Fellebbezés: Bírósági beadvány (2016. szeptember 28.)

Tisztelt Bíróság

Alperes, az XY számú perrel kapcsolatban fellebbezéssel kívánok élni. Erre az alábbi magyarázatot adom:

1: A kislányommal való heti egyszeri, két órás találkozást kevésnek tartom, hiszen – mint szülőnek – ugyanolyan érzéseim vannak a gyermekem felé, mint az édesanyjának. Épp ezért jogos óhaj lehet a részemről, hogy ennél több időt tölthessek el a gyermekemmel, vagyis a számomra megítélt havonkénti 8 óránál.

Máskülönben pedig a heti két órás időintervallumot azért sem tartom kielégítőnek az apai teendőim ellátására, mert a gyermekemben így nem fejlődhet ki az az egészséges apakép, amely egyébként kialakulhatna egy egységes családban. Úgy vélem, hogy a Felperes havi 672 órájával szemben az én havi 8 órám meglehetősen csekély.

- Vajon a kislányomban milyen kötődés alakulhat ki az édesapjával szemben, ha csupán hetente egyszer, akkor is két órára láthatja őt?

2:  Többször is kinyilatkoztam az előző beadványaimban, hogy nem szándékozom a gyermekemet elperelni az édesanyjától, viszont szeretnék annyi időt eltölteni vele, amellyel biztosítani tudom az egészséges és kiegyensúlyozott lelki fejlődését.

- Vajon a kislányom az idő előrehaladtával miként tekint majd az édesapjára, ha azt ilyen kevésszer látja? Ugyanis személyemet jelenleg a Családsegítőhöz köti, s mindig meglepődik rajta, ha véletlenül összefutunk az utcán. Bár ilyenkor mindig megismer és kitárt karral üdvözöl, mégis látni lehet rajta a zavarodottságot, mert nem érti mit keresek azon a helyen, amikor engem nem ott szokott látni. Úgy vélem, hogy a heti két órás kapcsolattartás az édesapjáról alkotott fogalom kifejlődéséhez kevés, hiszen zavar támad benne a hely és az idő kötöttsége miatt.

- Vajon a Felperes mitől fél, ha tudja nagyon jól, hogy a gyermekünket nem akarom tőle elvenni? Miért okoz számára fájdalmat az, ha a hetenkénti két óránál valamivel többet töltök el a kislányommal? Hozzáteszem, hogy arról a kislányról van szó, aki ugyanúgy az én gyermekem is, mint az övé.

- Kinek jó az a helyzet, amelyben egy kisgyermeket megfosztanak az egyik szülőjétől oly módon, hogy indok nélkül (esetleg koholt vádakra alapozva) korlátozzák a vele való kapcsolattartásában?

3: A Felperes ez idáig egyetlenegy alkalommal sem tudta bizonyítani a vádjait, amellyel engem illetett, ezért úgy gondolom, hogy nincs ok arra, hogy engem a gyermekemtől távol tartsanak.

Jelenleg nem ellenem van ügyészségi eljárás, hanem a Felperes ellen, s még az is elképzelhető lehet, hogy emiatt a Felperes büntetett előéletű lesz. Míg nála fennáll ez a veszély, magam egyetlen egyszer sem adtam rá okot, hogy rám bárki is követ vethessen.

A heti két órás kapcsolattartási időmben eddig mindig példásan helyt álltam, s a gyermekem örömére legyen mondva,  minden egyes alkalommal sikeres foglalkozásokat nyújtottam a számára.

- Miért tiltanak el engem mégis a kislányomtól olyan formában, hogy nem bővítik ki a kapcsolattartásom idejét?

4: Az elmúlt nyáron a Felperes semmiféle értelmes elfoglaltságot nem tudott nyújtani a gyermekünknek a sétáláson és a boltba menésen kívül, ezért a kislányom olyan foglalkozásoktól esett el, aminek pótlása időben későbbre nyúlik. Többek között, magam megismertettem volna őt az állatvilággal a Fővárosi Állatkert vagy valamely más vadaspark, illetve tanya felkeresése által, valamint utaztunk volna vonaton és buszon (amin a gyermek jelenleg még egyáltalán nem utazott), de elmentünk volna valamelyik játszóházba is, amely egészen biztos kalandokkal és élményekkel teli pár órát jelentett volna a számára. De megemlíthetném még a házam építését is, ahol megtudhatta volna, hogyan épülnek a faházak, s mi a jelentősége a szögnek vagy a fűrésznek – hogy csak a legalapvetőbb szerszámokat említsem.

A kislányom jelenleg abban a korban van, amikor minden érdekli és mindenre fogékony, így bizonyára az általam nyújtott foglalkozások is maradéktalanul lekötötték volna a figyelmét. És bár beismerem, hogy a gyermekem nem szenvedhetett jelentős hátrányt azokkal a gyermekekkel szemben, akik mindezen élményeket megkapták, de elmondható viszont, hogy mindenképp ingerhiányos évet zárt le, s többet is kaphatott volna, mint amit végül kapott.

