Telnek a napok

Nap nap után, egyedül, magányosan. Az a tudat, hogy van egy kislányom, akit normális körülmények között nem láthatok, mert nem engedi az édesanyja, igencsak elszomorít.

Egy hónappal ezelőtt csupán egy órácskára láthattam őt, azelőtt pedig két hetet váratott magára a találkozás. Az anyuka szerint jól van ez így. A vélt vagy valós sérelmeire ez a válasza; bosszú ellenem, amelyre a gyermekünket használja fel.

Hogy miért ez a primitív és kicsinyes, de vérgőzös bosszú?
  • Először megvádolt vele, hogy kémprogramot telepítettem a számítógépére. Emiatt feljelentést is tett a Rendőrségen, de ott az ügyet csakhamar lezárták (gondolom bizonyítottság hiányában, nem tudom), mert engem se tanúként, se gyanúsítottként nem hallgattak ki az idők során. Ennek ellenére az ex engem gyanúsít a mai napig a levelezésének feltörésével...
  • Másodszor azzal vádoltak meg, hogy feltörtem a húga levelezését és Facebook-fiókját is. Emiatt már nem tettek feljelentést - gondolom az előző ügy sikertelensége okán.
  • Egy hónappal rá meggyanúsítottak vele, hogy megbíztam valakit, "piszkálja" meg a házuk kéményét, amely miatt füst borította be a lakásukat, s kénytelenek voltak néhány napra elköltözni otthonról. Ez ügyben se fordultak a hatóságokhoz, mert időközben rájöttek (gondolom), hogy a rágalmuk nem állja meg a helyét (lásd: Rongy).
  • Ezt követően az ex kitalálta, hogy a Bíróság épületében, a tárgyalás után a háta mögé somfordáltam, majd több tanú jelenlétében lenyúltam a személyigazolványát a farzsebéből. A kérdésre, hogy miért nem láthatom a kislányomat, ezt adta meg indokként kétszer is. Ha valóban ez rá az indok, akkor kicsit elgondolkodhatnának rajta, ki az "elmebeteg", amely szóval engem illetett többször is az elmúlt hónapok folyamán.
Tehát elmebeteg vagyok. Miért is? Szerinte azért, mert:
  • Az általam indított blogban folyamatosan mocskolódom. Nem tudom ebben mi a mocskolódás, de nagyon zavarja a szemét. Talán fáj az igazság?
  • Szerintük zaklatom őket, ha személyesen megjelenek az ajtajuk előtt. Az pedig meg sem fordul a fejükben, hogy csupán a szülői "ösztönömnek" megfelelően szeretném gyakorolni az apai teendőimet. Meg sem fordul a fejükben, hogy ugyanúgy én is jogot formálok a gyermekemre, hiszen a biológia apja vagyok! Nem tagadhatják le, és bármennyire is kellemetlen velem találkozniuk, az isteni és emberi törvények alapján igenis jogom van a gyermekemmel való találkozáshoz!
  • Emellett azért tartanak elmebetegnek (és pszichopatának), mert meggyőződésük, hogy én írtam az exnek álnéven emaileket és SMS-eket az elmúlt hónapok folyamán, valamint mindent és mindenkit felhasználok arra, hogy manipuláljam őket. Például a fiamat (lásd: Meghiúsult megismerkedés), a barátnőit, a rokonait és e blog olvasóit is. De elmebeteg vagyok azért is, mert a házuk körül ólálkodom alkalmanként és a kocsiban alszom néhanap (október elején 4 alkalommal), hogy őutánuk kémlelődjek. Az már egy csöppet sem zavarja őket, hogy mi okból aludtam a kocsiban, mert nekik elég a hamis gyanú és sejtés, amit aztán szépen kitárgyalnak a négy fal között és elültetik egymás fejében. Agymosás...
  • Az ex szerint elmebeteg vagyok, amiért az iskolában érdeklődtem a kislányom hogyléte felől (lásd: Karmolós kiscica). Nem is tudom ő maga mit csinálna fordított esetben!
Tehát valami az exék háza tájékán nem működik rendesen. Lassan a villámcsapásért is én leszek a felelős.

Szerintük én vagyok a gonosz apuka, minden rossz megtestesítője, akit jobb távol tartani a gyerektől, mert még valami baj éri a kis csöppséget, ha találkozna velem. Próbálják őt elvonni előlem, engem pedig távol tartani a köreiktől: először a telefonszámát változtatta meg, hogy véletlenül se hívjam fel őt, azután megszüntette az email címeit is, ha netán levélben szeretnék a gyermekem felől érdeklődni, majd úgymond "bezárta a kaput" is, nehogy személyesen csöngessek be az ajtajukon. 

Elmondható, hogy minden fronton bezárkóztak, amit a Családjogi Törvény ebben az esetben tilt! Mit is mondanak a paragrafusok?

178. § [A kapcsolattartás joga]
(1) A gyermeknek joga, hogy különélő szülőjével személyes és közvetlen kapcsolatot tartson fenn. A gyermeket nevelő szülő vagy más személy köteles a zavartalan kapcsolattartást biztosítani.
(2) A gyermekétől különélő szülő – ha a bíróság vagy a gyámhatóság eltérően nem rendelkezik – jogosult és köteles gyermekével kapcsolatot tartani.

180. § [A kapcsolattartási jog tartalma]
(1) A kapcsolattartási jog magában foglalja a gyermekkel való személyes találkozást, a gyermeknek a lakóhelyéről vagy a tartózkodási helyéről rendszeresen, meghatározott időtartamra történő elvitelét, a gyermekkel időszakonként, elsősorban az oktatási szünetek és a többnapos ünnepek időszakában való huzamos együttlétet, és kiterjed a kapcsolat személyes találkozás nélküli fenntartására.

182. § [Tájékoztatási kötelezettség; az elmaradt kapcsolattartás pótlása]
(1) A kapcsolattartást akadályozó körülményekről a felek késedelem nélkül kötelesek tájékoztatni egymást.
(2) A jogosultnak fel nem róható okból elmaradt kapcsolattartást a legközelebbi megfelelő időpontban, de legkésőbb hat hónapon belül pótolni kell.

183. § [Felelősség a kapcsolattartás akadályozásáért, szabályainak megszegéséért]
(1) Ha a kapcsolattartásra jogosult vagy kötelezett személy a kapcsolattartást kellő indok nélkül akadályozza vagy szabályait megszegi, az ezzel okozott kárt köteles a másik félnek megtéríteni.
(2) A gyámhatóság kérelemre kötelezi a kapcsolattartást kellő indok nélkül akadályozó, a kapcsolattartás szabályait megszegő felet a kapcsolattartás akadályozása, szabályainak megszegése folytán keletkezett igazolt költségek viselésére.

A törvény kitér a kapcsolattartást akadályozó szülő büntethetőségére is:

Btk. 210. § (1) Aki a hatósági határozat alapján nála elhelyezett kiskorú és a kiskorúval kapcsolattartásra jogosult személy közötti kapcsolat kialakítását vagy fenntartását a kapcsolattartás kikényszerítése érdekében alkalmazott bírság kiszabását követően is önhibájából akadályozza, vétség miatt egy évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő.
(2) Nem büntethető az elkövető, ha a kapcsolattartást az elsőfokú ítélet meghozataláig megfelelően biztosítja, és az elmaradt kapcsolattartási formák pótlását megkezdi.

Emellett számos jogszabály szól a pénzbüntetésről és a tartozás behajtásáról is, vagy épp a felügyeleti jog megváltoztatásáról. Igaz, ahhoz, hogy ideáig eljussunk, nagyon sok időnek kell még eltelnie, de ha Isten malmai lassan is őrölnek, azért csak-csak őrölnek, nem igaz? Az idő hamar elszáll, és az ex jelenleg épp azon az úton halad, amelynek a vége mindenképp ide vezet. Sajnos nem fogja fel, hogy milyen törvényeket sért, mert egész egyszerűen szarik rá. Az anyja már túl van egy váláson, ahol három kölyköt vitt magával, így első kézből oszthatja az észt a lányának, aki szorgosan be is tartja a megfelelő "ajánlásokat". Tudják jól, hogy a törvénykezés egyelőre hiányos és nehezen tartható be, s épp ezért viselkednek úgy, ahogy.

A kislányom édesanyjának persze nem csak a törvények megsértése róható fel, hanem az is, hogy erkölcsi züllöttségében a gyermekem egészséges szellemi fejlődésének szab gátat, amikor ellehetetleníti
 őt az édesapjával való kapcsolattartásban. Tudom, az ex nem így gondolja, de mégis: mely gyermeknek jó az, ha nem ismerheti meg a saját édesapját? Mely gyermeknek jó a szülői elidegenítés?

Egy normális szülő tudja, hogy a gyermekének mindkét felmenőjére szüksége van, de ebben az esetben erről szó sincs: az exemnek fikarcnyi gondolata sincs arról, hogy mi zajlik majd le a kislányunkban, ha apa nélkül nő fel. Persze-persze, egyelőre még a Bíróság ideiglenes végzésére várunk (ezért az elidegenítés esete még nem áll fenn), de ha ezután is korlátozzák majd a kapcsolattartási jogunkat (apáét és gyermekéét), akkor csak a Jóisten lesz a megmondhatója, hogy a gyermekem lelkében milyen torzulások alakulnak majd ki a közeljövőben.

Csak tegyék fel magukban a kérdést: mire gondolhat egy gyermek, ha az egyik szülőjéről semmilyen tudomása nincs? Az évek múlásával milyen kérdések fogalmazódnak meg a kislányom fejében arról, hogy miért nem ismerheti az édesapját? Mit fog kérdezni az édesanyjáról és mi lesz rá a felelet?

- Anyu! Az én apukám hol van?
- Anyu! Apu miért nem látogat engem?
- Anyu! Apu miért nem szeret engem? ...vagy:
- Anyu! Apu szeret engem?

A gyermek szájából elhangzó kérdéseket hosszasan sorolhatnám még, de bevallom, fogalmam sincs mi zajlik le egy gyermek fejében akkor, amikor rájön, hogy neki van egy igazi apukája valahol, akit eddig életében még sosem látott, vagy legalább is nem emlékszik rá (Dórim jelenleg 14 hónapos).

Vajon az édesanyának mi zajlik le a fejében akkor, amikor a gyermekünk keresni kezdi az apját? Gondol e rá, hogy e kislány mit veszíthet az apától való teljes elzárás következtében?

Tudom: lesz majd pótapja, aki mindenben a rendelkezésére áll, s akit a kislányom idővel elfogad majd igazi "édesapjának". Jó ez így? Az exemnek minden bizonnyal, de hogy a kislányomnak is az lesz e, nos... mint már említettem, ennek csak a Jóisten lehet a megmondhatója.

Ebben a pillanatban a kislányom, Dóri még nem is tudja ki az apja. Tizennégy hónapos korában már arra volna szüksége, hogy az apjával hemperegjen a fűben, vele szereljék meg a kocsit, labdázzanak a réten, vagy megismerkedjenek a környezetben található dolgokkal. Épp abban a korban van, hogy tudatosodjon benne kik a szülei, s kialakuljon az a fajta kötődés, amely külön jelleggel bír az édesanyja, s külön jelleggel bír az édesapja iránt. Vannak fiús dolgok, amelyet az anya nem taníthat meg a gyermekének, csak az apa, s ezen dolgokat egy éves kor után lehet már neki
 tanítani, mert akkor kezd el érdeklődni a külvilág felé. 

Ez az érdeklődés azután már folyamatos, amelyet az exem két okból kifolyólag sem fog tudni kielégíteni teljes mértékben: 
  1. Egyrészt azért, mert női gondolkodásával számtalan dologhoz nem ért.
    Miért is értene? Vannak férfias dolgok a világban, amihez egy nő nem érthet (például az autószerelés, a politika, a történelem, a tudomány, és még sorolhatnám). Persze vannak autószerelő, politikai beállítottságú és tudományos érdeklődésű nők, de nagy általánosságban elmondható, hogy míg egy értelmes, intelligens férfi általában mindennel foglalkozik, ami a világ dolgait érinti, addig egy nő erősen szelektál a környezetében történtekkel kapcsolatban. Férfi témák, női témák. Ennyire egyszerű. A vakolókanalat sem a nők markolják meg, nem így van?
  2. Másrészt azért, mert a mindennapi teendők mellett egész egyszerűen nem lesz rá ideje. Ha egyedül neveli majd a gyermeket (az esetemben a nagymamával és a nagybácsival karöltve), akkor nem kapja meg azt az impulzust, amit az édesapától megkapna. Hogy miért? Azért, mert a rokonok nem gyermekükként szeretik őt, hanem gyerekként. Bárhogyan is szeretik a kislányomat, szülőként csak a szülei szerethetik úgy, ahogy anya és apa szeretni tudja a saját édes gyermekét. És ugyanezen gondolat mentén haladva elmondható, hogy csak egy szülő tudja megadni azt a törődést és gondoskodást, amit egy közelálló rokon nem. Aki nem értené ezt, annak egy tökéletes példa: ha olyan nővel bútorozok össze a közeljövőben, akinek már van egy gyermeke, annak a gyermekét ugyan szeretni fogom, de sosem fogom annyira és úgy, mint az én édes gyermekemet. És ha nem szeretem úgy az idegen gyermeket, akkor nem is adhatom át neki az infót olyan beleadással és lélekkel, mint a saját gyermekemnek. Egyszerű a képlet: csak az tud igazán jól főzni, aki szereti is csinálni. Sok finom étel készül el a konyhákban, de egyik sem olyan finom, mint ahogy a "nagymama csinálta".
Tehát telnek a napok.

Unalmas nappalok, alvás nélküli éjszakák. 

Várom a ideiglenes végzést, forgolódom, téblábolok, s közben a kislányom fényképeit bújom, hogy kicsit is közelebb érezzem magamhoz őt.

Dóri egyelőre még nem tudja ki vagyok, hogy hol vagyok, de egyszer eljön majd a pillanat, amikor kérdezni fogja az édesanyját és annak családját: - Hol van az apukám?









Megjegyzések