Két óra

Az ideiglenes végzés értelmében két órát lehetek a kislányommal minden hét péntekén, 10:00-től 12:00 óráig - felügyelet mellett. A kapcsolattartásra a pilisvörösvári Családsegítő Szolgálatnál, egy erre a célra kialakított helyiségben kerülhet sor. A végzésben 8 alkalmat jelölnek meg, de előtte még alá kell írnunk egy "szerződést", amelyben elfogadjuk az intézmény házirendjét.

Csodás...

Ennyit kaptam a kislányomból, mint édesapa, aki semmiféle bűnt nem követett el se a gyermeke, se annak édesanyja ellen. Hogy mindez büntetés e vagy sem, az majd a későbbiekben kiderül.

Mindenesetre február 11-én felkerestük az exemmel a Családsegítőt, hogy annak rendje és módja szerint megbeszéljük a feltételeket és lehetőségeket ennek vonatkozásában. Fontos kiemelnem, hogy a Bíróság az ideiglenes végzésben azért a Családsegítő helyiségét jelölte ki a kapcsolattartás helyszínéül, mert azt a Felperessel egyhangúan kértük.

Miután beültünk az iroda melletti tárgyalóba, a Családsegítő vezetője "eligazítást" tartott. Először elkérte az ideiglenes végzést, majd annak elolvasása után megkérdezte tőlünk, hogy a Bíróság milyen oknál fogva rendelte el a felügyelt kapcsolattartást. Az exem készségesen válaszolt: elmondta, hogy az apa részéről a kapcsolattartás nem mindig jött létre különböző okok miatt, s mivel így nincs szoros kötődés apa és gyermeke között, ezért azt szeretné, ha (a kapcsolattartások alatt) biztonságban volna a gyerek. 

Jó, mi? "Nem mindig jött létre"... Vajon miért nem? Véletlenül nem azért, mert anyuci nem engedett a kislányom közelébe???

Hogy tisztán lássunk: azért kér anyuka felügyelt kapcsolattartást, mert a gyermek nem kötődik az apjához. Miért is nem kötődik? Mert nem engedi apukát a gyermek közelébe. Mi történik, ha nem engedi? A gyerek idegenként fog tekinteni az apjára. És mi van akkor, ha idegenként tekint rá? Hát az, hogy megmondjuk a Bíróságnak, az csak is felügyelt kapcsolattartást engedélyezhet a gyermek számára.

Anyuka ezután elmondja, hogy minő véletlen, de a gyermeknél két hete elindult valamiféle idegenfélelem is, amely miatt szeretné, ha a felügyelt kapcsolattartás alatt a gyermek közelében lehetne. 

Érthető nem? Anyukának mindig ott kell lennie a kislánya mellett, hogy ellenőrzött körülményeket biztosítson a számára, mikor az az apjával találkozik. Az nem baj, ha a nagynénivel, a nagybácsival vagy a nagymamival van, ugyan. Az a baj, hogy a gyermek a saját édesapja mellett nincs biztonságban, mert arra idegenként tekint. És fél - gondolom.

Anyuka ezt a kijelentését - miszerint a gyermekemben "idegenfélelem" van -  úgy teszi, hogy a gyermek viselkedéséről semmiféle pszichológiai vizsgálat nem készült, ő maga pedig nem rendelkezhet azzal a tudással, hogy ezt alátámasztani tudja. Idegenfélelem. Vicces.

Most rángassuk be a másfél éves kislányomat a pszichológushoz?!

Ebből is látható, hogy anyuka bármiféle hazugságra hajlandó annak érdekében, hogy engem a gyermekemtől elszakítson. A kedves olvasó legyen szíves vonja le ebből a tanulságot, hogy miféle anya lehet az ilyen. Én inkább nem írnám le. 

A Családsegítő vezetője (innentől Hivatalvezető) ezután kifejti, hogy a felügyelt kapcsolattartás azt jelenti, a kapcsolattartás ideje alatt ő mindvégig jelen lesz abban a helyiségben, ahol apuka találkozik a gyermekével, s ha bármilyen olyan esemény történne, amely a gyermekre veszélyt jelent, azon nyomban közbeavatkozik.

