2015. december 10., csütörtök

Háború a Bíróságon, 1. rész

Felperes: Mivel az alperes készített egy beadványt a Bíróságnak, melyben kifejti az ö nézőpontját, kénytelen vagyok én is leírni az én oldalamról a tényállást, hogy még az ideiglenes intézkedés előtt elolvashassa.

Válaszom: Tehát a Felperes szándéka az, hogy engem még azelőtt lejárasson a Tisztelt Bíróság előtt, hogy az meghozhatná ideiglenes végzését a kapcsolattartási jogomat illetően. Még ha igaz is lenne az, amit az alábbiakban összehordanak rólam, mégis felvetődik a kérdés, hogy egy felelős szülő miképp viselkedhet így egy olyan apuka ellen, aki semmi mást nem szeretne az életében, minthogy együtt tölthessen egy kevéske időt a saját kislányával? Mennyire erkölcsös az a szülő, aki koholt vádak alapján próbálja meg ellehetetleníteni egy gyermek jogát arra, hogy megismerhesse és szerethesse az édesapját?

Felperes azt írja, hogy kénytelen leírni a "tényállást". Az olvasatában ez annyit tesz: lejáratni és ellehetetleníteni az Alperest. A tényállás az, hogy a tényeket csak ő és én ismerjük, senki más. Minden szó és mondat csak feltételezés lehet csupán és semmi esetre sem tény! Hogy a dolgok miképpen történtek meg, rajtunk kívülállóknak tökéletesen ismeretlen, ezért két egymásnak feszülő érv között ember legyen a talpán, aki igazságot tud teremteni. 

Felperes ezt teszi: tényként közli azokat a tapasztalatait, amelyek csupán az ő felfogása és ízlése szerint történtek. Hiába van számtalan ellentmondás a levelében, ha képtelen felfogni, hogy miről beszél. Kapcsolatunk megromlásának is az ilyen helyzetek voltak az alapjai. Hiába történtek közvetlen ő előtte az események, azt valahogyan mégis másképp látta és másképp élte át, mint ahogy a normális ember látna és átélne.

Mielőtt belemélyednénk a tanulmánynak is felérő műbe, hagy meséljek el egy példát: az iskolában egyik nap elmondtam a Felperesnek, hogy a kéménytűz-elméletüket 100%-osan cáfolni tudom, míg az email-feltörési vádjukat csak részben, ellenben a személyigazolványának ellopásával nem tudok mit kezdeni (mert lehetetlen egy ilyen váddal szemben bármit is felsorakoztatni védelemként). Felperes erre azt találta mondani: "Aha, most elszóltad magad!". Kérdésemre, hogy mégis miben szóltam el magam azt a feleletet adta, hogy elismertem, én loptam el az igazolványát. Holott erről egyáltalán szó sem volt: ugyanis azzal a dologgal nem tudok mit kezdeni, hogy engem vádolnak az igazolványa ellopásával! Nem magával az igazolvánnyal nem tudok mit kezdeni, hanem az elhagyásával. Lényeges különbség! Szerintem érthető minden ember számára, hogy abban a szövegkörnyezetben mire is céloztam, amit ő egyáltalán nem értett meg, inkább kitalált egy olyan változatot, amit 3 másodperc alatt magáévá is tett.

Körülbelül így is kell szemlélni mindazt, amit a továbbiakban leír...

Felperes: Tisztelt Bírónő. Azt gondolom így korrekt, ha az én oldalam is ismertetve van, ami a tárgyalás során idő hiányában ellehetetlenült. A beadványról a tárgyaláson értesültem, nekem nem tett róla említést, hogy készíti.

Válaszom: Nem is tudom: miért kellett volna őt értesítenem a beadványomról? Korábban a Felperes is úgy vitte magával a gyermekem a közös otthonunkból, hogy én arról nem szerezhettem tudomást, hiszen amikor ő elhagyott, én épp a munkahelyemen tartózkodtam! Miközben azon fáradoztam épp, hogy az otthonunkat lakhatóbbá és szebbé tegyem, ő titokban az elhagyásom lehetőségeit szervezgette a hátam mögött, hogy aztán hazatérve a munkahelyemről hűlt helyüket találjam. Felperes erről a korrekt húzásáról egyetlen egy helyen sem tesz említést az alábbi sorok között!

Válaszolva a levelében foglaltakra: az igaz, hogy a beadványomat három példányban kellett volna érkeztetnem a Bíróságra, de mentségemre legyen szólva, ezt egyáltalán nem tudtam. Sajnálom, legközelebb figyelmesebb leszek. Mellesleg, nekem nem feladatom a beadványomról való megbeszélés a Felperessel, mert magát a beadványt a Bíróság küldi meg nekik a beadott három példány egyikével. Ebből és nem tőlem értesülhetnek majd annak tartalmáról. Azt hiszem némi különbség van a két meglátásmód között. 

Egyébként, hiába adom be három példányban a beadványomat, ha azt a Bíróság nem kézbesíthette volna időben, mivel arra a tárgyalás előtt mindössze 3 nappal került sor. A Beadványom pedig nyilvános, azt mindenki olvashatja a blogom keretein belül.


Felperes: Hangsúlyoznám, hogy nem áll szándékomban a Bíróságot befolyásolni. Nem élek az alperes által használt eszközrendszerrel, de a korrektség kedvéért most hallgattassák meg a felperes is. A kislányommal való foglalatosság, a házimunka és tanulás mellett nincs annyi időm írogatni, mint az alperesnek, ezért egy tömör kivonatot bocsátanék a Bírónő tudomására.

Válaszom: Nem akarja a Bíróságot befolyásolni. Tényleg nem. Nem azért írta a beadványt, hogy tájékoztassa a Bíróságot az állítólagos életvitelemről, még véletlenül sem. Az a mocskolódás, amely a levélben szerepel, csupán egyszerű társalgás, mi? 

Egyébként pedig nem tudom milyen eszközrendszerről beszél. Magam mindig egyenesen és őszintén válaszoltam minden kérdésükre és felvetésükre, amelyet vagy megértettek vagy nem (általában nem). Az én eszközrendszerem a nyíltság és az őszinteség, és semmi esetre sem az az álnokság és kétszínűség, amelyet a Felperes és családja képvisel. Hozzáteszem, hogy az általam érkeztetett beadvány nem tartalmaz semmiféle mocskolódást, csupán az igazság felfedését a történésekről, szemben az ő - jelen helyen ismertetett - beadványával.

Hogy vajon mitől is igazság az, amit én mondok? Attól, hogy mindent és mindent tételesen bizonyítani tudok. Ez ilyen egyszerű...

Felperes: Egy példányban küldöm el a bíróságra a három helyett. Én sem kaptam az alperes beadványából másolatot, azt a blogján olvashatom, ahogyan bárki más is, a bírósági tárgyalásunk jegyzőkönyvének rövidített változatával együtt. Igen , közzé tette.

Válaszom: Ebből is látszik, hogy a Felperes egyáltalán nem jár el tisztességesen, s minden cselekedetét akképpen végzi, hogy nekem minél többet ártson. Ugyanis amíg jómagam az ismereteim hiánya miatt érkeztettem a beadványomat egyetlen példányban, ő ezzel szemben már szánt szándékkal teszi ugyanezt, mert célja, hogy arról minél később szerezzek tudomást. Nagyon jól tudja, hogy a beadványokat három példányban kell érkeztetni, de nem teszi, és ezt világosan le is írja:  "Egy példányban küldöm el a bíróságra a három helyett". Erre mit lehet mondani? Azt, hogy ezt a pitiáner szurkálódást csupán azért teszi, mert - ahogy fentebb írta - szeretné, ha a Bíróság még az ideiglenes végzés előtt megtudná, hogy milyen alak vagyok, és ha lehet, erről jómagam még véletlenül se szerezzek tudomást, nehogy esetleg lehetőségem legyen rá reagálni.

A 2015. október 21-ei tárgyalás összefoglalóját pedig azért tettem közzé a blogomban, hogy röviden és tömören ismertessem az olvasóknak, hogy hol tart a folyamat és milyen események történtek azóta. A blog erről szól, ezért született. Az összefoglalóval semmilyen törvényt nem sértettem meg, ráadásul azt beszéltem el benne, ami a tárgyalóteremben történt. Ezért sem értem, hogy miért zavarja ez a Felperest. Vagy ő nem emlékszik rá mi folyt az ajtó mögött?

Emellett, ha ő már a blogban olvasta a beadványomat (is), akkor miért a baj az, hogy a tárgyalás után egyetlen példányt sem küldtem el neki? Mert a későbbiekben ezt is felrója nekem, hogy a Bírónő kérése ellenére sem kapta meg tőlem a beadványom másolatát. Tehát én hibáztam, mert az általa olvasott beadványt még nem küldtem el neki, az viszont már teljesen természetes dolog tőle, hogy annak ellenére is egy példányban érkezteti a beadványát, hogy tudvalevőleg azt háromban kellene.

Felperes: Az ismertetett augusztusi gyermekláthatás felfüggesztése azért történt, mert velem szemben nem játszott tisztességesen. Én korrekt módon, a jogait és apai érzéseit tiszteletben tartva engedtem, hogy a gyermeket bármikor láthassa az elköltözésem után.

Válaszom: Ez azért nem teljesen így van. A kapcsolattartások alatt mindvégig az ő szabályai szerint játszhattam és foglalkozhattam a kislányommal. Egy percre sem hagyott minket kettesben, s emiatt sem alakulhatott ki az a személyes kötődés közöttünk, amely egyébként az édesanya jelenléte nélkül lehetségessé vált volna. 

Magyarán: a Felperes egyetlen egyszer sem engedélyezte részemre, hogy a kislányommal kettesben mehessek el valahová a kapcsolattartás idejére, mert ezzel  is kizárólagos "tulajdonszerzést" akart a gyermekünk felett. Egyáltalán nem tartotta tiszteletben a jogaimat, de a gyermekünkét sem.

De nem mellékes az sem, hogy a Felperes csak úgy, egyoldalúan függesztette fel a gyermekemmel való kapcsolattartásomat! Úgy, hogy ehhez semmi joga nem lett volna! 

Mire is hivatkozott korábban: feltörtem az emaileit, eltömítettem a kéményüket és elloptam a személyigazolványát. Aztán felhozta még, hogy fél és retteg tőlem az egész családja, holott a bántalmazásokról nekem van látleletem és nem neki.

Még ha igaza is lenne, felvetődik a kérdés: nem zavarja a Felperest, hogy nem akadályozhat meg a kapcsolattartási jogomban kénye-kedve szerint? Ha fél, tegyen feljelentést. Ha eltömítettem a kéményét, tegyen feljelentést. De semmi esetre sem zárhatja el tőlem a gyermekem saját döntése alapján! 

Én is függesszem fel a gyerektartás fizetését?

(Mielőtt bárki is komolyan venné: nem akarom felfüggeszteni a gyerektartás utalását, de világosan érthető, hogy a Felperes mennyire más világban él: a jogait követeli folytonosan, de a kötelességét már nem tartja be. Nem érti meg, hogy az amit tesz, a Jog alapján nem teheti. Nem és kész! Ő nagy ívben tesz rá, mert nem érzi át azt az erkölcsi fertőt, amely eluralkodott az elméjében)

Felperes: Ő inkorrekt módon, a jogaimat tiporta és teszi azóta is, a számítógépemre telepített billentyűzet figyelő program telepítésével, az email levelezésem másodjára történő feltörésével, a blogja írásával. Ez átlépi az elfogadhatatlan kategóriát.

Válaszom: Pontosan melyik jogát tiportam a Felperesnek? Mert jogból rengeteg van (csakúgy, mint kötelességekből), ezért az állítólagos tiprásra nem tudok feleletet adni.

De a jogtiprásról lehetne beszélni bőven, hogy ki kinek a jogait veszi semmibe. A Felperes volt az, aki elvitte tőlem a gyermekem úgy, hogy én eközben a munkahelyemen tartózkodtam. Azóta többször is akadályozott a kapcsolattartásomban és megszüntette annak a lehetőségét is, hogy a kislányomról érdemben tájékozódjak. Se telefonon, se emailben, se személyesen nem tudom őket elérni, s mindent, amit tudok, a rokonságától tudom.

Az állítólagos email-feltörések miatt ugyan feljelentett engem a Rendőrségen, de az illetékesek nem tartották megalapozottnak a vádjait, ezért a nyomozást rövid úton le is zárták. Olyannyira nem voltam megvádolható, hogy engem az eljárás során se tanúként, se gyanúsítottként nem idéztek be. Érdekességképp megjegyzem, hogy az ominózus eset után magam is azt javasoltam a Felperesnek, hogy azonnal tegyen feljelentést a Rendőrségen, amit a jelek szerint meg is tett.

Azért egy erkölcsi kérdést feltehetünk még ezzel kapcsolatban: a blogom írása mennyire elfogadhatatlanabb azzal szemben, ahogy ő folyamatosan távol tart engem a kislányomtól? Melyik az erkölcstelenebb tett? Elzárni a gyermeket a saját édesapjától, vagy leírni a blogba, hogy e gyermeket elzárták az tőle? Amit leírok a blog keretein belül, az mind igaz, és ezt bizonyítani is tudom, akár a Bíróság előtt is, ha a történések úgy kívánják. Ellenben ő csak vádaskodni tud, de alátámasztani az igazát, azt már egyáltalán nem.

Felperes még arra sem képes, hogy leüljön velem (akár a családja jelenlétében) megbeszélni a problémáinkat. Ehelyett jellemtelen módon a Bíróság elé tárja a legbensőbb családi eseményeinket, amely sem a per tárgyához, sem pedig más, kívülálló személyekre nem tartozik.

Különben pedig jogában áll engem megvádolnia és feljelentenie a Rendőrségen az emailjei feltörése miatt, de ezzel együtt nem tilthat el engem a gyermekemtől, hiszen a két dolog nem függ össze egymással, minthogy a gyerektartást is fizetni kell annak ellenére, hogy korlátoznak engem a kapcsolattartási jogomban.

Felperes: A viselkedése primitív, bosszúálló, szándékos ártás és megalázás van benne, Mentálisan rendkívül instabil, gyerekes, beszámíthatatlan.

Válaszom: Nem vagyok primitív, és ehhez elég csak összehasonlítanunk kettőnk beadványait, valamint a Felperes hozzáállását az eseményekhez. Én a jelen sorok írásával egyenesen beszélek, nem térek ki a vádak alól, nem ködösítek semmit, és abszolút nincs az írásaimban semmiféle lejáratás vagy mocskolódás, mint ahogy azt a Felperes állítja. Mindenre van magyarázat, amelyet ő és a családja valahogyan se befogadni, se megérteni nem tudnak. Ez már legyen az ő problémájuk, én mindenesetre minden bosszúállásukat és ártó szándékukat jogi útra terelem. Hosszú lesz és drága, de a végén pont kerül majd az ügyre, és ez a lényeg.

De mit is ért a Felperes azalatt, hogy ártás és megalázás? Ha felhívom a közvélemény figyelmét rá, hogy ilyen és olyan okok miatt nem engednek a gyermekem közelébe és emiatt őt a társadalom megítéli (pozitívan vagy negatívan, azt nem tudhatjuk), akkor a benne kialakult válaszreakció szüli meg az ebből fakadó érzelmeket. Vagyis, ha ő megalázásnak érzi az általam írott sorokat, akkor elmondható, hogy valamelyest átérzi a tetteinek súlyát.

Bosszúállás? Gondolom a Felperes itt is a blogírásra gondol. Sajnálom, ha ő csupán annyit lát belőle. Egyáltalán nem erről van szó! Nem érdekel a bosszú, mert az élet úgyis engem igazol majd.

Szándékos ártás? Mivel? Csak nem a kéményük "megpiszkálásával"? Csak, hogy világosan lássuk: a kéménytűz azért keletkezett, mert hibás volt a kémény és vastagon állt benne a lerakódás! Nem azért, mert "megpiszkáltam", nem. Az állításommal mindent tételesen bizonyítani fogok a megfelelő fórumon.

A blogommal ártok? Kinek? Neki? A blogban sem nevek, sem fényképek nem szerepelnek, tehát az olvasóimnak tökéletesen ismeretlen a Felperes személye.

Miért vagyok "mentálisan rendkívül instabil"? Mert nem láthatom a gyermekem? Ő vajon milyen stabil lenne, ha fordított helyzetben állnánk? Ha a Felperes azért képes volt engem többször megrúgni majd összekarmolni, mert érdeklődtem a kislányom hogyléte felől, akkor ezek után nem tudom őt milyen kórképpel lehetne illetni.

Kihangsúlyozom: nem vagyok mentálisan instabil, csupán hiányzik a gyermekem, amely miatt kissé felfokozott érzelmi állapotba kerültem! Két hét múlva itt a Karácsony, s nem tudom a mai napig sem, hogy a kislányomnak vett ajándékot mikor adhatom át neki! Ebben a helyzetben az ember nem lehet nyugodt? Idegesség és "mentális instabilitás" között hatalmas a különbség.

Hogy miért volnék gyerekes, nem tudom. Talán, mert szeretek élni és optimistán szemlélem a világot?

Mocskolódások sora mindez; egy frusztrált nő vonaglásai, semmi több.

Felperes viszont azt elfelejti közölni a Tisztelt Bírósággal, hogy a korábbi telefonszámláját a mai napig nem egyenlítette ki, csak azért, mert az a nevemen volt. A telefonszám korábban az ő nevén szerepelt, de azt költséghatékonyság végett bevontuk a munkahelyem flottájába, így az átírásra került a nevemre. Így használta a telefonszámát több, mint egy évig. A szám a nevemen volt, de a számlázási cím az ő pilisvörösvári lakhelyén. Amikor felhívtam rá a figyelmét, hogy rendeznie kellene a tartozását, ő csak ennyit válaszolt: "A telefonszámla a tied, te rendezed". Ennyit. 

Most visszamenőleg követeli a gyerektartást, szeretné megemelni annak összegét, valamint nem akarja figyelembe venni azokat az összegeket sem, amiket az elköltözése után ajándékok, készpénz, nyaralások és kirándulások formájában rájuk fordítottam. Mi ez a részéről, ha nem egy gyerekes bosszúállás? Véletlenül nem a "szándékos ártás" tanúi lehetünk? Nem nagy összegről van szó, csupán 6500 forintról, de akkor is: itt elvekről van szó! felperes folyamatosan kioktat, becsmérel és mutogat, de a saját háza táján már nem szeret sepregetni. És még én vagyok "instabil", "gyerekes" és "bosszúálló". Szánalmas...

Felperes: Féltem tőle és féltettem a gyermeket is.

Válaszom: Ha fél, az a személyes szociális problémája, de attól a jogaimat még nem kéne lábbal tipornia a kapcsolattartást illetően. Fél tőlem, holott egyszer sem fenyegettem vagy zsaroltam őt meg, de még csak meg sem ütöttem. Miért fél? 

Ő volt az, aki a szétválásunk óta folyamatosan ordibál, szidalmaz és vádol, mellesleg ő volt az, aki engem többször is megveréssel, megveretéssel fenyegetett, valamint egyszer nekem is támadt!

Ezen kívül érdemes elolvasni a leveleit: azok hemzsegnek a gusztustalan és trágár szavaktól, amelyeket eleve indokolatlanul használ. Nem tudja magát kifejezni, a mondatai zavarosak és ingerültek. 

Hogy mennyi mindent félreértelmezett az utóbbi időkben, azt jól szemlélteti az a példa, amelyet alább olvashat a Tisztelt Bíróság:

Felperes: Többször mondta nekem, hogy mivel egyenlő jogaink vannak a gyerekkel kapcsolatban, amíg a bíróság nem dönt, bármikor kiveheti a kezemből a gyereket és elviheti, örüljek, hogy nem ver meg, mint ahogy hasonló esetekben teszik a férfiak, jogosan. Ezek után nem voltam hajlandó beengedni a lakásba, találkozni vele. Ezen incidens után készültek sorra a blogok.

Válaszom: És nincs igazam? Elolvasta egyáltalán az erre vonatkozó paragrafusokat? Kétlem, mert akkor talán nem írogatna ennyi hülyeséget. De komolyan, melyik része az értelmezhetetlen a számára?

Nem azt mondtam neki, hogy mivel egyenlő jogaink vannak, ezért leütöm őt és elragadom tőle a gyermekem. Nem, nem ezt! A szakításunk után többször is nyilatkoztam neki a gyermekünkről, miszerint nem akarom őt elperelni tőle, mert úgy vélem nála jobb helyen van. Magyarán: semmi értelme nem lett volna őt megverni, hiszen a gyermekemet amúgy sem akartam elszakítani a megszokott környezetétől! Ez a tény valahogy mindig elkerülte a figyelmét. 

Viszont valóban megemlítettem neki, hogy más szülők agresszíven és tettleg is fellépnek a volt feleségükkel szemben, ezért becsülhetné azt, hogy magam nem ilyen vagyok. Tehát nem folyamodom erőszakhoz, mint ahogy azt mások teszik!

A felháborodásom pedig teljesen érthető annak tekintetében, hogy a Felperes bírói végzés nélkül tart engem távol a gyermekemtől úgy, hogy azt hiszi övé a kizárólagos felügyelet. Ennek jogszerűségéről totálisan meg van győződve!

Mit szólna hozzá, ha elcsattanna néhány pofon? Nem lenne érthető? Mit tehet egy apuka, akit jogtalanul tartanak távol a gyermekétől? Nem indulhat be a természetes apai ösztön? Az anya karmolászhat és rugdoshat az anyai ösztönei által, de az apa inkább fogja be a száját és lapítson a barlangjában, ugye? Nem lehetek dühös, amiért így viselkedik velem?

ELVETTÉK TŐLEM A GYERMEKEM. Nekem nem lehet fájdalmas?

És még neki áll feljebb, amikor kihangsúlyozom: magam nem vagyok olyan, aki szétcsapja az asszony fejét. Emiatt fél és retteg.

Látható, hogy egy szót sem értett meg a mondandómból és félreértelmezi az egésznek a lényegét. Felperes mindent fenyegetésnek vél, most pedig előadja, hogy retteg tőlem, holott a későbbi kapcsolattartások alatt egyszer sem szaladtam el a gyermekünkkel. Mindvégig nyugodtan viselkedtem vele, s csupán azért alakultak ki az állandó viták közöttünk, mert a találkozások alkalmával folyton valamilyen rágalommal illetett, valamint meghazudtolt engem, folyamatos magyarázkodásra kényszerítve általa. Gondolom ekkoriban kapta meg a családjától az ívet, amellyel befolyásolni tudták őt mindvégig.

Felperes: A r..............y@gmail.com levező rendszeremet az elköltözésem után törte fel, melyről a rendszer üzenetet küldött nekem. Mindvégig tagadta, majd egy beszélgetésünk alkalmával négy hónap után bevallotta nekem szóban, hogy ő tette.

Válaszom: Egyáltalán nem vallottam be neki semmiféle email feltörést. Arra kérem a Felperest, hogy csak gondolja át mit is jelent az a szó, hogy "feltörés", abban a kontextusban, amelyben használja. Nem ezt vallottam be...

Felperes: Másodjára is csak neki állt szándékában, senki másnak, egy másik email címemet feltörni (m..............i@gmail.com) A rendőrségen jegyzőkönyvbe vették a bejelentésemet, de nem indítottak nyomozást az ügyben.

Válaszom: Hogy a Rendőrség nem indított nyomozást az csakis azért lehetett, mert tudják jól, hogy egy tipikus családi perpatvarral állnak szemben, s ilyenkor a felek mindenféle hülyeséget vágnak a másik fejéhez, amiből ők - köszönik szépen, de - nem kérnek. Kihangsúlyozom: a vád olyan komoly volt, hogy engem a nyomozás során se tanúként, se vádlottként nem idéztek be.

Felperes: Olyan telefonról törték fel ezt a címemet, mint amilyen neki van. Nem tudom 100%-osan rá bizonyítani, de tudom, hogy ő tette. Teljesen nyilvánvaló.

Válaszom: Ha nem 100, akkor hány százalékosan tudja rám bizonyítani? 50? 50%-kal már lehet mit kezdeni? Az ember valamit vagy bizonyítani tud, vagy nem.

Ellenben elmondható, hogy jelen sorok által ő nyíl egyenesen megrágalmazott az email címének feltörésével! A telefonom egy alig néhány tízezer forintos készülék, amelyből rengeteget adtak el, ezért meglehetősen sok van belőle forgalomban. Elég nagy felelőtlenség megvádolni engem azzal, hogy ennek alapján csakis én lehettem az elkövető. Ha a Rendőrség úgy dönt, bármikor a rendelkezésükre bocsátom a telefonomat bevizsgálásra, csakhogy az igazamat alátámasszam!

Felperes: Ezt ő is pontosan tudja, hogy nincs elég bizonyítékom ellene, így gyakorlatilag mindent megcsinálhat, amit nem szégyenl, Tesz is folyamatosan.

Válaszom: Igen, a Felperesnek nincs ellenem bizonyítéka, nagyon jól tudom. Nemcsak elegendő nincs, de semmilyen se, hiszen amivel vádol, az nem történt meg!

Miért nem teszi közzé azokat a bizonyítékokat, amelyeknek a birtokában van? Kíváncsi vagyok rájuk. Mekkora csúsztatás ez a részéről, hogy azt sugallja a publikumnak: neki aztán vannak rá bizonyítékai, hogy én törtem fel a levelezését.

Felperes: Szavahihetetlen, hazudozó ember, aki nem vállalja az arcát a tettei mögött. A tettei következményét még kevésbé.

Válaszom: A tetteimet vállalom, ha történetesen azokat én tettem. Az, hogy Felperes nem hiszi el egyetlen szavamat sem, az az ő rövidlátását és befolyásoltságát bizonyítja. Számtalan bizonyítékkal szolgáltam neki az elmúlt hónapok alatt mindenről, de a tudomásulvétel mellett semmit sem értett meg belőlük. És itt ez a lényeg: nem nem hitte el, hanem nem értette meg!

Ha ő a bizonyítékokat hazugságnak véli, akkor bizony szakemberhez kellene fordulnia, mert úgy látszik nem működnek nála az alapvető értelmező funkciók.

Felperes: A blobjában mocskolódik, rágalmaz engem, a családomat, valós nevekkel, helyszínekkel írta és írja a történeteket ma is. Fényképeket tett közzé, melyen felismerhető vagyok. Nem indítottam ellene pereskedést, még.

Válaszom: Ha figyelmesen végignézi a blogomat, akkor láthatja, hogy a lányomon kívül egyetlen egy kép sem szerepel az oldalakon, se pedig név, amely a Felperesre vagy családjára utalna. Vajon mi az ami a blogomban zavarja? Az igazság? A tények? Ez lenne a rágalom? Ismétlem: mindent és mindent tételesen bizonyítani tudok!

Szorgalmazom az általa felvetett "eljárás" lebonyolítását: amit állít, az az ő szemléletmódját tükrözi, és ezt illik bizonyítékokkal is alátámasztania. A Jog lehetőséget ad rá, ezért arra biztatom őt, hogy tegye meg a megfelelő lépéseket, csakhogy végre pont kerüljön ennek a végére is.

Felperes: Nem akartam az időmet és energiámat elvenni a gyermekemtől és ilyen ostobaságokra pazarolni. Az alperesnek ebből is látszik, rengeteg felesleges ideje és energiája van.

Válaszom: Ezért írta meg helyette más valaki a beadványát és nem ő. Nekem egyáltalán nincs felesleges időm és energiám írogatni, viszont szívesebben játszanék most a kislányommal, minthogy válaszolgassak a Felperes hülyeségeire. E sorokat is este fél 11-kor írom ahelyett, hogy aludnék. Csak közlöm: hajnal 4:30-kor kelek. És hogy a felesleges időmet mire pazarlom, ahhoz az ég világon semmi köze. 

Egyébként pedig, hogy mivel foglalkozom ezen kívül: telekvásárlást intézek, építészekkel és kivitelezőkkel konzultálok, bejárok dolgozni, intézem a házam eladási ügyeit, iskolába járok, beadványokat írok a gyerekelhelyezési perembe, valamint ajándékokat nézegetek a kislányomnak, amit feltehetőleg nem fogok tudni átadni neki, mert az édesanyja önkényes eltiltása alatt állok.

Megjegyzem: ha engedné a kapcsolattartási jogom (és a gyermekem jogának) gyakorlását, akkor nem csak hogy a blog nem lenne, de minden szabadidőmben a gyermekünkkel foglalkoznék! Különben pedig nem mindegy a Felperes számára, hogy a szabadidőmet mire fordítom? Egyedül élek, és már nem tölti ki az életem a családommal való mindennapos törődés - sajnos.

Felperes: A blogok írása folyamatos, mániákusság jellemzi, rosszindulat, önmagát istenként magasztalja és szentté avatja a nagyvilág előtt, melynek célja a márti szerepe megtartása, a sajnálat, együttérzés és önigazolás kiváltása ismerős és vadidegen embverekből.

Válaszom: Folyamatos, igen: hetente írok egy bejegyzést. Az sok? Milyen következtetést lehet levonni ebből? Azt, hogy "mentálisan instabil" vagyok? Kedves Felperes! Nekem ez a hobbim, ennyi. Kinek mi, nekem a blogírás. Ezért mániákus vagyok? Kétlem.

Lehet itt dobálózni a szavakkal, csak épp nincs semmi értelme, mert ezzel a Felperes magáról állít ki szegénységi bizonyítványt. A meglátása alapján elmondható, hogy a bélyeg- és a kaktuszgyűjtőktől kezdve a sportolókon át, egészen a blogírókig mindenki mániákus lehet, ráadásul aki ír és véleményt alkot, azt a rosszindulat vezérli. Rosszindulat, mert kimondják az igazságot.

Erről egy Jókai idézet jut eszembe: "Mindig emlékezz arra, hogy a szép szavak nem mindig igazak, s az igaz szavak nem mindig szépek"

Felperesnek fáj az igazság, amely ennek ellenére igazság marad. Bárhogy vergődik, ezek a tények, és a blog ezekről a tényekről szól. Ok és okozat. Ismerős?

Együttérzés kiváltása? Csak elmondom, úgy a lap margójára: jelenleg étvágytalanságban és álmatlanságban szenvedek amiatt, mert kiszakították belőlem azt a darabot, amely az egyetlen értéket jelentette az életemben: a kislányomat! Hogyan dolgozhat fel az ember egy ilyen eseményt? Felperes hogyan tenné? Nyugodtan folytatná a hétköznapi teendőit arra gondolván, hogy majd csak megoldódik a probléma valahogy?

Nem vagyok mártír, csak egy apa, akit távol tartanak a gyermekétől...

Felperes: Azt gondolom, ez nem egy elfogadható viselkedés egy felnőtt embertől, erkölcsileg még inkább nem.

Válaszom: Értsem ezt úgy, hogy a világ összes bloggere erkölcstelen és gyermeteg? Bocsánat, de erre nem válaszolok bővebben, mert e pocskondiázás úgy ahogy van egy gyermekes színjáték. Felperes inkább arra adjon feleletet, hogy vajon mennyire erkölcsös az a viselkedés, amelyben ő és a családja elzárva tartják a gyermeket annak édesapjától? Ez vajon elfogadható?

Felperes: Miért van szüksége a külvilág egyetértésére, vadidegen emberek támogatására a saját igazságának igazolásához? Miért vonja bele a világot a saját magánéletébe úgy, hogy közben belőlem bohócot, idiótát, kényszeres és neurotikus embert csinál, lejáratva, megalázva, megszégyenítve, melynek súlyát sem mérlegelni, sem érezni nem tudja?

Válaszom: Hogy miért? Azért, mert különben nem jut el a Felpereshez az üzenet, amit a cselekedeteivel kapcsolatban el szeretnék mondani. Hányszor és hányszor kérleltem őt, hogy üljünk le beszélgetni a problémáinkról. Engem sosem hallgattak meg, ellenben e beadvány útján folyamatosan mocskolódik.

Különben pedig a blogírás egy ilyen forma: az emberek olvassák azt, majd megemésztik és véleményt formálnak róla. Ahogy a dinókutató is közzéteszi a megállapításait a megfelelő célcsoport számára, ugyanúgy én is megosztom a gyermekem iránti érzéseimet az aziránt érdeklődőknek. És higgye el a Kedves Felperes, hogy rengeteg olyan apuka van az országban, akitől jogtalanul fosztották meg a gyermekét, ezért hatalmas tábort érint az a blog, amelyet útjára indítottam.

Hogy a Felperes a blogom alapján neurotikusnak, egy lejáratott és megalázott bohócnak érzi magát, az az egyéni problémája. Viselkedjen úgy, hogy példaértékű legyen a társadalom szemében. Ha tényleg bohócot csinálok belőle, akkor elmondható, hogy valamit nem jól csinál. A közvetlen környezetében élők talán megpacskolják a vállát, hiszen nem ismerik őt, és a bűbájával egyhamar megtéveszt mindenkit, de a társadalmat már nem vezetheti félre. Az olvasók a tények alapján ítélnek, s a tények arról mesélnek, hogy a felperes valamit nagyon nem jól tesz.

Ismétlem: ha engedné, hogy találkozzak a kislányommal a törvényes keretek között, akkor nem lenne blog.

A megszégyenítésének súlyát pedig érzem, de mindezt ő maga produkálja azokkal a cselekedetekkel, amelyekről a blogomban írok. Nem én karmoltam össze az arcom, hanem ő. Miért is? Mert addig nem engedtem őt továbbhaladni az iskola folyosóján, amíg nem adott választ arra, hogy mikor láthatom a kislányom? És nem adott: az egyenes válasz helyett a Felperes csak rugdosódni és karmolászni tudott, pedig rövidre zárhatta volna a kérdést azzal, ha akkor és ott nyíltan feleletet ad a kérdésemre.

Vajon ki nem tud mérlegelni? 
Ki nem tudja átérezni a történések súlyát? 
Válasz helyett támadás?

Hónapok óta a tárgyalásos utat szorgalmazom, amelytől a Felperes és annak családja elzárkóznak. Rám kenték, hogy felgyújtottam a kéményüket, amelyről azóta már bebizonyosodott, hogy az semmi több nem volt egy véletlen balesetnél. Vagy tán ők nem olvasták el a hivatalos értesítőt? Szabálytalan volt a kéményük. Ennyi.

Az indokolatlan és aljas rágalmaik összedőltek, ezért olyan eszközökhöz nyúlnak, amely minden emberi méltóságot és erkölcsi érzéket nélkülöz. A szekrény alatti morzsákat söprögetik össze, hogy azt egy kupacba téve, távol tartassanak vele a kislányomtól.

Az sem érdekli a Felperest, hogy a vádjai nem állják meg a helyüket. Olyan "vastag bőr van a képén", hogy az irracionális gondolkodás mellett még egy bocsánatkérésre sem képes. Pedig egyszerű a kérdés: én gyújtottam fel a kéményt vagy sem? Hát nem! Akkor?

