2017. január 6., péntek

Dóri a vonalban

Január 2-án este váratlan meglepetés ért: beszélgethettem a kislányommal telefonon! Hosszú és nehéz út vezetett idáig...

E lehetőséget az elmúlt események hosszú sora előzte meg, amelynek az elbeszélését igazából nem is tudom hol kezdhetném el, mert annyira messzire nyúlik vissza.  

A lényeg végül is az, hogy az exemmel mindketten tettünk a másik felé egy-két kedves gesztust, amelynek végén eljutottunk odáig, hogy beszélgethettem a kislányommal telefonon. Először én vettem nekik otthonra pár apróságot, amelyre épp szükségük volt (pelenka, tej, cumi, zsámoly, stb.), majd pedig a gyermekem anyja engedte meg nekem, hogy a kislányommal ebédeljek a két ünnep között (lásd: Karácsonyi ebéd). 

Ezután kapta meg a levelemet (a karácsonyi ajándékával együtt), amelyben arra kérem őt, hogy tegye félre a sérelmeit és próbáljunk meg a gyermekünk érdekében megbékélni egymással. Hogy ezek hatására vagy sem, de megindult benne valami...

Az utóbbi időben már nem olyan ingerült, mint mondjuk fél évvel ezelőtt, s amikor találkozunk valahol, akkor kedvesen, nyugodtan válaszol a kérdéseimre. Ezt a kedvességet én is honorálom valamivel, mint például a fentebb már említett ajándékokkal vagy azzal, hogy - mondjuk - zsebpénzt adok a lányomnak, alkalmanként 500 vagy 1000 forintot. Ez a zsebpénz ugyan csekély összeg, de azzal is az ő költségvetését könnyítem, ha mondjuk a gyereknek Túró Rudit vagy más nyalánkságot kell vennie. 

Végeredményben, a gyerek anyja látja rajtam, hogy igyekszem a kedvükben járni, nem "piszkálom" őt és a családját (nem mintha eddig piszkáltam volna őket), valamint igyekszem jó apa lenni abban a két órában, amit a Bíróság engedelmével a kislányommal tölthetek. És nem mehetünk el azon tény mellett sem, hogy az exem valószínűleg látja a kislányunkon is, hogy ez a csöpp kis teremtés mennyire szeret engem és, hogy végül is jól érzi velem magát. 

Ez utóbbival kapcsolatban úgy érzem, hogy már megbízik bennem annyira, hogy rám merje bízni a gyermeket. Amikor például a kapcsolattartás után felöltöztetjük a gyereket, akkor mindig kisegít, hogy mit hogyan csináljak (jól húzzam fel a nadrágját, tűrjem be jól a pulcsiját, stb.), hogy alkalomadtán majd magam is helytálljak a teendők alatt. 

Úgy néz ki, ő is rájöhetett már arra, hogy nemcsak könnyebb számukra, ha néha támogathatom őket, de a gyereknek is jót tesz, ha az az apjával találkozhat egy kicsit - esetleg többet, mint amit jelenleg megengedtek nekünk. 

Az utóbbi másfél-két hónap a közeledés időszaka volt, amikorra már lenyugodtak a kedélyek és ténylegesen a gyerek érdekében kezdtünk el munkálkodni. Bár, még messze járunk az általam kívánatosnak tartott szinttől, de mindenképp dicsérendő az exem felém tanúsított pozitív magatartása. 

Egy ilyen pozitív magatartás volt a részéről például az is, amikor megengedte a számomra, hogy telefonon beszélgethessek egy kicsit a lányommal. Ezelőtt sosem engedte meg, de mikor másodikán este megkérdeztem tőle SMS-ben, hogy felhívhatnám-e egy picikét a gyereket, simán beleegyezett.

Mit is mondjak: hatalmas meglepetésben volt részem!

Eddig bármikor próbálkoztam vele, egyszer sem adott rá lehetőséget, míg most valamiért igen. Ki is használtam az alkalmat, úgyhogy már tárcsáztam is a számot...

Gondolom Dóri is meglepődött ezen, mert míg eddig sosem beszélhetett velem telefonon, most egyszer csak ott teremtem előtte abban a titokzatos készülékben, amit mindenki csak telefonnak hív.