Érdekes, hogy a gyermekek születése után az Állam sosem felügyeli a szülőket. Egyetlenegyszer sem állnak ott, hogy megfigyeljék a szülők viselkedését a gyermekükkel, most pedig árgus szemekkel figyelik (az apát), nehogy az kárt tegyen a gyermekében. Szánalmas színjáték az egész. 

Az Állam gondoskodása, óvó ölelése. Csak épp a cigány putrikba nem kukkant be, mert oda nem mer. Azokat baszogatja, akik példás életet élnek, mert nekik van veszítenivalójuk, s őket lehet megzsarolni mindenfélével. Ahelyett, hogy alapjáraton a váltott elhelyezést szorgalmaznák, hogy mindkét szülő megkapja a gyermekét egyenlő arányban, ugyanazon jogokkal. Ha automatikusan a váltott elhelyezés lépne életbe válás esetén, akkor a válások száma is lecsökkenne, mert a szülők ezerszer is átgondolnák, hogy a gyermekük egészséges fejlődése tekintetében különmenjenek e (holmi piszlicsáré ügyek miatt). Máskülönben pedig a Bíróságok se lennének leterhelve és nem kéne olyan banális baromságokkal foglalkoznia, mint ami az esetemben is zajlik. Egyenlőség, testvériség... nem ez a cél? 

Mindegy, folytassuk:

A Hivatalvezető mondókája után közöltem, hogy az anyuka félelme alaptalan, s jelenleg nem ellenem van eljárás az Ügyészségen, hanem ellene Hamis vád miatt. Hozzátettem, hogy majd az Ügyészségen kell a félelmét bizonyítania, mert engem megrágalmaztak mindenfélével, ami ehhez az ügyhöz hozzátartozik. Elmondtam még, hogy nem követtem el olyat, amiért ezt (az eljárást) érdemelném (...), ráadásul a gyermekem nemrég kimondta, hogy "Apa" (lásd: Apa), amely nem azt tükrözi, hogy idegen vagyok a számára, akitől félnie kell. Hozzátettem, hogy a kislányom egy okos, értelmes kisgyermek, aki mindent megért, amit mondanak neki, valamint mozgékony, mászkálós, tehát nem lehet probléma az, ha az apjával találkozik. 

Folytattam azzal, hogy máskülönben pedig azért nem jött létre a gyermekemmel a kapcsolattartás, mert az anyuka egész egyszerűen nem engedte. Ugyanis nem arról van szó, hogy én lettem volna a hanyag, hanem szó szerint nem engedtek a kislányom közelébe. Azért tartottam fontosnak ezt kiemelni, mert anyuka mondandójából bármi kiérthető lehet, itt pedig egy jogi procedúráról van szó, vagyis a szavaknak bizony súlya van. Elmondtam még azt is, hogy az anyukának többször is felajánlottam, üljünk le beszélgetni a megbékélés miatt, de ő erre egyáltalán nem volt hajlandó. 

A Hivatalvezető erre elmondta, hogy lehetőség van családterápiára vagy meditációra (amely feltárhatja az ellentét okait), ahol megállapodásra kerülhet sor a felek között... hiszen a gyermekünk életünk végéig összeköt majd minket. Anyuka bólogat, hogy ez milyen jó, igen, de közöltem, hogy többek között ma is felajánlottam neki a lehetőséget, de elzárkózik előle. Elmondtam, hogy anyuka arra nem képes, hogy a tisztánlátás és a megegyezés miatt beüljön velem az étterembe egy órára beszélgetni (amely a gyermekünk érdekét képviselné).

Ebből is látszik, hogy a kislányom érdekeit meredeken leszarja az anyja. Persze ő azt hiszi, hogy épp ezzel védi a gyermek érdekeit - de csak azért, mert hülye. Egyszerűen nem látja, hogy mit tesz. Sem bölcselet, sem erkölcsi érték nincs benne. Nem is érti az összefüggéseket, mert a képességei erre nem elegendőek. 

