Rongy

Az alábbi kis történet nagyon jól jellemzi az ex színeváltozásait, valamint azt, hogy mivé képes válni egy ember, ha elvesztette a józan ítélőképességét. Fontos megemlítenem, hogy nem szándékom a "mocskolódás", de az igazság felfedése az ellenlévő fél miatt immáron elkerülhetetlen.

Hirtelenjében nem is tudom hol vegyem fel a történet fonalát, de azt hiszem az lesz a legjobb, ha minél vázlatosabban és egyszerűbben ábrázolom a történéseket. Eredetileg a személyeskedéseket szerettem volna kihagyni e blogból, de mivel az exem folyamatosan jön az újabbnál újabb, képtelenségekkel átszőtt rágalmaival, ezért muszáj felvennem valamilyen szinten a kesztyűt ellene. 

Nem sokkal korábban, még augusztus közepén indítottam egy blogot ugyanezen a címen, amelyben kifejtettem az ex-szel történő szakításom okait. Erre azért volt szükség, mert az ex szülei a félinformációk alapján és a valós vagy vélt állításokból voltak kénytelenek megítélni engem, vagyis olyan rágalmak és hazugságok értek általuk, amelyek teljes mértékben alaptalanok voltak, s amelyeket már nem hagyhattam szó nélkül. Mivel az ex-szel történő szakításunk után még pár hónapig láttam esélyt a békülésre, fontosnak tartottam, hogy a tájékoztatásukkal esetleg javulhat valami a megegyezés irányába.

Természetesen, ennek érdekében indult a blog, hogy meggyőzzem őket, felmutassam a másik fél álláspontját is, mert ők semmilyen szinten sem voltak hajlandóak velem kommunikálni: sem emailben, se telefonon, sem SMS-ben és sem szóban. Vagyis teljesen elzárkóztak előlem, ami által nem állt lehetőségemben megvédeni magam. 

A blog 2015. augusztus 20-án indult, miután az ex elzárta előlem a gyermekünket, megvonva tőlem mindenféle lehetőséget arra nézve, hogy a kislányommal találkozhassak. E blog csupán 5 bejegyzést ért el, mert másfél hónap várakozás után az ex-szel sikerült megállapodnom a kapcsolattartás feltételeiben: ha megszüntetem az egészet, találkozhatok a lányommal. Így is tettem.

A kapcsolattartás hetente egyszer, 2-3 óra erejéig történt. A tiltás miatt sajnos lekéstem a kislányom szülinapját, de pár nappal később átadhattam neki az ajándékokat egy sarki étterem hátsó helyiségében. Szerettem volna meglepni őt egy tortával is, de a körülmények ezt nem tették lehetővé.

Ezután a találkozások hetente egyszer megtörténhettek, de annak feltételeit folyamatosan a gyerek édesanyja szabta meg, nekem pedig hozzájuk kellett igazodnom. Ezen találkozások alkalmával rendszeresek voltak a viták, mert bármit mondtam vagy csináltam, az ex semmit sem hitt el nekem. 

A kiindulópont az volt, hogy augusztus közepén megvádoltak engem azzal, hogy feltörtem az ex email címét, vagyis egy kémprogramot telepítettem rá a számítógépére, amely ügyben ő feljelentést is tett a Rendőrségen, amit végül eredménytelenül zárhattak le, ugyanis engem egyszer sem idéztek be kihallgatásra se tanúként, se vádlottként. Az ex bizalmatlanságának alapja ez volt.

Az említett találkozások immáron ennek árnyékában zajlottak, s az anyuka ennek tükrében is viselkedett velem: mint feljebb már írtam, bármit mondtam neki a későbbiekben, bármiről is beszéltünk az adott órák alatt, az ég adta egy világon már semmit sem hitt el nekem. Ezt még meg is érthetné az ember, de amit alább felsorolok, szerintem mindenkinél kiveri a biztosítékot.

A számtalan eset közül csak néhányat említek meg:

- valaki álnéven írogatott neki emaileket, amelyeket - természetesen - a gyanújuk szerint csak én tehettem, senki más. Hiába kértem, hogy mutassa meg a leveleket, ezt nem tette, bár érdekes módon egyet mégis átküldött nekem: ez két fénykép volt, amiken egy 3 éves kisgyermek volt látható. Az álnéven írogató személy szerint ez az én eltitkolt lányom, ami bizonyítja, hogy én az exet éveken át megcsaltam. Hogy az exem e levelet megosztotta velem azt bizonyíthatja, hogy félig-meddig kételkedik benne, hogy én írok neki álnéven, hiszen ha én tenném, akkor nagyon is jól tudom mik szerepelnek azokban a levelekben, s nem kell nekem küldözgetni az ismeretlentől kapott leveleket. Sajnos az eszébe sem jutott az idők folyamán, hogy ezt akár az egyik családtagja is küldhette neki azért, hogy bizonyítsák, én egy alávaló, mocskos csirkefogó vagyok. (az ügy részleteit e bejegyzés keretein belül a terjedelménél fogva most nem írom le)

- ezután az ex azért hazudtolt meg engem, mert nem hitte el, hogy beiratkoztam abba a suliba, amelyikbe ő. Azzal mostam tisztára magam, hogy megmutattam a tanfolyam befizetett tandíjának a visszaigazolását.

- következő rágalma az volt, hogy én nem vettem fel hitelt a sulira (és ismét hazudok), amit a bankos szerződéssel tudtam bizonyítani.

- az első meredekebb rágalma a következő volt: a fiam egyszer megkért rá, hogy mutassam már be neki a húgát, mert szeretné megismerni őt. Mivel akkor épp nálam volt a srác, írtam egy emailt az exnek, hogy hazafelé menet beugranék út közben hozzájuk, hogy a fiamnak megmutassam a testvérét. Az ex csak annyit válaszolt, hogy "majd legközelebb". Rá egy hétre, a kapcsolattartás ideje alatt megemlítettem neki, hogy a fiam szeretne találkozni a húgával, majd megkérdeztem tőle, hogy mit szól hozzá, mikor érnének rá? Erre az ex felkapta a vizet és nekem esett, hogy ez hazugság, egy 13 éves fiú nem kér ilyet az apjától, s csak kitaláltam az egészet. Nem értettem, hogy mire jó egy ilyet kitalálni, de ott helyben bizonyítottam a vádjait: egész egyszerűen fogtam a telefont és felhívtam a fiam! Ő - természetesen - alátámasztotta az állításomat, vagyis az asszony rendkívüli módon felsült. És persze nem kért bocsánatot...

- még ezután történt közvetlenül, mikor is kétségbe vonta azt is, hogy én a volt feleségemtől jó viszonyban váltam el, mert szerinte ott is én lehettem a ludas, aki rossz férj volt, aki hazudott neki, megcsalta őt és hasonlók. Tehát nem elég, hogy pár perccel ezelőtt már tisztára mostam magam a fiam állításával, most ismét a falhoz állított engem, és ismét egy bizonyítási kényszerbe hajszolt. Nem tehettem mást, minthogy - a volt feleségem engedélyével - megadjam a telefonszámát, amin felhívhatja őt és érdeklődhet tőle a múltam sötét bugyrairól. 

A volt feleségem - természetesen - engem igazolt: se nem voltam vele hazug, se nem csaltam meg őt, s a kapcsolatunk nem a rossz viszony miatt romlott meg, hanem azért, mert túl korán, szinte éretlen fejjel házasodtunk össze és vállaltunk gyereket. Tehát kinek volt igaza? Nekem!

Bocsánatot ezután sem kért tőlem az ex, és sunyi módon még csak szóba sem hozta a beszélgetésüket, mintha mi se történt volna. 

A sok-sok apró vád között ezek voltak a legsúlyosabbak, de az ez utániak már minden képzeletet felülmúlnak! Kérem az olvasókat, kapaszkodjanak:

Október 17-én történhetett, amikor az ex és a lányom ideiglenesen költözésre kényszerültek apósomékhoz, mert  - állítólag - a kéményük eldugult, amitől a füst visszaszivárgott a lakásukba. Én akkor ezeket még nem tudtam, mert ahogy mást sem, ezt se közölték velem. Tehát ők elköltöztek Fótra 2 vagy 3 napra, majd csak 20-án tértek vissza. 

Október 21-én volt az első bírósági tárgyalásunk, majd a következő napon, 22-én (csütörtökön) voltam Pilisvörösváron ismét, hogy egy kivitelezővel találkozzak a jövőbeni házépítésemmel kapcsolatban. Aznap reggel a solymári Auchanban vettem a lányomnak egy sapkát, majd a telefonomról elküldtem pár képet az exnek, hogy nézem a cipőket és válasszon az átküldött képek közül, hogy melyiket vehetem meg neki (ugyanis a jelenlegi cipője már igencsak viseltes, s mert ezen kívül csak egy bakancsa van, amit - állítólag - rejtélyes módon elvesztett valahol). Erre az emailre nem jött válasz. 

A kivitelezővel folytatott tárgyalás után elindultam megnézni pár eladó ingatlant, amikor az exék háza előtt haladva megpillantottam az anyóst, midőn épp az autójából száll ki a házuk előtt. Félreálltam a kocsival és odamentem hozzá. Anyós majdnem dobott egy hátast, mert erre nem számított, hogy valamikor is a szeme elé kerülök. Hát benézte. Az első sokkhatás után (mert engem is sokkolt a találkozás) kértem őt, hogy hívja le a lányát, mert beszélni szeretnék vele. Azt mondta jó, szól neki.

Mivel nem bíztam benne, ezért szorosan a nyomában voltam. Még szerencse, mert ahogy belépett a társasház ajtaján, már zárta is volna be előttem az ajtót, viszont mivel odaraktam a lábam, ez nem sikerült neki. Ismét megkértem, hogy szóljon a lányának, de ő azon kezdett el csipogni, hogy én hogy merek oda bemenni? Persze nem mentem be, mert a küszöb fölött megálltam, viszont hál égnek az ex is - karján a kicsinkkel - épp a pincéből tartott felfelé, így nem kellett megvárnom, míg ő szól neki (ha egyáltalán szólt volna). 

Ezután az ajtó előterében állva vitatkozni kezdtünk. Ők azt kifogásolták, hogy én miért mentem oda hozzájuk, ehhez nincs jogom, ez zaklatás, meg hasonlók, én meg a szemükre vetettem, hogy azért mentem el, mert ők semmilyen formában sem hajlandóak velem kommunikálni, s így nem tehettem mást, mint személyesen látogattam meg őket. Az ex kiabálva közölte, hogy pár nappal ezelőtt már mondta, hogy a gyermekünk beteg és ezért nem tarthatjuk meg az arra a hétre esedékes kapcsolattartást, de mikor kérdeztem, hogy a gyereknek mégis mi a baja, csak annyit válaszolt, hogy köhög. Kérdeztem azt is, hogy mikor tudunk találkozni és mikor pótolja be az eheti elmaradást, egy NEM TUDOM volt a válasz. 

Anyós aztán elkezdte felhánytorgatni a múltbéli sérelmeiket, amire csak annyit reagáltam, hogy le kéne ülnünk beszélgetni, mert amit állítanak az hazugság, s ha szeretnének tenni valamit a jó viszony érdekében, akkor engedjék meg, hogy elmeséljem a dolgokat az én szemszögemből is. Akkor ő látszólag belement. Azt mondta, hogy rendben, beszéljük meg majd valahol, de nem most, és a beszélgetés idején elviszi az élettársát is. Rendben van - mondtam, majd megkérdeztem az extől, hogy mikor láthatom a kicsink? - aki ott volt tőlem egy karnyújtásnyira, és nem simogathattam meg a buksiját. Az ex ismét csak a nemtudomot tudta mondani, de anyós ekkor megígérte, hogy aznap küld nekem egy SMS-t, hogy mikor lesznek az orvosi rendelőben, s ha akkor odamegyek, ott találkozhatok a gyermekemmel. Rábólintottam, mert nem tehettem mást. Anyós diktálta a feltételeket, mintha ő lenne a másodrendű jogosult a lányommal kapcsolatban. Az ex csak nemtudomra volt képes, és ez is jól mutatja, hogy ki náluk az AGY. 

A gyermekorvosi rendelőben történtekről már írtam egy bejegyzést korábban, ezért erre nem térnék ki megint. Viszont ami utána történt, a legmocskosabb emberi jellemet tárja az olvasó elé: ugyanis az ex méltó búcsúztatása után felmentem a felnőttorvosi ügyeletre, ahol szóba elegyedtem anyósommal. Még a földszinten játszottam a lányommal, amikor a búcsúzás alkalmával mondta a lányának, hogy felmegy az emeletre intézni az ügyeit. Gondoltam, ha már ott vagyok én is, miért ne ülnék le vele beszélgetni?

Miután leültem mellé a váróban, előadtam neki a lányával történt negyed órával azelőtti vitámat, majd sajnálkozva fejtettem ki, hogy nem tudok a lányával dűlőre jutni a láthatásokkal kapcsolatban. Anyósom is sajnálta és egyetértett velem abban, hogy a lánya mostanában nagyon zaklatott, és ha nem úgy szólnak hozzá, akkor rögtön kiabál és veszekszik. Tehát nem csak velem ilyen flegma, hanem mindenkivel. Kifejtettem még, hogy az elmúlt nyolc hónap során folyamatosan törekedtem rá, hogy megbékéljen velem, de ő semmit se hitt el nekem (a fentebb felsorolt dolgokkal együtt) a mondandóimból, s a találkozások alkalmával épp ő volt az, aki a veszekedéseket generálta, vagyis nem én miattam alakultak ki a folytonos viták. Anyósom ekkor teljesen megértő volt, bár hangoztatta, hogy ő szerinte is én törtem fel a lánya emailjét, valamint a másik lánya Facebook fiókját - de hozzá tette azt is, hogy ez már megtörtént és ne vitázzunk róla, mert nem szeretne a jelen pillanatban elkezdődött békülési folyamatot megakasztani egy piti vita miatt. Vagyis elmondhatjuk, hogy ő belém rúghat ugyan egy újabb hamis váddal, de felejtsük el az egészet, inkább ne is vitatkozzunk róla és ne is próbáljam megvédeni magam, mert azzal esetleg megdőlnének az ő tévesen felállított rágalmai. 

Mivel nem volt kedvem összeveszni vele ismét, ezért ráhagytam, hogy jó, mondd csak, úgyis kiderül majd, hogy ki áll az egész mögött, hogy ki törögeti fel az emailes és Facebook fiókokat, s ki irkál névtelen leveleket. A lényeg az volt, hogy végre elindult egy párbeszéd anyósom és én köztem, ami által lehetséges, hogy egy idő után az exel is zöld ágra vergődöm.

Anyósom aztán elmondta, hogy beszélni fog a lányával azért, hogy felengedjen engem a lakásukba a láthatásuk alkalmával, hogy a közelgő télvíz idején ne az utcán kelljen órákat fagyoskodni a kicsinkkel. Hozzátette, hogy egyelőre ne menjek a lánya után, ne piszkáljam őt a múlttal, s a láthatások alatt csak a gyerekkel foglalkozzak. Rábólintottam. Ezután megkért rá, hogy ígérjem meg nem csinálok galibát a lakásukban, ha az ex beleegyezik a lakásukon történő láthatásokba. Ezt örömmel ígértem meg, hiszen nincs is annál jobb, mikor az ember egy fűtött lakásban játszhat a gyermekével, minthogy a csatakos utcákon kóboroljon vele. Már csak a kézfogás hiányzott volna, hogy szentesítsük az ígéreteinket. 

Nem tudom milyen szándék vezérelte anyósomat, de ezután elmesélte nekem, hogy valaki nemrég rongyot dobott a kéményükbe, ami miatt füst keletkezett a lakásukban és ki kellett költöztetni az exeméket Fótra, az apósom nőjének lakásába. Tulajdonképpen ekkor tudtam meg, hogy mi történt. Visszakérdeztem: - Rongyot?! - Igen. - jött a válasz. Ha jól emlékszem kérdeztem valami olyasmit, hogy ki dobna rongyot egy kéménybe, mire anyósom ezt válaszolta rá: - A szomszédok szoktak csinálni ilyet. Én meg csak néztem, hogy ez komoly??? Anyós még hozzátette pár másodperccel később, hogy leeresztettek egy kamerát (gondolom a kéményseprők), hogy megnézzék mitől tömődhetett el a kémény (vagy van e benne valami, amitől eltömődhetett). Gondolom ekkor derült ki a rongy és ezért mesélte el nekem a sztorit.

Épp kérdezni akartam őt ezzel kapcsolatban, mikor szólították őt, így felállt és bement a rendelőbe. Nagyjából 10-15 percet várhattam rá, majd mikor kijött, a parkolóig beszélgettünk. Annyira ideges voltam és fáradt, hogy ezen idő alatt nem tértem rá a rongyra és a kéményre, meg aztán akkor épp az exemmel való jó viszony kialakítása volt a fontosabb, mint az ő szaros kéményük. Persze azért motoszkáltak bennem a kérdések: például az, hogy miképp lehetett füst a lakásukban, amikor központi fűtésük lévén a kazánjuk lent van a pincében, s tudtommal magában a lakásban nincs kéménycsatlakozás kialakítva. Persze tévedhetek, de úgy tudom nincs semmilyen kémény nyílás egyik helyiségben sem. 

Anyós persze a parkolóban kifejtette még, hogy a három napos ünnep alatt az élettársának csak egy szabadnapja van, ezért inkább ne rontsuk el az ünnepi ebédjüket azzal, hogy leülünk megbeszélni a régi sérelmeinket, vagyis elmondható, hogy finoman kihátrált a konfrontáció elől, mert tudta jól, hogy szemtől-szemben már nem tudná megvédeni a koholt vádjait ellenem. 

Gondoltam fasza, hogy ennyire szavahihető a nő: távolról rágalmazni és hazudni, befolyásolni az exet azt tud, de ha valakinek ellenvéleménye volna, amit az illető jó eséllyel meg is tud védeni, már nem ilyen magabiztos a rágalmaiban. Rá lehet fogni, hogy nem akar vitázni, mert "békeszerető lélek", de ennek ellentmond, hogy akkor mi a büdös fenének szarakodott velem mindez idáig? Ha ő nem akart háborút, akkor mégis miért csinálta eddig? Ráadásul ő kifejtette még, hogy sosem haragudott rám, csak sajnált. De miért is? Mit tettem, ami sajnálatra méltó? Azt sajnálja bennem, hogy a lányának otthont adtam? Vagy azt, hogy becsületesen dolgozom? Vagy netán azt, hogy én tudatlan barbár nem hiszek az ő ezotériás szellemeiben? Mert valószínű, hogy ez utóbbiról van szó, csakhogy ez nem ok arra, hogy valakit lesajnáljon. Nem ő a Mindenható, aki tud minden igazságot, vagy aki dönthet emberi értékek értékrendje között. Az is lehet, hogy átverték ezzel a sok szellemes-rezgős-energiás hülyeséggel, s inkább ő az, aki sajnálatra méltó. Képes volt befolyásolni a lányával való kapcsolatomat, és nem tudja azt mondani a lányának, hogy "lányom te nem jól csinálod a dolgokat, mert a gyerek apját nem tilthatod el a gyermekétől". Ez nem sajnálatra méltó? Ez nem szomorú?

Tehát anyósom szépen kihátrált az igazság felfedése elől, viszont mivel a jó viszony kialakítására és újbóli felépítésére vágytam, inkább hagytam a csudába az egészet. Gondoltam jó, fogj rám amit akarsz, nekem az eredendő célom az, hogy a lányoddal ismét emberi hangot tudjak megütni. Ha ezáltal elérhetem azt, akkor tök mindegy miket fog rám; a párbeszéd elindult, s reméltem ennek nem szab gátat semmi. 

Másnap, Október 23-án írtam egy SMS-t az anyósnak, hogy adja meg az email címét, mert szeretnék neki írni egy levelet. Ő egy másik telefonszámról válaszolt: "A gyors elolvasást és a visszaírást nem tudom megígérni: ........@.......".

Október 24-én még nem írtam meg neki levelet, mert mást elfoglaltságom akadt, de tervben volt az elküldése. 

Október 25-én (vasárnap délelőtt) eljött a láthatás ideje. Lányom még az elején kapott tőlem egy szál vörös rózsát, majd az ex-szel tologattuk a babakocsit a környéken. Megmutattam nekik a telkeket, amelyek szóba jöhetnek a vásárlás céljából, majd kimentünk egy kicsit a játszótérre hintázni.



Az idő lejárta felé közeledve megemlítettem neki, hogy az anyja elmesélte nekem, hogy valaki rongyot dobott a kéményükbe és ezért kellett nekik pár napra elmenni Fótra. Az ex rám néz, a szeme kikerekedik, majd megszólalt: - Ő nem mondhatta ezt. Biztos mástól tudod!

- Hát, hívd fel, ha nem hiszed, de biztos mesélni fogja - feleltem. - Miért hazudnék egy ilyet, ha rögtön lebuknék ha beszélsz vele?

Tehát az a helyzet alakult ki, hogy egy egyszerű beszélgetés miatt ismét vitába keveredtünk, minek során ismét hazugnak nevezett. Csodás! Olyan dolog miatt tette, ami egyébként könnyen cáfolható volna egy egyszerű családi beszélgetés során. Mi értelme lenne ilyet kitalálnom?!

Miután hazaértem, délután 5 óra körül megírtam anyósnak a levelet. Ebben kifejtettem, hogy a lányával milyen nézeteltéréseink voltak az utóbbi időkben, majd megemlítettem azt is, hogy elmondtam neki az infót, miszerint tudok a rongyos sztoriról, de azt sem hitte el nekem. A levél tulajdonképpen arról szólt, hogy szeretem a lányát, amelyhez mellékeltem két - általam készített - videót is. Válasz nem jött, hiába vártam.

Október 28-án délben végül írtam anyós új telefonszámára egy SMS-t: "Szia! Beszéltél vele azzal kapcsolatban, hogy felmehetek e hozzájuk a láthatás alatt? Az emailt olvastad?".

Este 7-kor jött a válasz: "Tudomásom van róla, mit tettél. Minden eddigi cselekedeted azt bizonyítja: nem tudsz tiszta lappal és tiszta lélekkel játszani".

Ooooops! 

Mi van?! Mi a frászt csináltam már megint?! - gondoltam. Ezt nem hiszem el! Mi történt ezekkel az elmúlt néhány nap alatt?! Milyen tiszta lapról és lélekről hadovál nekem? Úgy hangzott az üzenete, mintha én felrúgtam volna valamiféle megállapodást, csak épp nem tudtam, hogy mit. Tiszta lappal? Tiszta lélekkel? Ezt ki állapítja meg? Őőőő?! Na neeee... Éppen ő mondja meg nekem, hogy mi a tiszta lélek?!

Visszaírtam neki: "Most épp mire gondolsz? Elmondtam neked mi történt. Miért nem ülünk le és beszélünk róla? Engem miért nem kérdeztek soha? Én tiszta lappal játszom, csak meg kéne hallonotok, amit mondok. Én a szemetekbe merek nézni, de ti nem. Elbújtok, ahelyett, hogy beszélnénk a problémákról. Az egész család előtt hajlandó vagyok megvédeni az álláspontomat, de ahhoz vitázni kell, mert azzal juthatunk eredményre. Az acsarkodás vagy a megfutamodás csak árt mindenkinek".

Két és fél óra múltán jött a válasz, de már nem az új számról, hanem a régiről: "Jó, kérdezek: HONNAN tudtad, hogy rongyot dobtak a kéménybe? (én annyit mondtam: TALÁN beledobtak valamit, nem tudni). A lányom személyijével mi a terved? Ráadásul valaki sokat látott a környéken, és látott egy embert a tetőn, aki belepiszkált a kéményünkbe. Nem gondollak olyan ostobának, hogy a lebukást kockáztatva te letté volna személyesen, feltehetőleg megbíztál valakit. Ezen felül a blogod is tele van hazugsággal. Mit kérdezzek még?".

Elképedtem, hogy mivel vádolnak meg ismét...

Valóban sokat voltam a környékükön az utóbbi hetekben, mert telekvásárlás előtt állok és alaposan be kellett járnom a környéket a jó vétel miatt, de nem jártam a háztetőjükön és semmit se dugtam a kéményükbe!

Hihetetlen, hogy mivel vádolnak! És ezt így nyíltan le is írják, el is mondják! 

Valaki látott engem a környéken? Kicsoda? Ha én voltam az elkövető, akkor miért nem jelentenek fel? Hiszen a füstben valaki meg is halhatott volna, ráadásul olyan valaki, aki számomra a legkedvesebb a Földön: a kislányom! Ezek az agyalágyultak azt feltételezik rólam, hogy képes lennék - akár csak egy kis tréfa miatt - megölni a kislányomat és annak édesanyját??

Ezek komplett idióták, esküszöm!

Csak most, e sorok írása közben jövök rá, hogy mivel az exem eredeti telefonszáma az én nevemen van, ezért ő az anyja telefonszámát használta néhány hónapon keresztül. Majd miután én ezen kerestem őt mindig, kapott valakitől egy új telefonszámot. Tehát amin őt korábban elértem, az a szám visszakerült az anyjához. 

Viszont már korábban elmondták nekem, hogy az ex húgának facebook-fiókját valaki "feltörte" (azaz megvádoltak vele), és azóta nem tudom hány alkalommal valamilyen ismeretlen személy hívogatta az asszonyt nem tudom milyen ürüggyel. (ebbe most nem megyek bele) 

Tehát az ex az új telefonszámát letehette és visszakérhette az anyja - korábban használt - telefonszámát, ami magyarázatot adhat rá, hogy miért más számról jött az SMS-emre a válasz, majd utána miért az általam ismert számról. Lehet, hogy az exem írt rám, közben mindvégig azt hittem, hogy az anyja?

Mindenesetre válaszoltam nekik: "Te említetted nekem a rongyot, és azt, hogy a szomszédok szoktak ilyet. Kérdeztem is tőled, hogy rongyot dobtak a kéménybe?? Azt mondtad igen, és hogy kamerát engedtek le. A személyit nem értem, mit akarhatnék vele? Most írok emailt, olvasd el. A hazugságokról meg annyit, hogy ezekről kéne beszélnünk, hogy végre kibeszéljük a félreértéseket! A tetőtökön nem jártam és senkit nem bíztam meg vele. Elég durva, ha ezt gondoljátok rólam! Szerinted megfullasztanám a lányom?!". 

Utána elküldtem neki a második emailt is.

Anyósom ismét az ismeretlen számról válaszolt: "Nem mondtam rongyot, mert nem is mondhattam, hisz nem tudtuk, ahogy akkor még azt sem, hogy biztosan bedobták. Ennyi. Befejeztem".

Üzenet tőlem: "Akkor feltételes módban mondtad? Nekem nem úgy tűnt. Azóta derült ki, vagy mi? Akkor miért lett füst a lakásban? Egyáltalán történt valami a kéményetekkel? Olvasd el az emailt, mert szerintem nem drága SMS-ben kéne erről beszélgetnünk. Olvasd el és értsd meg mit mondok".

További válasz nem jött.

Jelen pillanatban azt feltételezem, hogy az email címet nem az anyósom, hanem az exem küldte el nekem, és anyós nem is olvashatta el, amit írtam neki a lányáról, hiszen az SMS-t nem ő, hanem a lánya olvasta. Tudom, kicsit bonyolult, de ettől is érezhető, hogy milyen "játszmák" folynak a háttérben, ahol szépen kitalálják, hogy milyen módon lehetetlenítsenek el.

Először kitalálják, hogy kémprogramokat telepítettem a számítógépükre.
Másodszor: szerintük feltörtem az ex email címét.
Harmadszor: szerintük feltörtem az ex húgának Facebook-fiókját.
Negyedszer: rongyot tömtem a kéményükbe.
Ötödször:

Ötödször? Ez még csak most jön...

Telnek a napok, magányos nappalok, éjszakák. 

Október 29-én levelet írtam az exnek, hogy vasárnap, azaz november elsején láthatom e a kislányomat? Ez a válasz jött tőle: lásd ITT.

Október 31-én volt az első modulzáró vizsga az iskolában (ahová ugye együtt járok az exemmel). Odalépek hozzá a teremben, majd felteszem a kérdést újra: - vasárnap láthatom a gyermekem?

Ő idegesen, ingerülten rám rivall (a többiekre tekintettel most visszafogottan), hogy nem, mégpedig azért, mert ismét elindítottam a blogot, és elege van a mocskolódásomból. Kérdeztem tőle, hogy melyik sora a mocskolódás? (megjegyzem: szerintem a mocskolódás az lenne, ha valótlanságokat állítanék róla, mondjuk azt, hogy büdös a szája és a szomszéd kutyával kefél, de semmiképp sem az, ami e blog keretein belül íródott. Még csak nevek sincsenek benne, egyedül a kislányomé, és képeket is csak a picimről tettem fel - mert megtehetem!)

Persze az exem nem tudott felelni a kérdésre, csak a padom felé mutatott, hogy menjek vissza a helyemre és hagyjam őt tanulni. Ismét feltettem a kérdést: - Melyik része a mocskolódás?

Majd folytattam: - Csak mondj akár egy mondatot is. Mi benne a mocskolódás? Az, hogy leírom mi történt?

Aztán ő: - Mire kell neked a személyigazolványom?!

Nézek rá furcsán: - Mi közöm az igazolványodhoz?! Anyád is ezzel jött az SMS-ben. Mi van vele?

Ex: - Nagyon is tudod te, miért kérdezem.

Én: - Fogalmam sincs!

Végül elmesélte, hogy a bírósági tárgyalás után, amikor az ügyvédem félrehívta őt, hogy a kapcsolattartásról beszéljenek, én a háta mögé osontam és a farzsebéből elcsortam a személyigazolványát és a lakcímkártyáját! (!) Értitek? Odasurrantam egy kamerákkal felszerelt épületben az ügyvédem és az ő tudta nélkül, majd belenyúltam a zsebébe és kikotorásztam az okmányait!

Bazdmeg...!

Hiába mondtam neki, hogy képtelenségről beszél, mégis gyanúba kevert engem, holott a józan paraszti ésszel is érthető, hogy nemcsak kivitelezhetetlen lett volna az akció, de én sem tennék ilyet. Bárminek is tartanak engem, én nem tennék ilyet! Azért, mert egész egyszerűen nem ilyen a mentalitásom!

Legalább már tudom, hogy milyen embernek tartanak engem: kiberbűnözőnek, merénylőnek és zsebtolvajnak. 

Mindezen dolgokat azért csinálja velem, mert otthon jó alaposan kiveséztek engem az elmúlt hónapok alatt. Unatkozó anyukák, akik tésztacsipegetés alatt pletykálnak erről-arról, időjárásról, receptekről, volt férjekről. Nincs jobb dolguk.

Mivel e bejegyzés roppant hosszúra nyúlt, ezért a történésekre adott válaszomat egy későbbi cikkel adom közre.

Fontos megemlítenem, hogy e blog nem a családi perpatvar miatt született újjá, hanem azért, hogy a lányommal eltöltött kapcsolattartási időről s az ezen idők alatt létrejött szeretetteljes pillanatokról adjak híradást. Nem akartam a fenti családi szennyest kiteregetni, de sajnos a túloldalon álló személyek belekényszerítettek. Bemocskoltak, amit nem hagyhatok annyiban.

Az elkövetkezendő időkben a lehető legtárgyilagosabb leszek a leírásokat illetően. Remélem, hogy az ellenérdekelt fél e sorokat olvasva rájön majd, hogy hol rontotta el a dolgokat, s megérti, hogy nem nekem ártanak a cselekedeteikkel, hanem a lányomnak, Dórinak. Olvassák el ezt, és értsék meg. Az ezotériás agyukat egy kicsit próbálják meg kinyitni a valóságra is!

Ajánlom figyelmükbe egyik bejegyzésemet erre a célra: Válás után

Búcsúzóul egy kép, amit épp most osztott meg Facebookon egy ismerősöm. A közeljövőben próbálom tartani hozzá magam.



Hogy ez mennyire igaz, Istenem...


Kapcsolódó: 

Kéményseprő





Megjegyzések