5: Az eddigi kapcsolattartások alatt a kislányom mindig jól érezte magát, s amikor búcsúra került a sor, néhányszor el is pityeregte magát, vagy hangosan a nevemet kiáltozta, amit esetenként több utca távolságából is hallani lehetett („Apaaa”). A búcsúzások idején határozottan kifejezte számunkra, hogy szeretne még velem lenni, de a Felperes ezt nem engedte.

A bölcsődei beszoktatás alkalmával is előfordult, hogy amikor megjelentem a Felperessel a bölcsődében, hogy aláírjuk a velük való szerződést, akkor a kislányom kikerülve az édesanyját odarohant hozzám, hogy én vehessem fel őt az ölembe az édesanyja helyett. Vagyis, az édesanyja hívogató szavai ellenére is velem akart lenni, mert egyértelműen kötődik hozzám és szeret. A Felperes erről egyáltalán nem akar tudomást venni, sem arról, hogy magam sok esetben értelmesebb és élménydúsabb foglalatosságot nyújthatok a gyermekünknek, mint ő.

6: Nem értek egyet azzal, hogy a Felperes kizárólagos felügyeleti jogot kapjon, hiszen az elmúlt beadványomban már jeleztem, hogy mely jogokat szeretném megkapni én is. Ezeket kiegészíteném még azzal, hogy néha szeretnék én is a gyermekemért menni a bölcsődébe (később az óvodába és az iskolába), s szeretném őt elvinni különórákra, s egyéb foglalkozásokra is, ha az édesanyja épp nem ér rá. A munkabeosztásom miatt ugyanis rengeteg szabadidővel rendelkezem, amit szeretnék a gyermekem képzésére és taníttatására fordítani.

Ha a Tisztelt Bíróság a Felperes számára kizárólagos felügyeleti jogot ítél meg, akkor a gyermekem borítékolhatóan hátrányos helyzetbe kerül, hiszen a munkába járó édesanyja sem időben, sem energiában nem fog tudni vele oly módon foglalkozni, mint amit amúgy magam megadhatnék neki. És bár nem kértem váltott elhelyezést és közös felügyeleti jogot, mégis úgy vélem, hogy több járna ki nekem, mint amit az alapjogok feltételeznek (külföldre való utazás, oktatási intézmények megválasztása, stb.).

Mindezeken felül szeretnék pár mondatban reagálni a Felperes beadványaira is:

Felperes a lakóhelyem címének megadásával kapcsolatban azt írja, idézem: „Ha ő hazudott nekem ezzel kapcsolatban, én sem adok pontos tájékoztatást”.

Felperes mint mindig, ezzel a mondattal ismételten azt sugallja, hogy én – esetleg – hazudok. Vajon mindez miért állna érdekemben? Miért adnék téves információt a lakhatásom felől, ha az ellentétes lenne az érdekeimmel? Ugyanis számomra a lakhatási körülményeim rendeződése a cél és nem az, hogy őt és a Bíróságot bizonytalanságban tartsam, mert ezzel csupán azt érném el, hogy a kapcsolattartásokat és az elvitel jogát későbbi időpontba tolom el. Emellett a Felperes ismételten úgy állít be engem, mintha rosszakaratú ember volnék, akire – idézem – „még egy állatot sem lehet bízni”. Ez is annak a jele, hogy ő nem a béke és a megegyezés felé hajlik, hanem arra, hogy engem rossz színben tűntessen fel a Bíróság előtt, valamint arra, hogy az elnyúló csatározásokban a gyermekünk kárt szenvedjen. Véleményem szerint a per elhúzódása és a Felperes ellenállása a gyermekem egészséges fejlődésének a gátja, hiszen amíg a per tart, addig a kislányomnak tulajdonképpen nincsen édesapja.

Felperes a következő oldalon azt írja, hogy az anyagi gondjai miatt szeptember elsejétől munkát kellett vállalnia, s ezen időszak alatt a pilisvörösvári Tipegő Bölcsőde látja el a gyermek felügyeletét. Ezzel szemben a valóság az, hogy a kislányomat nem tudta beszoktatni a bölcsődébe, így a Felperes munkát sem tudott vállalni. Jelenleg ugyanúgy otthon tartózkodik, mint eddig.

Mindez azt bizonyítja, hogy a Felperes viselkedése káros hatással van a gyermekünkre. Erre a következő magyarázatot adom:

Felperes a gyermekemet sosem vitte még tömegközlekedési eszközön; vonaton, buszon eddig nem utaztak – még az élmény kedvéért sem –, mert megrögzötten fél a betegségektől, bacilusoktól és vírusoktól, amit esetleg a gyermek elkaphat. Úgy véli, hogy ott megfertőződhet valamivel a gyermekünk, s épp ezen oknál fogva sem vitte őt eddig semmiféle közösségi helyre, mint például játszóházba vagy uszodába, amely a kislányom élményeit és készségeinek elsajátítását fokozta volna. Ezáltal a kislányom nem tanulhatott meg közösségben élni, mozogni. A Felperes a gyermekünket hermetikusan elzárja mindentől és mindenkitől, s még az sem jelentett számára épkézláb megoldást, ha az egyéb szerepeket (mint a bölcsődébe való beszoktatást) velem is megossza.

Felperes azt is letagadta, hogy a gyermekünket bölcsődébe akarja íratni, s csak azután kaptam erről információt, hogy a bölcsőde vezetője az én aláírásomat is kérte az elhelyezéshez. Ebből is látszik, hogy szeretne kitörölni engem a kislányom életéből, s mindenben korlátozni akar, amely egyébként a kislányunk hasznára válhatna.

A köztünk fennálló „rossz viszony” épp ezért nem nekem köszönhető, hanem neki, hiszen jogosan háborodtam fel rajta, hogy engem semmiben, ismétlem: semmiben sem tájékoztat!

A békére való hajlandóságomat sem veszi észre ezek szerint, ugyanis az elmúlt időszakban többször tettem neki ennek tanúbizonyságát: egyszer kapott tőlem húszezer forintot, hogy költse amire akarja, valamint vittem neki pelenkát, amikor arra szüksége volt. Valamint felajánlottam neki, hogy ha hetente egyszer engedi, hogy egy-egy órára találkozhassak a gyermekemmel, akkor azt 2500 forinttal honorálom. Erre az összegre úgy tettem volna szert, hogy a napi étkezési fejadagomat csökkentem. Felperesnek ez nem volt elég, holott a heti egy-egy óra plusz neki havi tízezer forinttal jelentet volna többet. Csupán azért nem fogadta el az ajánlatomat, mert fájdalmat okoz neki, ha a gyermekemmel többet találkozom, mint amit a Tisztelt Bíróság megítélt.

Épp ezért fontos a számomra, hogy a gyermekemmel való kapcsolattartásomat a Bíróság kibővítse („a fokozatosság elvén haladva”), hogy ezáltal a kislányomnak meg tudjam adni azon dolgokat, amit az édesanyja nem tud.

Felperes a beadványában azt hazudja, hogy a gyermekemet a Családsegítőből és a bölcsődéből is el akartam  vinni, holott ez nem igaz! Magam a Bíróság ítéletét mindig betartottam, s minden esetben arra törekedtem, hogy pozitív megítélés alá essek. Csupán kifejtettem a jelen körülmények hátrányait, például azt, hogy a kislányomnak a két órás bezártság nem jó, hiszen a lehetőségeink továbbra is korlátozottak, valamint, hogy a Bíróság által hangoztatott „fokozatosság elve” időben kissé elnyúlik. Kifejeztem értetlenségemet, miszerint nem értem, hogy a hetenkénti két óránkat miért nem bővítették még ki, ugyanis jelenleg harmincadik hete vagyunk a heti két órára – mondjuk úgy – kárhoztatva. Ez a felállás egyikünknek sem jó: sem a kislányomnak, akivel tartalmasabb elfoglaltságokat tudnék találni, sem nekem, akinek pedig szülői mivoltomból fakadóan e két óra foglalatosság kevés.

Felperes a beadványában azt sugallja, hogy a jogaim fitoktatása miatt fennáll annak veszélye, hogy a gyermekemet engedély nélkül magammal viszem. Biztosíthatom a Tisztelt Bíróságot, hogy ennek veszélye nem áll fenn, és mindenben együttműködök a Bíróság és a Családsegítő akarata szerint.

Felperes a beadványában kéri a Bíróságot, hogy adjanak a kezébe egy olyan határozatot, amely alapján magam a bölcsődéből nem vihetem el a gyermekemet. Ezzel kapcsolatban elmondanám, hogy sosem akartam a kislányomat a bölcsődéből elvinni és engedély nélkül nem is látogattam volna meg! Többször kértem rá a Felperest, hogy ha lehetséges, akkor néha én is elmennék vele együtt a gyerekért, hogy ezzel a kislányom megszokjon abban a környezetben is, és megtanulja, hogy nem csak egy családsegítős játszópajtása vagyok, hanem az édesapja is. Ugyanis megítélésem szerint a kislányom jelenleg egy jó fej játszópajtásnak tekint, de nem az édesapjának, akit a Családsegítő területéhez köt, még annak ellenére is, hogy Apának nevez.

A kislányom apaképe jelenleg még nincs kifejlődve, és bár hetente két órát velem lehet, az apai mintakép kibontakozása jelenleg – a Családsegítő lehetőségeinek korlátja miatt – csorbát szenved minden téren.

Mindezek figyelembevételével kérem a Tisztelt Bíróságot, hogy a kapcsolattartási időmet a fokozatosság elve mentén haladva szíveskedjen kibővíteni heti négy órára az elvitel jogával, vagy bővítse ki oly módon, hogy hetente többször találkozhassak a kislányommal a Családsegítő berkein belül, mondjuk hetente kétszer két órát.

Megemlíteném továbbá azt is, hogy jelen pillanatban nem áll fenn olyan körülmény, amely a gyermekem érdekét veszélyeztetné, s nem róható fel rám olyan magatartás, amely számomra az elvitel jogát korlátozhatná. A jogszabályok alapján ezért elmondható, hogy az elvitel joga nem lehet megvonható tőlem, hiszen az elmúlt harminc hétben példásan viselkedtem mindenkivel szemben.

Továbbá kifogásolom a Bíróság indoklását abban a tekintetben, hogy bár a kapcsolattartás ugyan létrejött az ezt megelőző ítéletük által, de koránt sincs biztosítva ezzel az, hogy a gyermekemmel érdemben törődni tudjak.

Ezen felül idejét múlttá vált az is, hogy „a gyermek viselkedése az alperessel való találkozások során azt bizonyítja, a gyermek két óránál többet nem tud nyugodt körülmények között az alperessel tölteni”, hiszen a kislányom nem velem nem tud több időt eltölteni (hiszen akkor a búcsúk alatt nem akarna velem maradni és nem kiabálná egyfolytában a nevemet), hanem az adott helyen sok neki a két óra bezártság. Úgy vélem, hogy ez is csak azt bizonyítja, hogy megengedhető lehetne végre, hogy elhagyjuk a Családsegítő berkeit, s az elvitel jogával élve tartalmasabb elfoglaltságot találhassunk magunknak.

Azzal sem értek egyet, hogy nem figyelnék a gyermek szükségleteire, hiszen az csupán a Felperes meglátása velem kapcsolatban, amely ugyanolyan hazugság, mint amivel engem mindeddig illetett. A kislányom mindig kapott enni és inni, és mindig tisztába tettem, ha netán az szükségessé vált. Olykor persze valóban volt valami a pelusában, de az vagy az átadás előtti percekben keletkezett, vagy a hazafelé vezető úton. Előbbi esetben már nem volt rá mód, hogy tisztába tegyem őt, de úgy gondolom, hogy ennyi még megengedhető és elnézhető a számomra.

A Tisztelt Bíróság írja, hogy „az alperesi édesapa és a gyermeke között a kapcsolattartás (…) maradéktalanul megvalósul”, valamint azt, hogy „az abban szabályozott rend biztosítja a kapcsolattartás céljának megvalósulását, az ideiglenes jelleggel megfelelő kapcsolattartást biztosít az alperes és gyermeke számára”.

Ezzel kapcsolatban elmondanám, hogy a kapcsolattartás valóban létrejött, de annak minősége már korántsem megfelelő, hiszen a hely adottságai korlátoznak minket az együtt töltött idő minőségének javításában.

Hozzátenném még, hogy az „ideiglenes jelleg” is tartóssá vált azzal, hogy immáron a harmincadik alkalmunkat töltjük el két órában, holott ez már egyáltalán nem volna indokolt. A kapcsolattartás tehát valóban létrejött (mint ahogy a Felperes kapcsolattartást korlátozó viselkedése miatt szerettem volna), de mint szülő, ezt immáron messzemenően kevésnek tartom!

Hagy ismételjem meg ismét: ellenem jelenleg semmiféle eljárás nincs, s eddig mindig példamutatóan viselkedtem mindenkivel szemben (még a Felperes provokálása ellenére is), a gyermekem pedig szeret engem és kötődik hozzám, valamint nincs semmiféle olyan pszichológiai szakvélemény rólam, amely az alkalmasságomat kérdőjelezné meg (a Felperesről írta azt a pszichológiai szakvélemény, hogy „neurotikus oldal kissé emelkedett”, amely egy súlyos pszichikai betegség).

Utoljára elmondanám még azt is, hogy a Bíróság megítélésével szemben magam úgy vélem, hogy az előző tárgyalási időszakhoz képest mégiscsak bekövetkezett egy olyan változás, amely a 26-I. számú ideiglenes végzés megváltoztatását teszi indokolttá, mégpedig az, hogy a kislányom nagyon szeret engem, és kiderült, hogy nagyon jó apa vagyok. 

Ennek tükrében kérem a Tisztelt Bíróságot, hogy a kapcsolattartás idejét bővítsék ki heti négy órára az elvitel jogával.