Anyuka elhatározta, hogy ő az egyetlen jó a gyermekem életében. Csak ő gondoskodhat jól, csak ő lehet a biztonság. A gyűlölete oly mértékben elhatalmasodott benne, hogy képtelen reálisan és józanul gondolkodni. Otthon még tüzelik is őt a testvérei és az anyja, s mivel a családjáról van szó, ezért feltétel nélkül bármit elhisz nekik. 

A bírósági beadványából már tudható, hogy milyen alapon emeli magát piedesztálra, de mivel a bizonyítékaim által azok kártyavárként hullottak össze (amit ő valahogy nem fog fel), ezért az semmi több egy halom butaságnál. Fikció, ennyi. Erre mondta a Bírónő a tárgyalás végén, hogy a Felperesnek kell bizonyítania az állítását, különben azt nem veszi figyelembe.

Tehát az ex nem hajlandó a békülésre, mert inkább a kitartó gyűlölködés mentén halad. Kíváncsi leszek mit szól majd ahhoz, amikor a kislányom tinédzser korában szemen köpi őt, fejére olvasva a hazugságait. Mert ezek után kétségem sincs afelől, hogy a gyermekem fejét mindenféle baromsággal fogják tömködni rólam. Lelke rajta, csinálja. De a kislányom akkor is megtudja majd, mi történt köztünk valójában. 

Anyuka ekkor megszólalt, hogy amiket elmondtam, az nem ide tartozik. Azt feleltem rá, hogy de igen, mert a történethez ez is hozzátartozik. Ugyanis a Hivatalvezető megkérdezte tőlünk, miért rendelt el a Bíróság felügyelet melletti kapcsolattartást, s a válaszhoz nem elég annyi, hogy mert a gyermek fél az idegenektől és anyuka ezért nem érzi őt biztonságban. Ez akkora maszlag, mint egy ház. Azért nem engedi látnom a gyermekem, mert hamisan vádolt! Gyilkossági kísérletet írt a beadványában és azt, hogy emiatt ők félnek, rettegnek tőlem. Ez volt az eltiltás oka és nem más!

A Hivatalvezető elmondta, hogy az első (bemutatkozó) ülés arról szól, hogy tisztázzuk a dolgokat, és hogy az elkövetkezendő 8 alkalom rengeteg idő ... amihez hozzátettem, hogy "csak 8 alkalom, csak két óra, tehát ennyi jutott nekem a kislányomból".

Anyuka megjegyezte, hogy korábban elmentünk a játszótérre hintázni vagy sétálni, s így láthattam a gyermekem... és ez így működött. Mondta, hogy ez a Családsegítős dolog az ő részéről kötelező, amit végre kell hajtani, de ha ezen kívül is találkozni szeretnék a gyermekemmel, azt jó előre jelezzem felé, s találkozhatunk a játszótéren, ez még belefér - de nem kötelező ránézve. 

Erre felhoztam, hogy ezen a napon már kérdeztem tőle beülünk e hárman a Gondola Étterembe, mire ő azt felelte, hogy "nem érünk rá" (holott az elmaradt eheti kapcsolattartás ideje lett volna). Anyuka leszögezte, hogy nem beszéltünk meg semmit előzőleg, neki dolga van és kész. Erre megkérdeztem tőle, hogy ezen dolgokat nem lehet odébb tenni egy órát? Mert úgy néz ki, hogy az apukát félre lehet tenni, ha neki épp dolga akad. 

Közöltem vele, hogy a holnapi napon például dolgozom, amit a héten többször is jeleztem felé, ezért a Családsegítőben tartandó első kapcsolattartás emiatt nem jöhet létre. Ezért is szerettem volna, ha a mai napon találkozunk az étteremben, ahol megvacsorázunk és beszélgetünk egy kicsit, de anyuka ebben egyáltalán nem rugalmas. Emiatt a gyerek a héten megint nem látja az apját (és még csodálkozik, ha idegenként tekint rá). Kiemeltem, hogy heti két óráról van szó mindössze. 

