2016. április 19., kedd

8/7

A bírósági tárgyalás után két nappal, április 8-án tartottuk meg az utolsó előtti felügyelt kapcsolattartásunkat a pilisvörösvári Családsegítő Szolgálat erre kijelölt termében.

A találkozó rendben lezajlott, és gyakorlatilag ugyanúgy, mint az ezt megelőző alkalmakkor. Vagyis a kislányommal megismételtük mindent, amellyel korábban elfoglaltuk magunkat.

Viszont megleptem őt egy újabb játékkal is: 

Egy műanyag labdakilövő pisztollyal

Ez nagyon bejött neki és mintegy fél percnyi idő alatt elsajátította a használatát. Ezután egymásnak lődöztük a labdákat, amit szemmel láthatóan nagyon élvezett. Ő átlőtte nekem, én pedig visszalőttem neki, amit igyekezett minél hamarabb összeszedni. 


Jó volt látni, hogy egy ilyen egyszerű játék is elszórakoztatja :) Még most is mosolygok, ha e képeket nézem.

Ezután gyurmáztunk egy kicsit, amellyel kapcsolatban történt egy vicces eset: mivel a cipőjének a tépőzárja folyton hozzátapadt a szőnyeghez, ezért szegény gyereknek igencsak nehézkessé vált a felállás, ha netán leült a földre. Gyakorlatilag megmozdítani se tudta a lábait a tépőzár miatt, ezért úgy láttam jónak, ha megválunk a cipőitől és mezítláb folytatjuk az elfoglaltságot. Igen ám, de a gyerek nagyon is jól tudja, hogy cipő nélkül nem mászkálunk a szobában, úgyhogy amikor hívtam, hogy jöjjön le a szőnyegről, mert ott nem lehet gyurmázni, ő félve, négykézláb tolatott a szőnyeg széléig, ügyelve rá, hogy még véletlenül se érjen a talpa vagy a lábujja a talajhoz :) És ez komoly: szó szerint térden mászva araszolt a szőnyeg széle felé, mert eddig TILOS volt neki cipő nélkül flangálnia!

Kis drágám, úgy kellett őt biztatnom, hogy lépjen rá nyugodtan a szőnyegre, mert nem lesz semmi baj. Először nézett rám értetlenül, hogy ez most komoly? Valóban lehet zokniban szaladgálni a szőnyegen? Láttam a kérdést a tekintetében, ezért megismételtem, hogy nem lesz semmi baj és nyugodtan járkálhat cipő nélkül is, erre ő felpattant és körberohanta a szobát, majd leült mellém a szőnyeg szélére. Én pedig kiborítottam a gyurmát a parkettára, majd elkezdtünk vele játszani. A Felügyelőnk ezen elnevette magát, és belátom, tényleg vicces volt.

Azt hittem megzabálom őt, olyan édes :)

Nem tudom ezzel mennyire zavarom meg a nevelését, de ott, akkor tényleg felesleges volt rajta a cipő, mert igencsak befűtöttek az érkezésünkre és a padló sem volt hideg. Csak akkor vettük fel ismét, amikor a gyurmázás végén ránkszólt a Felügyelőnk, hogy most már vegyük fel (gondolom a belénk sulykolt felfázás-téveszme miatt). Sebaj, több is veszett Mohácsnál. Pik-pakkra felvettük, majd folytattuk a játékot.

Az időnk második felében még rajzoltunk egy kicsit, bár ehhez nem nagyon volt kedve. Úgy próbáltam meg javítani a morálon, hogy leültettem őt az ölembe, majd "nyakába téve" a lábait, rajzoltunk rájuk. Igen, a lábaira: én egy szívet csináltam az egyikre, mire ő telefirkálta mindkettőt. A Felügyelőnk ezen ismét elnevette magát. És mi is... 

A gyereknek is bejött, hogy gondtalanul rajzolgathat magára. Úgy véltem, hogy az esti fürdésnél majd úgyis lemosódik a filctoll, úgyhogy miért ne szórakozhatnánk vele? Képzelem, hogy az anyja mit szólt, amikor a fürdetésnél meglátta rajta a firkákat.

Ezután nekiálltunk falatozni: gesztenyepüré és tiramisu volt a menü, gyümölcslével. Nem tudom éhes volt e vagy sem, vagy esetleg nem evett még ilyet, de igazából egyik sem ízlett neki annyira. Néhány kanállal ugyan befalt belőle, de nem ájult el tőle, az biztos. Talán az anyja még nem csinált neki ezekből? Nem ismeri az ízüket? Ki tudja... Mindegy is, a lényeg, hogy legalább megkóstolta. Legközelebb másféle sütit hozok, s majd csak kitaláljuk, hogy melyik jön be neki.

Ezután mászókáztunk még a szekrényen is mintegy negyed órányit, majd szóltak, hogy lejárt az időnk. A két órányi kaland olyan hamar eltelt, mintha nem is lett volna. Sajnos ismét elmúlt az időnk, az a nyamvadt két óra, amelyre ismét egy hetet kell majd várnom. Szörnyen igazságtalan, de nincs mit tenni, ez van. Épp ezért ki kell használnunk minden együtt töltött percet, és azt hiszem ez a mai napon is jól sikerült.

Miután felöltöztünk és elindultunk hazafelé, megkérdeztem az exemet, hogy nincs e kedvük ebédelni, mert én farkas éhes vagyok, s meghívnám őket a Gondola Étterembe. Meglepetésemre, az exem igent mondott! Na.., ilyen is van? Eddig bármikor hívtam, ő folyton nemet mondott, de most valamiért mégiscsak úgy döntött eljönnek velem. Őszintén örültem neki, mert így együtt lehettem a kicsimmel legalább egy órát a kötelező időn túl is. 

Míg én előrementem és megrendeltem az ebédet, ők hazamentek pelust cserélni, majd fél óra múltán követtek. Krumplipürét kértem két szelet rántott hússal és egy szelet rántott sajttal, mellé egy csésze tartásmártást és egy tál paradicsomsalátát.

Mikor a család megérkezett, az ételt is épp akkor hozták ki. A kislányom az édesanyja ölében helyezkedett el, majd nekiálltunk ebédelni.

Az ebédet csak azért említem meg, mert történt közben egy számomra kedves esemény: a kislányom kezdetben az anyja ölében ülve falatozgatott, de pár perc múltán forgolódni kezdett és mindinkább le akart kászálódni a földre, amit az exem végül engedett. Azt hittük azért mocorog ennyit a gyerek, mert nem szeretne egy helyben ülni, de végül miután az anyja engedett neki és lerakta őt a földre, a kislányom felemelt karokkal tipegett oda hozzám, hogy vegyem fel az ölembe, mert velem szeretne lenni. Legnagyobb örömömre, hiszen az ebéd során engem választott, kifejezve felém a bizalmát és a kötődését.

Nem tudom hogyan zajlanak otthon az étkezéseik, de én megengedtem neki, hogy kézzel turkáljon a krumplipürében és úgy egye meg az általa választott falatkákat, ahogy az neki jól esik. Ő ugyan már kísérletezget a kanál vagy a villa használatával, de olyankor az étel nagy része vagy a tányér mellett, vagy a földön köt ki, úgyhogy jobbnak találtam, ha ráhagyom. Ahogy evett, közben néha a szám elé tartotta az általa megmarkolt ételt, amit én jóízűen be is flamóztam. Ez annyira tetszett neki, hogy végül ő etetett engem, én pedig őt.

Egy idő után az anyja nem nézte jó szemmel a "disznólkodásunkat", ezért letörölte a kezeit és átvette magához a gyereket. Ezt ő persze nem hagyhatta annyiban, így ismét forgolódni meg nyöszörögni kezdett, hogy márpedig ő az Apa ölében szeretne lenni, úgyhogy végül az anyja engedett neki, s letette őt a földre. A kislányom erre mosolyogva, felemelt karokkal ismét odatipegett hozzám, én pedig felvettem őt az ölembe, hogy folytathassuk az ebédet. Azt hiszem megelégedéssel nyugtáztuk, hogy együtt fejezzük be az étkezést.

Meglepetésként ért az is, hogy a kislányom rácuppant a paradicsomsalátában lévő ecetes hagymára, s úgy tömte magába a kis karikákat, hogy jóformán nem is hagyott nekünk :)

Kis drágám, igazi gasztroangyal lesz belőle!

Az ebéd legvégére beraktam őt az etetőszékbe

Azt hiszem, hogy ez a nap tökéletesre sikerült. A gyerek is jól lakott és az exem is jóízűen költötte el az ételt. Se veszekedés nem történt, se sértődés, és végre olyan volt a hangulat, mintha egységes család volnánk. A kislányommal rengeteget foglalkoztam ma is, és minden gondolatom akörül forgott, hogy ő minél jobban érezze magát. A kötődése és a barátsága egyértelmű, ehhez kétség se fér.

Bárcsak több ilyen alkalmam lenne, amellyel bizonyíthatnám, hogy egy nagyszerű és jó fej apa vagyok, akiről téves volt minden olyan feltételezés, amit az exem írt le rólam a bírósági beadványában. Talán egyszer ő is belátja majd, hogy tévedett, s akkor elindulhatunk azon az úton, amely a megbékéléshez és a szeretethez vezet.



Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése