Áhh, csak otthon...

A száznyolcadik kapcsolattartásunkon otthon voltunk. Se pénzem, se kedvem nem volt a vezetéshez, és az időjárás is olyan rossz volt, hogy inkább a meleg lakásban kívántam eltölteni az időnket.

Igazából nincs is mit írni, nem történt semmi jelentős esemény.

Dórival filmeket néztünk a Youtube-on a természet világáról. Oroszlánokat, denevéreket, sivatagot, meg hasonlókat. Mondta, hogy odakint esik az eső, amelyről kifejtettem neki, hogy miért jó, ha esik, és miért nem jó, ha sok esik belőle, vagy ha egyáltalán nem. Beszéltem neki az esőerdőkről és a sivatagról, amelyekről fogalma sem volt, hogy micsodák, úgyhogy emiatt kezdtünk el filmezni. Közben természetesen rátértünk a tevékre, a karavánokra, a különféle kultúrákra...

...maaaaajd...

...Dóri megkért, hogy mutassak neki olyan videót, ahol gyerekek kapnak oltást. Gondolom valami oltás-körüli téma volt otthon vagy az oviban, és kíváncsi volt, hogy az milyen. Nos, ebből jó sokat megnéztünk. Elmagyaráztam neki az oltóanyag körüli dolgokat, meg a betegségeket, majd magát a tűt, ami olyan vékony és hegyes, hogy elvileg észre sem vesszük, amikor belénk szúrják. A videók többségében nem is sírtak a gyerekek, viszont volt néhány, amin igen. Azt hittem Dóri félni fog tőle, de nem így lett. Intenzíven érdeklődött, és mindent maximális figyelemmel hallgatott, amiről meséltem.

A kapcsolattartásunk első órája tehát ezzel telt, majd amikor megkordult Dóri gyomra, bedobtam a sütőbe egy pizzát. Amíg a pizza sült, legóztunk egy kicsit, azután jöhetett az ebéd.