Háború vagy béke? (2. rész)
Sok víz lefolyt a Dunán az előzőekben leírtak óta (lásd első részt), de a lényeg, hogy semmit sem változott a helyzet, ugyanis azóta is próbálom megbeszélni a vélt vagy valós problémáinkat az exemmel, aki továbbra is hajthatatlan a kérdésben, vagyis jelenleg is elzárkózik előlem.
Az anyósom által ígért "leviszem majd hozzád a gyereket" szólamok közül eddig semmi sem valósult meg, holott korábban már megígérte, hogy találozhatok a kislányommal, ha ő vigyáz majd rá a lánya helyett. Hiába írtam meg SMS-ben többször is, hogy kint vagyok a telken és találkozhatnánk, de ő valahogy sosem ért rá egyszer sem.
Mindegy, megértem. Biztos más dolga van. Minden egyes alkalommal. De mi? Ha ennyire elfoglalt, akkor miért ígéri meg? Persze ő jelezte többször is, hogy szóljak előtte pár nappal, hogy készülni tudjon rá, de több okból sem értem, hogy mit kell ezen készülnie: az egyik, hogy nem dolgozik és otthon van, s mivel a kislányomra kell vigyáznia, így egész biztosan nincs más dolga, vagyis ráér, tehát nyugodtan lejöhetnek hozzám. A másik, hogy nem olyan nehéz legurulni a kocsival és beszélgetni egy órát, amikor a gyereket amúgy is kivinné sétálni nap közben. Vagy tévedek? Mire kell készülni velem kapcsolatban, amikor tudja, hogy kora reggeltől késő estig kint vagyok a telken? Bármikor lejöhetnek, s bármikor abbahagyom a munkát, ha a kislányomról van szó. Ha a nyereményét kéne átvennie a Postán, arra egészen biztos nem készülne sehogy sem, max felvenné a cipőjét. Néha nem értem, hogy az embereknek miért olyan bonyolult az életük. Egész nap partikat ad? Főz-mos-takarít? Azt hittem a lányomra felügyel. Ha gondolja, leveszem a válláról a terhet, s akkor vigyázok én a kislányomra (azt hiszem ehhez több jogom lenne, mint bárki másnak rajtam és az anyján kívül), ő pedig csinálhatja az ügyes-bajos dolgait. Jaja, csak ne felejtsük el, hogy egy megtűrt és idegen ember vagyok a lányom életében - szerintük.
Mindegy.
Mindegy.
Április 20-án a késő délutáni órákban írtam egy SMS-t az exemnek, miszerint jó volna megbeszélnünk a problémáinkat, ezért szeretnék vele találkozni. Válasz nem jött, így hát hívtam őt telefonon, amit nem vett fel. Gondoltam, hogy biztos fürdeti a gyereket, ezért csak egy óra múltán ismételtem meg a hívást. Akkor sem vette fel.
Gyakorlatilag egész este csörgettem őt, de egyszer sem tudtam elérni. Gondolhattam bármire. Netán szénmonoxid-mérgezéstől fuldokolnak az ágyon ájultan, s arra várnak, hogy rájuk találjon valaki? Lehet, hogy megint kigyulladt a kéményük?? Miért nem lehet egy hívást fogadni? Talán mert túszul ejtették őket szíriai bevándórlók? Mi történhetett? Vagy tán az új faszijával hempereg és nem akar velem vitatkozni előtte? Ki tudja...
Másnap reggel az első utam hozzájuk vezetett. Tudni akartam, hogy mi történt, hiszen tényleg érhette őket valamilyen baj is, amiről én nem tudok. Ha nem lenne tőle kislányom, akkor leszarnám az egészet, de hát van, s ha az anyjával történik valami, akkor jó eséllyel a kislányommal is. Hozzáteszem, hogy eddig mindig felvette a telefont csak épp most nem, tehát jó indokkal lehet gyanús az egész.
Miután becsöngettem hozzájuk (délelőtt 10-kor), ő csak nagy sokára pillantott ki az ablakon, álmos fejjel, ahogy szokott. Minden bizonnyal későn feküdtek le a gyerek miatt, aki legalább éjfélig ébren van (legutóbbi ismereteim szerint). Vagy az is lehet, hogy az egész estés lepedőakrobata mutatvány miatt nem aludta ki magát?
Tulajdonképpen, most van új faszija vagy nincs?
Sokan azt mondják, hogy már vajmi kevés közöm van hozzá, de ha jobban meggondoljuk a kérdést, azért ez nem teljesen igaz. Hogy miért?
1: a gyermekem mellé odakerül egy idegen fickó, akiről azt se tudom miféle. Akárki lehet. Talán rendes fazon, ki tudja, de az is lehet, hogy különféle rejtett stiklijei vannak és imádja a kiskorú lányokat. Jaja, tudom... az exem szerint annak jut eszébe ilyen, aki maga is erre gondol (és ezt leírta a bírósági beadványába is), de csak azért mond ilyen oltári nagy baromságot, mert nem olvas elég újságot. Vagyis rengeteg eset történik, csak épp ő nem tud róluk. Kényelmesebb megvádolni az apát a saját lánya megrontásával (és ezt tényleg leírta a beadványában!!!), mint értelmesen gondolkodni rajta egy kicsit. Tehát jogosan aggódhatom, hogy ki lesz az új pasija, mert a lányom épségéről és egészségéről van szó! Még az se kell, hogy megrontsa őt valaki, mert az is elég, ha csak szimplán félreneveli őt. Egy hülye mellé mégegy már épp elég, hogy valami el legyen rontva.
2: az egész családja tudja, hogy a lányunk érdekében szeretném rendezni a kapcsolatomat a gyermekem anyjával, mi több, szeretném azt lehetőség szerint újraépíteni. Ha egy fikarcnyi kis esély is van rá, akkor miért ne próbálnánk meg? A lányunkért nem éri meg a fáradtságot? Szerintük erre semmi esély, szerintem pedig van, hiszen ha sikerül bebizonyítanom az ártatlanságomat, akkor a gyűlöletük oka szűnik meg (azóta rájöttem, hogy tényleg nincs, de erről majd később számolok be). Na és persze addig nem mondhatnak ilyet, amíg nem próbáltak meg minden lehetőséget. Például egy család-terepauta vagy pszichológus segítségét eddig egyáltalán nem vettük igénybe, holott - úgy vélem - mindkettőnknek szüksége van rá. Olyan mennyiségű feldolgozatlan sérelmünk van, amit ép ésszel felfogni sem lehet, nemhogy egymagunkban megoldjuk a problémáinkat. Ezért is mondom már egy éve (ismétlem: egy éve!), hogy le kell ülnünk megbeszélni ezeket, mert csak így juthatunk egyről a kettőre, de minduntalan ellenállásba ütköztem. Vagyis, egyáltalán nem akartak velem tárgyalni, mert vagy szarba sem vettek, vagy tudják jól, hogy a beszélgetés alatt tételesen bizonyíthatnám az igazam. Amit az exem családja egyáltalán nem akar, hiszen minden tagja arról álmodik, hogy egyszer kikopok végre az életéből. Az biztos, hogy egész napos vitáink lennének a megbeszélés során, mert bonyolult és sokrétű a történetünk, de a végeredmény az lenne, hogy minden haragra megnyugvás kerül. Akár egymagam leülnék velük vitatkozni, mert biztos vagyok az igazamban - amitől viszont ők félnek, mert akkor rövid úton kiderülne, hogy hülyeséget beszélt mindenki és félreértések vezettek a szakításunkhoz. Vagy legalábbis olyan dolgok, amelyek nem rendelkeztek olyan nagy súllyal, hogy az a szakításunkhoz vezetne.
Tehát úgy érzem van hozzá közöm, hogy az exemnek van e már palija vagy nincs. Ha van, akkor nem várok rá tovább és új életet kezdek, emellett pedig nagyobb figyelmet fordítanék a gyermekem fejlődésére, hogy észrevegyem az okat az intő jeleket, amelyet egy esetleges új fickó beavatkozása okozhat nála.
