2016. augusztus 22., hétfő

Bölcsőde

A napokban elérkeztünk a kislányom bölcsőde korúvá válásának pillanatához. Természetes körülmények között erről a két szülő hoz közös döntést, de mivel nálunk semmi sem működik a természetes folyamatok szerint, ezért ebben is adódtak nézetkülönbségek. És nem miattam.

Mielőtt ismertetem a fejleményeket, visszakanyarodok pár nappal ezelőtti időpontba, amikor is az exemmel már szóba került a gyermekünkkel való kapcsolattartás módosítása (lásd: A változás szele), azaz, hogy a gyermeket szeptembertől csak délutánonként hozná el a Családsegítőbe a délelőtti elfoglaltságai miatt. Akkor megkérdeztem, hogy vajon azért nem jó neki a délelőtt, mert dolgozni fog? Ő először azt mondta, hogy semmi közöm hozzá, majd mikor látta, hogy nem fog tudni palira venni végül beismerte, hogy igen, dolgozni jár majd. A kérdésemre, miszerint akkor ki fog vigyázni a lányunkra csupán annyit felelt, hogy az anyja, vagyis az anyósom. Egy percig sem volt hihető a sztori, de azért adtam neki egy sanszot, hogy tényleg így van, ahogyan mondja.

Mielőtt folytatnám a sztorit, azért megemlítenék még egy apróságot, amit a legutóbbi bejegyzésemben elfelejtettem: azt, hogy az exemmel volt egy kis vitám a gyerek visszaadásánál a délutáni kapcsolattartással összefüggésben. Ugyanis én korábban bármikor kértem tőle, hogy találkozzunk kapcsolattartáson kívül is, vagy járuljon hozzá, hogy a gyereket kivigyem a játszótérre, ő mereven elzárkózott bármiféle megegyezés elől mondván, hogy tartsuk magunkat az ideiglenes végzésben foglaltakhoz, azaz a heti két órához a Családsegítő területén. Azt mondja, hogy két órát ad a Bíróság, és ennél ő sem ad többet, érjem be ennyivel. Nagyjából fél éve kérlelem, hogy engedélyezze számomra a plusz órákat a gyerekkel, s még akár fizetni is hajlandó vagyok érte (lásd: Ajánlat), de ő mereven ragaszkodott ahhoz, hogy a két óránál többet ne lehessek a gyermekemmel. 

Viszont közölte, hogy szeptembertől kezdődően ő délelőttönként nem ér rá, ezért a kapcsolattartásokat délutánra teszi - szemben az ideiglenes végzésben szereplő időpontokkal. Jó, mi?

Mivel ekkor sem volt hajlandó egyezkedni és tartotta magát az ideiglenes végzéshez, azt feleltem, hogy jó, akkor tartsuk magunkat ahhoz, vagyis nem érdekel, hogy neki mi a gondja, intézze el valahogy, a gyereket péntekenként délelőtt 10-től 12-ig hozza el nekem a Családsegítőbe.

Azt hiszem megértette, hogy itt most öngólt rúgott, hiszen a maga által hangoztatott dolgot fordította saját maga ellen. 

Aznap délután még SMS-váltásba is bocsátkoztunk, ahol kérleltem, gondolja át, hogy a gyerek érdekében leül e velem beszélgetni, de ő ettől is elzárkózott, merthogy én szerinte csak a hazugságaimról próbálom őt meggyőzni. Le se szarta, hogy milyen ajánlatom van a számára, mert egyedül a téveszméinek hisz, magyarán annak, hogy én hazug vagyok és ártó szándék vezérel.

Lehet egy ilyen emberrel egyezséget kötni? Hát nem. Mint az elmúlt egy évben, most sem sikerült őt meggyőznöm arról, hogy a gyerek érdekében hallgasson meg engem. Szerinte én gyújtottam fel a kéményüket és kész (lásd: Összeesküvés-elmélet), mellesleg egy oltári nagy geci vagyok, amiért feljelentettem őt az Ügyészségen hamis vád miatt. Tehettem volna mást, amikor ő a hamis vádjaival próbált meg engem lejáratni a Bíróság előtt? Bűnelkövetéssel és gyilkossági kísérlettel vádolt meg - hogy emlékeztessem az Olvasót.

Többek között erről is szerettem volna beszélgetni vele, mert egyértelműen bizonyítani tudom, hogy nem én vagyok a gyújtogató, ráadásul egy olyan információt osztva meg vele, amely mindennek a végére pontot tehet.

De szarik rá. Röviden és tömören.

A megegyezési szándék csírái sem lelhetőek fel benne, mert ő már elhatározott velem kapcsolatban valamit, amihez tartja magát. Tök mindegy, hogy hülyeség, ő mégis ezt mondja. Mert ő erős. Mert ő egy oroszlán. 

Visszakanyarodva az eredeti elbeszéléshez: mivel ő mereven ragaszkodik az ideiglenes végzéshez, hát én is azt mondtam, hogy legyen a kapcsolattartás a végzés szerint, és tök nem érdekel, hogy ő délelőtt dolgozik. Ha ő nem enged semmiben, akkor nekem miért kéne? Ő jelenleg épp kizsigerelni és ellehetetleníteni akar engem, nem pedig megyezeni. Az Olvasó mit tenne az én helyemben? - amikor még nem döntött senki a felügyeleti jogokról.

Tehát megbeszélés nulla, ő márpedig nem ül le velem tárgyalni, mert szerinte csak a hazugságaimról akarom őt meggyőzni.

Telnek-múlnak a napok, egyszer csak megcsörren a telefonom. Az exem az. Miután felveszem, a gyermekem anyja közli, hogy a gyerek bölcsibe fog járni, s alá kéne írnom a papírt, hogy be tudja őt íratni. Mondom oké, ettől nem zárkózom el, de azért jó lenne, ha végre figyelembe venné a paragrafusokat, amelyek a szülők közös döntéséről szólnak és nem arról, hogy ő eldönt valamit én pedig írjam alá. Miután tudomásul vette, hogy aláírom, megbeszéltük, hogy holnap délután találkozni fogunk emiatt.

A vonal bontása után írtam neki egy SMS-t:

"Holnap délután a bölcsiben talizhatunk. Csak írd meg hányra menjek oda"

A válasz:
"Nem leszünk bölcsiben. Gyere ide délután és itt aláírod"

Én: 
"Amikor mész beiratni, aznap megyek én is. Bemutatkozom a bölcsi vezetőjének, mint apuka, és megbeszélem vele a részleteket, mint szülő"

Ő:
"Holnap gyere ide"

Én:
"Hová? A kapuba?"

Ő:
"A ház ajtaja elé, ahogy eddig is"

Én:
"És ha beülnénk a Gondolába? Mégsem egy kacatról döntjük el, hogy kié legyen vagy hová kerüljön"

Ő:
"Felesleges. Reggel jártál itt. Nem okoz holnap sem gondot"
(arra gondolt, hogy a szülinapja alkalmából a postaládájukba dobtam egy üdvözlőlapot)

Én:
"Persze, hogy nem. De itt a gyerekünkről döntünk és nem egy doboz játékról, mondjuk"

További válasz nem érkezett.

Szerinte annyit kellene tennem, hogy ha ő csettint, akkor én ugrok és megteszem azt, amit ő mond. Nem kér, hanem mondja. Ennyi.

Még arra sem volt hajlandó, hogy elárulja nekem bölcsibe fog járni a gyerek, ehelyett azt hazudta, hogy az anyja vigyáz majd a gyerekre, amíg ő dolgozik. Amikor végül ma felhívott, hogy bevallja nekem, tényleg bölcsis lesz a lányunk, akkor is majd bele halt, hogy el kelljen mondania hová. Mintha fájna neki, hogy ezután majd mindig tisztában leszek a gyermekünk hogyléte felől. 

Miért?

Miért okoz neki fájdalmat az, hogy a gyerek apja apaként szeretne viszonyulni a kislányához? Miért baj az, ha tudom, hogy a lányunk hova jár majd bölcsibe?

Attól fél, hogy néhanap bemegyek és meglátogatom a lányunkat? Miért fáj neki, ha érintkezek a gyermekemmel? Ha néhanap elmegyek érte és hazaviszem... Ez olyan borzasztó és fájdalmas? Netán féltékeny, hogy a gyerekünk engem is megszeret???

Egy dolog kézenfekvő ebben: hogy szeretne engem a lezárt múltnak tekinteni, akit kénye-kedve szerint lesöpör az asztalról, vagyis kiírt engem a gyermeke életéből. Jól látja az Olvasó: a gyermekééből és nem a gyermekünkből. Igen, az ő gyermekééből! Meg lehet nézni a beadványaiban hogyan fogalmaz: A "lányomat", a "gyermekemet"... és még véletlenül sem a "lányunkat" vagy "gyermekünket". Míg én közös gyermekről beszélek, ő mindvégig a sajátjáról. Ez a legárulkodóbb jel, hogy hogyan is gondolkodik rólunk. Világosan vall a beállítottságáról, azaz arról, hogy ő szerinte a kislányunk egyedül az ő tulajdona, akihez a nemzés után a továbbiakban semmi közöm nem lehet! - de azért fizessek gyerektartást.

(De persze ő nem akarja eltiltani a gyereket az apjától - legalábbis a beadványa szerint)

A viselkedéséből csakis erre tudok következtetni. 

A mellettem álló emberek csupán annyit mondtak az SMS-eire, hogy pszichológiailag nem áll a helyzet magaslatán és süt belőle a rosszindulat. Kivétel nélkül mindenki megrökönyödött rajta, hogy egy anya hogyan lehet ilyen primitív és rosszindulatú. Szerintük az intelligencia fokmérője, hogy egy ember miképp kezeli a válás utáni helyzetet, és az exem viselkedése nagyon lefelé mutat. 

A gyermekem anyja vajon miért viselkedik így?
Miért nem tud emberileg hozzáállni a dolgokhoz?

Mert én nem tudom. 

Nos, magam nem szeretnék a gyermekemnek vagy az anyjának keresztbe tenni, de ahhoz, hogy a kislányunkról bármiféle közös megegyezés szülessen, partnernek kell tekintenie engem. A partnerek pedig többnyire egyenlő felek bizonyos kérdésekben.

Hagy ismételjem meg ismét: a családunk három tagból áll; egy apából, egy anyából és egy gyermekből. Mivel az anyával eddig képtelenség volt bármiről is megegyezni, ezért ragaszkodom a Törvény betűihez, magyarán ahhoz, hogy az engedélyemhez legyen kötve a gyermek bölcsődei, óvodai és iskolai választása. Ha kórházba kerülne a gyerek, akkor sem keresne meg? Mert a Törvény szerint a gyermekünk egészségéről is tájékoztatást kell adnia! De tovább megyek: egyáltalán az engedélyét adná, hogy bemehessek meglátogatni a lányomat? Kétlem, és épp ezért sem árulná el, hogy kórházba került e, na meg azért sem, mert tudja jól, hogy nem kell az ő engedélye a látogatásomhoz. Fájna neki, ha bent csüngenék a lányunkon és babusgatnám egy kicsit.

De a gyerektartást azért adjam fel neki... Időben. Különben letiltatja.

Nos.

A gyerek apja vagyok és nem egy pénz és aláírás automata szerkezet. Tiszteletben kéne tartania végre a szülői jogaimat, a szülői érzéseimet és a Törvényt. És tiszteletben kéne tartania a kislányunk jogait, amelyek őt az apjához kötik. A többit leszarom, mert nem érdekel. Felőlem azt csinál, amit akar.

És nem hiszem, hogy most én akadékoskodom és én vagyok az, aki az ő kis életkéjét akadályozza. Egyelőre még hagyom őt kibontakozni, de tartok tőle, hogy ez sokáig nem fog működni. 

Rajta áll, hogy simán mennek e a dolgok, vagy göröngyösen és sérüléseket okozva.
Rajta áll és nem rajtam. Hajlandó vagyok egyezkedni, de csak akkor, ha partnernek tekint a gyermekünk életében. 


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése