Semmi

Az exem beváltotta az ígéretét: a múlthéten ugyanis megfenyegetett, ha nem fizetem be a NAV részére az adótartozásomat, akkor a legközelebbi kapcsolattartásra nem hozza el a gyermeket (lásd a - korrigált - bejegyzés végét: Egy kislány és a malac). Hogy mi ebben a lényeg, azt az alábbiakban ismertetem.

A családi adókedvezményről van szó, amit a kislányom születése előtt, még 2014 nyarán igényeltünk meg, amit előbb az exem, majd a kislányom születése után én vettem igénybe. Vagyis előbb az anyuka kapott a fizetéséhez plusz nem tudom hány ezer forinttal többet, majd pedig én. Összesen tízezer forinttal lett több a fizetésem emiatt az adott időszakban, majd 2015 februárjában az exem nyomására ismét az ő nevére került át a kedvezmény. Elmondható, hogy nagyjából fél éven belül többször módosítottuk az igénylőt: előbb ő, másodjára én, majd harmadjára ismét őnála landolt e kevéske összeg. Értelme nem volt, de Istenem, fiatalok vagyunk és mocorgunk.

(Csak úgy mellékesként: az exem azért szerette volna magánál tudni a családi adókedvezmény összegét, mert addig nem akart elhagyni engem, amíg nem tudja biztonságban a gyerek után járó pénzt; miután megkapta, egy hónapra rá le is lépett. Undorító dolog az egészben, hogy a hátam mögött próbálta meg leszervezni az átírást a munkahelyemmel, amely viszont nem sikerült, mert az aláírásom nélkül nem írhatták át. Emlékszem, hogy a munkaügyis kolléga fel is hívott az irodába, hogy megkérdezze: - Ti nem beszélitek meg otthon a dolgaitokat, hogy a feleséged a tudtodon kívül ír nekünk levelet?

Hát nem tudtam, mint ahogy azt sem, hogy ennek átírásához köti az elhagyásom időpontját. Mikor az igazolást megkapta, 2015. márciusának végén már csak a hűlt helyüket találtam otthon)

Tehát, a családi adókedvezmény jogosultsága átkerült hozzá, majd erre rá néhány hónapra adó visszatérítést kaptam a NAV-tól 64.000 forint erejéig. Ezt a postás bácsi hozta ki nekem.

Ezután az exemmel és a gyerekkel elmentünk nyaralni, ahol csuda jól éreztük magunkat. Olyannyira, hogy még házaséletet is éltünk, valamint az Asszony a kezemet is megfogta a hazafelé tartó úton, mialatt az a sebességváltón pihent.

Igen ám, de pár hónapra rá az exem is kapott egy papírt a NAV-tól, hogy fizesse be a 64.000 forintot a számlájukra, akármilyen okból.

Hogy is van ez?

Igazából a mai napig nem értem, hogy a NAV miért írt nekem jóvá valamit, amit azután tőle próbált meg behajtani. Nem értem az összefüggéseket. A lényeg, hogy az adóbevallás könyvelésénél volt elrontva az egész, mert amikor a könyvelőm rákérdezett, hogy a családi adókedvezményt ki igényelte, én azt mondtam, hogy először én, azután az Asszony, holott ez nem igaz, mert az első pár hónapot az exem igényelte meg, és csak azután kaptam meg én, amiről egész egyszerűen megfeledkeztem. 

Nem tudom követhető e a sztori, de a lényeg ez: nem az Asszony tartozik a NAV-nak, hanem én - azt hiszem. 

Az első vitatkozásunk után, végül tavaly nyár végén harmincezret visszafizettem a NAV-nak (amit a befizetési bizonylattal igazolni is tudok), majd annyiban maradt a dolog. Egy ideig a fejemben volt ugyan a tartozás ténye, de az azután történő események miatt végül az egész kiment a fejemből. Ugyanis tavaly augusztusban előbb elzárták előlem a gyermekem, majd titokzatos oknál fogva kigyulladt a kéményük, amely által ismét elzárták őt, közben eladtam a házamat és ingatlanvásárlással voltam elfoglalva, meg az ehhez járuló dolgokkal: például a leendő házam tervezésével és a többi. Tehát bőven volt rá okom, hogy más töltse ki a gondolataimat és ne az adótartozás. Nem tehetek róla, csak egy közalkalmazott vagyok. Hosszasan sorolhatnám még, hogy mi minden történt velem az utóbbi fél-egy évben, de nem szeretném vele untatni az olvasót, amely bár érdekes lehet, mégsem rabolom vele az idejét.

Az elmúlt hetekben az exem ismét kapott egy levelet a NAV-tól, miszerint 64.000 forint tartozás terheli, amit legyen szíves befizetni az Adóhivatal számlájára. És ugyan erről nekem semmiféle dokumentumot nem mutatott be, a múlt heti kapcsolattartás végén közölte, hogy amíg nem rendezem a saram, addig nem láthatom a gyermekem. Ennek tetejében még hazugnak is nevezett, merthogy én azt mondtam neki, már befizettem a felét, a NAV mégis a teljes összeget követeli rajta. Mindennek a Családsegítő Központ vezetője is fültanúja volt.

És hiába nem függ össze egymással a két dolog, az exem az adó megfizetéséhez kötötte a kapcsolattartást. Fasza, így kell ezt.

Vajon a jövő heti bírósági tárgyaláson miképp magyarázza meg a bírónknak az újabb törvénysértést??

Csak azért, hogy pontosítsunk:

- Először másfél hónapig zárta el előlem a kislányomat, teljesen jogtalanul.
- Másodszorra már három hónapon át tartotta őt elzárva, szintúgy jogtalanul, hamis vádakra alapozva mindezt.
- Harmadjára megrágalmaztak az email-címük feltörésével, a kéményük felgyújtásával, majd a személyigazolványának az ellopásával.
- Negyedjére feljelentett a Rendőrségen bántalmazás végett, amit a videó- és hangfelvételek alapján a Rendőrség rövid úton cáfolt, majd elutasított. Hozzáteszem, hogy nekem van látleletem arról, hogy megtámadott, tehát az ő részéről történt bántalmazás és nem az enyémről. Csak a jóindulatomnak köszönheti, hogy nem jelentettem őt fel!
- Ötödjére a gyermek betegsége miatt elmaradt kapcsolattartás pótlását szarta le, kijelentve, hogy neki más dolga van és nem érdekli. Csupán a fél-fél órás hosszabbításba ment bele, vagyis abba, hogy a heti két óra helyett két és fél órát lehessek együtt a gyermekemmel négy alkalom erejéig. Aranyos, nem? Mindegy...
- A hatodik eset a jelenlegi, amikor önkényesen tartja távol tőlem a gyereket egy "valamiféle" adótartozásra hivatkozva, ami vagy igaz vagy nem, hiszen semmiféle dokumentumot nem mutatott be róla.

Világosan látszik, hogy nem én vagyok a törvénysértő, hanem ő. Ő az, aki nem játszik tisztességes lapokkal, nem pedig én.

Erre (illetve ezekre) mit lehet mondani?

Hogy a NAV a kavarásunk után miképp gubancolta össze a szálakat és hogyan tüntette el a befizetésemet a megadott számlaszámról, azt nem tudom, de feltételezem, hogy nem az ő hibájukból történt, hiszen még én se tudom követni az eseményeket, nemhogy ők. Még jó, hogy most végre leírom e bejegyzés keretein belül, mert így legalább pontosítva vannak a történések és nem felejtődnek el. 

Szóval, eljött a tizenhetedik kapcsolattartásom, amelyre napok óta készültem: nem csak inni- és ennivalóval, de egy újabb meglepetéssel is, amely majdnem hőgutát kapott a kocsiban, amíg rájuk vártam. És hát vártam-vártam, de az Asszony és a gyerek csaknem akartak megérkezni.

10 óra 10 perckor jeleztem a Központ vezetőjének a megnemérkezést, majd megállapodtunk benne, hogy a szerződés szerint várok még fél órát, hiszen bármi közbejöhetett velük. Megemlítem, hogy a Központtal kötött szerződés értelmében (mert itt ilyen is van!) az exemnek valamilyen úton-módon, de jeleznie kellett volna a távollétét a kapcsolattartás megkezdése előtt minimum fél órával! Ez pedig nem történt meg.

Gondoltam, hogy felhívom őt telefonon, de nem volt elérhető, mert ki volt kapcsolva. Ezután tárcsáztam az Anyóst is, ő viszont nem vette fel.

Kiegészítem a beszámolómat még azzal, hogy a Családsegítő Központ felé hajtva benéztem az exemék udvarába, ahol láttam az anyósom kocsiját. Tehát ott volt a lányával, ráadásként az öcs kocsija is ott állt, vagyis feltételezhetően ő is otthon tartózkodott a kapcsolattartás idején. Azért lényeges ez, mert ezek után nem foghatják rá, hogy az exem hirtelen rosszul lett vagy tönkrement a telefonja és ezért nem értesítettek ki időben a távolmaradás felől, hiszen otthon volt mindenki. És gondolom várták, hátha felbukkanok az otthonuk előtt és balhét csapok, amit ők rögzítenek kamerával, hogy lobogtathassák a Bíróságon az állítólagos "agresszivitásomat". Ha ez volt a szándékuk, akkor benézték, mert ez eszembe sem jutott. Egyrészt belefáradtam már ebbe, másrészt egyelőre nem nekem kell magyarázkodnom a Bíróság előtt, hanem nekik. 

(Azért beszélek többes számban, mert ők egy családot alkotnak, akik jóban-rosszban összefogtak ellenem, s mint ilyen, közülük mindenki tud mindenről)

Nem tudom az exem hol jár agyilag, de saját magát viszi bele a saját problémáiba, amelynek ki tudja mi lesz a végkifejlete. És természetesen mindennek én vagyok az oka: most egy kis ezért, most egy kis azért... Mindig találnak rá okot, hogy mutogathassanak rám, csakhogy ezidáig ez nem jött be nekik. Épp ezért történik az az eseménysorozat, amelyben minden egyes alkalommal, a múltban és a jelenben is a gyermekemet használják fel a primitív és erkölcstelen bosszúállásukhoz. Nagyon jól tudják, hogy ezzel az egyetlen eszközzel tudnak nekem fájdalmat okozni, és egy csöppet sem mérik fel ép ésszel, hogy ezekkel a húzásaikkal a kislányunknak ártanak a leginkább. 

(Példaként, hogy ez lebegjen a hasonszőrű "anyukák" szemei előtt: Következmények)

Tehát a tizenhetedik kapcsolattartás elmaradt. A nagy SEMMI volt, de még annyi sem.

Megmondjam őszintén, számítottam rá, hogy ez lesz. Épp ezért nem voltam ideges, legfeljebb szomorú, merthogy a gyermekem egy jó kis játékról maradt le emiatt - a saját édesapjával. Igen, elszomorító, hogy egy anya képes ezt megtenni a gyermekével. ELVENNI TŐLE AZ ÉDESAPJÁT! Csak úgy. Kétlem, hogy ők felfogták ennek súlyát, sőt, még így tartják jónak, hiszen megszabadulnak egy szemétládától. 

És ha ez - tegyük fel - még így is volna... Hogy valóban egy "szemétláda" vagyok. Akkor a gyerekemmel is??? A kislányommal is olyan "gyökér" vagyok, mint velük? Talán ezt bizonyítaniuk is kéne a szánalmas erőlködésük helyett. Mert a tények egyelőre sehogy sem támasztják alá azt, amit állítanak rólam. Sehogy! Ezt bizonyítja e blog, többek között.

Ennek tetejében még a gyermekem is jól érzi magát velem és csuda jókat játszunk együtt a heti két óra alatt!

Próbáltak engem azzal áztatni, hogy a kislányom beteg lett a tablet-nyaldosás miatt (lásd: A tizenkettedik és a Beteg gyermek bejegyzéseket), meg kitalálni olyat, hogy felfázik, mert mezítláb mászkál a meleg laminált padlón, stb. Kitalálják például azt is, hogy a gyerek a kapcsolattartások alatt rendszeresen pisisen és kakisan megy haza, mert képtelen vagyok őt tisztába tenni. Még véletlenül sem jut eszükbe, hogy mondjuk a gyerek hazafelé pisil vagy kakil be, ha egyáltalán így történik mindez. Egyértelműen nálam lehet a baj, mert nem tudom ellátni a gyerekkel kapcsolatos feladataimat.

Nonszensz az egész...

Persze azt nem hangoztatják, hogy a másfél éves kislányomat már megtanították turházva köpni! És nem, nem az anyja, az tény. 

Viszont ha nem baj, hogy a lányom az anyja öccsével él egy fedél alatt, akitől köpni tanul, akkor miért baj az, hogy a gyerek együtt tölt hetente pár órát az édesapjával? Akitől kultúrát, illemet, művészetet és földrajzot tanulhat, hogy csak a leglényegesebbeket említsem mindabból, amire tanítanám.

Azt pedig valahogy elfelejtik, hogy az exem állandó jelleggel kiabál a lányunkkal, s úgy viselkedik vele olyankor, ahogy rendes ember a gyermekével nem szokott (lásd: Anyák napja). 

Egy bezárt világban élnek. 

Vannak ők és vannak azok, akik nem osztják a véleményüket: ők a Másik Oldal

No mindegy, csinálják. Maguk alatt vágják a fát, és leszarom, hogy milyen szemmel tekintenek rám. Utáljanak, ha nekik ez jól esik, mert nekem csupán egy a fontos az életben: a kislányom és az ő boldogulása. 

Az a gyermekveszélyeztetés, amit ők csinálnak vele, egészen biztos nem marad következmények nélkül (lásd: Kiskorú veszélyeztetése és Kapcsolattartás). Nyílt törvénysértésről van szó, amely a gyermekem szellemi fejlődésének is gátat szab bizonyos téren. Talán most röhögnek rajta és hitetlenkednek a leírtakon, de jobb lenne, ha felfognák ép ésszel, hogy TÖRVÉNY-ről és PARAGRAFUS-okról van szó, amelyet senki nem vehet semmibe!

Nagy levegő...

Tehát a tizenhetedik kapcsolattartásom elmaradt. Rendben.

A fél óra elteltével elindultam haza, hogy a meglepetésemet kivegyem a kocsiból. Csak otthon jöttem rá, hogy ennivalót is kéne neki adnom, ezért beültem a kocsiba, hogy elmenjek a közeli zöldségeshez zöldséget venni. Egy alma, más nem kellett, de a jószág éhes volt, így muszáj voltam egy alma miatt autókázni. 

Miután leparkoltam és kikászálódtam a kocsiból, mit látnak szemeim: anyósom jön velem szembe.

Hoppá!

Az az anyós, aki nemsokkal előbb még az exemnél téblábolt (talán várva az érkezésemet)!

Amint elmentem mellette, utána fordultam, hogy megkérdezzem tőle:
- A kislányom hol van?

Az anyós méla undorral és rémülettel vegyes gyűlölettel tekintve rám csak annyit mondott, hogy nem tudja, majd haladt tovább a kocsija felé. Ekkor utána siettem, hogy elmondjam neki, láttam őt a ház előtt parkolni, vagyis ott volt a lányommal egy fedél alatt és nagyon jól tudja, hogy mi van vele!

Úgy vélem, jogosan mentem utána, hiszen a kapcsolattartáson a gyermekem nem jelent meg, az anyját pedig nem tudtam elérni, mert ki volt kapcsolva a telefonja (ezt a szerencsétlent pedig hiába hívtam, mert nem vette fel - és márpedig, ha felvette volna, akkor most nem mennék utána, nem?? (ok és okozat)). Ki az, aki megkérdőjelezi a jogosságát a cselekedetemnek? Hiszen van egy lányom, akinek se híre, se hamva, s akire fél órát vártam, hátha csak késnek egy kicsit. Kitől érdeklődjek, ha nem épp a velem szemben flangáló anyósomtól?

Kérdésemre csak annyit válaszolt, hogy hagyjam őt békén. Ennyit.

Tegyük fel, hogy csak a szemem káprázott és tényleg nem volt ott a kérdéses időpontban: akkor nem az lett volna a helyénvaló emberi reakció tőle, hogy megáll velem szemben és rákérdez, hogy hogy-hogy nem voltak a kapcsolattartáson, mert ő úgy tudja ott voltak??? Vagy valami hasonló...

De neeeem, dehogy... ő tovább haladt és szarba se vett engem (mint APÁT), s még ő volt felháborodva, hogy keresztkérdéseket teszek fel neki. 

Jó, mi? Az APA nem érdeklődhet a gyereke felől.

Miután megböktem a vállát, hogy észrevegye ott vagyok, közölte, hogy nincs velem beszélgetni valója.

- Hogy ne lenne??? - vágtam oda, hiszen egyértelmű volt, hogy terel.
- A lányod miért nem hozta el a gyereket?! - tettem fel a kérdést, amelyre annyit felelt, nem tudja. Na persze...

Ezután vérig sértve, idegesen beült a kocsijába, majd elhajtott.

Még ő van felháborodva!

Az incidens után bementem a boltba és vettem egy almát meg egy halom paradicsomot, majd hazamentem.

Nekik könnyű, hiszen náluk van a lányom. Én pedig kapjam be, sőt, duguljak el és tegyem azt, amit ők fütyülnek.

Tegyük fel, hogy a héten rendezem az adótartozást (amit eleve ideje volna megtenni). Akkor ők ezek után nem érzik majd úgy, hogy a gyerekkel tudnak engem zsarolni?? 

- Ha nem csinálod ezt, akkor nem látod a gyereket!
- Ha nem csinálod azt, akkor ne is számíts a láthatásra!

Nem? Tök logikus pedig. Asszonyi ösztön.

Benézték, mert előbb megvárom, hogy a Bíróság értékelje az eseményeket. Előbb úgy sem tudok bankba menni átutalni a pénzt, mellesleg szeretném látni azt a bizonyos NAV-os papírt, amely az adótartozást bizonyítja. De előre megyek: majd, ha velem együtt bejön a NAV-hoz az exem, akkor ott tisztázhatjuk közösen, hogy kinek mennyi a tartozása. És azt hiszem ez utóbbi lenne a legelfogadhatóbb, ugyanis puszira senkinek sem adunk pénzt, csak ha az hitelt érdemlően igazolni tudja az igényét. Ebben az esetben pedig kézenfekvő, hogy a maga helyén kezeljük a dolgokat: gyereket a Családsegítőben, adóügyeket a Hivatalban. Ennyi.



Elnézést kérek az Olvasóimtól, de ezen a napon sajnos nem készültek képek a gyermekemről, s bármennyire is szerettem volna bemutatni egy kellemes két órát, sajnos ez nem valósulhatott meg a fentebb ismertetett okoknál fogva.

Ez volt tehát a tizenhetedik kapcsolattartásom.

Megjegyzések