A Hivatalvezető elmondta, hogy az ideiglenes végzés számukra Szentírás, ezért ehhez kell tartanunk magunkat. 8 alkalomról van szó, amely péntekekre esik. Tehát, ha pénteken dolgozom, akkor nem láthatom a gyermekem azon a héten?

Elmondta még, hogy a találkozásoknak vannak fokozatai, amely által el fog jutni oda a kislányunk, hogy elmehet apukához hétvégén úgy, hogy anyuka nem lesz ott. Ez lehet, hogy egy nehéz folyamat, de ez pont erről szól. 

Megjegyeztem, hogy anyuka azt szeretné, ha 5 éves koráig a kislányomat nem vihetném el nélküle, ami abszurd. 

Hivatalvezető elmagyarázza, hogy ő ahhoz tartja magát, ami az ideiglenes végzésben le van írva, és mindkét szülőnek joga van a gyermekéhez, valamint a gyermeknek is joga van a szüleihez. 

Hozzátettem, hogy eddig bármiféle végzés nélkül korlátoztak engem a kapcsolattartásban, vélt vagy valós okokra hivatkozva. Megkérdeztem, vajon mit szólna anyuka egy fordított helyzethez, ha ő nem láthatná 5 hónapig a gyermekét? (erre sosem tudnak válaszolni) Vajon mennyire tartanák azt igazságosnak? 

Anyuka erre azt mondja, hogy ezt a Családsegítőben való találkozást fel lehet úgy is fogni, hogy örülnöm kéne, végre találkozhatok a gyermekemmel. 

Azt feleltem, hogy nagyon örülök ennek a két órának is, csak arra kérem, képzelje el magát az én helyzetembe: ha mondjuk én dolgozom és pénteken nem érek rá, akkor ha megkérem találkozzunk a Gondola Étteremben, ő azt mondja rá, hogy "dolgom van" - vajon milyen érzés lehet?

Anyuka közli, ha előre szólok és belefér az idejébe, akkor lehozza a gyereket. Megrökönyödve ismételtem a szavait: "...ha belefér".


Szóval nonszensz, hogy egy anya, aki elvileg felelős szülőként jár el, mennyire leszarja az apát. Aki történetesen azért nem tud alkalmanként elmenni a kapcsolattartásra, mert dolgozik. Azért dolgozik többek között, hogy a gyerektartást ki tudja fizetni. És ezt veszi semmibe a gyermekem anyja, mert számára nem egy apa vagyok, hanem egy két lábon járó bankszámla. 

A Hivatalvezető mondja, hogy beszéljünk meg egy másik időpontot a dolgozós péntekek helyett úgy, hogy a kapcsolattartás férjen bele anyuka idejébe is. Felteszi a kérdést, hogy "önnek mi az igénye, Apuka?". Erre azt válaszoltam, hogy a gyerekhez igazítom az időt, tehát ha ő alszik, akkor nem jó, de ha nem alszik, akkor találkozhatnánk. Ha ráérek, akkor szeretném látni a gyermekem, akár minden nap. 

- És hogy ér rá? - jött az újabb kérdés. 

Elmondtam, hogy 24-48-as beosztásban dolgozom, ami által van olyan hétvége, hogy nem is tudnám elvinni a gyermekem (egy hétvégés láthatás alkalmával), mert a munkanapjaim úgy követik egymást, hiszen vagy pénteken és hétfőn dolgozom, vagy csütörtökön és vasárnap, vagy szerdán és szombaton, stb... Megemlítettem egy példát is: ha mondjuk szombat reggeltől vasárnap délutánig lehetne nálam a gyerek, de én szombaton épp dolgozom, akkor csak vasárnap tudom őt elvinni, vagy akkor, ha mondjuk péntek délelőtt elviszem estig, majd vasárnap reggeltől szintúgy estig. (megjegyzem, hogy épp ezért költözöm Pilisvörösvárra, hiszen onnan már gyalog is a gyermekemért tudok menni és nem kell folyton órákat/kilométereket kocsikázni, amit anyagilag se tudnék fedezni)

A Hivatalvezető az anyuka felé fordulva megkérdezi, hogy ő mennyire rugalmas ebben a kérdésben? Hozzáteszi, hogy ez két félnek az "üzlete".

Anyuka azt feleli, hogy ő benne van abban, hogy többször is láthassam a gyermekem és rugalmas a kérdésben.

A Hivatalvezető felteszi a kérdést, hogy tud ahhoz igazodni, hogy az apuka így dolgozik? Hogy nem mindig szabad az a vasárnap vagy az a szombat.

Anyuka erre azt feleli, hogy jelenleg még csak ott tartunk, ez a pénteki nap lett kijelölve a kapcsolattartásra, s a hétvégi elvitelek majd egy későbbi határozat függvényében lesz megoldható. 

A Hivatalvezető erre közli, hogy előbb-utóbb eljön majd az a pillanat, amikor apuka elviheti a gyereket egész hétvégére. - Mit szeretne, időben mikor szóljon előre az apuka? (ha nem jó a péntek a munka miatt)

Anyuka azt válaszolja, hogy legalább előre két nappal. Megkérdeztem tőle, hogy azért, mert ennyire elfoglalt vagy? Anyuka erre azt mondja, hogy dolga van... Rákérdezek, hogy ha reggel kérdezem meg, hogy este ráértek e, az túl korai? Vagy előző este szóljak, hogy ráértek e holnap este? Anyuka azt felelte, hogy legalább egy nappal előtte szóljak. Itt megjegyeztem, hogy én se tudom a dolgaim hogyan alakulnak két nap múlva, hiszen most kezdek majd építkezni, amelyet szervezni kell (és sajnos jó előre meg kell rendelni az építőanyagot, hogy az az adott időpontban ott is legyen). Hozzátettem, hogy én is iskolába járok, vizsgákra kell készülnöm, stb. A péntekek most a gyerek végett fixek, szombaton iskolában vagyok... de mi van akkor, ha a munkám miatt egy adott pénteken nem érek rá? Nekem minden harmadik hétvégém szabad csak teljes egészében. Magyarán, ha mondjuk a Bíróság kimondja, hogy minden második hétvégén elvihetem a gyereket szombat reggeltől vasárnap estig, akkor csak minden harmadik hétvégén tudok élni a lehetőséggel, tehát az anyuka rugalmassága kell hozzá, hogy erre megoldást találjunk. Ezalatt azt értem, hogy ha mondjuk vasárnap dolgozom, akkor pénteken és szombaton lehetne nálam a gyerek. 

Anyuka erre azt feleli: - Igen. Ezt meg lehet majd beszélni, de nem most kell.

A Hivatalvezető elmondja, hogy bármiről lehet beszélni, mert hosszútávon ez lesz a gyerek érdeke. Ha most csak hangosan gondolkodunk, akkor is előrébb vagyunk. Ezt nem feltétlen kell most megbeszélni, mert azért vagyunk itt, hogy a péntekeket megbeszéljük, hogy az álláspontokat közelebb hozzuk.

Megemlítettem, hogy tudok előre szólni pár nappal, de az építkezés mindig felülírja a programomat. Példaként felhoztam, hogy erre a hétre alapásás volt betervezve, de a két napig tartó folyamatos esőzés úgy feláztatta a talajt, hogy a bobcat-es ember visszamondta a munkát. Emiatt egy hetet csúszik az építkezés megkezdése. Kiegészítettem a mondandómat azzal is, hogy most például itt vagyok, ráérek, s ha netán lejönnek velem az étterembe vacsorázni, akkor nem is kell otthon főznie. 

Anyuka ekkor ismét jön azzal, hogy a gyereknek pépesíteni kell az ennivalót, mire azt felelem, hogy akkor rendelünk krumplipürét. Vagy csokipudingot. Hozzáteszem, hogy ezek szerint a pépesítés miatt ezen a héten nem láthatom a gyermekemet?

Anyuka megsúgja, hogy még csak szerdánál tartunk, mire kijavítom, hogy csütörtök van, holnap pedig péntek, amikor is dolgozom, szombaton pedig iskolában vagyunk. Tehát egyedül a vasárnap maradt meg a hétből. Anyuka erre mondja, hogy holnap találkozhatsz vele 10-től délig. Erre ismét elmondom neki, hogy holnap dolgozom - vasárnap pedig nincs nyitva a Családsegítő, ahová beülhetnénk a gyermekünkkel.

Ezután anyuka közli, hogy neki egyedül a végzésben foglaltakat kell betartania, és minden más nem számít, majd a vitatkozás közepette megjegyzi, hogy eddig is működött a kapcsolattartás bármiféle szabályozás nélkül. Erre rávágtam, hogy nem működött egyáltalán, hiszen egyszer másfél hónapig zártak el a gyermekemtől, míg utána három hónapon át nem láthattam őt. 

A Hivatalvezető ismét elmondja, hogy ő családterápiát javasol, vagy egy mediátorral való beszélgetést, amely képes lehet a köztünk lévő feszültség levezetésére és a problémák megoldására, hiszen rengeteg olyan kérdés fog felmerülni az elkövetkezendő években, amely a gyermekünk jövőjével kapcsolatos (mint például a gyermek iskolái, egyéb képzései, stb.). 

Az ezután zajló beszélgetés tulajdonképpen ekörül forgott, majd megkaptuk az intézmény házirendjét, amit elolvasás után alá kellett írnunk.

Az egyik pont arról szólt, hogy nem lehet kép vagy hangfelvételt készíteni, ezért a Hivatalvezetőnek jeleztem, hogy én szeretném megörökíteni a gyermekemmel való találkozásokat. 

A Hivatalvezető közölte, hogy készíthetek, ha nem hozom a felvételeket nyilvánosságra és azt a másik fél nem tiltja. Hivatkozott az aláírandó szerződésben a 2011. évi CXII. törvényre, amelyben viszont sehol sem szerepel az a paragrafus, hogy egy apa ne fényképezhetné le a gyermekét a kapcsolattartások ideje alatt, s azt ne tölthetné fel a saját önéletrajzi blogjába. 

Elmondtam, hogy a karácsonyi ajándékait szeretném átadni a gyermekemnek, amiről szeretnék fényképet és videót is készíteni. A Hivatalvezető azt felelte, hogy ezt a másik fél hozzájárulásával tehetem meg. Erre közöltem a Hivatalvezetővel, hogy a kislányom az én gyermekem, akiről ünnepnapon, szülinapon, láthatásokon (és egyáltalán bármikor) készíthetek felvételeket az anya beleegyezése nélkül is, és teljesen mindegy, hogy a kapcsolattartás hol zajlik (itt vagy otthon), hiszen a gyermekemről bármilyen körülmény alatt készíthetek felvételeket, MERT AZ APJA VAGYOK! Ehhez nem kell az anya beleegyezése!

Anyuka felhívta rá a figyelmem, hogy ott van leírva a papíron, mely törvény írja ezt elő, de erre azt feleltem, hogy ez az én kapcsolattartásom (és tök mindegy, hogy ez jelenleg a Családsegítőnél zajlik), és az említett törvényben sehol sincs leríva az, hogy nekem az anyuka engedélyét kellene kérnem ahhoz, hogy a gyermekemről fényképet készíthessek. 

A Hivatalvezető erre azt feleli, hogy ő nem jogász és ezt a házirendet nem ő állította össze. Majd megkérdezte anyukától, hogy hozzájárul e ahhoz, hogy apuka felvételeket készítsen a gyermekéről?

Anyuka elmondja, hogy eddig is készíthetett képeket, az nem zavarja, csak ne töltsem fel a blogomba. Azt válaszoltam, hogy azért kerültek fel a képek a blogomba, mert a Törvény erre lehetőséget ad. 

A továbbiakban kitértünk még arra, hogy anyuka jelen lehet e a kapcsolattartások alatt vagy sem. Itt elmondtam, hogy az első találkozón ott lehet, amíg kibontjuk együtt a karácsonyi ajándékokat. Anyuka hozzátette, hogy ez így van, viszont azért is szeretne jelen lenni, hogy a gyerek ne féljen.

Erre felhívtam rá a figyelmét, hogy a gyerekkel olyannyira el leszünk foglalva, hogy észre sem veszi majd, hogy az anyja nincs mellette. Emellett ha ő ott van mindig, akkor a gyerek nem szokja meg azt a helyzetet, hogy nincs mellette az anyja. Így nem szokhatná meg azt, hogy az anyjától elszakadva, az apjával kell lennie. Tetszik neki vagy sem, meg kell szoknia, hogy az életnek van egy ilyen oldala is (magyarán nem lehet mindig az anyja szoknyája mellett). A gyerek érdeke az, hogy a másik szülőjét is megkapja, ne csak az egyiket. 

- Nyilván... - mondta az anyuka, majd folytattam: - A gyerek érdeke, hogy megtanulja, van neki egy apukája is. 

Anyuka hozzáteszi, nem lehet azt megcsinálni, hogy a gyerek két órán át sírjon, ezért szerinte az is megoldás lehet, hogy ő nyitott ajtón át legyen jelen az előszobában (és figyelje, hogy minden rendben zajlik e). 

Erre azt feleltem, legyen. (az első alkalommal)

Ezután aláírtuk a dokumentumot. 

A következőkben a táplálékról és a pelenkáról beszélgettünk, hogy ki mit hozzon a kapcsolattartás idejére. 

Végül nagy nehézségek árán megszületett a megállapodás arról is, hogy a péntekre eső munkanap helyett az azt megelőző napon, csütörtökön délután 4-től 6 óráig megyünk a Családsegítőbe a kapcsolattartást lebonyolítani. 

A Hivatalvezető közölte, hogy a Bíróság részére neki minden egyes találkozóról feljegyzést kell készítenie, valamint van egy papír, amit minden átvétel-átadás alkalmával ki kell tölteni és alá kell írni. Majd leszögezte, hogy ha itt születik egy megállapodás, akkor azt a Bírságon majd fel tudják használni. Ezért javasolja az előzetes megállapodást a feleknek, hiszen a Bíróság azt hagyja jóvá, és ez még mindig jobb, mint amit a Bíróság megállapodás hiányában rájuk erőszakol. 

Miután kitöltöttük az adatainkra vonatkozó lapot, a Hivatalvezető megmutatta azon helyiséget, ahol a kapcsolattartások lezajlanak majd. Nyugodtan konstatáltam, hogy a helyiség nagy és tiszta. Tehát itt leszek a lányommal hetente egyszer, két órára. 

Furcsa lesz majd, hogy egy idegen is jelen lesz a találkozások alkalmával, de úgy vélem, hogy mindez a mi érdekünket szolgálja, hogy a gyerek végre kötetlenül lehessen együtt az apjával, valamint hogy a jelentés alapján hivatalosan is kimondják, beszámítható és jó fej apuka vagyok. Talán egyszer anyuka is rájön majd, hogy felesleges volt aggódnia és a nyomi családját követnie a hülyeségben.

Lássuk be, hogy értelemszerűen jár nekem a lányom, hiszen nem követtem el semmi olyat, amely miatt eltilthatnának a gyermekemtől. Egyelőre az anyuka az akadálya mindennek, ami a normális kapcsolattartást biztosítaná.

Szerencsére lehetőségem lesz bizonyítani a rátermettségemet, és nem az anyukának, hanem a Bíróságnak, amely jelenleg a kislányom sorsa, majd a későbbi életminősége felől kell, hogy döntsön az elkövetkezendő napokban. 

8 alkalmat kaptam, alkalmanként két órát. 

Ezen két órák alatt kell bebizonyítanom, hogy az exem eddig hülyeségeket beszélt. Bizonyítanom kell, hogy alaptalanul félt és rettegett tőlem. Remélem, ezután végre felnyílnak a szemei és belátja, hogy a családja vitte őt be az erőbe, hiszen nincs miért aggódnia a továbbiakban. Talán rájön majd arra is, hogy tök felesleges volt elhagynia és végigvinni azt a rengeteg szemétséget, amelyeket az utóbbi 5 hónap alatt elkövetett ellenem (és a gyermekem ellen). 

8 alkalom és két óra. Sok múlik ezen...



Megjegyzések