Képzeletben

Az éjjeliszekrényemen vannak. Anya és lánya, a családom. Minden nap ők az utolsó kép, amit a szemeimmel látok. Este, miután jó éjt kívántam nekik e képeken keresztül, megpróbálok mihamarabb elaludni. 

Általában úgy sikerül álomba ringatnom magam, hogy elképzelem, amint a lányommal vagyok: beültetem őt a hátsó ülésre, majd legurulunk Kisorosziba, a strandra. Ott kiveszem a kocsiból, és végigsétálunk a Duna-parton. Eközben kavicsot és kagylót gyűjtünk, lubickolunk a hullámokban...

Már két éves elmúlt.

Ha együtt élnénk, minden nap kitalálnék valami kalandosat. Járnánk az erdőt, hogy megmutassam neki a természet szépségeit. Nyaranta felmásznánk az erdei lesre, ahonnan kémlelnénk az éjjel mászkáló vadakat. Látná a vaddisznót s az őzet, akik zajosan kutatnak a cserjésben valami élelem után. Látná a fákon csiripelő madarakat, s az odút, ahol élnek. 

Most képzeletben megmutatom a fákat, amelyek az erdőt alkotják, s az oldalukból kinövő gombát. Elmondom neki, hogy a madarak hol élnek, mit esznek, majd megmutatom neki a bogarat, amely a fákon, a fűben vagy a homokban él. Ezután összeszedünk pár gallyat, hogy estére legyen miből tüzet rakni, de közben mindent elmagyarázok neki, hogy mivel mit kell csinálni, mire kell ügyelni és mi az egésznek az értelme.

A kocsiból kirakjuk az asztalt és székeket, amelyek a méretéhez vannak igazítva, majd elkezdem felfújni az úszógumiját. Eközben ő rendíthetetlenül rámol, mert keresi a játékait. Elmondom neki, hogy az nem abban a dobozban van, hanem alatta, egy zöld színű szatyorban, mire ő megpróbálja letuszkolni a dobozt, sikertelenül.

- Apa! - szólít engem tanácstalanul, s a tekintetével kérlel, hogy segítsek neki. Számban a félig felfújt úszógumival, odabattyogok hozzá s leemelem a dobozt a játékairól.

- Jó nehéz. Ebben van a vacsoránk. - felelem.

Dóri meg se hallja, amit mondok, mert a játékai érdeklik nagyon: amint hozzáfér az azokat rejtő szatyorhoz, nagy elánnal emeli ki a többi közül, majd borítja ki a földre. Miközben végigmustrálja, hogy mely játék legyen az, amellyel megkezdi a napját, én leguggolok mellé és mutatom neki, hogy milyen ételek közül lehet választani vacsorára.

- Kicsim, nézd csak: van finom fűszeres grillkolbász, vagy van még felvágott paradicsommal és póréhagymával. Melyiket szeretnéd vacsira? A kolbászhoz van majonéz vagy mustár. 

Dóri egy pillanatra rájuk néz, majd folytatja a játékot. A homokozólapát és a különféle formák kötik le a figyelmét, így nem is reagál rá, hogy mit mondok.

- Kislányom, melyikből szeretnél enni? Kolbászt vagy felvágottat? Vagy bontsam fel a konzervet és csináljak babfőzeléket? Mutasd meg, hogy melyiket ennél szívesen.

Kicsim ismét felnéz, majd megböki a kolbászt.

- Jó, akkor lesz kolbász. De ahhoz fát is kell gyűjteni. Eljössz nekem segíteni? - felelem.

Egyelőre úgy tűnik, hogy maradni akar, ezért én is inkább a dolgaink kirámolásával foglalatoskodom. 

Amíg a homokban játszik, én kirakom a pokrócot és a nyugágyat, majd előveszem a naptejet, hogy bekenjem a vállait. Szinte fel se tűnik neki, hogy miközben játszik, én bekenem a finom kis bőrét. Vigyáznom kell rá, nehogy megégjen.

Ezután előkerül az innivaló is.

- Gyere, igyál Kicsim. - tartom elé a flakonját.

Már szomjas lehetett, mert rácuppant az italra, s több mint a felét megitta. Répalé, narancslé, almalé. Ez a kedvence.

- Nyugodtan igyál amennyi jól esik. Van még. Majd este berakjuk a vízbe, hogy hűs maradjon.

Eközben elővettem a hűtőládát, hogy megvizsgáljam a jégakkukat. Még bírják. Szerintem holnap délig tuti nem olvadnak le. Azt hiszem, azért jobb, ha ma este a kolbásszal kezdünk, mert még friss. Holnap már nem lenne az, és holnap a konzerveket is felbonthatom. Rendben, maradjon holnapra a konzerv.

- Dóri, figyu! Eljössz velem gallyakat gyűjteni? Most menjünk el, mert később már fáradtak leszünk. Mindjárt este lesz és nem fogjuk megtalálni a sötétben.

A Kicsim rám néz, majd nagy örömmel feláll és odaszalad hozzám.

- Hozzuk a pokrócot és abba gyűjtjük bele. Rendben?
- Igen... - feleli a kis tündérem, majd mosolyogva követ engem a fák közé.

Út közben aztán minden gallyat és gumót összeszed, ami a keze ügyébe kerül, de minden egyes darabnál megmutatja, hogy az megfelel e nekünk. Én pedig bólogatok, hogy igen, az is jó lesz.

A pokróc hamarosan megtelik, így összekötve a sarkait, felemelem a hátamra, hogy úgy vigyem vissza. Dóri eközben néz, hogy az apukája milyen erős, hogy azt a hatalmas csomagot milyen könnyen felemelte. Persze ő sem megy üres kézzel: a keze ügyébe kerülő gallyakat azért még felveszi és úgy indulunk el vissza a táborba.

Mikor megérkezünk, leejtem a hátamról a rőzsét, s leveszem a cipőm.

- Megyünk fürdeni a vízbe? - kérdem.
- Igen! - kiált fel Dóri, majd a felfújt úszógumi felé veszi az irányt. Miután megragadta, odasiet a vízpartra, s megáll a szélén. Épp indulnék utána, mikor csörög a telefonom.

- Várjál, még ne menj be. Felveszem és máris mehetünk pancsikolni.

Felveszem a telefont. Anya az.

- Mondd... 
- Megérkeztetek? - kérdezi.
- Meg. Minden rendben.
- Miért nem hívtál fel? Kértelek, hogy hívjál, amint megérkeztetek!
- Semmi baj, most értünk ide. éppen csak leparkoltunk. Nem kell aggódni. - nyugtatgatom.
- Mit csináltok?
- Most megyünk a vízbe.
- De ugye rajta van az úszógumi?!
- Igen, most adom fel rá. Nem lesz semmi baj.
- Ne menjetek mélyre, csak a parton játszatok!
- Nem fogunk bemenni. Csak addig, amíg a lába leér. Nem lesz baj.
- Bekented a hátát? Mert le fog égni!
- Még a sapiját is ráadtam.
- Nagyon vigyázz rá!
- Vigyázni fogok, de most megyek, mert vár a gyerek.
- Jó, de vigyázz rá! Hívlak majd később!
- Jó.

Azzal bontottam a vonalat.

- Kicsim, a sapidat is felvesszük, hogy ne kapj napszúrást! - szóltam oda a gyerkőcnek, majd felkaptam a sapkát és odaérve feltettem a buksijára. - Tudom, hogy nem szereted, de muszáj felvennünk. Nagyon erősen süt a Nap. Megégsz, ha nem vesszük fel.

Dórim nem ellenkezett, bár utálja, ha valami a hajában vagy a fején van. 

Ezután betettem őt az úszógumiba, majd belegázoltunk a vízbe...

...

Reggel öt órakor ébredtem fel. Már nem tudom mit álmodtam, de az elalvás előtti történetet nem fejezhettem be, mert elnyomott az álom. 

Minden este a kislányomra gondolva alszom el. Költök egy történetet kettőnkről, amelyben különféle kalandokat élünk át. Apa és lánya...

Ahogy kezdek magamhoz térni a reggeli álmosságból, úgy pillantok az éjjeli szekrényen lévő képekre. Velük fekszem és velük ébredek: a Családommal. Ott vannak velem a nap utolsó percében, majd másnap az elsőben. Velük kezdem a reggelem, s velük fejezem be az estém.

És bár a lefekvés után egyetlen egyszer sem tudtam még befejezni a történetünk (mert álomba zuhanok), de tudom, hogy holnap ott folytathatom, ahol abbahagytam. Ez ad megnyugvást minden éjjel. Az, hogy a kislányomra gondolhatok. 

Képzeletben mindig vele vagyok és játszunk. Tanítom őt, ahogy Édesapám is tanított engem minden alkalommal, amikor nála voltam. A megszerzett tudást adom át a Kicsimnek, amit remélhetőleg kamatoztatni fog tudni az életében. Hogy milyen úton indul el általa, még nem tudom, de remélem hasznát veszi mindennek, amit tőlem hallott vagy velem látott. 

Csak a képzelet által lehetek vele, mert másom nem maradt. Minden este jó éjszakát kívánok nekik, majd elindul az utazás. 





Folyt. köv.

Megjegyzések