Kihangsúlyozom: 100%-os bizonyítékom van arra, hogy a kéménytüzet baleset okozta!

Emellett gyilkossági kísérlettel vádol, de mikor bebizonyosodik, hogy tévedtek velem szemben, sunyin félrefordítja a fejét és képtelen bocsánatot kérni. Vajon én járatom le őket? Én tehetek a megszégyenüléséről? Ugyan...

És ezért született meg a blog, hogy a becsületsértésemet rendbe tegyem, ha már a Felperes és családja erre nem képes.


Felperes: Mindeközben folyamatosan mondja és írja, hogy ezek ellenére ő szeret engem és a feleségének akar. Ha bolondnak tart, miért élne velem továbbra is?
Válaszom: Látom a Felperes még mindig nem érti...

Igen, a beadványa és a tettei ellenére is elvenném őt feleségül. Mindenki más szerint én lennék a legnagyobb ökör a világon, ha felhúznám a gyűrűt az ujjára, de csak azért mondják, mert nem ismerik őt. Amit tett, vagy amit leírt, az egy jelenlegi állapot eredménye, de nem azé a lányé, akit megismertem.

Úgy vélem, ha megszüntetjük a problémát (azaz bizonyítom az ártatlanságomat), akkor nem lesz rá oka, hogy haragudjon rám. Ennyire egyszerű az egész. 

Az elmúlt 8 hónap alatt mindvégig azon törtem magam, hogy bizonyítsak neki, de ő képtelen volt meghallani és megérteni amit mondok. Az édesanyja szavai voltak az irányadók, holott nem az ő gyermekét szülte meg, hanem az enyém.

Felperes jelenleg az anyja és a családja befolyása alatt áll, és nem képes felmérni a tettei súlyát. A jelen beadványának nagyobb részét sem ő írta, csupán a lap végén az aláírásával látta el, és fel sem méri, hogy milyen kárt okoz közvetett módon a gyermekünknek!

Bolondnak tartom, igen. De tudom, hogy ez nem egy állandó állapot nála, hanem a pillanatnyi befolyásoltság része. Ő nem ilyen! Állítom, ha kiszakadhatna egy csöppet is abból a környezetből, amelyben jelenleg él, rendeződhetnének a dolgaink. Nem a Felperes mondja azt a sok disznóságot, amellyel ellenem élnek, hanem csupán meggyőzték őt arról, amelyet - butaságából kifolyólag - magáévá tett és fel is használ. Csak reménykedhetem benne, hogy egyszer majd rájön a tévedéseire és megtalálja a helyes irányt.

Felperes: Ha szeret, miért csinál belőlem hülyét?

Válaszom: Azért, hogy ezáltal felnyissam a szemét. Édesapám engem is sokszor "kioktatott" életem során, és lássuk be, ha igaza volt, akkor jogosan tette. Ez baj? Véleményem szerint az embernek magának kell belátnia, hogy hülyeséget tesz, különben sosem jön rá a hibáira és sosem emelkedik feljebb a tudás képzeletbeli szintjén. Ha a Felperes kapizsgálja ezt, akkor már jó úton halad, csak kérdés, hogy túl tud e lépni a családja által felállított falakon? A Világ nem bent van, amelyben a családja él önmagába zárva, hanem kint, ahol meglelhetné azt az utat, amely az igazsághoz vezeti.

Szeretem igen, mert - bár bizonyos téren buta - ismerem a lelkének azokat a csodálatos részeit is, amelyekkel hét évvel ezelőtt "elkápráztatott" engem. Sok mindenhez ért, amihez én nem, s ezáltal kiegészítette a hiányosságaimat. 

A szerelmem vajon tényleg "színház"? Írnám ezeket a sorokat, ha az lenne?

Felperes: Ha szembesítem ezzel az ellentmondással vagy tette ezt a barátnőm is, nem érti és újból skandálja a saját véleményét. Mindenkit ostobának nézve, aki nem ért vele egyet.

Válaszom: A Felperes ellentmondásokról beszél? Talán annak a bizonyos barátnőnek engem is meg kéne hallgatnia, és akkor értené, hogy miről is van szó. Szerintem létezik úgy szerelem, miközben a szerelmemet hülyézem. Ez is azt jelenti, hogy a realitások talaján állok, mert képes vagyok tisztán látni a szerelem rózsaszín ködén keresztül is.

Szerelem... Mint feljebb már írtam, voltak benne olyan tulajdonságok, amelyeket szerettem és becsültem. Sokszor dicsértem őt a barátaim vagy idegenek előtt, mert voltak olyan képességei, amelyek büszkeséggel töltöttek el. Tudom, ezt ő nem hiszi.

A haragom jelenleg azért áll fenn, mert képtelen elhinni nekem bármit is. Hiába van bizonyítékom a vádjai ellen, ha az anyjának és a testvéreinek hisz mindenben. Képtelen elrugaszkodni a hazugságok talajáról, és képtelen észrevenni a logikus következtetéseket. Az anyja és az öccse cselszövéseinek áldozata ő, mert még mindig nem vette észre, hogy felhasználják őt is a terveik eléréséhez.

Hogy a Felperes butaságokat tesz, az nyilvánvaló. A közvetlen környezetén kívül ezt mindenki más látja, csak ő nem. Ha valaki ezért lenézi őt, az a saját viselkedésének a rovására írható. Vannak bosszantó dolgok vele kapcsolatban, de mivel mindezt az erős és folyamatos befolyásoltság hatásának vélem, ezért nem tudom őt nem szeretni.

Vajon a Felperes barátnője is azt vallja, hogy a Bíróság épületében elloptam tőle a személyigazolványát úgy, hogy közben mindvégig velem beszélgetett? Mindvégig ott állt mellettem, és egy pillanatra sem mozdultam el mellőle. Vajon volt rá módom, hogy akár csak a közelébe is férkőzzek? A barátnője nem fog ellene beszéln, ez világos. De nagyon jól tudja, hogy a lopás vádja nem állja meg a helyét.

Nem szerethetek egy olyan nőt, akit - mondjuk - történetesen "hülyének" tartok? Lehetnek hibái, amelyekkel nem tudok azonosulni, viszont lehet rengeteg jó tulajdonsága is, amelyek miatt az életem adnám érte. Ezen mit nem lehet érteni? Mi ebben a felfoghatatlan és a különös? Vagy a szerelmet csak sablonra gyártják? Elgondolkodtató: a Felperes rögtön elhagyja a párját, ha a kapcsolatukban nehézségek merülnek fel? A Felperes szerelme vajon mennyire volt komoly a kapcsolatunk alatt? Ahogy látszik, semennyire. 

A filmjeiben Woody Allen is egy szerencsétlen félnótás, mégis szerethető ember. Ő nem a női eszménykép megtestesítője, mégis nők milliói rajongtak és rajonganak érte. Csupa ellentmondás, nem igaz?

Véleményem szerint Felperes olyan mértékű paranoiában szenved, amely miatt még a táskáját is magával cipeli a WC-re az órák közötti szünetben, nehogy belekukkantsak véletlenül, amíg ő nincs jelen. Hiába van jelen az egész osztály, rögeszméjévé vált, hogy kutakodom utána és ártó szándék vezérel. A legkisebb mozdulatomra is megrezdül, és figyeli minden lépésemet, ha a közelében vagyok.

Ez a normális viselkedés? Aligha. Üldözési mániája van, amit kezeltetnie kéne.

Azoknak, akik most mocskolódással vádolnak, elmondom: azért fontos mindezekről írnom, mert jelen pillanatban a gyermekem elidegenítése zajlik! Olyan okok miatt, amit a Felperes és családja kitalált, illetve alaposan félreértelmezett. 

Felperes: Az ismét elindított blogjában (www.voltegyszeregyapa.blogspot.com) azt sem tartja túlzásnak megemlíteni, hogy a Tisztelt Bírónő úgy vezette a tárgyalást, ahogyan azt az alperes akarta, mivel elolvasta előtte az alperes által benyújtott beadványt. Emberileg elfogadhatatlan a viselkedése.

Válaszom: Ismét egy ferdítés tanúi lehetünk: felperes azt sugallja, mintha befolyásoltam volna a Bírónőt a döntésében, irányítva ezzel a tárgyalás menetét. A legelső beadványomra fogja mindezt, jelezve, hogy egy intelligens és képzett bírót csak úgy egyszerűen befolyásolni lehet egy egyszerű fogalmazvánnyal. Ennél a képtelenségnél már csak a személyigazolványa ellopása a képtelenebb.

Milyen bíró lehet az, akit egy egyszerű, senkiházi jöttment csak úgy befolyásol a Bíróságnak címzett beadványával? Egy egyszerű elbeszélést írtam, amely nyugodt hangon, a szeretetre alapozva ismertette az Alperes szemléletét a történtekkel kapcsolatban. Nem volt benne rágalom, se pocskondiázás.

Felperes számára mindenki érthetetlen és ellenséges, aki velem szóba áll vagy netán még egyet is ért velem. Szerinte mindenki a "másik oldalon áll", ha történetesen azok a valakik nem értenek vele egyet. Szerinte csak egy igazság van, és azt egyedül ő képviseli, s még véletlenül sem fordulhat elő az, hogy netán tévedhet ő is valamiben. És persze gondosan ügyel rá, nehogy valaki meggyőzze őt a tévedéséről, ezért egyáltalán nem áll szóba senkivel, aki az érdekével ellentétes oldalt képvisel. 

Az történt, hogy a Bírónő elolvasta a beadványomat, amelyből kitűnt, hogy egy jóindulatú, békét akaró apukáról van szó, aki nem csak hogy nem akarja elperelni az anyukától a gyermekét, hanem még a havonkénti tartásdíj összegét is elfogadja (amely összeget a tárgyalás alatt a Felperes természetesen megemelt). A Bírónő világosan látta a beadványom által, hogy a Felperessel miért mentünk szét, s ezért kérdezte leginkább a Felperest, akitől további részleteket szeretett volna megtudni rólunk.


Felperesnek minden lehetősége megvolt rá, hogy beszámoljon a Bírónőnek a valódi problémáinkról, de nem tette. A kéménytűz helyett inkább arról beszélt, hogy azért nem tart engem jó apának, mert beleléptem egy szögbe és vérmérgezést kaptam, s mint ilyen apa, hogy tudnék vigyázni a gyermekemre, ha még magamra se tudok?

Mivel nagyon jól tudja, hogy az email-feltörések, a kéménytűz és a személyigazolvány ellopása nem állják meg a helyüket, ezért a családjával karöltve megszült egy olyan förmedvényt, amelyet beadványként terjesztettek be a Bíróság elé. Ezzel szeretnék elérni, hogy számukra kedvező ítélet szülessen: azaz, hogy az apuka semmi esetre se férkőzhessen a kislánya közelébe. Nem szánalmas mindez?

Vajon alkalmas rá a beadványom, hogy irányítsák a Bírónő ítélkezőképességét? Kétlem. 

Hogy is írja Felperes: "nem áll szándékomban a Bíróságot befolyásolni. Nem élek az alperes által használt eszközrendszerrel". Nem, persze. Még véletlenül sem akar senkit sem befolyásolni. Mégis kit néz teljesen hülyének? A Bírónőt?

Mellesleg: a Felperes által használt "eszközrendszer" mennyivel szebb, mint az enyém? Mintaként szolgálhat vajon egy gyerekelhelyezési per során?

E beadványba a Felperes (és családja) belevett mindent, amit a fiókban vagy a szekrény alatt talált, csak azért, hogy az apuka jogait korlátozni tudja. Minden, a Bíróságot érintő befolyásolás nélkül...


Tovább a 2. részre



Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése