2017. március 25., szombat

Csokoládészájú Mogyorókrémfaló


Kedves Gyerekek! Hallottatok már a Csokoládészájú Mogyorókrémfalóról?
Nem? Akkor elmesélem nektek a történetét:

Egyszer volt, hol nem volt, a Pilis hegyei közt élt egy tündéri kis leány, aki imádta a csokoládés mogyorókrémet...
Akár így is kezdődhetne az ötvenhatodik kapcsolattartásunk beszámolója, hiszen ez volt az egyetlen említésre méltó esemény a legutóbbi találkozónkon.

Drága kis Dórikám úgy falta magába az ínyencséget, hogy abból mi is tanulhatunk, hogyan kell átadni magunkat az evés önfeledt élvezetének. De szövegelés inkább megmutatom videón:


Kicsikém a videó végén odarohant a székhez és beletörölte a kezét, amiről nagyon is jól tudta, hogy nem szabad, ezért büntetésből neki kellett letörölnie, amit rákent.

Nincs kecmec

A kapcsolattartásunk egyébként viszonylag jól sikerült, bár egyértelmű volt, hogy Dóri már nem szeret a Családsegítőbe járni. Unja a helyet és unja a játékait. 

Az elmúlt napokban feladtam neki egy fényképet a Postán, amelynek írtam a hátuljára egy levelet. Mikor megérkeztek a Családsegítőbe, akkor rögtön megkérdeztem Dóritól, hogy megkapta-e, mire azt felelte, hogy nem. 

- Tényleg nem kaptad meg a levelem? - kérdeztem ismét.
- Tényleg nem kaptam meg... - felelte.
- Nem kaptál levelet egy fényképpel?
- Nem kaptam.

Amikor az anyjától is megkérdeztem, hogy hozott e levelet a postás, az exem kis hezitálás után azt válaszolta, hogy megkapta, amit ezután Dóri is megerősített, miszerint megkapta. Kicsit fura volt... Szerintem az anyja vagy nem nézte meg a postaládát és így nem is vette észre, hogy kapott tőlem a lányunk levelet, vagy látta, hogy jött levél, de azt szándékosan nem adta oda a gyereknek, de az is lehet, hogy Dóri ugyan megkapta a fényképet, de megfeledkezett róla. Mindegy.

Az unalmas időnkben tableteztünk pár percet...


...vagy rajzolgattunk és zenét hallgattunk.


A kapcsolattartásunk végén mondtam Dórinak, hogy nemsokára jön érte az anyja és örülnék neki, ha addig játszanánk még egy kicsit, amire Dóri úgy megijedt, hogy tüstént előkapta az építőkockáit, hogy együtt építsünk belőle valamit. Amikor az anyja pontosan délben beállított a szobába, Dóri egyáltalán nem akart szedelődzködni. Gőzerővel tologatta egymásba a kockákat, majd amikor befejezte, szétszedette velem az egészet, hogy aztán ismét összerakja. Nyilvánvalóvá vált, hogy nem akar hazamenni, és úgy húzta az időt, ahogyan tudta. Sajnos ezt nem csinálhatta a végtelenségig, így egy adott pillanatban felkaptam őt és kitessékeltem az előtérbe. Odakint aztán ordibálni kezdte, hogy tegyem le a földre, mert szeretne egyedül felöltözni, de amikor letettem, ő sarkon fordulva visszarohant a szobába, miközben azt kiabálta maga elé, hogy azért mondta mindezt, mert nem akar hazamenni és velem akar játszani. 

Ilyenkor a szívem szakad meg, komolyan. Van egy lányom, aki ezerféleképpen kifejtette már, hogy az apjával akar lenni, de nem lehet, mert nem engedik, na meg szarik rá az anyja, aki az egész ügyben dönthetne. Nem is megyek bele, mert nem akarok drámát csinálni Pom Pom meséjéből, úgyhogy be is fejezem a mondandómat.

Ez volt az ötvenhatodik kapcsolattartásunk...


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése