Volt egyszer egy Apa

Ismét otthon voltunk, és "egész nap" filmeztünk.
Dóri azzal kezdte az első óránkat, hogy főzőcskézett egy kicsit a konyhájában, majd elővette azt a játékos dobozát, amit még a Családsegítős időszakunkban cipeltem folyton a kapcsolattartásokra. A történetünk szemszögéből nézve viszonylag régi játékokról van szó, amelyek emlékét jó volt ismét felfrissíteni. Ezek között volt egy mágneses játék, buborékfújó, világítós labda, többféle gyurma, de megnéztük a régi rajzainkat is. Az első órát azzal zártuk, hogy kiraktuk Enikő Peppás puzzle-jét.
A második órában Dóri tabletezni akart. Mintegy negyed órányit engedtem neki a játékot, s mivel megígérte, hogy betartja a rendelkezésére álló időt, ezért nem volt hiszti, amikor eltettem a tabletet a fiókba. Azt hiszem most Dórinak sem volt igazán kedve hozzá, ezért könnyű volt elmozdítanom őt mellőle. 
Ezután mondta, hogy nézzünk Piroska és a Farkast, amit az anyja ugyan már mesélget neki otthon, de még nem nézheti meg filmen, merthogy az féle…

A száznyolcadik kapcsolattartásunkon otthon voltunk. Se pénzem, se kedvem nem volt a vezetéshez, és az időjárás is olyan rossz volt, hogy inkább a meleg lakásban kívántam eltölteni az időnket.
Igazából nincs is mit írni, nem történt semmi jelentős esemény.
Dórival filmeket néztünk a Youtube-on a természet világáról. Oroszlánokat, denevéreket, sivatagot, meg hasonlókat. Mondta, hogy odakint esik az eső, amelyről kifejtettem neki, hogy miért jó, ha esik, és miért nem jó, ha sok esik belőle, vagy ha egyáltalán nem. Beszéltem neki az esőerdőkről és a sivatagról, amelyekről fogalma sem volt, hogy micsodák, úgyhogy emiatt kezdtünk el filmezni. Közben természetesen rátértünk a tevékre, a karavánokra, a különféle kultúrákra... 

...maaaaajd... 

...Dóri megkért, hogy mutassak neki olyan videót, ahol gyerekek kapnak oltást. Gondolom valami oltás-körüli téma volt otthon vagy az oviban, és kíváncsi volt, hogy az milyen. Nos, ebből jó sokat megnéztünk. Elmagyaráztam neki az oltóanyag körüli dolgokat, m…

Március 9-én ismét randiztam Dórival. Ezen alkalomból olyan kalandot terveztem neki, amely - remélhetőleg - sokáig megmarad majd az emlékei között.

Azonban mielőtt belevágnék a túránk ismertetésébe, még elmesélek egy jelenetet a legutóbbi találkozónkból, amelyet az akkori leírásból sajnos kifelejtettem. Mint azt már meséltem, Dórival egy héttel ezelőtt családi fényképeket nézegettünk (lásd: Érzelmek viharában), minek során olyan képek is a szemünk elé kerültek, amelyeken Anya volt látható még áldott állapotában. Dóri megkérdezte, hogy miért olyan nagy Anya hasa, mire elmondtam, hogy épp várandós volt vele, és ő benne volt a pocakjában. Dóri szemei kikerekedtek, mert nem értette a szituációt. Kérdezte is, hogy hogyan került bele, amire azt feleltem, hogy kérdezze meg Anyát, mert ő jobban el tudja magyarázni (hiszen az ő hasában volt benne). Nem tudom hogyan élte át a felismerést, de láthatóan nem hagyta nyugodni a dolog:
- Apa, mondd el, hogyan kerültem Anya pocakjába... - kérlelt Dóri. …

Március 4-én ismét nálam töltöttük a kapcsolattartást. Azért nálam, mert nem volt pénzem kiruccanni, másrészt pedig szerettem volna kettesben tölteni az időnket Dórival.
A mai nap ismét bebizonyosodott, hogy a kislányom több időt szeretne velem lenni, mint ami a rendelkezésünkre áll. Amikor megérkeztünk, Dóri nagyon fel volt dobva. Láthatóan jól érezte magát, és semmi nyoma nem volt benne annak a gondolatnak, hogy néhány óra múlva már mehetünk is haza. Ez azért lényeges, mert ezután egy hetet kell egymásra várnunk, míg újból találkozhatunk. Engem rohadtul idegesít a helyzet, hogy a kislányomból csupán ennyit kaptam, na meg az a helyzet is, hogy az elhalasztott január 28-i másodfokú tárgyalás helyett még nem tűzött ki újabb időpontot a Bíróság. A napokban fogalmazódott meg bennem a gondolat, hogy esetleg kártérítési pert indítsak a Bíróság ellen, vagy legalább is az, hogy pofán verjek néhány illetékest hazafelé menet. Azt hiszem érezhető a dühöm, amely ebből fakadóan jelenleg bennem él.…