2016. november 30., szerda

Harminckilencedik

A múlt heti, november 25-i kapcsolattartásunk egy fokkal jobban sült el ugyan, mint az ezt megelőző három, de még mindig nem volt tökéletes. 

Egy hét csúszásban vagyok a legutóbbi kapcsolattartásom ismertetésével, és holnap már jön a következő. Sajnos nem sok időm volt bejegyzéseket írni, mert elkezdtem a házam körüli udvar rendbetételét, s egész egyszerűen jártányi erőm se maradt leülni a számítógép elé. 

Hogy milyen is volt egy héttel ezelőtt a kislányommal játszani?

Szerencsére a kiscsaj jó kedvvel jött a Családsegítőbe, mert szeret velem lenni, ezt tisztán látom és érzem rajta. Örült, hogy ismét játszhat velem pár órát, bár az is kivehető volt a tekintetében, hogy tisztában van vele, az olvasóterem már nem nyújt neki semmilyen új meglepetést. 

Elsőként az elemózsiás dobozt nyitotta ki, mert tudja, hogy abban mindig van valami finomság. A korábbi nagy választék helyett most csak két Kinder-tojás volt benne, de azoknak végtelenül megörült. Hogy miért, azt nem tudom, mert a csokit általában csak félig falja be, a benne rejlő játék pedig egyáltalán nem is érdekli.

A tojások...

...és ami benne van: egy hercegnőkisasszony...

...és egy sárkány

Mivel Nyuszi épp a széken szimatolgatott és minket figyelt, ezért Dóri odalépett hozzá, hogy megkínálja csokival. Nyuszinak persze nem kellett a csoki, úgyhogy Dóri nekem adta, hogy kezdjek vele valamit. A másik tojás még feltöretlenül hevert a dobozban, ezért azt is odaadta, hogy segítsem neki feltörni. (lásd a videót Facebook-oldalunkon)

Ezután Dóri rávetette magát a fényképezőgépemre, és nem is igazán a képnézegetés miatt, hanem mert olyan jó vele babrálni, nyomkodni a gombjait. Korábban amikor rászóltam, hogy ne nyomkodja össze-vissza, mert tönkremegy, akkor kisebb "hisztit" csapott, hogy hagyjam már őt játszani vele, de most nem tette, hanem figyelmesen nézte, hogy mit hogyan mutatok. Mivel a fényképezőgépem még önmagában is nehéz az apró kis kezeinek, ezért az elejét a nyuszi felé fordítva megtartottam neki, amíg a kép elkészül. Persze az ujját a gombra kellett tennem és enyhén megnyomnom, hogy a kép elkészüljön, de Dóri lelkendezve fogadta az eredményt, hogy a nyuszit ő maga fotózta le.

Ezt a képet Dóri készítette Nyusziról

Innentől kezdve végre elfeledhettük, hogy a Családsegítőben vagyunk, s Dóri önfeledten ült le mellém játszani, bármibe is kezdtem bele.

Például megtalálta a szatyorban a játékok között a csavarhúzót, amelyről még élt benne az emlék, hogy mire is való. Fejreállította a zenedobozát, hogy csavarozzam le az elemtartó ajtaját, mert elemet szeretne benne cserélni. 


A csavarhúzót természetesen még nem tudja használni, ezért megkért rá, hogy segítsek neki kiszedni a csavarokat. Én pedig segítettem, de nem az elemtartó ajtaját csavaroztam ki, hanem az egész doboz hátulját. 

Dóri tátott szájjal követte, hogy mifélét csinálok, és hogy mi lesz az egésznek a vége. Amikor kivettem az első csavart, megkértem rá, hogy fogja meg nekem és vigyázzon rá, ő pedig engedelmesen tartotta a tenyerét, hogy aztán egymás után beletegyem a kiszedett csavarokat. 

Amikor a hátlapot is leszedtem, Dóri csodálkozva ujjongott a látványtól, hogy milyen érdekességet mutatok neki. Ekkor elmagyaráztam, hogy a vezetékeken megy az áram, ami belemegy abba a fura lapocskába (a nyáklapba), majd onnan megy egy másik vezeték a kapcsolóba és a hangszóróba. 

Percekig magyaráztam neki, hogy mi micsoda, ő pedig a szerkezet fölé hajolva jó alaposan megnézett és megjegyzett mindent. 

Amikor aztán elkezdtem összerakni az egészet, ő egyesével belepottyantotta a csavarokat a helyükre, sorban egymás után, ahogy én a csavarozással haladtam. Kis tökmag, nagyon lelkesen segédkezett a munkában. Meg is volt illetődve, amikor készítettem egy képet magunkról :)



Aztán még rajzoltunk is...




...meg átvettük az ismert készségfejlesztő játékokat.



Mindig nézem, hogy töri a kis buksiját a feladatok megoldásán:


Sok mindent csináltunk még aznap, de nem számolhatok be róla, mert nem lehet átadni szavakban azokat a pillanatokat, amelyeket talán csak videofelvételen lehet érzékeltetni. Szemmel láthatóan jól érzi magát velem a lányom, és a kötődése törésbiztos alapokon nyugszik. Gyakran észreveszem, hogy titokban utánam leskelődik és méricskél, és ilyenkor arra gondolok, hogy talán megpróbál engem felmérni, megérteni, hogy ez az Apa-fickó vajon milyen ember lehet, aki őt olyannyira szereti. Sokszor réved el a tekintetemben, amikor egy-egy véletlen pillanatban egymás szemébe nézünk. Olyankor látom a szemeiben, hogy tanulmányoz engem, figyel. Nem is tudom leírni, hogy ilyenkor milyen kellemes borzongás fut át bennem. Szinte beszélnek a szemei. Barátságot, szeretetet érzek. Bizalmat. A kis szőke kiscsajszi, aki épp megtapasztalja a világot, információt gyűjt benne, és kialakul a bizalma, vonzalma az ismerős és idegen személyek és tárgyak iránt. Hihetetlen kis lélek.

Ahogy itthon alakul a lakás, kezd körvonalazódni, hogy milyen is lesz benne élni, úgy képzelem el folyton-folyvást, hogy a lányommal miket csinálunk majd, ha nálam lehet hétvégéken. 

Most nem sorolom fel, hogy melyek ezek, de nagyon várom a napot, amikor először mutathatom be neki a második otthonát. 

Holnap találkozom vele ismét...

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése