Karmolós kiscica

A tegnapi nap során az exem ismét tanúbizonyságát tette annak, hogy milyen mértékben veszi semmibe az apa és annak gyermeke kapcsolattartási jogát, valamint annak, hogy semmiféle közös megegyezésre nem képes a racionális gondolkodás és az erkölcsi érzék hiánya miatt. Viselkedését jelenleg a személyem iránti roppant agresszív gyűlölet vezérli, és egyáltalán nem hajlandó egy valamirevaló párbeszéd vagy megegyezés kialakítására sem. 

Az iskolában, ahová mindketten járunk, megkíséreltem szóba elegyedni vele annak érdekében, hogy megbeszéljük a kapcsolattartásra vonatkozó lehetőségeimet. Nem sikerült. Nem azért, mert nem értünk rá, hanem mert egyáltalán nem hajlott a párbeszédre. Az órák közötti szünetben kétszer is a nyomába eredtem azért, hogy beszélhessek vele, de minduntalan kitért előle.

Az utóbbi 3 hétben semmilyen módon se tudtam vele kapcsolatot létesíteni: az új telefonszámát már hónapok óta nem árulja el, az email címeire írt leveleimre nem válaszol, ha pedig személyesen jelentem meg a lakásuk előtt, akkor egyszerűen nem nyitott ajtót és semmibe vett.

A mai nap november 16-a van, s a kislányomat pedig ezelőtt 3 héttel, október 22-én láthattam mindössze egyetlen órára. Azt is azért, mert úgy könyörögtem ki anyósnál a lehetőséget, hogy legalább az orvosi rendelőben hagy legyek jelen, amíg kivizsgálják a gyermekem (lásd: Rendelőben).

Tehát eltelt 24 nap úgy, hogy a kislányomról semmiféle hírt nem kaptam! És megismétlem: sem az ex telefonszámát nem tudom, sem az emailekre nem válaszol, sem a személyes megjelenésre nem reagál, ráadásul ez utóbbiaknál is azt hangoztatja, hogy zaklatom őt és a családját. Vagyis maradéktalanul elment az esze - mondhatni.

Én pedig otthon ülök és emészt a görcs a gyermekem hiánya miatt, közben ő vidáman és mosolyogva ölelgeti a lányomat minden nap, annak 24 órájában, reggeltől-estig egy csöppet sem törődve azzal, hogy a gyermekünk édesapját kizárta annak életéből. De miért is zavarná őt (és a családját), hiszen az volt a céljuk mindvégig, hogy engem mindörökre kizárjanak a gyermekem életéből! Csakhogy ez nem fog menni...

Mint feljebb már említettem, az ex-szel egy iskolába járunk. A minap a folyosón utánaeredtem, hogy mégis mondja már meg nekem, mikor láthatom a gyermekem? Erre ő megpróbált úgy eloldalogni mellőlem, mintha ott se lennék. A kérdésemre nem válaszolt: az egyik fülén be, a másikon ki. Ismét feltettem a kérdést, de erre sem reagált. Végül annyiszor kérdeztem meg tőle gyors egymásutánban, hogy kénytelen volt reagálni rá valamit. Azt mondta, hogy a gyereket nem láthatom és kész. Fogadjam el, ez van. Szarik rám - magyarán. Közben haladtunk a folyosón, s hogy ne tudjon olyan gyorsan elillanni, időnként elé léptem, kitérő manőverre kényszerítve ezzel.

Ismételten feltettem a kérdést: - Mikor láthatom a lányom?

Ő pedig egyre hangosabban válaszolt: - Hagyjál békén!
Meg olyanokat ismételgetett, mint a "nem láthatod", "majd a Bíróság eldönti", "te menj arra, én megyek erre", stb...

Én pedig rendületlenül kérdeztem ugyanazt, közben fel-fel hívtam rá a figyelmét, hogy nincs joga elzárni előlem a gyermekem, mert én is a kislányunk szülője vagyok (azaz az apja), akinek jogában áll meglátogatni a gyermekét - mellesleg a gyermekemnek is joga van énhozzám, amit ő egyelőre két lábbal tipor.

Az ex - mivel folyton kereszteztem az útját - kénytelen volt mindig útirányt váltani: folyosón jobbra, a kanyarban balra, lépcsőn le, majd lépcsőn vissza, be a mosdóba, onnan ki, majd megint jobbra, ismét balra... én pedig a kérdésemet hangoztatva követtem őt szorosan: - Mikor láthatom a gyermekem?

Egy idő után már mindenkinek feltűnt a folyosón lévők közül, hogy valami balhé van köztem és az exem között, de nem szólt bele a vitánkba senki. Az ex közben egyre ingerültebbé vált, ami miatt végül kifakadt: azért nem láthatod, mert elloptad a személyimet (lásd: Rongy).

Kissé felb@szta az agyam ezzel, mert olyan dologgal vádol hetek óta, ami egész egyszerűen képtelenség: állítása szerint, amikor a Bíróság épületében a tárgyalás után félrehívta őt az ügyvédem a folyosó túlvégébe (hogy kettesben vele megtárgyalhassák a közös megegyezés lehetőségét) én odasomfordáltam a háta mögé, s kijátszva a barátnője és az ügyvédem figyelmét, a farzsebéből elloptam a személyigazolványát! Érthető, nem? Mindenki előtt, a barátnője, az ügyvédem, és a biztonsági kamerák előtt én titokban elloptam a személyigazolványát úgy, hogy közben senki semmit nem vett észre, de még csak ő sem érzett semmit, hogy a zsebében turkálok! Fantasztikus képességeim lehetnek, ha ezt véghez tudtam vinni!

Közöltem vele, hogy hülyeséget beszél, majd megkérdeztem, miért fog rám ilyen képtelenségeket azokkal együtt, minthogy rongyot dugtam a kéményükbe és feltörtem a levelezését?

Az ex erre csak annyit felelt, hogy nem válaszol, hagyjam őt békén, majd kikerülve továbbment, hogy végre megszabaduljon tőlem. Egy idő után viszont beláthatta, hogy nem tud lerázni, ezért megállt és fél erős hangon kiabálni kezdett velem. Erre már azok is felkapták a fejüket, akik korábban észre sem vették a kis "csetepaténkat". A folyosó végén álltunk épp a kamerák előtt, ezért bizonyára rögzítette a rendszer azt is, amint az exem teli erőből pofán vág, majd körömmel belemar az arcomba. 

Bevallom, erre nem számítottam, mert úgy véltem, egy idő után úgyis belefárad és képes leszek őt rábírni, hogy üljön le velem beszélgetni. Tévedtem. Ő nem beszél velem, mert - gondolom - nem vagyok rá érdemes. Vagyis egy senkinek néz, egy "szar alaknak" - hogy idézzem őt.

Kedves nő.

Ezután ki akart térni előlem ismét, de nem hagytam, mert valamiféle megoldást akartam kicsikarni tőle a láthatásokat illetően. Mivel az ex folyton nekem jött és tartottam az újabb támadástól, ezért a karomat kinyújtva megpróbáltam őt a megfelelő távolságon kívül tartani. Persze ő csak óbégatott tovább, hogy ne nyúljak hozzá, hagyjam őt békén, közben néha-néha meglökött, hogy tudassa, nem jó vele packázni. Ki is jelentette többször, hogy megver, ha nem engedem tovább. Mivel nem engedtem, összesen 6 alkalommal rúgott lábon teljes erejéből.

Ahelyett, hogy válaszolt volna a kérdéseimre, inkább verekedett.

Az egészben az a legelszomorítóbb, hogy egy fikarcnyi kis gondolata sincs arról, hogy a kislányunknak apa is kell. Eszébe sem jut olyan megoldást találni, amivel mindketten jól járunk és a gyermekünk is a két szülő gondoskodásában nőhetne fel. Annyi lett volna a dolga, hogy leül velem és megbeszéli a problémáinkat.

Miért nem jelentett fel, ha meg van róla győződve, én loptam el az igazolványát? Vagy miért nem ment be a Bíróságra és kérte ki a kamerafelvételeket? Ha zavarja őt a blogom, akkor miért nem jelent fel rágalmazásért vagy becsületsértés miatt?

Hogy miért? Ennek több oka lehet:

1 - a legutóbbi feljelentés sikertelenségéből kiindulva nem mert belevágni egy újabb ilyenbe, mivel úgy zárták le azt az ügyet, ami nem vezetett eredményre: vagyis nem tartóztattak le engem email-feltörés vádjával. Hogy én tettem e vagy sem, az más kérdés, de semmi joga olyannal vádolni, amit bizonyítani nem tud, hiszen ennek kapcsán tilt el a kislányomtól folyamatosan, ami viszont bizonyítottan jogsértést eredményez!

2 - könnyebb útnak találta azt a lehetőséget, ha csak egyszerűen elzárja előlem a gyermekem. Ez az ő kicsinyes bosszúja. A gyerekünket használja fel ellenem; kimondható végre, hogy a gyermekünkkel csap agyon, mert nincs más fegyver a kezében. Így végre kizárhat engem az életéből úgy, hogy reményei szerint előbb vagy utóbb feladom a küzdelmet és odébbállok, magára hagyva a kislányomat. Hát benézte!

3 - egész egyszerűen tudja, hogy a vádjai nem állják meg a helyüket! Ennyi: amiről beszél az egész egyszerűen hülyeség, és csak azért nem jár utána, hogy találtak e a bíróság épületében egy személyigazolványt, mert vagy tudja, hogy nincs igaza, vagy mert fél a pofára eséstől, ha kiderül, hogy igen, találtak egy igazolványt valahol. 

Egy idő után annyira unalmas lehetett a jelenlévőknek a vitatkozásunk, hogy odalépett hozzánk egy 45-50 év körüli fickó, aki elejétől a végéig tanúja volt a balhénak, és szeretett volna segíteni. Jó vágású, jó képű, értelmes fazon volt, aki elmondta, hogy tanár az iskolában, s kénytelen-kelletlen, de meghallotta a vitánkat. Elkezdett minket nyugtatgatni - bár hozzáteszem, hogy szemmel láthatóan az exem volt agresszív és nem én. Elmondta, hogy meglátása szerint szükséges volna bevonnunk egy harmadik felet is a vitánkba, aki - mint kívülálló - racionálisan tud nekünk tanácsot adni.

Az ex lassan kezdett megnyugodni, és magam is helyeseltem a tekintetben, hogy én is a megbeszélés híve vagyok, akár egy harmadik személy bevonásával. Kifejtettem, hogy hónapok óta a megbeszélést forszírozom az asszonynak, de ő hallani sem akart róla, s lám, ez odáig fajult, hogy végül egymásnak estünk az iskola folyosóján.

A tanár hosszasan beszélt hozzánk, majd végül különváltunk. Mivel óránk volt, az ex és én bementünk a tanterembe.

Következő szünetben ismét összeakadtunk a folyosón. Ő elment a mosdóba, én pedig utána. Miután elvégezte a dolgát, a mosdó ajtajában állva kedvesen, amennyire csak a helyzethez illően lehetett, ismét feltettem neki a már unalomig ismételt kérdésemet: - Mikor láthatom a kislányom?

Mivel a tanúk jelenlétében nem akart "erőszakot" alkalmazni, ezért csak állt egy helyben és kérte, hogy engedjem ki. Azt feleltem neki, hogy majd akkor, ha elmondja miért tilt el engem a lányomtól. Ő nem felelt rá, csak szajkózta, hogy engedjem ki. Ha akkor elindul, félre is állok, de mivel nem tette, így álltam én is az ajtóban. A világért sem akartam a személyi szabadságában korlátozni, ezért vártam, hogy a blöff hatására hátha megered a nyelve.

Közben egy hallgató is végzett a kézmosással, akit szívesen útjára engedtem volna, de nem akart elmenni, mert tanúja akart lenni az eseményeknek, hogy ezáltal bevédje a szerencsétlen lányt az agresszív, dühös férfitól. 

Kicsit vicces volt, mert a helyzet úgy nézett ki, mintha én lennék a brutál apa, aki szerencsétlen anyukát terrorizálja. Szó szót követett, közben a szemtanúnk kérdezgette tőlem, vajon miért nem engedi az exem, hogy lássam a lányomat (azt sugallva ezzel, hogy biztos meg van rá az oka). Erre én elkezdtem mondani, hogy az anyuci kitalál mindenféle valótlanságot velem kapcsolatban, de szemmel láthatóan ez nem nyugtatta meg. Az ex közben folyton terelgetett azzal, hogy ezt nem a suliban kéne kitárgyalnunk, majd tökéletes higgadtsággal közölte velem: - Te elmebeteg vagy...

- Én? - kérdeztem? - Miért is lennék elmebeteg? Azért mert látni szeretném a lányomat, de te nem engeded? Sem a telefonszámodat nem tudom, sem az emaileimre nem válaszolsz, ha elmegyek hozzád, nem nyitsz ajtót... Mégis hogy kéne viselkednem? - feleltem.

Ezzel hermetikusan elzárták tőlem a lányom, így nem volt más megoldás a számomra, minthogy szóra bírjam az iskola folyosóján.

Mivel a helyzet kezdett szánalmassá válni, ezért félreálltam az ajtóból és utukra engedtem őket. A védelmező idegen szorosan követte az exet egészen a terem ajtajáig, nehogy a brutális férj áldozatává váljon az a szerencsétlen, ártatlan nő.

A következő szünetben már szartam az egészre. Hiábavaló volt intelligens párbeszéd keretei közé terelni a problémáinkat, mert az asszony képtelen volt racionális és erkölcsös döntést hozni. Tehát tényleg a bírósági döntés maradt az egyetlen út, hogy a lányommal találkozhassak.

Egy kis kitérővel megemlíteném a történésekhez kapcsolódóan, hogy másfél hónappal ezelőtt felajánlottam a gyermekem anyjának, hogy a láthatások alkalmával felőlem ő is eljöhet hozzám ha akar, mert úgy vélem, amíg nincs senkim, addig jobb az úgy, ha a gyermekünk együtt van mindkét szülőjével. Annak ellenére tettem, hogy szerintem nincs olyan ember a Földön, aki az acsarkodó ex feleségét magával cipelné a láthatásokra a gyerekkel együtt. Persze ő nyomatékosította, ne is reménykedjek benne, hogy majd nélküle fogom elvinni a gyereket, mert egy pillanatra sem fogja őt kiereszteni a kezei közül. Mondtam neki, hogy azért ez nem így van, de hiába, ő ugyanezt szajkózta a Bíróságon is a bírónő legnagyobb megrökönyödésére. 

Mondom: semmi racionalitás...

Emiatt volt is egy levélváltásunk: amikor fröcskölődő és goromba levelet írt nekem emailben, akkor döntöttem úgy, hogy innentől kezdve a láthatáson nem lehet jelen, és ezt köszönje magának. Persze ő erre csak annyit válaszolt, hogy "fenyegetem". A levélváltás szövege:



---------------------------------------

EX: Szarházi, semmirekellő idióta vagy. De a gyerekeddel a kapcsolatot támogatom bizonyos keretek között. Egyébként ne fenyegetőzzél, semmi értelme,seggfej.

ÉN: Próbáltam veled egyezkedni és kompromisszumot kötni. De nem megy, mert nem vagy rá alkalmas. Úgy voltam vele, hogy számomra nem okoz problémát az, ha a láthatásokon velünk vagy és hármasban találunk ki valami közös programot. A viselkedésed és a trágár, primitív megnyilvánulásaid alapján viszont már azon az állásponton vagyok, hogy csak zavarnál engem abban, hogy a kislányommal nyugodt körülmények között gyakorolhassam az apai teendőimet. A dolgok állása alapján elmondható, hogy képtelen vagy tiszta fejjel gondolkodni, amely viszont a gyermekünknek árthat. Szerettem volna, hogy jelenlégy te is a kapcsolattartás idején, de mivel képtelen vagy kimászni az általad megteremtett szellemi pöcegödörből, ezért más utat kell választanom arra, hogy Dórimmal meghitt körülmények között találkozhassak. Jövőhét hétfőig adok neked lehetőséget, hogy változtass a magatartásodon, utána hagyom, hogy a saját belátásod szerint cselekedj. Ez azt jelenti, hogy onnantól kezdve minden lépésednek jogi következményei lesznek. Én a szeretet és az igazság útját képviselem. Ha te nem, akkor nincs tovább miről megállapodást kötnünk. Hétfő. Utána már csak rajtad múlik, hogy ártasz e a kislányunknak, vagy segíted e őt az egészséges fejlődésben.

EX: Ismét te fenyegetsz engem. A blogod miatt indíthatok pert, amit eddig nem tettem. Nem nekem, hanem neked van félnivalód.

---------------------------------------

Világosan kitűnik, hogy ő volt az agresszív, aki gyűlöletre épít s nem a békességre. Teszi mindezt azért, mert állítása szerint többször is feltörtem a levelezését, rongyot dugtam a kéményükbe, majd elloptam a személyigazolványát a Bíróság épületében. Érthető, nem? Ha pedig mindezeket cáfolom, akkor - természetesen - ő bocsánatot nem kér a valótlan és bunkó rágalmai miatt (dehogy kér, mit képzelek én), hanem hazugnak, idiótának, elmebetegnek, pszichopatának és seggfejnek titulál.

Az órák még tartottak, amikor elindultam hazafelé. Út közben bementem az ügyeletre, hogy látleletet vegyenek a karmolásról, de szerencsétlenségemre egy olyan idióta dokival futottam össze a rendelőben, aki - elmondása szerint - másodállásban a Gyámhatóságon dolgozik. Ez még nem is lenne baj, de nem is ettől idióta: azért tagadta meg a látlelet felvételét, mert szerinte nonszensz, hogy én szegény anyukát basztatom a Bíróságon, mert - a meglátása szerint - erre nincs semmi szükség, inkább egyezzünk meg, bla-bla-bla. Miután elmondtam neki, hogy nincs igaza, és különben sem ismeri a hátterét a történetünknek, ő tudjátok mit mondott? Ezt: - Tudja mit csinálhat, ha nincs még bírói végzés? Menjen el hozzá és rabolja el a gyereket. Legyen magánál az ítélethozatalig.

EZT, BAZDMEG!

Azt sajnálom, hogy nem rögzítettem a hangot, mert simán a sittre tetetném vele ezt az álnok, kétszínű férget, aki emberrablásra akar buzdítani gyámügyis létére! 

Persze átláttam a szitán: azért próbált meg befolyásolni, mert ha megteszem amit mond, akkor ezáltal kivonhat a forgalomból egy kegyetlen, brutális, "fasszopó" apukát, amivel ismét győzelmet arathatott a feminista családjogi rendszer!

Bizonyítékom sajnos nincs rá, hogy az eset megtörtént, de amint megtudom mikor dolgozik az illető, diktafonnal fogok elmenni hozzá tanácsot kérni. Ha megismétli a korábbi kijelentését, akkor tenni fogok róla, hogy soha a büdös életben ne legyen munkája a gyámügy és családjog területén.

Az ilyenek miatt tiporják el az apák jogait, s húzzák el a törvényes jogalkotást akár évekig.

Ezután átmentem a traumatológiára, ahol egy órányi várakozás után kaptam látleletet a "bántalmazásról". Lemosták a szivárgó karmolást, majd ragtapaszt tettek rá. Nem akarom erőltetni a dolgot, de kellett egy papír, ami bizonyítja, hogy mi történt az iskolában, mert a végén még ezt is letagadják Felperesék és valóban én leszek az "elmebeteg".

Mennyivel jobb lett volna leülni és megbeszélni mindent...





Megjegyzések