2016. június 30., csütörtök

Bírósági tárgyalás (2016. június 29.)

2016. június 29-én volt a negyedik bírósági tárgyalásunk. Két érdekes pillanatot leszámítva és a két fél részéről benyújtott előkészítő iratokon kívül nem történt különösebb fordulat az ügyünkkel kapcsolatban.

Az egyik "érdekessége" a napnak az ügyvédem érkezése volt, hiszen egyáltalán nem számítottam a megjelenésére. Hogy miért? Azért, mert az elmúlt időkben hiába kerestem őt telefonon, képtelen voltam elérni, valamint vissza sem hívott, miután - gondolom - nyugtázta, hogy kerestem. Írtam neki email-t is, hogy mondjon véleményt a beadványomról, de erre se kaptam választ, amelyek alapján úgy véltem, hogy kihátrált az ügyem mögül. El is könyveltem magamban, hogy többé nem látom. Persze tévedtem és az ügyvédem megjelent, viszont én közöltem vele, hogy felesleges volt befáradnia, mert nélküle is el tudom látni a feladataimat. Először kérdőn tekintett rám, hogy ezt most mégis miért, mire felhívtam rá a figyelmét, hogy többször is kerestem őt mindhiába, és mivel magasról tojik rám, ezért nem tartok igényt a további szolgálataira. Az ügyvéd tudomásul vette, majd a korábban hangoztatottakat ismételten elmondta, miszerint a beadványommal letértem arról az útról, amit ő kijelölt, s ennek a levelezgetésnek, vitatkozásnak semmi értelme (mert a Bíróság úgyis a szokásjog mentén halad). Ezzel nem értek egyet, de ebben a pillanatban ez lényegtelen is volt.

Mikor a Bírónő megkezdte a tárgyalást, az ügyvédem az első másodpercben jelezte, hogy innentől kezdve nem látja el a védelmemet, majd elköszönve elhagyta a termet.

A második "érdekes" pillanat az volt, hogy a Bírónő megkérdezte tőlünk, hogy van e nálunk hangrögzítésre alkalmas készülék, amely be van kapcsolva? A Felperes határozott NEM-mel válaszolt, mire a Bírónő szigorú tekintetétől lesújtva, magam elé motyogtam, hogy mindjárt megnézem, majd belepillantottam a szütyőmbe és lekapcsoltam a diktafont. A Bírónő közölte, hogy ilyet még egyszer nem szeretne meglátni, majd jegyzőkönyvbe mondta a történteket.

Tehát megvolt a két adrenalin növelő pillanat, s nekirugaszkodhattunk a tárgyalásnak.

Mivel hangfelvétel nem készült az elhangzottakról, ezért a memóriámra hagyatkozva tudok beszámolni az eseményekről, de nem biztos, hogy a megfelelő sorrendben.

A Bírónő a tárgyalás kezdetén átnyújtott részemre egy, a Felperes által nemrég érkeztetett beadványt, amit magam még nem láttam, így mivel a tartalmáról tudomásom nem volt, jelen bejegyzésben nem is ejtek róla szót.

Ezután a Felperestől kérdezett pár dolgot, mint például azt, hogy fenntartja e továbbra is a keresetében foglaltakat, mire az exem határozott hangon felelte, IGEN. A kérdés felém is elhangzott, mire a válaszomban elmondtam, hogy ragaszkodom az elvitel jogához, amelyben a Gyámhatósági Törvény 27-ik paragrafusának 6-ik bekezdésére hivatkoztam, amely leírja, hogy "A gyermek érdekét veszélyeztető körülmény vagy felróható magatartás hiányában a kapcsolattartásra jogosulttól az elvitel joga nem vonható meg". A Bírónő ugyan egyetértett vele, hogy van egy ilyen paragrafus, de felhívta rá a figyelmem, hogy a Gyámhatósági Törvény a gyámhatósági ügyekre vonatkozik, ez pedig bírósági ügy, ezzel együtt viszont megnyugtatott, hogy ugyanez a Polgári Törvénykönyvben is szerepel.

(...)

Felperes a visszamenőlegesen kért gyerektartással kapcsolatban elmondta, hogy az általam vélt összeggel (amelyet a visszamenőleges gyerektartásból vonnánk le) nem ért egyet, majd hozzátette, hogy a számlák között szerepelnek olyanok is, amelyeket valószínűleg mástól kértem el, de az is lehet, hogy hamisak vagy hamisítottam őket. A Bírónő erre kicsit erélyesebben rászólt, hogy az ilyen megjegyzésektől tartózkodjon (gondolom érzékeltetve a Felperessel, hogy amit állít, az büntetőügyet is vonhat maga után).

A Bírónő ezután megkérdezte tőle, hogy a telefonszámla tartozást elismeri-e, mire a Felperes közölte, hogy nem, mert ugyan a telefonszámot ő használta, de az az én nevemen volt. Válaszomban ezzel kapcsolatban elmondtam, hogy mindegy milyen körülmények okán szűnt meg a telefonszám és hogy az az én nevemen volt, hiszen a számlázási cím a Felperes lakóhelyére szólt, s maga is elismerte, hogy a telefonszámot ő használta, tehát a tartozás az övé, így a visszamenőleges gyerektartás összegéből levonható.

A "hamis" számlákkal kapcsolatban elmondtam, hogy nincs kedvem bizonygatni melyik ruhát és ajándékot hol és melyik boltban vettem a gyereknek, s onnan milyen számlákat hoztam, mert az egész egy vicc, hogy ezen kell vitatkoznunk, úgyhogy közöltem, nem érdekelnek a számlák, ezekkel nem kívánok a továbbiakban foglalkozni.

A tárgyalás során még szót ejtettünk a pszichológiai vizsgálat költségéről és a perköltségről is.

Előbbivel kapcsolatban a Felperes elmondta, hogy ő a vizsgálat ellen fellebbezéssel élne, mert nem ért egyet annak tartalmával (lásd: Felperes bírósági beadványa), és mivel nem tudta, hogy az fizetős, ezért kéri a költségmentességet arra is. A Bírónő elmondta, hogy az esetében a költségmentesség a perköltségre vonatkozik csupán, de a pszichológiai vizsgálatra már nem, hiszen az nem a bírósági tárgyalás része, hanem egy plusz "szolgáltatás", amelynek ára van. Ezután felém fordult, hogy én is fellebbezéssel kívánok e élni, mivel a beadványom egyik mellékleteként kitértem a vizsgálatban foglaltakra, miszerint az nem helyénvaló, amit abban írnak, így azt elfogadni nem tudom. Helyeseltem, hogy így van. Bírónő megkérdezte tőlem, hogy mondjam el hogyan látom a vizsgálat költségeinek viselését, mire elmondtam, hogy bár az lett volna tiszta, ha a vizsgálat előtt felhívják rá a figyelmünket, hogy ennek anyagi vonzata van, viszont mivel a vizsgálatot mindketten kértük, ezért úgy illendő, hogy annak terheit mi fizessük meg. Ezenkívül megjegyeztem, hogy milyen érdekes, a Felperes minden módon csatába indul ellenem, de annak költségeit nem szeretné viselni.

A pszichológiai vizsgálatról írt véleményezésemben szerepelt egy rész, amelyben a Szakértő leírja, idézem: "Rendszeres fájdalma nincsen, pszichiátriai kezelésről nem számol be (mert nincs), öngyilkossági kísérlete nem volt. Állítása szerint alkoholt abszolút nem fogyaszt, drogot nem használ rendszeresen (egyáltalán nem használok!). Gyógyszert nem szed".

A Bírónő e bekezdéssel kapcsolatban megkérdezte, hogy mit érthetett azon a Szakértő, hogy Alperes "drogot nem használ rendszeresen", s amelyre azt a kritikai észrevételt tettem, hogy "egyáltalán nem használok!"? Elmondtam, hogy a doki kérdésére, miszerint fogyasztok e drogot, közöltem, hogy nem, majd mikor megkérdezte, hogy próbáltam e valaha, elmondtam, hogy 16 évesen egyszer beleszívtam egy füves cigibe, de nem ízlett, felesleges hülyeségnek véltem, úgyhogy többet nem nyúltam ilyen szerekhez. Elmondtam, hogy meglátásom alapján a Doki ebből azt a következtetést vonta le, hogy az Alperes "drogot nem használ rendszeresen", amely nem több, mint a szavaim félremagyarázása, és épp az ilyen súlyos hibák miatt nem fogadom el a pszichológus szakvéleményét. Úgy vettem észre, hogy a Bírónő megelégedve veszi tudomásul, hogy egy anomáliára fény derült, s már érti, hogy végül is mi a bajom a szakvéleménnyel.

A perköltségre térve elhangzott a Felperes költségmentessége, amelyhez annyit fűztem hozzá, hogy az egyik jogszabály - amelynek paragrafusát nem tudom - azt mondja, hogy ha az Alperes az első tárgyaláson elismeri a Felperes által kérteket, akkor mentesül minden költség megfizetése alól, s a per anyagi vonzatát emiatt a Felperesnek kell fizetnie. A Bírónő helyeselt, hogy ez valóban így van (hiszen az első tárgyaláson magam elfogadtam a Felperes keresetlevelében foglalt gyerektartás összegét, valamint azt is, hogy a gyermekelhelyezésnél a kislányomat a Felperesnél helyezzék el). Tehát a részemről nem volt semmiféle ellenállás, elfogadtam a kislányom anyjának szándékait, és csupán azért van közöttünk vita, hogy emberi körülmények között szabályozzák a kapcsolattartásomat, vagyis hogy apaként, rendszeresen láthassam a gyermekemet és élhessek az elvitel jogával.

Hogy a pszichológiai vizsgálat és a perköltség viselésében milyen határozatot hoz majd a Bíróság, még nem tudom, de úgy vélem, hogy a jogszabályokban foglaltak szerint járnak el: a vizsgálatot ketten fizetjük, míg a perköltség az államra hárul.

(...)

A Bírónő egy ponton megkért rá, hogy meséljek a kapcsolattartásokról. Itt elmondtam, hogy a gyermekem megszokott már engem és kialakult közöttünk a kötődés, valamint megszokta a Családsegítő helyiségét is, ahol a találkozások bonyolódnak. Megemlítettem, hogy a kislányom mosolyogva, érdeklődve, kitárt karokkal fogadott, és megszokta már azt is, hogy az édesanyja nélkül kell eltöltenie velem két órát.

Felidéztem néhány közös élményt a kárásszal és a tengerimalaccal, de megemlítettem azt is, hogy a korábban vásárolt játékokkal már nem játszik, mert véleményem szerint megunta azokat. Ezzel kapcsolatban elmondtam, hogy a két óra időtartam az apa-lánya kapcsolat felfrissítésére elegendő, de ahhoz néha sok, hogy egy szobában töltsük ki. Véleményem szerint a bezártság és a hely adottságai miatt a gyermek figyelmét lekötni azon a helyen meglehetősen nehéz, így a kapcsolattartás idejének esetleges kibővítése csak az elvitel jogával lehetne elfogadható.

Megjegyeztem, hogy a gyermekem betegsége miatt elmaradt kapcsolattartást a Felperes nem akarta pótolni, mondván, hogy nem ér rá és nem érdekli, majd ennek tetejében a fennálló adótartozásom miatt ismételten eltiltott engem a gyermekemtől, minek okán a tizenhetedik kapcsolattartás nem is jött létre.

Bírónő megemlítette, hogy ez nem a Bíróság hatáskörébe tartozik, mert az ilyen eseteknél a Gyámhatóság felelős eljárni, mire azt feleltem, hogy ezzel valamelyest tisztában vagyok, de ebből is látható, hogy Felperes nem jár el tisztességesen és a tetteinek sincs jogkövetkezménye. Hozzátettem, hogy a Felperes úgy ahogy van semmibe veszi azon ideiglenes végzést, amelyben a Bíróság hozott egy világos döntést a kapcsolattartásokról, azaz hoztak egy határozatot, amelyben kötelezték az anyát, hogy hetente egyszer, két órára adja át nekem a gyermekem.

(Szánalmas, hogy a legutóbbi beadványában pont a Felperes becsmérel engem, holott épp ő az, aki magasról tesz a Törvényre)

(...)

Hogy pontosan miről esett még szó, jelen pillanatban nem ugrik be, de a tárgyalás egyik lényegi része volt még az is, amikor a Bíróságot megkértem, méltányossági alapon számítsák be visszamenőleges gyerektartás megfizetésébe azt az elmaradt öt hónap kapcsolattartást, amikor a Felperes engem a gyermekemtől elzárt. Megemlítettem, hogy a gyerektartás és a kapcsolattartás ugyan nem függnek egymástól, tudom, de mégis találhatnánk rá valamiféle megoldást, hogy kompenzáljanak engem a kiesett időszakért.

(Tulajdonképpen 6 hónap gyerektartással tartozom a Felperesnek, ő pedig 5 hónapig tartott engem távol a kislányomtól)

Kiegészítettem ezt azzal, hogy ha ez a megegyezés nem jön létre, akkor kénytelen leszek a Felperes ellen személyiségi jogi pert indítani (a sérelemdíj megállapítása végett).

(...)

A Felperes a mondanivalói közt megemlítette, hogy hogyan akarom a gyermekemet elvinni magammal, ha még azon jeleket sem ismerem, amelyeket a kislányom használ akkor, ha szomjas vagy épp pisilnie kell? Válaszomban elmondtam, hogy amikor a Családsegítő olvasótermét elfoglaljuk, akkor előveszem az ivólevet, amit leteszek az asztalra a kislányom elé, majd elmondom neki, hogy ha szomjas, akkor itt van az innivaló és igyon belőle nyugodtan. Hozzátettem, hogy a kislányom nagyon értelmes és mindent ért abból, amit mondok neki, ráadásul az ivólé is ott van előtte fejmagasságban, így nem jelent problémát, hogy megitassam, ha a szükség úgy hozza. A pisiléssel kapcsolatban elmondtam, hogy a kislányom a nadrágját szokta csipkedni a lába között, ha pisi van a pelusban, ezért mindig tisztában vagyok vele, ha pelenkát kell cserélnem.

A felperes erre nem reagált semmit, de nem is kellett, hiszen egyértelműen felsült a Bírónő előtt, aki láthatta, hogy értem a gyermekem minden rezdülését (legalábbis azokat, amelyeket a heti két óra alatt már kiismertem belőle).

(...)

Ezután a Bírónőnek bemutattam két turisztikai könyvet, amely nemrég jelen meg Budapestről, s amelyben forrásként jelölik meg a honlapomat, majd felolvastam neki a szerző kézzel írt üdvözlését, amelyben szeretettel köszöni meg a segítségemet a könyvek megjelenése kapcsán, s biztosít róla, hogy a honlapom hűséges olvasója.

Úgy vélem, hogy a Bírónőt lenyűgözte mindez, hiszen a személyemről olyan pozitív képet kapott, amelyre az eddigi tárgyalások során példa nem igen volt.

Ezután megkértem a Tisztelt Bíróságot, hogy mérlegeljék, vajon mit veszíthet a gyermekem azáltal, ha engem eltiltanak tőle (hiszen olyan színvonalú tudást adhatok át neki, amelyet az édesanyjától egészen biztos nem kaphat meg).

A tárgyalás ezután gyakorlatilag lezárult.

A Bírónő említett valamit arról, hogy az ügyünk másodfokra fog menni, majd kitűzte az újabb tárgyalás időpontját. Sajnos nem értettem pontosan, hogy a soron következő tárgyalás már másodfokon lesz e, vagy ez még az első fokhoz tartozik, és sajnos vagy elkerülte a figyelmemet vagy nem is hangzott el, de nem emlékszem, hogy szót ejtett volna arról, hogy egy újabb ideiglenes végzést hoz majd a kapcsolattartás kibővítéséről, vagy pedig azt is majd a másodfok fogja elbírálni?

A tárgyalóteremből mindenesetre nyugodt szívvel jöttem ki, mert végre láthatóvá vált az első alagút vége. És bár tudom, hogy a másodfok is tartogat még meglepetéseket, majd az azt követő gyámhatósági procedúrák, de mégiscsak haladunk előre.


Sajnos e tárgyalást nem ismertethettem meg részletekbe menően a technikai hiányosságok miatt, de úgy vélem, hogy a bírósági jegyzőkönyv megérkezéséből is fel tudom majd frissíteni az emlékeimet, amint azt megkapom.




1 megjegyzés:

  1. Az jó, hogy a kislányoddal törődsz. Ezt ő egyszer - reméljük - értékelni fogja. A bíróságokban azonban nem szabad bízni. A szakértő is megmutatta a foga fehérjét.

    VálaszTörlés