2017. június 29., csütörtök

Nyolcadik bírósági tárgyalás

2017. június 28-án végre valahára megszületett az Elsőfokú Bíróság ítélete, amelyre már hosszú-hosszú ideje várok. Nos, a mai napon megkaptam, bár nem abban a formában, ahogy reméltem.

Az eddigi megszokott elbeszéléstől eltérően most nem sorolom fel részletebe menően a tárgyalás alatt elhangzottakat, hanem inkább a végkifejletről számolnék be, röviden. Az ítélet önmagáért beszél, és ezen nincs is mit regélni: a Bíróság bármiféle terhelő bizonyíték nélkül, viszont a kedvező, azaz a pozitív visszajelzések ellenére is a Felperesnek kedvezően döntött. Hiába voltam makulátlan az elmúlt másfél évben, hiába nem tudta alátámasztani a Felperes a velem szembeni félelmeit, és hiába dicsért meg engem a Bíróság a gyermekemmel való kapcsolatom fejlődése miatt, mégis rászartak a fejemre azzal a mocsokkal, amit "ítéletnek" hívnak.




A gyermektartásdíjról

Az egész hercehurca 2015. október 19-én kezdődött: a Felperes keresetlevele alapján a Bíróság afelől kívánt dönteni, hogy a kislányom melyik szülőnél legyen elhelyezve, valamint mennyi legyen a gyermektartásdíj összege.

A gyermekem anyja azt kérte, hogy a kislányom nála legyen elhelyezve, valamint fizessek meg a részére 15.000 forintot havonta gyermektartásdíj gyanánt.

(A kislányomat ekkor már öt hónapja nem láthattam, mert az anyja a családja közreműködésével sikeresen zárta el őt előlem, egy valamiféle kéménytűre való hivatkozással (lásd: Összeesküvés-elmélet (avagy a kéménytűz-teória)). 

Az első tárgyaláson hiába hívtam fel rá a bírónő figyelmét, hogy a gyermekemmel való kapcsolattartás immáron az ötödik hónapja korlátozva van az anyuka magatartása miatt, ennek valahogyan semmiféle következménye nem volt a Felperesre nézve, és minden ment továbbra is ugyanúgy, mint azelőtt. A Bíróság még csak figyelmeztetésben sem részesítette az anyukát, mintha teljesen rendben volna, hogy bármiféle ítélet nélkül korlátozzák a kapcsolattartó szülő és a gyermek jogait. A Felperes gyakorlatilag továbbra sem engedett a kislányom közelébe, s csupán a Bíróság első ideiglenes intézkedésének hatására adta meg a lehetőséget, hogy találkozzak vele)

Az első tárgyaláson a bírónő megkérdezte tőlem, hogy egyetértek-e a Felperes keresetlevelében szereplő követeléssel, amelyre igennel válaszoltam, vagyis megadtam mindazt amit kért: azt, hogy a gyermekünk nála legyen elhelyezve és havonta fizetem részére a 15.000 forintos gyermektartásdíjat. Azért fontos mindez, mert a Törvény szerint ha az Alperes az első tárgyaláson elismeri a Felperes követelését, akkor mentesül a perköltség megfizetése alól. Akkor ezzel még nem voltam tisztában, tehát eleve megadtam volna azt, amit a Felperes követel, viszont utólag kiderült, hogy a Bíróság által kért perköltség rám srófolása alaptalan (de erre majd később kitérek még).

A Felperes az első tárgyaláson előadta, hogy a szakításunk után hat hónapig nem fizettem tartásdíjat, így tehát azt is szeretné megkapni. A tartozás tényét elismertem és annak megfizetése elől nem zárkóztam el, de a mértékét vitattam (6 x 15.000 forint), ugyanis a különválásunk után többször is vettem a gyereknek pelenkát, bébiételt, és egyszer a Balatonra is elmentünk nyaralni pár napra, valamint két alkalommal kirándultunk is (egyszer Esztergomban, egyszer pedig Jászszentandráson), amelyeknek volt némi költsége. Magyarán, nem hagytam őket az út szélén, hanem alkalmanként támogattam őket valamilyen formában. A bírónőnek elmondtam, hogy a tartásdíjat ezen időben azért nem fizettem a Felperes részére, mert meg kellett várnom, amíg a korábban vásárolt mosógépünk hitelét ki tudom fizetni, ugyanis a 84.000 forintos fizetésből a kettő együtt már nem ment. Viszont, amint a hitelem lejárt, a gyermektartásdíjat 2015. októberétől kezdődően rendszeresen fizettem, havi 15.000 forintot.

Tulajdonképpen hat hónapnyi elmaradásról van szó, amely összesen 90.000 forintot tesz ki. Ebből levonásra kerülhet az az összeg, amelyet ezen időszak alatt a gyermekemre fordítottam, s amelynek egy részét számlákkal tudtam igazolni. E számlákra a Felperes egyszer azt találta mondani, hogy szerinte hamisítottam azokat, amely miatt a bírónő figyelmeztetésben részesítette, mondván, hogy ezt legyen szíves abbahagyni, mert még baja származhat belőle. A felperes tulajdonképpen elismerte, hogy bizonyos összegeket költöttem rájuk a hat hónap alatt és, hogy többször is elvittem őket kirándulni, de a Bíróság a benyújtott számlák ellenére sem csökkentette a feléjük fennálló tartozásomat. Tehát figyelmen kívül hagyta a számlákat is és a Felperes beismerő nyilatkozatát!

A második tárgyaláson aztán a bírónő felhívta rá a Felperes figyelmét, hogy a gyermek növekedésével együtt a gyermekemre fordítandó kiadások is fokozottan nőnek majd, ezért lehetséges, hogy a kért 15.000 forint kevés lesz egy idő után és inkább kérjen 20.000 forintot, mert az a mai világban egy reálisabb összeg. Persze mindezt burkoltan mondta, amit a Felperes megértett és el is fogadott. Tulajdonképpen az ezt követő másfél évnyi bírósági hercehurca során ekörül ment a vita: én 15-öt fizettem havonta, míg az exem 20-at kért volna.

Többször is felhívtam rá a Bíróság figyelmét, hogy a Felperes mintegy öt hónapig nem engedett a gyermekem közelébe, s így a kislányomat egyáltalán nem láthattam (ha pedig becsöngettem hozzájuk, akkor kihívták rám a Rendőrséget és feljelentettek zaklatásért), de a bírónőt ez egyáltalán nem hatotta meg, mondván, hogy az egy másik ügyre tartozik (vagyis indíthatok személyiségjogi pert kártérítés gyanánt). Jogilag ez valóban így van, csakhogy a bíróságok tág mozgástere által - ha nagyon akarja - kompenzálhatta volna számomra a kieső öt hónapot. Meglátásom szerint a Bíróságnak mérlegelnie kell a hallottak alapján, hogy kinek mi jár, így azt is figyelembe kellett volna vennie, hogy a Felperes törvénysértő módon többször is korlátozott engem a jogaim gyakorlásában. Valahogy elsiklott efölött a bírónő, holott emberi jogokról van szó, amit nem söpörhetnének a szőnyeg alá. Úgy gondolom, hogy ez volt az első olyan dolog, amely a bíróságok apaellenességét tükrözte, ugyanis a Törvényhez lojális bírónak kötelessége lett volna ez ügyben is intézkedni, vagy legalábbis mérlegelni a kompenzálás lehetőségét. Mivel nem tette (és el is felejtette az egészet), ezért jogosan vélem úgy, hogy az apa sérelmei egyáltalán nem számítanak egy családjogi perben.

