Háború a Bíróságon, 2. rész

Az 1. rész folytatása

Felperes: A családjából hozza magával a kisebbségi komplexust és azt, hogy a figyelem középpontjában kell állnia folyamatosan mindig, mindenhol úgy is, hogy ezzel megaláz másokat. Ezt a viselkedést nem csak velem alkalmazza.

Válaszom: A családomról vajon mit tudhat? Ismeri az Édesapámat, annak a feleségét és a testvéreimet. De semmi több. Összesen talán kétszer járt apáméknál, és azok közül is az egyik egy karácsonyi összejövetel volt. Bármit, amit a családomról tud, azt tőlem tudja. 

Mit ért azalatt, hogy folyamatosan megalázok másokat azzal, hogy a figyelem középpontjába szeretnék kerülni? Felhívom magamra a figyelmet és azzal beégetek mindenki mást? Vagy mire gondol? Mert én nem tudom...

Magam amúgy sosem szerettem, ha a figyelem középpontjába kerülök, mert zavarba jövök, ha sokan figyelnek rám. Épp ezért nem igaz az az állítás, miszerint a figyelem középpontjában kell állnom. Az igaz, hogy van egy másfajta nézőpontom bizonyos dolgokról (és ez zavarhatja a társaságban azokat, akik nem osztják velem ugyanezt), de túlzás lenne azt állítani, hogy a figyelemfelkeltő véleménykülönbségem miatt megalázok másokat. 

Ellentmondást szül az egészben az, hogy kisebbségi komplexusom van: ugyanis aki kisebbségi komplexusban szenved, az nem szeretné magára terelni a figyelmet, ezáltal a figyelem középpontjába sem akar belekerülni. Nem vagyok pszichológus, így az elmélkedésem csupán csak a logikus következtetésen alapul.

Tehát egyáltalán nem szenvedek semmilyen komplexusban sem. Magamról tudom azt, hogy jó képességeim vannak bizonyos dolgokban, de nem volt emiatt feltűnési viszketegségem. Vagy baj az, ha valaki ismeri a saját erősségeit? Netán úgy kéne élnem, mint aki reggel felkel, bemegy a munkába, majd este hazajön és lefekszik?

Az emberek - ha értenek valamihez - általában azzal foglalkoznak, amiben tehetségesnek érzik magukat. Ennek eredménye lehet az, hogy ezáltal a figyelem középpontjába kerül, de erős túlzás velem kapcsolatban azt állítani, hogy benne akarok állni (amivel ráadásul meg is alázok nem tudom kiket). Ahhoz pedig már nem is tudok mit hozzáfűzni, hogy valakinél is alkalmaztam volna e valami nem tudom mit.

Azt azért jó, ha megértjük: ha valaki hülye és azt megalázónak érzi, akkor ne másban keresse a hibát, hanem saját magában.

Felperes: Az édesanyja nevelőszülő volt. 10-12 gyerek lakott náluk folyamatosan, Máté így nőtt fel. Saját elmondása szerint, egy idő után romlott a tanulmányi eredménye, mivel az édesanyjának nem jutott elég ideje vele foglalkozni. Egyre kevesebb figyelmert, megértést, szeretet, időt kapott az anyjától. Ezzel szemben több testi rovást.

Válaszom: Tipikus filmes sztori az elhanyagolt gyermekről, aki később egy akármilyen ember lett. Talán gyilkos? Netán világsztár? Vagy csak egy apa, aki a boldogtalan gyerekkori emlékekkel a lelkében, küzd a gyerekéért, mert nem akarja elhagyni? 

Meg kéne keresni ezzel a megható történettel egy forgatókönyvírót, aki Oscar-díjas filmet készít belőle a tiniknek, hogy azok vég nélkül hullajthassák a könnyeiket a Főhős iránt. Már látom is magam előtt a főcímet: Az ember, akit nem értettek meg.

De a viccet félretéve: mi köze a gyerekkoromnak a jelenleg zajló gyerekelhelyezési peremhez? Mire akar kilyukadni mindezzel a Felperes? Csak nem azt akarja sugallni a Bíróság felé, hogy Varga Máté egy sérült lelkű ember, akitől el kell venni mindenféle kapcsolattartási jogot? 

Kedves Felperes! Ezt nem úgy hívják, hogy "manipulálás"?

Tudvalévő, hogy a Felperes használta ellenem ezt a szót, mondván, hogy a fiammal manipulálom őt, annak érdekében, hogy így kerüljek közelebb a kislányomhoz. Pedig csupán a fiam szerette volna megismerni a húgát. Ilyen egyszerű az egész.

De folytassuk életem történetét:

Felperes: Nevelőapjával kifejezetten ellenséges volt a viszonyuk, az édesapját látta időnként, de a mai napig nincs köztük szeretetteljes kötelék.

Válaszom: Honnan veszi ezt a badarságot, hogy milyen kötelék van köztem és Édesapám között? Néha vannak ugyan nézeteltéréseink, de azt messzemenő tévedés lenne gondolni, hogy nincs közöttünk szeretetteljes kapcsolat. Különben meg honnan tudja Felperes, hogy kinek milyen a szeretet megnyilvánulása, ha még azokból az egyszerű jelekből sem tud olvasni amit én tettem elé az utóbbi 8 hónap alatt?

Felperes: Néhány évig az utcán élt, mivel az édesanyja kidobta otthonról egy vita után, melyben a nevelőapját bántalmazta.

Válaszom: Miután a nevelőapám bántalmazott engem, csakhogy pontosítsunk! Önvédelemből tettem azt, amit tettem. Sajnálom, ha ezzel megsérül. Na és? Nem édesanyám dobott ki otthonról, hanem önként mentem el, miután megbeszéltük, hogy kerülendő a további bajt, költözzek el máshová. Persze-persze, előbb kiutasított engem otthonról, de miután megtudta mi volt a kiváltó ok, máris más lett a felállás: az incidens után két héttel hazamehettem, majd miután nevelőapám emiatt nem tért haza, Édesanyámmal úgy döntöttünk jobb, ha én költözöm el otthonról végleg. Egyébként néhány évre rá bevallotta, hogy nem kellett volna hagynia, hogy mindez bekövetkezzék. Ez a történet lényege röviden és tömören.

Tehát, a Felperesnek nem kéne manipulálnia a Bíróságot azzal, hogy úgy tűnjön az egész, mintha én lettem volna az agresszor. Csúsztat, mintha én lettem volna olyan megátalkodott, aki megveri a nevelőapját, mire válaszképp kidobtak engem otthonról. 

Felperes: Kitaszított lett, még inkább nélkülözött mindenfajta szeretetet, nem segített neki senki. A nagymamája udvarán lakott egy rövidebb ideig sátorban, télen.

Válaszom: Azért ez elég szomorú, nem? Mit akar ezzel sugallni a Bíróság felé? A nagyim egyébként ugyanott lakott, ahonnan eljöttem: anyám házának udvarának végében, egy apró kis házikóban. Azután költöztem vissza, miután Édesanyám elhunyt, a nevelőapám pedig újranősült, majd kiadta a házat bérbe egy egyesületnek. A nagymamám alig 20 m2-en élt, s mivel nem fértem el mellette, inkább sátrat vertem a kertben, ahol nagyjából egy évig éltem, nyáron és télen is. Nem volt jó időszak egyáltalán, de a nagyim felajánlása ellenére is kitartottam a sátorban, mert nem akartam őt bizonytalan hosszúságú időre zavarni a megszokott életében. 

Volt egy szivacsom, egy lepedőm, egy pokrócom és néhány pulóverem. Meg egy kutyám, akit behúztam magam mellé a pokróc alá, hogy ne fagyjak meg a -10 fokos hidegben. Kihasználtam azt a szerencsétlent. Még menhelyről hoztam, mert általa találtam munkát, majd végül évekig velem volt, míg ki nem múlt.

Én akarok a figyelem középpontjában állni?

Ezen időszak olyan leckét adott az életemben, amelyet nem kívánok senkinek. Olyan tanúságot vontam le mindebből, amely által sokkal gazdagabb lelki világra tehettem szert, mint amiről bárkinek is fogalma lehet! A tapasztalat és az értékítélet fejlődésével olyan kincsre tettem szert, amelyre sok embernek egy élet is kevés, hogy megszerezze. A nélkülözések és szenvedések megtanítottak engem arra, hogy a legapróbb dolgoknak is lehet örülni: például annak, hogy nem egy 100-200 m2-es ház és egy jó kocsi a boldog élet titka, hanem a meleg otthon (legyen az egy kicsiny faház) és egy szerető család, amely kitölti az életünket.

A Felperessel való együttélésem során ezeket ő nem értette meg, s így nem is várható el tőle, hogy az élet ezen vonatkozású ismereteit átadja majd a kislányomnak. Tehát ezzel is bizonyítható a felvetésem, miszerint a gyermekem életében nélkülözhetetlen vagyok, mint apa, hiszen a tapasztalataimhoz kapcsolódó megszerzett tudást csak én adhatom át neki.

És ezért vallom azt is, hogy bármennyire is különbözünk egymástól a Felperessel felfogásban és életvitelben, ha csupán e különbözőségek során taníthatunk meg a gyermekünknek azon dolgokat, amelyek az élet színes és szürke oldalaival kapcsolatosak. Röviden: anyára és apára ugyanúgy szüksége van a gyermeknek, mert csak általuk lesz teljes.

Felperes: A testvéreire sem számíthatott, soha nem volt valódi kötődés közöttük. Most már beszél velük, de a mai napig ő a család fekete báránya.

Válaszom: Van ilyen. De mégis mit szeretne ebből kihozni a Felperes? Alkalmatlan vagyok a gyereknevelésre? Mert még a családom is utál engem és elkerül engem? Pszichopata vagyok? Traumás, komplexusos személyiség? Nem lehetséges az, hogy azért nem olyan rózsás a testvéreimmel a viszony, mert ők nem látják azon értékeket, amelyek én?

Csak közlöm: mindhárom testvérem diplomás ember, akik több százezer forintot keresnek havonta és meglehetősen jó anyagi körülmények között élnek. Nekem sajnos nem adatott meg a továbbtanulás lehetősége, mert a tanulásra alkalmas éveim javát hajléktalanként éltem! A gimnáziumot ennek ellenére háromszor kezdtem el, de minduntalan abba kellett hagynom a körülményeim miatt, s csak negyedszerre, felnőtt fejjel érettségizhettem le, amikor már késő volt bárminemű felsőfokú iskolát elkezdenem.

Vajon emiatt alkalmatlan vagyok az apaszerepre? Kétlem.

Felperes a mondandójával azt szeretné elérni, hogy a Bíróság azon megállapítást tegye velem kapcsolatban, hogy olyannyira lehetetlen velem együtt élni, hogy még a családom is "kivet" magából. Holott ez a megállapítás nem állja meg a helyét, mert a testvéreimmel heti szinten tartom a kapcsolatot, csupán messze élünk egymástól és más körben mozgunk. Ők a felsőbb társadalmi réteget képviselik, míg én a lassan eltűnő középosztályt.

Vajon alkalmatlan vagyok a kislányommal való kapcsolattartásra?

Felperes: Ilyen életút, neveltetés után a kötődést nem tudja átélni csak részlegesen, szeretetet a maga módján ad, a világot az ellenségeként kezeli, melyben a mártír szereppel tudja önmagát megvédeni és kibújni a felelősségvállalás alól.

Válaszom: Ennyi ál-pszichológiai okoskodást már régen olvastam. Felperes vajon miből következtet ilyenekre, ha még Budapest utcáin sem ismeri ki magát? Egy érettségizett, pénztárosként dolgozó lány vajon hogyan tehet szert ilyen megállapításokra? Netán csak nem az anyjától veszi mindezt, aki folyamatosan sulykolja belé a különféle ál-elméleteit?

A nélkülözéseim során rengeteg sérülést szenvedtem el, való igaz. Épp ezért alakult ki bennem az az immunitás a társadalom felé, amellyel fel tudom ismerni a rám leselkedő veszélyeket. Mondhatjuk úgy, hogy a közel tíz éves sodródásom alatt ellenállóbbá váltam az élet árnyaltabb oldalával szemben: a hánykolódásaim alatt se lettem alkoholista, se drogos. Nem vagyok bűnöző, sem ártó szándékú ember. Olyan valaki vagyok, aki mindenki felé nyitni képes (társadalmi besorolásától függetlenül) és mindenkivel egyenesen beszél. 

És lám, ezt a nyitottságomat használja fel ellenem a Felperes, aki épp a tőlem kapott információk birtokában próbálja meg ellenem hangolni a Bíróságot, mondván, hogy beszámíthatatlan, a gyermekem nevelésére alkalmatlan, zavarodott  személyiség vagyok. 

A köznyelv ezt nevezi a legaljasabb árulásnak, amelyet ember elkövethet valakivel szemben: Felperes a saját hasznát remélve hátba támad engem azzal, hogy a legbensőbb családi titkaimat teszi közszemlére. Ráadásul úgy, hogy abból egy torz személyiségképet próbál meg felállítani rólam.

Most én is írjam le azt, hogy azért viselkedik így a Felperes, mert a családjában ilyen meg olyan dolgok történtek? Ismerem én is a gyerekkori lakhatási körülményeit és azt is, hogy az anyja kivel mit csinált, miket művelt az erkölcsösség köntösébe bújva, de nem teszem, mert semmi közöm hozzá, s mert a célom nem a gyermekem anyjának a lejáratása, hanem csupán az, hogy tartsák tiszteletben a kapcsolattartási jogomat. 

Nem tudom átélni a kötődést, mi? Ezt nem is értem. Nem kötődöm senkihez, vagy ha kötődöm is, azt nem tudom átélni? Értelmetlen az egész, zagyvaság.

Hogy kihez kötődöm igazán? A kislányomhoz... 
Nem tudom átélni? Ezt hagyjuk... 
Annyira egyértelmű minden, amit teszek, hogy csak az nem látja a kötődést és az érzelmeket, aki szándékosan nem vesz róluk tudomást.

Ha volt olyan ember az elmúlt években, akit valamiért kevésbé szerettem, akkor az azt jelenti, hogy kevésbé érdemelte azt meg. Szerintem világos, hogy mire gondolok.

Ellenben semmilyen mártír szerepem nincs. Vagyok aki vagyok, teszem a dolgaim, és blogot írok arról, miképp akarnak engem elszakítani a kislányomtól. Ez mártíromság? Kinek a szemében? Semmilyen más dolog ellen nem kell magamat megvédeni, csak a Felperes és annak családja rágalmaitól!

Felperes az, aki folyamatosan sérteget, megvádol engem, agresszív velem, közben pedig a jogtiprásai mellett eljátssza a hattyú halálát.

Felperes beszél nekem a felelősségvállalásról, de közben elfelejti, hogy a gyermekünk felnevelése és gondozása az én felelősségem is lenne, amelyben egyelőre nem enged részt vennem. Hogyan legyek így felelősségteljes szülő? Vagy netán más felelősségvállalásra gondolt? Melyikre?

Felperes: Valamint megtanulta a kiskapukat, mindenben a kibúvókat megtalálni, mert a lustaságát is ezzel ellensúlyozza. Nem az egyenes utat választja, hanem a ravaszságot, fondorlatosságot műveli magas szinten.

Válaszom: Lustaság. Én... 
Ki szerint? Látta valaki a Felperesen kívül, hogy netán lustálkodom?

Aki a házépítésem blogját olvassa, annak nem a lustaság tűnhet ki belőle leginkább:http://voltegyszeregyhaz.blogspot.hu

Nem az egyenes utat választom? Éppen én voltam az, aki az elmúlt 8 hónapon át folyton kerestem a kapcsolatot a Felperes családjával, hogy megbeszélhessük a nézeteltéréseinket, de ők minduntalan kibújtak a lehetőség elől, megfutamodtak, s csupán annyira tellett tőlük, hogy  az ágy alól pufogjanak rám. Nem mertek velem vitatkozni, mert nem volt egyetlen értelmes érvük velem szemben.

Nem voltam egyenes? Ki az, aki egyszer is meghallgatott a Felperes családjából? Elmondom: az Édesapja, akit emiatt kiközösítettek. Csak azért, mert meghallgatott engem. Ismertettem neki a hibáimat és megbocsátást kértem azért, ahogy a lányával az együttélésünk alatt viselkedtem. Ő szóba állt velem és megbocsátott. Ugyanígy tett a Felperes édesanyjának élettársa is, akitől személyesen kértem bocsánatot a történtek miatt. Én vagyok ravasz? Nekem ezzel nem volt más szándékom, csupán az, minthogy kifejezzem a megbánásomat.

Felperes jelenleg emiatt neheztel az Édesapjára, mert ő halandó volt engem beengedni az otthonába és meghallgatni az én felvetéseimet is. Felperes megharagudott rá, majd kitagadták annak feleségét is a családi "belső körből". Bezzeg a pénzt elfogadja tőle a tanulmányaira, de hogy meghallgassa az Édesapját és - ne adj Isten - adjon a véleményére is, arra már nem képes.

Ravasz vagyok és fondorlatos. Miben is? Nem vagyok egy elveszett ember, az tény. Megviselt az élet, amiből merítettem jócskán és tanultam belőle. Ravasz lennék emiatt? Fondorlatos? Mire célozhat a Felperes, amikor ezekkel a jelzőkkel illet engem? Azt szeretné sugallni a Bíróságnak, hogy rosszindulatú vagyok és ártó szándék vezérel? Vagy azt, hogy rossz apa lennék?

Miért nem szembesít engem példákkal is az állítása alátámasztására? Most mondjam azt én is, hogy Felperes a ravasz?

Felperes: Megtanult minimum feltételek mellett élni, ezért sem érez magában indíttatást egy magasabb fizetésre való törekvésben. Ezt csak szóban hangoztatja, valójában eddig nem tett érte érdemi lépést.

Válaszom: Lássuk csak:

1: Az életem során rengeteget nélkülöztem, való igaz. Hajléktalanként éltem két és fél évig. De ennek során tanultam meg, hogy mi az igazi érték az életben (nem a nagy ház és a szép kocsi, nem). Éppen ezért olyan dolgokra költöttem a pénzem, amely az élethez feltétlenül szükségesek, s inkább azokra fordítottam több figyelmet, amik és akik igazán sokat jelentettek a számomra. És lám, megszületett a kislányom, akiért élni-halni szeretnék, de nem lehet, mert nem engedik.

Amikor sátorban éltem, még egy lakókocsinak is örültem volna, nemhogy egy kisebb faháznak. Jelenleg egy 100 m2-es házban lakom és van egy autóm. Kellhet ennél több? Persze, jó lenne egy jobb és újabb autó, beismerem, de nem azért akarok többet dolgozni, hogy ezek a hasznos, de értéktelen cuccok foglalják le az életem.

Azért szeretnék dolgozni, hogy a kislányommal lehessek, s fel tudjam nevelni őt becsületben, egészségben és biztonságban! Amit jelenleg a Felperes akadályoz.

Felperes épp ezért több pénzt követel tőlem, mondván, hogy a gyereknek szüksége van az anyagi biztonságra, ugyanakkor a kapcsolattartást már nem biztosítja. Csak azért, mert nem ismeri el, hogy a lányunknak apára is szüksége van. Felperes szerint elég lesz ő is a kislányunknak, ráadásul ott van neki a nagymamája és a nagypapája is, akik kitöltik az életét, viszont elfelejti, hogy e gyermeknek az apai részről is vannak nagyszülei, akiket szintúgy korlátoz a kapcsolattartásban.

Több pénzt követel tőlem, mert arra alapozza életét. Az viszont eszébe sem jut, hogy van, ami a pénznél is fontosabb: a szeretet. Hogyan kaphat meg minden szeretetet az a kisgyermek, akit elzárnak az édesapjától? majd pótolja az édesapát a nagymami? Vagy pótolja őt a Felperes öccse? Milyen erkölcsi értékítélet kell ahhoz, hogy valaki ennek az elképzelésnek hitelt adjon?

Igen, a pénz nagyon fontos az életben, hiszen - mivel nem vagyunk önellátóak és betagozódtunk a civilizációs társadalom körforgásába - annak megkeresésétől függ minden, ami a biztonságos élethez szükséges. De lehet e boldog az ember a pénzzel, ha nincs más semmije? Boldog lehet e a gyermekem a követelt gyerektartás összegétől, miközben nem találkozhat az édesapjával és nem ismerheti meg azt?

Mit fog a Felperes válaszolni neki akkor, ha a kislányom megkérdezi tőle: 
- Hol van az apukám?

2: Nem tettem érdemi lépéseket azért, hogy több pénzt kereshessek? Felperes ebben is téved. A BudapestCity.org című történelmi-turisztikai portált magam építettem, amelyből hellyel-közzel bevételem is származott. Volt egy idő, amikor nem is kevés! Miután a Felperes odaköltözött hozzám, a honlapom fejlesztéseit egy időre szüneteltetnem kellett, hogy a házat ahol éltünk, mielőbb otthonossá varázsoljam. A  honlapommal aztán sajnos nem foglalkoztam eleget a későbbiekben sem, mert minden időm a házra és a biztonságunkra fordítottam, emiatt a látogatottsága is lecsökkent, majd elmaradtak az újabb üzletkötések is.

Felperesnek felajánlottam, hogy vegyen részt a honlapom fejlesztéseiben, de ő ettől elzárkózott, mondván, hogy abból nem lehet megélni. Mivel nem ért hozzá, ezért nem tudhatja; tipikus buta megnyilatkozás volt ez a részéről. Ő azt szerette volna elérni, ha inkább elmegyek másodállásba vagy kimegyek külföldre dolgozni azért, hogy biztonságban tudja magát és a kislányunkat, csöppet sem törődve azzal, hogy ebben az esetben viszont én nem lehetnék velük eleget. Ellenben magam arra próbáltam őt rávenni, hogy telefonon tartsa a kapcsolatot az általam megadott cégekkel és emberekkel, akik fontos befektetők lehettek volna a honlapommal kapcsolatban. A Felperes elzárkózott ezek elől, mert nem látta, hogy milyen lehetőségek rejlenek benne.

Emellett elhatároztam, hogy kiváltom a kistermelői engedélyt is, majd lekvár főzésre adom a fejem. Hatalmas a kereslet a házi lekvárokra, viszont a forgalomban lévők túlontúl drágák, így ha egy picivel is olcsóbban adnánk, jelentős bevételre tehetnénk szert.

Felperes szerint ez hülyeség, mert ő inkább a biztosra menne, minthogy "kockáztasson" bármiért is. Én azokat a megoldásokat kerestem, amellyel a család együtt lehet minden nap, míg neki az lett volna a legcélszerűbb, ha robotként járok be dolgozni valahová az ismert magyarországi bérekért. Érettségivel nem nagyon lehet ugrálni, ezért folyton azon törtem a fejem, hogy mely lehetőségekkel lehet kilépni az átlagéletből úgy, hogy kevés befektetéssel, otthonról is végezhető munkával keressünk jobban, mint ahogy eddig kerestünk.

A Felperesnek egyszerűbb vádaskodnia azzal, hogy nem tettem meg az érdemi lépéseket a jobb élet reményében, de csak azért mond ilyeneket, mert amúgy neki semmilyen kreatív ötlete nem volt az előrelépés terén. 

Milyen karriert is tervezett magának a közeljövőre nézve? Azt nyilatkozta nekem többször is, hogy jósolni fog az embereknek. Hogy jósnő lesz, mert ahhoz ért és abból rengeteg bevétele származhat. Én meg álltam ott kikerekedett szemekkel o.o

Ez vajon normális? Meg az, hogy 5-10.000 forintokat költött jósnőkre, akik elvezették őt az igaz útra? Például egy ilyen jósnő mondta el neki, hogy velem nincs közös jövője... A végeredményt tudjuk: elhagyott.

Ilyen egy felelős szülő? Ilyen?

Minden álmom és elképzelésem megosztottam vele, mindent, míg ő kinevetett engem, majd - ahogy e beadványon is látni - visszaélt vele.

Megjegyzem, hogy a nyáron 80 üveg meggylekvárt főztem, amely két nap alatt készült el. Van benne ráció? Szerintem van: 100.000 forint, ha eladom.

Felperes: Én mindig többet kerestem a vele való együttélésünk alatt, mert hajlandó voltam több pénzért, többet dolgozni.

Válaszom: Én pedig hajlandó voltam olyan munkahelyen dolgozni, amely biztonságos és állandó, ahol nem rúgják ki az embert ok nélkül és nem áll fenn a leépítés veszélye. Nem kerestem vele jól, de megteremtettem vele a családomnak a megbízható hátteret. Felperes ezt valahogy nem látja, nem érti, így értékelni sem tudja. Neki egyszerűbb a pénzt kérni, mint belátni, hogy napjainkban egy biztonságos munkahely igenis sokat jelent, mert annyira bizonytalan minden a gazdaságban, hogy egy gyerek mellett felelőtlenül nem ugrálhat az ember. És ezt a felelősséget nem értette meg sosem! Én felelősen és előrelátóan gondolkodtam, míg ő nem. Nekem nem csak az anyagiakat kellett megteremtenem, de közben otthont is kellett varázsolnom abból a házból, ahová a Felperes később költözött.

Megjegyzem, ha netán fordítva vannak a dolgok, amikor egy pasi keres többet, akkor nem nyafogna amiatt, hogy ez így nincs jól, ő is szeretne többet dolgozni és többet keresni. Mellesleg, a fizetéskülönbségünk nagyjából 5-10.000 forint volt maximum, tehát nem keresett annyira többet, hogy szót érdemelne. A munka, amit pedig otthon végeztem, az a szemében mintha nem is létezett volna.

Felperes: Otthon a házimunkát egyedül csináltam, ő a kerttel foglalatoskodott és a honlapját csinálta, amire azóta sem lehet alapozni, mert érdemi jövedelem nem származik belőle.

Válaszom: Csupán az üzleti titok miatt nem árulom el, hogy mennyit kerestem a honlapommal kapcsolatban az utóbbi években. Emellett még egy tucat étterembe járhatunk azóta is ingyen ebédelni, amit valahogy elfelejtett a Felperes. De megemlíthetem a babahordozót is, amit a honlapom által szereztem meg, s amit a mai napig használnak a kislányommal. Ha felveszi, akkor remélem eszébe jut a honlapom.

Ezen kívül egy apró ellentmondásba is keveredik önmagával: fentebb valahol arról ír, hogy lusta vagyok (nem csinálok semmit), míg az előbb már arról panaszkodik, hogy a kerttel foglalatoskodok (és gondolom nem csinálok semmi érdemi munkát a ház körül, míg ő egész nap robotol és házimunkát csinál).

Aki kertészkedett már otthon - és itt most a konyhakertről van szó - az tudja, hogy nem kevés fáradtság és idő annak fenntartása és gyümölcsözővé tétele. Az utóbbi két év gyatra termését leszámítva a konyhakertem értékelhető termést hozott, tehát megérte vele foglalkozni. 2010-ben például 50 üveg lecsót termett, 2012-ben pedig 50 üveg tökfőzeléket! Egyedül 2015-ben nem csináltam rajta semmit, mert elment tőle a kedvem a családom elköltözése miatt. Nem éri meg kertészkedni? Ha a rengeteg munkát, ami ezzel jár, nem számítom bele, akkor megéri, egyébként pedig nem, hacsak nem vesszük figyelembe azt, hogy bio-gazdálkodást folytattam. Annak pedig felbecsülhetetlen értéke van!

Felperes szerint erre nem lehet alapozni, szerintem pedig lehet. Nos, ilyen nézetkülönbségek miatt nem kezdené velem újra, mondván, hogy "tűz és víz vagyunk".

Felperes: Én csaknem napi szinten 9 km-t bicikliztem télen- nyáron a kompig, hogy eljuthassak a tömegközlekedésig, hogy munkába járhassak. Ő ezzel szemben havi 10 napot mozdult ki a szigetről.

Válaszom: Gyors fejszámolás: Felperes a napi 10 órás munkaidővel és a heti 5 nap munkanappal számolva nagyjából 200 órát dolgozott egy hónapban. Nem tudom pontosan milyen beosztása volt, de kábé így alakulhatott. Én ezzel szemben havi 240 órát dolgoztam, viszont igaz, hogy míg ő minden nap utazott a munkahelyére és vissza, addig én csak havonta 10-szer. És tényleg 9 kilométert bringázott a buszmegállóig, azaz 4,5 km-t oda, majd ugyanennyit vissza. Hajnalban kelt, késő este érkezett.

Bár nagyon sajnáltam őt, amiért ilyen körülmények között kellett munkába járnia (és emiatt nagyon becsültem is), de nem értem a felvetését, mit is szeretne ebből kihozni. Azt, hogy semmirekellő, lusta ember vagyok?

Felperes egy bekezdéssel feljebb azt ecseteli, hogy egyedül csinálta a házimunkát. Na és? Én meg a ház körüli munkát. Anya bent dolgozik, apa meg kint. Ez a szereposztás. Ő szívesebben mosogatott, míg én szívesebben álltam a tűző nap alatt és huzigáltam a gyomot a paradicsom körül. A ház tisztán tartását is munkának fogja föl, holott az az egyén kényelmi szükséglete, semmi más. Persze, nehéz és időigényes, de nem kell minden nap vele foglalkozni. Nem kötelező, de igényességi foktól mérten elvégezhető. Viszont én sem azért görnyedtem a kertben, mert hobbim volt a földtúrás. Akár be is füvesíthettem volna a szóban forgó területet és akkor nem kellett volna ennyi időt rászánni a friss ételre, ami az asztalra került alkalmanként.

Felperes: A bevásárlást én intéztem még terhesen nagy pocakkal is, mert ő lusta volt leszállni a metróról hazafele és elmenni a piacra, hogy egy jobb minőségű zöldség és hús áruból élelmezzük magunkat. Neki jó volt a közeli szupermarketben megvett élelmiszer, ami árban nem olcsóbb, de még a minősége kifogásolható.

Válaszom: Igen, néha valóban előfordult, hogy nem szálltam le a metróról és nem mentem be a piacra. Hogy miért? Mert akkor már 27 órája talpon voltam és alig vártam, hogy végre hazajussak. 27 órája! A munkahelyemen van ugyan 4 óra pihenő, de nem tudok rögtön elaludni az első percben, és gyakran csak a második órában jön álom a szememre, amely alvás is csak forgolódással telik el. Tehát a 4 óra pihenés igazából fikarcnyit sem ér. Szellemileg fáradtam el és nem testileg, amit a felperes valahogy nem értett meg. És kihangsúlyozom: nem állandó jelenség volt ez, de igen, néha-néha azért előfordult, hogy nem mentem be a piacra hazafelé.

Megjegyzem: Sokszor fordult elő az az eset, amikor hazavittem a piaci árut, de a Felperes akkor is leszidott, mondván, hogy az rossz minőségű. Magam nem találtam annak, de szerinte silány volt, amit vittem. Ezek után lelkesedjek a bevásárlásért?

Kérdésem: Felperesnek miért nem volt jó, ha elmentünk együtt a hétvégéken bevásárolni a közeli hipermarketbe? Amire egyébként számtalan példa volt az együttélésünk során...

Felperes: Várandós anyaként fokozottabban kellett vigyáznom, mit eszek. Ez, azt gondolom megint csak igényesség kérdése, mint ahogyan az is, tisztán tartom-e a házamat, környezetemet. Szerinte kényszeres tisztaságmániában szenvedek. Mihez képest? Hozzá képest igen, valójában egy természetes igényem van a tisztaságra, hogy jó közérzetem legyen. Akiben belül rend van, kívül is azt teremt.

Válaszom: Elmesélek egy történetet: az egyik láthatás alkalmával a kislányom kezébe adtam egy csillogó felületű, fáról lehullott gesztenyét. A Felperes rám szólt, hogy ne adjam neki oda, mert koszos. Az a gesztenye, amely szemlátomást frissen hullott le a fáról és egy fikarcnyi porszem se volt rajta.

Aznap, a láthatás elején ki akartam venni a kislányom a babakocsiból, hogy magamhoz öleljem. Felperes rám szólt, hogy addig nem érhetek hozzá, amíg nem fertőtlenítem le a kezem - és már nyúlt is a táskájába a fertőtlenítő gélért. A viták elkerülése érdekében megtettem amit kért, de ő továbbra is megtiltotta, hogy a gyerek kezét megfogjam. Ugyanis, ha megfogom a kezét, akkor a  fertőtlenített kezemről átmegy a baci a gyerek kezére, majd ha azt ő beveszi a szájába, máris megtörténik a baj! Miközben épp a gélt kentem szét a kézfejemen, a kislányom eközben a lépcsőházuk aljában tárolt, szemmel láthatóan koszos és poros babakocsit szopogatta. A bacik ilyenkor nincsenek sehol? Ezután a Felperes bekente a kislányom kezét is a géllel, amit ő az indulásunk utáni pillanatban rögtön le is nyalogatott.

Gratulálok!

Felperes: Az elköltözésemhez ezek a kijelentések adták a legutolsó cseppet a pohárban: „Miért becsüljelek? Mert szültél nekem egy gyereket? Szülni az utolsó cigányasszony is tud. Ez a női test biológiai felépítésének következménye, nem nagy teljesítmény.”

Válaszom: Tipikus szókiforgatás, amit állít. A mondandómat kiragadta a szövegkörnyezetéből és más jelentést adott neki!

Hogy is volt mindez? A Felperes többször kijelentette nekem, hogy őt nem becsültem azért, mert szült egy gyereket. Ez így van, valóban ezt mondtam. De amiért mondtam, azt a mai napig nem érti!

Arról van szó, hogy a Felperest nem azért becsülöm, mert gyermeket szült - hiszen azt az "utolsó cigányasszony is tud" (valójában sarki kurvát mondtam) -, hanem azért, mert a születendő gyermekünket becsülettel ellátja és fel tudja nevelni, amelyre - lássuk be - nem mindenki képes (és itt nem az anyagi oldaláról közelítem meg a kérdést). Nem logikus? Amit én mondok, az teljesen más tartalommal bír, mint amit ő fest le róla.

Kihangsúlyozom: tisztelem azt a nőt, aki becsülettel kihordja a gyermeket és meg is szüli, de nem azért becsülöm, mert szülni tud / szülni képes, hanem azért, mert a megszületett gyermeket becsülettel gondozza, ápolja és felneveli!

Van, aki nem érti? Szerintem teljesen logikus.

Hogy "nem nagy teljesítmény" a dolog, azt nem mondtam, úgyhogy nem igaz amit állít! Hiszen mindig is csodáltam őt azért, mert erővel és kitartással viseltetett a terhessége alatt, valamint hogy érzéstelenítés és gátmetszés nélkül szülte meg a kislányunk. Büszke vagyok rá a mai napig, mert láttam, hogy milyen erő és odafigyelés kell egy gyermek születéséhez, ami benne megvolt mindvégig.

Kérem ezt megjegyezni!

Felperes: „Minden nő életképtelen. Olyan, mint a seggem, ami arra van, hogy szarjak vele. Ha nincs mellettük pasi, életképtelenek, meg kell nekik mondani, mit csináljanak.”

Válaszom: Az ember mond ezt-azt dühében, így ez a mondat (a "szarjak vele" kivételével) valóban elhangzott a számból. Már nem emlékszem, hogy miért. Annyi biztos, hogy nem mondok ilyet minden nap, tehát valamiért nagyon nagy hülyeségnek kellett történnie, amiért kimondtam. Ok és okozat. Valószínűleg olyan esemény miatt szaladt ki a számon ez a csúnya mondat, ami minden észt nélkülöz. Ahogy ezt a beadványt elnézem, nem nehéz elképzelni mivel állhattam szemben, amikor kiszaladt a számon ez a sértés.

Viszont megbántam, mert egy érthetetlen butaságra nem így kellett volna reagálnom. Bocsánatot kérek!

Felperes: Folyamatosan racionális érvekkel okol meg mindent, érzelmeket csak a manipulálás miatt mutat.

Válaszom: Racionálisan magyarázok meg mindent, igen. Mint ahogy teszem azt most is. Az élet nem működik feltételezésekkel, mert mindenre van pontos magyarázat. Minden dolog szabályok és törvények szerint működik. Minden. Ha Felperes az eléje tett bizonyítékok által sem ért meg bizonyos dolgokat, az nem az én szegénységi bizonyítványom. És az sem, hogy a mai napig azt gondolja én nem szeretem őt. Szerinte manipulálom, amikor kigurulnak a szemeimből a könnyek. Erre nincs mit mondanom.

Megjegyzem: anyósom kedvenc szava a "manipulál", tehát világosan látszik a Felperes kinek a szava járása és gondolata szerint él. A 7 éves együttlétünk alatt egyszer sem hangzott el a szájából ez a szó, csupán csak az utóbbi 4 hónapban, miután augusztus végén a szülei hazajöttek a nyaralásból és megbeszélhették végre, hogy milyen "szar" alak vagyok.

Tovább a 3. részhez