Mikor az elmúlt egy év alatt többször is rákérdeztem az exemnél, hogy van e már valakije, akkor minden egyes alkalommal azt mondta, hogy semmi közöm hozzá. Csak április másodikán mondta azt, hogy nincs, de ez sem volt valami őszinte.
Tehát az alapszitu az, hogy nem jár még senkivel, viszont a különféle jelek nem ebbe az irányba mutatnak.
Ezen a napon is furcsa volt számomra, hogy nem vette fel a telefont, hiszen máskor mindig felvette, ha hívtam. Aztán másnap reggel, amikor beállítottam hozzájuk és felcsöngettem, azon kívül, hogy kinézett az ablakon, nem történt semmi. Hiába csöngettem ismét, nem jött le az ajtóba. Ekkor felhívtam őt telefonon, amit mikor végre felvett, közölte, hogy nem akar lejönni és nem akar velem beszélni semmiről. Vajon miért lett hirtelen ilyen ellenséges velem? Újabb fűtés anyutól és aputól? Egészen biztos vagyok benne...
A korábbi és az azt megelőző héten már-már kezdett javulni a viszonyunk: ő többször engedte látni a gyermekem, én pedig több pénzt adtam a gyerekre és kétszer meghívtam őket ebédre is. Még a Bíróságon is azt mondtuk, hogy elkezdett javulni a viszonyunk, erre kiderül, hogy mégsem. Mi történt oly hirtelen, amely miatt ismét felvette a kesztyűt? Netán az új pasi?
Miután sikertelenné vált a vele való beszélgetés, fogtam magam és átgurultam az anyjához. A tököm tele volt már azzal, hogy nem lehet velük leülni beszélgetni a vélt vagy valós problémáinkról. Nem lehet valakit csak úgy megvádolni és gyűlölni, ha még csak meg sem hallgatták a szembenálló felet.
Anyósom persze meglepődött a felbukkanásomon, de nem érdekelt, hogy mit mond, mert elegem volt abból, hogy folyton hülyének néznek és leráznak. Itt vagyok és mondják el, mi a fészkes fene történik a háttérben! Mondják el nekem, hogy mi történt a kéményükkel és az állítólagos feltört Gmail és Facebook oldalaikkal, hiszen ennek alapján hullott darabjaira a családom, s vették el tőlem a gyermekem! Semmi sem mindegy, és magyarázatot követelek mindenre, mert a vádaskodások már nem érdekelnek, ha azt bizonyítani nem tudják!
Anyósom, a pasija és a kisfiúk épp az ebédjüket költötték. Közölték, hogy most nem fog menni a beszélgetés, mire azt feleltem, hogy jó, akkor várok amíg befejezik az étkezést. Azt felelték erre, hogy nem jó nekik ma (mint ahogy általában mindig), s majd térjünk vissza rá máskor. Erre megkérdeztem tőlük, hogy tudják e azt, hogy a gyermekem anyja ellen nyomozás van folyamatban az Ügyészségen hamis vád miatt? Gondolom tudják, hiszen az exemmel már januárban közöltem ezt, amikor megkeresett a békeajánlata végett (lásd: Utolsó esély). Sajnálom, hogy a békeajánlatával szemben nekem közölnöm kellett a feljelentés tényét, de sajnos elkésett az ajánlat, a feljelentés megtörtént.
Nem tehettem mást, ugyanis
- 5 hónapig nem engedték látnom a gyermekem,
- a telefonszámát megszüntette, így azon elérhetetlenné vált számomra,
- az email címeit is megszüntette, ezért azon se érhettem őt el,
- ha megjelentem náluk személyesen, akkor nem nyitott ajtót és rám hívta a Rendőrséget,
- feljelentett engem testi sértés miatt (vagy ki tudja mi miatt),
- rám kenték, hogy elloptam a személyigazolványát,
- rám kenték, hogy feltörtem az emailjüket,
- rám kenték, hogy felgyújtottam a kéményüket,
- ennek tetejében még Édesapám feleségét is rá akarták bírni, hogy az valljon ellenem, miszerint mekkora egy szar alak vagyok.
Még sorolhatnám a szemétségeiket, amelyeket ellenem és a gyermekem ellen elkövettek, de nem teszem, mert rengeteg helyet foglalna emitt, és a korábbiakban már amúgy is leírtam mindent, ami ezen ügyekkel kapcsolatos. A lényeg, hogy amikor a feljelentésemet hamis vád kapcsán megtettem a Rendőrségen, akkor már 5 (!!!) hónapja nem láthattam a saját (!!!) kislányomat, és mindenki elzárkózott előlem minden fronton, s képtelenség volt velük kapcsolatba lépni! Képtelenség! Ezért iratkoztam be például abba az iskolába, amelybe az Asszony, hiszen csak így tudtam vele szóba elegyedni, amely előbb a békességbe, majd végül a veszekedésünkbe torkollt (lásd: Karmolós kiscica). És mindez 300ezer forintomba került...
Végül 5 hónapnyi totális elzárkózás után tettem meg a feljelentésem, hiszen nem volt más lehetőségem rá, hogy bizonyítsam az ártatlanságomat. Olyan oknál fogva tartottak engem távol a gyermekemtől, amit nem tettem meg. Úgy gondoltam, ha nem voltak hajlandóak velem szóba állni, akkor majd kénytelenek lesznek az Ügyésszel s a Bíróval, ahol bizonyíthatják az igazukat. Elvégre az nem járja, hogy a hülyeségük által majd ők megmondják nekem, mikor láthatom a lányom és mikor nem. Hogy jönnek ők ehhez??
Ezután természetesen ismét a gyűlöletük kereszttüzébe kerültem, holott semmi mást nem tettem, minthogy lehetőséget adtam nekik arra, hogy a bizonyítékaikkal végre eltávolíttathassanak engem a lányom közeléből. Nem ezt akarták? Hát nosza, lehet bizonyítani.
(Hozzáteszem, hogy a megbeszélésünk tárgyát képezhetné például a Felperes bírósági beadványa is, hiszen abban mindent leírtak, ami a sérelmeik tárgyát képezi)
Anyósom végül a látogatásom és az elszántságom hatására megígérte, hogy délután 3-kor felhív és megmondja hová menjek a beszélgetés végett. Addig még rengeteg idő volt hátra, így visszamentem a telekre. Ott a kocsiban ülve felmentem a Facebookra, hogy olvasgassak ezt-azt, mire látom, hogy apósomtól üzenet érkezett. Ebben afelől érdeklődött, hogy mi újság a lánya és én köztem (mert úgy tudja, valamelyest konszolidálódott a helyzet). Nem is tudom. Annyi mindent kellett volna írnom, hogy inkább felhívtam őt telefonon.
Lehet, hogy nem kellett volna...
Ugyanis, amikor elkezdtem ecsetelni a dolgokat, kiderült, hogy ő a feljelentésemről egyáltalán nem tudott. Magyarán kiderült, hogy a lánya egyáltalán nem mesélt neki semmit, mert tudja, hogy néha üzenetet váltunk egymással, vagyis "kipletykáljuk" a fejleményeket. Vagyis az exem egyáltalán nem beszél az apjával, mert megsértődött rá, hogy az velük ellentétben hajlandó volt velem szóba állni! Mekkora már, nem? A saját lánya nem beszél vele, mert ha az exem utál, akkor utáljon engem mindenki más is, aki a környezetében él.
Na mindegy, a lényeg az, hogy apósom tőlem hallotta először a feljelentés tényét, amitől először hüledezni kezdett, majd éktelen haragra gerjedt. Olyanokat mondott, minthogy álszent vagyok, meg olyat, hogy hányingert kap tőlem. Tőlem, aki csak az igazáért próbál meg kiállni és rendezni akarja a viszonyát a lányával.