A Bíróság tehát az elsőfokú ítélet során megítélt a Felperes részére havi 20.000 forint tartásdíjat, valamint 230.000 Ft visszamenőleges gyermektartásdíjat, amely utóbbit 47 héten át, havi 5.000 forintonként kell törlesztenem.

Amikor a tárgyalás végén rákérdeztem, hogy mégis miért ennyi a visszamenőleges összeg, amikor csupán hat hónapnyi elmaradásról van szó, akkor a bírónő azt felelte, hogy az indoklásban benne lesz minden, amit pár hét múltán kapok kézhez.
De nézzük meg, hogy miért ennyi pontosan:

A Felperes az első bírósági tárgyaláson 15.000 Ft-ot kért havonta. Nálam ez akkor 90.000 forintot jelentett, csakhogy a Felperes a második tárgyalástól már 20.000 forintot kért, ami hat hónapra 120.000 forintot tesz ki. Mivel az azóta eltelt időben mindvégig 15.000 Ft-ot fizettem havonta, vagyis 2015. októbertől a mai napig, így a 120.000 forinthoz hozzáadódik a húsz hónapnyi 5.000 forint különbség, amellyel együtt a végösszeg 220.000 forintos tartozást mutat. Gondolom a hiányzó 10.000 forint valami kamatot tehet ki, de ez majd kiderül a Bíróság indoklásából (ugyanis 230.000 forintról beszélt a bírónő szóban).

Ha azt nézzük, hogy számszerűleg tartozom-e az exemnek, akkor azt mondom igen. Viszont, ha úgy nézzük, hogy erkölcsileg tartozom-e neki, akkor szerintem semmiképp, de maximum akkor is csak egyetlen hónappal. Nemcsak azért, mert voltak bizonyos összegű számláim, amivel csökkenthető volna a tartozás összege, hanem mert a gyermekemet nem láthattam öt hónapig! De az is felhozható lehetne, hogy a Felperes eredetileg havi 15.000 forint tartásdíjat kért, miáltal illendő volna azzal számolni a keresetlevele előtti időkből származó követelését.

Nem firtatom a Bíróság elszámolásának szabályszerűségét, de erkölcsileg kifogásolható, amit az ítéletében meghozott.

Máskülönben pedig felvetődik a kérdés, hogy érte-e a gyereket bármiféle hátrány azért, mert az említett hónapokban nem kapott tőlem pénzt az anyja? Valószínűleg nem, hiszen él és virul, az anyja nemkülönben.

De az is elgondolkodtató, hogy ha netán az anyuka szorult helyzetben is volt akkor, vajon az minek volt köszönhető? Nekem? Ugyan... Nem én hagytam el őket, hanem ő lépett le a gyerekkel egy bizonytalan jövőbe, amelyről pontosan tudnia kellett, hogy milyen következményekkel jár. Ilyen esetben egy gyerektartást visszamenőleg követelni több, mint gusztustalan.

Tehát úgy néz ki, hogy a gyerektartás összege havonta 25.000 forint, de csak 47 hétig, amíg az elmaradt hat hónapnyi gyerektartást le nem törlesztem. Ezután a tartásdíj összege csökken 5.000 forinttal 20.000 forintra. A bírónő szerint a részletfizetési kedvezménye messzemenően méltányos, mert sehol sem hallott volna róla, hogy valaki ilyen csekély összeggel adja meg a tartozását (és ezek szerint az is méltányos, hogy egy anya, ha úgy tartja kedve, akkor megvonhatja a szülői jogokat az apától, azaz megtilthatja a kapcsolattartást, mint ahogy tette ezt velem a Felperes mintegy öt hónapon át).

A bírónőt az sem hatotta meg, hogy szarul keresek, sem az, hogy egy ugyancsak 230.000 Ft-os büntetést kell kifizetnem egy másik ügyből kifolyólag. Az sem érdekelte, hogy a gyermekemre a kapcsolattartások alatt is kell költenem, amely összeget elő kell teremtenem valahogy, hanem inkább leteremtett, hogy miért nem megyek el másodállásba dolgozni (!).

Bizony: azt mondta, hogy van egy szakmám és érettségim, és ezekkel simán találok munkát, de abba bele sem gondolt, hogy 24 órás szolgálat után nem mehetek egyből a másodállásba, csak harmadnap, de ahhoz meg olyan másodállást kell találnom, ami elfogadja a főállásomat. Ez eddig nem jött össze, hiába próbáltam. Volt olyan munka, amit szombat délelőttönként végeztem öt óra hosszan, de mivel a Bíróság a kapcsolattartást áthelyezte péntekről szombatra, így ugrott a meló. Ezután elmentem egy régi barátom mellé kertészkedni, de mivel az ő csapata szétment és a volt kollégák elorozták tőle a korábbi ügyfélkört, ezért egy idő után egyre gyengébben ment neki az üzlet, miáltal végül abba is hagyta a kertészkedést. Kifogtam...

Olyan munkákat tudnék jelenleg, amivel kábé annyit keresnék, mint amennyibe az aznapi útiköltségem és a kajám kerülne, ezért pedig nem érdemes bejárni dolgozni. És egyébként a bírónő kérdésére az exem ugyanezt mondta el, hogy ő is azért dolgozik az áruházban 4 órás árufeltöltőként, mert ez éri meg.

A bírónőnek végül elmondtam, hogy rengeteg melót megpályáztam az utóbbi egy évben, de egyetlen visszajelzést sem kaptam. Elmondtam, hogy olyan munkákról volt szó, amit a házépítésem mellett is csinálni tudok, de a bírónőt ez valamiért nem érdekelte. Azt mondta, hogy a mai világban, egy 24-48-as beosztásban dolgozó fiatalembernek nem lehet gond másodállást találni (biztos olvasta valahol), hiszen rengeteg szabadidővel rendelkezik, de abba bizonyára már bele sem gondolt, hogy én a 24 órás szolgálat alatt 3 x 8 órát dolgozom, vagyis nem napi 8 órás munkahelyre járok be minden nap, hanem egyben dolgozom le pihenés nélkül azt az átkozott három napot, hogy ezután haza tudjak menni a házamat építeni!

A pénteki kapcsolattartást is azért tette át szombatra, mert őbenne az a hiedelem él, hogy az emberek hétfőtől péntekig dolgoznak, majd ezután egész hétvégén ráérnek. Az már nem futott át az agyán, hogy a 24-48-as beosztásom miatt minden harmadik hét szombatján dolgozom, vagyis itt is csak a Felperes munkaviszonyát vizsgálta, amihez végül igazodott.
Persze van az úgy, hogy az emberek másod- és harmad-állásban is dolgoznak, de erre mondtam a bírónőnek a tárgyaláson, hogy ha én is kapnék valami kompenzációt, akkor biztos többet is adhatnék a gyermekemnek.

Nem érdekelte...

A másodállás kérdése egyébként sok helyen probléma, és általában azzal van bajuk az embereknek, amivel nekem: vagyis nincs olyan, amit a főálláshoz lehetne igazítani, vagy ha netán mégis, az nem fizet jól. Vagyis többe kerül a hús, mint a leves...

Persze a bírónő indoklásával valahol egyetértettem, hiszen a gyerektartásra szüksége van a gyermekemnek, aminek a megfizetése alól nem illik kibújni, de azt már valahogy folyton elfelejtik megemlíteni, hogy a gyereknek szüksége van az édesapjára is, akit a heti két vagy három óránál azért többet kellene látnia!
(!!!)

Az apa létjogosultságáról valahogy mindig megfeledkeznek a nők (tisztelet a kivételnek, de komolyan), valamint arról, hogy nem csak erkölcstelen tett egy példás életet élő szülőt megfosztani a gyermekével való kapcsolattartástól, hanem hogy a gyermeknek is vannak a kapcsolattartó szülőhöz fűződő jogai. És itt kifejteném abbéli nézetemet is, hogy az esetemben ugyan létrejött a kapcsolattartás (tehát találkozhatom a kislányommal minden héten), viszont a heti három óra időintervallum gusztustalanul kevés! Kevés, hiszen nincs jogalapja, mert ez esetben az apa egy példás életet élő, sokak által tisztelt személy! Magam sosem vertem az exemet, nem piáltam, nem drogoztam, nem vagyok bűnöző, van munkám és van hobbim, amely utóbbi esetében nemzetközi elismertségre tettem szert az utóbbi években (hogy ez mi, azt e bejegyzés keretein belül most nem beszélnék, mert nem tárgya a témánknak).

A bírónő megkérdezte a Felperestől, hogy fenntartja-e a korábbi álláspontját, miszerint letiltást kér a fizetésemre a gyermektartásdíj összegéig, mire a Felperes elmondta, hogy igen. Ekkor megkérdeztem tőle, hogy "Csak azért is?", amire nem felelt. A bírónő rám szólt, hogy ne szóljak közbe, majd folytatta a tárgyalást. Elmondta, hogy túl sok mérlegelési lehetősége nincs a Bíróságnak, de van, amire a későbbiekben majd kitérünk (itt nem értettem pontosan, hogy mit mondott, mert többször is félbehagyta a mondatát és új mondatot kezdett, magyarán hebegett-habogott valamit a letiltás jogszerűségéről, amit egyébként a jogi képviselőm is alátámasztott a tárgyalás után, mondván, ha a Felperes ezt kéri, a Bíróságnak meg kell ítélnie a tiltást. Magam erre nem találtam semmiféle paragrafust, de attól még lehet, hogy így van).

-------------------------------------------------------

Kiegészítés: végül mégiscsak találtam valamit a Neten, méghozzá a Kúria honlapján. Itt azt írják, hogy "Az elsőfokú bíróság a Vht. 24. §-a, illetve 26. §-a alapján helyesen rendelkezett a gyermektartásdíj közvetlen letiltásáról. A felperesnek ilyen irányú kérelme volt. Ebben az esetben a bíróságnak mérlegelési jogköre nincs a végrehajtás e módjának elrendelését illetően". Tehát a tartásdíjat le kell tiltaniuk, ha a Felperes kéri.

Az említett törvénycikkek ezt mondják:

24. § (1) A végrehajtási lap kiállítására jogosult bíróság - a végrehajtási lap kiállítása helyett - közvetlenül letiltó végzést hoz, ha kizárólag az adós munkabéréből kell behajtani a követelést

Értelmezésem szerint mivel nekem munkabérem van és semmi más, ezért le kell tiltani. Érdekes gondolat, mert a munkabéren kívül létezik még a talált pénz és a lottónyeremény, amelyek ugye se nem bizonyíthatóak, se nem levonhatóak. A Bíróság egyedül a bankszámlaszámhoz férhet hozzá és a biztosan tudott bevételemhez, azaz a fizetésemhez. A fenti paragrafusból még nem derült ki számomra, hogy a Bíróságnak miért nincs mérlegelési lehetősége...

26. § Kizárólag közvetlen letiltással kell behajtani a követelést, ha
a) ezt kívánta a végrehajtást kérő...

Tehát itt van a kutya elásva: ha a Felperes kéri, akkor le kell tiltani és kész.
Vajon kik írták ezt a szart? De komolyan...

Azt írja a Törvény, hogy tiltani kell, ha ezt a fél kéri. De miért??? Nem kell vizsgálni a körülményeket? Nem kell megvizsgálni, hogy a Felperes követelése vajon jogos-e?

A tény az, hogy az utóbbi másfél évben megbízhatóan, minden hónap elején utaltam a tartásdíjat, és sosem volt ebből fakadó vitánk, maximum az összegéről, ami viszont eddig bírósági eljárás alá esett. Én 15.000 forint megfizetését vállaltam, amit a Felperes 5-ig meg is kapott. Az vajon miért nem került bele a Törvénybe, hogy a bíróságnak vizsgálnia kell a kérés jogosságát, s ha nem áll fenn a nemfizetés veszélye, akkor a kérést el kell utasítani? Miért nem? Hát azért, mert faszok írták a Törvényt, akik semmiféle erkölcsi/emberi alappal nem rendelkeznek. Suttyók gyülekezete dugta össze a fejüket, hogy kitaláljanak valamit, de arra már nem terjedt ki a képességük, hogy a kérdést minden oldalról, arányosan és logikus következtetéssel vizsgálják.

A törvénycikk tehát valóban letiltást ír elő, de hogy ennek mi értelme van, azt nem tudom. Alapvető hiányosság ez az említett törvénykönyvben, ami - a meglátásom szerint - kiegészítésre szorul, hiszen így se nem logikus, se nem igazságos.

A letiltással egyébként úgy vagyok, hogy ezt az összeget amúgy is kifizettem a lányomnak, csak akkor több részletben (egyszer utalással, máskor zsebpénzként vagy vásárlások során), míg most egyben vonják le tőlem. Az egész akkor válik értelmetlenné, ha a munkahelyem megszűnik és nem lesz más, ahol a törvényeknek megfelelően bejelenthetnének, vagyis feketén kapok állást. Azért sem látom értelmét ennek a letiltásos hülyeségnek, mert ha új munkahelyem lesz, akkor a Felperes bead egy kereseti kérelmet a Bíróságnak, hogy tiltsák le ismét a tartásdíjat? Tudni fogja hol dolgozom? Ha igen, akkor mi van, ha kéthavonta új munkahelyem lesz?

Nem lenne egyszerűbb az eddig is bevált módszerrel, általam átutalni az összeget???

De komolyan... Ebből is látszik, hogy Anyuci értelmi képességei meddig terjednek, valamint az, hogy itt pusztán egy rosszindulatú és ostoba bosszúról van szó a részéről, nem pedig logikus lépésről. Ha valami eddig működött, akkor miért ragaszkodik a letiltáshoz?
Jó kérdés, ugye?

(valaki írja meg nekem, hogy ez így a logikus, és akkor talán elhiszem - ha alátámasztja)

-------------------------------------------------------

A tárgyaláson a Felperes elmondta még, hogy a gyermektartásdíj fizetése minden hónapban, késedelem nélkül végbemegy, tehát ezzel nincs gond. A bírónő valamit még elhadart a nemfizetéskor lehetséges behajtási módokról, ami annyira zavaros és felületes volt, hogy tulajdonképpen nem értettem belőle semmit.
Ezután rátértünk a kapcsolattartásra


A költségekről
A téma elején a bírónő megkérdezte tőlünk, hogy az utóbbi ideiglenes végzés óta eltelt időben jól zajlottak-e a kapcsolattartások, mire mindketten elmondtuk, hogy igen. A gyereket pontosan hazavittem, egyben, egészségesen és boldogan.

A bírónő jegyzőkönyvben rögzítette a Felperes kérelmét:
- 20.000 forint tartásdíj,
- a gyermek nála történő elhelyezése,
- a gyermek öt éves kora utáni ott alvás.

Az Apák az Igazságért Egyesület képviseletében eljáró jogi képviselőm elmondta, hogy az Alperes behozta a laptopját, amin szeretne néhány fényképet megmutatni az elmúlt időszak kapcsolattartásairól, majd hozzátette, hogy a korábbi keresetünket fenntartjuk, azaz a gyermeket szeretném "A-héten" pénteken hat órányit magammal vinni, valamint "B-héten" péntek délutántól vasárnap délutánig úgyszintén.

A bírónő a fényképek megnézését elutasította, amit azzal indokolt, hogy ezt nem tudja jegyzőkönyvbe venni. Ezzel jelen pillanat nem értek egyet, hiszen a jegyzőkönyvbe belemondhatta volna, hogy a képeket megnézte, amelyek alapján elmondható, hogy a kapcsolattartások jól sikerültek és a kislányom boldog, hogy az apjával lehet. Mindennek azért lett volna jelentősége, hogy a bírónő is lássa, hogy ki és mi felől kell döntenie, valamint azt is, hogy alaptalan a Felperes félelme az Alperes és a gyermek hozzáállása felől.

Tehát a képeket nem óhajtotta megnézni, így ezek nélkül haladtunk tovább.

A bírónő ezzel kapcsolatban elmondta, hogy senki sem vitatja a kapcsolattartások sikerességét, majd jegyzőkönyvbe mondta az alperesi oldal kérését.

Ezután a Felperes felé fordulva megkérdezte, hogy mennyi a munkahelyéből származó havi jövedelme, mire a Felperes elmondta, hogy a fizetése havi 50-55.000 forint. Kérdésre elmondta, hogy a munkaideje napi négy órát jelent, ami közben a kislányunk bölcsődében van, akit fél egykor hoz el onnan. Elmondta még, hogy a gyermek szeptembertől óvodába fog járni.

A bírónő megkérdezte, hogy a bölcsőde jár-e valamiféle kiadással, mire a Felperes elmondta, hogy a bevételei miatt szociális támogatásban részesül oly módon, hogy ingyenes számára az ellátás. Anyuka elmondta még, ha a 30.000 forintos bölcsődei ellátást ki kellene fizetnie, akkor nem is lenne érdemes elmennie dolgozni, mert akkor már inkább otthon maradna a gyerekkel (és gondolom az esetben egy jóval nagyobb tartásdíjat követelne).

A jegyzőkönyv felvétele után a bírónő megkérdezte tőlem, hogy mi hír van a munkahelyemről, mire elmondtam, hogy még bizonytalan, hogy az új cég átvesz-e minket, így előfordulhat az is, hogy hamarosan ideiglenes jelleggel munkanélküli leszek. Ekkor elmondtam, hogy van az a bizonyos bírság is, amit ki kell fizetnem, és ami 230.000 forintot jelent (pontos összeget még nem tudok). Hogy ezt hiba volt e megemlítenem, azt nem tudom, de úgy tényszerű az egész, hogy lássa a bírónő az anyagi helyzetemet. Ehhez hozzátettem, hogy a 15.000 forintos tartásdíjat teljes biztonsággal tudom fizetni, ami mellett a kapcsolattartásoknak is van valamennyi költségvonzata, vagyis utaltam rá, hogy a tartásdíj mértéke befolyásolhatja a lehetőségeimet. A bírónő ennél a pontnál hozta fel a 24-48-as beosztásomat és a másodállás kérdését, amelyre mivel fentebb már kitértem, így jelen sorok között átugrom a kérdést.

Bírónő megkérdezte a Felperest, hogy valóban akarja-e a tartásdíj fizetésemből való letiltást, mire a Felperes elmondta, hogy "akkor érzem magamat biztonságban, ha valóban letiltásra kerül a Bíróság által".

Ebből is látszik, hogy ostoba, hiszen, ha új munkahelyem lesz, vagy netán feketén vállalok munkát, akkor nem lesz letiltás, mert nem tudják honnan letiltani (viszont a tartásdíjat ennek ellenére is fizetni fogom). Meg különben is: most nincs biztonságban?! Az utóbbi másfél évben volt valami zavar a tartásdíj átutalásában? Ugye nem...

Mondott valami olyasmit is, hogy "...annyira bizonytalan a helyzet", de azt már nem mesélte el a publikumnak, hogy mit ért bizonytalan helyzeten. A világot vajon? Vagy a munkahelyem megszűnésének lehetőségét? Ki tudja. Talán arra gondolt, hogy ha 15.000 forint lenne a tartásdíj, akkor bizonytalan, hogy vennék-e valamit azon túl is a gyereknek vagy sem, de ez nem indokolja akkor sem a fizetésen letiltásának kérését. Mert lássuk be, ha netán munkanélküli leszek, akkor nem tudok fizetni, tehát hiába van tiltó határozat, ha nincs honnan és nincs miből tiltani.

Szívesen elvitatkoztam volna vele erről, de nem lehetett, meg a megrögzött gyűlölete és elvakultsága miatt amúgy is képtelen lenne rá.

A bírónő ezután megkérdezte, hogy a múltkor említett megtakarítási számlára fizetem e a gyermekemnek szánt összeget, és ha igen, akkor mennyit, mire elmondtam, hogy havonta tízezer forintot teszek félre, ami jelenleg nagyjából 50.000 forint megtakarítást jelent.
A bírónő ezután öt perc szünetet rendelt el.

A folyosón a képviselőmnek megemlítettem, hogy végül is megadhatnám az exemnek a kért húszezer forintot, mert nem múlik semmi azon az ötezren, amit pluszban kér, de végül abban egyeztünk meg, hogy megvárjuk a Bíróság hogy dönt.

