2016. augusztus 30., kedd

Jóindulat

Jóindulat. Általában ez jellemzi az embereket, hiszen a társadalom legjava nem ellenségesen viszonyul a másikhoz, legalábbis itt Európában, a "nyugati" kultúra fellegvárában.

De mi is az a jóindulat? 

Szerintem az, hogy feleslegesen nem baszogatjuk a másikat, ha nem muszáj, és lehetőség szerint a konfliktusmentes kapcsolatra törekszünk. A jóindulat az emberi jóság és szeretet megnyilvánulása, vagy legalábbis a másik fél iránti alapvető tisztelet megjelenése. Úgy vélem, hogy civilizált emberek között még akkor is a jóindulat jeleit kellene megtapasztalnunk, ha amúgy pedig némelyek gyűlölik egymást. 

Jó példa erre a nevelőapám esete, aki páros lábban rúgott ki otthonról gyerekkoromban és tett engem hajléktalanná bizonytalan időre, de én felnőtt fejjel mégsem mentem vissza hozzá, hogy elégtételt vegyek, hanem lenyeltem a sérelmet és kedvesen szóba álltam vele, ha alkalomadtán találkoztunk valahol. Egy másik példa az anyósomé, akit annak ellenére sem vertem pofán, hogy a családjával együtt ellenem hangolta az exemet, aki végül elhagyott engem. Sőt, amikor negédesen megkérdezte tőlem, hogy valóban Pilisvörösvárra költöztem e, én barátságosan és kedvesen elmondtam neki, hogy igen. Pedig akár leköphettem volna ott helyben, de nem tettem, mert jóindulat van bennem még azok iránt is, akik nekem keresztbe tettek. Azt hiszem ez az intelligencia fokmérője; a jobbításra való törekvés, nem pedig a harag.

A jóindulat elvéről amúgy azt írja a Wikipédia, hogy "A nyelvfilozófiában a jóindulat elve megköveteli, hogy egy beszélő megnyilatkozásait racionálisnak feltételezzük. Ezen belül az érvelés elemzése és értelmezése során a jóindulat elvének célja egy maximálisan argumentatív olvasat rekonstruálása az explicit elemekből". 

Szerintem kissé túlbonyolítják a kérdést, de aki akarja, az ezen a linken elolvashatja az eszmefuttatás mélyebb szántásait is.

De mégis kire mondhatjuk azt, hogy jóindulat vezérli, azaz jóindulatú? A Wikiszótár emígyen vélekedik róla:

1. Hajlandóság a segítségre, készség arra, hogy egy személlyel jót tegyünk.

2. Természetes vonzalom, lelki hajlam az iránt, ami jó; a jóra való készség, igyekezet.
A bölcs magatartásán látszik, hogy csupa jóindulat az egész ember. Egy kis jóindulattal el lehet intézni az ügyet.

3. Régies: Szeretetteljes vonzalom egy személy iránt.
A férfi felbátorodott azon, hogy a nő jóindulattal van iránta. Nem helyes, ha egy tanár jóindulatot táplál a tanítványa iránt.

Tehát nem gondolom rosszul, ha magam is úgy vélem, hogy a jóindulatú embert a jóra való készség, a lelki hajlam és igyekezet motiválja abban, hogy valaki mással jót tegyen - akár még a korábbi ellenségével szemben is. Ez az abszolút jóság, amely a megbocsátással és a szeretettel is összefügg. Enne tükrében talán elmondható, hogy aki erre/ezekre képtelen, az rosszindulatú, kárt okozó személy, aki képtelen megbocsátani, képtelen megbékélni, békességben élni másokkal, vagy bizonyos személyekkel, bizonyos okok miatt.

Ha a jóindulatú szinonimája lehet az Isten, akkor a rosszindulatúé a Sátán (vagy népies nevén az Ördög). Tehát, aki jóindulatú, és a jóság és a szeretet működik benne, az Istent hordozza magában, hiszen az Isten szerető és megbocsátó valami, míg akiben rosszindulat működik, az mindennek az ellentéte, vagyis gonosz lélek, akit megszállt az Ördög.

Mindezek tükrében jogosan tehető fel a kérdés, hogy a gyerekem anyjában vajon mely lélek él, s mely tulajdonságok jellemzőek reá: a jóság vagy a gonoszság? Vajon a gyermekem anyja jóindulatú vagy sem?

A fenti eszmefuttatást csupán azért eresztettem útjára, mert magam képtelen vagyok rájönni. 

Vajon a jóság, a jóindulat lehet e az intelligencia fokmérője? Lehet e az ember jóindulatú, ha amúgy pedig meglehetősen buta, esetleg primitív? Lehet e az ember rosszindulatú, ha amúgy pedig okos és intelligens?

Tényleg nem tudom, és mivel nagy arányú kettősség van bennem, mindkettőben hiszek: szerintem alapjában véve az ember intelligenciájával lehet összefüggésben, de emellett intelligencia nélkül is lehet az ember jó vagy rossz. 

Hogy miért is írom mindezeket?

Az utóbbi időben az exem nagy változáson ment keresztül, ugyanis két év otthonlét után munkába állt. A kislányunk emiatt bölcsődéssé vált (lásd: Bölcsőde és Bölcsődében), akit hétfőtől péntekig a megadott időben lead, majd felvesz egy tök idegen helyen. 

Nos...

Hiába kértem őt, hogy néha engedje meg, hogy elmehessek a gyermekemért (mint apa), akár vele együtt, ő mereven elzárkózott előle mondván, hogy a Bíróság nem hozott erről határozatot. Ha a beadványomban kértem volna, hogy hozzanak ítéletet ezen ügyben is, akkor lenne a kezemben papír, ebben holt biztos vagyok, viszont úgy véltem, hogy ezt "értelmes" szülőkként képesek vagyunk megbeszélni a bíróságon kívül is. Persze nem voltunk, és nem rajtam múlott...

Vajon a jóindulat vezérli az exemet a bölcsis kérdésben? 

Úgy vélem, hogy messzemenően nem, hiszen nem lehet jóindulatúnak nevezni azt, aki eltiltja az apát és a gyermeküket attól az örömtől, hogy néha Apa menjen el érte. Nincs ok a tiltásra, hiszen eddig példásan viselkedtem a gyermekünkkel a Családsegítő égisze alatt, s a kislányunk is csuda jól érezte magát velem. Ha ez működött az elmúlt huszonhat hét ötvenkét óráján keresztül, akkor vajon miért ne működhetne a hazafelé tartó húsz perc alatt? Magam nem látok rá okot, hogy tiltva legyek a bölcsődei hazavitelben, de mindezt az exem valahogy másképp látja.

De hogyan?

Ezt sajnos csak ő tudja, mások nem. Írt ugyan a Bíróságnak két terjedelmes beadványt, amelyekben megpróbálja megmagyarázni az okokat, de azok egyelőre nem támasztják alá a valóságot, se az exem az abban foglaltakat. 

Megállapodhatnánk, de nem lehet. Vele nem, mert köti az ebet a karóhoz: Apa csak a Bíróság által megszabott időben találkozhat a gyermekével, azaz a heti két óra alatt. És az sem számít neki, hogy a Bíróság a mi megállapodásunkról hozna ítéletet, ha meg tudnánk állapodni végre, mert ő határozottan döntött már arról, hogy Apa minél kevesebb időt lehessen együtt a gyermekével. 

Ez egy határozott rosszindulat a részéről, hiszen tárgyalni sem hajlandó erről.

Tegnap viszont meglepett!

Ugyanis az egyik hipermarketben jártamkor megkérdeztem tőle SMS-ben, hogy vigyek e nekik valamit, mire azt felelte, hogy pelenkát, ilyen-olyan méretben. Eddig azt írta mindig, hogy ne vigyem el nekik, ha veszek valamit a gyereknek, hanem majd a Családsegítőben átadhatom, viszont mivel most ilyen SMS nem érkezett tőle, gondoltam beviszem a bejárati ajtóig és átadom. Be is vittem, fel is csengettem, ő pedig karján a kislányunkkal lejött érte!

Azért lepődtem meg ezen, mert korábban, ha valamiért le is kellett jönnie, sosem hozta le a kislányunkat, most viszont lehozta, gondolom jutalmul azért, mert vettem nekik pelenkát. Alig öt percig tartott az egész, de mégiscsak elegendő volt arra, hogy a kislányomnak adhassak egy puszit és ő is láthassa az édesapját (akinek a megjelenésén le is döbbent, hiszen nem a kapuban szokta meg a látványomat, hanem a Családsegítő berkein belül). 

Tehát az exem most maximálisan jóindulatú volt, holott ezt korábban nem tette volna meg.

Mi történhetett?

Aznap egész este ezen járt az agyam, meg még másnap délelőtt is. Több okot látok erre:

1 - Megszállta a jóindulat, kétség sem fér hozzá. Elege van a csatározásokból és úgy véli, hogy jobb békességben élni, mint folytonosan háborúskodni, mert az csak a gyermekünk kárára válna.

2 - Csupán üzletpolitika: belátta, hogy ha jót tesz, akkor én is jó leszek, és mivel most szüksége volt egy pelenkára, hát egye fene lehozta pár percre a gyereket.

3 - Vendég volt nála, mondjuk a legjobb barátnője vagy a húga, vagy netán a pasija, aki előtt nem akart jelenetet rendezni, mert égőnek tartja a veszekedéseinket, így tehát mikor felcsöngettem hozzájuk, inkább lehozta a gyereket. De csak öt perc erejéig, mert nem akarta a vendégét megvárakoztatni. Bizonyíték lehet erre az, hogy csinosan volt felöltözve. 

Bármelyik változaton agyalok, mindegyiket elképzelhetőnek tartom, de úgy vélem, hogy inkább az első pont a valós, hozzátéve még azt is, hogy valószínűleg nem volt otthon egyedül. 

Fura volt az egészben, hogy a gyerek elvileg beszoktatás alatt van a bölcsiben, de aznap és másnap nem voltak ott, ki tudja miért. Nem, nem kémlelődtem utánuk, hanem ő maga árulta el. 

De mindegy is, vegyük az egészet jóindulatnak, azaz belátta, hogy ezzel többre megy, mintha ellenségeskedne velem.

Egy nappal ezután viszont csalódnom kellett.

Korai volt az öröm, hogy változóban lenne valami. Írom, hogy miért:

Ugyanis ma megkérdeztem a Családsegítő vezetőjétől, hogy a jövőheti kapcsolattartáskor eljöhetnek e a gyerek rokonai (úgy, mint testvér és nagybácsi, valamint egy nagyon kedves jó barátunk), mire azt a feleletet kaptam, hogy nem. 

Elszontyolodva a hallottakon megírtam SMS-ben az exemnek:

"....-val beszéltem a 8-a miatt, de nem engedi, hogy a gyerek szülinapján vendégek is jelen legyenek. Így a fiam nem tud eljönni. Szerinted mit csináljak?"

Ezt a választ kaptam: "Nem kellenek vendégek, ünnepelj vele"

Jó, mi? Csupa jóindulat.
Leszarja, magyarán.

Ezután visszamentem a Családsegítőbe, ahol megkértem mutassanak rá arra a jogszabályra, amely eltiltja a gyerekem rokonait az én kapcsolattartásom alatt, de nem találtak ilyet. Csupán annyi a kikötés, hogy az anya hozzájárulása kell mindehhez (áll a szerződésünkben) - amely viszont szerintem jogszabályellenes, hiszen a saját kapcsolattartásomhoz semmi köze a gyerek anyjának, mert az az én kizárólagos időm. A Családsegítő vezetője erre azt találta mondani, hogy a rokonok kapcsolattartásának szabályozása egy külön procedúra, amelyhez viszont annyit fűztem hozzá, hogy ha a gyerek nálam lesz hétvégéken, akkor sem hozza senki szóba, hogy ki van jelen a házamban vagy akár a kirándulások alatt. 

Ha egy rokonommal összefutok a Halászbástyán, miközben a lányommal letekintünk a városra, akkor hívjam fel rá a figyelmét, hogy el kell hagynia a köreinket, mert a Bíróság nem teszi lehetővé, hogy jelen legyen? Ugye, hogy nem. Méghozzá azért nem, mert baromság!

A családsegítős kapcsolattartásom azt teszi lehetővé a számomra, hogy az anyától külön, apai jogomnál fogva lehessek kettesben a lányommal, hiszen azelőtt az anya a közös szülői felügyeleti jogomat sértve tiltott el engem a gyermekemtől. 

Úgy vélem, hogy hiába a Családsegítőben vannak a kapcsolattartások, mivel tiltó határozat (meg úgy általában véve, semmiféle határozat) nincs, egy szülinapi családi összejövetelt simán megtarthatunk az intézmény berkein belül. (Erről majd később írok bejegyzést)

Az exem balgaságára írtam egy választ, amit a terjedelme miatt most nem idézek szó szerint, viszont a lényege az, hogy kérlelem őt legyen jobb belátással a gyerekünk miatt. Ő viszont mindvégig hárított, mondván, hogy a Családsegítő nem engedi, így tehát ő sem.

Mondhatta volna azt is, hogy egye fene, akkor üljünk össze közösen az étteremben, de nem írta. A válaszai alapján látok benne ugyan némi jó szándékot, de ezt nem lehet egyértelműen megállapítani. 

Tehát, amíg tegnap jó fej volt, ma ezt nem mondhatom el róla százszázalékosan.  

Úgy érzem, hogy a jóindulat már munkálkodik benne, de még idő, amíg megérik. Az élethelyzet merőben más lett a kezdetek óta; neki dolgoznia kell menni, mert kevés a pénze, a gyereket pedig bölcsődébe kell adnia, mert nem tud rá vigyázni senki napi rendszerességgel. Vagyis kezdi belátni, hogy az élet felülírja az elképzeléseit (amit korábban már mondtam), s talán az is lehet, hogy egyezségre kell velem jutnia, ha békés, nyugalmas és kiegyensúlyozott életet akar, na meg több pénzt.

Jobban örülnék, ha ezt az egyezséget azért kötné velem, mert belátja, hogy ez a gyerek érdeke is, de ha már más miatt jön az "újjászületés", mint emiatt, akkor hát ezt kell elfogadnunk a békekötés, vagyis a jóindulat jeleként.

Persze még nem tartunk a békekötésnél egyáltalán, se bármilyen egyezségről nincs még szó, de azt hiszem az exem is azon az úton indult el, amely ebbe az irányba halad. Másnak nincs is értelme, mert az a további háborúskodást jelentené, és nem a Jót. 

És itt kikívánkozik belőlem az őszinteség: magam sosem tudnék rá gyűlölettel nézni egy nagyon is fontos ok miatt. Ez pedig az az egyszerű tény, hogy ő a gyermekem édesanyja. Az a nő, aki a kislányomat a világra hozta; azt a teremtést, aki jelenleg többet ér számomra bármilyen kincsnél.

És, ha a kislányomat szeretem és az égig magasztalom a nevét, akkor az anyjának is hálát kell adnom, hogy megajándékozott vele. Azt hiszem ez a tisztelet az, amit jóindulatnak, sőt, szeretetnek nevezhetünk. Bizonyosság rá az Anyák napja alkalmából adott virágcsokrom, valamint a szülinapi képeslap, amit a postaládájába dobtam.

Magam a békére törekszem mindig, mert úgy vélem, hogy a Jóság által virágozhat ki minden, s ezen Jóság virágoztathatja ki a kislányom szívét és szellemét a Gyűlölettel szemben, amely viszont csak lerombol és elpusztít, és semmi jót nem hoz. 

Azt hiszem, hogy az exem a jóindulat útjára lépett.

Ha mindketten nyitunk, szerintem csak nyerhetünk...


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése