászartak a fejemre azzal a mocsokkal, amit "ítéletnek" hívnak.




A gyermektartásdíjról

Az egész hercehurca 2015. október 19-én kezdődött: a Felperes keresetlevele alapján a Bíróság afelől kívánt dönteni, hogy a kislán…

Próbáltam más címet keresni e bejegyzéshez, de nem találtam, mert ismét csak rohanás volt az egész találkozónk. Eredetileg otthon lubickoltunk volna a medencében, de mivel beborult és csepegett az eső, ezért más megoldást kellett találnunk a közös időtöltésre.
Mivel szombaton dolgoztam, ezért vasárnap tartottuk meg a hetvenedik kapcsolattartásunkat. Az előrejelzés azt mondta, hogy aznap sütni fog a Nap, erre abszolút borús volt az ég, apró szemű esőcseppecskékkel. Na szép, a pancsikolásnak lőttek. Mitévők legyünk?
Ekkor eszembe jutott, hogy a gyerek anyai nagynénje már régóta szeretne találkozni Dórival, ezért úgy döntöttem, hogy látogatást teszünk nála. Piliscsaba nincs messze, ezért hamar megjárnánk, és még jut időnk miegymásra is, úgyhogy bejelentkeztem. Szerencsére otthon voltak, így tárt karokkal vártak minket.
(Már többször próbáltam létrehozni a találkozót, de az Anya ellenállása miatt ezidáig nem jött össze. Még a gyerek második születésnapjára sem akarta odaengedni a nagynénit v…