Igazság szerint már elegem volt ebből a felesleges vitából holmi ötezer forint miatt, és az sem érdekelt, hogy letiltják-e az összeget vagy sem, hiszen jelenleg is automatikusan utalja a bank, tehát különbség nincs a két dolog között. Egyedül a kapcsolattartás kérdése tartott lázban, mert számomra nem mindegy, hogy mennyit és milyen körülmények között találkozhatok a gyermekemmel.

A szünet után a bírónő megkérdezte a Felperest, hogy az ingatlanában kivel lakik együtt, amelyre azt a választ kapta, hogy a Felperes a gyermekén kívül az öccsével lakik együtt, aki valójában ott is lakik meg nem is, de ez egy oltári ferdítés volt a részéről, mert mindezt úgy tűntette fel, mintha tulajdonképpen nem is élne ott, hanem inkább csak hébe-hóba bukkan fel, tehát a ház költségeinek finanszírozásához nem is járul hozzá és mindet a Felperesnek kell fizetnie. A bírónő azonban pontosítani akart, ezért megkérdezte tőle, hogy a lakás költségeinek fedezéséhez mennyiben járul hozzá az öccse, mire az exem elmondta, hogy tulajdonképpen részt vesz benne, vagyis hozzájárul.

Tehát nem igaz az állítás (amit a Felperes a keresetlevelében állított), hogy a lakás költségeinek egészét ő fizeti, mert abból a testvére is kiveszi a részét. A jegyzőkönyvbe viszont ennek ellenére az került bele, hogy nem rendszeres az anyagi hozzájárulása, ami azt sejteti, hogy tulajdonképpen az exem fizeti a lakás összes terhét.

A bírónő megkérdezte a Felperest, hogy a fogászati asszisztens képzést elvégezte-e, mire a Felperes elmondta, hogy igen, de nem dolgozik benne, mert csak nyolcórás állásokat talált, amivel nem tudna a gyerekért menni a bölcsődébe. Persze igazából tudna, hiszen mások is járnak nyolc órában dolgozni és a gyerekükért tudnak menni, viszont a Felperes valamiért nem akarja, hogy a gyereke többet legyen a bölcsiben (majd később az óvodában), mint amit ő kitalált neki. Hogy miért, azt nem tudom, de az is lehet, hogy azért nem helyezkedik el nyolc órás műszakban, mert akkor fizetőssé válna a bölcsőde és nem kapna semmiféle kedvezményt. Tehát lódít, a Bíróság meg beszopja...

A bírónő tőlem is megkérdezte, hogy elvégeztem e tanfolyamot, mire elmondtam, hogy igen, de a gyakorlati vizsgát nem tettem le, mert inkább a házamra költöttem a vizsgadíjat. Azt már el se mondtam, hogy még a tandíjat is visszakaptam bizonyos okok miatt, amit szintúgy a házra költöttem. A bírónő kérdezett még az ingatlanjaimról is, hogy mi mennyibe került, mire elmondtam, hogy 14 millióm volt a horányi házamból, amihez még kértem kétmillió forint kölcsönt, majd ebből az összegből építettem fel az új házamat Pilisvörösváron. Tehát van kétmillió forint tartozásom (plusz a 230.000 forint bírság és a visszamenőleges tartásdíj 230.000 forintja, na meg a perköltség és az illeték, de erről majd később).


A kapcsolattartásról

A jogi képviselőm megkérdezte a bírónőtől, hogy nem lehetne e a jelenlegi háromórás kapcsolattartást hatórásra kibővíteni egy ideiglenes végzés keretein belül? A bírónő ekkor a Felperes felé fordult és megkérdezte, hogy ezzel kapcsolatban van e valamilyen kifogása, mire a Felperes elmondta, hogy igen, mert a gyereknek nem lenne jó, ha hat órát lenne együtt az apjával egyhuzamban. Azzal indokolta mindezt, hogy a gyerek szükségleteit nem minden esetben tudom kielégíteni. Felhozta például a gyerek alvásigényét, miszerint amikor a három órás kapcsolattartás után hazaviszem a gyereket, ő több órát alszik egyhuzamban, és az nem jó neki. Hogy miért nem, azt nem mesélte el, ráadásul az sem biztos, hogy ez valóban így van, s mindössze az anyuka elbeszélésére hagyatkozhatunk.

Máskülönben pedig mi van akkor, ha a gyerek nálam van hat órát, de a harmadik óránál elálmosodik? Elmondom: akkor az van, hogy a gyerek elalszik szépen az ágyikójában nálam, vagy ha úton vagyunk, akkor elalszik az ölemben a kocsiban. Volt már rá példa korábban, még csecsemő korában, és gondolom nem érné baj ezután sem. Sőt, elmondanám még azt is, hogy a legutóbbi kapcsolattartás elején a kislányom ásított egyet (rögtön az elindulásunk után), mire megkérdeztem, hogy álmos-e, mire azt felelte, hogy igen. Erre megkérdeztem, hogy akar-e aludni, átmenjünk-e hozzám aludni, amire a lányom azt válaszolta, hogy nem, mert velem akar játszani. Ezután a gyerek felpörgött és volt egy nagyszerű három óránk!

Tehát elmondható, hogy odafigyelek a gyerek "alvási szokásaira" vagy igényeire, amihez egyáltalán nem kell olyan mereven ragaszkodni, mint ahogy azt az anyja teszi!

Máskülönben pedig egészen biztos, hogy mindenkiben elevenen él még a kép arról, hogy egy hosszabb családi kirándulás alatt a kocsiban aludtak el a gyerekek. Vajon mi lenne akkor, ha az exemmel nem megyünk szét és elmegyünk nyaralni? Mondjuk felmegyünk a Tátrába, ami többórás utat jelent, és a gyerek elalszik az ülésben. Akkor gyorsan megállunk az első utunkba eső panziónál és kibérelünk egy szobát, hogy a gyerek aludni tudjon? Vagy tán hazamegyünk inkább? Ugye nem...

Nonszensz, amit a Felperes mond: nemcsak hülyeséget beszél, de hazudik is, hiszen ő maga is tudja, hogy ez nem lehet feltétele egy hatórás kapcsolattartásnak, hiszen a gyerekek nagyon könnyen megoldják maguk az alvási nehézségeiket, és nem kell ezt erőszakosan rájuk erőltetni. Hozzáteszem, hogy a gyereknek nem kell otthon, az anyja óvó jelenlétében aludnia, mert aludni bárhol lehet, akár még az apjánál is.

A Bíróság természetesen ezt is beszopta...

Anyuci még hozzátette, hogy a múltkor is vizes ruhában vittem vissza a gyereket, meg a gyerek amúgy is még pici, és ezek szerint csak egy anya tud vigyázni a pici gyermekre, az apa nem. Gondolom, ha anya elhalálozna, akkor előbb adnák oda a gyereket a szomszédnak, mint nekem - mert pici.

"Azt gondolom, ha négyéves lesz a gyerek, nyugodtan lehet hat óra belőle, de még kicsi a gyerek ahhoz, hogy hat órára elmenjen az apjával" - zárta le a Felperes a mondandóját.
A Bíróság beszopott mindent, megsajnálva a bociszemekkel néző anyukát, majd gondosan lejegyzetelve a hallottakat, gondosan előkészítette az ügy lezárására hozott ítéletét.