Amikor Dóri meghallotta a hangomat, hangos apázásban tört ki, s érezhetően felvillanyozódott a "találkozás" miatt. Rögvest neki is kezdett elmesélni a napját, amit viszont nagyon nehezen értettem, mert nemcsak a telefon zúgott egy kissé, de a kicsikém beszédkészsége is hagy még némi kívánnivalót maga után: sok-sok szót használ ugyan, de a legtöbbet még nem tudja kiejteni helyesen, így szakaszonként érthetetlenné válik a mondandója. Ilyenkor az anyját kérdezem meg, hogy mondja már el, mit is mondott a gyermekünk. Ő ugyanis reggeltől estig kommunikál vele, ezért ismeri már a szavajárását. 

Anya tolmácsolásában megtudtam, hogy aznap mi volt náluk az ebéd, hogy kint voltak sétálni az udvaron és, hogy festett egy nagyon szép képet, amit tüstént meg is mutat. Dóri lobogtatta is a festményét a telefon előtt, mire az anyja elmondta neki nevetve, hogy azt hiába mutogatja nekem, mert telefonon keresztül nem láthatom.

- Kicsikém, azt Apa nem látja, hiába mutatod neki, mert a telefonon csak a hangok mennek át, a képek nem - mondta Dórinak, ő pedig - gondolom - próbálta megérteni, hogy most voltaképpen miről is van szó. 

Édes kis gyöngyöm... vajon tényleg azt hitte, hogy benne vagyok a telefonban és ott vagyok mellettük? :)

Mikor az anyjának mondtam, hogy nehezen hallom őket, akkor ő elmondta, hogy Dóri a kezében tartja a telefont... és hát ahogy mozog vele, súrlódik a mikrofon, vagy micsoda.

A Dórival való beszélgetésem tulajdonképpen ebben ki is merült. Ő egyfolytában beszélt hozzám, amitől én alig jutottam szóhoz, majd pedig belelendülve a telefonálásba, elkezdte nyomkodni azt, amiért az anyja - sejtésem szerint - megpróbálta őt kordában tartani. 

A búcsúzáskor Dóri lelkendezve köszönt el tőlem, amit én könnyes szemmel nyugtáztam:

- Szia Apaa! - mondta egymás után sokszor, én pedig elmondtam neki, hogy nagyon-nagyon szeretem és sokat gondolok rá... ja igen, meg még azt is, hogy itthon sokat nézegetem a fényképeit, s ha netán hiányoznék neki, akkor ő is nézze meg a közös fényképeinket, mert azzal mindig ott leszek vele képzeletben. Hogy ebből mit értett meg, nem tudom, de ahogy a későbbiekben megtudtam, szokta nézegetni a fényképeinket.

Egy utolsó szia után bontottam a vonalat, majd letöröltem az örömkönnyeket az arcomról. Jó érzés töltött el, hogy beszélgethettem a lányommal és, hogy ennyire örült nekem a kincsem. Jó érzés tudni, hogy kedvére való a társaságom, s keresi velem a kapcsolatot. Nem tudom mit csinálok jól vagy rosszul, de a jelek azt mutatják nekem, hogy Dórit megelégedéssel tölti el a jelenlétem.

Ez a telefonbeszélgetés korábban elképzelhetetlen volt, míg e napon az exem jóvoltából valóra válhatott. Ez mindenképp pozitív hozzáállás a részéről, hiszen ezzel a kislányunknak tett jót, aki aznap úgy mehetett el aludni, hogy az édesapjával is "találkozhatott" egy picit. 

Nem tudom, hogy Dóri tudja-e már, hogy az "apa" szó mit jelent, de azt hiszem azzal már tisztában van, hogy az "apa" valami hasonló státuszú dolog lehet, mint az "anya", vagyis Apa egy különleges lény az életében, hasonlóan Anyához.

Kicsi Dórim nemsokára két és fél éves lesz, így már érezhetően más a kommunikációnk, mint az volt - mondjuk - fél évvel ezelőtt. Másképp fejezi ki magát, másképp gondolkodik, egyre érdeklődőbb és megfontoltabb. Látom rajta, hogy nyitottabbá vált velem szemben, de azt is látom, hogy az anyjával másképp beszélget, mint ahogy velem. 

Dórim ezentúl telefonon is elérhetővé vált a számomra. Remélem az anyja ezután is megengedi majd, hogy beszélgessünk pár percet. 

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése