2016. december 23., péntek

Negyvenharmadik

Kissé le vagyok maradva az események ismertetésével, ugyanis jelenleg a házikóm padlóját burkolom éjt-nappallá téve, és sajnos minden időm erre megy el. Muszáj mielőbb befejeznem az otthonom építését, hogy a kislányomat egy kényelmes és tiszta helyre hozhassam haza...

Persze, ez a hazahozatal még messze van, mert a Tiszteletteljes Bíróság nem kapkodja el a döntését arról, hogy egy apa megkaphatja-e a gyermekét vagy sem. Számukra tök mindegy, és inkább azon a véleményen vagyok, hogy az egészet addig húzzák-halasszák, amíg a kislányom be nem tölti a harmadik életévét.

Na, mindegy. Nem akarok ezen rágódni ismét. 

Néhány nappal ezelőtt, december 19-én tartottuk meg a negyvenharmadik kapcsolattartásunkat, amely óta már túl vagyunk a negyvennegyediken is, csak hát a bekezdésben említett elfoglaltságaim miatt eddig még nem számolhattam be róla.

Épp ezért nem is szándékozom messzemenő részletekbe bocsátkozni az ismertető során, s inkább egy-egy képpel mesélem el a történteket:

Sült csirke

Mivel nem volt időm reggelizni és kopogott a szemem az éhségtől, ezért a Családsegítő felé igyekezvén vettem a boltban két sült combot, hogy a kapcsolattartás alatt megehessem azt a kislányom közreműködésével. Az anyja elárulta, hogy már reggeliztek a gyerekkel, méghozzá virslit, amit annyira szeret, így kérdéses volt, hogy Dóri egyáltalán belekóstol e a csirkébe, vagy mind megmarad nekem.

Persze aztán, amikor kibontva a csomagot megérezte a sült csirke illatát, összecsordult a szájában a nyál. Nem is volt kérdéses, hogy kér e belőle...


Dóri simán bepuszilta az egyik comb felét, amin teljesen meglepődtem, ugyanis nekem bőven elég szokott lenni egy comb is, holott legalább ötször nagyobb vagyok ennél a csöpp kis tündérkénél.


Éhes nem maradt, az biztos...


Barlang

Általában akkor építünk barlangot, ha már nagyon unjuk a banánt. Vagyis akkor, ha már nincs mivel játszanunk - nagyjából az időnk lejárta előtt. E napon Dóri föl le ugrált a párnákból épített kupacon, én pedig nem győztem őt elkapni, amikor épp a föld felé zuhant.

A barlangból kifelé jövet

Az összedőlt barlangra fel

Egyensúlyozás a párnán





A kép

Van egy kép a falon, amit korábban már alaposan szemügyre vettünk, így betéve ismeri a történetét, amit a kép mesél. Szereti azt a képet és sokszor kérte, hogy mutassam meg neki ismét. Ma épp arra kért engem, hogy vegyem le a helyéről és mutassam meg neki. Én pedig levettem, majd megmutattam, hogyan kell kivenni a keretből.

Óvatosan fogja, mert kértem, hogy vigyázzon rá

A kép alsó fele




A magasban

Dórim szeret a szekrény tetején ücsörögni. Nem egészen értem, hogy miért, mert szemmel láthatóan szédíti őt a magasság, viszont nagyon boldog, amikor megdicsérem a bátorságáért, így feltételezhetően az elismerés az, amely ösztönzi benne.

- Apa, tegyél fel szekrény..!

- Hát jó...


Ma megmutatta, hogyan kell az egyik szekrényről átmászni a másikra, amivel teljesen elkápráztatott engem. A kép alapján ijesztő lehet a mutatvány, pedig nem az, hiszen mindvégig ott állok alatta és fogom a kis popóját. Talán ezért is olyan bátor, mert tudja, hogy amíg mellette vagyok, nem érheti őt semmi bántódás. 

Hogy miért játszom vele ilyen "nem kisgyereknek való játék"-ot?

Nos, azért, mert eltökélt szándékom, hogy egy vagány, erős és bátor gyereket neveljek belőle, aki meg tudja védeni magát, ha a helyzet úgy hozza. Ha a helyzetünkből adódóan nem lehetek mellette minden nap és nem vigyázhatok reá, akkor legalább a tudást kell megadnom neki a önvédelemhez, amit alkalomadtán még hasznosíthat is.

Fontos, hogy határozott legyen az élet minden területén már ilyen kisgyerekként is. Tudjon mászni, ismerje a tárgyakat, a lehetőségeket, valamint ismerje a saját határait, képességeit. Idővel szeretném majd őt beíratni valamilyen önvédelmi sportra is, biztos ami biztos alapon. Mire óvodába megy, szerintem már olyan dolgokat fog tudni, amit más gyermek még nem a saját korosztálya közül. Ehhez mondjuk még meg kell tanítanom neki, hogy bizonyos tárgyak hogyan viselkednek, ha mondjuk megfogja azokat vagy rájuk lép. Meg kell neki tanítani, hogy mit hogyan fogjon meg, mert a fogása még gyenge és sok esetben bizonytalan. A mászás során is lehetne kissé óvatosabb, mert sokszor nem gondolja át, hogy ahová lép, annak csak baj lehet a vége. A kezdeti nehézségek ellenére látom rajta, hogy mindent megfigyel és megjegyez, bár attól még messze jár, hogy meg is értse. Viszont, ha minden alkalommal gyakorlunk valamit, akkor előbb-utóbb profi lesz mindenben :)

Nagyjából így telt a találkozónk. 

Mint eddig oly sokszor, most sem akart hazamenni, ezért csak hosszas könyörgésre volt hajlandó elkezdeni készülődni.

Dóri szemmel láthatóan szeret velem lenni...

A mai találkozónk nem a heti rendszeres kapcsolattartásunk volt, hanem a két ünnep közötti, a zárva tartás miatt - majd - elmaradó kapcsolattartás pótlása. A heti találkánk pénteken, azaz 23-án lesz.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése