Volt egyszer egy Apa

A múltkori kis balhénk ellenére most semmiféle szóváltás nem volt, olyannyira, hogy még csak nem is köszöntünk egymásnak. Március 13-án volt az ötvenötödik kapcsolattartásunk. Aznap csak az udvaron tudtak nekünk helyet szorítani, mert egész nap foglalt volt az olvasószoba. Még szerencse, hogy sütött a Nap, különben nem tudom hol tudtunk volna játszani, ha mondjuk esik az eső vagy fúj a szél. Persze azért azt hozzáteszem, hogy hiába sütött a Nap, mivel délután három órakor már leszállóágban volt e fényes csillagunk íve, amely miatt már inkább volt hűvös, mint meleg.  (Mivel a kislányom bölcsődébe jár, ezért csak délután tudunk találkozni, méghozzá háromtól ötig, amikor is már meglehetősen nap végi a hangulat) Dóri az érkezésekor furcsálta, hogy miért nem megyünk be az olvasóterembe, s hiába mondtuk neki az anyjával, hogy az most foglalt, ennek ellenére többször is megkérdezte, hogy miért, és többször az értésemre adta, hogy ő most oda akar menni játszani. Sajnos nem leh...

Kedves Gyerekek! Hallottatok már a Csokoládészájú Mogyorókrémfalóról? Nem? Akkor elmesélem nektek a történetét: Egyszer volt, hol nem volt, a Pilis hegyei közt élt egy tündéri kis leány, aki imádta a csokoládés mogyorókrémet... Akár így is kezdődhetne az ötvenhatodik kapcsolattartásunk beszámolója, hiszen ez volt az egyetlen említésre méltó esemény a legutóbbi  találkozónkon . Drága kis Dórikám úgy falta magába az ínyencséget, hogy abból mi is tanulhatunk, hogyan kell átadni magunkat az evés önfeledt élvezetének. De szövegelés inkább megmutatom videón: Kicsikém a videó végén odarohant a székhez és beletörölte a kezét, amiről nagyon is jól tudta, hogy nem szabad, ezért büntetésből neki kellett letörölnie, amit rákent. Nincs kecmec A kapcsolattartásunk egyébként viszonylag jól sikerült, bár egyértelmű volt, hogy Dóri már nem szeret a Családsegítőbe járni. Unja a helyet és unja a játékait.  Az elmúlt napokban feladtam neki egy fényképet a Postán, amely...

A múlt heti kapcsolattartás pótlása után két nappal ismét találkoztunk, immáron az ötvennegyedik alkalommal. Bárcsak írhatnék valami jót erről a napról, de nem tudok. Sőt, az alábbiakban csupa rosszat fogok, figyelem... A keddi találkozónk viszonylag jól sikerült (lásd: Építőkockák ), míg a csütörtöki ismét rekordot döntött a rossz kapcsolattartások skáláján. A kislányom már nagyon utálja a Családsegítőt, aminek most először hangot is adott. Aznap reggel melóból értem haza, majd egész nap a gyerekszoba falait gletteltem, így a délután három órakor kezdődő kapcsolattartásra meglehetősen fáradtan érkeztem. Ráadásul a nagy készülődésben még el is aludtam   az indulás előtt egy órával , így amikor az ébresztő felriasztott a félálomból, kómásan, betompult aggyal rohantam a Családsegítőbe, hogy eleget tegyek apai teendőimnek.  Mivel az előző napon volt Nőnap, ezért vettem két szál tulipánt; egyet a gyereknek, egyet pedig az anyjának, amit az érkezésükkor át is adtam nek...

Március 7-én pótoltuk a múlthéten elmaradt kapcsolattartásunkat. Dóri állítólag már nagyon várta, és ez mindvégig érezhető is volt a viselkedésén. Mivel a kislányom már bölcsődébe jár, ezért a délelőtti kapcsolattartásunk átkerült délutánra. Emiatt mindez úgy néz ki, hogy Anya 7:00-7:30 körül elviszi őt reggel a bölcsibe, majd dél-fél egy körül érte megy, de még nem jönnek rögtön a Családsegítőbe, mert hazaugranak ebédelni. Ma az ebéd ugyan elmaradt, mert Dóri állítólag nem volt éhes, viszont a kislányom aludt nagyjából fél órát, s csak ezután jöttek el "hozzám" délután kettőre.  Mielőtt belemerülnék e találkozó ismertetésébe, megemlítek egy roppant cuki jelenetet: Anyával előző nap megbeszéltük, hogy ma finom ebéddel készülök a találkozóra, ezért már fél 1-kor elindultam otthonról, hogy friss krumplipürét és sült csirkét vigyek neki az étteremből. Ahogy a kertek alatt robogok a Trabival az étterem felé, az egyik sarkon belefutok az exembe, aki a gyerekkel a háta mög...