Érti a kedves olvasó: nem azért haragudott meg rám, mert jól pofánbaszkodtam őket, nem - hiszen ilyen egyáltalán nem történt. Azért kezdett el fröcsögni rám, mert az 5 hónapnyi kétségbeesett várakozás után végül feljelentettem a lányát hamis vád miatt! Valahogy nem fogta miről is van szó. Nem értette meg, hogy a lánya a hamis váddal akarja elérni a Bíróságon, hogy engem a gyermekemtől eltiltsanak. Valahogy e tény nem jutott el az agyáig! Egyáltalán nem!
Szerinte mit kellett volna csinálnom? Leülni a sarokba és beletörődnöm abba, hogy az anya úgy packázik velem, ahogy akar? Törődjek bele, hogy ő a gyerek anyja, akinek a sajátos értelmezése szerint különleges privilégiuma van a kislányom fölött? Majd ő mondja meg nekem, hogy mi a jó, én pedig kussoljak és örüljek, hogy nem kerülök börtönbe a vádjaik alapján? Törődjek bele, hogy ő mindenféle gusztustalan rágalommal próbál meg lejáratni a Bíróságon annak érdekében, hogy a gyermekemtől eltiltsanak?
Mindezt mégis hogyan képzelik?
Nem tudom érthető e a dolgok súlya.
Ő világosan leírta a beadványában, hogy egyedül nekem állhatott érdekemben a kéményük megpiszkálása, mert ettől vártam azt, hogy majd ők visszaköltöznek hozzám, ha nekik lehetetlenné válik a lakhatásuk. Nem átallott hozzáfűzni még (kapaszkodjanak meg!), hogy "ez nem más, mint gyilkossági kísérlet!". Tehát gyilkossági kísérlettel vádolt meg engem a Bíróság előtt, hogy rábírja a Bírónőt, az tiltson el engem a kislányomtól!
(!!!)
Na, ettől kéne apósomnak hányingert kapnia és nem attól, hogy feljelentettem a lányát a sorozatos törvénysértései és rágalmai miatt! A lánya viselkedése a hányingerkeltő és nem az, hogy én az ártatlanságomat szeretném bizonyítani már lassan egy éve!
Apósomnak valahogy ez nem megy át, de megértem, hiszen a lányáról van szó, akivel elfogult. Tökéletesen megértem. Csak azt nem, hogy mit nem ért ezen és miért nem tud intelligens módon viselkedni.
Azt hiszem kibújt a szög a zsákból. Azt hittem apósom más, mint amit feltételeztem róla korábban, de nagyon nagyot tévedtem.
Ő volt az, aki levelet írt a lányának még az együttélésünk alatt, hogy az hagyjon el engem, mert nálam csak jobbat találna. Nem ám leült volna velem beszélgetni, hogy a lánya folyamatosan panaszkodik rám, ááááh, egyáltalán nem. Inkább ellenem hangolta őt, hogy végül a segédletével elhagyjon engem a hat hónapos kislányommal együtt. Ilyen egy felelős szülő...
Azt se fogta fel, amikor közöltem vele, hogy a lánya az orránál fogva vezeti őt és mindent elferdítve ad vissza, mint ahogy a dolgok valójában történtek.
Hogy miről beszélek? Például arról, hogy én állítólag az iskolai veszekedés alatt fojtogattam a lányát és nekinyomtam a falnak, holott ez egyáltalán nem volt igaz. Erről az iskolában készült videó- és hangfelvételek is tanúskodnak, tehát egyértelműen bizonyítható, hogy az exem félrevezette őt. És ha az apjával megteszi mindezt, akkor mindenki mással is, erre mérget vennék. A szomszédoknak, legjobb barátoknak, kollégáknak, s mindenkinek, akinél a téma felmerül.
Nem normális, az biztos, és azt hiszem, hogy sürgős segítségre van szükségük, mert mindenféle realitásukat elvesztették a külvilággal. Normális ember így nem viselkedik - szerintem.
A telefonbeszélgetés után mit találok a fiókomban? Na mit? Egy üzenetet apósomtól:
"Te egy nagyon beteg nagyon serult ember vagy!!!! Erdekelne, h a fiad anyjat is ennyire egreciroztatod. Akakult a viszonyotok, de TE szokasod szerint mindent elbaszol es meg te hiszed magad tokeletesnek".
Azt már fentebb kitárgyaltam, hogy ki a beteg, de azt már én sem értem, hogy mitől lennék én magam az. Nyílt titok, hogy újra akartam kezdeni az exemmel, de ezek után akkor lennék a beteg, ha valamilyen oknál fogva meg is tenném. ÉN baszok el mindent? Mit is? Azt, hogy kiállok a jogaimért? Hogy kiállok a gyermekem jogaiért? Mit kéne tennem? Befogni a pofám és Anyuci óhaját lesni? Hát lessék ők, mert én nem az a fajta vagyok!
Az ezutáni válaszomra leírta, hogy "Látod ez vagy TE. Ha valaki nem neked ad igazat és nem meletted áll akkor támadsz mashonnan. Közlöd a felesegemmel, h az egesz családom ellene van, mi vagy TE postás?
(a feleségének azt írtam, hogy "(...) Egyébként pedig te lennél az utolsó, akinek elmondja, hogy van e pasija vagy sincs. Mindannyian arra pályáznak, hogy a férjed elhagyjon téged, tehát senki, ismétlem: senki nem fogja neked elmondani, ha neki már lesz valakije")
De folytassuk, mit is írt még: Vagy valami féreg aki mas életébe beleugat és ha nem ér el eredményt akkor hátulról hátba tamadja?!!! Mit képzelsz TE magadrol????? Mostmár nálam nagyon elástad magad. Remelem tisztaban vagy azzal, ha a szemetkedeseid miatt a lanyomat birosag ele cipeled akkor teljes erommel ellened forditom minden eddigi álltalad leirtat, és azon a bíróságon én is ott leszek tanúként. Vagy visszavonod a szaros feljelentgeteseidet és megbékélsz magaddal, visszatérsz a normalisabb onmagadhoz, v én fogok háborút inditani, h a TE szavaiddal éljek. NA EZT AZ UZENETET ELKÜLDÖM A LÁNYOMNAK IS".
Arról van szó magyarán, hogy képtelenek megérteni az álláspontomat, mert a lányuk elferdített és hazug "jelentései" alapján totális nagy tévedésben vannak velem kapcsolatban. Ismétlem: totális nagy tévedésben!
Persze, voltak hibáim bőven, például olyan, minthogy az együttélésünk vége felé figyelmetlen és időnként bunkó voltam a lányukkal. De ennyi és semmi több! Ezen még lehetett volna javítani, mert az elköltözése után beláttam, hogy miben kellene változtatnom és beismertem a hibáimat. Nem ment gyorsan, de a végeredmény az volt, hogy bocsánatot kértem tőlük és megbántam minden eddigi tettemet.
És hagy hívjam fel rá a figyelmet ismét, hogy amikor úgy nézett ki, végre helyreáll a béke a lányukkal, valahogyan ismét elkezdődött a vádaskodásuk velem szemben egy meg nem történt eseménysorozat miatt, amely végül a jelenlegi helyzethez vezetett. Vagyis megvádoltak a levelezésük feltörésével, majd megvádoltak a kéményük felgyújtásával, végül pedig a személyigazolványa ellopásával is, amely már önmagában is nevetséges történet (lásd: Útmutató személyigazolvány ellopásához).
Apósom reakcióját részben megértem, de úgy vélem nem így kellett volna reagálnia a történésekre. Azt írja, hogy az általam írt leveleket bemutatja a Bíróságon, amivel nem tudom mit szeretne elérni, mert azokban nincs annál semmi több, mint amiket már e blog keretein belül is elmeséltem. Felőlem használja fel, mert legalább láthatja a Tisztelt Bíróság, hogy nem hazudok semmiben.
Úgy néz ki, hogy apósom a telefonbeszélgetés után sürgősen elmesélte a lányának az előbbieket, mert az pár nappal rá ugyanazokat a szavakat használta, mint amit az apja nekem az üzenetben leírt (amit fentebb nem idéztem, mert csak a válaszommal együtt lett volna érthető - "hinta palinta"). Ez is egy példa arra, hogy az exem más szavait fossa (bocs), s nincs egy épkézláb gondolata az ügyben. Vezetik őt a szülei a saját érdekeik szerint, amelyre az általuk megfogalmazott vagy megszerkesztett, felvázolt bírósági beadvány a bizonyíték.
Miután bontottuk a vonalat, kimentem a telekre dolgozni. Délután 3-kor aztán felhívtam anyósomat, hogy a beszélgetésünk felől érdeklődjek. Ő azt felelte, hogy menjek át hozzájuk és hajlandó velem leülni megvitatni a problémáinkat (ennek részleteiről egy későbbi bejegyzésben számolok majd be).
Itt gyakorlatilag csak én meséltem el néhány dolgot a lányával kapcsolatos dolgokról, ő pedig csupán néha-néha szólt közbe, ha valamit nem értett. Igazából magáról a nézeteltéréseinkről nem volt szó, csupán elmeséltem neki, hogy szerintem mi vezetett a szakításunkhoz, valamint mik a közelebbi terveim a lányával és a gyermekemmel kapcsolatban. Szót említettem még az épülendő házamról és néhány félreértésről, amely a lánya és köztem van, de a kéménytűz és az email-feltörés körüli roppant kényes témát igyekeztünk elkerülni. Pedig ez lett volna csak igazán érdekes...
A kéménytűzről annyit azért megemlítettem, hogy a nyomozati iratban világosan leírták, hogy a kéményükkel mi történt (lásd e bejegyzés első részét), amire anyósom csak annyit válaszolt, hogy "mindenki azt ír le, amit akar" (vagy valami ilyesmi), tehát szó szerint hülyeségnek tartja, amit abban az iratban megfogalmaztak.
Jó, mi?
Tök mindegy mit állít a kéményseprő, ha egyszer anyósom másképp emlékszik minderre. Vajon mit tudhat, amit én nem?
Azt válaszolta, hogy az egyik szomszéduk látott valakit a tetőn, mire én, hogy ha tényleg látott valakit, akkor kit? Hiszen amikor a kéménytűz történt, aznap én a munkahelyemen tartózkodtam, ami 100%-osan igazolja, hogy magam nem lehettem a tűz okozója.
Persze-persze, attól még benne lehetett a kezem, mert akár meg is bízhattam vele valakit, hogy piszkálja meg a kéményüket, amit anyósom is feltételez az egyik általa írt SMS-ben (lásd. Kéményseprő), de ez a hatalmas nagy balgaság több okból sem állja meg a helyét:
1 - Mi lehetett vele a célom? Valóban el akartam lehetetleníteni az Asszony lakhatását, mint ahogy azt a bírósági beadványában leírja? Tettem volna ilyen baromságot ennek érdekében?
2 - Megkockáztattam volna azt, hogy esetleg életét vesztheti a kislányom és a mellette alvó anyja a mindent beborító füstben? Tőle tudjuk, hogy ez nem volt más, mint egy "gyilkossági kísérlet". Maga írja le és nem én találtam ki. Feltételezi rólam, hogy vagyok olyan elvakult, hogy még ezt a kockázatot is bevállalom annak érdekében, hogy a lakhatásukat ellehetetlenítsem. Mit is írtam a befolyásolhatóságáról? Ki volt az, aki a szájába adta, hogy a gyerek apja ilyenre képes? Azt, hogy egy gyilkos...
3 - Feltételezik, hogy valakit megbíztam a kéményük megpiszkálásával, hiszen nem tartanak olyan butának, hogy a lebukás kockázatát vállalva, magam másztam volna fel a házuk tetejére. Egészen életszerű, nem? Ki az az idióta, aki a megbízásomra felmegy a tetőre és ki tudja mit csinál a kéményükkel? Ha az akciót végre is hajtja, mi a biztosíték rá, hogy sikerrel is jár? Vagyis, hogy a kémény megpiszkálása után történik is majd valami pozitív dolog. Merthogy fogalmam sincs mi lehet a célja egy kémény eltömítésének. Netán a füst? Nem is tudtam, hogy a lakásukban van kéménynyílás, hiszen a kazánt a pincében szokták megrakni. Pusztán egy jó poénra számítottam csupán? Hűű, de jó nagy poén, amikor ellepi a lépcsőházat a füst..!
Ezeket ők sem gondolhatják komolyan... Vagy mégis? Mert nagyon úgy néz ki.
Anyósomnak meséltem arról, hogy az apósom tök mást adott vissza azzal kapcsolatban, ami a lányával való iskolai veszekedés alatt történt. Fentebb már említettem, hogy apósom szerint fojtogattam a lányát és nekinyomtam a falnak, amit a videofelvételek (és az általam birtokolt hangfelvétel) később tételesen megcáfoltak, ezért az exem feljelentését ejtették.
Kérdeztem anyóstól, hogy szerinte miért volt szükség erre a ferdítésre, mire valami olyasmit felelt, hogy "ugyan, ő hülyeséget beszél". Na persze. Miért is állítana ilyesmit apósom, ha a lánya nem is mond neki ilyet? Hülye? Nincs kint a négy kereke?? Ugye nem gondolják komolyan, hogy apósomnak elment az esze és kitalálta az egészet? Miért tenné, ha a lánya nem is mondta ezt?
Tehát nagyon is látható, hogy az exem adta be az apjának, miszerint nekinyomtam őt a falnak, majd fojtogatni kezdtem őt az iskola folyosóján, apósom pedig be is vette, amit az első adandó alkalommal vissza is mondott. Anyósom pedig csupán védeni próbálja a lányát, mert látja, hogy az össze-vissza beszél és nincs kint a négy kereke. Legalábbis nekem ez jön le abból, ahogy apósom mondandóját kezelte.
Gyakorlatilag egész este csörgettem őt, de egyszer sem tudtam elérni. Gondolhattam bármire. Netán szénmonoxid-mérgezéstől fuldokolnak az ágyon ájultan, s arra várnak, hogy rájuk találjon valaki? Lehet, hogy megint kigyulladt a kéményük?? Miért nem lehet egy hívást fogadni? Talán mert túszul ejtették őket szíriai bevándórlók? Mi történhetett? Vagy tán az új faszijával hempereg és nem akar velem vitatkozni előtte? Ki tudja...
Másnap reggel az első utam hozzájuk vezetett. Tudni akartam, hogy mi történt, hiszen tényleg érhette őket valamilyen baj is, amiről én nem tudok. Ha nem lenne tőle kislányom, akkor leszarnám az egészet, de hát van, s ha az anyjával történik valami, akkor jó eséllyel a kislányommal is. Hozzáteszem, hogy eddig mindig felvette a telefont csak épp most nem, tehát jó indokkal lehet gyanús az egész.
Miután becsöngettem hozzájuk (délelőtt 10-kor), ő csak nagy sokára pillantott ki az ablakon, álmos fejjel, ahogy szokott. Minden bizonnyal későn feküdtek le a gyerek miatt, aki legalább éjfélig ébren van (legutóbbi ismereteim szerint). Vagy az is lehet, hogy az egész estés lepedőakrobata mutatvány miatt nem aludta ki magát?
Tulajdonképpen, most van új faszija vagy nincs?
Sokan azt mondják, hogy már vajmi kevés közöm van hozzá, de ha jobban meggondoljuk a kérdést, azért ez nem teljesen igaz. Hogy miért?
