Rock 'n' Roll

Pontosan fél éve járunk a Családsegítőbe kapcsolattartás gyanánt, amelynek a felügyelt része ugyan már régesrég lejárt, de új döntést a Bíróság ezidáig még nem hozott. A változtatásig sajnos ide korlátozódnak a lehetőségeink, én pedig mindent bevetek annak érdekében, hogy a kislányom a két óra alatt a lehető legjobban érezze magát.

Augusztus 26-án, huszonhatodik alkalommal is sikerült egy kellemes két órát összehoznunk egymással, amely az exem aggodalma ellenére is jól telt.

Az aggodalom oka az volt, hogy a kislányom a bölcsődéből jövet érkezett, ahol egész délelőtt játszott, s félő volt, hogy mire ideérnek, már nem lesz ereje velem is játszani. Szerencsére nem dőlt ki a fáradtságtól és maximális erőbedobással gyűrte velem végig a két órát. 

A találkozó nagy részét a kocsimban töltöttük. Hiába is, de imádja a Trabimat, ezért ahogyan a múltkor, most is darabokra szedte. Amit lehetett be- és kikapcsolt, leszerelt és kiszedett, én pedig szorgos figyelemmel felügyeltem rá, hogy se magában, sem pedig a kocsiban ne tehessen kárt.

Első feladat a finomságok leellenőrzése

Nagy kedvenc a csokikocka

Van egy csoki, amelyiket nagyon szereti. A neve most nem jut az eszembe, de az áruház kasszájánál lévő polcról szoktam levenni. Ebből többet is veszek, attól függően, hogy épp hányféle ízesítésben kapni. Nyugodtan kijelenthetem, hogy a gyerek megőrül érte, mert egész addig nem foglalkozik mással, amíg meg nem ette valamelyiket (meg a másikat).

Ezután kezdődött a kutakodás: megnéztük mire jó az olló...

...majd összefirkáltuk magunkat,...

...meg Apát...

és a gémkapocs dobozát is.

A szerelőlámpa még mindig nagyon érdekes tud lenni:

Ezután kimentünk az udvarra sétálni.

Amikor Dóri megpillantotta a falon pihenő csigákat, rögvest elkezdte összegyűjteni őket:

Csigagyűjtés közben

Az udvar körbejárása után ismét beültünk a kocsiba. Sajnos odakint nem találtunk olyan elfoglaltságot, ami tényleg lekötötte volna a figyelmét. Elszomorító, hogy az 50 méterre lévő játszótérre se mehetünk ki, a Családsegítő területén pedig nincs olyan játék, amellyel egy kisgyerek is el tudja foglalni magát.

Az Állam rendelkezett róla, hogy a kapcsolattartásokat át kell vennie a Családsegítőnek, de arra nem gondolt, hogy oda nem csak párbeszéd-képes, nagyobbacska gyerekek járnak majd, hanem olyan apróságok is, akiknek a kapcsolattartás a hancúrozásban merül ki. Egy 8-10-12 éves gyerekkel lehet már beszélgetni, társasjátékozni vagy diavetítőzni, de egy 1-2-3 évessel még nem. És mivel az esetünkben ez utóbbi áll fenn, ezért meglehetősen nehéz lekötnöm a lányom figyelmét. 

Dórim, ha tehetné, egész idő alatt rámolna, pakolna, rombolna és szétszedne valamit, de mindezt nem engedhetem meg neki a Családsegítőben, mert nem az otthoni könyvespolcról van szó, hanem egy önkormányzati fenntartású helyről, ahol csak vendégek vagyunk. Köt minket a helyi szabályzat.

Na mindegy, megint maradt a kocsi. 

Mivel eddig még nem mutattam meg neki, hogy mire való az autósrádió, ezért újdonság gyanánt bekapcsoltam. A gyerek elámult, hogy ő még ilyet nem látott, majd nyomban elkezdte nyomkodni, tekergetni, kapcsolgatni. Feltekertük a hangerőt, s beleadtunk apai-anyait. Az erről készült videót feltöltöttem a blog Facebook-oldalára, de sajnos a szolgáltató levette az alábbi indokkal:

Mindezt 2 percen belül. Kár, hogy nem tudom megmutatni.

A gyerek roppantul élvezte a zenés mókát. Az anyósülés előtt állva fel-le rugózott magában, közben precízen markolászva a hangerőszabályzó gombját. 

- Apa, a Kid Rock az jó!

A buli természetesen csak akkor jó, ha az ablaktörlő is kalimpál:

Amikor meguntuk a hangzavart, kikászálódva a kocsiból, lassúztunk még egyet a Trabi mellett. Megmutattam Dórinak, hogy hogy kell Apának átkarolnia a lánya derekát és hogyan fogja meg a kezét. Nézte is, hogy ez most micsoda, majd elmagyaráztam neki, hogy így kell táncolni, és így táncol a lány a fiúval. Mivel Dórit az ölemben tartottam, ezért a mutatvány nem volt az igazi, de azt hiszem tetszett neki a lágy ringatózás és az andalító zene.

Miután a számnak vége lett, bezártam a kocsit és tettünk még egy utolsó kört a ház körül.

Hogy megörökíthessük magunkat, készült pár közös kép:

Anya akkor érkezett meg Dóriért, amikor épp körhintázott a karomban. Még negyed óránk volt az átadóig, de valamiért előbb jött érte. Amikor megpillantottam őt, épp a kapuban állt és nézte, ahogy Dórival játszom. Percekig állt tőlünk nagyjából 20 méternyire, de nem jött oda hozzánk, csak figyelt. Talán tetszett neki, ahogy a lányunkkal játszadozom?

Nemsokkal ezután eltűnt, és csak az időnk lejártakor jött elő megint. Addigra Dórival átestünk egy pelenkacserén is, majd lebonyolítottuk az átadást.

Bár jól telt el ez a két óra is, de érzem, hogy egyre nehezebb a gyerek figyelmét lekötni. Remélem hamarosan javulni fog a helyzet.