Utazás (avagy, egy cuki kis plüssmaci kalandos útja Magyarország felé)

Teljesen véletlenül találkoztam Macival. 2015 szilveszterének délelőttjén pillantottam meg őt a Champs-Élysées-n egy játékbolt kirakatában, amint szomorú tekintettel figyelte a járókelőket. 


Annyira szomorúnak tűnt szegény, hogy kénytelen voltam megállni a kirakat előtt, hogy néhány szót válthassak vele. Mivel az üvegen keresztül nehezen ment a kommunikáció, hát betértem a boltba, hogy kifaggassam őt a melankóliája felől.

Maci nem volt valami bőbeszédű. Csak ült mozdulatlanul, s meredten bámult a kinti világ felé, ahol az emberek már az éjféli tűzijátékra és az azt követő utcabálra készülődtek. 

- Szia, mackó! Miért vagy olyan szomorú? - kérdeztem.

A plüssmaci nem felelt.

- Látom, valami nagyon nyomja a lelkedet. Nem akarod elmondani, hogy mi bánt?

A plüssmaci sóhajtott egyet, majd lebiggyesztette az orrát.

- Ismét eltelt egy év - felelte, s megint sóhajtott egyet.
- Ezért vagy szomorú? - kérdeztem.
- Ezért - válaszolta.

Miután leguggoltam elé, ő mélabúsan rám nézett, majd ismét a járókelőkre meredt.


- Ezek szerint sok ideje már, hogy itt vagy a boltban.
- Már az idejét sem tudom.
- Pedig itt vannak még társaid is, akikkel játszhatnál.
- Sorstársaim - felelte, amelyből máris megértettem mire gondol.
- Szeretnék egy jó barátot, akire vigyázhatok - folytatta, majd sóhajtott egy mélyet.

Szegény mackó, gondoltam magamban. Bárcsak segíthetnék rajta. Lennék a barátja, de nem való nekem egy plüssállat, mert nem tudnék rá vigyázni, és emellett pedig ki tudja mikor megyek haza. Nyomorogjon addig a táskámban?

Törtem a fejem, hogy mi tévő legyek. Mégiscsak szenved ez a szerencsétlen, és már az én szememet bántja, hogy nincs egy igaz barátja. Végül eszembe jutott valami...

- Tudod mit, mackó? - kérdeztem. - Én tudok a számodra egy barátot, de messze lakik és girbe-gurba úton lehet csak hozzá eljutni.

A plüssmaci hirtelen felkapta a fejét, rám nézett, majd csillogó szemekkel megkérdezte tőlem: - Tudsz egy barátot, akire vigyázhatok minden éjjel és aki őszintén szeretni fog majd engem?

- Igen, tudok - feleltem. - De egyedül kell eljutnod hozzá, s én magam csak a címét adhatom meg, másban nem segíthetek.

A plüssmaci erre felpattanva a helyéről a fülemhez hajolt, majd amennyire halkan csak lehetett, a következőket súgta:

- Hogyan lehet nekem barátom, amikor még senki sem ismer, és jóformán én sem ismerek senkit?
- Van egy ötletem, de azt nem itt mondom el, hanem menjünk ki a parkba. 

A plüssmaci kiegyenesedett, s csodálkozó tekintettel rám meredt.

- Ki akarsz vinni a boltból?? - kérdezte.
- Persze. Miért is ne? Én segítek neked, te pedig segítesz nekem. Mit szólsz?
- Bármit megteszek, ha kiviszel a boltból és szerzel nekem egy barátot! - felelte, majd a feléje nyújtott karomat megragadva, felmászott az ölembe.

Miután a pénztárban kifizettem a váltságdíjat a maciért, betéve őt a táskámba, elindultunk a Eiffel-torony irányába. Út közben a plüssmaci egy árva szót sem szólt, mert annyira lenyűgözte őt a város látványa. Tátott szájjal figyelte a boltokat, a kirakatokat, a kávézók és utcák forgatagát, s mindenre, ami elnyerte a tetszését csak annyit felelt, hogy "Ejjha".

A Champ de Mars-hoz érve leültünk egy padra, ahol végre szóba elegyedhettünk egymással. Röviden ecsetelve neki az ötletemet, a plüssmaci lélegzetvisszafojtva figyelt minden egyes részletre.

- Tehát az jutott az eszembe, hogy lehetnél a kislányom barátja.
- A kislányodé? - kérdezte a plüssmaci.
- Igen.
- Mekkora a kislányod?
- Pont akkora, mint te, csak talán egy arasznyival nagyobb.

A plüssmaci odáig volt a boldogságtól, hogy egy igazi kislány lesz a barátja, akire vigyázhat majd minden éjjel, s aki nagyon szeretni fogja őt.

- De nem ismer engem a kislányod. Hogyan fog engem szeretni, ha nem ismer? - kérdezte.
- Idővel majd megkedvel, ha minden este együtt hajtjátok álomra a fejetek.
- És nem fog megijedni tőlem?
- Ugyan. Mitől ijedne meg?
- Az emberek az új dolgoktól félnek, nem így van?
- De igen. De ő egy különleges kislány, aki örülni fog neked.

Még sokáig beszélgettünk a lányomról, majd felhívtam egy dologra a figyelmét:

- Az utad során kérj meg valakit minden egyes héten, hogy készítsen rólad egy fényképet, amit nyomtasson ki és küldjön el a kislányomnak. De ügyelj rá, hogy mielőtt a képeslapot feladja, még írjál rá néhány sor üzenetet. Ha megkapja ezeket a kislányom, akkor mire elérkezel hozzá már ismerni fog és szeretni. 
- Hűűűűha, ennyi lenne az egész?
- Ennyi. De az út nagyon hosszú lesz és viszontagságos. Mindig kérj útbaigazítást, nehogy eltévedj. És ügyelj rá, hogy jövő év szeptember nyolcadikára megérkezz hozzá, mert akkor lesz a szülinapja.

A plüssmaci mindenre ígéretet tett, majd írtam egy levelet, amit a plüssmackó kezébe adtam.

- Erre a levélre nagyon vigyázz, és személyesen a kislányom kezébe add, vagy az édesanyjáéba, aki majd felolvassa neki.
- Átadom, ígérem - felelte a maci, majd kezet rázva elbúcsúztunk egymástól.




A következő hetekben a kislányom az alábbi képeslapokat kapta:





Párizsból

Reimsből

Chalons-en-Champagne-ből

Nancyből

Az Alpokban valahonnan

Strasbourgból

Offenburgból

Lindauból

Kleinwalsertalból

Neuchhwansteinből

Reutte-ből

A Zugspitze lábától

Innsbruckból

Jenbachból

Rettenből

Bécsből

A Fertő-tótól

A Duna partjáról ki tudja honnan

A dorogi bányatótól


Pilisvörösvárról


A plüssmaciról nem tudtam semmit az elmúlt egy évben, de mindvégig aggódtam érte, hogy nehogy eltévedjen ezen a hosszú-hosszú úton, amíg a kislányomhoz nem ér. Csak utóbb tudtam meg, hogy minden a legnagyobb rendben történt, s a levelemet is kézbesítette a címzettnek.

A levelemben a következő állt:


"Drága Kislányom!
  
Sajnálom, hogy nem lehetek veled e napon, amikor Anyával elfújjátok a gyertyát és kibontod az ajándékaidat, de épp azért küldtem el hozzád ezt a plüssmedvét, hogy átadja neked a legszívélyesebb jókívánságaimat születésnapod alkalmából és, hogy veled legyen mindig, amikor egyedül érzed magad. Remélem jó barátok lesztek és sokat nevetgéltek majd együtt.
  
Ne haragudj rám, amiért ilyen ritkán találkozunk, viszont tudnod kell, hogy minden egyes pillanatban szeretettel gondolok rád! Minden egyes nap eszembe jut a mosolyod és a nevetésed, és azok a drága percek, amikor az öleléseddel megajándékoztál engem.
  
Sosem lesz nálad drágább kincs az életemben, és ígérem, hogy mindig támaszod leszek, ha szükséged volna rám.

Kívánom, hogy mindig boldog légy és egészségben teljenek a napjaid, és kívánom, hogy te legyél a legnagyszerűbb kislány széles e földkerekségen, Óperenciás-tengeren innen és túl.

Boldog születésnapot kívánok neked Kislányom!

Szeretlek!
                                                                                         Apa
                                                                                2016.09.08



Hogy a kislányom mit szólt a váratlan baráthoz és az általa kézbesített levelemhez, nem tudom, mert nem lehettem jelen, de az édesanyja elmondása szerint nagyon örült neki. Ezt mosolyogva mondta, tehát valószínűsíthető, hogy mindenkinek tetszik a barátságos kis plüssmedve.

És, hogy a találkozásuk óta mi történt velük, azt a legközelebbi alkalommal mesélem majd el...


Megjegyzések