A bírónő felénk fordulva elmondta, hogy a hatórás kapcsolattartás iránti kérelmünket terjesszük elő most, amit ő helyben elbírál. Így tehát mit volt mit tenni, előterjesztettük azon nyomban.

Hogy erre a színjátékra miért volt szükség, nem tudom, de világossá vált, hogy a Bíróság (akit egy személyben egy bíró képvisel a saját komoly vagy komolytalan lelkivilágával) az anya pártján áll és bármennyire is megfeszülök, egyetlen egy fikarcnyi kedvezményre se számíthatok tőle.

Mondom, színjáték az egész, semmi több. A megszokott forgatókönyv szerint zajlik minden. Érezhető volt mindez abból is, hogy amikor a viszontválaszomban elmondtam a gyerek ruhája miért lett vizes (mert hazafelé tartva nyakon öntötte magát almalével) a bírónő flegma tekintettel, unva a folytonos magyarázkodásomat, szinte alig akart meghallgatni. A jogi képviselőm is felszólat: elmondta, hogy szerinte ezek az álproblémák mindössze a túlféltés következményei, és nem lehetnek valós problémák.

A bírónő ezután ismét pár perc szünetet rendelt el, gondolom a beterjesztésünk elbírálása miatt. Szerintem ő már előre tudta, hogy elutasítja a hatórás kérelmünket, s ez így is lett. Amikor behívott minket, azonnal elhadarta az elutasítás tényét az ideiglenes intézkedés megváltoztatásáról. Ennek az elutasításnak a kézhezvételétől számított 15 napon belül lehet fellebbezni, tehát valószínűsítem, hogy erről írásos papírt is kapunk valamikor (talán az ítélettel együtt). Indoklásként elmondta, hogy "a Bíróság azt állapította meg, hogy a kapcsolattartás jelenleg megfelelően működik, az édesapa a gyermekkel a kapcsolatot tartja, ami a gyermek számára pozitív fejleménnyel jár. A Bíróság álláspontja szerint a körülményekben nem következett be olyan lényeges változás, amely a korábbi ideiglenes intézkedés megváltoztatását tenné indokolttá. A Bíróság hivatkozik a korábban kifejtett álláspontjára, hogy az ideiglenes intézkedés egy kivételes szabályozási mód, amely a peres felek közti nézeteltérés elintézésének eszköze".

Tehát érthető: a kapcsolattartás létrejött és kész, megkaptam amit akartam. Az pedig már véletlenül sem érdekli a Bíróságot, hogy ez a három óra mire elég, s hogy a gyermek arányaiban jóval többet tölt az anyjával, mint az "édesapjával". Magyarán, az apa le van szarva, és tök mindegy, hogy a gyerek jól érzi magát az apjával és szeretne vele többet lenni, nem lehet, mert nem. Nem és kész, fogadjuk el.

Ez az indoklás egy SEMMI. Egy lószar, és nem a gyermek érdekének a képviselése.

Ezek után a bírónő berekesztette a tárgyalást és az ítélethozatalig egy hosszabb szünetet rendelt el...


Az ítélet

A szünet lejártával ismét helyet foglaltunk a tárgyalóteremben, majd a bírónő felolvasta az Elsőfokú Bíróság ítéletét. A kapcsolattartásról szólva az alábbi időpontokat jelölte ki:

2017. november 30-ig
   - minden héten szombaton 10-től 13-ig.

2017. december 1-től 2018. május 31-ig
   - "B-héten" szombaton 10-től 13-ig, vasárnap 10-től 13-ig.

2018. június 1-től 2019. május 31-ig
   - "B-héten" szombaton 9-től 18-ig, vasárnap 9-től 18-ig.

2019. június 1-től folyamatosan
   - "B-héten" minden szombat 9-től vasárnap 18-ig.
A gyermek átadás-átvétele a gyermek mindenkori lakóhelyén történik.
Amit nem kaptunk meg:
- az ötéves kor előtti nálam alvást,
- a gyermek átadás-átvételének köztes helyszínét,
- a péntek délutántó vasárnap délutánig tartó hétvégét a nálamalvás idején, azaz a B-héten.

Az már világosan látszik, hogy a Bíróság szarik rá, hogy nyár van és vinném a gyermekem nyaralni, akár csak két napra is. Az első dátum szerint ebben az évben marad a jelenlegi felállás, vagyis szombatonként láthatom a lányomat, mindössze három óra erejéig. Ez van, a nyár ismét nyaralás nélkül telik el.

Idén decembertől a "minden szombat" megszűnik, s helyette lesz a "minden második hét szombat"-ja. Emellé kaptam még egy vasárnapot is, amire azt mondom "ujjééé!", de ezzel alapvető problémákat hoztak létre. A Bíróság azzal indokolta az "A-hét" elvételét, hogy az anyának is kell egy közös hétvége a gyermekével. Mindezt úgy, hogy a hétvégéje megvan most is, max a gyerek szombatonként eltűnik három óra időtartamra. Hogy miért volt fontos a Bíróság részéről okoskodni, azt nem tudom, de a bírónőn látszott, hogy valamiért ingerültebb a kelleténél és nincs kedve hallgatni a nyavalygásomat az ítéletet megelőző tárgyalás alatt. Bármiért is szólaltam fel, a bírónő unottan hallgatta a nyilatkozatomat. Látszott rajta, hogy nem is érdekli, amit mondok...

Tehát 2018 májusáig marad a második hétvége szombat és vasárnap, mindössze három óra erejéig. Fontos kiemelnem, hogy nem "szombat-vasárnap", hanem "szombat, vasárnap", tehát nincs apánál éjszakázás. A kislányom továbbra sem alhat majd nálam, pedig ekkor már el fog múlni három éves. Egy év múlva is csak három órát láthatom a lányomat (!), igaz, ekkor már két napon, ami gyakorlatilag heti egy napot jelent, ha elosztjuk a napok számát a hetekével. Nem tudom ki hogy van vele, de ez is a "szokásjognak" nevezett jogtalanság egy példája, amikor egy apát arra kényszerítenek, hogy (a bevett szokás szerint) csak kéthetente láthassa a gyermekét. Szerintem gusztustalan és erkölcstelen hozzáállás ez a Bíróság részéről, hiszen azt feltételezik ezzel, hogy egy szülőnek ennyi bőven elég...

De kinek elég a gyermekéből havonta két alkalom???

(Azt most hagyjuk, hogy kétszer két alkalomról van szó, mert a különbség a szokásos "kéthetente látjuk Apát" dolog és e között csupán annyi, hogy a gyerek nem alhat nálam, hanem haza kell őt vinnem, valamint az is égbekiáltó különbség, hogy nem egész napra lehet velem a lányom, hanem mindössze kétszer három órát! Nem hatot, csak hármat. Három nyavalyás órát!)

Tehát a Nagyon Mélyen Tisztelt Bíróság szerint egy apának elegendő, ha csak kéthetente láthatja a gyermekét. Ezek a tények, ez a mai magyar joggyakorlat. Addig már ki sem terjed az Elsőfokú Bíróság képessége, hogy felmérje, hogy esetleg azon a nyavalyás "A-héten" esetleg hiányozhat a kislányom és szeretném átölelni őt!

A bírónőnek elég lenne egy hónapban két alkalom a gyermekével?!
Kötve hiszem...

Amúgy mivel indokolják a kéthetenkénti kapcsolattartást? Van valami tudományos magyarázata?

A bírónő egyébként azzal indokolta a döntését, hogy "nem szokványos, hogy minden héten van kapcsolattartás".

Teccik érteni: "nem szokványos"!

Vajon rendelkezik arról a Törvény, hogy mikor kell lennie a kapcsolattartásnak? Hát nem. Akkor? Miről rendelkezik a Törvény? Hát arról, hogy ha nem vagyunk képesek megegyezni, akkor a Bíróság dönt. Nincs "szokásjog", amelyet előszeretettel hangoztatnak úton-útfélen, de mégis erre hivatkoznak, amikor egy szülőt likvidálnak a gyermeke életéből.

Mi az, hogy nem szokványos???

Az nem zavarja a Bíróságot, hogy az egyik szülő jóval többet kap a gyerekből, mint a másik? Mert, ha még drogos lennék vagy bűnöző, akkor megérteném, de így, hogy semmi nincs ellenem, így már elég büdös ez a helyzet!

A magyarázkodást azzal folytatta, hogy a gyermek kiskorúsága miatt, az ő érdekében van arra szükség, hogy csak délelőtt találkozhassak vele, és figyelembe kell venni az alvási szokásait is.

Tudom, ez kibaszott viccesnek tűnik, pedig nem az. Ez kibaszott szégyen, hogy egy bírónak idáig fajuljon a szakmaisága!

De komolyan, nem mindegy, hogy a gyermek ha álmos, akkor nálam alszik el vagy otthon? Mi ez a süketelés a gyermek érdekeiről??? Nem fontosabb érdek az apa jelenléte, mint az alvási szokások? Máskülönben pedig mi lenne akkor, ha mondjuk Anya elhalálozik? Nevelőszülőkhöz adják a gyereket? Ha egységes családban történik az elhalálozás, akkor elveszik az apától a gyereket?

HOL EBBEN A LOGIKA?

Sehol.

Értelmetlen zagyvaság, semmi több. Lefogadom, hogy semmivel se tudná alátámasztani a tudománytalan és "szokványos" döntését a Bíróság, és le is szarják és kész.

De nézzük tovább, hogy mit tartogatott nekem a bla-bla-bla Bíróság:

Egy év múltán, vagyis 2018. júniusától érünk el oda, hogy végre magammal vihetem a lányomat bulizni, de akkor is úgy, hogy nem aludhat még nálam: reggel 9-től délután 6-ig piálhatunk együtt valamilyen gyerekmatinén, majd este (miután kijózanodott), haza kell őt vinnem, hogy aztán másnap megismételhessük ugyanezt. Három éves lesz ekkor a Kicsikém, egy igazi nagylány.

Ezután eltelik kábé egy év, mire a drágaságomat hazavihetem egész hétvégére, vagyis innentől számítva két év (!!!) múltán, azaz 2019. júniusától aludhat nálam. Akkor végre megronthatom őt minden téren, hiszen végre nálam hajtja álomra a fejét...

E fenti sorokat direkt vettem ironikus hangvitelűre. Hogy miért? Csak emlékezzünk vissza, hogy a Felperes az első beadványában mit is feltételezett rólam: azt, hogy megrontanám a lányomat. Az ottalvást ezért kötötte a gyerek öt éves koráig, mert különben megrontanám őt (Most nincs kedvem idézni tőle, mert ahhoz újra kéne olvasnom a beadványát, de akit érdekel és még nem látta, az keresse fel a jobb szélső menüsorban az "Egy mocskolódás margójára" című sorozatot. Érdekes olvasmány.). Persze azt is írta még, hogy nem tudom megetetni a gyereket (ekkor a gyerek még csecsemőkorú volt), amiből következtetve valószínűleg négyéves korában sem tudnám megetetni, tehát ne aludjon nálam a gyerek öt éves kora előtt.

A Bíróság pedig beszopta!

Hol is tartunk időben? 2019...

A kislányom akkor már öt éves lesz, tehát elmondható, hogy a Bíróság ezen ítéletével utat engedett anyuci paranoiáinak és engem parkolópályára tett, évekre. Bölcs, okos és erkölcsös útmutatás ez mindenki számára.

Hogy egy gyermek milyen deformalitáson megy keresztül az édesapja hiánya miatt, arról nem értekeznek, és megmondom őszintén, szerintem bele sem gondoltak és úgy ahogy van leszarják. Hiába bizonyított tény, hogy a gyermekemmel való kapcsolatom "hihetetlen fejlődésen ment keresztül" (idézet a bírónőtől), mert úgy ahogy van telibeszarta a pofámat, majd jól le is taposta a szart a gégémen.

Mit is kértem tőlük?

"A-héten" pénteken egyszeri hat órát, míg "B-héten" péntek délutántól vasárnap délutánig.
Ennyit...

Ezzel megkapná Anyuci is a hétvégéjét a gyerekkel, valamint minden héten láthatnám a kislányomat, mégha ez "A-héten" csupán nemottalvós napot is jelentene. A Bíróság nem volt képes megadni számomra a saját gyermekemmel való találkozást, Anyuci pedig boldogan és mosolyogva konstatálta, hogy győzött és elintézte Apát. Arról az apáról beszélünk, akit a gyermeke hihetetlen módon szeret, és akinek szüksége van rá.

Ez olyan, mintha egy varázslattal elvenném a gyerek mellől az anyját, majd megmondanám neki, hogy most nem láthatod többet, csupán hetente egyszer három órára:
- Tudom Kicsim, hogy szereted Anyát, de nem láthatod őt és kész...
Hogy viselné? De komolyan...

Fordítva már nem egészen működne a dolog, ugye? Anyára szükség van, az Apa meg... háát, az pótolható.

A bírónő természetesen felsorolta a szünidőben lévő kapcsolattartásokat is, de megmondjam őszintén, hogy már nem is hallottam amit mond, mert annyira fortyogtam a dühtől. Próbáltam jelezni felé, hogy szólnék a hallottakhoz valamit, de ingerülten leintett.

Amikor elhangzott a mondat, hogy a gyerekemnek szüksége van a gyerektartásra, akkor egy hajszál híján múlott csak, hogy nem fakadtam ki, miszerint az apjára is szüksége van. Többször is motyogtam az orrom alá valamit, amire folyton jelezte, hogy ne szóljak közbe, amíg ő az ítélet indoklását mondja.

Az időszakos kapcsolattartásokról úgy rendelkezett, hogy a kétnapos ünnepek minden második napján lehet velem a gyerek mindössze három órát. És igen, Karácsonykor is. Ezt 2018. május 1-ig, majd ezután délelőtt 9 órától 18 óráig, egészen 2019. június 1-ig. Ezután lehetne nálam a gyerek a szünidőkben 3 x 1 heti felbontásban. Valószínűsítem, hogy egy összefüggő és teljes egy hetet jelent.

 

Van egy érdekes mozzanata is a tárgyalásnak, méghozzá a 230.000 Ft-os bírságom, amit csakugyan ki kell fizetnem az elmaradt gyerektartással együtt: hazafelé jövet eszembe jutott, hogy mi van akkor, ha azért kéri a Bíróság a fizetésemből való letiltást, hogy ezzel az ne forogjon kockán egy esetleges tartozás behajtása miatt? A jogi képviselőm erre korábban azt felelte, hogy jogszabály köti a Bíróság kezét ebben a tekintetben, mert ha a Felperes kéri a letiltást, akkor nekik meg kell adniuk.

Azt nem értem, hogy ha eddig megbízhatóan utaltam a Felperesnek a "gyermektartásdíjat", akkor mi szükség volt a letiltás kérésére??

Megmondom miért: merő rosszindulatból. Úgy, ahogy az öt éves kor előtti nálam alvást sem akarja, sem azt, hogy esetleg a gyermekemet meglátogathassam a bölcsődében és hasonlók. Primitív bosszú ez, semmi más.

A kislányomnak eddig havonta 15.000 Ft-ot fizettem, de emellett mindig vettem neki ezt-azt, amit az anyja kért, amikkel együtt több is volt a gyermekemre fordított összeg, mint 20.000 Ft. Azzal, hogy most a 15 helyett 20-at kell fizetnem, csupán azt érte el, hogy ezután nem fogom tőle megkérdezni, hogy vigyek-e valamit a gyereknek vagy sem. Szerencsére a kapcsolattartások kiadásait ez nem veszélyezteti, és csupán a kötelező juttatáson kívüli vásárlások, valamint az alkalmankénti zsebpénzek odaadása lett sztornózva. Ez utóbbiról annyit kell tudni, hogy a lányomnak minden alkalommal adtam némi pénzt, mikor mennyi volt a kocsi kesztyűtartójában: ötveneseket, kétszázasokat, ötszázast vagy néha egy-egy ezrest.

A Bíróságnak pár hónappal ezelőtt elmondtam (a képviselőm szerint nem kellett volna), hogy egy megtakarítási számlára havonta 10.000 Ft-ot teszek félre a kislányom számára, amit végül a bírónő nem fogadott el tartásdíj-pótló dolognak. Azt mondta, hogy ez elvárható egy szülőtől, hogy a gyermekét a tartásdíjon túl is támogassa. Amikor ezt kimondta, majdnem a képébe vágtam, hogy bezzeg a pénz az elfogadható, azt adni kell az anyukának a gyermek nevében, de amikor az apa-gyermek kapcsolatáról kéne diskurálni, afölött már valahogyan elsiklanak a Nagyeszűek. Az valahogy nincs terítéken sosem, hogy egy apa mennyit láthatja a gyermekét! Ha egy apa leszarja, eltűnik, nem fizet semmit, azt megveti a társadalom, de amikor egy apa azért küzd, hogy a gyermekét láthassa és törődhessen vele, mint szülő, akkor homokba dugják a fejüket. Gyomorforgató az egész, feminista picsák világa...

Hogy a Mélyen Tisztelt Bíróság végül is mi alapján hozta meg ítéletét?

Nos... az egész úgy néz ki, hogy semmiféle alapja nem volt. Mint már mondtam, példás életet élek, a kislányom rajong értem, a Felperes pedig bármit is mutogatott rám, mindennek cáfoltam az ellenkezőjét.

Mégis ő nyert.

Első fokon.

Ezzel az ítélettel az Elsőfokú Bíróság csupán a háború magvát vetette el, és semmiképp sem egy társadalmi problémára talált megoldást. Ebből nem lehet béke, könnyen beláthatja bárki. Ha beleszarós lennék, akkor igen, de nem vagyok az. Amit az Elsőfokú Bíróság összehozott, az a nagy-nagy SEMMI, és nem ítélet. Ez egy kivégzés, semmi több: egy apa eltűntetése a gyermeke életéből, ennyi.

Mindezt megfejelve még, fizetnem kell a perköltség rám eső részét is (18.000 forintot), holott a Törvény szerint az Alperes - ha az első tárgyaláson beleegyezik abba, amit a Felperes kér (esetünkben a havi 15.000 Ft gyerektartás és a gyermek nála való elhelyezése) - akkor nem kötelezhető a perköltség megfizetésére.

Ezeket találtam az ügyben:

Polgári Törvénykönyv
86. § [A szükségtelenül okozott perköltség vagy perköltségrész viselése]
(1) Ha a fél a perfelvételi szakban a vele szemben érvényesített jogot és kérelmet az arra vonatkozó védekezésének előterjesztése nélkül elismeri, és a perre nem adott okot, a perköltségét az ellenfél téríti meg.
1952. évi III. törvény a polgári perrendtartásról
80. § (1) Ha az alperes a perre okot nem adott, és a követelést az első tárgyaláson azonnal elismeri, az alperes költségében a felperest kell elmarasztalni.
Tehát:

1- Elismertem a Felperes keresetében szereplő kéréseket,
2 - A perre nem adtam okot, hiszen nem bántottam őt semmilyen formában, nem csorbítottam a jogait, hanem ő akart elhagyni és jogi úton tisztázni a gyermekünk körüli kérdéseket.

Mint írtam: mindenbe beleegyeztem.
Az más kérdés, hogy aztán a második tárgyaláson már variálta a dolgokat, én pedig tartottam magamat az eredeti elképzeléshez.

Mindezek függvényében pár kérdés megfogalmazódott bennem:
Merjek-e ezután egy nővel családot alapítani?
Lehet-e és merjem-e tisztelni a nőket ezután?

Annyi biztos, hogy az Elsőfok végzését megfellebbezem, amit a Másdofok fog elbírálni. Ha lesz rá lehetőségem, akkor a Másodfok egy esetleges kedvezőtlen ítéletét még felviszem a Kúriára is (miközben addigra a kislányom már szépen iskolába fog járni).

Mindezt miért? Hogy becsületes időt találkozhassak a kislányommal...





Ui.: Csak hab a tortán, hogy a bírónő végül alaposan megdicsért engem, miszerint bámulatos és figyelemreméltó az a fejlődés, amely a gyermekemmel való kapcsolatomat jellemzi. Nagyszerű apa vagyok, amely szinte példa nélküli az eljárások során, hiszen a gyermekem milyen hamar megszokott engem (bámulatos, ugye?) és megszeretett, és milyen boldog pillanatokat élhetünk át együtt.

Ennek ellenére - szakadjak meg - NEM LÁTHATOM A GYERMEKEMET annál több időre, mint ami jelenleg a rendelkezésemre áll.


Mindez mi miatt?
Mindez kik miatt?


A válasz egyszerű...

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése