2016. július 18., hétfő

Ajánlat

Két nappal ezelőtt tettem egy ajánlatot az exemnek, amely - úgy véltem - mindkettőnknek (illetve hármunknak) jó lehet. Nem fogadta el...

Többek között a gyerektartással kapcsolatban is vannak vitáink, mert ő havi húszezer forintot kér tőlem, míg én tizenötezret tartok elfogadhatónak. 

Úgy gondoltam, hogy mivel neki több pénzre van szüksége, én pedig több időt szeretnék eltölteni a gyermekemmel, ezért valamilyen kompromisszumos megoldást találva egész biztos megegyezésre jutunk.

Írtam neki egy SMS-t, amelyben a következő szerepelt:

"Mit szólnál hozzá, ha a külön találkozókért plusz pénzt fizetnék? Ott helyben odaadnám"

Hamarosan válaszolt rá:

"Nem tudsz megvásárolni"

Ennyit.

Ezen kissé kiakadtam, mert mint mindig, valahogy most is másképp éli meg a lényeget. Ő úgy értelmezte a kérésem, hogy le akarom őt fizetni annak érdekében, hogy többet lehessek a gyermekemmel. Már az elképzelés is nonszensz, ráadásul értelmezhetetlen amit gondol.

Gyerektartást amúgy is fizetek, így miért fizetném őt le, ha eleve adok neki pénzt a gyerekre?

Nem is tudom hogyan magyarázzam el...

Egy hivatali ügyintéző, egy rendőr, egy bíró, egy politikus lefizethető (ahogy azt számtalan példán keresztül látjuk a híradásokban), de a gyermekem anyját hogyan fizethetném le, ha az ellentét köztünk fennáll és épp a gyerekről folyik a vita?? Ellenérdekelt felek vagyunk.

(olyan, mintha az USA lefizetné az oroszokat, hogy namármost ő ad egy valag pénzt, ha lerohanhatja őket)

A lényeg, hogy én szeretném a gyereket, ő pedig több pénzt akar. Ha több pénzt adok neki a kislányomért cserébe, akkor az egy jó üzlet, de semmiképp sem megvesztegetés. Illetve bocsánat: "megvásárlás". Ha a bírónak adnék mondjuk egymilliót, hogy a kislányomat nálam helyezze el, akkor arra már rá lehetne fogni, hogy megvásároltam őt (illetve próbáltam), de az azért érdekes lenne, ha az exemnek adnék több pénzt azért, hogy olyan dolgot biztosítson a számomra, amit ő eleve nem akar. Épp ezért küzd, hogy a kislányomat elvegye tőlem, nemhogy megvásárolható lenne egy kis apróval. 

Nem is értem hogyan juthatott ilyen az eszébe. 

Miért nem veszi észre, hogy ebben az esetben egy működőképes kompromisszumról van szó? Meg is írtam neki:

"Miért erre gondolsz egyből? Szerintem ez mindenkinek jó. Neked több pénzed lesz, a gyerek többet van az apjával, és Dórit is többször láthatom. Egy óráért mondjuk adok 2500-at. Az egy hónapban plusz 10ezer neked"

Nem válaszolt rá.

Jogos lehet a kérdés, hogy miért adnék pénzt külön és miért nem adom azt a tízezer forintot oda a gyerektartással együtt?

Nos:

A gyerektartást is épphogy ki tudom fizetni, s örülök, ha mondjuk a kapcsolattartásokra jut egy kis pénzem. Annak tükrében, hogy a gyermeket csupán két órára láthatom (vagy annak kibővítése után is csupán heti hat órát), szerintem ezen összeg így a reális. Szóval ne csináljuk azt, hogy egy bankkártya vagyok az életükben csak, s nem lehetek apa az anya döntése alapján! Az elhagyásommal együtt - gondolom - felvállalta az ezzel járó kényelmetlenséget is, miszerint egyedül kell elintéznie a dolgait és egy keresetből kell eltartania magukat. Ő akarta így és nem én. Ha több pénzem volna, akkor többet is fizetnék neki, de nincs több pénzem, így nem is tudok többet fizetni. Tizenötezer forintot havonta és kész.

Hogy akkor hogyan fizetném ki a plusz találkozók költségeit? Jó kérdés...

Mivel jelenleg nincs vezetékes netem, ezért annak korábbi költségét tulajdonképpen megspórolom, vagyis havi hatezer forintot. Ha e mellé mondjuk leszokom a kávézásról, akkor se kávét, se cukrot nem kell vennem, amely szintúgy néhány ezer forint havonta. De letehetem a kocsimat is és járhatok dolgozni vonattal, amely a potyázásokat számítva kevesebbe kerülne, mint a havonkénti üzemanyag. Még sorolhatnám ezeket hosszasan, de a lényeg, hogy némi lemondással lehetne rá anyagi forrást találni, ha nagyon akarnám.

Már hallom a következő kérdést, hogy akkor miért nem mondok le ezekről a dolgokról, hogy több gyerektartást tudjak fizetni?

Azért nem, mert nem vagyok aszkéta, sem buddhista szerzetes, aki egy marék rizsen él egész nap. Dolgozom, Magyarországon élek, egy viszonylag fejlett országban, ahol az emberek néha megisznak egy-egy kávét - hogy maradjunk a kávénál. Nem luxus a kávé, de nélkülözhető, ha a dolgok úgy kívánják. És márpedig most ez az a helyzet, amit felajánlottam az exemnek egy csekély összeg erejéig, ha engedi látnom a gyermekem. A finom, de tökéletesen értelmetlen kávézás helyett költhetek másra is, mondjuk a kislányommal való játékra. 

Mellesleg az sem járja, hogy én magam mindenről mondjak le azért, csakhogy az exem otthon élje a kis életét (mert ugye ő nem akar elmenni dolgozni). Nekem vajon le kellene mondanom az életről is csupán azért, mert ő hozott velem kapcsolatban egy döntést? Legyek aszkéta csakis azért, mert neki több pénzre van szüksége?

(Pont ezért is lenne jó a váltott elhelyezés, hogy a költségek egyenlő arányban terheljék a szülőket)

Lemondok én bármiről és adok neki több pénzt, ha cserébe - a jóindulatára alapozva - kapok én is valamit. Mondjuk a kislányomat. Jelenleg hetente két órát láthatom őt, és lássuk be, egy szülőnek ez vajmi kevés. Nemcsak káros a gyerekre nézve, de erkölcstelen is mind a gyerekkel és az apával szemben is.

Sajnálom, ha a gyermekünk egy üzleti tárggyá minősült ebben az esetben, de kénytelen vagyok lépéseket tenni annak érdekében, hogy többet találkozhassak vele. Az ész érveket az exem nem látja át, így elfogadni sem tudja. Az erőszak lehet ugyan még ideig-óráig célravezető, de annak meg én nem vagyok a híve. Akkor mi más maradhatott még a tarsolyomban, mint a pénz, amelyre mindenkinek szüksége van?

(persze van még egy negyedik megoldás is, ha mondjuk a Bíróság kimondja, hogy márpedig apánál ennyit meg ennyit van a gyerek és punktum)

Meg is írtam neki SMS-ben:

"Adok több pénzt is, de egyelőre nem tudom kigazdálkodni. A javatokat akarom és nem megvesztegetni akarlak. Szerintem ez így járható út".

Válasz erre sem érkezett.

Most üljek be a kocsimba és guruljak át hozzá, hogy megvitassuk a kérdést? Csak ezért kérdem ezt, mert a legutóbbi bírósági beadványában leírta, hogy folyton megjelenek a lakásuk előtt, holott ő többször megmondta, hogy ne menjek oda. A beadványát még nem tettem közzé, de a válaszomban erre azt írtam, hogy ha nem lehet vele telefonon elintézni semmit, akkor kénytelen vagyok elmenni hozzá. 

Nem tudom elfogadni, hogy ő ennyivel elintézettnek tartja a dolgot, miszerint "nem tudsz megvásárolni". Ez nem egy lezárása a felvetésemnek, hiszen nem logikus, és nem is akarom őt "megvásárolni", tehát hülyeségeket beszél, amelyre fel kéne hívni a figyelmét.

Vajon az a jó megoldás, ha rábólintok az általa kért havi húszezer forintra és megadom neki, amit kér? Kötve hiszem. Azzal láthatom többet a gyermekem? Nem. Láthat engem többet a gyermekem? Nem.

Ha a Bíróságon elfogadom a havi húszezer forintos gyerektartást, akkor az egy "örök életre szól", amit csak újabb pereskedés útján lehetne megváltoztatni, s nincs semmilyen garancia arra nézve, hogy ettől még többet lehetnék a gyermekemmel. Hiszen az anyja épp azért küzd, hogy ne lehessek vele együtt, csak a minimális időt, azt is felügyelettel, ha már lehetséges.

Ráadásul azért is lenne hülyeség, mert az általam felajánlott heti egy óra plusz neki havi tízezer forinttal jelentene többet, mint amit jelenleg is adok, azaz tizenötezer helyett havi huszonötezer forintot. Ez pedig ötezerrel több, mint az általa kért húszezer forint.

Sajnálom, ha a kislányom ez üzleti termékké vált, de a vitáink és a bírósági tárgyalás nem az érzelmekről dönt, hanem egy fizikai testről, a kislányomról. Ő az üzlet tárgya és nem egy zacskó banán, vagy egy kölcsönbérleti szerződés. 

Ha láthatom többet a gyermekem, akkor ő is kap tőlem több pénzt. Ennyi. Valamit valamiért.

De az az igazság ezzel kapcsolatban, hogy az exem egyáltalán nem akarja, hogy a gyermekemmel találkozzak. Neki az lenne a legmegfelelőbb, ha inkább feldobnám a talpam és a gyereknek találna egy "jobb", egy "szebb" és "pénzesebb" apát (akitől amúgy is majd szülni fog még jó párat). Ki akar engem törölni az életükből, mert neki az a kényelmesebb, minthogy alkalomadtán a pofámat kelljen bámulnia. Ez van. A nyolc évvel ezelőtti döntésének issza a levét, és ha már egyszer úgy döntött, akkor nyelje is le.

Na, ez van.

Tettem neki egy ajánlatot, amit nem fogadott el. Nem tudom miért fáj neki a heti egy óra plusz (vagy több is, ha netán ki tudom fizetni). Az esetleges túlkapásokat (miszerint napi egy óra is lehetne akár és nem csak heti egy óra plusz) megállapodással rögzíthetnénk, amit szerintem még a Bíróság is jóvá hagyna, hiszen a családjogi perekben épp a megegyezést támogatják, s csak akkor döntenek ők, ha a Felek nem képesek egyezséget kötni.

Miért nem jó az, ha a pénteki megítélt kapcsolattartás mellett egy-egy órát a gyerekemmel vagyok mondjuk hétfőn is? Elvihetném őt oviba, s az anyja is kapna tőlem hétfőnként kétezer-ötszáz forintot, vagy többet, ha azt anyagilag megtehetem. 

Nem őt akarom "megvásárolni", hanem a szükségleteihez akarok hozzájárulni, ha ő is hozzájárul az enyémhez. 

Be kellene látnia végre, hogy muszáj lesz megegyeznünk, mert az Élet nem úgy működik, mint ahogy azt ő elképzeli. És, hogy ő hogyan képzeli el az életet, arról már megbizonyosodhattunk a beadványa (lásd: Egy mocskolódás margójára) és a tiltásai által. Voltak hibáim, az igaz, de ez a történet már nem arról szól, hogy én figyeltem e rá az együttélésünk alatt vagy sem. 

A gyermekünk élete a tét, amely 50-50%-ban rajtunk áll (és nem egyedül rajta).

Tettem egy ajánlatot, amit célszerű lenne elfogadnia. Csekély összeg az tény, de csakúgy az, mint a cserébe kért egy óra.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése