2015. november 4., szerda

Kéményseprő

Nem volt mit tenni, fel kellett hívnom a pilisvörösvári illetőségű kéményseprőket, hogy első kézből tájékozódjak az anyóséknál történt - állítólagos - kéménydugulás-füstölés felől, amely miatt az exemnek és a kislányomnak is el kellett hagyniuk az otthonukat.

Aki nem ismerné az előzményeket, annak ajánlom felvezetőként az egyik korábbi, igencsak gyomorforgató történetet: Rongy

Tehát felhívtam egy központi számot, ahol a kéményseprő diszpécser megadott egy másikat. Felhívtam azt is. A vonal túlvégén lévő úrnak nagy vonalakban felvázoltam a történteket, majd megkérdeztem tőle, mondja már el nekem, vajon mi történt Pilisvörösváron a megadott címen?

Az úr elmondta, hogy olyan mérvű koromlerakódás volt a kémény falán, amely miatt az kigyulladt, majd a füst a szellőzőkön át behatolt a lakásba. Ezért nem lehettek otthon a kislányomék addig, amíg meg nem állapították a hiba okát, valamint el nem hárították a további veszélyforrást. A kéményseprő még egy kamerát is leeresztett a kéménybe, hogy megvizsgálja nincs e valamilyen idegen tárgy a járatban. 

De nem volt!

Anyósom vajon miért mondta nekem azt korábban, hogy rongyot dobtak a kéményükbe? Arra számított, majd továbbadom a hallottakat a lányának, aki (tudvalévő mi az igazság) ismét hazugsággal vádol meg?

Anyósom egész egyszerűen beetetett engem a dumával, hogy a hallottakat továbbadva azt a látszatot keltsem, mintha elszóltam volna magam, magyarán lelepleződöm, hogy a lakásfüst/kéménytűz az általam bedobott rongy miatt keletkezhetett. 

Csakhogy az a nagy helyzet, hogy nem volt semmilyen rongy a kéményben, tehát nem találhattam ki ilyet (és nem is szólhattam el magam), hacsak nem mástól tudok róla.

Na de kitől? 

Csupán három személy jöhet szóba: a családból kiátkozott nagynéni, az Após új felesége... és Anyósom, akiről már korábban megírtam, hogy mit mondott nekem a rendelőben.

Vajon megrágalmaznék valakit olyannal, amit nem tett meg? Vajon kitalálnék-e egy olyan párbeszédet, ami meg sem történt? Ennek mi értelme volna? Nincs jobb dolgom, mint hergelni az exet és a családját?

Kedves D.! Még mindig nem látod, hogy anyád manipulál téged? 

Vajon miért nem tettek feljelentést a Rendőrségen, ha egyszer valaki eltömítette a kéményüket? Pontosítok: "megpiszkálták". 

Miért nem jelentettek fel pár napon belül a tűzeset után, ha tudták én állok az egész mögött? Csak nem azért, mert a kéményseprői vizsgálat nem támasztotta alá a feltételezésüket? 

Nolám...

Idézzük csak fel Anyósom SMS-ét?

"Jó, kérdezek: HONNAN tudtad, hogy rongyot dobtak a kéménybe? (én annyit mondtam: TALÁN beledobtak valamit, nem tudni)".

Most vonatkoztassunk el tőle, hogy mondta e nekem a rongyot vagy sem. Mit is mondott nekem? Azt, hogy "TALÁN beledobtak valamit, nem tudni. Ráadásul valaki sokat látott a környéken, és látott egy embert a tetőn, aki belepiszkált a kéményünkbe. Nem gondollak olyan ostobának, hogy a lebukást kockáztatva te lettél volna személyesen, feltehetőleg megbíztál valakit. Ezen felül a blogod is tele van hazugsággal".

Talán? Ő ezt honnan tudja? Miért nem azt mondta nekem, hogy talán eldugult a sok koromtól, mert régen volt már kipucolva? Nem ez lenne az első, amire az ember gondol? A kémények általában telítődnek korommal, majd eldugulnak tőle. Én erre gondolnék először és nem arra, hogy valaki eldugaszolta a járatot. 

De nem, ő kifejezetten engem gyanúsít a kéményük eldugaszolásával, és állítása szerint felbéreltem rá valakit. Viszont (mint ahogy az kiderült) nem volt a kéményben rongy, se semmi más, tehát nem piszkálta meg a kéményt senki, ergo minek bíznék meg valakit a háztetőre való felmenéssel, ha nem is akarok tenni semmit? Nézettem valakivel a Holdat?

Csak hab a tortán, hogy a következő SMS-ében már arról ír, hogy amikor a rendelőben beszélt velem, akkor nem is tudták még, hogy mi okozta a füstölést. Ha ez így volt, akkor miért mondta nekem a rongyot? És később honnan jött az ötlet, hogy én állhatok az egész mögött? Mit is írt nekem: "TALÁN beledobtak valamit, nem tudni". Szóval nem tudni, de azért ő tudja: én piszkáltam bele a kéményükbe. 

Hogy is van ez?

Vajon melyik ujjamból szoptam ki a "rongyot", ha egyszer beszéltem róla? Nem lehetséges, hogy azért mondtam, mert valakitől hallottam?

Nos, igen: sokat voltam a környéken, mert arra volt dolgom, ugyanis a telekvásárlási szándékom miatt intéztem a hivatalos ügyeimet. Na és? Mit bizonyít ez? Valakit felküldtem a tetőre kéményt dugaszolni, azt?! 

Ha nem volt mesterséges dugulás a kéményben, akkor miből feltételezi, hogy beledobhattak valamit? Hiszen a kéményseprő jelentését ekkor már meg kellett, hogy kapják.

Tehát mi történhetett?

1 - Ex vagy az öccse lement begyújtani a pincében lévő kazánba. Jó erősen begyújthattak, mert a nagy hőtől lángra is kapott a kémény belsejében lerakódott cucc. Ettől - gondolom - lángok törtek fel a kémény kürtőjéből, majd füst borította be a lakásukat (nem tudom hol).

2 - Az eset miatt kislányoméknak Apósomhoz kell menniük pár napra, amíg ismét üzembe nem helyezik a kazánt. Kihívnak egy kéményseprőt, aki megállapította a probléma okát. 

3 - Valamelyik szomszéd ekkor előadja, hogy látott egy tagot pár nappal ezelőtt mászkálni a háztetőn. Hogy a Rendőrséget miért nem hívta ki, azt nem tudom. Egyébként nem lehetséges az, hogy aznap valamelyik lakó ellenőrizte a kémények széljárását?

4 - Anyósom fejében megfordul a gondolat, hogy csakis én lehettem a kéménytűz okozója: valakit megbízhattam azzal, hogy másszon fel a tetőre és dugjon valamit a kéménybe. Megjegyzem: a szomszéd biztos jól látta amit látott és egészen biztos mindig igazat mond, valamint kétségbevonhatatlanul létezik is.

5 - Anyós elmondja az exnek a feltételezését , miszerint a szomszéd látott valakit a tetőn, aki szerinte én lehettem egyedül. A rongyot nem említi. Az öccs ezt még meg is támogatja, erősítve az exben az ellenem kialakult gyanút. Valószínűleg emiatt mondta nekem az asszony, hogy elmebeteg vagyok (mert a tetőn mászkálok és kémkedek utána).

6 - Anyós ezután tök nyugiban diskurál velem az orvosi rendelőben, mintha mi se történt volna, s abszolút semmilyen feltételezése nincs velem kapcsolatban - majd egyszer csak közli, hogy valaki rongyot dobott a kéményükbe (és hozzáteszi "a szomszédok szoktak ilyet csinálni"). Én persze hüledezek, mert elég durva feltételezések ezek, és közben meg sem fordul a fejemben, hogy épp most szedtek rá.

7 - Pár nappal később megemlítem az exemnek, hogy mit hallottam az anyjától. Ex persze kiakad, hogy honnan tudok én a füstről, majd közli, hogy egész biztosan nem az anyjától tudom (mert feltételezik, hogy én valamelyik családtagjától kapom az infót: vagy a nagynénjétől vagy az apja feleségétől), valamint elképed a rongy hallatán, hiszen ő semmiféle rongyról nem tud. Persze, hogy nem, hiszen az anyja csak nekem mondott rongyot, míg otthon, családi körben egyáltalán nem hangzott el ez a szó.

8 - Otthon aztán jól megtárgyalták a dolgot, hogy - mivel Anyós nem mondott rongyot én viszont igen - tutibiztos én voltam az elkövető, hiszen elszóltam magam a rongy megemlítésével. Hogy ekkor a család tudta e a probléma valós okát az is biztos, hiszen a tűzeset után csaknem két hét telt már el, és ennyi idő alatt a kéményseprő is beszámolhatott a vizsgálat eredményéről. 

9 - Anyós tehát elültette az ex és annak öccse fejében a "merénylet" tényét, majd meg is írta nekem SMS-ben a fentebb már idézett gyanúsítást. 

Kérdésem a következő: ha ennyire biztosak benne, hogy mi történt, miért nem jelentettek fel engem a Rendőrségen? 

- Hagyd lányom, ezzel nem érdemes foglalkozni, mert nem normális! - hangozhatott el otthon.

Ha az elméletükből indulunk ki, akkor szándékosságról van szó, amelynek több halottja is lehetett volna, köztük a kislányom, akit végtelenül szeretek, s akiért jelenleg is küzdök, ezért a "megpiszkálás" egész egyszerűen nem állhatott érdekemben.

Ki gondolhatja ezt komolyan, hogy én vagyok az egész balszerencsés történések mögött? Kinek áll érdekében engem minél jobban besározni? Nem lehetséges, hogy az öccs annyira béna, hogy még rendesen begyújtani sem tud a kazánba? Hideg van, hideg van, rakjuk meg jól azt a vasszörnyet! - ugye?

Nekem bizonyításnak elég az, amit a kéményseprőtől hallottam, ezért nem is szándékozom továbblépni az ügyet illetően. Mindenesetre többen ajánlották, hogy tegyek feljelentést a Rendőrségen rágalmazás miatt.

Elgondolkodom rajta.

Az ex pedig azon, hogy kiket választott akkor, amikor engem elhagyott, és minek köszönhető az, hogy a kapcsolatunk idáig fajult. Tegye fel magában a kérdést, hogy e blog vajon miért készült és mi lehetett annak kiváltó oka? 

Önök szerint amit leírtam, az mocskolódás?





Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése