Alperes bírósági beadványa

Az előbb kitárgyaltam a Felperes beadványának lényegi elemeit, míg az alábbiakban azt teszem közzé, amit magam írtam a Bíróság részére. 

Ez igencsak hosszúra sikeredett, mert azokat a műveket is beadtam, amit korábban az ügyvédem tanácsára nem tettem. Kár volt, ugyanis a pszichológusi szakvélemény elkészítéséhez a Felperes beadványai adták az alapot, s mivel az enyém hiányzott közülük, a doki csupán a felperesi műből tájékozódhatott és írhatta meg az összegzését. Legalábbis a felperesi halandzsa szolgáltatta az alapot a rólam kialakult kép további vizsgálatához. 

Tehát, íme az újabb beadványom egyik fele:

Tisztelt Bíróság

Alperes a XXXXXX számú perben az alábbi tájékoztatást szeretném adni:

Az ideiglenes végzésben foglaltak szerint, az elmúlt hónapokban hetente két órát tölthettem el a gyermekemmel, amely által – a kevéske idő ellenére is - kialakulhatott közöttünk a kötődés és a bizalom. Minden egyes találkozón változatos elfoglaltságot találtunk magunknak, amelynek alapján elmondható, hogy a kislányom figyelmét maximálisan sikerült lekötnöm, valamint a rendelkezésünkre álló időt maradéktalanul kitöltöttük. Ezt a pilisvörösvári Családsegítő Központ vezetőjének szakértői nyilatkozata is alátámasztja.

Gyermekem a találkozók kezdetén minden egyes alkalommal hangosan felnevetve üdvözölt, és szemmel láthatóan azóta is élvezi a velem való együttlétet, ugyanis olyan foglalkozásokat találok ki a számára, amelyet mással még nem csinált, vagy nem olyan minőségben, mint ahogy azt én teszem. A játékok alatt lehetőség szerint megpróbálom őt valamilyen új dologra, kis apróságra is megtanítani, amelyben egyenrangú félként, azaz barátként, partnerként viselkedek vele. Nem parancsolgatok, nem vagyok fölényeskedő, hanem minden pillanatban kedvesen és végtelen türelemmel magyarázok el neki mindent. Úgy vettem észre, hogy a kislányom ezt értékeli, s befogadott a bizalmába is.

A kapcsolattartási időnk alatt néhányszor pelenkacserére volt szükség, amelyet ő mindvégig türelemmel viselt. Hozzáteszem, hogy annak ellenére is, hogy ritkán látjuk egymást és akkor is csak nagyon kevés időre.

Ezek alapján úgy vélem, hogy az eddigi két órás kapcsolattartási időnk immáron kibővíthető lehetne 4 vagy 6 órás időtartamra, amikor is a kislányomat az elvitel jogával élve már komolyabb foglalkozásokra is vihetném.

A Családsegítő Központ lehetőségei ugyanis nem alkalmasak arra, hogy hosszabb időt töltsünk el az intézmény falai között, viszont az sem fogadható el, hogy továbbra is csupán két órát láthassam őt hetente egyszer a gyermek három éves koráig.

Magyarázatként az alábbiakat foglalom össze:

A 2 órás időtartam alatt együtt lehetünk ugyan egy kevéske időt, de a kapcsolatunk elmélyítésére már koránt sincs lehetőség a hely adottságai és a két óra rövidsége miatt.

A 4 órás időtartam alatt a Családsegítő Központ unalmassá válhat a számára, mert a gyermekem figyelmét az intézmény adottságai miatt képtelenség lekötni. Ha az elvitel jogával élhetnék, akkor a településen egyéb más elfoglaltságot is találhatnánk magunknak, viszont ezen idő még nem alkalmas arra, hogy komolyabb foglalkozásokra is elvigyem őt, sem arra, hogy az apai ágon eddig meg nem ismert rokonokkal felvehessük a kapcsolatot.

(A 4 órás időtartamot átmenetként tudom elképzelni a kislányom két éves koráig, esetleg kevéssel tovább, mondjuk 2016. decemberéig. Ezután viszont a karácsonyi ünnepek miatt szeretném őt magammal vinni úgy, mint szülő a gyermekét egy nyugodt, szeretetteljes ünneplésre a családomhoz, amelyre viszont a 4 óra kevés)

A 6 órás időtartam már elegendő lehet arra, hogy személygépkocsival rövidebb kirándulásokat tegyünk a környező vidéken, vagy elmehessünk akár a Fővárosi Állatkertbe, illetve egy közelebbi játszóház valamelyikébe. De elmehetnénk lovardákba, kecskefarmra vagy kisebb tavakra is, valamint meglátogathatnánk azon rokonaink, akikkel eddig még nem vehette fel a kapcsolatot.

Továbbá elmondom, hogy a gyermekem már megszokott és elfogadott engem, ezért nem látok rá okot, hogy a továbbiakban is a Családsegítő Központ berkein belül folytassuk le a találkozóinkat. Mivel a kislányom édesapja vagyok, ezért jogos kérés lehet a részemről az, hogy a saját, vér szerinti kislányommal lehessek egy-egy hosszabb és tartalmasabb időt, ha már az édesanyja elszakította őt tőlem. Szeretném kiemelni, hogy a Felperes a nap 24 órájában, hetente 166 órát lehet együtt a gyermekemmel, míg én e 166 órával szemben mindössze csupán kettőt, amit sem megérteni, sem elfogadni nem tudok! Emellett kiemelem, hogy ez idáig nem állt szándékomban elvenni a gyermekemet az édesanyjától, és a keresetlevelében kért 15.000 forintos gyerektartás összegét is elfogadtam, tehát a jóindulatom a békesség megtartásáról tesz tanúbizonyságot. Viszont, ha továbbra sem láthatom a kislányomat az engem megillető időtartam erejéig, akkor azt a gyermekem fejlődése szempontjából káros hatásnak fogom tartani, amely további jogi procedúrát vonhat maga után (Kiskorú veszélyeztetése, Btk. 208. §).

Az már bebizonyosodott, hogy a Felperes aggodalmai alaptalanok, hiszen a gyermekemet bármikor el tudom látni, bármikor megetetem, megitatom őt és tisztába is teszem, ha a szükség azt úgy kívánja. Azt viszont már nem értem, hogy a Felperest miért zavarja az, ha a gyermeke a saját tulajdon édesapjával is eltölt némi időt, és nem csak a felperesi oldal rokonságával találkozik. Miért szeretné mindenáron megakadályozni, hogy érdemben foglalkozhassak a saját gyermekemmel? Miért nem tetszik neki az, ha a kislányunknak plusz időtöltést, plusz foglalkozásokat adok, amely a szellemi fejlődésére is pozitív hatással lehetne? Miért jó neki az, ha a kislányom a fejlődésében csorbát szenved amiatt, mert nem találkozhat az édesapjával?

Épp ezért kérem a Tisztelt Bíróságot, hogy a kapcsolattartás időtartamát bővítse ki az elvitel jogával, heti egyszeri 6 órára, hogy a kislányommal való kötődésünk szorosabbá válhasson.

Ha a Bíróság a részemre kedvező ítéletet hoz, akkor az együttműködésem és barátságom jeleként felajánlhatom a Felperes számára azt, hogy az első négy alkalommal jelen lehet a 6 órás kapcsolattartások alatt, amely által megbizonyosodhasson arról maga is, milyen nagyszerű apa vagyok, s hogy a gyermekünk biztonságban van mellettem.

A kapcsolattartással kapcsolatban az alábbi időpontokat tartom kivitelezhetőnek a fokozatosság elve alapján:

- 2016. júliusától november 30-ig, heti 4 óra az elvitel jogával (a Felperes felügyelete mellett),
- 2016. december 1-től 2017. augusztus 31-ig, heti 6 óra az elvitel jogával,
- 2017. szeptember 1-től (a gyermek 3 éves korától) az alábbiak szerint:
                              „A” héten: heti egyszeri 6 óra
                              „B” héten: péntek délután 5 órától vasárnap délután 5 óráig.

A pszichológiai szakvéleményről

A napokban kézhez vett pszichológiai szakvéleménnyel nem tudok egyetérteni, mert - véleményem szerint – az egy meglehetősen felületes és pontatlan vizsgálati folyamat eredménye. Ennek indoklásaként az alábbiakat tudom felhozni:

1 – A pszichológus szakértő a beadványom hiánya miatt egyedül a Felperes beadványából tájékozódhatott, amely eleve félrevezeti az olvasóját, hiszen az tele van ferdítésekkel és hazugságokkal. (Az erre adott magyarázatomat e beadványomban mellékelem)

2 – A pszichológussal történt beszélgetésem során a Felperessel való konfliktusomról egyáltalán nem esett szó, de még csak nagy vonalakban sem érintettük a témát, amely alapján elmondható, hogy épp a lényegi kérdések maradtak ki a vizsgálat során.

3 – A vizsgálat ideje túl rövid volt ahhoz, hogy a szakértő érdemben nyilatkozni tudjon a személyiségemről. Véleményem szerint erről csak egy hosszabb és alaposabb beszélgetés mutathatna rá pontosabban, bár beismerem, hogy nem értek a pszichológiához és annak vizsgálati módszereihez.

4 – A nemzetközi szakvélemények szerint a legtöbb pszichológiai teszt pontatlan és felületes, ami félrevezető is lehet, ráadásul az egyes személyiségképek különbözősége és részeinek széles átfedése miatt még ellenkező diagnosztikát is adhat az alanyról, mint amilyen képpel ő maga valójában rendelkezik.

5 – A szakvélemény olyan mondatokat és helyzetet említ meg velem kapcsolatban, amely vagy nem történt meg, vagy más tartalommal ruházza fel azt, mint ami a közlés célja valójában volt. A szakértő doktor sok helyen alapjában értett félre dolgokat, amelyeket magam egyáltalán nem említettem meg, vagy nem úgy, ahogy azt ő leírta.

Úgy gondolom tehát, hogy e szakvéleményben foglaltak egyedül a Felperes „vallomását” vették figyelembe, annak hazugságaival és pontatlanságával együtt, míg az én véleményemre – mondhatni - egyáltalán nem voltak kíváncsiak.

Kérem a Tisztelt Bíróságot, hogy a terjedelme ellenére vegyék figyelembe jelen beadványomat és annak mellékleteit, hiszen ez sorsdöntő fontossággal bírhat a gyermekem jövőjét illetően. Elvált szülők gyermekeikként a Felperes és személyem is magunkban hordozzuk szüleink döntéseinek a következményét, amit – lehetőség szerint – magam nem kívánok a gyermekemnek, ezért életbevágóan fontos, hogy a Bíróság az én álláspontomat is megismerhesse.

Továbbá úgy vélem, hogy szülőként ugyanannyi jog illetne meg engem is a gyermekemmel kapcsolatban, mint annak édesanyját, hiszen a gyermekünk mindkettőnk „gyümölcse”, így tehát nem az ő különleges privilégiuma eldönteni, hogy a gyermekünk mikor és milyen szinten lehet együtt a saját édesapjával. A Felperes állításával szemben magam nem tettem olyat, amit a beadványában leírt, s mivel a Bíróság csupán ennek alapján tájékozódhat az ügyünkben, rendkívül fontosnak tartom, hogy az erre adandó válaszomat is megismerjék. Ennek alapján egy merőben más kép rajzolódhat ki rólam, mint amit a Felperes vagy a pszichológiai szakvélemény feltételez vagy állít.

Kérem a Tisztelt Bíróságot, hogy fontolja meg milyen szinten engedi, hogy részt vehessek a kislányom életében, akivel jelenleg az édesanyja részéről minden más rokona napi szinten tarthatja a kapcsolatot, míg a saját édesapja nem (nem beszélve az apai családjáról is, akik közül eddig senkivel sem találkozhatott).

Emellett kérem a Tisztelt Bíróságot, mérlegelje annak lehetőségét is, hogy minél több időt tölthessek el a kislányommal az elkövetkezendő idők során, hiszen a hetente két órás együttlét csak a kapcsolattartásra elég, de az érdemi foglalkozásokra már nem.

A kislányom például többek között még nem járt állatkertben, nem utazott vonaton és semmilyen más közösségi vagy élményprogramban nem vett részt, és garantáltan nem is fog, ha a kapcsolattartási időm idejét nem bővítik ki olyannyira, hogy ezen foglalkozásokra őt magammal vihessem. A pszichológiai szakvéleményt alapul véve erre nem is kerülhetne sor, ha a Bíróság annak helyt ad. Ezért is kérem, hogy az eddigi tapasztalatok mérlegelésével a Tisztelt Bíróság a fokozatosság elve mentén haladva engedje meg számomra, hogy a kislányomat az elvitel jogával élve hosszabb időre magammal vigyem egyéb foglalkozásokra is, mert úgy vélem, hogy a jelenlegi Családsegítő Szolgálatnál töltött időnk a hely korlátoltsága és az idő szűke miatt erre alkalmatlan. A kislányom már elég érett ahhoz, hogy komolyabb készségfejlesztő programokon vegyen részt, emellett pedig szeretném a családomnak is bemutatni, akik őt jelenleg egyáltalán nem ismerik (például a 17 éves bátya, aki egy éve kérlel engem, hogy mutassam be neki a húgát, de erre a Felperes tiltakozása miatt még nem keríthettünk sort).

Elképzelésem szerint a heti egyszeri 6 óra időtartam már elegendő lehet a kapcsolatunk minőségének jobbítására, s úgy gondolom ez koránt sem elrugaszkodott elképzelés annak tükrében, hogy én vagyok a gyermek édesapja.

A védelmem érdekében a soron következő június 29-ei tárgyaláson több tanút is szeretnék beidézni, akik maradéktalanul bizonyítják majd, hogy a Felperes állításával szemben magam valójában milyen ember, s milyen apa vagyok.

Végezetül az alábbiakban szeretnék felvilágosítást kapni a Bíróság részéről:

1 – Ha a Felperes elrabolja tőlem a gyermekem, miközben én dolgozom, akkor a Bíróság a későbbiekben miért tartja ezt a helyzetet állandónak és fenntartható állapotnak? Úgy tudom, hogy én is a gyermekem szülője vagyok, akárcsak az édesanyja, ráadásul jelenleg a felügyeleti jogunk is közös.

2 – Miért nincs következménye annak, hogy a Felperes közel 5 hónapig nem engedett a gyermekem közelébe, holott a szülői felügyeleti jogunk alapján ezt nem tehette volna meg?

4:178. § [A kapcsolattartás joga]

(1)   A gyermeknek joga, hogy különélő szülőjével személyes és közvetlen kapcsolatot tartson fenn. A gyermeket nevelő szülő vagy más személy köteles a zavartalan kapcsolattartást biztosítani.

(2)   A gyermekétől különélő szülő – ha a bíróság vagy a gyámhatóság eltérően nem rendelkezik – jogosult és köteles gyermekével kapcsolatot tartani.

3 – A Bíróság miért nem kötelezi a Felperest az elmaradt közel 5 hónap kapcsolattartás pótlására oly módon, ahogy engem is kötelezett az elmaradt gyerektartás megfizetésére?

4:183. § [Felelősség a kapcsolattartás akadályozásáért, szabályainak megszegéséért]

(1)     Ha a kapcsolattartásra jogosult vagy kötelezett személy a kapcsolattartást kellő indok nélkül akadályozza vagy szabályait megszegi, az ezzel okozott kárt köteles a másik félnek megtéríteni. A gyermekétől különélő szülő – ha a bíróság vagy a gyámhatóság eltérően nem rendelkezik – jogosult és köteles gyermekével kapcsolatot tartani.

4 – Miért kell könyörögnöm a gyermekemért egy év után is még mindig, amikor semmi olyan kézzelfogható bizonyíték nincs arra, hogy a szülői feladataim ellátására alkalmatlan volnék?

5 – A Bíróság miért veszi figyelembe a Felperes rágalmait, amikor azokat ő maga a mai napig bizonyítani nem tudja, illetve csupán feltételezésekre építkezik? Ha pedig a Bíróság a Felperes állításait nem veszi figyelembe, akkor mégis miért nem terjeszti ki számomra a kapcsolattartás idejét?

Tisztelettel: X. Y.

---------------------------------------------------------

A beadványomhoz még mellékeltem a blogomból két bejegyzést is:

1: Anyák napja

2: Egy pszichológiai vizsgálat margójára

...valamint egy ábrát a szemléltetés végett:

A beadványom második fele a Felperes első, 18 oldalas beadványára írt válaszom volt, amit már olvashattak e blog látogatói Háború a Bíróságon címen, amit jónak láttam beadni, hogy a Bíróság magyarázatot találjon a Felperes által írt mocskolódások okára. 

E bejegyzésemet kissé aktualizáltam, s helyenként új információval láttam el, így érdemes lehet újból elolvasni. A címe: Egy mocskolódás margójára

Sok-sok betűről és oldalról van szó, de csak így fejezhettem ki mindazt, amit az üggyel kapcsolatban amúgy is elmondanék. 

Mivel az ügyvédem a beadás napjától elérhetetlenné vált a számomra, ezért úgy vélem, hogy a továbbiakban nem alkalmas arra a feladatra, amely az ügyem védelmét jelenti.  

Mindegy. Jobb is így.

Holnap kiderül, hogy volt e értelme mindennek, vagy tényleg az ügyvédemre kellett volna hallgatnom, aki szerint a beadványosdi egy marhaság, s inkább a joggyakorlat mentén kellene haladnunk.

Hamarosan jelentkezem!