1: a gyermekem mellé odakerül egy idegen fickó, akiről azt se tudom miféle. Akárki lehet. Talán rendes fazon, ki tudja, de az is lehet, hogy különféle rejtett stiklijei vannak és imádja a kiskorú lányokat. Jaja, tudom... az exem szerint annak jut eszébe ilyen, aki maga is erre gondol (és ezt leírta a bírósági beadványába is), de csak azért mond ilyen oltári nagy baromságot, mert nem olvas elég újságot. Vagyis rengeteg eset történik, csak épp ő nem tud róluk. Kényelmesebb megvádolni az apát a saját lánya megrontásával (és ezt tényleg leírta a beadványában!!!), mint értelmesen gondolkodni rajta egy kicsit. Tehát jogosan aggódhatom, hogy ki lesz az új pasija, mert a lányom épségéről és egészségéről van szó! Még az se kell, hogy megrontsa őt valaki, mert az is elég, ha csak szimplán félreneveli őt. Egy hülye mellé mégegy már épp elég, hogy valami el legyen rontva.
2: az egész családja tudja, hogy a lányunk érdekében szeretném rendezni a kapcsolatomat a gyermekem anyjával, mi több, szeretném azt lehetőség szerint újraépíteni. Ha egy fikarcnyi kis esély is van rá, akkor miért ne próbálnánk meg? A lányunkért nem éri meg a fáradtságot? Szerintük erre semmi esély, szerintem pedig van, hiszen ha sikerül bebizonyítanom az ártatlanságomat, akkor a gyűlöletük oka szűnik meg (azóta rájöttem, hogy tényleg nincs, de erről majd később számolok be). Na és persze addig nem mondhatnak ilyet, amíg nem próbáltak meg minden lehetőséget. Például egy család-terepauta vagy pszichológus segítségét eddig egyáltalán nem vettük igénybe, holott - úgy vélem - mindkettőnknek szüksége van rá. Olyan mennyiségű feldolgozatlan sérelmünk van, amit ép ésszel felfogni sem lehet, nemhogy egymagunkban megoldjuk a problémáinkat. Ezért is mondom már egy éve (ismétlem: egy éve!), hogy le kell ülnünk megbeszélni ezeket, mert csak így juthatunk egyről a kettőre, de minduntalan ellenállásba ütköztem. Vagyis, egyáltalán nem akartak velem tárgyalni, mert vagy szarba sem vettek, vagy tudják jól, hogy a beszélgetés alatt tételesen bizonyíthatnám az igazam. Amit az exem családja egyáltalán nem akar, hiszen minden tagja arról álmodik, hogy egyszer kikopok végre az életéből. Az biztos, hogy egész napos vitáink lennének a megbeszélés során, mert bonyolult és sokrétű a történetünk, de a végeredmény az lenne, hogy minden haragra megnyugvás kerül. Akár egymagam leülnék velük vitatkozni, mert biztos vagyok az igazamban - amitől viszont ők félnek, mert akkor rövid úton kiderülne, hogy hülyeséget beszélt mindenki és félreértések vezettek a szakításunkhoz. Vagy legalábbis olyan dolgok, amelyek nem rendelkeztek olyan nagy súllyal, hogy az a szakításunkhoz vezetne.
Tehát úgy érzem van hozzá közöm, hogy az exemnek van e már palija vagy nincs. Ha van, akkor nem várok rá tovább és új életet kezdek, emellett pedig nagyobb figyelmet fordítanék a gyermekem fejlődésére, hogy észrevegyem az okat az intő jeleket, amelyet egy esetleges új fickó beavatkozása okozhat nála.
Mikor az elmúlt egy év alatt többször is rákérdeztem az exemnél, hogy van e már valakije, akkor minden egyes alkalommal azt mondta, hogy semmi közöm hozzá. Csak április másodikán mondta azt, hogy nincs, de ez sem volt valami őszinte.
Tehát az alapszitu az, hogy nem jár még senkivel, viszont a különféle jelek nem ebbe az irányba mutatnak.
Ezen a napon is furcsa volt számomra, hogy nem vette fel a telefont, hiszen máskor mindig felvette, ha hívtam. Aztán másnap reggel, amikor beállítottam hozzájuk és felcsöngettem, azon kívül, hogy kinézett az ablakon, nem történt semmi. Hiába csöngettem ismét, nem jött le az ajtóba. Ekkor felhívtam őt telefonon, amit mikor végre felvett, közölte, hogy nem akar lejönni és nem akar velem beszélni semmiről. Vajon miért lett hirtelen ilyen ellenséges velem? Újabb fűtés anyutól és aputól? Egészen biztos vagyok benne...
A korábbi és az azt megelőző héten már-már kezdett javulni a viszonyunk: ő többször engedte látni a gyermekem, én pedig több pénzt adtam a gyerekre és kétszer meghívtam őket ebédre is. Még a Bíróságon is azt mondtuk, hogy elkezdett javulni a viszonyunk, erre kiderül, hogy mégsem. Mi történt oly hirtelen, amely miatt ismét felvette a kesztyűt? Netán az új pasi?
Miután sikertelenné vált a vele való beszélgetés, fogtam magam és átgurultam az anyjához. A tököm tele volt már azzal, hogy nem lehet velük leülni beszélgetni a vélt vagy valós problémáinkról. Nem lehet valakit csak úgy megvádolni és gyűlölni, ha még csak meg sem hallgatták a szembenálló felet.
Anyósom persze meglepődött a felbukkanásomon, de nem érdekelt, hogy mit mond, mert elegem volt abból, hogy folyton hülyének néznek és leráznak. Itt vagyok és mondják el, mi a fészkes fene történik a háttérben! Mondják el nekem, hogy mi történt a kéményükkel és az állítólagos feltört Gmail és Facebook oldalaikkal, hiszen ennek alapján hullott darabjaira a családom, s vették el tőlem a gyermekem! Semmi sem mindegy, és magyarázatot követelek mindenre, mert a vádaskodások már nem érdekelnek, ha azt bizonyítani nem tudják!
Anyósom, a pasija és a kisfiúk épp az ebédjüket költötték. Közölték, hogy most nem fog menni a beszélgetés, mire azt feleltem, hogy jó, akkor várok amíg befejezik az étkezést. Azt felelték erre, hogy nem jó nekik ma (mint ahogy általában mindig), s majd térjünk vissza rá máskor. Erre megkérdeztem tőlük, hogy tudják e azt, hogy a gyermekem anyja ellen nyomozás van folyamatban az Ügyészségen hamis vád miatt? Gondolom tudják, hiszen az exemmel már januárban közöltem ezt, amikor megkeresett a békeajánlata végett (lásd: Utolsó esély). Sajnálom, hogy a békeajánlatával szemben nekem közölnöm kellett a feljelentés tényét, de sajnos elkésett az ajánlat, a feljelentés megtörtént.
Nem tehettem mást, ugyanis
- 5 hónapig nem engedték látnom a gyermekem,
- a telefonszámát megszüntette, így azon elérhetetlenné vált számomra,
- az email címeit is megszüntette, ezért azon se érhettem őt el,
- ha megjelentem náluk személyesen, akkor nem nyitott ajtót és rám hívta a Rendőrséget,
- feljelentett engem testi sértés miatt (vagy ki tudja mi miatt),
- rám kenték, hogy elloptam a személyigazolványát,
- rám kenték, hogy feltörtem az emailjüket,
- rám kenték, hogy felgyújtottam a kéményüket,
- ennek tetejében még Édesapám feleségét is rá akarták bírni, hogy az valljon ellenem, miszerint mekkora egy szar alak vagyok.
Még sorolhatnám a szemétségeiket, amelyeket ellenem és a gyermekem ellen elkövettek, de nem teszem, mert rengeteg helyet foglalna emitt, és a korábbiakban már amúgy is leírtam mindent, ami ezen ügyekkel kapcsolatos. A lényeg, hogy amikor a feljelentésemet hamis vád kapcsán megtettem a Rendőrségen, akkor már 5 (!!!) hónapja nem láthattam a saját (!!!) kislányomat, és mindenki elzárkózott előlem minden fronton, s képtelenség volt velük kapcsolatba lépni! Képtelenség! Ezért iratkoztam be például abba az iskolába, amelybe az Asszony, hiszen csak így tudtam vele szóba elegyedni, amely előbb a békességbe, majd végül a veszekedésünkbe torkollt (lásd: Karmolós kiscica). És mindez 300ezer forintomba került...
Végül 5 hónapnyi totális elzárkózás után tettem meg a feljelentésem, hiszen nem volt más lehetőségem rá, hogy bizonyítsam az ártatlanságomat. Olyan oknál fogva tartottak engem távol a gyermekemtől, amit nem tettem meg. Úgy gondoltam, ha nem voltak hajlandóak velem szóba állni, akkor majd kénytelenek lesznek az Ügyésszel s a Bíróval, ahol bizonyíthatják az igazukat. Elvégre az nem járja, hogy a hülyeségük által majd ők megmondják nekem, mikor láthatom a lányom és mikor nem. Hogy jönnek ők ehhez??
Ezután természetesen ismét a gyűlöletük kereszttüzébe kerültem, holott semmi mást nem tettem, minthogy lehetőséget adtam nekik arra, hogy a bizonyítékaikkal végre eltávolíttathassanak engem a lányom közeléből. Nem ezt akarták? Hát nosza, lehet bizonyítani.
(Hozzáteszem, hogy a megbeszélésünk tárgyát képezhetné például a Felperes bírósági beadványa is, hiszen abban mindent leírtak, ami a sérelmeik tárgyát képezi)
Anyósom végül a látogatásom és az elszántságom hatására megígérte, hogy délután 3-kor felhív és megmondja hová menjek a beszélgetés végett. Addig még rengeteg idő volt hátra, így visszamentem a telekre. Ott a kocsiban ülve felmentem a Facebookra, hogy olvasgassak ezt-azt, mire látom, hogy apósomtól üzenet érkezett. Ebben afelől érdeklődött, hogy mi újság a lánya és én köztem (mert úgy tudja, valamelyest konszolidálódott a helyzet). Nem is tudom. Annyi mindent kellett volna írnom, hogy inkább felhívtam őt telefonon.
Lehet, hogy nem kellett volna...
Ugyanis, amikor elkezdtem ecsetelni a dolgokat, kiderült, hogy ő a feljelentésemről egyáltalán nem tudott. Magyarán kiderült, hogy a lánya egyáltalán nem mesélt neki semmit, mert tudja, hogy néha üzenetet váltunk egymással, vagyis "kipletykáljuk" a fejleményeket. Vagyis az exem egyáltalán nem beszél az apjával, mert megsértődött rá, hogy az velük ellentétben hajlandó volt velem szóba állni! Mekkora már, nem? A saját lánya nem beszél vele, mert ha az exem utál, akkor utáljon engem mindenki más is, aki a környezetében él.
Na mindegy, a lényeg az, hogy apósom tőlem hallotta először a feljelentés tényét, amitől először hüledezni kezdett, majd éktelen haragra gerjedt. Olyanokat mondott, minthogy álszent vagyok, meg olyat, hogy hányingert kap tőlem. Tőlem, aki csak az igazáért próbál meg kiállni és rendezni akarja a viszonyát a lányával.
Érti a kedves olvasó: nem azért haragudott meg rám, mert jól pofánbaszkodtam őket, nem - hiszen ilyen egyáltalán nem történt. Azért kezdett el fröcsögni rám, mert az 5 hónapnyi kétségbeesett várakozás után végül feljelentettem a lányát hamis vád miatt! Valahogy nem fogta miről is van szó. Nem értette meg, hogy a lánya a hamis váddal akarja elérni a Bíróságon, hogy engem a gyermekemtől eltiltsanak. Valahogy e tény nem jutott el az agyáig! Egyáltalán nem!
Szerinte mit kellett volna csinálnom? Leülni a sarokba és beletörődnöm abba, hogy az anya úgy packázik velem, ahogy akar? Törődjek bele, hogy ő a gyerek anyja, akinek a sajátos értelmezése szerint különleges privilégiuma van a kislányom fölött? Majd ő mondja meg nekem, hogy mi a jó, én pedig kussoljak és örüljek, hogy nem kerülök börtönbe a vádjaik alapján? Törődjek bele, hogy ő mindenféle gusztustalan rágalommal próbál meg lejáratni a Bíróságon annak érdekében, hogy a gyermekemtől eltiltsanak?
Mindezt mégis hogyan képzelik?
Nem tudom érthető e a dolgok súlya.
Ő világosan leírta a beadványában, hogy egyedül nekem állhatott érdekemben a kéményük megpiszkálása, mert ettől vártam azt, hogy majd ők visszaköltöznek hozzám, ha nekik lehetetlenné válik a lakhatásuk. Nem átallott hozzáfűzni még (kapaszkodjanak meg!), hogy "ez nem más, mint gyilkossági kísérlet!". Tehát gyilkossági kísérlettel vádolt meg engem a Bíróság előtt, hogy rábírja a Bírónőt, az tiltson el engem a kislányomtól!
(!!!)
Na, ettől kéne apósomnak hányingert kapnia és nem attól, hogy feljelentettem a lányát a sorozatos törvénysértései és rágalmai miatt! A lánya viselkedése a hányingerkeltő és nem az, hogy én az ártatlanságomat szeretném bizonyítani már lassan egy éve!
Apósomnak valahogy ez nem megy át, de megértem, hiszen a lányáról van szó, akivel elfogult. Tökéletesen megértem. Csak azt nem, hogy mit nem ért ezen és miért nem tud intelligens módon viselkedni.
Azt hiszem kibújt a szög a zsákból. Azt hittem apósom más, mint amit feltételeztem róla korábban, de nagyon nagyot tévedtem.
Ő volt az, aki levelet írt a lányának még az együttélésünk alatt, hogy az hagyjon el engem, mert nálam csak jobbat találna. Nem ám leült volna velem beszélgetni, hogy a lánya folyamatosan panaszkodik rám, ááááh, egyáltalán nem. Inkább ellenem hangolta őt, hogy végül a segédletével elhagyjon engem a hat hónapos kislányommal együtt. Ilyen egy felelős szülő...
Azt se fogta fel, amikor közöltem vele, hogy a lánya az orránál fogva vezeti őt és mindent elferdítve ad vissza, mint ahogy a dolgok valójában történtek.
Hogy miről beszélek? Például arról, hogy én állítólag az iskolai veszekedés alatt fojtogattam a lányát és nekinyomtam a falnak, holott ez egyáltalán nem volt igaz. Erről az iskolában készült videó- és hangfelvételek is tanúskodnak, tehát egyértelműen bizonyítható, hogy az exem félrevezette őt. És ha az apjával megteszi mindezt, akkor mindenki mással is, erre mérget vennék. A szomszédoknak, legjobb barátoknak, kollégáknak, s mindenkinek, akinél a téma felmerül.
Nem normális, az biztos, és azt hiszem, hogy sürgős segítségre van szükségük, mert mindenféle realitásukat elvesztették a külvilággal. Normális ember így nem viselkedik - szerintem.
A telefonbeszélgetés után mit találok a fiókomban? Na mit? Egy üzenetet apósomtól:
"Te egy nagyon beteg nagyon serult ember vagy!!!! Erdekelne, h a fiad anyjat is ennyire egreciroztatod. Akakult a viszonyotok, de TE szokasod szerint mindent elbaszol es meg te hiszed magad tokeletesnek".
Azt már fentebb kitárgyaltam, hogy ki a beteg, de azt már én sem értem, hogy mitől lennék én magam az. Nyílt titok, hogy újra akartam kezdeni az exemmel, de ezek után akkor lennék a beteg, ha valamilyen oknál fogva meg is tenném. ÉN baszok el mindent? Mit is? Azt, hogy kiállok a jogaimért? Hogy kiállok a gyermekem jogaiért? Mit kéne tennem? Befogni a pofám és Anyuci óhaját lesni? Hát lessék ők, mert én nem az a fajta vagyok!
Az ezutáni válaszomra leírta, hogy "Látod ez vagy TE. Ha valaki nem neked ad igazat és nem meletted áll akkor támadsz mashonnan. Közlöd a felesegemmel, h az egesz családom ellene van, mi vagy TE postás?
(a feleségének azt írtam, hogy "(...) Egyébként pedig te lennél az utolsó, akinek elmondja, hogy van e pasija vagy sincs. Mindannyian arra pályáznak, hogy a férjed elhagyjon téged, tehát senki, ismétlem: senki nem fogja neked elmondani, ha neki már lesz valakije")
De folytassuk, mit is írt még: Vagy valami féreg aki mas életébe beleugat és ha nem ér el eredményt akkor hátulról hátba tamadja?!!! Mit képzelsz TE magadrol????? Mostmár nálam nagyon elástad magad. Remelem tisztaban vagy azzal, ha a szemetkedeseid miatt a lanyomat birosag ele cipeled akkor teljes erommel ellened forditom minden eddigi álltalad leirtat, és azon a bíróságon én is ott leszek tanúként. Vagy visszavonod a szaros feljelentgeteseidet és megbékélsz magaddal, visszatérsz a normalisabb onmagadhoz, v én fogok háborút inditani, h a TE szavaiddal éljek. NA EZT AZ UZENETET ELKÜLDÖM A LÁNYOMNAK IS".
Arról van szó magyarán, hogy képtelenek megérteni az álláspontomat, mert a lányuk elferdített és hazug "jelentései" alapján totális nagy tévedésben vannak velem kapcsolatban. Ismétlem: totális nagy tévedésben!
Persze, voltak hibáim bőven, például olyan, minthogy az együttélésünk vége felé figyelmetlen és időnként bunkó voltam a lányukkal. De ennyi és semmi több! Ezen még lehetett volna javítani, mert az elköltözése után beláttam, hogy miben kellene változtatnom és beismertem a hibáimat. Nem ment gyorsan, de a végeredmény az volt, hogy bocsánatot kértem tőlük és megbántam minden eddigi tettemet.
És hagy hívjam fel rá a figyelmet ismét, hogy amikor úgy nézett ki, végre helyreáll a béke a lányukkal, valahogyan ismét elkezdődött a vádaskodásuk velem szemben egy meg nem történt eseménysorozat miatt, amely végül a jelenlegi helyzethez vezetett. Vagyis megvádoltak a levelezésük feltörésével, majd megvádoltak a kéményük felgyújtásával, végül pedig a személyigazolványa ellopásával is, amely már önmagában is nevetséges történet (lásd: Útmutató személyigazolvány ellopásához).
Apósom reakcióját részben megértem, de úgy vélem nem így kellett volna reagálnia a történésekre. Azt írja, hogy az általam írt leveleket bemutatja a Bíróságon, amivel nem tudom mit szeretne elérni, mert azokban nincs annál semmi több, mint amiket már e blog keretein belül is elmeséltem. Felőlem használja fel, mert legalább láthatja a Tisztelt Bíróság, hogy nem hazudok semmiben.
Úgy néz ki, hogy apósom a telefonbeszélgetés után sürgősen elmesélte a lányának az előbbieket, mert az pár nappal rá ugyanazokat a szavakat használta, mint amit az apja nekem az üzenetben leírt (amit fentebb nem idéztem, mert csak a válaszommal együtt lett volna érthető - "hinta palinta"). Ez is egy példa arra, hogy az exem más szavait fossa (bocs), s nincs egy épkézláb gondolata az ügyben. Vezetik őt a szülei a saját érdekeik szerint, amelyre az általuk megfogalmazott vagy megszerkesztett, felvázolt bírósági beadvány a bizonyíték.
Miután bontottuk a vonalat, kimentem a telekre dolgozni. Délután 3-kor aztán felhívtam anyósomat, hogy a beszélgetésünk felől érdeklődjek. Ő azt felelte, hogy menjek át hozzájuk és hajlandó velem leülni megvitatni a problémáinkat (ennek részleteiről egy későbbi bejegyzésben számolok majd be).
Itt gyakorlatilag csak én meséltem el néhány dolgot a lányával kapcsolatos dolgokról, ő pedig csupán néha-néha szólt közbe, ha valamit nem értett. Igazából magáról a nézeteltéréseinkről nem volt szó, csupán elmeséltem neki, hogy szerintem mi vezetett a szakításunkhoz, valamint mik a közelebbi terveim a lányával és a gyermekemmel kapcsolatban. Szót említettem még az épülendő házamról és néhány félreértésről, amely a lánya és köztem van, de a kéménytűz és az email-feltörés körüli roppant kényes témát igyekeztünk elkerülni. Pedig ez lett volna csak igazán érdekes...
A kéménytűzről annyit azért megemlítettem, hogy a nyomozati iratban világosan leírták, hogy a kéményükkel mi történt (lásd e bejegyzés első részét), amire anyósom csak annyit válaszolt, hogy "mindenki azt ír le, amit akar" (vagy valami ilyesmi), tehát szó szerint hülyeségnek tartja, amit abban az iratban megfogalmaztak.
Jó, mi?
Tök mindegy mit állít a kéményseprő, ha egyszer anyósom másképp emlékszik minderre. Vajon mit tudhat, amit én nem?
Azt válaszolta, hogy az egyik szomszéduk látott valakit a tetőn, mire én, hogy ha tényleg látott valakit, akkor kit? Hiszen amikor a kéménytűz történt, aznap én a munkahelyemen tartózkodtam, ami 100%-osan igazolja, hogy magam nem lehettem a tűz okozója.
Persze-persze, attól még benne lehetett a kezem, mert akár meg is bízhattam vele valakit, hogy piszkálja meg a kéményüket, amit anyósom is feltételez az egyik általa írt SMS-ben (lásd. Kéményseprő), de ez a hatalmas nagy balgaság több okból sem állja meg a helyét:
1 - Mi lehetett vele a célom? Valóban el akartam lehetetleníteni az Asszony lakhatását, mint ahogy azt a bírósági beadványában leírja? Tettem volna ilyen baromságot ennek érdekében?
2 - Megkockáztattam volna azt, hogy esetleg életét vesztheti a kislányom és a mellette alvó anyja a mindent beborító füstben? Tőle tudjuk, hogy ez nem volt más, mint egy "gyilkossági kísérlet". Maga írja le és nem én találtam ki. Feltételezi rólam, hogy vagyok olyan elvakult, hogy még ezt a kockázatot is bevállalom annak érdekében, hogy a lakhatásukat ellehetetlenítsem. Mit is írtam a befolyásolhatóságáról? Ki volt az, aki a szájába adta, hogy a gyerek apja ilyenre képes? Azt, hogy egy gyilkos...
3 - Feltételezik, hogy valakit megbíztam a kéményük megpiszkálásával, hiszen nem tartanak olyan butának, hogy a lebukás kockázatát vállalva, magam másztam volna fel a házuk tetejére. Egészen életszerű, nem? Ki az az idióta, aki a megbízásomra felmegy a tetőre és ki tudja mit csinál a kéményükkel? Ha az akciót végre is hajtja, mi a biztosíték rá, hogy sikerrel is jár? Vagyis, hogy a kémény megpiszkálása után történik is majd valami pozitív dolog. Merthogy fogalmam sincs mi lehet a célja egy kémény eltömítésének. Netán a füst? Nem is tudtam, hogy a lakásukban van kéménynyílás, hiszen a kazánt a pincében szokták megrakni. Pusztán egy jó poénra számítottam csupán? Hűű, de jó nagy poén, amikor ellepi a lépcsőházat a füst..!
Ezeket ők sem gondolhatják komolyan... Vagy mégis? Mert nagyon úgy néz ki.
Anyósomnak meséltem arról, hogy az apósom tök mást adott vissza azzal kapcsolatban, ami a lányával való iskolai veszekedés alatt történt. Fentebb már említettem, hogy apósom szerint fojtogattam a lányát és nekinyomtam a falnak, amit a videofelvételek (és az általam birtokolt hangfelvétel) később tételesen megcáfoltak, ezért az exem feljelentését ejtették.
Kérdeztem anyóstól, hogy szerinte miért volt szükség erre a ferdítésre, mire valami olyasmit felelt, hogy "ugyan, ő hülyeséget beszél". Na persze. Miért is állítana ilyesmit apósom, ha a lánya nem is mond neki ilyet? Hülye? Nincs kint a négy kereke?? Ugye nem gondolják komolyan, hogy apósomnak elment az esze és kitalálta az egészet? Miért tenné, ha a lánya nem is mondta ezt?
Tehát nagyon is látható, hogy az exem adta be az apjának, miszerint nekinyomtam őt a falnak, majd fojtogatni kezdtem őt az iskola folyosóján, apósom pedig be is vette, amit az első adandó alkalommal vissza is mondott. Anyósom pedig csupán védeni próbálja a lányát, mert látja, hogy az össze-vissza beszél és nincs kint a négy kereke. Legalábbis nekem ez jön le abból, ahogy apósom mondandóját kezelte.
Igazából arról van szó, hogy a videófelvételen látható képek nem támasztják alá az exem állításait (amit apósom is hangoztatott nekem), és miután felsültek, már képtelenek beismerni a tévedésüket. Anyós tudja jól, hogy a lánya hülyeséget beszélt, de védi őt, mert a lánya. Nekem pedig csak azért nem ismeri be, mert egyrészt beégne, amit képtelen volna elviselni, másrészt pedig sejti, hogy még a seggemben is diktafon van, amellyel a "rongyos" sztori óta minden egyes beszélgetést rögzítek (nehogy még egyszer szembeköpjenek a tagadásukkal).
Tehát miért mondana valaki olyat, amit senkitől sem hallott? Mi értelme lenne? Ráadásul ezt még vissza is mondja nekem, amely alapján rögtön kiderült, hogy ez nem igaz, hiszen cáfoltam. Nagyon is jól tudtam, hogy az iskola minden egyes szeglete megfigyelés alatt áll a különböző pontokon elhelyezett kamerák által, tehát nagyon is jól tudtam, ha az exemnek nekiesek, arról olyan hiteles bizonyítékok készülnek, amely alapján a Bíróság egészen biztosan eltilt engem a gyermekemtől. Vajon megkockáztattam volna ezt? Ugye nem... Nem beszélve arról, hogy magam sosem bántanám azt a személyt, akit szeretek - és erről az aznap készült hangfelvétel is tanúskodik. A kép és a hangfelvétel alapján pontosan rekonstruálható minden, ami aznap köztünk történt, tehát nagyon beteg az a személy, aki a falnak nyomást és a fojtogatást kitalálta.
Valaki a hármójuk közül hazudik, az egészen biztos: anyósom vagy a lánya, vagy csupán apósom az, de egyikük-másikuk nem mond igazat.
Úgy vélem, hogy anyósom nagyon is jól tudja, hogy mi történt aznap az iskolában, s a hazugságukkal megpróbálták apósomat is ellenem fordítani, vagy pedig anyósom nem tudott semmiről, és csupán a lánya mondókájának hitt, amely után arculcsapásként érte, mikor kiderült, hogy nem volt igaz.
Nem akarok feleslegesen összeesküvés-elméleteket gyártani, de úgy érzem az anyósom már átlátja, hogy a lánya hazugságainak az áldozata lett ő is, csak épp menti még ami menthető, hiszen a lányáról van szó. Akinek igaza van vagy sem, mégiscsak a lánya, s nem hátrálhat ki mögüle.
Tehát apósom csak kitalálta a fojtogatást és félrebeszélt, amikor mindezt úgy állította be, mintha a lánya mondta volna?
Csak félrenyelt és rosszul fejezte ki magát - mondhatjuk. Ugye?
Remélem kapizsgálják már, hogy miről van itt szó...
Hagy említsek meg egy példát arról, hogy az exem milyen dolgokat ért félre egyfolytában:
Egyszer a lépcsőházban állva közöltem vele, hogy a személyigazolványuk ellopásának vádja egy agyatlan képtelenség, a kéménytüzükre pedig 100%-os bizonyítékom van, míg az email-feltörésekkel már nem tudok mit kezdeni. Erre az exem arca felragyogott, majd közölte, hogy lebuktattam magam, mert most vallottam be, hogy nem tudok az emailével mit kezdeni. Na, erre fogtam a fejem. Közöltem vele, hogy nem az emailével nem tudok mit kezdeni, hanem a feltörésével! Rám kenték az egészet, de nem tudok vele mit kezdeni, mert nem tudom bizonyítani az ellenkezőjét.
Azt hiszem érthető, hogy az exem milyen fogalomzavarban él. Ami történik körülötte, azt totálisan másképp látja, s amit mondanak neki, azt meg se hallja. Még az is lehet, hogy ha érti is, akkor is mást hall ki belőle, mint ami a lényeg.
Egyszerűen elképesztő, hogy valaki ennyire félreért dolgokat, vagyis gyakorlatilag mindent! Hány dologról tájékoztathatta félre a családját, amelynek alapján ők mindvégig rosszul ítéltek meg engem?
Emlékszem rá, hogy számtalan ilyen dolog történt a közös hét évünk során, amelynek már akkor intő jelként kellett volna figyelmeztetnie engem, hogy valami nincs rendben ennél a lánynál. Csak épp nem vettem róla tudomást. Kár volt. Mert akkor nem vele hozom össze a gyermekem, hanem keresek valaki mást.
Gondolom az édesanyja arról se tud, hogy a lánya majdhogynem félrelépett egy buszsofőrrel, akinek megadva a telefonszámát, egy későbbi randi során felment hozzá a lakására. Állítólag nem történt semmi, csupán kávéztak, de azért a srác eltette a telefonszámát, hátha a későbbiekben még jó lesz valamire. Pár év múltán fel is hívta őt, és épp akkor, amikor mellette feküdtem az ágyban, amire az exem zavarában azt se tudta mit reagáljon.
Mentségére legyen mondva, hogy az exem nem őrizgette a srác számát, de ha tényleg nem történt köztük semmi, akkor az a szerencsétlen minek tartotta meg az övét és hívogatta őt még évek múltán is? Miért? Ha nem is feküdtek le egymással, de valaminek akkor is történnie kellett, mert a srác később felkereste őt. És talán többször is történt valami, mint amit nekem később bevallott.
Gondolom erről otthon egyáltalán nem csiripelnek a madarak...
Tehát megy az exem körül a ferdítés, amelynek egyedül a kislányom issza meg a levét.
Az anyósommal történt beszélgetés tulajdonképpen jól telt el, és nem történt semmiféle atrocitás. Szerintem számítottak rá, de tök feleslegesen, mert nem szándékoztam balhézni. A dolgaik ellenére én mind a mai napig békével tekintek rájuk, holott közel s távol mindenki más azt mondja a környezetemben, hogy pereljem be őt / őket ilyen-olyan okok miatt. És ahogy utána jártam, valóban megállná a helyét mindegyik, és nem csak vagdalkoznék a levegőbe.
Jelenleg itt tart az ügyünk, s ahogy látom, még koránt sincs vége az egésznek.
Már csupán egy kérdésem lenne hozzájuk: háború vagy béke?
Én az utóbbira szavaznék...
Folyt. köv.
Ajánló: Nem jó ez így...
Megjegyzések
Megjegyzés küldése