Homokozó

A napokban elkezdtem a majdani házam mögötti terület rendbetételét, ahová a kislányomnak álmodtam meg egy kisebb játszóteret.

A játszótér tulajdonképpen a hátsókertben lesz, közvetlen a nappalival szemben, amit fahíd köt majd össze a terasszal. A fahíd mellett japánkertet készítek, amelynek az alapja a kavics és a kő lesz, valamint az itt-ott felbukkanó, szigetszerűen ültetett növényzet. Füvet nem szeretnék, mert rengeteg vele a gond, viszont sok-sok színes és különleges virág vagy bokor határolja majd, amelynek belsejében lesz a már említett játszótér.

E játszótér központi eleme a 3x3-as homokozó lesz, amely körül építek majd egy csúszdát és egy hintát is, valamint egy 5-6 méter magas kilátót. A kilátó maga lesz a hinta tartószerkezete, úgyhogy a költségeket ennek függvényében tudom variálni. 

Egyelőre a terület kialakításáig jutottam, valamint annak központi eleméhez, a homokozóig. Alább látható a kivitelezés néhány mozzanata:

Az eddig kihasználatlan, gyomosodó, félreeső terület lesz a játszótér helye

A leendő játszótér körül több fa is található: egy diófa és két almafa, valamint rengeteg bő termésű szeder bokor. Ezek egy részét átültettem a kerítés mellé.

A homokozó alját két műanyag molinó biztosította

A faoszlopokkal körbehatárolt területre került a homok

A házból nézve nagyjából ez a látvány tárul majd elénk

Ezután körbehordtam a homokozót murvával...

...majd kialakítottam a túloldali feljárót is

A homokozótól tulajdonképpen két fajárda vezet majd fel a teraszra (ami a murva fölött halad majd), ezért a gyerek akár körbe is szaladgálhat, ha épp úgy tartja kedve. A középső rész egy fenyőmulcsos, bokros, virágos kis sziget lesz, amelynek az oldalát még valamilyen szegéllyel támogatom meg.

A bal oldali részen kavicságyon egy kis kiülőt, padot, asztalt készítek, hogy amíg a gyerek játszik, le tudjak ülni olvasgatni, teázgatni, stb.

Ezek körül lesz a kilátó és a csúszda, a jelenlegi régi faház helyén pedig egy nekem derékig érő medence, amelynek alapját a házikó beton alapja biztosítja. 

Mire elkészül, addigra a kislányom is eljöhet hozzám hétvégére. Mennyivel más lesz nálam, mint az anyjánál a négy fal között. Nyaranta kiülhetünk a csillagok alá és beszélgethetünk hajnalig, vagy süthetünk szalonnát is, mert telek lévén senkit sem zavarnánk vele.

Mennyivel másabb lesz itt, mint Horányban!

Más a légkör, más a környezet, más a fauna...

Egy hónap múlva tulajdonképpen el is készülök mindennel.





Megjegyzések