Egy szép nap

Január 17-én Pilisvörösváron jártam, hogy az építészemnek megmutassam a telket, amelyre a házat kell majd megterveznie. Mikor megérkeztünk, rögtön írtam egy SMS-t az exemnek, ha úgy tartja kedve és ideje is van rá, akkor lehozhatná egy kicsit a gyereket, hogy sétálhassunk a környéken.


Hideg volt a reggel, de a felhőtlen napsütés miatt hamar melegebbre fordult az időjárás. Szinte úsztunk a napfényben, amikor dél körül találkoztunk a Gondola Étterem előtt, ezért minden feltétel adott volt arra, hogy kellemesen elteljen az az idő, amit az exem hajlandó volt rám áldozni. 

Az első öt percben ugyan volt némi vitánk a kapcsolattartás körül (az elvitel jogával nem értett egyet), de hamar befejeztük a veszekedést, mert egyikőnknek sem volt kedve egy ilyen szép napot elrontani.

A kislányoméktól alig 1100 méterre van a telkem, ahová az új otthonunk fog felépülni a nyáron, így mintegy 15-20 perc kényelmes sétálás után meg is érkeztünk oda. Miután beléptünk a kapun, kivettem a kislányom a babakocsiból, majd körbevezettem őket a birtokon.

A telek, amelyre az új otthonunkat építem
(január eleji kép)

A telek úszott a déli napfényben, így fokozatosan engedett fel a talaj menti fagy. A levegő is kristálytiszta volt, ezért a gyerekkel is felszabadultabban sertepertélhettünk a fák között.

A kép alapján nem látni ugyan, de a telek rengeteg fának ad otthon: van 3 közepes méretű diófa, egy ugyancsak méretes fűzfa, 2 almafa, 2 őszibarack és vagy 10 sárgabarack fa is, mindemellett számtalan szőlőtőke és bokros gyümölcs, köztük egy pici fügebokor.

Ezeket mind-mind megmutogattam a kislányomnak, bár elismerem, hogy ebből még vajmi keveset érthetett a koránál fogva. Viszont minden érdekelte, amire csak rámutattam: először meglestük a kutat, hogy milyen magasan áll benne a víz, és hogy a vödör mire való benne (de mivel be volt fagyva a kút, ezért nem tudtam szemléltetni), majd kiborítottam neki egy tál jeget, amit azon nyomban darabokra is tapostunk. Ezzel azt szemléltettem neki, hogy ekképp néz ki a víz, ha megfagy, valamint milyen könnyen törik, ha rátaposnak. A taposásból ő is kivette a részét, tehát úgy véltem, már érti az alapvető szavakat és azok jelentéseit. Mivel közel fél évet korlátoztak engem az utóbbi időben a kapcsolattartásban, ezért sajnos még nem ismerem a gyermekem szellemi képességeit, viszont egy-egy ilyen találkozás könnyed felüdülés lehet majd neki azon lakás után, ahol a napjait jelenleg tölti.

Mert lássuk be: az ex 50 m2-es otthona kevésbé alkalmas arra, hogy a gyermek természet iránti érdeklődését kibontakoztathassuk, ezért igenis hasznos lesz a számára, ha a kapcsolattartások alatt ellátogat majd hozzám néhány órára (vagy akár egy hétvégére).

Tény, hogy egy felcseperedő gyermeknek egyre nagyobb a mozgásigénye, amit a négy fal között, 50 m2-en képtelenség biztosítani. Ha majd elhozhatom hozzám, nálam kedvére szaladgálhat és segíthet a kert körüli munkákban - természetesen ez utóbbit csak azért (és olyan szinten), hogy megismertethessem vele a házat körülölelő kert titkait. Például megtanulhatná, hogy milyen jó dolog összegyűjteni a faleveleket, mert abból a komposztálás útján porhanyós, fekete földet nyerünk, de láthatná a saját szemével azt a folyamatot is, hogy a porhanyós földből hogyan lesz életet adó energia a növények számára, amelynek végeredménye az a gyümölcs, amit később megeszünk. Beszélhetnék neki a földigilisztáról és szerepéről, vagy a falevelek és a napfény kapcsolatáról is, de a későbbiekben szemléltethetném neki a komposztkazánból eredő előnyöket a fatüzelésű kályhával szemben. Ezáltal megtanulhatná tisztelni a természetet, s magamból kiindulva már most biztos vagyok benne, hogy ezzel nem egy bogarat eltaposó gyerek válik majd belőle a későbbiekben. Egy 840 m2-es telek már alkalmas arra, hogy azon találjon magának elfoglaltságot és tanulnivalót a gyermek. 

Ahogy körbevezettem őt a telken, megmutattam neki, hogy hová kerül majd az újonnan felépítendő házunk, majd elmondtam, hogy lesz egy medence, egy hinta és egy homokozó is a kertben. Még magam is nehezen tudom elképzelni, de hónapokon belül merőben más kép tárul majd a betérő vendég elé, mint most. 

A gyerekkel való kommunikációm során minduntalan arra fektettem a hangsúlyt, hogy kifejezzem: minden ami a telken épül majd, az közös tulajdon lesz, a mi közös otthonunk, a közös kertünk, a közös homokozónk, a közös életünk, utalva rá, hogy még azt is el tudnám fogadni, ha idővel, mindketten odaköltöznének hozzám. És igen, ebben benne volt az is, hogy amíg nincs új párkapcsolatom, addig újrakezdeném a gyermekem anyjával, hiszen ők ketten jelentik számomra a családot és a jövőt.

Még nehezen megy a járás, főleg ebben a nagy-nagy ruhában...

Miután a kertet megtekintettük, rátértünk a birtok közepén lévő faházra. E faháznak ugyan nincs különösebb értéke, de egy ideig szerszámtárolónak majd megteszi az építkezés alatt. Fellépdeltünk óvatosan a teraszra és bekukkantottunk a ház ablakán. Felícia még kissé nehézkesen járkált, talán mert nagy volt a fű a lábméretéhez képest, és az egyenetlenségekben folyton megakadt a talpa, nem tudom, de az is lehet, hogy olyan vastag volt rajta a ruha, hogy az már-már úgy hatott rá, mintha a Holdra szállást gyakorolná. 

Kis gombóckámmal mindent megnéztünk a teraszon: egy szakadt íróasztalt, rajta a színes matricákkal, majd benéztünk a fiókjaiba is, hogy meglessük miket találunk benne. Sajnos kincsekre nem leltünk, de megtaláltuk az előző tulajdonos kerti gumikesztyűit. Ezután felálltunk a másik asztalra a terasz túlvégén, majd körbenéztünk a kertben. A Nap pont a szemünkbe sütött, ezért kissé hunyorítva szemléltük az elébünk terülő "tájat".

Próbáltam kitalálni, vajon a gyereknek mi járhat ilyenkor a fejében, s hogyan éli át élete első komolynak mondható tapasztalatait egy kerttel kapcsolatban, de egyelőre még nem sikerült rájönnöm. Úgy tapasztaltam, hogy élvezte a kirándulást és bejött neki a hely, mert hát egyáltalán nem hisztizett és mindig megmutatta, hogy hová akar menni.

Oda is mentünk az egyik diófához, ahol megmutattam neki a madárodút, ami egy dróton lógott le valamelyik ágról. Elmagyaráztam neki, hogy ez egy madárház, és az elején található lyukon át lehet bemenni, ahol a madár fészke található. Szerintem még nem értette az összefüggéseket, mert - bár szerintem tudja, hogy a madár micsoda, de - nem érti, hogy mi az a ház vagy miért ilyen a madár háza, mint amit mutogatok neki. Nem tudom mit élhet át ilyenkor a kicsikém, mert sajnos a tudásszintjével még nem vagyok tisztában, de elhatároztam, hogy a későbbiekben rendszeresen foglalkozni fogok vele - természetesen akkor, ha az anyja nem korlátoz engem a kapcsolattartásban.

Ha eljön az én napom, amikor a kislányommal lehetek korlátozások nélkül, akkor reggeltől estig úton leszünk valamerre. Télen és nyáron is. Úgy alakítom ki a kocsi hátsó részét, hogy bármikor aludni lehessen benne. Ha úgy adódik, egy hosszabb kirándulás alkalmával is lefeküdhetünk aludni, ha Felícia elálmosodik. És igen, télen is, hiszen a fűtés jó, a hálózsák meleg, s néhány óra szunyókálás a hosszú hazaút előtt még nem olyan eget rengető megpróbáltatás. Kis kaland, amely esetleg segít neki abban, hogy mérlegelni tudja a kényelem és a nélkülözés közötti eltéréseket. Persze gyerekként még nem azon járna a gondolata, hogy kényelmetlen valami, mert egy jó és érdekes kalandnak fogná fel az egészet. Magam is így éreztem gyerekként egy hasonló szituációban, amely egy életre szóló élményt jelentett. A kocsiban alvás természetesen nem kell, de ha már úgy alakul, akkor mindig eszébe fog jutni élete során. Legalább kipihenten érkeznénk haza a fárasztó kirándulásból, így este még megnézhetünk együtt egy mesét a kedvencek közül.

Rengeteget jár ezen az agyam. Gyakorlatilag minden nap úgy ringatom álomba magam, hogy képzeletben a kislányommal játszom a szőnyegen az új otthonunk falai között, vagy épp felmegyünk a hegyre sátorozni, ahol este szalonnát sütünk a tábortűz mellett. A jelenlegi egyedüllétben csak ez maradt nekem: a kislányomról való ábrándozás.

Mintegy másfél órát lehettem együtt a lányommal, utána az anyja bejelentette, hogy fázik, ezért indulniuk kéne már haza. Persze a gyerek nem fázott, mert csuda jól érezte magát, de menni kellett, mert az anya úgy döntött. Jó, mi?

Vajon mit csinált volna, ha azt mondom menj, de a gyerek még marad? Folyton hangoztatja, hogy bírósági végzés még nincs, úgyhogy ne vergődjek, de kíváncsi vagyok fordított helyzetben ő maga mit tenne, ha én vágnám hozzá ezeket.

Mindegy, nem akartam vitatkozni, se balhét csapni, de azért elgondolkodtató, hogy épp az ex vádaskodik folyton, hogy retteg tőlem és nem érzi magát biztonságban, holott pont ő az, aki engem baszogat mindenért, pedig joga se lenne rá. 

Mivel nekem is volt még dolgom a pilisvörösvári építési hatóságnál, ezért nem firtattam a kérdést, így összeszedtük magunkat és elindultunk vissza. 

Hazafelé kísérve őket, viccelődve megjegyeztem az asszonynak, hogy az állami támogatással most kaphatunk 10 millió forintot, valamint e mellé újabb 10-et alacsony kamatozásra, ezért arra kérem, jöjjön hozzám feleségül, s kezdjük újra az életünk. Persze ezt jelen esetben csak viccnek szántam, hiszen az elmúlt időszak fényében elmondható, hogy az újrakezdés nem menne ilyen egyszerűen, viszont mivel korábban ugyanerről már írtam neki egy levelet ezzel a tartalommal, így tudta nagyon jól, hogy a szándékaim komolyak. Vagyis a jelen pillanatban elmondott viccemet igazából tökéletesen komolynak tartottam. Inkább csak az irónia érződött a kijelentésemben, mint a vicc. Ő persze nemet mondott, de ekkor megragadtam a karját és azt mondtam neki: - Légy a feleségem és csináljunk még gyerekeket. Ő mosolygott ezen, de továbbra is rázta a fejét.

Érdekes fejleménye volt még a napnak, hogy út közben összefutottunk anyósommal, amikor betértünk a CBA-ba vásárolni.

Már messziről köszöntem neki, mert anno úgy tanított engem Édesapám, hogy így illik, legyen szó barátról vagy ellenségről. Anyós is köszönt, majd boldog újévet kívántunk egymásnak (megemlítem, hogy az ex és a húga egyáltalán nem köszönnek nekem, ha találkozunk valahol, ezért megkérdőjelezhető a nevelésük eredményessége). Azt hiszem ez intelligencia kérdése is, az intelligenciát pedig nevelés útján szerezheti meg az ember. Tehát, ha valaki hülye, az minősíti a szülőket is. Emlékszem, amikor Édesapám egyszer megjegyezte egy boltba betérve, hogy "Kisfiam, ha belépünk valahová, jó hangosan köszönni kell, mert így illik". Kérdésemre, hogy de hát ha nem köszönnek, akkor mi a teendő, azt a feleletet adta, hogy "Ne törődj vele, mert az a lényeg, hogy te köszönj, hogy ezáltal ne nézzenek bunkónak". És tényleg így van, mert csak ezzel az egy dologgal is megállapítható könnyedén, hogy az illető milyen szellemi szinten áll.

Tehát anyóssal összefutottunk, aki már épp a pénztárnál állt, amikor mi betértünk a boltba. Hát, engem nem zavart, mert nincs olyan ok, amiért szégyenkeznem kellene előtte, de meglepett, amikor pár sorral odébb megjelent mellettünk a hűtőpult előtt. Már nem fél, nem retteg tőlem? Nocsak. Még oda is jött hozzám, majd megkérdezte tőlem, hogy megvettem e már a telket. Mivel a lányának épp az imént mutattam meg, ezért nem mondhattam, hogy semmi közöd hozzá (a lánya stílusában direkt), így helyeslően bólogattam. Ezután megkérdezte, hogy a Káposztaföldeken hol, a temetővel szemben? Mondom neki, hogy nem, hanem az azelőtt elterülő szántóföld mögött. Erre rákérdezett az utca nevére, mintha nem tudná melyikről van szó, hiszen az az erről szóló blogom logójában is szerepel, amelyből már rég behatárolhatta a helyet. Mondta is a nevét, én pedig helyeseltem. Ezután visszament vásárolni.

Gondolom meglepődtek rajta, hogy hamarosan tényleg ott fogok élni a közelükben. Ugyanis korábban azt se hitték el nekem, hogy el akarom adni a házam (mert hát Horányt sosem hagynám el - szerintük), majd azt se, hogy mennyiért sikerült végül megválnom a háztól. Ők a felét mondták, aminek majdnem a duplájáért adtam el. Emlékszem, ezután kétségbe vonták azt is, hogy Pilisvörösváron nézek telkeket, mert szerintük csak az asszony után somfordálok (leskelődök), majd most ledöbbentek, hogy tényleg, a Máté igazat mondott az építkezéssel kapcsolatban, mert tényleg új házat építek. Ez van. Én megmondtam.

És igen, lám, lám... igazat mondtam. Hányszor meg hányszor hazudtoltak meg engem az elmúlt egy év során. Anyós kavarta a szart és totálisan behülyítette a lányát, amelyre a húg és az öccs is rátettek egy-egy lapáttal. A helyzet az, hogy olyannyira hiányzott a lányom, hogy képes voltam eladni a házam és odaköltözni hozzájuk, csakhogy ne legyen köztünk a távolság olyan nagy (mintegy 65 kilométer). Pont azért választottam ezt az utat, hogy a kislányomért bármikor könnyűszerrel el tudjak menni, s ne kelljen annyit autózni se időben, se pénzben. A mai nap volt rá a bizonyíték, hogy érdemes volt belevágni, hiszen tényleg negyed óra sétára lesznek tőlem, azaz bármikor részese lehetek az életének, ha a gyermek vagy az anyja úgy akarja. 

Persze egy csöppet sem hittem azt, hogy anyósom barátkozni akar, mert az orvosi rendelőben történt eset is azt mutatja, hogy az egy öngyilkossággal lenne egyenértékű a számomra (lásd: Rongy). Kétszínű és alattomos embernek tartom, tehát nem lehet megbízni benne, úgy vélem. Amiért odajött hozzám, az pusztán a kíváncsisága kielégítésére volt jó, de semmi másra. Alátámasztani látszik a "jóindulatát" az is, hogy pár perccel később ismét odajött, s megkérdezte: - Máté, te jelöltél be engem?

Nem tudtam erre mit feleljek hirtelen, mert totál máson járt az eszem. Persze aztán leesett, hogy a Facebookról van szó, mert azon szoktak "jelölgetni". Mondom neki, hogy "nem, hiszen letiltottál". Nem is értettem miért kérdezni, hiszen tudnia kell, hogy letiltott már egy éve, mikor a lánya költözése kapcsán összevitatkoztunk. Annyit felelt, hogy "jó, hagyjuk", majd eloldalgott mellőlünk. Csak kifelé esett le, hogy még októberben ért engem az a vád a részükről, hogy az exemnek csináltam egy Facebook profilt, amivel jelölgetem az ő ismerőseit. Hogy mi célból tenném, azt nem tudom, hiszen mindenki tudja, hogy az ex gyűlöli a Facebookot és sosem regisztrálna rajta. Gondolom anyósomat is jelölgette ez az ál ex, aminek alapján felmerült a gyanú, hogy én szórakozom velük. Most, hogy felvillantak az emlékek, eszembe jutott, hogy akkor direkt rákerestem a nevére, de nem találtam meg, tehát vagy nem is volt az ex nevén profil, vagy aki regisztrálta őt, az letiltott engem, hogy ne találhassak rá. Akkor én valamelyik testvérére gyanakodtam, hogy fiókot regisztrálva az exnek, rám kenjék a hülyeségüket (ezzel is ellenem hangolva a családot), de végül elvetettem az ötletet, mert nem láttam értelmét egy ilyen baromságnak. Még tőlük sem!

Szóval, anyósom nem bírta ki, hogy ne baszogasson és ne tegyen fel kérdéseket. Csak azt nem tudom, hogy korábban miért nem volt hajlandó leülni velem beszélgetni, mikor többször is felajánlottam neki a lehetőséget. Félt, hogy "falhoz szorítom" a bizonyítékaimmal? Valószínűleg erről lehet szó.

Mindegy. 

Miután hazakísértem a kislányomat, beültem a kocsiba és elindultam én is hazafelé. Otthon aztán írtam egy SMS-t anyósnak: "Szia! Ha úgy tartja kedved, beülhetünk egy kávézóba beszélgetni egyik nap. Lenne miről csacsogni". Ezt a választ kaptam: "Talán lesz. A szerda megmutatja".

Tehát a szerdai bírósági tárgyalás függvénye, hogy leül e velem beszélgetni vagy sem. Igazából különösebben nincs hozzá nagy kedvem, mert nincs már miről beszélnem vele, ráadásul egy szavára sem lehet adni a rongyos esetből kiindulva, így tök felesleges vele vagy a családja bármely tagjával kommunikálnom. Új utakra léptem, s nekem már egyáltalán nem számít, hogy hogyan vélekednek rólam. Apró pontok az életemben, és egyedül a kislányom érdekel, s a vele való jó viszony.

Ami azért felvet még pár kérdést: Mi annak a függvénye, hogy leüljön velem beszélgetni? Ha szerdán, a bírósági tárgyaláson a lánya csinál ki engem, vagy ha én csinálom ki őt? Ha rendes leszek a lányával, akkor megtisztel a jelenlétével? Phhh... Megtisztelő, tényleg. Majd még kezet is csókolok neki. Szerinte mi történik majd a teremben? Egymásnak vágjuk a legszarabb dolgokat a Világegyetemből? Vagy netán, ha meghunyászkodom és alázatos leszek, feladom minden jogomat és alávetem magam a Felperes önkényének, akkor majd megtisztel vele, hogy beül velem csacsogni a kávézóba? Azt lesheti...

Majd meglátjuk. Mindenesetre készülök a tárgyalásra. Kíváncsi leszek a Felperes mivel áll majd elő.

Akárhogy is kellemetlenkedett az ex a találkozás elején, s hiába lógott be a képbe az anyja, de elmondhatom, hogy ez egy szép nap volt. Jó idő volt, a gyerek is nyitott volt az új dolgokra, s végül is érdeklődést mutatott minden iránt, amit megmutattam neki. Végre feladatot kaptam vele kapcsolatban: elindulhattam a gyereknevelés útján.

De ami a legfontosabb, hogy találkozhattam vele 3 hónap kihagyás után... és ez a lényeg! És az, hogy amikor aznap először felemeltem őt a magasba, ő rám nézett a kis zöldes-barna szemeivel s elmondhattam neki: szeretlek kicsim...

Akkor hosszasan nézett a szemeimbe, s láttam rajta, hogy méricskél, tanulmányoz engem, hogy vajon ki lehetek. Ott többször is kifejtettem neki, hogy én vagyok "Apa", mert egy gyereknek van egy anyukája és van egy apukája, s ezek közül én vagyok az apuka. Még nem értette ezeket, de ha ilyen kedvezően alakulnak a dolgok, akkor hamarosan rohanva fog az ölembe szaladni, s ő fogja majd nekem mondani, hogy "szeretlek apa".

Én is szeretem őt...
...mindennél jobban.

Szeretlek Kicsim!


Megjegyzések