2018. március 28., szerda

109.

Ismét otthon voltunk, és "egész nap" filmeztünk.

Dóri azzal kezdte az első óránkat, hogy főzőcskézett egy kicsit a konyhájában, majd elővette azt a játékos dobozát, amit még a Családsegítős időszakunkban cipeltem folyton a kapcsolattartásokra. A történetünk szemszögéből nézve viszonylag régi játékokról van szó, amelyek emlékét jó volt ismét felfrissíteni. Ezek között volt egy mágneses játék, buborékfújó, világítós labda, többféle gyurma, de megnéztük a régi rajzainkat is. Az első órát azzal zártuk, hogy kiraktuk Enikő Peppás puzzle-jét.

A második órában Dóri tabletezni akart. Mintegy negyed órányit engedtem neki a játékot, s mivel megígérte, hogy betartja a rendelkezésére álló időt, ezért nem volt hiszti, amikor eltettem a tabletet a fiókba. Azt hiszem most Dórinak sem volt igazán kedve hozzá, ezért könnyű volt elmozdítanom őt mellőle. 

Ezután mondta, hogy nézzünk Piroska és a Farkast, amit az anyja ugyan már mesélget neki otthon, de még nem nézheti meg filmen, merthogy az félelmetes. Rákeresvén a keresőben, találtam egy negyven perces változatot, amit meg is néztünk. A mese aranyos volt, de a történet egész másképp végződött, mint ahogy azt amúgy ismerjük: ebben a farkas a szekrénybe zárja a nagymamát, Piroska pedig a madarak segítségével kergeti vissza az erdőbe a falánk ordast. Dóri mondta is, hogy a farkas nem ette meg őket, és a vadászt sem láttuk, aki köveket varrt a farkas hasába. Na mindegy, ez most ilyen volt...

Az ölemben figyel, s közben csokit majszol

Amikor a harmadik óránkba értünk, Dórinak kedve támadt legózni. Nagyjából fél órán át játszottunk a legófiguráival, majd úgy döntöttem, hogy tanítok neki pár új dolgot az életből.

Mivel a mai napon egy korábbi elmaradást is pótoltunk, ezért egy órával előbb hozhattam el Dórit otthonról, így még maradt bő másfél óránk a hazavitelig.

Dórinak már két alkalommal próbáltam elmagyarázni a Föld mibenlétét: először a földgömbbel (lásd: A hely, ahol élünk), másodjára pedig ilyen-olyan videókkal, s míg az előbbit még nem értette, a másodikért már odáig volt (akkor néztünk űrhajós kisfilmeket is a jutubon). 

Ma ismét a Föld-témát közelítettem meg, de ezúttal papírt és tollat ragadtam, majd egy egyszerű és közérthető ábrán felvázoltam Dórinak, hogy mi is ez az egész.

A Föld képe általam
(nem nagy cucc, de pár lényeges dolog rajta van)

A fenti képről van szó, amelyre hegy, felhő, repülő, vulkán, folyó, tó, láva, barlang, egy égő ház és emberek láthatók. Ahogy rajzoltam, Dóri kezdte megérteni a lényeget. Mivel nemrég a Pálvölgyi-barlangban jártunk (lásd: A hegy mélyén), ezért megértette a hegy és a barlang összefüggéseit, de ugyanígy volt az eső és a tó esetében is. Azon pedig szinte elképedt, hogy az emberek a Földnek nevezett golyóbis alján is ugyanúgy élnek, mint mi a tetején. Mivel a tömegvonzó erőről (alias gravitációról) még nem tud, ezért ennek elmagyarázása majd egy másik időpontban lesz esedékes. 

Midőn a rajzot nézte, egyszer csak megkérdezte tőlem, hogy mi az a vulkán. Elmondtam neki, hogy a Föld mélyén olyan forróság van, hogy a kő is megolvad tőle, amely néha bizonyos hegyeken keresztül kiömlik a szabadba. Ekkor át is ültünk a számítógép elé, hogy vulkános videókat mutassak Dórinak. Mivel egy kicsit beparázott tőle, ezért megnyugtattam, hogy a láva csak egyféle hegyekből tör elő, és ezeket a hegyeket hívjuk vulkánnak, tehát nincs mindenhol lávakitörés, így alaptalan félnie. Láthatóan elfogadta a magyarázatomat, így lapozhattunk tovább.

Dóri most olyan videókat akart nézni, ahol tűzoltóautók szirénáznak. Találtunk is egy belsőkamerás felvételt, ami az egyik budapesti tűzoltó laktanyából indult, majd a tűz eloltásánál ért véget. A film nézése közben néha megállítottam a felvételt, hogy megmutassam Dórinak, hogy mi az, ami érdekes lehet a számára; vagyis felhívtam rá a figyelmét, hogy a tűzoltókocsi áthaladt sorban minden piros lámpán, és egész úton félreálltak előle az autók. Dóri belefészkelvén magát az ölembe, szinte rátapadt a monitorra. 

Megkérdezte, hogy a piros lámpán miért mehet át a tűzoltókocsi, hiszen jön a rendőr bácsi és megbünteti a tűzoltót, mire elmondtam, hogy három jármű mehet át a piros lámpán: a mentő, a rendőr és a tűzoltó, akik szirénázva és villogva haladnak, mert ezzel mutatják a többi autósnak, hogy sürgős esethez hívták őket. Elmagyaráztam neki, hogy roppant veszélyes ilyen gyorsan vezetni, mert könnyen baleset érheti az autóst, mire Dóri szeme felcsillant, hogy hát ő szeretne olyan videókat nézni, amin az autók összetörnek.

Mivel kábé fél évvel ezelőtt már érdeklődést mutatott a karambolok iránt, ezért úgy gondoltam, hogy megmutatom neki miről is van szó.

Anno ez úgy került képbe, hogy amikor kocsiban ülve mentünk valahová, Dóri folyton száguldásra biztatott: - Apa, menj gyorsabban, menj gyorsabban!

Az ilyen esetekben mindig elmagyaráztam neki, hogy nem lehet gyorsan hajtani, mert egyrészt be kell tartani a szabályokat (mutatva a táblákra), másrészt pedig azért, mert ha baleset ér minket, akkor összetörhetjük a kocsit és magunkat. Akkor ő ezt nem értette, merthogy képtelen volt felfogni, hogy az erős karosszériájú autó is összetörhet. Ekkor kezdte el vissza-visszatérően mondogatni, hogy mutassak neki összetört autókat.

Ma eljött a pillanat.

A jutubon rengeteg belsőkamerás felvétel van erről, és némelyiknél egész könnyű volt elmagyarázni, hogy ki mit vétett: a megfelelő pillanatban mindig leállítottam a videót, majd sorban mutogattam Dórinak a részleteket.

- Látod, Kicsim? Itt piros a lámpa, ahol meg kellene állnia az autónak, de az tovább megy. A másik sávban zöldet mutat a lámpa, és ott jönnek sorban más autók.

Tovább indítottam a felvételt, amin két autó össze is csattant, én pedig elmagyaráztam, hogy a piros lámpán azért nem szabad átmenni, mert akkor összeütközünk a zöld lámpát kapott autókkal. 

Dórinak a lélegzete is elállt! Hát bizony ő még ilyet nem látott, és egyszeriben megértette, hogy miért kell odafigyelni a közlekedés során.

Rengeteg mindent elmagyaráztam neki: a járdáról való lelépést, az út szélén való körbenézést, a gyalogosátkelőhely használatát, a lámpákat, a sebességet, a táblákat, meg még rengeteg mindet, Dórikám pedig csak úgy itta magába az információáradatot. 

Egy idő után Dórinak feltűnt, hogy sok helyen szóba jön a rendőr, mint a szabálytalankodók megbírságolója, ezért megkért, hogy mutassak neki olyan videót, ahol a rendőr megbünteti a "csúnya embert". Ez már elég speciális kérés volt tőle, mert fogalmam se volt, hogy milyen címszóval keressek rá. Végül persze találtam valami sorozatot, amiben rendőrök mesélik el a hétköznapjaikat. Az egyik jelenetnél két rendőr igazoltat egy motorost, ahol úgy néz ki nem történik semmi érdekes. Már épp tovább akartam tekerni, amikor a motoros váratlanul pofán veri az egyik rendőrt, majd megpróbál kereket oldani, de persze nem sikerül és a rendőrök legyűrik őt. Egy ideig verekednek az út szélén, mert a motoros nem hagyja magát (és a pofán vert rendőrnek el is ered az orra vére), de amikor megérkezik az erősítés, ismét győznek a jók.

Dóri fellélegzett, és örömmel nyugtázta, hogy a rendőr bácsik tényleg elkapják a "gonoszokat". 

Mivel a videómegosztón a lejátszott felvétel mellett ajánlanak más témájú videókat is, ezért Dóri folyton rábökött valamire, hogy most azt is, meg amazt is szeretné megnézni. Valahogy így jutottunk el a baktériumokig, ahol olyasmi felvételek szerepeltek, amit elektron-mikroszkóppal vettek fel. Itt megmutattam, hogy ezek az apró izgő-mozgó lények a baktériumok, amik annyi meg annyi fejfájást okoznak nekünk, és ezért is kell mindig kezet mosnunk, nehogy véletlenül bekapjuk őket. Dóri tökéletesen megértette a mondandómat, és épp ezért - ki tudja miért - próbára is tett: fogta az egyik kezét, majd kinyújtva mind az öt ujját, beletolta az egész kézfejét a szájába, figyelve közben, hogy mit reagálok rá. 

- Kicsikém, épp most mondom, hogy tele van minden ilyen pici bacikkal, és ha lenyelsz egy gonosz bacit, akkor beteg is lehetsz tőle... - mondtam neki, de rám se hederített.

Tényleg nem tudom miért csinálta, de az biztos, hogy szándékosan. Mit akart ezzel elérni? A saját egészségével játszadozik? Vagy megnézte, hogy Anya erélyességével szemben én hogyan reagálok rá?

Mivel a megérkezésünkkor kezet mostunk, így nem szidtam meg a kis buksiját, de elmondtam neki, hogy az utcán sétálva ne tegyen ilyet, mert ha olyan bacit eszik meg, ami veszélyes, akkor még bele is halhat. 

Anya ekkor épp Pestről vonatozott hazafelé, s felhívott telón, hogy fél órát késik, így ráérünk még elindulni visszafelé. Mivel Dóri szeretett volna vonatot nézni (ezt már idefelé is emlegette), így felajánlottam neki, hogy menjünk ki Anya elé az állomásra. Tetszett neki az ötlet, ezért gyorsan felöltöztünk, s elrobogtunk a bányatelepi állomásra. 

(Jahhh, de előtte még ettünk rizses húst is)




Az állomáson való várakozás közben ismét volt mit tanulnia: megmutattam Dórinak a jelzőlámpák működését, a kábeleit, a földelését, a peron piros sávját, és hasonlókat. Mit is mondjak, hihetetlenül élvezte, és mindent tüzetesen átvizsgált.

Amikor a vonat közeledett felénk, Dóri egészen a sín mellé akart állni. Alig tudtam őt visszafogni, annyira kotort a lábaival. Ténylegesen le kellett őt fognom, hogy ne álljon közvetlen a sín mellé, és amikor a vonat begurult a peron mellé, Dóri ott is a peron szélén szaladva sietett a vonat után. Persze közben magam is szaladtam utána, gondosan ügyelve rá, hogy ne essen be a peron alá. Az anyja még fel sem bukkant a szemünk előtt, de már a nevét visítva rohant a kiáramló utasok felé. Szerencsére Anya hamarjában elébünk termett, így a füleket sértő visítás is elhallgatott.

Dóriban nemhogy halálfélelem nincs, de annyira vakmerő dolgokat csinál, hogy ezeken magam is meglepődöm. Nem tudom minek a hatására ilyen, de az biztos, hogy bátor és vagány nagylány lesz belőle a későbbiekben.

Amint átölelte az anyját, rögtön el is kezdte mesélni, hogy olyan videót nézett velem, amin a rendőr bácsi elkapott egy gonosz embert és "kifolyt a vére". Anya dühösen rám meredt, hogy hát milyen filmet nézetek a gyerekkel, mire elmondtam, hogy egy rendőr elkapott egy rossz fiút, de közben megsérült az orra, aminek eleredt a vére. Ennyi, nincs benne semmi rémisztő.

Szóval Dóri egyből beárult, de ennek inkább az volt a lényege, hogy annyira nagy élmény volt számára a film, hogy muszáj volt megosztania az élményeit az anyjával. 


Tulajdonképpen ennyi volt az eheti találkozónk, a százkilencedik.

Még hazavittem őket kocsival, majd búcsút vettem Dóritól. Láttam rajta, hogy jól érezte magát, és szinte kicsattanó a kedve az élményektől. Jó kedve volt, és ennek magam is örültem.

A viselkedésén egyébként látszik, hogy ismét egy nagyobbacska korba lépett: egyre választékosabban beszél és a nekem szegezett kérdései is komolyabbak. Sajnos nem tudom körbeírni az általam tapasztaltakat, de határozottan érettebbé vált a lányom. Ez nemcsak annak tudható be, hogy az anyja rengeteget foglalkozik vele, de annak is, hogy olyan dolgokat mutatok neki, amit a korosztályának még nem szoktak.

Magam úgy vagyok vele, hogyha a gyereket érdekli valami, arra magyarázatot adok és nem határolom be a tudását az életkorának megfelelően. Amit lehet, mindent megmutatok, megtanítok neki, hiszen abból baja nem származhat. Szerintem mire iskolába megy, sokkal okosabb és tapasztaltabb lesz a kortársainál, ami szerintem jó. Bár az anyja időnként megjegyzi, hogy ő még kicsi és nem kellene ilyen-olyan dolgokat mutatnom, de ezzel nem teljesen értek egyet. 

Egyébként Anya már tanítja őt számolni. Dóri simán elmondja a számokat egytől húszig, és pár nappal ezelőtt - amikor elmentem érte az oviba -, az ujjait használva még össze is adott közülük néhányat, mint például a 3+3, a 2+3 vagy az 5+5. 

Remélem pár év múltán már az univerzumról fogunk vitatkozni...



Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése